8/20/2008

Ki korán kel, kocsit lel :)

A közmondás persze nem így szól, tudom jól, de ide most éppen ez illik, illetve mégsem teljesen. Amikor ide költöztünk, minden új volt számunkra. Város, utcák, épületek és persze bevásárlócentrumok is. Bármerre jártunk, ahol még nem voltunk előtte, alaposan szétnéztünk. Egyébként is jó magyar szokás szerint, mindig nyitott szemmel járok, hiszen ebbe az eszement jóléti társadalomba már annyi mindet találtam. Mindig mondjuk is egymásnak, hogy ezek az ozzik mindent elhagynak. Fel sem tűnik már az utak mentén a sok mindenség, amit a nyitott platójú autókról levisz a menetszél és persze az oka a trehány rögzítés is. De érdekesebb dologról írok most Neked.

Lakhelyünk egy kis beach, ahol nem laknak túl sokan, ezért nincs is csak egy nagyobbacska bevásárlócentrum. Alapvető dolgok megvehetők itt, elvan az ember fia. Nem régi épület, alapszintjén vannak a boltok, alól pedig a jó parkolás érdekében, teljes alapterületén parkolóház van. Bazi nagy, rengeteg autó elfér ott. Első pár alkalommal nem is mentünk oda le, hiszen fent is lehet parkolni, de mivelhogy sokan lusták lemenni, pedig mozgólépcső visz fel, mi is fent parkoltunk. Egyszer aztán gondoltam egyet és lementem.

Kongott az ürességtől a hely, alig parkolt pár autó. Ezután már csak lent parkolunk. Kialakított körforgalom van felfestve a betonra, úgy kéne közlekedni lent, de mivel alig van kocsi, mindenki megy mindenfelé. Az a pár autó is a feljárat közelében áll meg. Én első alkalommal már teljesen körbementem miután végeztünk, hogy szétnézzek itt is.
Akkor láttam meg először őt!


Tervbe volt véve egy második kocsi vásárlása akkor már, de nehezen akadtam olyanra amilyet szerettem volna. Kicsi köbcenti, kis fogyasztás, nagy kaszni - kombi, átlagos típus, jó állapot és olcsó. Ezek a paraméterek domináltak autóvásárláskor. Nehéz összehozni ezeket, akkor még nem is sikerült.

Nos! Ott állt a parkoló legtávolabbi pontján, messze mindentől, legfőképp a feljárattól. Simán elmentem mellette, rápillantottam és meg is álltam. - Te! Nézd már milyen pofás kis kombi, szép állapotban, jó vastagon áll rajta a por és rendszám sincs rajta. Nézzük már meg. Visszatolattam. Körbejárva aztán láttam, hogy tényleg elhagyatott járgány lehet, poros ablakain keresztül láttam a sok lomot, amit maguk mögött hagytak a volt gazdái. Zárva volt ugyan, bár jobb első ablaka két ujjnyit le volt húzva. Gumijai puhára engedtek már, rég ott állhatott. Mindezek ellenére a kaszni igencsak jó állapotban volt.

Holden Apollo a becses neve, de hát ő valójában egy Toyota Camry, csak az Ausztrál megvehette a forgalmazási jogot valamikor és ráakasztotta a Holden emblémát. Tetszett még a színe is, kékes zöld. De hát még a rendszám se volt rajta, bár a regisztrációs matrica ott díszelgett az ablakban. Arról minden fontosabb adat leolvasható volt. Még talán volt is érvényes befizetett regó is rajta.
De hát kitől kéne megkérdezni, hogy kié és eladó - e? Még csomó kérdés került elő, túl bonyolultnak tűnt egy nem létező eladótól kocsit venni, így hát a családi tanács úgy döntött, hogy ejtjük a dolgot. Továbbálltunk, de mivelhogy ide járunk bevásárolni minden héten többször is, sokszor elmentem mellette, sőt szinte minden alkalommal arra kerültem, hogy lássam mi van vele. Lassítottam és láttam hogy vastagszik a por rajta és növekszik a praclinyomok száma is, páran megkukkantották már rajtam kívül is. Ezután eltelt 3 és fél hónap ........!

