5/23/2007


A staféta átadása ......



A reptéren Brisbane-ben nem voltunk azóta, mióta kijöttünk ebbe az országba. Minek is mentünk volna, hiszen menni nem akarunk sehová még, jönni pedig nem jöttek ismerősök. Eddig a napig!!

Vasárnap reggel korán keltünk és 6-kor elindultunk a reptérre, ami tőlünk 90 km lehet, de hát végig autópálya van és hétvége korán reggel volt, nem volt forgalom sem. A gép 6.40–kor landolt, de mire a kapun kijönnek az utasok az legalább még plusz egy óra. Befordulva a reptér parkolójába nagyon furcsa érzés fogott el, megismertem a környezetet is, épületet is. Messze tudtunk megállni a bejárattól, sétálva lassan közelítettünk, volt időm átélni a 7 hónappal ezelőtti élményeket. Pontosan emlékszem minden másodpercére, szerintem soha nem fogom elfelejteni. Felkavaró érzés volt, de megnyugtató is egyben, amit most éreztem. Akkor a félelem és újdonság varázsa kavargott bennem, hiszen nem történik meg az ember életében sűrűn, hogy megváltoztatja az életét, méghozzá teljesen. Az otthoni életforma általában olyan, hogy ahová születünk, ott éljük le az életünket, nem igazán költözünk messze a szülővárosunktól, hiszen ott van mindenki akit ismerünk, szeretünk. Nem is volna ezzel a dologgal probléma, ha jó lenne az életszínvonal otthon és nyugodtan lehetne élni, de szerintünk ez nem teljesen így van, na de ez egy teljesen más téma, most nem erről akarok írni.

Lassan besétáltunk az épületbe. Ebben a reggeli időpontban 4 gép is érkezett közel egy időben, úgyhogy a váróterem dugig volt. Érdekes hogy mennyi ember utazik repülővel. Nekünk, földhöz ragadt alföldieknek, kicsit furcsa, de itt teljesen természetes. A belföldi járatok itt olyanok, mint otthon a távolsági buszok, a menetjegy ára is megközelítőleg annyi mint egy Gyula-B.pest jártat ára.

Mi is ez az épület, ami egy igen impozáns, modern, üvegpalota, tele napfénnyel? Átlagos ausztrálnak csak egy reptéri tranzit (váróterem), ahová élete során valószínű, hogy többször kijött már, akár utazása végett, akár valakik elé. Az ide érkező turistáknak annak a városnak a reptere csupán, ahol szusszanásnyi pihenésüket töltik. Üzletembernek csak egy állomás, ahol majd kint céges kocsi várja, amivel berobog a városba és megkötheti élete nagy üzletét, majd újra továbbrepül.

De …. NOÉMI és ATTILA életében ez az épület kicsit másabb :-)
Vágtam kartondobozból egy nagy darabot, fekete festékkel akkurátusan, nagy vastag ecsettel ráírtam a nevüket, majd felragasztottam a nagy táblát egy ablakmosó nyelére. Jól látható és olvasható lett. Erika ezt tartotta a kezében, mikor a korlátnál álltunk már vagy negyed órája. Én a kamerát szorongattam, tüzelésre készen, hiszen meg kell örökíteni az arcukat, ami valószínűleg meggyepált lesz a hosszú utazástól. Jó sokan álltunk ott, sokan táblácskákkal a kezükben. Volt aki még puccosabbra csinálta mint én, két kis ausztrál zászlót is ragasztott rá. Aranyos volt.

7.30–kor a tejüveges ajtó mögül a folyamatosan kihömpölygő utasok közt aztán egyszer csak feltűntek ŐK ! Poggyászkocsijukat tolták szépen, pillanatra megtorpantak, amíg tekintetük átfutott a sok kis táblácskán, majd miután felismerték a saját nevüket, széles mosollyal jelezték hogy őket vártuk. Én már kameráztam is, miközben közelítettünk egymáshoz. Nagyon szívszorító pillanatok ezek az életben. Nekünk talán azért, mert mi vagyunk az első ismerős arcok számukra az új világukban. Hosszas és aprólékos előkészítő munka gyümölcse aratódik most le. Nekik pedig azért forrhat a vérük, mert leírhatatlan szorongás járhatja át a testüket, hiszen újraindul az életük itt, ahol minden, ami ettől a pillanattól körülveszi őket ÚJ!

