8/01/2007

English …….

Pár száraz tény! Az általános iskolában még nem tanultunk idegen nyelvet. A középiskolában ezután már bevezették az akkor nagyon fontosnak ítélt orosz nyelv tanulását. Nekem rettentő nehezen ment, meg is buktam talán egy félévben belőle, de évvégén átrugdostak. Az iskolák után nem tanultam nyelvet, egyéb dolgokat csináltam. Elég sokszor jártam Németországba, ott ragadt rám pár szó, bár sok hasznát nem láttam soha. Romániát is párszor megjártam, de az a nyelv végképp nem maradt meg bennem, talán annyi csak, hogy „szmerzse napoj” ami azt jelent hogy fordulj meg. Ezt azért tanultam meg, mert a határnál nagyon sokszor visszazavartak a románok, tiltott áru miatt (kávé,cigi,csoki). Mióta létrejött az Internet én használom, sok éve már. Ott a használatos nyelv persze az angol. Sok éven keresztül a sok weblap révén elég sok szót megtanultam, azokat tudom is, de az szakzsargon. Talán valamikor régen elmentem egy nyelvtanárhoz, angolt akartam tanulni, de 1-2 óra után már nem mentem többet. „Nincs nekem nyelvérzékem” jelentettem ki határozottan!!! Rengeteg nyelvleckét letöltöttem a netről , próbálgattam is használni őket, de érdemleges eredményt nem tudtam produkálni. Én már soha nem fogok megtanulni angolul ….. gondoltam!

2006 őszén repülőre ültünk a kedvesemmel és ide repültünk Ausztráliába. Ő sok éven keresztül tanulta a nyelvet, sőt az indulásunk előtt még bele is húzott, privát tanárhoz is járt fél évig. Én az előző fejezetben felvázolt szinten tudtam a nyelvet, vagyis sehogy. A repülőn annyit sem értettem meg amikor a pilóta felhívta a figyelmet, hogy kapcsoljuk be az öveket, mert rázós lehet a felhőben való repülés. A stewardess szavait aztán végképp nem értettem meg, pedig csak azt kérdezte, hogy mit kérek reggelire :-(

Így indult az én angol tanulási karrierem. Közel 10 hónapja élünk ezen a földrészen, ahol persze mindenki angolul beszél, hiszen ez az anyanyelv. Ez alatt az idő alatt még nem volt alkalmam nyelvet tanulni, dolgoznom kell, hiszen van fizetnivaló itt is. A munkám során magyar főnököm volt és a kollégáim is legtöbb esetben magyarok. Így hát semmit nem fejlődtem, mert mindent magyarul beszéltünk meg. Hallom én, hogy mindenki körülöttem szépen beszéli az anyanyelvét, de nem értem.
Egyik magyar barátunk felesége mondta : - Ide figyelj! Akkor fog fejlődni a nyelvtudásod ha bekerülsz a mélyvízbe, oda, ahol nem szólnak hozzád máshogy csak angolul. Ilyen munkahelyem nem volt eddig.

Egy bő hete aztán új munkahelyre érkeztem, két lengyel fiúval dolgozom. Egyikül a „főnököm” 32 éves és 12 éve van itt, tehát perfekt már régen, a másik kollégám szintén nem rég van kint, de igencsak jól beszéli a nyelvet. Hát együtt dolgozunk és egész nap beszélgetünk. De ne kérdezzétek hogy hogyan, mert én sem értem. Illetve értem. Persze angolul. Az első 2-3 nap teljesen zavaros volt, aztán számomra érthetetlen módon valami érdekes folyamat kezdődött el bennem. Kezdtem megérteni lassan mindent, sőt ami a leghihetetlenebb, hogy még válaszolok is.
Azt is mondták már az itteniek, hogy nem kell ezt a dolgot erőltetni, ha teljesen angol környezetben vagy, akkor megy ez magától, hiszen az ember agya teszi a dolgát, ha nem akarom is. Hát azt kell mondjam, hogy ez valóban így van. Csupán idő kérdése ha rá van kényszerítve a szürkeállományom. Előbb csak szavakat értettem meg a mondatban, nem a teljes mondatot. A foghíjas mondatot aztán az agyam rögtön kész mondattá alakítja, úgymond kiegészíti. Pár szóból megértem a mondatot. Így ment az elején, de mostanra már változott, mert lassan az egész mondat okés lesz.
Válaszolni szintén ugyanez a szisztéma. Előbb csak szavak, aztán lassan jönnek a kötőszavak is…maguktól.

