KÓKUSZ KAPITÁNY !

Ha a fejedre esik, akár még agyon is üthet, belehalhatsz. Persze függvénye pár dolognak, a fa magassága, a dió nagysága és esetleg az ügyetlenséged. De mi európaiak nem estünk a fejünkre, azt meg pláne nem hagyjuk, hogy kupán vágjon egy nagy "coconut". De ami miatt mégis kell a dologgal foglalkozni, az az, hogy otthon nem volt még csak lehetőségünk sem arra, hogy alaposan megszemléljünk egy nagy fát, na és akkor még ott a termés. Kókuszdiót talán a tescóban láttam, a déli gyümölcsös részben, kis barnás dió, sárgadinnye nagyságú lehetett. Vettem is egyszer kiváncsiságból, nagy nehezen szétfúrtam, és beledugva a szívószálat, vártam a csodát. Egy szippantás után fancsali pofát vágtam, még azt is kiköptem amit felszippantottam. Életembe ilyen rossz ízt!!!! Én soha többet........!




Dehogynem :) Közben ugyan jó pár év eltelt, én el is feledtem a kellemetlen élményt. Úgy könyveltem el, hogy én még soha nem kóstoltam. Vörös földre érve aztán Brisbane-ban, közös szállón laktunk 2 hónapig páran, buliból aztán egyszer vettem egy diót a Coles-ban, jópofa volt, mert kis házikó alakúra volt fűrészelve. Inkább az alakja keltette fel az érdeklődésemet, mint a tartalma. Az ebédlőben aztán ezt is felbontottam, egy korty után ismételten megállapítottam, hogy ez a termés nem nekem teremtődött. Akkor még nem tudtam a titkot, amit aztán itt Cairns-ben tudtam meg.






Először jártunk a piacon, a barátom standja mellett egy vietnámi árus volt, aki a farmján termelt portékákat kinálta eladásra. Reggel lévén, rögtön Bálint nekem támasztott egy költői kérdést,
- Te! Kérsz egy friss kókuszdiót ? - amitől én azonnal frászt kaptam. Elmeséltem neki eddigi élmnyeimet, de azonnal lekapta a fejemet. - Ember, ez egy kicsit másabb, mint a bolti undormányok, gyere nézd meg! És tényleg, szép kerek, kisebb görögdinnye nagyságú volt a dió, még zöld szinű. Meg kell kóstolnod, meglásd nem fogsz csalódni. Hát legyen!

Maffia, mert ez a vietnámi fiú beceneve, felkapott egyet a sok közül, egy nagy bárdal lecsapta a tetejét. Ez neki két mozdulat volt, ez fontos tényező, jegyezd meg!!! A lenyakazott dióba beledugott egy szívószálat, valami kis lyukon, és máris a kezembe nyomta. Igyál ! Nem volt mese, szürcsölni kezdtem. Kellemes meglepetés ért, az íz picit furcsa volt, savanykás, de mégse. Igazából kókuszra nem is hasonlított, inkább pont jó izvilágú üdítőre. Kiszipkáztam a levet, de ezzel még a dolognak nem volt vége. Maffia ismét bárdot ragadott és egy csapással az üress diót ketté hasította, ami által feltárult a vastag burok mélyében a valódi dió, és a benne lévő még éretlen zselé szerű kókusz. Kaptam egy evőkanalat, és azzal könnyedén befaltam a nagyon finom és ízletes, de még éretlen kókuszt. Ettem, ittam és jól is laktam. Roppant nagy az energiatartalma a tejnek is és a kókusznak is. A történet itt véget is ért. Későbbi piaci napokon nem kértem, mert 2-3$ lett volna az ára.

- Azért akarok Cairns-be költözni, mert ingyen akarok enni mangót, és a kókuszt is magam szedem majd a fáról - hangzott el ez a mondat egy magyar fiú szájából. Elsőre nem is értettem, de mostmár rájöttem. Ebben a városban és környékén annyi mangó és kókuszdió fa van a közterületen, hogy a kijelentés reális volt. Ezekről bárki szedhet érett gyümölcsöt kedve szerint. Senki nem fog megdorgálni érte. Szezon közepén a fa alatt rohad meg a sok mangó, egyébként is csak szinte a túristák eszik, a helyieknek van otthon fájuk. A kókuszt pedig tiszta cirkusz leszedni. A part lent tele van kókuszfával, de az önkormányzat emberei precizen leszedik a diókat, nehogy valakit agyonüssön a lepottyanó dió. Ott nincs is termés egy fán sem, de másfelé, roskadásig minden fa. Pár hete találtunk egy fát egy távolabbi parti részen, ahonnan sikerült levadászni jó pár diót. Aprócskák voltak ugyan, nem akkorák mint a piacon, de tele voltak tejjel és finom zselés kókusszal. De elfogyott. Aztán pár napja kocsiból megláttam a főút mellett egy nagy fát, tele dióval. Közelebb érvén aztán látom ám, hogy ezek HATALMASAK. Szinte ember fej nagyságú termések. Nagyon magasan is voltak. Nem birom én a kis létrámmal elérni. Otthagytam, de a gondolat nem hagyott nyugodni.

Kértem kölcsön nagy létrát, és alkonyatkor kimentünk levadászni a termést. Szétnyitva a létrát is alig értem fel a kis fűrészemmel, pedig az is kitolhatós nyélre volt felszerelve. Előzményként azért meg kell említsem nektek, hogy a dió szedés egyáltalán nem veszélytelen dolog. Nem elég hogy leeshetsz a létráról, de ha nem jól helyezkedsz, a lezuhanó dió jól meg is üthet, ha teljesen telibe talál, akkor tényleg meszeltek! Ezek pedig baromi nagyok voltak. Fürtökben voltak ráadásul, úgyhogy amikor elmetszettem a tövét és előttem zuhantak le, szinte süvített a levegő. A földre csapódva pedig akkora robajt csináltak, hogy beleremegett a föld is. Ha ott lett volna valaki...... :( Három fürt volt a fán, levágtam mindet. Becipeltük a csomagtartóba, ami tele is lett velük, pedig nagy kombi kocsi. Irány haza.

Azonnal kóstolni akartunk! Valami kis bárdom van, olcsó 2 $-os kínai vacak. A kis diókra jó is volt. Na de ezekre! Maffia a piacon két ütéssel behatolt a bejáratig, de nekem hevesen kellett csapkodnom vagy 20-at, közben vigyázva arra is, hogy ne szabadítsam meg magam valamelyik ujjamtól sem. Sikerült! Két szívószálat dugtunk bele, egyszerre ittunk, de nem bírtunk vele, annyi volt benne a kellemes tejből. Miután kiürült rögtön nekiláttam, hogy kettévágjam, ami nem is ment nehezen, de az eredmény az elmaradt, alig volt benne zselé. Kicsit csalódottak voltunk, de volt egy dió, ami már sokkal érettebb volt mint a többi, ez már barna színű és teljesen száraz volt. Én már el sem akartam hozni a fa alól sem, de Erika ragaszkodott hozzá. Lötyögött benne még valami. Hát valóban kár lett volna ott hagyni.