Két hullafáradt és összetört arc, de ragyogó szemek és kíváncsi pillantások. Még SOHA nem találkoztunk személyesen. Telefonon, levélben, chaten, webkamerán, fényképen már sokszor beszéltünk és láttuk egymást. Most aztán ölelés- puszilás :-)
Tisztelem az érzést, amit most átélnek ők. Minden egyes lépéssel, ahogy haladunk már négyen kifelé a tranzitból szépen oldódik a feszültség és számukra kitárul az új világ kapuja. A reggeli hűs szellő és melengető napfény simogatja és átöleli őket. –Gyertek csak bártan – mondaná ez az új világ, ha tudna beszélni. -Itt jó helyetek lesz, boldogok lesztek, majd én vigyázok rátok, sok csodát mutatok majd nektek, adok munkát, megélhetést, lakást, lesznek gyerekeitek, szeretetben fogtok élni egymással is és a környezetetekkel is.

Élmények özöne áraszt el minket miközben a kocsihoz érünk és bepakolunk. Attila előre kell üljön, hogy figyelhesse a vezetést. Előkerül a kamera a kézbe, Noncsa pedig hátul élesíti be a fényképezőgépet. Indulás…….. búcsúzhattok a reptér üvegpalotájától kis időre. Nagy valószínűséggel a következő ide vezető utatok már egy újonnan kiérkező „újszülöttek” elé lesz, most mi továbbadjuk nektek a STAFÉTÁT, amit majd Ti is itt, ezen a helyen átadhattok. És ez így megy itt már jó rég óta, az újonnan érkezőket várni kell, segíteni, informálni, hiszen mi is így kaptuk ezt. Nekik ez mérhetetlen kincs és magasztos érzés. Kell is most ez, biztatás és nyugtatás.

Útközben aztán feloldódik minden feszültség. A nap további része már kellemesen telik, bár a fáradtság csak győz a végén, kora este már a legfőbb vágy a pihenés. Az időátállás és a több órás repülőút kikészíti az embert. Estére már a szállásukon hajthatják fejüket álomba, most még arra sincs energia, hogy felfogják, hol is vannak. Az elkövetkező napokban majd szépen lefekvéskor kezdi az ember átértékelni a történteket, és majd lassan elkezdheti tervezni az itteni életét. Jól is van ez így, hiszen ezért jöttünk mi is ide. Itt bátran tervezhetsz és van is reális esélyed arra, hogy meg is valósítsd. Otthon ezek a dolgok már realitásukat vesztették. Ezért is vágnak neki sokan a világnak, feladva minden otthoni javaikat, otthagyva mindent, ami addig fontos volt. De még szerencse, hogy ha fel is kerekednek a Föld túloldalára, és megérkeznek egy reptérre, akárhová, akkor ott majd várja őket is valaki, aki átadja a STAFÉTÁT. Ez egy végtelen történet………… :-)

5/19/2007

A gazdagság világa….

Mint sok minden mást, ezt is meg kell szokni. A gazdagság igazán nem is értelmes és pontosan meghatározható jelentésű szó, hiszen nem is tudjuk, hogy mit értünk alatta. Mit is jelent?:Sok pénzt? Sok drága dolgot? Nagy házat? Nyaralót? Drága kocsikat? Hajót? Repülőt? Esetleg egyszerű jólétet? Vagy átlagos jólétet? Vagy csupán vegetálást? Elgondolásom szerint mindezek csak „dolgok”, amik körülvesznek és hogy mit értünk a jelentésük alatt, az csak viszonyítás kérdése. A vegetálás is lehet gazdagság, ha egy nincstelenhez viszonyítod, hiszen hozzá képest gazdagság. És van –e olyan, hogy leggazdagabb? Ez csak egy szó és nincs is jelentése, hiszen meghatározhatatlan állapotot próbál jellemezni, ami nem létezik. Leírom egyszerűbben egy példával illusztrálva: Jóléti társadalomban élünk, ami teljesen más, mint otthon volt. Az embereknek van munkájuk, jól keresnek. Amire szükségük van, azt megvehetik, nem nélkülöznek semmit sem. Ház, autó, és egyéb ingóság szinte mindenkinek van. Ez itt általános és nem feltűnő. Élhetsz gondtalanul itt, ha elfogadod az állam által előírt törvényeket. Az én szememben szerencsés ember az, aki ide születik és itt élhet. Soha nem tudja meg, hogy milyen egy kizsákmányoló társadalomban élni, ahol lenyúzzák a nem létező bőrt is az emberről.