Mindezek persze sem nyelvtanilag sem szótanilag nem helyes mondatok, de engem oly mértékben kielégít, hogy teljesen happy lettem ettől az állapottól. Már még az is megtörtént, hogy festettünk fent egy állványon a Jacek barátommal, tettük a dolgunkat, nem néztünk egymásra sem, és közben megbeszéltük, hogy nagyon zajos az utca, ahol is semmiképpen nem szeretnénk élni, pedig a kilátás a pompás Brisbane folyóra néz. Azt is kitárgyaltuk, hogy ebben a házban nappal aludni nem is lehetne, mert a teherautók kipufogóféke miatt néha géppuskasorozathoz hasonló hangok jönnek az útról, ahol egyébként 8 sávos út van és éppen közlekedési lámpa van a sarkon. Áttárgyaltuk már a kajákat, a kedvenc zenéket, a jó kocsikat, a folyón haladó CityCat hajó gyorsaságát, a mobil állvány biztonságát, amin dolgozunk. Esett szó arról is, hogy mennyire alacsonyan szállnak a fejünk fölött a nagy repülők, és hogy a ház mögötti lóverseny pályán milyen szép színesek a zsokék ruhái. Abban is megállapodtunk, hogy a pálmafa letört levelei, amit a gépünk tört le emelkedés közben, igencsak hamar regenerálódni fognak. Abszolút alapossággal átbeszéltük a festéssel kapcsolatos minden tudnivalót is, oly mélységben, hogy még az ecset tartási szöge sem mindegy! Hazafelé a kocsiban, mivel ketten járunk egy kocsival, nos ott aztán az egy órás út alatt mindent megtudtunk már egymás családi állapotáról, hogy ki-hol-kivel-mikor-mióta és meddig……. :-)

Folytathatnám napestig. Folyamatosan beszélünk és mindent megértünk! Úgy érzem, mintha az agyam eddig is figyelt volna a környezetére csak eltárolta, de most egyszerre idedobta! Nesze – használd amit eddig tanultam a tudatod alatt. A Jacek feleségének az unokatestvére itt született, most 30éves. Persze tökéletes angol tudással rendelkezik, de perfekt lengyel is. Ő mesélte, hogy az általános nyelvtanulási tendencia úgy mutatkozik, hogy akik kijönnek semmi nyelvtudással és elkezdenek itt élni, nos 3-4 év után már perfektül beszélnek, mindent megértenek és beszélnek. A tökéletes olvasáshoz és íráshoz még legalább ugyanennyi évnek kell eltelnie, tehát 8-9 év után már semmiféle nyelvi probléma nincs. Mindez persze úgy értendő, hogy nem jár az egyén iskolában, csak a környezete tanítja meg. De vannak persze kiugróan jó eredmények is, de én az általános állapotú emberről beszélek. Aki persze elmegy iskolába, arra ez nem értendő.
Érdekes világ ez itt, az itteni állandó lakosok rugalmassága is az elején nagyon meglepő volt, persze a nyelvtudás hiányára gondolok. Számtalan eset volt már, ahol akár az utcán, boltban vagy a munkahelyemen emberek szólítanak meg, kérdeznek valamit, vagy mondanak. Ha a helyzet olyan volt, hogy éreztem azt, hogy nem kell válaszolnom, csak a beszélgetőpartner valami örömét vagy kellemes élményét közli velem, akkor bőszen bólogattam mosolyogva és párszor „YESS” –el bizonyítottam azt, hogy egyetértek. Ettől mindketten nagyon boldogok lettünk és mindenki ment dolgára. Persze volt, hogy balul sült el a dolog a helyesléssel, mikor a piacon a placcon ültünk reggelizve, és még pár szabad szék volt körülöttünk. Idős nénike odajön és kérdez, amire én azt feleltem hogy Óóó, jess, jess! Azt gondoltam, hogy azt kérdezi hogy szabadak-e a székek. Erika szája éppen tele volt szendviccsel, csak 2-3 másodperc múlva szabadult fel és azonnal bőszen válaszolt a néninek, hogy sorry, nooooo! Majd közölte velem, hogy nem azt kérdezte, hogy szabad-e a hely, hanem azt, hogy ülnek itt mások is? Még neccesebb helyzet az, amikor kérdeznek, vagy fontos dolgot közölnek, amire aztán válaszolni kellett volna, de persze nem értettem. Tapintatos ember lévén nem vágtam 1-2 szó után az ember szavába, megvártam, hogy elmondja a mondókáját, ami sok esetben sok mondatból állt. Ez legfőképp a munkám során volt így. Miután befejezte és választ várt, nos én akkor mosolyogva közöltem hogy „Sorry, I’m do not undersand (vagyis hogy sajnos nem értem), majd folytattam a komoly felépítésű mondatomat mosolyogva „I’m not speak English” :-)
„Óóóóóóó…….. Hmmm…… NO WORRIES” , ez volt a válasz és mellé minden esetben széles mosolyt kaptam. Ez csak annyit jelentett, hogy semmi probléma sincs e miatt, minden rendben. Egyszerűen tudomásul vették, hogy nem tudok a nyelvükön (még!) és kész. Kijelenthetem hogy 99% - ban ebből a dologból semmi bonyodalom nem kerekedett ki, bizonyára nem én vagyok az egyetlen angolul nem tudó ember ebben az országban, sőt még az is lehet, hogy a beszélgetőpartnerem is ebben a cipőben járt pár éve. Akkor őt sem bántották meg soha e miatt, így hát ő is rugalmasan kezeli a helyzetet.

