11/15/2009



Erős idegzetűeknek.....


Az érdekes és megrendítő eseményt barátomnak sikerült lencsevégre kapnia, autózás közben. Egy megtermett python, amely a szorításával öli meg áldozatát, nem a harapásával és mérgével, éppen egy átlagos méretű vallaby-ból szorítja ki a szuszt. A kis ugrálós barátunknak nincs szerencsés napja, még próbál haláltusájában menekülni, de csupán gyenge mozdulatra képes a halálos gyűrűben. A felvétel inkább érdekes, mint megrendítő, hiszen ez a természet rendje. A kígyónak szerencsés napja van, a vallabynak kevésbé. A táplálék lánc része lett.



8/26/2009


Köszönöm mindenkinek a vigasztaló szavakat, nagyon jól esett pár kedves szó.

Az élet megy tovább.....

8/19/2009

Az Édesapám!

Kimondhatatlanul haragszom a sorsomra. Amennyi csodálatos dolgot ad az életben, oly mértékben képes mérhetetlen fájdalmat is utamba gördíteni. Mindig úgy intézi az eseményeket, hogy kiegyensúlyozottak legyenek. Egy kis jó, egy kis rossz. Ezek a hétköznapok. A nagyon jó dolgok, melyekből nem sok van az életünkben, feledhetetlen élményeket nyújtanak. A legrosszabb dolgok, a váratlanul támadó, rettentő fájdalmat okozóak pedig a tragédiák. Életutunk során ezek közül mindegyikkel találkozunk, előbb vagy utóbb. Van ciklus, amelytől már rosszabb nem is lehet. Ez történt most velem is.

A hajnali pirkadat elragadta Őt, magával ragadta lelkét, hátrahagyva fájó, beteg testét. Felszabadulva szárnyalhatott, boldogan és békében, az örök horgászvizek felé. Azért oda, mert ez volt a hobbija, mely végigkísérte az egész életét. Már gondtalanul lógathatja lábát, és áztathatja zsinórját, és foghatja a "nagy halakat". Maga mögött hagyta a való életet, kilépett az utolsó heteiben kínzó fájdalmából. Családtagjai betegsége alatt végig mellette voltak, segítették erejükön felül is. Orvosai tudásukhoz mérten adták Neki a segítséget. A lappangó gyilkos betegség azonban kijátszott mindenkit. Oda csapott le, ahová senki nem várta. Szerencsétlenség volt.

Mi, családtagok maradtunk a halandók soraiban. Szerencsétlen helyzetünkön nem segít most semmi. A leírhatatlan fájdalom a szívünk közepéig hatol, maró, fuldokló, égető fájdalommal tépi amúgy is sebesült lelkünket. Orvosság nincs erre a helyzetre, hiszen ez az életünk, a sorsunk. Megválaszolatlan kérdések tömkelege örvénylik bennünk, esetleg magunkat hibáztatjuk, hogy még ezt, vagy azt megtehettük volna. És akkor még talán.......! Változtatni a tényeken viszont már senki nem tud. Hogy esetleg ki és mikor hozott nem megfelelő döntést, és ezzel visszafordíthatatlanná tette a dolgokat, már nem is lényeges, hiszen segítő kezek nyúltak felé az utolsó pillanatáig.

Hajnalban ment el, amikor mások pihentek. Csendesen lépett kis a való világ korlátai közül, hangtalanul távozott és intett búcsút életének. Kora reggeli ápolói már csak a békésen pihenő, megnyugodott állapotát vehették szemügyre. - Elment tanár úr! Élete aktív szakaszában tanár volt, a tudást próbálta belepalántálni a felnövekvő nemzedékbe. Jó erős hangú, szigorú és feleselést nem tűrő pedagógus lévén sok gyerek, akik azóta felnőttek, nem felejtik el a nevét. Nagyon sokan szerették is, hiszen hatalmas szíve volt a tanári köpeny alatt. Sok iskolai tablóról mosolyog le ránk.

A horgászat mindig is a szíve csücske volt. Mint egyéb más téren, ezen is maximalista volt, nem tűrt hanyag kötést, vagy rendezetlen felszerelést. Lelkesen és örömmel tanítgatta unokáit a halfogás rejtelmeire. Évtizedeken keresztül rengeteg finom halétel került az asztalra általa. Nem kevésbé szerette a másik hobbiját, a szőlészetet. Évek alatt kifejlesztette a tökéletes gazdálkodást a kertben, hatalmas fürtökkel jött fel a kertből, és büszkén mutatta mindenkinek, aki meglátogatta őt. Nagyon szerette az állatokat, kutya-macska mindig rangos helyet foglalt a szeretetlistáján. Igazából meglett korára már mindenkit, aki Őt körülvette, szeretettel adományozott meg.

Haragszom a sorsomra, leírhatatlanul! Nem bocsájtom meg neki, hogy ezt tette velem. Most és itt, távol a szülői házamtól, akkor amikor is nincs lehetőségem felpattanni, és hazarohanni. Életünk olyan kritikus ciklusában vagyunk éppen, amikor nem tehetjük teljesen azt, amit akarunk. Korlátaink vannak, amik békeidőben nem okoznak fejfájást, de most! Mégis mostanra időzítette az elkerülhetetlent. Ez övön aluli ütés, talán meg se érdemlem.

Ugyanilyen fájdalmas és kivédhetetlent tettél az Édesanyámmal, aki aztán valóban nem ezt érdemli tőled. Elvetted Tőle az egyetlen embert, aki az élete része volt már évtizedek óta. Hogyan tehetted ezt? Mi alapján döntöd el, hogy ki, mit érdemel? Igazán adhattál volna még Nekik jó sok évet, hogy együtt legyenek idősebbek, és támogathassák egymást öregkorukban is. Szétszakítottad az életútjukat örökre. Hogyan is tudsz ennyire kegyetlen lenni.........

Elvettél egy férjet, egy feleségtől. Elvettél egy apát, két felnőtt gyerektől. Elvettél nagyapát, három unokától. Elvettél egy barátot, sok embertől. Elvettél egykori munkatársat, hajdani kollégáktól. Elvettél egy embert az életből, aki szeretett volna még itt lenni köztünk, hiszen mindannyian nagyon szerettük Őt! Nem szeretlek sorsom most téged !!!!!!!!!!!!!!

Apukám! A monitort is alig látom a könnyeimtől, de így kell elbúcsúzzak tőled, el kell engedjem a lelkedet. Ritkán sírok, de Te nagyon mélyről hozod elő most a könnyeimet. A kis gyertya, melyet érted gyújtottam hamarosan csonkjáig ég. Halovány kis füstje hamar szétoszlik körülöttem, átölelve testem lelkem. Érzem, hogy Te most itt vagy velem, eljöttél hozzám, elbúcsúzni, ha már nekem nem volt lehetőségem melletted lenni, és fogni a kezedet utolsó perceidben. A sorsunk máshogy rendelkezett.
Menj végtelen utadra, ha már így döntöttél, hogy itt hagysz minket.

A szíved és lelked nyugodjon békében örökké.

szerető fiad



6/26/2009



Rainbow Lorikeets


Az udvarunkban lévő madárfürdető nagyon népszerű lett az utóbbi időben. Ha még a látványra nem is figyelünk fel azonnal, a ricsaj és veszekedés zaja mindenképpen oda vonzza a tekintetünket ezekre a hangos népségre. Ebből az élményből próbálok megosztani veletek 4 percet. Próbáltam a kis kamerámat mozdulatlanul tartani, részben sikerült. Amennyiben megnyitjátok a lejátszást teljes képernyőre, még látványosabb percek részesei lehettek. Jó szórakozást!





6/18/2009

Rakott hal

AMIKOR NAGY HALAT FOGSZ !


