2/27/2010

Jo reggelt



Jó reggelt – Good Morning!

Ez a reggel is hasonlóképpen indult, mint a többi. A haldokló éjjeli sötétséget megállíthatatlanul tolta le maga előtt a hajnali pirkadat fénye. Még éppen csak a leg bátrabb pirkadati csíkok vágtak utat magukank a teljes sötétségbe. Ilyenkor már nincs is teljes csend, a távolból már hallani, hogy nem alszik mindenki. Az ő hallása egyébként is kitűnő volt, sok utcával odébb is pontosan tudta, hogy mi történik. De a mai hajnal mégis különleges volt. Tudta, hogy a mai napon meg fog történni, az amit már oly rég óta várt, érezte a levegőben. Egyébként is feszítette már belülről a jól ismert vágy, mert hát minden nőneműnek eljön az idő, és akkor cselekedni kell. Ezt érezte ma reggel. Csodálatos illatokat hozott a szél, valahol nyitva hagyhattak valamit, amiben csuda finomságok lehetnek, mert állandóan éhes gyomrát azonnal mardosni kezdte az éhség. Van olyan reggel, amikor fantasztikus zsákmányokat lehet találni, ez általában azokon a napokon van, amikor egy nagy berregő valami járkál az utcákon, de sajnos össze is szedi az íncsiklandozó csemegéket tartalmazó zöld dobozok tartalmát. Pedig akad olyan is, aminek nem csukják le a tetejét, na abban van a csoda. Hányszor sikerült már jóllakni ilyenekből, nem is tudja.
De a mai reggelen háttérbe szorult ez a vágy, miután meghallotta a távolból a hangját. Ezer közül megismerné, áthatol minden akadályon és egyenesen a szívét melengeti. Mennyire csodálatos, hangos, éles és dallamos. Oda kell jutnia mihamarabb, mert érezte, hogy neki szól e csodás dallam. A környékbeliek közül senkinek nincs ilyen csodálatos szerelmi hívó szava, csak neki. Többször megfigyelte már, látták is egymást, sőt a fiú is felfigyelt rá, de még nem volt itt az idő. De ma! Nem volt nehéz odatalálnia, már messziről észre is vette őt, bár tudta hogy hol keresse. Általában egy környéket szoktak bejárni mindig, jól ismert helyeket. Ahogy közelebb ért, kinézett magának egy kiemelkedő ülőhelyet, ahonnan tisztán látszott a fiú. Közben gyenge szellő kerekedett, ami gyöngéden megborzolta ruházatukat. Elképesztő látvány volt számára, ahogy a fiú fekete kabátját megfújó szellőtől az kicsit szétnyílt és láthatóvá vált fenséges alsó fehér ruházata. Káprázatosan fehér volt, mindenkiénél sokkal fehérebb. Szinte elvakította őt eme csodás reggelen. Most már biztos volt benne, hogy a mai napon szerelme beteljesedik. Pár méterre voltak csupán egymástól és a fiú, akinek eddig is nagyon tetszett ez a takaros lány, most már biztos volt a dolgában. Ez kihívás volt a számára ma reggel. Csillogó fekete szemükből áradó tekintetük összefonódott és forróság öntötte el a szívüket. Ettől a magasztos érzéstől a fiúban olyan mélyről jövő vágy tört fel, hogy az eddig is délcegesen harsogó hangjára rádobott még egy lapáttal. Mintha eddig csak tréningezett volna, de majd most belead apait-anyait.
Kiengedte hát torkán teljes tudását, bele énekelve a hajnali napfénybe minden erejét. Érezte, hogy ez most másabb, mint eddig volt, mert ez neki szól, hiszen itt áll pár méterre tőle csupán, és figyeli őt. Néha még megpróbál szólni is, de a lány gyenge hangja elvész az ő érett, fenomenális hangorkánja mellett. Úgy érezte, hogy pompás éneke áthatol mindenen, nincs akadálya ezen a földön annak, hogy eljusson szerelme szívéig. Nem számított az idő, hogy meddig és mily erősen kell énekelnie, hiszen neki akár egész nap is megtenné. Pláne felserkent attól, hogy a lány közelebb jött, szinte oda mellé, és onnan nézte azzal a csodásan bizsergető tekintetével. Szinte levegőt se vett, a lány közelsége felforrósította a levegőt, már tudta hogy egymáséi lesznek. Beszűkült a tér körülöttük, nem láttak és hallottak semmit a külvilágból. Nem érdekelte őket semmi, teljes biztonságban voltak, hiszen eddig sem bántotta őket soha senki. A fiú eddigi helyét hátrahagyva egy épület mögé invitálta a lányt, és ott a kora reggeli nyári napfényben megtörtént a dolog, beteljesedett szerelmük. Nagyon boldogok voltak, amikor valaki egészen közelről elhúzott valami ruhaféleséget, ami fentről lógott lefelé és belebámult a képükbe. Elsőre kicsit összerezzentek, talán itt kellene hagyni ezt a helyet, de hát köztük van még az üveg is és hát na, nézzenek oda, az a valaki egyszer csak barátságosan mosolyogni kezdett ………….. amitől a lány nyakán a ruházata teljesen felborzolódott, de ez csupán ösztönös volt, az is lehet, hogy még az előző felejthetetlen élmény nyomai árulkodnak rajta. Mindketten érezték, hogy ideje távozni, egyébként is el kell kezdeni tervezni az új lakhelyet, mert hamarosan érkeznek az utódok ………………. huss !