Ma Bálint barátommal mentünk be valamiért a boltba. Eddig senkinek nem is említettem az én talonba tett autómat, bár igazából le is mondtam róla, hiszen nemrég tényleg vettünk egy második autót, egy Camry-t. Ezért csökkent az érdeklődés iránta már. Szóval, ma ott jártunk, és dolgunk végeztével szokásomhoz híven arra kanyarodva jöttünk fel a felszínre, közben elhaladtunk mellette. - Te! Nem is mutattam még neked ezt az elhagyatott kocsit, ez piszkosul tetszik nekem, itt eszi meg a fene a föld alatt - mondtam neki. Megálltam. - Gyere nézd csak meg Te is! Ezután átvizsgálta Ő is. - Hm, ez tényleg jól néz ki, miért nem veszed meg 1 dollárért ? - kérdezte tőlem. Jó kérdés. Ugyan kitől és hogyan?
Ő már Ausztráliában él 22 éve, jártas a dolgokban, nem úgy mint én "ujszülött"
Nos hát feltárom a "secret" -et, mit tettünk mi, barátom irányítása alatt.

Lefotóztam a kocsit, majd egészen közelről a regisztrációs matricát is. Kinyomtattam 1 perc alatt fent a boltban. A két fényképpel bementünk a legközelebbi rendőrségre, és ott Ő elmondta, hogy ez a kocsi ott áll a shopping center aljában sok -sok hónapja, gazdátlanul. Mit lehet tenni, hogy enyém lehessen?
Fiatal rendőr mosolygott egyet, elkérte a két fényképet és leült a komputere elé, bepötyögte az adatokat. Két perc elteltével. széles mosollyal érkezett újra és közölte, hogy a kocsit nem körözik, nem lopott, nincs bejelentve, nem parkolt tilosban, nincs lefotózva sem. Tiszta! Ezután azt kérdezte, hogy akarjuk tudni hogy ki a legutolsó gazdája ? Hát persze! El is mondta, hogy egy használt autó kereskedő nevén van, itt és itt van a kereskedése, beszéljünk vele.

Úgy is volt, elmentünk oda, de a telephely megszűnt, illetve egy fűnyírós bolt volt már ott. A tulajjal beszéltünk, elmondtuk mi a gondunk. Azonnal készségesen megadta a volt bérlő telefonszámát, így jutottunk el a gazdátlan autó tényleges gazdájához, legalább is azt hittük :-)

Bálint felhívta és mondta neki, hogy emlékszik-e erre a kocsira?! Vágta azonnal, majd meghallgatta a történetet, ami úgy szólt barátom szájából, hogy a portám szélén áll a kocsi hónapok óta, sok mindent leloptak már róla és össze is van törve. Bejelentettük a zsaruknak és ők adták meg a Te neved. Nem volna valami ötleted arra, hogy mi legyen azzal a ronccsal ?
Kis csend után halkan megkérdezte, hogy esetleg nekem nem kellene a kocsi, ingyen odaadná, csak ne kelljen eltakarítania onnan, mert az pár százasába kerülne. Ő ezt már több mint fél éve eladta valami fiataloknak, akik nagy valószínűséggel tojtak az átíratási kötelezettségre, használták ameddig szükség volt rá, majd ledobták az út mellett és elrepültek más vidékre, ahová nem volt érdemes elvezetni már. Így maradhatott az utcán, a házam előtt, ami miatt elnézést kért.

Legyen a tiéd, csinálj vele amit akarsz, ha kell adásvételi hozzá, még azt is írhatok. Ezután még meg is köszönte, hogy felhívtuk és tudattuk vele a tényt, hogy még van a nevén ez a kocsi.E beszélgetés után mindketten harsány röhögésbe törtünk ki, szegényt kicsit átvertük, de minden rosszindulat nélkül történt a dolog.
Nos hát akkor gyerünk! Vegyük birtokba a verdát, mostmár azt csinálunk vele amit akarunk, hiszen a tulajdonjog, szóban ugyan csupán, de átszállt rám. Enyém a kocsi és azt csinálok vele amit akarok, akár darabokra is fűrészelhetem. Amíg kivezettünk a városból volt kis időm eljátszani a gondolattal, hogy mit is kezdjek vele. Akár még "útra is tehetem", ami annyit jelent, hogy szépen rendbehozatal után, átvinni műszaki vizsgán, így visszakerülhetne a forgalomba és eladhatnám. De az a verzió is tetszett, hogy atomjaira szedem és eladogatok minden alkatrészét, akár az ebay-on is, hiszen rengeteg alkatrészt árulnak ott. Egyszerűen csak valahogy hazacibáljuk, ami csupán 300 méter volna, és majd eldöntöm mi legyen.