Ezt is lefejeztem és gyorsan inni akartunk belölle, de fancsali ábrázat jött létre az íztől. A tej már nem volt iható, poshadt íze volt. Kiöntöttem a kis lyukon. Na majd most egy hasítással szétütöm, gondoltam. Egy frászt. Legalább negyed órát kardoztam, mint annó Bruce Lee valami régi szamurájos filmben mire eljutottam a dióig. Annak a hélya pedig olyan kemény volt, hogy lepattant róla a bárd.A kutyafáját neki, hát mit rejtegetsz itt bent barátom ? Jó kis éles kézifűrészem van, azzal láttam neki, miután belekapott már vitte is mint a vajat. Könnyedén kettévágtam, tele ment ugyan a belseje fűrészporral, de vízsugár alá tartva azonnal ragyogó tiszta lett. Megláttuk a belsejét és mindkettőnknek tátva maradt a szája. Ezt a gyönyörűséges dolgot..... és milyen illata volt ! Közel két cenit vastag friss kókuszt kaptunk ajándékba a diótól. Eddig is szerettem a reszelt kókuszos süteményeket, anyukám nagyon finomakat csinált otthon. De amilyen íze ennek volt, az nem hasonlított a kiszáradt reszelékhez. Nem csak hogy ropogós friss édeskés állaga volt, hanem még érezhetővé vált a kókuszolaj is, miután szétrágtam. Valami elképesztően finom csemegét kaptunk. Csak némán nyammogtunk, és néztünk ki a fejünkből, miközben rágcsáltunk. - Finom ? - Ühüm ! És ennyi volt a beszélgetésünk. Nagyon tömény és hatalmas kalóriával rendelkezik a nyers kókusz. Bezabálni nem lehet belölle, mert nagyon laktató.

De csak ebben az egy érett dióban volt kész termés. Barátomtól kérdeztem, hogy miképp lehet megállapítani, hogy melyik dió milyen stádiumban van. Azt a választ kaptam, hogy pár év és ránézésre pontosan fogod tudni, hogy mit rejt a dió belseje, ne legyél türelmetlen. Mindenesetre ez nagyon jó kis kaland volt és igazán tanulságos is. El is határoztam, hogy mindig lesz itthon pár dió, és az hogy az csak iható-e és zselés belsejű, vagy már "csak" a kókusz a hasznosítható, majd elválik. Közben eltelik pár év.....remélem!
Bye :)

Ui: Ráérős időmben felbuzdulva rajzkészségemen, készült el a kalapos és napszemüveges "KÓKUSZ KAPITÁNY" ! Később megettük.......

MELLÉFOGTAM !

....bár inkább a tudatlanságom áldozatává lettem, de nem csak én....De menjünk csak sorba. Keményen beköszöntött a tavasz, és az évszakkal együtt felpörgött a körülöttünk lévő élettér is. Mivelhogy télen érkeztünk ide, 4 hónapja, nem is igazán tudtunk viszonyítani, hogy milyen a többi évszak. Nekünk a tél is csodás volt, a maga nyugalmával és roppant kellemes időjárásával. Életem első tele volt, amikor is egy percet sem fáztam, fűteni tényleg nem kellett, de még a hálószoba ajtót és ablakot sem becsukni, éjjelre sem. Úgy gondoltam, hogy ha vége a télnek, és jön a tavasz, túl sok minden nem fog itt változni, csak kezd melegebb lenni és kész. Hát nem teljesen így lett.

Tegnap a Local News esti híreiben felhívták a lakosság figyelmét, hogy beköszöntött a meleg idő, mostmár éjjelre sem hűl vissza a levegő, sem a tenger vize. Sőt, melegszik minden. Ebből a tényből kifolyólag a meleg vizű kisebb öblök vizében már fel is tűnhetnek a Jellyfish-ek, melyek érintése mérgező lehet, sőt ha belegabalyodsz, akár bele is halhatsz. Szóval ha fürdesz, akkor legyél nagyon elővigyázatos, nézz szét magad körül. Továbbiakban előfordulhatnak mostmár a beach-on krokodilok is, mivelhogy hamarosan kezdenek párt keresni maguknak. Ugyanez a figyelmeztetés vonatkozik a kígyókra is, a házad körül, a kertedben megjelenhetnek, úgyhogy a lakás ajtót soha ne hagyd nyitva, mert simán bemennek a hüllők. Sötétedés után pedig lámpázzál, és nézd meg hová lépsz! A beach-on mostmár jelen lesznek az életmentők, és ki fogják tenni a védőhálókat, amelyekben kicsit biztonságosabban fürödhetsz, ha mégis a tengert választod.

Ezek az életbenmaradás szabályai! De persze vannak ettől kellemesebb dolgok is, és mint minden újdonság ezen a földön, ez is tanulságos. Felélénkült az eddig sem unalmas kerti élet. Teljesen uj madarak tűntek fel a fákon, uj hangokat hallatva. Az eddig ismertek is teljesen felpörögtek, hirtelen annyi munkájuk lett a fészekrakás miatt, hogy alig van idő a pihenésre és fürdőzésre. Minden madár sokkal hangosabb lett, állandó munkájuk lett a kis gallyak és száraz levélkék begyűjtése. Sok helyen a fák rejtekében feltűnnek az új fészkek, van aki teljesen elrejti, csak hosszas keresgélés után látható, van olyan aki felteszi egy kiszáradt fa legtetejére, nagyon magasra, és van olyan is aki karnyujtásnyira a földtől, egy kis bokorba fészkel. Egy szó mint száz, rettentően elfoglalt lett mindenki, és ettől az udvarunk olyanná vált, mintha egy madárházban laknánk. Legfőképp a madárdaloktól van ez a filing, de az állandó forgalom is jópofa.

Vannak ám olyan élőlények is, akik nem repülnek, hanem a földön élve mutatkoznak, főleg éjjel. Eddig még igazából nem is nagyon találkoztunk velük. Én elsőre sima és egyszerű békáknak neveztem őket, hiszen számomra az ég világon semmi különbség nincs kinézetre a normál varangyosoktól. De a szomszéd Peter kijavított, illetve kedvesen felvilágosított, hogy rosszul gondolom.Ezek ugyanis nem békák, hiszen fölfelé nem is tudnak ugran, csak előrefelé. Direkt betelepített hüllőkről van itt szó, melyeket a cukornádban élő kártevők elpusztítására honosítottak meg ezen a földön, aztán már annyira elszaporodtak, hogy a házak közé is beköltöztek. Bőrük teljesen mérgező, bármely állat megenné, el is pusztulna. Ők pedig mindent felfalnak a környezetükbe, persze bogarakra, lárvákra és ízeltlábúakra gondolok. Egyébként teljesen ártalmatlanok, csak éjjel mászkálnak, és csendben is vannak.

A történet úgy kezdődött, hogy esténként egy teljesen új hang vált rendszeressé, mintha valaki egy kis csattogó motort járatna, valamelyik szomszédba. 1-2 napig fel sem tűnt, de aztán erősödött a hang. Egy erős lámpával kimentem, hogy megkeressem a hang forrását. A kert túlsó végében van egy nagyobb kikövezett plac, asztalnak és széknek, de teljesen üres most. Hát ott ült a béka(én annak hívom és kész) a placc közepén, pofája felfújva, és ő adta az érdekes hangot. Bár közeledtemre és a fényre elhallgatott, de nem nagyon félt, el se ment. Egészen közelről szemügyre vehettem. Kicsit szétnézve aztán észrevettem, hogy nincs egyedül, hanem egy kisebb testű béka is van a placc túlsó végén. Na, akkor te lennél a leányzó? És akkor itt most nagy udvarlás kellős közepébe csöppentem éppen. Sorry!