Mindenki, aki ismer tudja, hogy harmóniában élek a környezetemmel, nem szívesen bántok semmilyen élőlényt sem. Természetesen beletartoznak ebbe a halak is, a maguk csodálatos világukkal együtt. Horgászgatásaink során mindig szem előtt tartjuk a halfogási szabályokat, a kicsi halakat visszaengedjük, de a nagyon szépet is. Jó érzés látni, hogy vidáman ficánkolva úszik le a mélybe a halacska. Nem állunk mi emberek mindenek felett!

Néha lehet kivétel tenni azért, mert a gyomrunkat is nagyon szeretjük, nem vetjük meg a jó ételeket, és bizony ebbe beletartozik a halétel is. Így történt ez most is, mikor sikerült eg
y komolyabb halat megakasztani. A kisebb halak visszaengedésekor mindig elmondjuk nekik, hogy szóljatok már a család idősebb tagjainak, a nagyinak pl. hogy látogasson már el a horog közelébe, hátha sikerül kifogni. Bizonyára ez történhetett most is, valami idősebb családtag került zsinórvégre a spangled sweetlip emperor famíliából. Őkelme bő 9 kilós volt, nagysága ellenére nem volt túl nehéz kifogni. - Hát barátom belőled bizony kaja lesz - közöltem vele időben. Beépülsz a táplálékláncba, sorry :(

E történet további részében képes bemutatót láthattok egy fenségesen finom és meglehetősen különleges ízvilágú étel elkészítéséről. Én, aki nem vagyok valami nagy szakács, bizony mégis elkészítettem, bár közel két órámba tellett, de megérte.
No lássunk is hozzá. Tehát kezdésnek végy egy friss tengeri halat!
Szépen pucold meg, de konyhakészre nem a hagyományos lepikkelyezést kell alkalmaznod. Ezt a halat ki kell filézned, olyanra, mint amit a boltokban kaphatsz, szálka és bőr nélkül.

Cukkinis-padlizsános-tejszínes rakott halfilé


Hozzávalók:

50 dkg halfilé
2 kisebb cukkini
2 kisebb padlizsán
bacon
3 dl tejszín
citromlé
póréhagyma vagy újhagyma
zsemlemorzsa
vaj

gyömbér
bazsalikom
petrezselyem



Elkészítés: Kisebb tepsit kivajazok, és zsemlemorzsát szórok bele. Az aljára fektetek baconszeleteket. A halfiléket megsózom, lisztbe forgatom, és a felét ráfektetem a baconre. Megszórom gyömbérrel, és kevés citromlét locsolok rá. Felkarikázom a póréhagymát, és a felét ráteszem a halra. A cukkinit nem pucolom meg, a padlizsánt igen és hosszában vékony szeletekre vágom (kb. 3-4 mm-esre), ráfektetem a halra, és megsózom. Majd ismét bacon, hal, gyömbér, citromlé, hagyma, cukkini, padlizsán és só következik. A tetejét megszórom bazsalikommal és petrezselyemmel (természetesen kihagyható). Ráöntöm a tejszínt. A tetejét megszórom zsemlemorzsával és meglocsolom olvasztott vajjal. 220 fokos sütőben kb. 40 percet sütöm, majd a végén megpirítom a tetejét. Én nem fedtem le, hogy a tejszín könnyebben besűrűsödjön.

Ígértem képes bemutatót is, ide kattintva meg is nézhetitek !

Minden főzőcskézni vágyó olvasómnak sok sikert az elkészítéshez.


Végül pedig jó étvágyat kivánok :)


6/05/2009

HA MEGCSÍP EGY FEHÉR FARKÚ PÓK..............





....azt észre sem veszed, és még egyéb problémával is szembesülnöd kell ez esetben. De ne rohanjunk ennyire előre.



Hideg téli reggel, újság azt mondja, hogy 113 éves hideg rekord
dőlt meg a hétvégén. Cairns városka területén 13,9 fok volt, a fennsíkon pedig 4.8 celsius. Kicsit viccesnek tűnhet ez a hideg rekord május végén, de ne feledjétek, a trópuson vagyunk. Ez itt nagyon hidegnek számít, vedd figyelembe azt, hogy a ruhatárunk leg melegebb darabjai csupán melegítők. A másik szempont pedig az, hogy az év 10 hónapjában soha nem megy a hőmérő higany szála éjjel 22-24 fok alá, de a nyár 5-6 hónapjában éjjel is 28-30 fok van. Ezt idővel a szervezeted teljesen megszokja, nem is ágál ellene hidd el. A közmondás szerint a jót könnyű megszokni. Ez történik itt is, és miután felhígult a véred és beállt a melegre éjjel-nappal, ezek után ez a hőmérséklet igencsak kellemetlenül érint, még akkor is, ha ez csak a hajnali időben mérhető, ugyanis napkelte után hamar felugrik a higany szál 20 fok fölé. Ennyit erről.

Az újság azt is megírta, hogy ezen a hétvégén lesz az idei év egyi
k leg ideálisabb horgászati napja. Megfelelő lesz a dagály, szélcsendes lesz az időjárás, tehát ki lehet hajózni a nyílt vízre, vihar pedig közelben-távolban nincs. Na ez kellett csak a hajóval rendelkező Cairns-i lakosoknak. Mindez persze éppen szombatra esett, WEEKEND :-) Szerintem még az is szerzett valahonnan hajót, akinek nem volt, erre a napra.




Igazából Elias barátom és én erről semmit nem tudtunk, hiszen ezt
a napot már kitűztük célpontnak legalább két hete, az alapján, hogy én megnéztem a tide táblázatot. Semmi különös terv nem volt, csak letenni a hajót a vízre és pecázni. A dolgok akkor kezdtek feltűnni, amikor kikanyarodtam a fő útra, hajnal 5 után és semmilyen más autót nem láttam jönni-menni, csak terepjárókat, amik után hajók vannak feltéve az utánfutóra. Miután Eli-t is felvettem, már ketten figyeltük a jelenséget. Minden létező benzinkútnál sorok kígyóztak, tankolták a hajókat. - Te, mi van itt? Egyáltalán le tudjuk tenni a vízre a csónakunkat, lesz hely a rámpánál? - merült fel a kérdés bennünk. Hát hely az valóban alig volt, sort kellett állni, és parkolni a parton hagyott szerelvénnyel is csak jó messze tudtunk, a sok autó miatt. De nem számít!

Miután vízen voltunk, az óceán felé vettük az irányt, lássuk azt a beharangozott sima tenger felszínt. Hát nem az lett, szokásos hullámzás volt, ami aztán arra nem igazán alkalmas, hogy órákra kint legyél egy kis csónakban, előbb-utóbb a tengeri betegség miatt kidobod a taccsot, még gyakorlott hajós is! Úgyhogy vissza húzódtunk a folyóra, amit egyáltalán nem bántunk, hiszen a reggeli szél nagyon hasította a hideget a pulcsi alá. Szélvédettebb helyen már tudtunk melegedni is a kelő napfényben.

Fogtunk pár halacskát, jó horgász szokás szerint vissza i
s engedtük őket, majd felfedező útra indultunk a folyón felfelé. Ez esetben számolnunk kellett azzal a ténnyel, hogy minél feljebb haladunk, úgy csökken a meder mélysége. De mi bevállalósok vagyunk, menjünk. A látvány mindenért kárpótolt, ugyanis a 2-3 méteres vízbe le láthattunk egészen a meder aljáig, olyan volt, mintha egy üveg lapon hajóztunk volna. Csodás élmény így hasítani a vízen, kiállni a hajó orrára és nézni hogy mi fölött suhanunk. Sok halat nem láttunk a tiszta vízben. Behajóztunk a folyó külső kiugró ágaiba is, amely teljesen benyúlt az érintetlen esőerdőbe. Ember ezt a helyet szárazföldről meg nem tudja közelíteni. Ott leállítottuk a motort és csak hallgattuk a természetet. Csodálatos volt. Jó melegen sütött már a nap, nem fáztunk, mint reggel.