Tehát az itt élő embereknek könnyedén megvan mindenük, mégsem tekinthetők gazdagoknak. Vannak persze sokan, akiknek sokkal több pénzük van, mint az átlagnak. Elit helyen laknak, méregdrága kocsival járnak és rengeteg pénzük van. De ez itt senkit nem érdekel, mert mindenki jól él. A milliomos vagy akár milliárdos is csupán egy ember, átlagos szükségletekkel és érzelmi világgal. Neki is megvannak a problémái, csak másabbak, mint a kevésbé tehetősnek. Nem nagyon csodálkozik itt rá senki az utcán a drága kocsikra, vagy vízparti nagy házra. Megszokod a körülötted lévő „gazdagságot”, hiszen mosolyogni mindenki egyformán tud, bele a képedbe, akár még a másik kocsiból is a lámpánál. Nem tudod azt sem, hogy aki a boltban előtted áll a pénztárnál egy kosárral a kezében, ki is valójában. Kitaposott papucsában, ferdén lógó pólóban, kiszeplősödött bőrrel a kezén a naptól, ő is csak egyszerűen megveszi a kenyeret és sajtot. Még csak nem is hitelkártyával fizet, csupán zsebéből előcibál egy gyűrött 50 dollárost. Kint az utcán utánad érkezik a kocsijához és fel sem tűnik, hogy a legújabb Holdenbe ül be, aminek az ára 80 ezer dollár.
Otthon a gazdagság kitűnő és nemtetsző, irigylésre méltó állapot. Itt más. Hozzátartozik a mindennapokhoz, meg kell tanulni együtt élni vele.
A pénz itt sem függvénye a boldogságnak. Persze jó ha van, de nem attól lesznek az emberek happy-k. Sok egyéb más dolog vesz körbe, ami beszínezi a napodat és nem feltétlen a pénz.

Kedves barátom Stewe 70 éves lesz az idén, élete nagy részét itt élte le Ausztráliában. 16 évesen kimenekült ide a Föld túloldalára, lyukas zsebbel. Szépen beilleszkedett, megtanulta a nyelvet, építgette a jövőjét, dolgozott mindenféle helyen. Elmondása szerint sok pénze sosem volt, de annyi, hogy nyugodtan éljen, annyi mindig akadt. Házat vett és sajna idő előtt eladta, pár évre rá megtöbbszöröződött a ház ára, de ő ebből kimaradt. Magyarosan mondva „Nem kaszált nagyot”. Munkálkodással telt el az élete. Öreg kocsija van, nem jár szép ruhákban, nincs sok pénze sem. De nem ideges, nem beteg, nem rosszindulatú, vagy irigykedő. Szépen él. Egy kedves mosoly és pár simogató szó mindig akad nála, jó vele lenni, mindig mesél régi dolgokról. Ha két falat étele van, akkor az egyiket biztos felajánlja neked. Lenyugszik az ember mellette :-)

Russel egy nagyon gazdag ember. Építtető (builder). Olyan helyen lakik, ahol köztudottan a milliomosok laknak. Sokat dolgozunk nála és neki is, mert saját házát is építi. Jó középkorú ember lehet, csontsovány és nem is magas. Szikár arcú, beesett tekintetű. Nem túl szép ember, de mit is számít a külső. Nagyon elfoglalt, mindig megy vagy telefonál. Sosem pihen, jár az agya állandóan. Még! Még! Még… kell a pénz! Fogalmam sincs mennyi pénze lehet, de nem is érdekel. Annyi biztos van, hogy élete végéig hátradőlve bámulhatná az óceánt. De ő ha már kezd kimerülni délutánra és megáll fél percre csak maga elé mered, üveges szemekkel. Az agya már szeretne pihenni, de ő még nem! Kell a pénz. Nagy ház, új kocsi ….és sorolhatnám. A házában akkora moziszoba van, hogy ép ésszel el nem lehet képzelni. De kinek. És minek? A milliomos barátok általában nem őszinte barátok, csak álarc mögé bújva félve élik le az életüket. Azért is laknak olyan helyen, mint pl. a Russel is, hogy teljes védelem van az egész lakóparkban, állandó járőrözéssel és megfigyeléssel.