El is hátráltam onnan, nehogy miattam ne jöjjön létre a frigy. Legalább kinyomoztam a hang eredetét. Másnapra aztán egymáséi lettek, a szomszéd medencéjét szemelték ki hitvesi ágynak, boldogan és mámorosan úszkáltak összeragadva órákon keresztül. De ez már két hete volt. A történet most máshol folytatódik. Tavasz lévén felbuzdultunk és vettünk paradicsom és paprika palántot, hiszen mindenki azt mondta, hogy itt ezek a konyhakerti növények ontják magukról a termést. Szépen el is ültettem őket, gondosan előkészítve a talajt a számukra. Meg is fakadtak, szépen erősödni kezdett minden növény. Barátunk itt jártakor szóba jött a paradicsom, ő azt mondta, hogy neki sose sikerült termésre bírni, mert valami bogarak állandóan lezabálták a leveleket is és a termést is. Szerinte talán kokrocs (csótány) volt.

Egy jó hete aztán arra lettem figyelmes, hogy kezdenek eltűnni levelek a paradicsomról, és lehullva találtam még kis, zöld termést is, aminek ki volt rágva a zöld húsa is. A francba ! Na majd én kiderítem ki a tettes, hiszen rá tudok nézni napközbe is, de világosban senki nem járt arra. Akkor majd éjjel vizslatok! Így is volt, esténként egészen későig kinéztem egy lámpával, hogy jár-e ott valaki. Egy kései alkalommal aztán látom ám, hogy ott ül az egyik tőnél egy béka, szépen lelapulva próbál beleolvadni a környezetbe. Hát kicsit morcos lettem. Hogy kifejezzem nemtetszésemet, egy kis bottal óvatosan fejbe kólintottam őt, hogy távozzon. Sebesen el is ugrott, de gondoltam, hogy visszajön. Később kinézve látom, hogy ujra ott van, de ez most egy másik. Nem rágott ő semmit, nem akart felmászni sem, csak ott lapult a földön. Újra fejbekólintás következett, mire lelépett a barátja után. De nem néztem széjjel alaposabban, pedig jó lett volna.

Napközben aztán 2-3 szor meglocsolom új növénykéinket, és látom ám, hogy lent a tőnél, ahol éppen a béka üldögélt, egy kis lyuk van a földbe, lefelé. Olyan mint amilyet a tücskök csinálnak otthon. Mi a fene.......? Valami bogár lakik itt, de mit tehetnék vele, meg mindek is. Én szentül meg voltam győződve arról, hogy a kártevőm a béka. Most utólag tudom, hogy a bogár a paradicsomom ellensége. Napokon keresztül, esténként a békákon vertem el a port, a kis karóval, persze nem durván, csak inkább noszogatóan. Pedig ők éppen azért ültek oda, épp a lyuk fölé, hogy ha jön a bogár lakmározni, azt ők szépen befalják. Így tehát én épp azt vertem el aki pont a barátom lett volna ebben az ügyben. Bevallom, melléfogtam.

Védekezési manőverként beszórtam a lyukba egy pici rovarirtót, hátha az segít. Most pár napja nem látok sem lyukat, sem békát a tövek körül :)))))

A napokban jöttem rá arra is hogy a kertünkben lévő medence, az tulajdonképpen "élménymedence" ! Eddig csak bosszantott a körülötte lévő és még fölé is hajló ágú fák, lehulló levelei, mert takarítanom kell a vizet minden nap. Pár napja kint bóklászok, és odahív a hátsó szomszéd, és kedvesen megkérdezi, hogy tudom -e azt, hogy azok a fák amik a víz fölé hajlanak, és fullig vannak virággal, az mind MANGÓ fa, és rengeteg termése lesz november-december környékén. De itt a kertem legvégében is ajánlja, hogy takarítsam össze a földről a leveleket és gallyakat, mert a nála lévő tizen éves fa ágai jócskán átnyúlnak, szinte a fele, és arról is több tízen kiló mangó várható, de akár még mázsa is lehet. Jajj istenkém, én ezeket a dolgokat nem is tudtam. Nagyon megörültem a hírnek, össze is szedtem minden kerti szemetet onnan. Végre megtudtam, hogy milyen is a mangó fa, nem gondoltam volna hogy a kertünkben is az van. Mostmár tudom és járkálva mindenfelé a városban látom, hogy rengeteg közterületen lévő mangó fa van, telis tele virággal, de olyan is van, amelyen már rengeteg kis mangó van. Biztos ez másabb fajta mint a nállunk lévő.

Visszatérve a medencénk megnevezésére, átkeresztelve tahát élménymedencének azért lett, mert mekkora élmény lesz ha a nyár közepén békés fürdőzés közepette egy érett mangó esik a fejedre :-))) Sose gondoltam volna, hogy ilyesmiről is fogok írni, de tényleg! A csodálatos ébredező és kivirágzó természet igazi pompás látvány, hiszen életem során még sose voltam tavasszal egy trópusi helyen. A Jacaranda fa is szerte a városban elképesztően hatalmas lilás fürtjeit tárja szemünk elé. Kihagyhatalan a frangipani fa sárga és lilás virága, melynek illata egyszerűen leírhatatlan. Ezt érezni kell, meg sem próbálom jellemezni, vagy mégis.........

Ebben az illatban benne van minden olyan harmónia, amellyel ha a tüdődet teleszívod, egyszerűen vidám lesz a lelked. Oly elbűvölően keveredik a citrom illat, a meleg vöröses ausztrál föld békéjével, nyugalmával, az eddig általad ismert leg kellemesebb illatok kivonatával és keverékével. Azt gondolog mikor orrod bedugod fenségesen pompázó szirmai közé, hogy soha többé már mást nem is akarsz érezni a hátralévő életed során. Elfeledsz minden bajt és bánatot, nem gondolsz már semmi olyanra, ami kedved szegné, hiszen a bódulat, amit -e kis virág okoz, teljesen átjárja minden porcikádat. Mint egy gyorsan ható intravénás nyugtató. Pár szippantás után már a lábod kisujjában is bizsergés van tőlle, szinte elbódít és lebénít. Derengő émelygésed gyöngéd imbolygássá válik, de ha ekkor kicsit eltávolodsz orroddal szirmai közül, azonnal érzed, hogy vissza kell térned ebbe a pompás illatországba. Kínok kínja elszakadni tőlle, szinte égeti a légutaidat a hagyományos levegő, azonnal jelentkezik az elvonási tünet, amely belülről dörömböl, hogy MÉG AKAROM!! Azt hiszem, hogy ennek a virágnak kijár a jelző, hogy az "ILLATOK KIRÁLYA". Azt is feltételzhetjük róla, hogy bóditó hatásával akár még gyógyítani s lehetne, hiszen minden adottsága megvan hozzá, teljesen egyedien hat a szervezetre.

Szépséges virágok tömkelege mindenfelé, feléről sem tudunk semmit, de így is nagyon kellemessé teszik -e környezetet. Nem is akarok már máshol élni !

A nap mostmár annyira jó melegen süti a földet, hogyha kövekkel burkolt helyre lépsz mezítláb, akkor bizony nagyon megégeti a csupasz talpadat. Ha a kerti slagod csak úgy ki van téve az udvari pázsitra, a napra, nos ez esetben ha megnyitod a vizet, a forró víz ami először jön még a csőből, az képes leégetni a bőrödet. Saját tapasztalatom :( Ha nagyobb fazékban főzöl esetleg több napra előre egy jó levest, vagy pörköltet, és miután elkészült, bizony legjobb esetben 6-8 óra múlva fogod tudni betenni a hűtődbe, mert egyszerűen nem hűl el. Ha estére lett kész, akkor majd csak másnap délelőtt lesz kéz meleg. Itt tényleg elmondható, hogy "minden" jó meleg. Te magad is annyira átmelegszel, egészen a csontjaidig, ízületeidig. Bizton állíthatom, hogy a teremtő jókedvében hozta létre ezt a helyet.