Túl sokáig ücsörögni viszont nem volt időnk, ugyanis kifelé menő víz volt, ami azt jelenti, hogy apálylik. Percről-percre csökkent a víz magassága a hajónk alatt, félő volt hogy megfeneklünk, úgyhogy uzsgyi minél lejjebb a folyón, a biztonságosabb mélység felé. Még kicsit kószáltunk, pecáztunk is keveset, de kimenő víznél már nem volt kapás. A torkolattól próbáltunk feljutni a rámpáig,
ahol is fel tudjuk venni a hajót a trélerre, de a víz bizony nagyon sekély lett. Többször is volt rá példa, hogy a hajócsavar már homokot kavart fel. Hozzá kell tennünk azt is, hogy nem ismertük a folyót annyira, mint a helyiek, így hát lestük, hogy ők hol mennek. Ott próbálkoztunk mi is. Akinek alumínium csónakja van, az könnyebben manőverezett, de nekünk nagy és nehéz üvegszálas testű csónakunk van, ami sok esetben nagy előny az alu-val szemben, de most nem az. Mélyebb a merülése és ha felakad, vért izzadunk, mire kiszedjük. Itt nem szállhatsz ki a csónakból, hogy megtolod a homokon. Nagy valószínűséggel életed utolsó tologatása lenne. Az estédet már "LACOST" krokodilbőr hálózsákban töltenéd :-)

De erre nem került sor, ki is tudtunk kötni, szépen ki is emeltük
a hajónkat, és haza is szivárogtunk a meglepően nagy szombat délutáni forgalomban. Otthon aztán hajó és horgászeszköz mosás. Közben fél kézzel már az esti kis szokásos party előkészületei is elkezdődtek. Pácolt csirkemell, sasliknak készítve. Minden magyar szereti ezt.


Színes kis társaságunkban vannak akik nem helyezik előtérbe a
hús evést, ők nagyon finom rakott zöldségeket készítettek. Mindenkinek minden nagyon ízlett, jó hangulatban késő estig osztottuk meg életünk történeteit egymással. Este kellemesen elfáradva hajtottuk álomra a fejünket. A bokám még ekkor is tökéletes állapotban volt.





A hajókázásunkról készült szerkesztett összeállítást itt megnézhetitek.
Aki esetleg HD minőségben is szeretné látni, jelezze. Egy free szerverre is föl van töltve, de némi instrukció szükséges a letöltéshez és lejátszáshoz.

Winter cruise from Borsiorsi on Vimeo.

Sailed the vicinity of Cairns



A kellemes dolgok után következett a dolgok fájósabb része :(

Másnap reggel már éreztem, hogy zsibog a bal lábam külső része, a bokám körül. Kisebb duzzadást is véltem felfedezni, de sok figyelmet ne
m tulajdonítottam neki. Majd lelappad! De nem úgy lett. Napi jövés-menés eredménye az lett, hogy kora délutánra már fél zsemle nagyságúra dagadt. Ekkor már alaposabban megszemléltük, van -e ütés, vagy seb, esetleg csípés rajta, de semmi sérülés nem volt a bőr felületén. Akkor biztos csak beüthettem a hajóba, csak nem vettem észre, gondoltam. Estére már fele sem volt tréfa, rá állni sem nagyon tudtam, hatalmasra dagadt és tűz forró volt. Attila barátom tanácsára félbevágott paradicsomot kötöttem rá éjszakára, ami számomra valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag reggelre valóban felére csökkentette a dagadást.

Erika aztán a munkahelyén megemlítette főnökének az esetet, aki tősgyökeres helyi lévén azonnal vágta a diagnózist, ez bizony fehér farkú pók csípése lehet, a tünetekből ítélve. Este mikor ezt mesélte, azt se
m tudtuk milyen pók ez?! De az internet segített, alaposan felvilágosodtunk pár perc alatt. A mellékelt térkép szerint ugyan a kontinens ezen északi részén nem jellemző ez a fajta pók, de ettől függetlenül persze minden előfordulhat. Annyira csúnya, sebes és gennyes az én bokám nem volt, mint amit a videón láthattok. Két nap alatt elmúlt, ezért is gondolom, hogy nem valószínű, hogy ilyen pók harapott meg, én inkább hangyára vagy egyéb, kisebb mérgű pókra gyanakszom. Az ellenben tuti, hogy ha a fent nevezett pókféle volt, hiába kerestem harapása helyét, ugyanis 2-3 nap múlva jelentkezik csak a mérge hatása, addigra a nyoma rég begyógyul. Láthattátok, mennyire kis rejtőzködő és milyen kicsi pók ez.



Tanácsolom mindenkinek, valóban nézzen a cipőjébe és rázza ki a zokniját, mielőtt belebújik. Én most szerencsés voltam, kis dagadással és bizsergősen viszkető gyógyulással megúsztam, de többel is beköthettem volna, pedig én mindig alaposan átnézek minden cuccomat, mielőtt felvenném.

Hogy a történet kellemesen, happy end -el végződjék, a csónakázás estélyén valóban nagyon finomat ettünk-ittunk. Bizonyítékul szolgáljon e kép, ahol is a BBQ sütőn éppen a vacsora grilleződik.



Jó étvágyat :-)



5/07/2009


Kattints a képre és próbálkozz kirakni a puzzle-t !
Az "image" gomb megnyomására előjön a kép.













5/04/2009



Anyák napja!



Egy este, amikor anya a vacsorát főzte, 11 éves fia megjelent a konyhaajtóban, kezében egy cédulával. Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a cédulát az anyjának, aki megtörölte kezét a kötényében és elkezdte olvasni azt:

- a virágágyás kigyomlálásáért: 500 Ft
- a szobám rendberakásáért: 1000 Ft
- mert elmentem tejért: 100 Ft
- mert 3 délutánon át vigyáztam a kishúgomra: 1500 Ft
- mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000 Ft
- mert mindennap kiviszem a szemetet: 700 Ft

Összesen: 4800 Ft.

Anyja kedvesen ráemelte fiára tekintetét. Rengeteg emlék tolult fel benne. Fogott egy tollat és egy másik cédulára ezeket írta:

- mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft
- az összes átvirrasztott éjszakáért, amit a betegágyad mellett töltöttem: 0 Ft
- a sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0 Ft
- könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft
- mindenért, amit nap, mint nap tanítottam neked: 0 Ft
- minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amit készítettem neked: 0 Ft
- az életemért, amit minden nap neked adok: 0 Ft.
Összesen: 0 Ft

Amikor befejezte, anya mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak. A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből.
Szívére szorította a papírost és a saját számlájára ezt írta: FIZETVE.

E rövid kis történet befejezéseként annyit szeretnék írni :

KÖSZÖNÖM ÉDESANYÁM!




4/12/2009

HÚSVÉT









Az ünnep szombatján elindultunk egy kis kirándulásra, valójában kókuszdió szedő túrát terveztünk Mossman városkától keletre, Newell beach-en. Napsütéssel indult a túra, ez egészen addig tartott, amíg odaértünk és az első kókuszdiót feltörtük, Zoo barátom nagy örömére. Ő ugyanis a már teljesen érett diót szereti, a kemény kókuszt és a kiforrott ízt élvezi. Szinte maradéktalanul fel is falta a dió belsejét. Láthatóan jóízűen ropogtatják Éli-vel, miközben a szélvédőn kilátni sem lehet a záportól.