De mit sem számít itt ez az anyagi állapot, hiszen senki nem irigyli őt, sem a pénzt tölle. Ezért mondom azt, hogy a gazdagság csak egy állapot, csak érdekes így együtt élni vele, illetve mellette. Ezt az érzést otthon nem ismertem, ott az irigység és rosszindulat érzést váltja ki az emberekből, ha a másoknak sok a pénze. Itt nem. Semlegesek az emberek egymás vagyona vagy bármely értéke iránt, van neki és kész, kit érdekel….. Hát csak ennyi erről a nyúlfarknyi témáról, amiben igazából semmi komoly dolgot nem írtam le, nehezen is fogalmaztam meg és lehet az is, hogy zavarosra sikerült. Nem könnyű erről írni, vannak sokkal hálásabb és érdekesebb témák. Az is lehet, hogy semmi értelme az egésznek és legfőképp annak hogy írtam róla…..

5/02/2007

A három világ…….


Itt, ahol körülvesz minket rengeteg érdekes dolog, elhatárolható három fő környezeti élmény a szabadidő eltöltése szempontjából. Annyira különbözőek, hogy ha éppen benne vagy, akkor teljesen más világban vagy.
Kicsit zavaros ….de mindjárt megérted :-)

EVERY DAY WORLD Átlagos életünket a VÁROSBAN éljük, ahol szinte minden kényelmünk megvan. Nagyon jó helyen van a lakásunk, egy lakóparkban. Csend van, ide csak azok jönnek be, akik itt élnek, így nincs forgalom. Kimozdulva jó utakon közlekedünk, nem öregek az autók, szépek és mindig tiszták. Hozzá kell tenni, hogy nincs sár szinte soha, nem csak azért mert sziklás és köves a talaj, hanem mert minden le van burkolva. Ha nem betonnal akkor füvesítve és parkosítva van. Ha pedig esik az eső, akkor az mindent teljesen tisztára mos. Nincs por sem, hiszen mindig az óceán felől fúj a szél és onnan por nem jöhet. Az esővíz szinte iható tisztaságú, ha megázik az autó nem maradnak rajta vízcseppek nyomai sem. Kényelmünket szolgálja a sok bevásárló centrum, itt a szabadidő egyik eltöltési formája a shoppingolás. Szinte minden otthon megszokott dolgot meg tudunk venni. Bármerre megyünk szép a környezet, nincs szemét és rendezetlenség. Kellemes a szemnek bármilyen kis utcába bemenni, jó érzés látni, hogy az emberek mennyire igényesek a környezetükre. Ez meghatározza az egész város képét. Mindenfelé parkok vannak, sok paddal, zöld fűvel és a gyerekek számára mászókákkal, hintákkal. Mindig sokan vannak a parkokban, ahol persze BBQ sütők is vannak, ingyen használható és sehol nincs megrongálva sem. Így aztán sok esetben az egész család ki tud menni pihenni, sütögetni :-)
Ennek a „világnak” a hangulata nyugodt, békés, általános. Otthonról hozott életformánktól teljesen eltérő, hiszen ott állandóan járt az agy, hogy miképp oldja meg a mindennapos problémákat. Itt, ha beszélünk szóban vagy telefonon városunkbéliekkel és felmerül a mindennapos kérdés: - Hogy vagy? , nos akkor a válasz: -Köszi jól, és Te? Ebben a kérdés-felelet szókombinációban minden benne van. Ha nincs különösebb hír, akkor minden rendben van. Így hát ez a „mindennapi világ” :-)