Persze mindezektől a helyzetektől eltekintve tisztában vagyok vele, hogy rendesen meg kell tanulni a nyelvet, mert hát nem csak a munkám során fellépő szakzsargont kell tudnom, esetenként be kell menni egy hivatalba, bankba, sőt még telefonálni is kell , ami aztán végképp nem egyszerű nyelvtudás nélkül!
Tulajdonképpen megszokhatóak ezek a dolgok, ha nem szívom mellre, még mosolygok is rajtuk. Kicsit bosszankodva állapítom meg néha, hogy mennyivel könnyebb dolgom lenne, ha annak idején nem oroszt tanulok, hanem angolt. De kedvemet sosem szegi a dolog. Nézem a tv-t, hallgatom a rádiót, figyelek mindig a környezetemre és legfőképp próbálok angolul gondolkodni, ami talán a legnehezebb. Ők ugyanis teljesen máshogy gondolkoznak és beszélnek mint mi. Átlag angolul nem tudó ember azt gondolná hogy ha tükörfordításban elmondja a szavakat angolul, a magyar mondat szórendje szerint, akkor minden rendben. De ez nem így van ám! Teljesen eltér a két nyelv, de hát ez ilyen világ.

Mindenesetre le kell írnom azokat a kellemes élményeket amiket akkor érzek amikor is például zenét hallgatok. Nagyon szeretem a kellemes zenéket és ezeket az esetek 90%- ban angolul éneklik. Természetesen életem során eddig csak dúdoltam, vagy motyogva énekelgettem a szöveget, mitsem értve belőle. Mostanság már előfordul az is, hogy hallgatok olyan számot, amit már 20-30 éven keresztül rengetegszer hallottam és mit ad isten, megértem azt, hogy miről énekelnek benne. Sőt a tv-ben sokszor megértem a filmekben a beszédet, vagy híradót is. Ezek a dolgok nagyon jól esnek és tetszenek.

Végezetül kijelenthetem határozottan, hogy ebből a szemszögből nézve a nyelvtanulás nem annyira rettenetesen kínos dolog és eredménytelen. Ezt azoknak üzenem, akik nem szeretnek tanulni, mint ahogy én is voltam. Ebben a folyamatban persze csodás segítség az emberi agy, amely mái napig is rejtélyes módon olyan dolgokra képes, amire nincs magyarázat. Mert hát ugye manapság sem tudja a tudomány azt, hogy miképp képes az elménk eltárolni annyi információt, és a kellő időben elővenni és alkalmazni. Csodálatos lények vagyunk mi emberek :-)

7/24/2007

Csak fekszel a homokban ......