Örömmel írtam le ezt a kis történetet, hiszen körülöttem is minden jókedvű és boldog. Kivéve talán a békát, mikor fejbe kólintottam párszor, és ő nem értette. Bye :-)

Az Értelmetlen Halál Angyala......avagy

soha se legyünk gyorsabbak, mint az őrangyalunk!

Hogyan halunk meg balesetben?


Pista bácsinak, a száztíz kilós, nagydarab, joviális alkoholistának volt egy különös szokása: szeretett beszélgetni a halottakkal. Pontosabban fogalmazva szeretett beszélni a holttestekhez. A kórházban éjjel és kora hajnalban volt a halál fő műsorideje.

Ha szólt a csengő, feltápászkodtunk a szolgálati vaságyról, fehér cérnakesztyűt húztunk és a biciklikerekű kiskocsit tolva kóválygó fejjel elindultunk teljesíteni a munkaköri kötelességünket. A vidéki kórház proszektúrája földszintes, öreg épületben volt. A bejárattól jobbra sorakoztak a hűtött tárolók, a baloldali ketrecekből pedig több száz fehér patkány figyelte az egy szál hatvanas izzó sápadt fényében vörösen varázsló szemekkel, ahogy az aktuális halottat némi csörgés-zörgés-szuszogás kíséretében elhelyezzük a tepsiben, és rázárjuk a vasajtót.


Amikor véget ért a munka, kezdődött a szabadidő hasznos eltöltése: Pityu bá’ sorban kihúzogatta a tepsiket, és mindegyik meztelen halotthoz szólt pár kedves mondatot. Aki látott már olyan holttestet, akihez életében nem fűzte ismeretség vagy érzelmi viszony, tudja, hogy olyan, mint egy ház, amiből végérvényesen és visszavonhatatlanul kiköltöztek. Tudta az én öreg kollégám is, hogy hiába minden szó, akihez beszél, már rég nincs itt, de csak mondta a magét műszakról műszakra.


Egyszer egy fiatal lány holttestét húzta elő, aki közlekedési balesetben hunyt el. Túl gyorsan motoroztak a barátjával, meg is haltak mind a ketten, a lány a kórházba szállítás közben a mentőautóban. A jobb lába annyi helyen eltört, hogy csomót lehetett volna kötni rá, a teste tele volt zúzódásokkal, de a szőke hajjal keretezett, bájos arc sértetlen maradt, gondolom, megvédte a bukósisak.


Az öreg csak állt fejcsóválva a halott lány felett, és szelíden dorgálta: - Ejnye-ejnye, kislány, hát miért nem választottál magadnak normális barátot? Miért ez a száguldozó pöcs kellett neked, aki magával rántott a halálba? Tudod, mennyi jóból maradsz most ki? Gyerekeid lehettek volna, unokáid, bejárhattad volna a világot, most meg mész a föld alá. Apád-anyád sír utánad, rájuk se gondoltatok, pedig nem normális dolog, hogy a szülőnek kell eltemetnie a gyermekét!


A tepsihúzogató-halottbúcsúztató szertartások után a vaságy szélén üldögélve még koccintani kellett a halottak egészségére az öreg sámánnal egy-két-sok korty NAGYON olcsó rumot a titkos készletből, aztán aludtunk a következő csengetésig. Annak a lánynak az arca ma is kísért, azt hiszem, ő lett számomra az Értelmetlen Halál Angyala.

Később műtőssegédként is dolgoztam, baleseti sebészeten is, hogy ott miket láttam, nem részletezem. Ha részletezném, ilyesféle fejezetek következnének, csupa olyan emberrel a főszerepben, akik nem gondolták volna, hogy ez velük is megtörténhet: földdel teli nyílt törések, leszakadt végtagok, szétroncsolódott arcok, nyílt koponyatörések alatt remegő agyvelő. És minden fejezetben ömlene a vér, sötétpirosan, átáztatva a műtőben a lepedőket, átitatva a törléseket, átütve a vastag kötéseken.

Ehelyett azonban most inkább forduljunk a tudományhoz, hogy megtudjuk, hogyan halunk meg balesetben. Egy amerikai orvos, Sherwin B. Nuland írt egy könyvet, Hogyan halunk meg? címmel, ami 2002-ben magyarul is megjelent. Ebben külön fejezetben taglalja a baleseti halálozás típusait. A könyvből kiderül, amit valahogy eddig is sejtettünk: meghalni nem egy fáklyásmenet, minimum kellemetlen, ám tipikusan inkább durván fájdalmas és/vagy rémületes folyamat, attól függően, milyen úton érkezik el az ember a haláláig.

A sérülés miatti halálozás a doktor szerint háromféle lehet: azonnali, korai és késői típusú. Az azonnali halál a sérülést követő néhány percen belül bekövetkezik, az agy, a szív, a gerincvelő vagy a nagy véredények súlyos roncsolódásának következményeként. Tehát: durván lefejeljük a kormányt, az ütközés miatt bekövetkező irgalmatlan lassulás letépi és összezúzza a belső szerveinket, a motorkerékpárról lerepülve kitörjük a nyakunkat, palacsintává lapít egy kamion, autóstul több darabra vág egy vonat. Béke porainkra, jöhetnek a takarítók. A statisztika szerint a baleseti halálozások fele ebbe a kategóriába tartozik.

A korai típusú halál (30 %) a sérüléstől számított néhány órán belül következik be. Az okok nagyjából ugyanazok, mint a hirtelen halálnál, csak a sérülés jellege, erőssége miatt kicsivel több időbe kerül, amíg a szervezet feladja a küzdelmet. A sérültnek annál nagyobb az esélye a túlélésre és a legalább részleges felépülésre, minél gyorsabban minél jobb kezekbe kerül. Az első óra ebből a szempontból kulcsfontosságú, ezért is hívják arany órának. Alapfeltételek az azonnali szállítás, a képzett és tapasztalt egészségügyi személyzet és a jól felszerelt műtő.

Persze, még így sem sikerül megmenteni mindenkit, gyakran előfordul, hogy az idővel való versenyfutást a halál nyeri. Ekkor van az, hogy sok kíváncsi áll fölöttünk, de senki nem mer hozzánk nyúlni, páran azt figyelik sunyi szemmel, mit lehetne elemelni a ripityára tört kocsiból szanaszét szóródott személyes tárgyaink közül. Ha szerencsénk van, időben megjön a mentő, akik azzal kezdik, hogy a szebb jövő érdekében sok fájdalmat okoznak, úgymint törött végtagok mozgatása, infúziós tűk beszúrása, intubálás, mellkas gyömöszölése bordatörésig, ha kell. A kórházi műtőben véres jelenetek következnek, bár ezeket többnyire mesterséges altatásban töltjük, amiből azután vagy felébredünk, vagy nem.

A késői halálozás (20 %) áldozatai hosszabb szenvedés után, napokkal, vagy gyakran hetekkel a baleset után halnak meg. Nem is gondolnánk, hogy az ilyen exitusok mintegy nyolcvan százalékát nem maga az elszenvedett sérülés, hanem az annak következtében fellépő fertőzések, valamint tüdő- máj-, vese- és szívelégtelenségek okozzák. Az ilyen emberek megússzák a korai halálozást, de többnyire súlyos műtéteken esnek át, hogy a belső vérzéseiket megszüntessék, a belső és külső sérüléseiket kezelhessék.