WATER WORLD Az átlagos ausztrál ember életéhez a víz, legyen az FOLYÓ, vagy ÓCEÁN, épp úgy hozzátartozik, mint bármi más létszükséglet. Adottak a lehetőségek, a kontinens keleti partján élünk, szárazföldi közlekedési eszközzel csupán három irányba indulhatunk el: Észak, Dél és Nyugat felé. Keletre csak az óceán van és a túlpart bizony több tízezer km, valahol Chile lehet, a Dél Amerikai kontinensen. Szóval megszokott itt ez a természetadta lehetőség és bizony élnek is vele az emberek. A turisták a szezonban élvezik főként, de az itteni lakosoknak hozzátartozik a hétköznapjukhoz. A lakosság 60-70%-ának nagy terepjáró autója van, amivel aztán kényelmesen tudja vontatni a hajóját, vagy túrázhat vele a hegyekben. Rengeteg hajó van, annyira sok hogy leírhatatlan. Közlekedve az utcákon szinte minden 4-5-ik autó húzza maga után az utánfutón lévő hajócsodát. Mert ezek bizony csodák. Legalább is közép-európai lakos szemének nem megszokott. A nap minden szakában látni hajókat az utcákon. A hétvégeken pedig megtöbbszöröződik mindez. A hajókról csupán annyit hogy általában 90%-uk teljesen alkalmas arra, hogy akár több napot is eltölthess rajta, alhatsz, főzhetsz, fürödhetsz, horgászhatsz és persze pihenhetsz. Szóval teljes felszereltségűek és ez értendő a műszaki dolgokra is. Ki is vannak használva ezek az adottságaik, sok család bizony vagy már péntek este, de legkésőbb szombat reggel mindenképp kihajózik a nyílt vízre, és csak vasárnap köt ki újra a szárazföldre.
Nos ha adott a lehetőség és részt vehetsz egy ilyen hosszú hétvégén, bizony egy egészen más világ képe tárul a szemeid elé. Óceánhoz kevésbé szokott emberek vagyunk mi európaiak, kicsit furcsán indulunk neki. Érdekes érzés az, amikor az utolsó szárazföldet érintő mozdulat az, hogy egy láb óvatosan, de határozottan elrúgja a hajót a stégtől és onnan kezdve már csak úszol a vízen. A motorok (mert általában kettő vagy több is van) finom dorombolása érezhető az egész hajó testen, majd lassan és méltóságteljesen elindulunk a kikötőből, de lehet akár bentről a városból is, valamelyik folyóról, sőt jobb esetben közvetlen a házad stégjétől. Az egész városba több tucat kilométernyi hajózható folyó van, mesterségesen van bevezetve az óceán a szárazföldre J Ha mélyen bent laksz a városban, előfordulhat hogy fél órát is hajózol a folyókon, mire kiérsz a nyílt óceánra. Nagyon sűrű a hajóforgalom, amíg ki nem érsz a nyílt vízre figyelned kell nagyon, hatalmas hajó monstrumok is jönnek–mennek, több millió $-osak. De nem az áruk a lényeg, az élmény.
Ahogy távolodsz a parttól úgy telepszik rád egy új világ, melynek semmi köze sincs a szárazföldihez. Kicsit néha aggodalmasan nézel vissza a hajó hátuljánál a szárazföld felé, bár nincs mitől félned, tudod jól, de hát az ösztön. Beteljesedni az új világ akkor kezd, amikor már mitsem látsz magad körül csak az óceán horizontját. Amikor a motorok megpihennek és az utastársak is elhúzódnak és lehetőséges van egyedül fent lenni a fedélzeten, szélcsendben rezzenéstelen víztükörnél, nos akkor van lehetőséged átélni ennek a világnak a teljes terjedelmét. Ekkor hallhatod meg a tökéletes csendet, hiszen körülötted semmi nincs, ami a civilizációra utalna. Érezheted azt is, hogy mennyire kicsiny vagy az óceán felfoghatatlan nagyságához képest. Egy villanásnyi idő alatt eltűnhetnél e mérhetetlen víztömegben nyomtalanul. Más az illat, a fény, a szél, a hangulat, a biztonságérzet, mint a szárazföldön. Csodálatos érzés :-)