A zuhé ezután keményített be igazán. Gondoltunk, hogy átvészeljük pár perc kocsiban üldögéléssel, de 20 perc után rájöttünk, hogy reménytelen és hasztalan időtöltés várni a csodát. Visszamentünk Mossmanba és egy kis (szinte egyetlen) kávézóban kiültünk mi magyarok 5-en a teraszra, szürcsölgetve kávénkat, ki jegest, ki late-t és ki csak úgy feketén. Erre a trópusi viharra nem számítottunk, sűrű villámlással és hatalmas dörgéssel karöltve. A teraszt lehetőségünk sem volt elhagyni, csak barátságosan néztünk ki a fejünkből jó fél órán keresztül.

Ebből a nyugodt időszakból sikerült kiragadnom bő három percet, előkapva újdonsült kamerámat, mellyel még szinte én is csak ismerkedem. Valójában kitűnő fényképezőgép, és beépített kamera is van benne, méghozzá képes High Definition minőségben videót rögzíteni. Panasonic Lumix TZ5 a becsületes neve. A felvételeket egy jó kis szerkesztő programmal összevágtam, feliratoztam, zenét tettem alá és ez lett belőle. Nyugodtan kinyithatjátok megnézés közben teljes képernyőre, a felbontás bírja :-)





Mossman tropical rain from borsi orsi on Vimeo.

Remélem valamennyire sikerül visszaadnia az eső fantasztikus intenzitását, és az egész környék hangulatát.

Hazafelé aztán mégiscsak sikerült telepakolni a csomagtartó
t kókuszdióval, ugyanis egy út menti fáról bőséges termést sikerült learatni. Nem volt ugyan túlságosan könnyű dolgom, ugyanis jó magasan voltak a diók, de megoldottuk.
Végül is aztán mindenkinek jutott a friss termésből, van aki a tejet itta meg a dióból, ki a kemény, érett kókuszt ropogtatta és van ki az éretlen zselét kanalazta ki a héjából. Cairns-be visszaérve már ragyogó napsütés fogadott minket, esőnek itt nyoma sem volt, pedig csupán 60 km-re voltunk. Ilyen ez a trópus.







Íme a levadászott termés egy része. Külön a diók sem könnyűek, de két nagy fürt, valódi erőpróba :)









És egy igazi trópusi, kedves mosoly Krisztitől, akinek láthatóan ízlett a frissen kibontott dió.
A szívószál elkerülhetetlen kelléke a tej kiszürcsölésének.









Szakember - szakmunka! A nehezét mindig én kapom ki. Bár hazaérve aztán diópucoló tanfolyamot indítottam, Zoli volt az egyetlen diákom, akinek még pár száraz dió megpucolása után is megvolt mind a 10 ujja. Nem kis teljesítmény.

A csomagtartóban a szüret eredménye :)


A tradicionális locsolkodás elmaradt ugyan, valójában minket locsoltak meg az égiek odafentről, méghozzá elég alaposan. A piros tojást esetünkben a zöld kókuszdió helyettesítette.
Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, egy igazán emlékezetes nap volt. Kellemes ünnepet kívánunk mindannyian, bye !



4/03/2009

DEJA VU




A szó jelentése "már láttam" Érdekes érzés, hogy a folyamat ami Veled, vagy körülötted történik olyan, mintha már egyszer átélted volna. Lehet a dolog teljesen misztikus is, hiszen ha azt érzed, hogy pont ugyan ez és ugyan itt történt, akkor kicsit megrémülsz. De ha csak az életedben már egyszer megtörtént dologról van szó, csak máshol és máskor, akkor csak mint érdekességet könyveled el. Ennyit előzményként.



Világ gazdasági válság, ez ugye mostanság már jó ideje folyik a médiákból, az is tud róla, aki nem akar. Belefolyni nem fogok a miért és hogyan dolgokba, annyira nem érdekelnek olyan dolgok, amikkel szemben teljesen tehetetlen vagyok. Tudomásul veszem, viselem a következményeit és kész. Mostanára sajnos ide is elért.


Bő fél éve együtt dolgoztunk egy magyar fiúval, aki Sydney-ből jött föl ide, gondolván, hogy a padlócsiszolás terén ez kiaknázatlan terület, úgymond aranybánya. Nagyon lelkes volt az elején, behirdetett minden létező újságban,az összes hirdetőtáblát teletűzdeltük az általunk gyártott, letépkedhető telefonszámos röpcédulával, időt és pénzt nem sajnálva felhívott minden létező építési vállalkozót (builder), minden ingatlanközvetítő irodába bement, ajánlotta a szolgáltatásunkat.


A jól bevált módszert is alkalmaztuk amikor ráértünk, előre több szá
z röpcédulát kinyomtattunk, és városrészeket szisztematikusan bejárva, minden postaládába dobtunk egy kis névjegyet. Pár helyen hisztiztek is e miatt, volt hogy beszóltak, hogy ez itt nem divat. Nem csak padlócsiszolást csináltunk, hanem festést is. Lassan beindult az üzlet, de nem dúskáltunk a munkában. Ennek a munkakeresés folyamatnak részese voltam, ezért tudom ennyire. Ahol dolgoztunk, a munkaadónk, általában a lakás tulajdonosa, mindig szóba elegyedett velünk. Megtudhattuk tőle, hogy mennyire örül annak, hogy elvállaltuk a munkát, ugyanis hónapok óta keres már valakit, de eddig szinte mindenki csak ígérgetett.

Konkrétan arról volt szó, hogy a szolgáltatás terén dolgozó vállalkozók,
annyira dúskáltak a munkákban, hogy egyszerűen aki felhívta őket, azoknak össze-vissza hadovált és ígérgetett csak időpontot, még arról is, hogy megnézze azt, hogy mit kellene csinálni. A legtöbb builder 3-4 hónap múlva ért volna rá csak, a handyman emberek pedig egyszerűen vissza sem szóltak egy rögzítőn hagyott üzenetre. Magyarán szólva, mindenki leszart mindenkit, annyira jól elvoltak a kis világukban. Embert keresni arra, hogy bármit is megcsináljon a ház körül, nem lehetett. Ezért örültek nekünk sok helyen, hiszen a hirdetés is úgy szólt az újságban, hogy azonnali visszahívást kapsz, amennyiben üzenetet hagysz. Ez a módi itt teljesen ismeretlen volt. Akiket mi felhívtunk vállalkozókat, ajánlva a munkánkat, mind azt mondta, hogy annyira tele van munkával, és minden területre előre hónapokra megvan az embere, hogy nem tud nekünk munkát adni egyáltalán. És egyébként is milyen akcentussal beszélünk mi, honnan jöttünk? Ja, hogy magyarok ?! Ettől, hogy nem vagyunk local-ok (helyiek) még csak romlott a megítélésünk. Mindettől függetlenül volt jó pár munkánk, hónapokig jártunk festeni és csiszolni is.

A városban minden bevásárló centrumnál, nagyobb boltnál, és olya
n helyen ahol sok ember fordul meg, vannak kitűzőtáblák, ahová felszúrhatod a saját hirdetésedet, ha el akarsz adni valamit, vagy vennél, esetleg szolgáltatást kívánsz ajánlani. Mikor mi tűzögettük ki a mienket, tele volt üres hellyel mindegyik tábla, szinte bármerre mentünk a városba. Általában jó rég kitűzött, megsárgult és megfoszlott cetlik díszelegtek mindenfelé. Kíváncsiságból felhívtunk párat, aki valami hasonlót ajánlott, mint mi, de munkára fogni bárkit is, teljesen lehetetlen lett volna, mindegyik lerázott valami kamu szöveggel. Hát ez volt akkor !