Sokan meggyógyulnak közülük, sokan azonban az orvosok minden erőfeszítése ellenére meghalnak: néhány nap elteltével belázasodnak, megugrik a fehérvérsejt-számuk, és vérmérgezést kapnak, amely a legerősebb antibiotikumoknak is ellenáll. Ha tályog vagy sebfertőzés idézi elő a szepszist, a genny eltávolítása után jó esély van a gyógyulásra, ám sokszor nincs behatárolható góc, és az ilyen betegek tünetei fokozatosan súlyosbodnak. A sérülés után úgy egy héttel bevizenyősödik a tüdő, légzési nehézségek adódnak, csökken a vér oxigéntartalma. A tüdőt a vese és a máj követi, mert a kiválasztó szervek egyre reménytelenebbül küzdenek a szepszis miatt felszaporodó méreganyagokkal.

A sors iróniája, hogy a testben elszaporodó mikrobák egy része korábban egyensúlyban élt a gazdatesttel, a húgyutakban, a bélrendszerben és a légutakban. A szervezetben kemény csata folyik, amely azonban egyre inkább vesztésre áll, a létfontosságú szervek sorra felmondják a szolgálatot. Ha három vagy több megadja magát, a tipikusan két-három héten át tartó szenvedés vége általában halál. Nuland doktor szerint a szeptikus sokk miatt leépülő betegek kínszenvedését még gyakorlott, rutinos orvosoknak is nehéz végignézni.

Hogy a vérmérgezés forrását megtalálják, vizsgálatról vizsgálatra hurcolják a fokozatosan romló állapotú beteget, miközben erős antibiotikumokkal és más gyógyszerekkel bombázzák. A májelégtelenség sárgaságot okoz, a veseelégtelenség miatt sokszor dialízis következik, ám hatástalanságukat látva már maguk a betegek is kételkedni kezdenek a kezelésekben. A folyamat súlyosbodásával a legjobb specialisták is előkerülnek, akik különféle gyógymódokkal kísérleteznek, többnyire csak újabb szenvedéseket okozva. Ha szerencséje van, akkor a haldoklónak a végső fázisról már nincs tudomása, eszméletét veszti, vagy kómába esik.

Ha tudnánk, hogy a halál csak ajtó, mely egy boldogabb szellemvilágba vezet, ahol találkozunk előttünk elhunyt szeretteinkkel, vallástól függően Jézussal, Mohameddel, Buddhával, és Isten szeretetének örök fényében és melegében fürödhetünk, könnyebb szívvel ugratnánk egymásnak a közutakon, bár meghalni még akkor is kellemetlen lenne. A haldokláskutatók sok olyan emberrel készítettek interjút, akiket klinikai halál után hoztak vissza az életbe. Egy részük semmire sem emlékezett, más részük viszont meglepően hasonló élményekről számolt be: kiléptek a testükből, majd egy alagúton áthaladva erős fénybe értek, amelyből mérhetetlen szeretet sugárzott.

Ekkor előlépett egy lény, aki gyakran egy közeli, már halott rokon alakját öltötte fel, és elmagyarázta nekik, hogy még nem léphetnek be a fénybe, vissza kell térniük az anyagi valóságba. Ezután megtették az utat visszafelé, belepréselődtek a testükbe, és magukhoz tértek. Egyesek szerint ebből arra lehet következtetni, hogy van túlvilág, és az ráadásul frankó egy hely, mások szerint ezt a filmet az oxigénhiány miatt fokozatosan leálló agy vetíti, gyakorlatilag ez a kikapcsolási üzemmód szép screenshottal, hogy legalább a halál kellemes legyen, ha már az élet olyan össze-vissza izé volt.

A vita mindaddig tartani fog, amíg nem sikerül nagyfelbontású, folyamatos működésű webkamerákat elhelyezni a túlvilágon. Konkrét bizonyítékok híján jelenleg csak azt mondhatjuk, amit Pityu bá’ és doktor Nuland: az öregedés eseménysorozata feleslegessé teszi, hogy magunkat, vagy másokat megöljünk, meghal mindenki magától is előbb-utóbb. A baleseti halál azért megrázó, mert nem természetes, idő előtt következik be, és megfoszt a teljes élettől, az utódok nemzésétől és felnevelésétől, és így megbontja a megújulás és a tökéletesedés ciklusát. A sérülés miatt halálozásnak nincs hasznos célja, és az áldozat és családja számára egyaránt tragikus.



És talán nem is a halál a legrosszabb, ami egy baleset miatt történhet velünk: gondoljunk bele, hogy saját meggondolatlanságunk vagy mások felelőtlensége miatt rokkantként kell leélni a hátralevő életünket – vagy hogy figyelmetlenségből, felelőtlenségből másokat teszünk nyomorékká egy életre. Gyorsan kiderül, hogy ugyan nem tudni, van-e mennyország, pokol viszont biztosan, és ráadásul spirituális ajtókon sem kell átkelni, hogy odajussunk, idejön az magától.



A közlekedés veszélyes üzem, sokmillió nehéz és gyors tárgy mozog földön, vízen és levegőben bolygószerte, amelyeket törékeny, sérülékeny lények irányítanak több-kevesebb sikerrel. Azt remélni, hogy egyetlen baleset sem történik, hiú ábránd, de arra igenis lehet törekedni, hogy mi magunk ne váljunk balesetek okozóivá, vagy vétlen áldozataivá. Ha nem türelmetlen kismalac módjára vezetünk, máris sokat tettünk ezért. Ha defenzíven közlekedünk, még többet. Soha se legyünk gyorsabbak, mint az őrangyalunk.


Bejegyzésem részben más lapokról összeszedett adatokból és jó adag fantáziából állt össze. Bye

Butcherbird (hentesmadár)

Egyszerűen írnom kell erről a kismadárról, hiszem hónapok óta a kedvenceim közé tartozik már :-) Minden nap megtisztel a társaságával, legnagyobb örömömre. Írtam már régebben a madarakról, persze az akkori tudásszintemen, ami azóta természetesen az idő múlásával jelentősen bővült. Többek között a "kismadár" -nak is köszönhetően, mert mi őt így hívjuk. Valóban kicsi testű, talán otthoni mércével mérve egy egészséges vadgalamb méretű. Nagyon szelíd, annyira hogy kézből is elfogad egy-két finom csemegét. Nagyon megnyerő kis pofácskája van, sugárzik belőle a kedvesség. Mindezt tetőzi a hangja, ami azt hiszem nem mindennapi, de hát hallhattátok is. Nagyon korán kel, szinte hajnalban és képes egész nap hallatni a hangját. Nagyon sok van itt belőle, közelben - távolban mindig hallhatóak. Képes nagyon hangosan is kiabálni, olyankor szinte egész testükben megremegnek, mintha apait - anyait beleadnának, hogy egymást túlharsoghassák. Ez is jól látható a videón :-) Annyira barátságosak , hogy ha nyitva marad lakás ajtó, vagy melléképület, nos akkor ők oda biztos belátogatnak, a kíváncsiság beviszi őket, és ha emberrel találkoznak, azonnal azt gondolják hogy ha kéregetnek kicsit, akkor annak meglesz az eredménye. Ez általában így is van. De kis magyarázatra szorul a neve, hiszen a hentesmadár mire is utalhat ?

Kedvenc étele természetesen a húsfélék, de elfogad szinte minden ételt, amit mi emberek eszünk. Ha piknikezni megyünk és a közelben feltűnik ő, szinte biztos, hogy hamarosan érdeklődve a vendégünk lesz. A képen barátjával, noisy minor-al láthatjátok. Szívesen bandáznak együtt, de ha így ketten vannak, igazi koncertre képesek. Amennyiben hagyjuk hogy teljesen közel jöhessen, akár a sós kekszet is ellopja az asztalról, de a salátát is magával viszi ételkiegészítésnek. Ha nem csemegézhet emberi ételekből, szívesen fogyaszt lárvákat, hernyókat és bogarakat. Nagyon jó nevelőszülő, fiókáit egészen nagy korukig eteti és tanítgatja. Persze ez idő alatt sem csendes, sem a kölyök, sem a szülő. Ahol ő ott van, azt mindig hangjával jelzi. Egy szó mint száz, pompás színfoltja ez a kis madárka az Ausztrál madárvilágnak. Igazán örülök, hogy pár sorban írhattam róla, hiszen nekem kedvenc madaraim közé tartozik, Te pedig legalább megismerhetted kicsit. Bye :)

Látogatónk volt - avagy a lélek testet öltött .....