THE WORLD OF THE MOUNTAINS & FORESTS (A hegyek és erdők világa)

Mi egy 25 millió éves VULKÁN által létrejött KRÁTER peremén lakunk. Az erózió már ugyan szépen lecsiszolta a durva sziklázatot, így már kialakulhatott itt az élet. A városban nincs is egy olyan utca sem, ami sík lenne sőt, iszonyúan nagy szintkülönbségek vannak. Nem is túl jó itt biciklizni, dög fárasztó. De lehet, hogy csak én vagyok nyápic, alföldi gyerek J Szó mi szó, a természet kitett magáért rendesen, a vulkán belseje visszahúzódott és maga után hagyott rengeteg sziklát, fennsíkot, patakot, vízesést és erdőt. A legmagasabb csúcsok jóval ezer méter fölé emelkednek, meg is akadnak bennük a felhők, sőt állandóan felhősapka díszeleg egyik-másikon. A városból ez jól látható. Ezért aztán ott szinte állandóan esik az eső. Ez párosul a trópusi éghajlattal és máris kész az esőerdő, 100% páratartalommal és ezáltal teljesen egyedi növény és állatvilággal. Többször voltunk már, de betelni a látvánnyal és hangulattal nem lehet. Eddig talán 5 %-át járhattuk be a lehetséges túraútvonalakból, tehát van még bőven lehetőség kirándulni.
Nos! Ha ilyen helyre érkezel eljátszhatsz a gondolattal, hogy visszamentél az időben, de nem ám pár évet, hanem ezreket. Vannak fák, hatalmasak és több ezer évesek. Monumentális törzsük vastagsága, lombkoronájuk magassága, kérgük sérülései mind az idő vasfogáról árulkodik, ami ugyan ejtett sérülést rajtuk, de legyőzni nem tudta. Ők ellent álltak. Ha egy ilyen fához odamész, megállsz a törzse tövében és alaposan szemügyre veszed, lassan felnézel, tekinteteddel végigsimogatod a törzsét, nos ekkor mérhetetlenül kicsinek és jelentéktelennek érzed magad az ő fenséges életéhez képest. Hány ilyen emberéletet is élt ő túl? Felfoghatatlan és misztikus. Mire is képes a természet! Odaállva egészen a tövéhez, kicsit tétovázva széttárt karjaiddal öleld át őt, hiszen élőlény épp úgy, mint Te ember. Hunyd le szemeidet és engedd, hogy az ő mérhetetlen energiája járja át a testedet, hagyd hogy mesélje el az élete történetét neked úgy, hogy a te tested rezgése ráhangolódik az övére. Eressz gyökeret a talpaidból, bele az ő gyökereibe, kuszálódjanak csak össze, szívj energiát onnan, ahonnan ő már több ezer éve táplálkozik. Tenyereddel érezd az ő kérge alatti keringést, mely szállítja a csodálatos lombkoronájába, oda föl magasra az életet. Füled tapaszd rá a törzsére és hallgasd meg azokat a hangokat, amelyet ő ily sok éven keresztül hallhatott. Becsukott szemhéjadon keresztül lásd meg a nagy viharokat, tikkasztó szárazságokat, erdőtüzeket, villámcsapásokat melyek éppen elkerülték őt, barangoló embereket, kidűlő fa barátokat, földrengéseket, sziklaomlásokat, hatalmas esőzéseket, lezúduló víztömeget szétzúzó törmelékével, az állatvilág pompás életképeit, vadállatok gyilkolásait, madarak szerelmes énekét. Agyad fel sem bírja dolgozni ennyi idő információs tömkelegét. De kérj tőle békés nyugalmat, a csend énekét, kellemes szellő simogatását, napfényt, langyos esőket, páradús oxigénnel telített levegőt. Adni fog J Majd engedd őt el és menj…… hadd élje tovább életét, ki tudja mennyi évig még, hadd mesélje majd el pár száz év múlva valakinek azt, hogy volt egyszer 2007-ben egy ember, aki átölelte őt.
Ezt a csodás terápiát akár egy sziklával is kipróbálhatod, ő még távolabbi időkbe repíthet vissza, egészen a Föld mélyéig. Egy ilyen esőerdőben, ahol ennyi csoda vár rád, beleélheted magad egykori gyermekkorodba, mikor édes szülőd mesélt neked félig alvó állapotodban a nagy erdőkről, benne bólogató fákról és madárdalról, mindez túl az Óperencián. Nos ennyit erről a világról :-)