Eltelt bő félév azóta. Tegnap délután jövünk haza, látom egy ember sétálgat az utcán, és mindenhová bedobál egy cetlit. Először azt hittem ujságot szór, de nem. Hazaérve látom a postaládába, hogy már nálunk is járt, íme a papiros :




A fenébe, hová jut a világ? Ilyen eddig aztán nem volt! Pár hónapja elítélve nézték sokan, ahogy mi dobáljuk a cetliket, most meg....... ?
Nincs munka. Oly annyira nincs, hogy a hétvégi újságokban, ahol eddig tucatszámra kerestek kétkezi munkára embereket, az a rovat most szinte üres. Orvost, ügyvédet, ingatlanost, jogászt keresnek, de egyszerű munkaerő nem kell senkinek. Az újság egyébként folyamatosan ürült le pár hónap alatt. Akad olyan ugyan aki egész évre kifizethette a hirdetését, és minden hétvégén ott díszeleg, hogy keres szakit. Ezt felhíva megtudhatjuk, hogy több tucat ember hívja fel állandóan, munkát keresve. Elég elszomorító tény ez. A városban járva, látván a hirdetőtáblákat, roskadásig tűzdelve munkakereséssel mind. Még a tábla melletti falra is ragasztószalaggal erősítik a cédulájukat ez emberek, hátha kellenének valahová.


Feleségem fodrász, rengeteg emberrel elegyedik beszélgetésbe hajvágás közben. A téma most már a panaszáradat, hogy nincs munka. Ez itt teljesen új és érthetetlen helyzet. Évek óta biztos állás után, nincs munka.
Nem is értik sokan, hogy mi történik. Hogy lehet az, hogy egy vízvezeték szerelőnek, gipszkartonosnak, kőművesnek, festőnek, villanyszerelőnek, ácsnak, tetőfedőnek, bútorasztalosnak ...stb. nincs munkája? És jelenleg reménye sincs, hogy ez változzon. Az építkezések leállva. Fél éve hatalmas lendülettel kezdtek egy látványos lakópark és bevásárló centrum építésébe. Több száz négyzetméteren dolgoztak a gépek és emberek tucatjai, heteken keresztül. Most a területet felveri a gaz, senki nem mozdul ott hetek óta. A föld és új lakás eladási üzletágban azt látom, hogy ahová eddig ki volt plakátozva, hogy kulcs kész új lakás 440e $, ott most jelentősen lement az ár, már 330e $ -ért megkapod álmaid otthonát, akár közel a tengerhez is, csak vegyed.


Elég sokan ügyeskednek házuk eladásával, jelentős haszon fejébe, mive
l hogy csillagos égben vannak az ingatlan árak. Közvetlen szomszédunk is két hónapja kitette a táblát, hogy eladó a háza. Csinált is pár hétvégén nyílt napot, az érdeklődők számára. Senki nem jött megnézni a közel fél millió dollárért kínál házat. Mostanra már az eladó tábla is bekerült a ház elöl. Sok ház előtt ott a tábla, van hely ahol már közel egy éve díszeleg. Bedöglött a piac!



A bolokban, itt is mint otthon vannak a saját logójukkal ellátott termékek, alapvető élelmiszerek. Mint a tescó gazdaságos cuccok. Ilyet az Aussy-k nem vettek sose, a kocsijukat mindig a leg márkásabb és drágább cuccokkal pakolták meg. Jó idelye már egyre népszerűbbek az olcsóbb kategóriájú élelmiszerek, melyek valójában ugyanazt a terméket takarják, csak nem puccos kivitelben, ellenben fele áron.


A város lakosságának 25 százaléka a turizmusból él. Sok család élete épül erre az üzletágra. Éttermek, szórakoztatás, szállás, utaztatás, hajózás, halásztatás, különféle kirándulások, programszervezések és sorolhatnám még. Pangás van! Az éttermekben ha betévedsz, tárt karokkal várnak. Különféle trükkökkel próbálnak visszatérő vendéggé tenni. Legutolsó éttermünkben rögtön a rendelés leadása után, kedvezményre jogosító kis kártyát kaptunk, ami 10% árengedményt jelent. Már a mostani fizetnivalóból is levonta az emberke, széles mosollyal az arcán :)




Ha hajózni támadna kedved, ráadásul a korall zátonyhoz is kilátogatnál, hát akkor egyet fizet - kettőt kap akció van. Kedvelt hétvégi kikapcsolódás a családoknak, hogy szombat délután nagy hajóval kiviszik őket a nyílt vízre, és ott tálalják a vacsorát, miközben lemegy a nap. Nem egy étterembe viszed el a szeretteidet, hanem egy hajóra. Ez csak ilyen kis pár órás kirándulás féleség. Sok éven keresztül nagyon népszerű volt a lakosság körében. Most ők is 50% -os árkedvezményt adnak, csak menj!


Átéltem már egy ország gazdaságának porba hullását, a szemem előtt esett szét minden. Ezért jöttem el onnan. hogy ne lássak többet olyat. A mostani dolgok, melyek körülvesznek, kezdenek vészesen hasonlítani és ez által rossz emlékek jutnak eszembe.

Nagyon remélem hogy az egész csak egy DEJA VU !!!



3/22/2009

Te erős leszel a végén?






Ha szántál rá 3 percet, és végignézted a kis filmet, bizonyára érdekes érzéseket ébresztett fel benned Nick Vujicic hozzáállása az élethez. A film hatása alatt gondolj bele a mondanivalójára is. Tényleg nagyon erős lelkileg és az a nem mindennapi benne,hogy Ő "sérültként" erőt tud adni az "ép" társainknak is.Nick így született, egészséges szemmel szemlélve szörnyű helyzetben éli napjait, de mint látható, Ő nem így fogja fel.

Bejegyzésem címét elvonatkoztatva, némileg aktuális lehet a feltet
t kérdés az olvasói táboromra is. Többségetek, akik olvassátok a blogot, valamely szinten kapcsolatban vagytok Ausztráliával. Van aki csupán gondolati szinten játszik és fantáziál, álmodozik. Van aki már a szervezkedés ciklusában van, olyanok is vagytok tudom sokan, akik már konkrét lépéseket tettek az ügyben, hogy ide juthassanak. Aki már kint van és dolgai folyamatban vannak, jó párat ismerek közületek is. Állandó lakos és állampolgár is betéved néhanapján az olvasók közé. Végül pedig, de nem utolsó sorban néhányan csupán mint érdekességeket kereső, a neten szörfözgető olvasóm is van jószerivel.


Nektek, akik kiutat kerestek a számotokra már nem megfelel
ő életmódból, megszívlelendő példakép lehet a film. Nem túl humánus dolog ugyan összehasonlítani bárkinek a sorsával is a Nick-ét, de ha igazából tárgyilagos lennék, a folyamat amelyen egy család, vagy csupán ember átmegy kivándorlása során, elég hasonló is lehet. Otthonról eljőve ugyanis valójában otthagyunk mindent, ami eddig fontos volt a számunkra. Ami körülvett minket, egészen születésünktől kezdve, végigkísérve gyermekkorunkat, kamasz időszakunkat, első szerelmünket, remegő első csókunkat, kézfogásunkat. Majd szeleburdi tinédzser korunk is csak emlék marad, hiszen visszajárni a régi helyekre, ahol az akkori csodálatos dolgok történtek, már nem fogunk. Gyermekkori lakóhelyünk és környezete csupán néha felvillanó álom kép lesz majd. Az utcát, teret vízpartot, ahol fiatalon sétáltunk, fagyiztunk, bicikliztünk, motoroztunk majd autóztunk csak ritkán fogjuk látni, de az is lehet hogy soha már. Bekerülnek egy kis emlék zugba a tudatunkba a nagyszülők szeretete is, a családi ebédek, névnapok, szülinapok, évvégi ünnepek hangulatai. Szüleink, testvéreink és barátaink nem fognak szerepelni az életünkben úgy mint eddig. A közvetlen kontaktus lekorlátozódik majd egy számítógépre és web kamerára vagy csupán telefonra. Fényképek tömkelegével próbáljuk majd megmutatni az otthoniaknak az életünket, jobb esetben videózunk, hogy élőben láthassák új otthonunkat.