Mi emberek ugye nem élünk örökké. Ezt mindenki tudja. Azt is értjük, hogy tenni ellene semmit nem tudunk, csak elfogadni, ami adott esetben bizony elég nehéz dolog. Életünk során nem találkozunk sokszor közvetlen az elhalálozás tényével, hiszen érzékenyen igazán akkor érint a dolog minket, ha egészen közeli ismerőst, vagy családtagot szólít magához a teremtő.
Mint most nálunk is .........


A Tata már nem volt fiatal, jócskán eljárt felette az idő. 89-ik évében volt már. Az én szemléletem szerint, ha valaki már közel a 90-hez, vagy e fölötti kort megél, és ekkor távozik, nos ez esetben természetesnek veszem. Édesapám keresztanyja 101 éves volt, amikor menni kellett.

Tata szépen ment el, úgy igazán méltóságteljesen. Utolsó éveiben sem okozott a családnak megoldhatatlan problémát a saját gondjaival, pedig komoly betegsége volt már jó ideje. 15 éve, hogy megállapították, hogy korunk daganatos betegsége őt is elérte. Doktoraink akkor egy jó évet jósoltak neki, figyelembe véve állapotát. De Ő még 15 éven át köztünk volt, együtt élt betegségével, mondhatni azt, hogy leküzdötte. Nagyon erős és rátarti ember volt, talán ezért bírt még a végzet betegségével szemben is időt nyerni. Nem panaszkodott a fájdalomra, némán tűrte azt, pedig sokszor bizonyára kemény dolgok játszódhattak le benne. Párszor kórházba is kellett mennie, de nem volt ott sokáig, hamar megerősödött és máris haza akart menni. Utált ott lenni!



De nagyon szeretett otthon lenni, a saját kis rezidenciájában. Öregségére sem hagyta el magát, megvoltak a mindennapi teendői, szokásai, amiből nem engedett soha. Minden nap szépen felvette kopottas kötényét, és belebújt levágott szárú gumicsizmájába, úgy botorkált el az udvaron, tett-vett mindenfelé a portán. Szorgalmasan szedegette szilvaéréskor a termést, ellátta az aprójószágokat is. Pár éve még sertéseket is tartott, de felhagyott már vele, nem bírta. Ideje múlásával egyenes arányban fogyott az ereje már, mikor elvégezte napi dolgait, csak üldögélt a folyosón a kis padon. Csendes pihegésében jó társa volt a család kutyusa, aki sokszor a lábához húzódott, egészen felmerészkedve a felső udvarra. Ekkor Mama utasította rendre az ebet, botjával fenyegetve parancsolta helyére. Tata már sokat elbóbiskolt ültében kint is, délutánonként pedig a kiskonyhában lévő sezlonon aludt pár órát, ahol szintén akadt hűséges barát, szüri macska személyében, aki születése óta a Tatát volt hajlandó egyedüli gazdájának elfogadni. Álmaiban aztán bizonyára fiatalabb korába kalandozott vissza, ami aztán a korát tekintve igencsak régen volt. Sok vidéket megjárt ember volt, a háború alatt fogságba is került, ahonnan gyalogosan jött haza, amely bizony évekbe telt. Megvolt a saját élet tragédiája is, amiről bárki kérdezte, nem beszélt. Nagyon szerettem volna megtudni tőle a fájó dolgait, legalább leírhattam volna, hogy unokái és később még fiatalabb leszármazottai megtudhassák az Ő élettörténetét. De máshogy döntött Ő ebben a dologban, magával vitte titkát a túlvilágra.

A sors úgy fűzte életünk szálát, hogy távozásakor nagyon messze vagyunk, nem tudtunk ott lenni utolsó napjaiban sem. Végső búcsújakor sem róhattuk le tiszteletünket, a család többi tagjával együtt. Lélekben azért ott voltunk.

Pár napja aztán feltűnő dologra lettünk figyelmesek itt a föld túloldalán! A ház körül elég nagy kert van, sok növénnyel, fákkal, bokrokkal. Nagyon sok madár lakónk van a kis dzsungelünkben, egész nap elszórakoztatnak minket éneklésükkel és állandó mókázásukkal. Már ismerjük őket, hiszen minden napos vendégek. Tata távozását követő napokban figyeltünk fel egy érdekes dologra, egy új jövevényre, aki eddig nem volt itt. Előbb csak a hangja tűnt fel a bokrok közül, jól hallható rövid huhogással hozta tudtunkra, hogy ő is itt van, de még nem bátorkodott elő a rejtekéből. Mivel új hang volt, egyből feltűnt. Napokig csak duruzsolásával volt jelen. Az otthoni végső búcsúztató utáni napon aztán megmutatta magát, egy kis szürke vadgalamb képében. Egyedül volt, pedig ők mindig párban járnak errefelé. Van egy kis madárfürdető az udvaron, egy kis szobor, amely egy nagyobbacska tálcát tart a feje fölött, éppen akkorát, amelynek mélysége a madaraknak megfelel, bele tudnak gázolni és csak a hasuk lesz vizes. Nagyon népszerű kertünk lakói körében, van hogy naponta többször is újra kell töltenem vízzel, mert kipancsolják önfeledten.

Ebédeltünk az udvaron a fedett teraszon, ahonnan 10 méter lehet a fürdető. Egyszer csak leszállt a kerítésre, egészen közel hozzánk. Feltűnő volt, hogy egyáltalán nem félt, nyugodtan és kedvesen nézelődött körbe, jól megnézett minket is. Ha madárka száll az udvarra, akkor nem hadonászunk vagy hirtelen mozdulatokat sem teszünk, hogy ne zavarjuk el. Ekkor is kicsit visszavettünk, még a kanalazásból is. Ő pár méterre volt csupán. A nap rásütött, szép szürkés tollán a nyakánál pöttyös palást szerűség díszelgett, kicsit másabb színnel mint a testét borító toll. Szárnyait is sötétebb szürkés árnyalatú pettyes ruházata fedte. Narancssárgás szemeivel roppan barátságosan szemlélt minket. Aztán turbékolt párszor, mintha mondana valamit nekünk. Ekkor jöttem rá, hogy ő az aki napok óta elrejtőzve ugyan, de jelen van a kertben. Nem sokat időzött ott, átrepült a fürdetőhöz, ahol épp két madár frissítette fel magát. Ő szó nélkül beült a medence kellős közepébe, és nem mozdult. A többiek csak néztek, nem ismerték őt. Onnan is beszélt hozzánk párszor. Ekkorra már annyira elcsodálkoztunk, hogy még az evés is abbamaradt, csak a galambot néztük. Párszor belekezdett mondókájába, mintha elmesélne dolgokat, és közben csak ült a vízben. Szokatlan volt számára ez a nagy meleg és pára, mintha nem ehhez a környékhez szokott volna. Tarthatott a dolog negyed órányit, közben még kiült a medence szélére is. Miután végzett mondókájával, elrepült. Azóta nem láttuk, bár néha a bozótosból hallatja hangját.

