5/08/2010

Ház a vízen …. és egyebek


Így mondja az English (on the water), ha a lakásod vagy házad közvetlen a vízparton van. Éppen olyan bugyuta kifejezése a nyelvnek, mint a (look after) fonetikusan „utána nézel” ez azt jelenti, hogy valakit gondozol vagy valamit ápolsz, rendben tartasz, annak utána nézel.

Ha a házad a vízen van, az szinte mindenki szemében felbecsülhetetlen értéknek számít, hiszen arányában nem sok van belőle. Az értékrend béli különbséget tükrözi is a ház értéke, mely jóval magasabb, mint a szárazföldi házaké. Itt lehet a házad tóparton, folyóparton és végül a csúcs kategória, amikor az óceán part közvetlen a szomszédod. Akkor van rajta a házad az óceánon :-) Itt Gold Coast-on sokszor festünk lent a parton. Van hogy toronyházban, teljes rálátással a vízre, van hogy sima lakóházat és van hogy hooliday unit-ot, amely valakinek a saját háza ugyan, de nem lakik benne, csupán azért tartja, hogy kiadhassa. Ezt hívjuk, magyarul „nyaralónak”. Ezt a házat már két évvel ezelőtt festettük egyszer, amikor is teljes külső és belső felújítást csináltunk. Írtam is róla ebben a bejegyzésemben, ugyanis ekkor volt az eset, mikor a mentő helikopter több mint egy órán át egy helyben állt a víz fölött, keresve az eltűnt személyt, de nem találták meg. De a ház nem csupán ettől érdekes számomra.

Két év elteltével újra látva, szemügyre vehettem, hogy mit is tesz egy parti házzal a sós tengeri levegő. eddig is tudtam, hogy komolyan korrodál „minden” ezekben a házakban, még a bútorok is periodikusan tönkremennek, pedig azok belül vannak. A szél a nap 24 órájában a víz felől fúj, ezáltal az épület állandóan a sós levegő ölelő markaiban van. Meg is van az eredménye. Akinek ilyen háza van, a mellet hogy hatalmas érték, jelentősen nagyobb fenntartási költséggel kell számolnia. De minden ráköltött dollár szinte csak kidobott pénz, ugyanis végül a sós levegő korrodáló hatása győz. Ördögi kör ez, mert ha nem ápolod, előbb-utóbb összedűl az egész. Célszerű mindenből a legjobb minőséget beszerezni, csavar, szeg, léc, festék …stb. A legjobb pedig a legdrágább, mégis megeszi az idő. De nem csak a kis parti házakat kell rendszeresen újra festeni.

Kis hangyák vagyunk :-)

Eddigi életem során, ha volt alkalmam megcsodálni a toronyház oldalán lógó festőket, akik valamilyen kosárban, vagy szerkezetben állva, ülve végezték a munkájukat, mindig megnéztem volna jobban, de mindig annyira magasan voltak, hogy lehetetlen volt alaposan szemügyre venni. Micsoda bátor emberek ezek, gondoltam, hogy nem félnek? Hát a sors újra bebizonyította, hogy úgy játszik az élet fonalával, ahogy éppen kedve tartja. Jelenlegi munkám ugyanis éppen a toronyház festés, persze kívülről, swing stage-ból, magyarul talán festő kosárnak hívhatják, bár nem helyén való a megnevezés, mert semmi köze a kosárhoz, hiszen változtatható a mérete, a festendő fal nagysága szerint. Szóval ezért is adtam alcímként a kis hangyák megnevezést, hiszen a festendő falfelület egy ekkora épület esetében több ezer négyzetméter, és olyan sziszifuszi munkának tűnik festeni, mintha soha nem lenne vége. Valóban sok hónapos munka a mostani három hatalmas szállodát megcsinálni, pedig 5 db swing stage van, mindegyikben kettő festővel. De még így is közel egy éves munka.