Ez a reggel is hasonlóképpen indult, mint a többi. A haldokló éjjeli sötétséget megállíthatatlanul tolta le maga előtt a hajnali pirkadat fénye. A teljes tudatlanság állapotából lassan átcsúszik a tudat a félálomba. Az is előfordul a hajnali időtlenségben, hogy az órára pillantok, de csak fél szemmel, azt is csupán résnyire nyitom. Jézus, még 5 óra sincs. A vékony sávon, amit a vékonyra nyitott szemöldököm enged, ránézek az ablakra. Még szinte teljesen sötét van, egészen halványan talán észlelhető, hogy ma is egy tündöklő, napfényes nap lesz, de még nem most. Még aludjunk egy kicsit. Mámoros állapotomba zuhanok vissza, elnyúlva az ágyon. Nagyon nem gebeszkedem, mert kedvesem pihenését nem szívesen zavarnám meg. Milyen fantasztikus ez a csend. Hatalmas város, másfél millió ember, és mégis a kora hajnal a teljes csend birodalma. Mint egy hatalmas kristálygömb burok, amely védelmet ad a zaj ellen, ami majd napkelte után szétzúzódik, csörömpölésével felébresztve a városlakókat. Bódultan hessegetem el magamtól a gondolatokat, még aludni szeretnék, és ebben segítségemre siet a nyitott ablakon besurranó, láthatatlan ujjaival simogató hajnali szellő, mely friss virágillatot hoz a házat körül vevő sövényen virágzó ágakról. Zzzzzzz……………….