Tata nagyon szerette a galambokat, fiatalabb korában tartott is a padláson pár családot. Szorgalmasan gondozta őket, napjában többször is felmászott hozzájuk, takarította őket és szeretgette. Ezért is gondoltuk azt, hogy örömét lelte abban hogy a mi kis galambunk külsejét öltötte magára a lelke, és így látogatott meg minket. Túlzottan túlviláginak sem tűnt a dolog, hiszen annyi szeretet és kedvesség áradt a kis szürke tollasból, és még el is mesélte amit akart. Így aztán nekünk is volt alkalmunk arra, hogy találkozhassunk Vele, és elmondhassuk neki, hogy mennyire szerettük őt. Lelke nyugodjon békében és nyugalomban.

Welcome, avagy Isten hozott.....

Walsh River Farm, ez a pontos neve a helynek, ahol voltunk. Terveztük már pár hete, hogy fellátogatunk a Josef-hez, aki egy vasárnap délután, a belvárosi piacon hívott meg minket a farmjára. - Gyertek el ha ráértek, nézzetek szét nálam, jót pecázhattok és pihenhettek - invitált mosolyogva. Azért írtam azt, hogy "fellátogatni", mert a hely a fennsíkon van, pontosan 100km-re a lakhelyünktől. Cairns és környéke domborzatilag úgy fest, hogy a közvetlen parti sávot egy hegylánc választja le a fennsíktól. Mintha egy erős duzzasztó lenne a fennsík és a beach közt. A város lent van a parton, persze az összes beach és turista látványossággal együtt. De van ám látnivaló a fennsíkon is, ami éppen 500 méteres szintkülönbséget jelent. Itt még az időjárás is teljesen más, sokkal szárazabb, szelesebb, kietlenebb környezet. Mindezek ellenére természetesen megvan a maga szépsége, nem is akármilyen.

Korán elindultunk, de már előző este alaposan felkészültünk a nagy pecázásra. Vettünk új "jebi potot" vagyis folyami rák csapdát, ami kicsit alakjában különbözik a crab csapdától. A sósvizi rákok csapdája teljesen kerek, az édesvízieké pedig hosszúkás. Amíg crabok húsfélét szeretnek, addig a jebik a főtt krumplira éreznek ellenállhatatlan vágyat, hogy fogyaszthassanak belőle, még életük árán is eljutnak a csalihoz, akkor is ha az egy csapdában van. Tehát krumpli megfőzve, hálók megvéve, pecák berakva, hűtőtáskák kitakarítva, víz, elemózsia, naptej, kalap, szemüveg, és "Rozi"! Ez a neve a navigációnak (GPS), azért a női név, mert még anno otthon mikor beszélve navigált, annyira balfasz női hangon tette, hogy ez lett a neve és kész. De most is elvezetett a célhoz, pontosan, precízen. 7-kor indultunk, az út közel két órásra sikeredett, mert mire felkaptattunk a hegyre, az időbe telt a sok turista autó miatt. De nem is siettünk sehová.

Felérve a fennsíkra aztán beélesedett a fényképezőgép is, hiszen más világ képe tárult elém. Váltakozott a száraz és zöld földterületek képe, attól függően, hogy hol tudtak locsolni, hol nem. A téli időszakban nem sok eső van itt, most tavasszal frissül majd fel a vidék. Átmentünk valami kisebb településen Mareeba, de elég szegényes környék képe tárult elém. Utunk egy idő után már csak földúton folytatódott, de ez egyáltalán nem rontott az élményen, legfeljebb az autó kereke lett kicsit vöröses az itteni portól. Bizton állíthatom, hogy ennek a tájnak is megvan a varázsa, én a saját szavaimmal élve gyönyörűnek nevezném. Lenyűgöző a nyugalma, a békéje. Előfordult, hogy vízszállító autóval találkoztunk, amely vizet a kiültetett terményekre hordta. Láttuk ahol egy helyen a sorok között locsolta a növényeket. Megkérdezni bárkit is, hogy mi merre van, nem igazán tudtunk volna, hiszen elvétve láttunk élőlényeket. A földúton haladva azt azért láttuk, hogy a hatalmas portával rendelkező farmokat kis bekötőúton lehet megközelíteni, melyeknek számozását vagy a farm nevét kis karóra kiírva láthattuk az út mellett. Így jutottunk el a célunkhoz, a tökmagot termelő Josef-hez. Már a telefonba, előző nap a felesége mondta, hogy csak bátran nyissuk ki a kaput, ha be lenne húzva. Nyitva volt! Az úttól még a ház legalább 4-500 méterre volt.

Örömmel fogadtak, rögtön felmerült a kérdés, hogy kérünk -e valami hűsítőt, egy sört esetleg. Túl sok vendég nem vetődik e tájra sűrűn, ezért igazi kis eseménynek számított a látogatásunk. Nem jöttünk üres kézzel, jó magyar szokás szerint kis ajándékot hoztunk, ez esetben két szál füstölt házikolbászt. Osztrák házigazdáinknak nem volt a dolog idegen, ismerték a magyar kolbász hírnevét. Ezután a Josef mindent megmutatott, kicsit büszkélkedve portája szépségén. Valóban minden feltétel adott, ahhoz hogy egy család itt lakjon, a nélkül, hogy mindennapos szükséglet lenne a város forgataga és szolgáltatásai. A civilizáció e mértékű hiányát jócskán pótolja a hely varázslatossága. Teljes berendezkedés a farmon való életre, de a leg apróbb részletekig. A ház sem kicsi, környezete hatalmas, árnyékos mangófákkal körbevéve, nagy zöldellő udvarral, nyitott terasszal, kis kemencével, jókora konyhakerttel, teljes rálátással a walsh folyóra, ami a házuk mögött éppen jelentősen kiszélesedett. Ez a közelben lévő duzzasztónak a hatása, mindez azért lehet, hogy a feljebb lévő farmokon is tudjanak locsolni a folyóból. A hatalmas víztükör igazán megsokszorozza a tájkép elbűvölő összhangját. Nem ront az összképen a hatalmas melléképület sem, ahol akkora fedett garázs van, hogy több nagy gép is kényelmesen befér. Külön épületrész a termény feldolgozására a tökmag olaj prés gépsor és palackozó. Még vendégházra is futotta, kicsit távolabb a nagy háztól és műhelytől. Az épületeket fák és bokrok ölelik körbe. Itt láttam először papaya fát életemben. Itt ugyan csak mókásan "popónak" hívják. A növény nagyon érdekes, hiszen egyszerre van fenn a fán a csemete, a már megnőtt de zöld termés és a teljesen érett is. Mind egy kupacban. Rengeteg passion fruit bokor is van mindenfelé. Ez egy nagyon finom ízű, bár elsőre elég furcsa gyümölcs. Szétnyitva kell fogyasztani a benne lévő kocsonyás jellegű, zselés magvait. Az udvaron lévő mangófa még csak virágzás utáni állapotban van, termése csak december környékén lesz. Kókuszdióból éppen annyit bonthattunk volna fel, amennyit nem szégyellünk, de ezt most kihagytuk. A házat körbevevő bokrokon annyi virág volt, hogy elképesztő. De még ha az illatukat érezhetnéd, akkor tudnád igazából értékelni a fennsík nagyon meleg levegője, a trópusi szél és a virágillat bódító elixírjét.