Természetesen ezt a munkát végezni nem lehet felkészültség és végzetség nélkül. Ezért megfelelő tanfolyamot kellett végigülni egy napon, a végén pedig vizsgázni, szóban és írásban. Az én esetemben ez egy nagyon vicces folyamat volt, hiszen az angol tudásom a béka segge alatt van. Ez az előadás pedig kőkeményen angolul ment, ráadásul szakzsargon volt az egész. Ha általános szavakat és mondatokat néha meg is értek, na akkor ebből az ég világon semmit nem értettem. De azért vannak a jó barátok, hogy segítsenek és magyarok mindenhol vannak, pláne a festő szakmában. Úgy is járja a közmondás itt, ha a magyar kijön AU-ba, az nagy valószínűleg festeni fog, ha nem is véglegesen, de egy kicsit biztos. Az oktatónk, aki vizsgáztatott is, elmondta hogy nem az angol tudásomra kíváncsi, hanem hogy megértettem-e amiről szó van. Persze hogy meg, hiszen előző este ideadták a füzetet, amit otthon lefordítottunk, így már könnyebb volt a dolog. A lényeg hogy sikerült és így dolgozhatok swing stage-ban, van is róla licence-m.

A gyakorlat aztán egy egészem más dolog. Ezt keményen meg kell szokni, ami aránylag hamar ment, bár az első két napomon csak az előttem lévő falat néztem, se hátra, de legfőképp le nem bámultam. Ma már közel másfél hónap elteltével semmi gondom. Segített az is, hogy otthon a hobby-m a sárkányrepülés volt évekig, így a magasságban sosem szédülök. De egyébként olyan ez a kosárból való festés, mintha egy mobil erkélyen dolgoznánk. Sokat kell ugyan kihajolgatni, bujkálni és sok esetben kimászni az éppen előttünk lévő erkélyekre, hiszen azoket is le kell festeni. Illetve MINDENT le kell festeni kivülről egy ilyen felújítás esetében. Ami szinte elérhetetlen és hozzáférhetetlen, azt is. Oldjátok meg, ez az utasítás. Legyen lefestve, mondja a közvetlen főnökünk, mert ha jön a műszaki ellenőr és kiszúrja hogy kimaradt, akkor gebasz van. Hát megoldjuk, így aztán olyan is előfordul, hogy a fémkeret tetejére mászunk, féllábon állunk és még ott is nyújtózkodni kell, mindez persze akár 22 emelet magasságban. De kapaszkodunk olyankor betyárul, és hát ott a hátunkon a biztonsági kötél, karabínerrel összekötve a hámmal, amibe belebújsz reggel, mint egy kezeslábas ruhába. A cég mindent elkövet a bíztonságunk érdekében, hiszen mindenki haza akar menni este a családjához. Természetesen itt nagyon sokat kell dolgozni, de ezt én nem bánom, örülök hogy ebben a megbuggyant világban egyáltalán van munkám. Cairns-ben másfél évig szinte semmi meló nem volt, elsősorban ezért is költöztünk ide vissza. Persze a sok munkát rendesen meg is fizetik, panaszra nincs okom, de szükséges is a megélhetéshez, hiszen itt AU-ban nagyon drága az élet. Sokan hajlamosak vagytok azt hinni még otthonról, hogy mennyivel könyebb nekünk, hiszen sokat keresünk. Ez így van, otthon mércével mérve, de a kiadások mértékét csak akkor ismered majd meg, ha már itt vagy. A számlák ugyanúgy jönnek, mint otthon és senkit nem érdekel itt sem, ha nincs munkád. Old meg, vagy mehetsz isten hírével. Valójában az évek alatt kialakult véleményem az, hogy a tényleges külömbség a két ország közt röviden annyi, hogy ha van munkátok, akkor itt „NYUGODTAN” élhetsz. És ennyi! Ezt a Bertók Zoli is leírta évekkel ezelőtt, de idéztem már Őt korábban is. Senki nem nyaggat, hagynak nyugodtan élni, csak fizess ki mindent rendesen, csak legyen munkád. Ez azért nem annyira könnyű itt sem, hogy most ennek a válásg az elsődleges oka, vagy nem, az teljesen mindegy. Nagyon sokat romlott a bevándorlók helyzete és megítélése is az elmúlt 4 évben. Senki nem szeret itt minket most, mi vagyunk akik elvesszük az ozik munkáját, és ezt éreztetik is velünk nagyon sok esetben. Vagyunk magyarok 4-en a munkán, de sose beszélünk mások előtt magyarul. Szinte csak négyszemközt, vagy fent a magasban, a kosárban, de még ott is figyelni kell, hogy a teraszokon ki könyököl, vagy üldögél a mi magasságunkban.