A hang, amely tudomásomra hozza, hogy kettéhasadt a csend, távolról hallhatóvá válik. Nem zavaró, bár jobb ha nem lenne, mert a kristálygömb így hamar széthasad. De nem hagy alá, sőt talán még erősödik is. Nem idegen itt reggelente a madarak éneke, sokan élnek a városban, az emberek között, hiszen élelem akad bőven. Sőt! Hetente egyszer, amikor a nagy zöld kukákat kihúzzuk az utcára, mert jön a kocsi üríteni, akkor a leleményesebb madarak képesek a nem teljesen lezárt kukafedőt is valahogy kinyitni, és széthordani a szépen, alaposan műanyag zacskókba kötött ételmaradékokat. A két főkolompos a magpie és a VARJÚ ! Elég sok lakik a környéken, jó nagy fekete tolluk van, csillogóan ragyognak a napfényben, és mókásak, amikor a nagy szélben felborzolt tollruhájuk szétnyílik, és meglátható, hogy az alsó tollazatuk teljesen fehér. Én azt hittem hogy teljesen feketék, de mégsem. A hangjuk, nos az fenomenális. Egy magyar varjú hangját szorozd e a többszörösével, mind hangerőben, élességben és megkapod az ozi varjú hangját. Ráadásul az év minden napján jelen van, nem téli madár, mint otthon. Teljesen urbanizálódott, a házak között él, nem fél az embertől, mert senki nem bántja, az itteniek egyébként is megszokták, hiszen ide születtek. Nem is károgás amit őkelme csinál, hanem olykor ugatásnak nevezném, néha visítás, de lehet gurgulázás is és amikor unatkozik a koma, akkor mókásan dünnyög, rettentően szenvedve, mint egy házsártos vénember.
Ráébredtem, hogy az alvásomnak lőttek, hiszen a hang egyre erősödött, de addig kibírható, amíg nem a háztetődön, vagy pálmafádon telepszik meg a fekete kabátos. Szurkoltam, hogy lehetőleg maradjon távolt a háztól, esetleg ellenkező irányba hasítsa a levegőt kormos szárnyaival. De nem így történt. A ma reggeli találkahely úgy tűnik, hogy éppen a mi kertünkben lesz, ahol is a pálmafa az ablaktól csupán 3 méter lehet. Így is lett, hallhatóak voltak a szárnycsapások is, és ekkor már tudtam, hogy itt a vég. Többször előfordult már velem, hogy véghezvihetetlen tervet szőttem a varjúk ellen itt, hogy miképp lehetne elhallgattatni őket, de hát érinthetetlenek számomra, mert védelem alatt állnak, mint minden már egyéb madár is. Még elzavarni sem nagyon lehet őket, mert nem félnek. Tapsolhatsz, vagy hadonászhatsz hevesen, legfeljebb a szomszéd néz majd rád kikerekedett szemmel és csodálkozó pillantással, hogy megbolondultál-e, vagy mi van veled?! A varjú esetleg odébb reppen egy fával, vagy arrébb szalad a földön, mert vígan sétálgatnak mindenhol. Majd megszokom, gondoltam, de nem.
A ma reggeli varjú mintha másabb lett volna, mint máskor. Az egyébként is agyalapi mirigyedig hasító ordítása valamitől még erősebbnek tűnt. A hangpalettáján lévő összes hangot mintha összemixelte volna, mindezt teljes hangerő kétszeresével, és úgy hogy közben nem is vett levegőt. Fél perc is örökkévalóságnak tűnt ebből, és még ráadásul nem is egyedül van, hanem még a társa is itt lehet, bár az ő hangja kismiska mellette. Ketten összefogva követnek el megbocsáthatatlan bűnt ellenem ma reggel. Ez mégsem maradhat így ! Az ablakhoz lépve tapsoltam egyet, talán mellé még valami Sssss… -t is formáltam a számmal, de hát reakciónak halvány nyomát sem láttam. Nem is foglalkoztak ezek velem, úgymond le se szartak! Csak folyamatosan üvöltött az egyik, majd valami történt, mert szárnycsapásokat hallottam. Talán leszálltak a hátsó teraszunkhoz a betonra, vagy mi? A félereszes terasz a hangot még jobban felerősítette, szinte súrolta az elviselhetetlent, így hajnali tűrőképességemet mérlegelve. Csapkodás kezdődött, mintha verekedtek volna, vagy talán egy macska kaphatta el az egyiket? Sajnos a hálószoba ablakból nem láttam semmit, ezért gyorsan kiugrottam az ágyból, a nappaliba osontam, felkapva az íróasztalomon lévő fényképezőmet, és mint egy szenzációra éhes riporter, akinek Pulitzer díjra fáj a foga, gondoltam hogy most véres események szemtanúja lehetek, egy macska és egy varjú haláltusájával. Elhúztam a függönyt a hátsó teraszajtó üvege elöl, és mit látok. Hát egy megszeppent varjúpárt, akik mint akiket rajtakaptak egy szerelmi légyotton, bámulnak bele a képembe. A kisebbiknek, gondolom ő lehet a lány, még a nyakán a toll is felborzolódva a nagy love-tól. Erre én is annyira meglepődtem, hogy majd elfeledtem kattintani egyet a géppel. Egyszerűen elfogott valami bamba érzés, elűzve dühömet. Annyira mókásak voltak ott ketten, hogy mosolyra húztam a számat. Nem hinném hogy ők megértettek ebből valamit is, mert bambán belebámultak a vigyori képembe, majd nem kapkodva, lépve kettőt, elrugaszkodtak a betonról és tovaszálltak, maguk mögött hagyva engem ezzel az élménnyel, ami most már kiderült számodra is, hogy nekik csodás reggel számba ment, nekem pedig kellemetlen ébredésnek indult, de időközben átalakult e mókás történetté, melynek Ti is részerei lettetek most már. Itt a vége, fuss el véle.


Ui : Ha igazán közelről szeretnél látni nagyszájú varjoncot, kattints ide. Ezt a videót nem én csináltam!