Frissen kreált "autófeltörőként", mivelhogy kulcsunk nem volt hozzá, beszereztünk egy drót vállfát, majd azt kellő formára hajlítva felhúzzuk a kis leengedett ablakrésen keresztül a lenyomható ajtózárat. Vittünk zseblámpát, lécet, csavarhúzót, fogókat, és még csomó szerszámot, mondom hogy tényleg úgy néztünk ki, mint aki lopni megy :) De hát nem is! Hiszen az enyém a kocsi.
Első nekifutásra nem sikerült kinyitni, pedig minden taktikát kipróbáltunk, újra haza kellett ugrani. Most a horgászdobozból merítettünk ötletet és jó erős és hegyes horgot erősítettünk a drótunk végére, amit a célterületre való beügyeskedés után még egy utánadugott léccel oda is feszítettünk az ablak belső felülete és a lezárógomb közé. Így aztán egy húzásra feljött a gomb és megoldódott a problémánk.

SZEZÁM NYÍLJ KI! És a kincseskamra kitárult. Ami ezután következett, azt hogy is írjam le Neked?! Egy világ omlott össze bennem. Az én hónapok óta dédelgetett pofás kis autóm feltárta belső kincseit, megmutatta értékeit, átadta magát nekem, új gazdájának. Miután bedugtam a fejem az utastérbe, azonnal ki is hátráltam, mert azt az áporodott bűzt, amit beszívtam egy levegőre, nem nagyon tudom leírni. Az összes kárpiton, ajtókon és üléseken vastagon állt a penész. Vizet kaphatott belül szegényke elég rendesen, majd rácsukták az ajtót fél évre legalább. Ezt még tetőzte, hogy minden szükségtelen lomot maguk mögött hagytak a volt gazdái, az ételmaradékos pohár és tányér, rozsdás csavarhúzó, rakat irat összetépkedve, használt alsógatya és zoknik tömkelege, széttaposott sportcipők és papucsok, két marék apró centes szanaszét dobálva, tollak, madzag, napszemüveg egy lencsével, kulcsok, távirányító, kis műanyag játékok, cigicsikkek, törölközők, utazótáska és még sorolhatnám sokáig. Persze minden összerohadva szépen szisztematikusan, mint egy komposztálóba a kertbe, ahová azért dobunk mindent, hogy humusszá alakuljon idővel a természetes lebomlás útján.

De ez nem komposztáló volt, hanem kocsi (valamikor) ! Lassan elcsüggedve keresgéltem nem létező kincsek után, a motorteret kinyitva láthattam, hogy sok értékes dolog itt sem várt rám. Szegényke már 300 ezer km fölött futott az utakon, kiárulni bármely alkatrészét teljesen értelmetlen lett volna. Az utastérben minden mozdítható tartozékot vagy leszereltek, vagy letörtek, kiszakítottak. Végső elkeseredésemben még a pótkerékben bíztam, hátha egy új gumi lenne, de újra csalódás ért, vászonig lekopott gumi várt, persze fullig körberakott szeméttel ott is. A meglévő négy gumija is négy féle volt, tehát hasznavehetetlen. Elvinni innen nem lehetett, a kormányzár be volt zárva, a motorolaj nagy foltba elfolyt alatta. Meg hát minek is elcibálni innen szegénykét, hiszen ÉRTÉKTELEN !!!! Erre negyed órás átvizsgálásunk során rájöttünk, hogy az ég világon semmi nem hasznosítható belőle.

Teljesen megrendültem, hogy az én újdonsült kocsim fabatkát sem ér. Kicsit fájó szívvel elbúcsúztam tőle, fogunk még találkozni, hiszen ő továbbra is ott fog állni és én ott fogok eljárni előtte, legfeljebb nem kerülök teljesen hátra a parkolóházba és akkor nem látom.

Hát így vált az én nagynehezen megszerzett, sok hónapon keresztül vizslatott autóm teljesen értéktelen vacakká a szememben. Igazából jópofa kis történet, legalább nem unatkoztunk azon a délelőttön, kicsit felpörgött körülöttünk az események sora. Mostmár kicsit mosolyogva húzok egyet a szám szélén mikor eszembe jut és élem az életem tovább az én holden apollóm nélkül.
Bárki késztetést érez, hogy magáévá tegye, szivesen átadom a tulajdonjogot, elég csupán felhívni, szóban neki adom, mint ahogy én is kaptam.
Minden jót, bye ......