Eljövetelünkkor elszakítunk minden szálat, a legkisebb cérnát is. Magunkr
a maradunk. Olyanok leszünk mint Nick, kéz és láb nélküliek, elesettek, szerencsétlenek, segítségre szorultak. Elhasalunk már a reptéren, úton befelé egy kocsiban ülve, fáradtan, kimerülten csupán vér eres kialvatlan szemekkel nézünk ki a fejünkből, ki a kocsi ablakán, várva a csodát, közben pedig még azt sem értjük, hogy melyik oldalról hová is kell kanyarodni, és hogyan. Első napjainkban nyakunkba zúdul annyi minden elintéznivaló, hogy ki sem látszunk belőle. Azt a sok dolgot a beilleszkedéshez, amit mások, kik ide születtek, és évtizedeik voltak rá, hogy megtegyék, neked pár nap alatt kell elintézned, jó esetben nyöszörögve ha angol tudásod alap, de ha még a nyelvet sem tudod, ó jajj! Este beesve az ágyba egy motelban, vagy idegen házban, aludni sem tudsz majd a fáradtságtól.

Ez a ciklus itt, hasonló, mint Nick elhasalása. De a tudatában neki ott van az akarat, a mindenen áthatoló erő. Szinte a fizika törvényeit meghazudtolva képes a fiú felállni, kéz és láb nélkül. Ettől a látványtól érző emberben olyan furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok ébrednek fel, kavarognak. Súrolja a hihetetlenség határát a dolog, de mégis képes megcsinálni, és felemelkedni. Mint mi is, és Te is. Teljesen mindegy, hogy hol élsz, mik a céljaid és éppen mitől vagy mélyponton az életedben. A lényeg, hogy képesek vagyunk erőnkön felül teljesíteni, ha úgy hozza a sors. Valójában nincs is nagyon más választásunk, hiszen az életünk itt a földön csak egy villanásnyi. Időnket elpazarolni olyan dolgokra nem tehetjük, melyeknek nincs sok értelme. Mégis tesszük, többször is ez alatt a rövidke idő alatt. Gyermekként nem gondolunk erre, akkor még minden olyan hosszú és tartalmas. Mintha akkor lassabban telt volna az idő, úgy tűnik már felnőtt fejjel. Fiatalon pörgünk, mint a ringlispíl, lesöprünk mindent magunk körül. Semmivel nem foglalkozunk, legfőképp az idő múlásával nem. Azt gondolhatnánk vajon akkor, hogy ez mindig így marad ? Középkorunkban már átgondolunk dolgokat, feltűnik, hogy mennyire i
s múlik az idő, egyik hét a másik után, és jajj, már megint vége egy évnek, de hiszen már negyven múltam.... jézus :( Pedig semmi gond, hiszen csak forog az életünk kereke. Ötven után már elbóbiskolunk ebéd után a fotelban a tv előtt, mindent lassabban csinálunk, ráérősen. Idő múlásával lelassul a motorunk, elfáradnak az izmok, fájnak az ízületek, romlik a látás, a hallás, néha szédelgünk majd, itt - ott szúr is. Magas a vér cukor és a koleszterin, a vér nyomás sem mindig megfelelő. A pumpa odabent kezd fáradni. Felnőnek a gyerekeink, lesznek unokáink, akikkel újra éljük a gyermekkort. Csodás ajándéka ez a sorsnak. Nemrég még mi voltunk unokák, voltak nagyszüleink, minket szeretgettek, de nem értettük, hogy néha miért volt a túlfűtött szeretet tőlük. Most már rájövünk. Öregségünkre megértjük azt is, hogy túl sok időnk nincs már, le kell mondanunk a távlati tervekről, szembesülnünk kell tragédiákkal is, a környezetünkből és akár a családunkból. Vagy mi megyünk el előbb, vagy a párunk. Tenni ellene nem lehet, ha egyedül maradunk, akkor is erősnek kell lennünk, hiszen végig kell csinálnunk. Aztán megérezzük, hogy eljött az idő. Ha kegyes a sorsunk és nem dönt ágynak betegség, fájdalmat okozva ezzel a családunknak, akkor szépen megyünk el. Bánatot és szomorúságot hagyunk magunk után, de mi már ebben nem veszünk részt. Ezzel mindenki fog találkozni élete végén. Gyorsan eljő az idő.


Ha végig gondolod ezt a folyamatot, máris rájössz, hogy nincs időd
a mélypontodon várni a csodát. Magadnak kell változtatni a sorsodon, és bármennyire is reménytelen és lehetetlen helyzetben vagy, meg tudod csinálni, hogy kimászol a csávából. Erődön felül teljesítesz és felállsz. Úgy mint Nick. Ha Ő meg tudta ezt csinálni a világ szeme láttára, akkor Te is, hiszen Te is csak egy ember vagy a földön a sok közül, bár lehet, hogy Neked megvan kezed - lábad, neked csak az erőd fogyott el.

Én meghatódva néztem végig a pár perces kisfilmet, összeszorult torokkal, maró szívfájdalommal. Sajnáltam Őt, pedig nem kell. Neki nincs szüksége rá, saját életét éli. Maga módján segít az embereknek, hogy megértsék azt, hogy mire vagyunk képesek. Csodákra ! Igazából mi magunk vagyunk a csodák. Sok dolog van, a környezetemben és az emlékeimben, amiből erőt tudok meríteni, ha fogytán van. Most már eggyel több lett, ugyanis nálam célba ért Nick üzenete.

Remélem Nálad is :)


3/11/2009

In Memorian


A kakas nem felejt!

1974 nyara lehetett, de tévedhetek is pár évet, én már megengedhetem magamnak. 12 éves koromra kalibrálom az esetet, valahogy úgy is lehetett.
Nagymamámék Újszalontán laktak, a Béke u. 48 sz. alatt. Az én szememben egyszerű, nyugdíjas emberek voltak. Egyszerű kis vályog házban laktak, ami akkor nekem még felfedezetlen várkastély volt. Minden nap találtam olyan helyet, ahol még előtte nem jártam. Szóval, kis falusi hosszú végház, ganggal végig a ház oldalánál, féleresszel fedve az eső ellen. Szemben a tyúkudvar, melynek büszkesége egy hatalmas vad eperfa. Koronája szerintem akkor teljesen az égig érhetett, ugyanis szinte soha nem láttam a tetejét. Bizonyára ez lehetett az "égig érő fa" az én képzeletemben.



Tyúkudvar lakossága teljes színben pompázott. 20-30 tyúk, több kakas, de volt köztük egy, aki kitűnt a többi közül. Délcegségét csak a pompás farktolla múlta fölül, amely hivalkodóan billegett ide-oda, miközben őkelme szigorú tekintettel sétálgatott a tyúkjai között. Voltak még kacsák, némák, mert mamám azokat szerette. Nem hápogtak egész nap, csendesen, szinte selymesen sziszegve hozták tudomására a külvilágnak a mondanivalójukat. Voltak gyöngyösök is néha, de nem nagy számban. A disznó ólban, az udvar hátsó részében malacok is voltak nyaranta. Ennyi volt a létszám.



A szárnyasok alkonyatkor egy üres színbe húzódtak éjjeli álmot aludni. Sajnos rendszeresen tizedelte őket valami éjszakai ragadozó, patkány lehetett, esetleg róka is. A lényeg hogy fogyott a létszám. Nagyapám, leleményes ember lévén, és hogy a problémát megoldja, egy szélesebb, általa össze eszkábált létrát támasztott a nagy eperfa törzsének, amely arra hogy ember fölmásszon rajta, túl gyenge volt, de a szárnyasoknak feljárónak tökéletesen megfelelt. Ezután mamám esténként megfogott egy-két tyúkocskát és feltette őket a létrára, egészen magasra. Szelídek voltak, még a kakas is, bár annak szerintem a szeme sem állt jól.