THE WORLD OF YOUR IMAGINE Három világot említettem, de van egy negyedik is. Azért nem jelöltem meg, hogy írok róla, mert ez nem valós világ. Csupán a KÉPZELETÜNK VILÁGA . Meg kell említenem, mert ahogy minden egyéb más a mi életünkben teljes változáson ment keresztül, az álomvilág is megváltozott. Képzeld el azt a helyzetet, amikor életed során sok–sok éven keresztül vágysz valamire, vagy valahová és teljesen reménytelen az, hogy elérd, vagy megkapd. Aztán egyszer csak beteljesül a vágyad.
Én „tudtam” hogy eljutok ide még ebben az életemben. A „tudtam” jelző csak a tudatom alatt értendő, de éreztem mindig is az olthatatlan vágyat e földrész iránt. Biztosan tudom mindezektől függetlenül, hogy előző életemben már éltem itt és boldog voltam nagyon. Ezért is vártam türelmesen. Gondoltam a sors úgyis teszi a dolgát. Békés megyei gyerek voltam, Sarkadon laktam. Emlékszem egy egész életemet meghatározó élményre – vagy inkább látomásra. Általános iskolám a Kossuth utcán volt, édesapám ott volt tanár. Még igencsak kicsi lehettem, talán alsós, nem is oda jártam még a fő utcára, hanem alsó tagozatban pár utcával odébb. Késő délután volt, anyukámmal vártuk aput az iskola előtt, én elbóklásztam az árokba kicsit, köveket rugdosni. Az égbolt már szürkült, eső is készülődött, fekete felhők is látszottak a kilenc tornyú templom mögött a távolban. Lehajtott fejjel botorkáltam a füves gödörben, megbotlottam és előre léptem nagyobbat, hogy egyensúlyom megmaradjon, közben tekintetemet felemeltem épp a felhők irányába. A látvány örökre megmaradt bennem. A sötét felhők közül erős fényű folyosó nyílt meg, oly erős hogy szinte mellbevágott a fényereje. Nem volt látható benne szinte semmi, csak az, hogy nagyon–nagyon hosszú és egészen messze a távolban kellemes, barátságos melegséget sugárzó fény és valami élettér lehetett ott. Rettentő messze volt, nem is látszott jól és én akkor nem is értettem ebből semmit. Az egész egyébként is csak egy pillantásnyi idő lehetett, bár nekem akkor ott megállt az idő. El is tűnt épp úgy, ahogy keletkezett, egy villanás alatt. Gyerek fejjel nem gondolkoztam azon, hogy mit láthattam, vagy mit kellett volna látnom. Azt gondolom, hogy itt ezen a földrészen és mostmár megértettem mit láttam akkor ott, pár évesen. Az életem útja villant fel egy töredéknyi időre. Láthattam hogy hosszú út vár rám, messze a célom, de valahol ott messze mintha látnám, és ha kitartóan megyek utamon akkor oda fogok érni egyszer. És így is lett, mostanra értem erre a helyre, amit onnan akkor még nem láthattam és nem tudhattam hol is lehet a Földön.
Megváltoztak az álmok is, realizálódtak a vágyak. Nem álmodom mostanság elérhetetlen dolgokról, szép tájakról, ahová soha nem jutok el, hiszen itt vagyok azon a helyen, amiről eddig álmodoztam. Csodálatos érzés az, amikor így alakítja a sors keze az életvonalat. Úgy leírni, hogy teljesen meg tudd érteni és átérezni nem is tudom, inkább azt kívánom Neked is, hogy a sors játszadozzon el a Te sorsod fonalával is, fűzze és vezesse úgy, ahogy az álmaidban szeretnéd, teljesedjen be és váljanak valóra álmaid. Akkor fogod megérteni azt, amit most próbáltam leírni. Ezt kívánom Neked :)