Szemlélve a virágokat, csak legyökerezve álltam pár pillanatot. Átéreztem a növények jókedvét, vidámságát és pompásságát, amit csodásan fejeztek ki a kék égbolt felé kitárt virágaikkal. Itt még a növények és virágok is jókedvűek. Éppen úgy mint "pamkin" kutyus, a farm biztonsági szolgálatának főnöke, aki hivatott megőrizni a hely nyugalmát. Happy dog, mondja az angol. Nem is a kutya csóválta a farkát, hanem a farok a kutyát, annyira örült a kis foltos az idegeneknek. Nem úgy mint ha magyar tanyára tévedsz és ezer foggal rontanak rád a vérmes tanyasi kutyák. Nos, ő nagyon boldog volt, jött is velünk mindenfelé. Megismerkedtünk még a farmon élő kecske házaspárral, mekk elekékkel. Ők csak távolabbról vettek szemügyre minket. Egész napos koncertet biztosított egy vörös tarajú kakas és pár tyúkból álló háremje. Vígan hozta tudomásunkra, hangos kukorékolással, amit még a csónakban is hallhattunk bent a tóban, hogy minden oké a háza táján. Élőlényekkel kapcsolatban a Josef elmondta, hogy előfordulhat hogy tajpan kígyóval is találkozunk, elég sok van a farmon és környékén, de ha hagyjuk őket, akkor semmi gondunk nem lesz velük. Nekik még soha nem volt a kígyókkal incidensük, pedig már évek óta itt élnek.

Elgondolkodván azon, hogy mire is van egy középkorú házaspárnak szüksége az életében, kiknek nem létszükség a városi élet. Kik életük során eleget ügyködtek azon, hogy ide eljussanak, hogy így élhessenek. Kiknek itt mindenük megvan, de legfőképp a nyugalmuk és a létbiztonságuk. Hogy kinek mennyire vonzó ez az életforma, csupán attól függ, hogy milyen beállítottságú. Bizonyára túl sok érdekes dolog nem történik errefelé, de ők azt hiszem nem is igénylik. A világ elöli elbújás e formája igencsak furcsa nekünk, mert ez azért nem olyan mint otthon egy falusi tanya, hiszen ez itt fullos élettér. Még internet kapcsolatuk is van a házban, és az hogy van áramuk, az csak természetes. Az minden farmon alapszolgáltatás az állam részéről. Ugyanígy a vezetékes telefon is. Hogy tv-t mennyire szoktak nézni, nem tudni, de a parabola antenna ott van a tetőn. Nem számít luxusnak a napenergiával fűtött meleg víz hálózat sem.

Anyagi jólétüket megalapozták a tök termelésével, de talán inkább a tökmag feldolgozásával. A környékbeli farmerok is náluk préseltetik ki az olajat a magokból. Szezonban tevékenyen szorgoskodnak, ami egy évben csupán pár hónapot tesz ki. Egyéb időszakban úgymond elvannak itt az ő birodalmukban. Számomra lenyűgöző a létrehozott életforma. Én élnék itt szívesen. De ne álmodozzak fölöslegesen, ereszkedjek le a földre. Menjünk inkább pecázni!

Megkaptuk a farm csónakját is, teljes használatra, gilisztát áshattunk a szemétdombnál, mert hát ugye egy rendes farmon az is van azért. Rákcsapdáinkat szépen összeraktuk, felszereltük az előre megfőzött krumplival, csali gyanánt. Miután minden összeállt, vízre szálltunk és leraktuk a kis hálókat, reménykedve, hogy folyami rákot eszünk hétvégén. (nem úgy lett). A felduzzasztott tavacska partján ismét elképesztő szépségbe botlottam, amit le is fotóztam nektek. Engem a tavirózsa szépsége teljesen elbűvöl. Számomra az egyik legszebb virág a sok közül. Bizonyára a méhecskék is így gondolhatják, mert szorgosan látogatják sárga színű, virágporral bőségesen rendelkező részeit. A vízen lebegve aztán újra kattogtattam a kamerámat, hiszen a színek harmóniája meglehetősen jó összhatást alkotott néha, a kék a zölddel, megspékelve fehér felhőkkel. Mái napig sem tudok betelni Ausztráli kék egével, mely sokkal kontrasztosabb mint Európában. Balgaság is feltenni a kérdést, hogy miért is szeretjük ezt az országot. Hát a sok sok csodás természeti adottsága miatt is, melybe az ég kékje rangos helyet foglal el. Nem lehet elégszer lefotózni...... :)
Üldögélésünket a csónakban kellemessé tette a kellemes szél, ami folyamatosan fújt. Szorgalmasan fűzögettük föl a horogra a gilisztákat, amivel aztán aprócska halakat is fogdostunk. Jelentős méret azért nem akadt, de mit számít az, hiszen már annyi szépséget kaptunk a helytől.

Nagyokat röhögtünk néha, és átbeszéltük a világ nagy dolgait is. De olyan időszak is volt, amikor csak hallgattuk a csendet, hagytuk hogy a nyugalom átjárjon, egész a lelkünk mélyéig. Elnyúlva a csónak padján, láb a vízbe lógatva, hanyatt fekve, kalap az arcon, kéz összefonva a mellkason, csak lazán és könnyedén. Kell -e ettől pompásabb kikapcsolódás egy embernek? Az agy nem zakatol a mindennapok terhelő gondjai miatt, a gyomor nincs összehúzódva az idegi feszültségtől. Egyenletes szuszogással, a csónak kellemes ringásával, a napsugár meleg fürdőjével, a langyos szél cirógatásával, távoli halk madárdallal, félálomban! Mit adhat még a hely, amitől jobban érezné magát ember fia. Ez egy igen emlékezetes állapot, köszönet érte a sorsomnak.

Délután aztán felszedtük a csapdákat, de nem volt eredménye az alaposan előkészített munkánknak. Ettől aztán nem lettünk kedvtelenek. A pár darab halat a Josef kérésére beöntöttük az udvaron lévő medencébe, ahol vígan úszkálni is kezdtek azonnal, pamkin kutya nagy örömére. Lassan szedelőzködni kezdtünk. Házigazdánk még egy nagy kéréssel fordult hozzánk, festenénk-e az "üdvözlőfalára" magyarul egy köszöntést?! Ha idegen nemzet béli látogató vetődik erre, megkér mindenkit erre. Miért is ne! Bálint ceruzával felvázolta, majd zöld festékkel kezdte kifesteni. Én fejeztem be. Az angol welcome magyar megfelelőjének az Isten hozott köszöntőt találtuk legjobbnak. Volt már a falon angol, japán, német, filippínó köszöntés. Legalulra aztán felkerült a magyar verzió is. Még a háziakat meg kellett tanítani kimondani is :) Búcsúzóul még meghívtak egy hűsítőre és szerették volna ha maradunk délutáni falatozásra is, hiszen közben kisült a házikenyér az udvaron lévő kemencébe. Mivel a csónakban befalatoztuk a szendvicseinket, tapintatosan közöltük, hogy tele a gyomor.

Elköszöntünk és magunk mögött hagytuk ezt a csodás helyet. Hazafelé aztán csak megálltunk egy hatalmas termeszvárnál, mert közelebbről meg akartam végre nézni ezt is. Hát nem kis alkotás a kis ízeltlábúaktól ekkora házikót építeni mint én. A külső burkolat olyan kemény, mint a beton, szerintem meg is bírná a súlyomat, bár nem tudtam felmászni rá. Még pár kattintás útközben a kamerával, és véget ért a kirándulás ezen a pompás napon. Nagyon örültem, hogy megismerhettem valamelyest a fennsík környékét és hangulatát. Örömömet leltem abban is, hogy Veled megoszthattam élményeinket és képeim által bepillantást nyerhettél Ausztrália egy szép fennsíkjába. Remélem jól szórakoztál és kicsit kikapcsolódtál. Bye!







A farm weblapja : http://www.trendproducts.com.au/index.html

Teljes képanyaga : http://picasaweb.google.com/erandervin/WalshRiverFarm#