Én jól nevelt sarkadi gyerek, kint falun mindig kibontakoztattam éles észjárásomat. Soha nem unatkoztam, mintha tényleg helyénvaló lett volna Édesanyám megnevezése. - Ennek a gyereknek kukac van a seggébe - mondta néha, ha bármely csínytevésemet leleplezte. De ott kint Újszalontán nem voltak csak a nagyszülők, akik óvták lépteimet. Volt is dolguk.......

A tyúkok pár nap alatt megszokták, hogy ne a színbe menjenek aludni, hane
m alkonyatkor telepedjenek a létrára, sőt a leleményesebbek egyre feljebb merészkedtek. Pár hét után aztán az egész tyúkfarm, a kakassal az élükön már a fa felső részén aludtak, teljes biztonságban minden féle ragadozótól, és a földtől legalább 10-15 méter magasan. Ez nekem rettentően tetszett. Ahogy szürkületkor elkezdtek felfelé szivárogni, ügyesen ugrálva egyik gallyról a másikra. Volt aki elvétette az ugrást és lecsúszott, vagy egyszerűen leesett, de nem volt gond, mert bátor szárnycsapásokkal csillapították az esés okozta ütést. Kicsit puffantak a fűben, olyan is volt aki bukfencezett egyet. Éjjel a holdfényben úgy néztek ki fent a fán, mintha valami nagy tollgubacsok nőttek volna az ágakra. Felborzolták a tollukat, és nyakat behúzva aludtak. Én is aludtam éjjelente, egészen addig, amíg a hajnali pirkadat első halvány sugarai meg nem jelentek az égbolton. Ez az időpont ugyanis számomra valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag épp egybe esett a kakas ébredésével. És ha egy rendes falusi kakasnak kipattan a szeme, mit tesz először? Hát eszeveszett kukorékolásba kezd, de nem ám szépen halkan, hogy a fa alatt lévő ház nyitott ablakán belül, nyugodtan tudjak aludni. Áááá, dehogy! Teljes gázon. És ha ez még esetleg nem lett volna elég ahhoz hogy felébresszen, akkor még az általa keltett zajt tetőzte azzal, hogy elsőkét repült le a fa tetejéről. Persze keresztül a gallyak sűrűjén, nem törődve azzal sem, hogy magával sodort néhanapján pár, még félig alvó tyúkot is, akik szerintem azt gondolhatták félálomban, hogy egy ordító tollbomba zuhant a nyakukba, kakas formájában. Ez esetekben aztán annyira felbolydult a fán alvók népsége, hogy 1 percen belül az összes tyúk is úgy gondolta, itt az idő a felkelésre, és mindenki nekirugaszkodott, és leugrott. Ugyanis felfelé még szépen csendesen másztak este, de lejönni már nem tudtak, mert lefelé mászni egy fán a tyúk nem tud, de repülni egy jól nevelt falusi tyúk, azt kitűnően tud.

Amikor 10-15 tyúk egyszerre kezd zuhanva és kotkodácsolva - rikácsolva zuhanni egy eperfáról, hajnali 4.12-kor, akkor ez az időpont nem éppen ideális alvás szempontjából. Erre szokták mondani, hogy akkora hangzavart csap hogy "A
halott is felébred a sírjában". Ezt a traumát minden reggel át kellett élnem, és pár nap után el kellett gondolkodnom azon, hogy valami megoldást kell találjak, hogy kuss legyen reggel. Leleményes gyerek lévén kitaláltam, hogy mi lenne, ha elvenném a létrát este. Akkor ugyanis a tyúkok pofára esnének, és kénytelenek lesznek a színbe hálni. Hát így is volt, mikor az első préda közelített este a létrához, én szép csendesen , hogy mamám és papám ne vegye észre, eldűtöttem a létrát a fa mellé. Senkinek nem tűnt fel, ilyen idő tájt már nem nagyon mászkáltak kint az udvaron, ha ki is jöttek valamiért, ki figyelt a tyúkokra. Hát ki, én ! A tervem bejött, a tollasok kénytelenek voltak régi kvártélyukba éjszakázni, ahonnan addigra már teljesen elszoktak a ragadozók.

Nagyapán korán kelő ember volt, természetesen azonnal észre is vette, hogy nincs a létra ott. Furmányoságra nem gyanakodott, csak egyszerűen visszatette a helyére és a fölső lécet odaszegelte a fa törzséhez, hogy a szél, ami szerinte most eldűtötte, ne tudja többé ezt megtenni. Aznap reggel nem a kakas robajára ébredtem, hanem nagyapám dörmögésére és sűrű kalapácsolásra. Sutba dőlt a tervem. Mást kellett kitalálnom, mert ha a helyzet nem változik, akkor lőttek a reggeli alvásomnak. Hát ha nem tehetem el a fát onnan, a létrát szintén nem tudtam elmozdítani, én nem állhattam ott este, mint egy közlekedési rendőr, hogy erre tilos felhajtani, így aztán elfogytak a tárgyi lehetőségeim. Hosszas töprengés után aztán rájöttem, hogy nem kell nekem bajlódnom semmi féle nehéz dologgal, mert a megoldás tök egyszerű. Nagymamám szabad idejében sokat vart, volt is neki jó nagy és éles ollója. Magamhoz is vettem, majd egy maréknyi kukoricával a kezemben belógtam a tyúkudvarra. Szemenként szórogatva az aranyló szemes csemegét, ballagtam a hátsó szín mögé, ahová a tyúkok követtek is szépen. Reméltem hogy jön a kakas is, és hát úgy is volt. Egy fa elé szórtam egyszerre a markomban maradt összes finomságot, amire rögtön le is csapott az összes szárnyas. Én a kis fát gyorsan megkerülve mögéjük osontam, és egy hangtalan mozdulattal a kakasra vetettem magam. Jobbnak láttam ha ráugrok, hiszen nem volt kis darab jószág.

Eddig még sosem volt személyes kontaktusunk, csak méregettük egymást, de m
ost letepertem. Kiabált ő volna, ha a nyakát el nem kapom, és mint figyelmes falusi gyerek, egy mozdulattal a fejét máris az egyik szárnya alá fordítottam, és betakartam a tollaival. Ez neki hasonló élmény lehetett, mint amikor a strucc befúrja a fejét a homokba, gondolván, hogy ha ő nem lát senkit, akkor ő sem látszik. Hát kakasunknak hirtelen lekapcsolták a villanyt, a szárnya alatt sötét volt. El is csendesedett, én pedig előkaptam a mamám ollóját és a másik szárnya tollait serényen elkezdtem nyirbálni, jó félig. Persze közben nagyon vigyáztam, hogy meg ne sértsem sehol. Csak a tollak hulltak alá. Épp annyira szabdaltam meg, hogy ne tudjon repülni őkelme. Pillanatok alatt végeztünk mindkét szárnyal. A koma nem vette túlzottan zokon a történteket, szerintem fel se fogta mi történt vele 2 perc alatt a teljes sötétségben.

Este aztán felköltözött a csapat a fára. Kakasunknak kicsit nehezebben ment a dolog mint máskor, de ez csak nekem tűnt fel, mert árgus szemekkel figyeltem őt. Eljővén az éjszaka, alig tudtam az izgalomtól elaludni, szinte fél óránként felébredtem és néztem, hogy nem virrad-e ? Aztán eljött az idő, és elkezdődött az első mocorgás a fán, amit aztán harsogó kukorékolás követett. Kisunnyogtam az ágyból, mert nekem ezt a dolgot látnom kellett. A szoba kis ablaka épp a helyszínre nézett. Alig volt még kinti fény, szurkoltam, hogy várjon még a koma egy kicsit, hogy jobban láthassam, amikor megtörténik az eset. Talán 2 percig még csörtetett a fán, keresve az ideális elrugaszkodó helyet, és egyszer csak egy bátor mozdulattal ellökte magát.