De persze jó dolgok is történnek. Cairns után a boltok válaszéka bőségesebb sokkal. Minden szükségletet sikerül kielégíteni könnyedén. Legyen az ruházat, vagy élelmiszer, itt mindent megtalálunk. Hétvégén anyák napi buli volt egy parkba, persze magyarokkal. Jó sokan voltunk, pár régi arc is feltűnt. Persze a magyar csipkelődés sem maradt el, ha nem akarom meghallani is. „ -Jóska már megint nem jött el, fene a pofáját, micsoda egy senkiházi ember az- „ hallottam a szomszéd asztaltól. A másik háta mögötti kidumálásban mi magyarok nagyon jók vagyunk. A közösségi életünk azért is olyan, amilyen. Balázs barátom megmondta, nézzem csak meg bármely más nemzetnek milyen közösségi háza és élete van. A magyaré egy kutyaól a többiéhez képest. Ez igaz is, bár én nem jártam még Sydney-ben, sem Melbourne-ban sem. De a Brisbane-i vagy Gold Coast-i valóban elég alpári. Cairns-ben meg nincs is semmi. Erröl csak ennyit.

Végre sikerült pontosítani a hazautazás időpontját is. Nagyon furcsa lesz majd 4 év után hazamenni, először innen. Nem könnyű repülőjegyet venni augusztus környékére, hiszen az Európába szezonnak számít, csak annak köszönhetjük, hogy aránylag olcsón vehettünk, hogy megkaptuk egy utazási ügynök számát, aki valami elképesztően jó árban adott jegyet. Bárhol kerestük, 2 ezer AUD alatt nem találtunk, sőt, jóval e fölött volt csak. Ez a fickó 1.400 –ért szerzett, igaz hogy China Air, de kit érdekel a légitársaság neve. Még tetszik is hogy hazafelé úton 2 napot megállunk TaiPei –ben, és a városba is kimenehtünk szétnézni. Egy szó, mint száz, várjuk hogy magyar földre léphessünk, átölelhessük szeretteinket, megtapasztaljuk a változásokat és egy hónap után visszatérjünk ide. Nekünk már évek óta ez az otthonunk, küzdünk érte mint „malac a jégen” , de hogy valaha is ennek az egész cirkusznak vége lesz-e, nem is tudom. Teljesen elérhetetlen álom, hogy PR vízum díszelegjen az útlevélbe, ha tökéletesen akarnám jellemezni a mostani helyzetet, akkor az a jó kifejezés, hogy egy cérnaszálon lógunk itt, a szél lóbál ide-oda, néha még a falhoz is odacsap. Nem vigasz az sem, hogy másnak sem könyebb, hiszen vannak akik előttünk jöttek, vanna kik velünk egy időben, és olyanok is akadnak bőven, akik utánunk. Azokról nem is merek írni, akik most kelnek útra, mi is vár rájuk. Eszement káosz ez itt mostmár, teljes kilátástalanság. Játszik ez az ország a bevándorlókkal, mint macska az egérrel. Bármit megtehet, következmények nélkül. Bármikor megteheti, hogy kipenderít, csupán egy számodra előnytelen törvént kell hozzon, és azt visszamenőlegesen hatályba tegye. Sajnos erre is volt már pálda. De senkit nem riogatok, mindenki járja csak a saját útját. Sok sikert hozzá.

Tudom hogy a blogot sokan olvassátok és bizonyos kötelezettség is vezetnem, de mostanság heti 6 napot dolgozunk, napi 9-10 órát. Hazaérve szinte csak az elájulás vár már rám, erőm már nincs billentyűre vetni a gondolataimat. De igyekszem. Bye