Szerintem ő nem erre számított! Szinte szabadesésben esett lefelé, mint a nyeletlen balta, és most tényleg aki útjában volt, azt magával sodorta. Az oldalra kiálló gallyakon még pattant is egyet - kettőt, majd elsőként természetesen, megelőzve mindenkit, nagy puffanással és porfelhővel, landolt a kapirgáló részen, ahol napközben a tyúkjai akkurátusan forgatják át a földet. Ebből a szempontból szerencséje volt, de azt hiszem nekem is. Puha földre esett, délutánra ki is derült, hogy sok baja nem lett. De akkor iszonyatos kotkodácsolásba kezdett, teljesen más hangon, mint zuhanás közben, ugyanis már akkor rájöhetett, hogy valami nem klappol ma reggel, mert nem szép ívesen hajlott a leszállópálya, mint szokott. Annyira felbolydult az esettől a tyúkudvar, hogy mindenki kotkodácsolni kezdett. Erre fel is ébredt nagyapám, aki azonnal kérdőre vont, hogy mit csinálok az ablaknál ? - Hát én csak a nagy zajra ébredtem fel, és megnéztem hogy nem -e valami róka jár kint - válaszoltam. Visszaparancsolt az ágyba. Reggel aztán gyors terepszemlét tartottam. Kakasunk nem volt éppen teljesítőképessége magasfokán ma, valahogy rosszul ébredt :)


Próbált ő a szokásos délceg járással portyázni, de ez sehogy nem ment neki, csak tekergette a fejét és mindennek nekiment. Szerintem szédült lett egy kicsit. Nagyon büszke voltam magamra, hogy sikerült a terv, és biztos voltam benne, hogy estére minden megváltozik, és nyugodt alvás vár rám. Napközben aztán betévedtem a tyúkudvarra is, valami halaszthatatlan dolgom lévén. Úgy emlékszem, hogy a kútból kellett felhúznom a túrót, vagy vajat tartó edényt. Mivel hogy áram nem volt még a házban, így hűtő sem, de még villanyáram sem. Az ételt hűteni mamám leengedte a kútba, egészen a víz színéig. Ott jó hűvös volt mindig. Nekem most egy tálat kellett felhúznom onnan. Félszemmel figyeltem én magam köré mindig, a mai napon meg fokozott figyelmet fordítottam a kakasomra, de most nem láttam sehol. Feltekertem a kötélen lévő edényt és már nyúltam a lábosért, amikor az én levágott szárnyú kópém, hátulról orvul megtámadott. Csendesen osonhatott a hátam mögé, miközben nem figyeltem fél percre. Nekiugrott a lábamnak, a szárnyaival rondán összekarmolta a bőrömet, de nem ez volt a leg fájdalmasabb. A két sarkantyúját, ami nem volt kicsit, belevágta a bokámba, és a belső oldalon teljesen telibe találta a bokám leg tetejét, ahol a csontot szinte csak a bőr védi.

Ez akkora éles fájdalom volt, hogy szinte megrogytam tőle. A kakast elkapni ne
m tudtam, mert lábra sem tudtam állni. Ő pedig még csak el sem menekült, egy méterre állt előttem, a tollait felborzolva és a fejét leengedve, épp úgy mint egy harci kakas. Mintha azt mondta volna nekem, hogy na most gyere és beszéljük csak meg a reggeli zuhanásomat. Ezekre a váratlan esetekre tartogattam magamnál mindig egy jóvágású botot, ami ott volt velem most is a kút oldalának támasztva, könnyedén el is értem. Felkaptam és jól célzott dobással a kópé felé dobtam, remélve, hogy sikerülhet hatástalanítanom a tollas támadómat. Jó felé repült a botom, de mielőtt eltalálta volna, ő egyszerű mozdulattal félrelépett a bot útjából. Erre aztán már véglegesen felbosszantottam magam, nehezen ugyan de fél lábra álltam, és - Úgyis elkaplak - kiáltással, nekilódultam. Két lépés után összerogytam a fájdalomtól újra. Erre aztán mamám is felfigyelhetett és kijött a konyhából és azonnal látta, hogy valami nincs rendben. Mire odaért hozzám a bokám már öklömnyire dagadt, a csonthártya sérülése miatt. Három napig szinte járóképtelen voltam miatta, csak nagy fájdalom árán tudtam bárhová is menni.

Persze azért este kivánszorogtam az udvarra, hogy lássam mi lesz a mai program a tyúkokkal. A lényeg sokat nem változott, a tyúkok felkúsztak a fára most is, legelöl egy másik kakas élén. Az én támadóm csak a létra első fokára ült fel, persze közben többször is szemeztünk egymással. Mérgemben mamámnak el is panaszoltam, hogy mennyire agresszív lett ez a kakas, bár ezt ő is észrevette. Azt is mondtam Neki, hogy nem is emlékszem már, hogy mikor ettünk utoljára már egy finom kakas levest. Szerintem ekkor mondtam ki a halálos ítéletet őkelmére, mert másnap reggel el is kapta nagyapám. Kopasztás közben aztán egymásnak szegezték a kérdést, hogy - Te mama, mikor vágtad le a kakas szárnyáról a tollat ? - Én aztán nem, esetleg te lehettél, csak elfelejtetted ! - Hát bolond azért nem vagyok, csak emlékeznék rá. Hát akkor meg ki lehetett ? Ennek a kérdésnek az elhangzásakor nekem fontos dolgom akadt, teljesen háttal kellett ülnöm a nagyszüleimnek és a falon lévő képet árgus szemekkel vizsgáltam, mintha valami nagyon érdekes dolog lenne rajta. - Nem te voltál, szegezték nekem a kérdést ?! - Áááá, én aztán nem.

Ebédkor aztán mikor a tányéromba a sárgán csillogó finom falusi kakas leve
s került, és megkaptam még valamelyik csontosabb részét, a kanál számba vétele előtt elszóltam magam félhangosan, - Na gyere csak te szemét, most repülj le a fáról! Ezzel aztán le is lepleztem magam, nagyapám rögtön kapcsolván mindjárt egy nyaklevest is akart volna adni a húsleves mellé, de mamám, a jó lélek, rögtön rászólt! - Hagyjad már azt a gyereket, nem látod hogy mennyi baja van, még menni se tud rendesen.
Ebéd után aztán biztonságos helyre húzódva átgondoltam a dolgot, hogy a veszély elhárult ugyan a kakas részéről, de a problémám nem oldódott meg, a tyúkok továbbra is a fán alszanak, én meg itt ülök lesérült lábbal, még egyenlőre tervem sincs. Arra is gondoltam, hogy milyen jó is lenne, ha egy mozdulattal ki tudnám dönteni ezt a hatalmas égig érő fát.



Sok éven keresztül aztán a tyúkok valóban ott aludtak minden nyáron a fán, amíg egyszer egy villám belecsapott a fába, megrepesztve a törzsét, ami miatt ki kellett vágni. Egyszer csak mikor kimentem mamámékhoz, a fának hűlt helye volt. Ekkor már legalább 25 éves lehettem. Jót mosolyogtam a dolgon, mikor eszembe jutott, az én égig érő fám, melyre a kakasom egy éjszakára tudott csak felköltözni, aztán bevégezte. A saját módján meg is bosszulta a dolgot, a közmondás pedig tyúkeszűnek nevezi a szárnyasokat, de az én kakasom az ő sérelmét nem felejtette el !

Mint ahogy a kakas nem felejtett, Te sem felejts el gyerek maradni felnőtt korod ellenére sem. Csak állj meg egy percre az életed rohanásában, idézz fel egy hasonló emléket a múltadból, bizonyára Neked is akad a gyermekkorodból. Hidd el hogy mindenképp megér egy mosolyt. Szép napot :)