Nyugodt szombat délelőtt, apró teendőid lerendezve, kis nyugalomra vágysz. Kimész a beach-re, leterítesz egy nagy plédet az aranysárga homokra, majd végigvetődsz rajta és elnyúlsz. Átadod magad a melengető téli napfény kellemes ölelésének. A kellemes langyos szellő kis lökésekkel hozza tudomásodra, hogy ő is jelen van, bár csupán csak gyengécske. Éppen a hátadon kis hajlatot képző ruhádba tud belekapaszkodni, és azt megmozgatni. Ha nagyon összeszedi minden erejét, akkor talán képes arra még, hogy az apró szemű homokból besöpörjön az arcodhoz jó pár szemcsét, ami aztán mint falra hányt borsó, lepereg a bőrödről. Mivel tél van, ruhában fekszel, farmer, pulcsi és dzseki. Nincs hideg, de meleg sem. Éppen kellemes ennyi ruha rajtad. A nap csupán csak néha dugja sugárzó arcát foszlánynyi felhőcske mögé, amitől a hőmérséklet azonnal érezhetően csökken, de amint újra teljes erejével ragyog, máris jó melegen ölel.

Plédedet két aprócska domb közé teszed, hogy az akadálytalan parton rohanó szél ne tudjon minden meleget elfújni rólad. Az óceán 20 méterre lehet talán. Hullámai az évmilliók óta ugyanúgy kialakult formájukban, változó robajjal mossák a homokot. Kifutó víztócsái egy darabig rohannak az emelkedő parton feléd, de feladják, elvékonyodnak, majd elhalnak. Gyönyörű, sima homokfelületet hagynak maguk mögött, amiből lassan visszafolyik a víz a hatalmas óceánba. Feléledésükkor egybefüggő vékonyka vízfelületet alkotnak, de ahogy erejük elfogy és visszaindulnak, a víztükörből sima homokpad alakul ki. Előbb vízzel teli formában, majd egyre jobban eltávozva a víz, csupán nedves és kemény homokfelületet hagy maga után. Ezt majd egy fürge parti hullám által újra feltölti vízzel és a folyamat megismétlődik. Egyszer-tízszer-százszor-ezerszer…….milliószor. Emberi elme számára felfoghatatlan az idő amióta ez így van már.

De Te messzebb fekszel, nem jelent a víz veszélyt. Lábad az óceán felé, fejed a part felé, mint egy nyugatra mutató iránytű. Kicsit lejtős homokra tetted a pléded, így a vérkeringésed normális, nem folyik a fejedbe a véred. Kellemesen fekszel. Oldalra fordított arcodat a nap melegíti. Érzed hogy a fénye átjárja a bőrödet és oly kellemes meleggel nyugtatja az arcod csontjait, hogy elalélsz ettől az érzéstől. Légzésed belassul, pulzusod lenyugszik. A beszűkülő térben körülötted még az óceán morajlása csak segít abban, hogy elszenderedj. Egyenletes, nem zavaró robajjal kicsapódó hullámai újra és újra ismétlik az időtlen idők óta létrejött parti koncertet. Valami leírhatatlan módon tud az emberre úgy hatni, mintha gyorsan ható nyugtatót vennél be. Az agyad felveszi a ritmust, szinte átveszi az óceán nyugalmát. Olyan, mintha részesévé válnál ennek a mérhetetlen víztömegnek, ami körbeöleli az egész bolygónkat. Az a víz, ami szinte a lábadat mossa ugyanígy ott van a föld túloldalán is, sok tízezer kilométerrel odébb. Meghatározza az életet ezen a földön, teremt és pusztít. Szinte minden tőle függ.
De neked most a nyugalmát adja, a békességét és a pihentetését. Zenél neked, hogy tudj aludni a partján. Hatalmas felülete felöl teljesen pormentes friss levegőt ad neked, kis sós párával dúsítva az egyébként is oxigéndús levegőt.
Te csak lassú ütemben, ritmikusan szuszogod be a tüdődbe, ahol is a hajszálereid átalakítják a véred számára éltető közeggé. Szíved szétpumpálja a friss oxigén dús életelemet a testedben, jut minden sejtednek belölle. Így válsz Te is az óceán részévé, de mondhatnánk úgy is, hogy az élő bolygónk részévé.

Szenderegsz. Mezítláb vagy, lábad lelóg a plédről, mivel hason fekszel lábfejed előbb csak függőlegesen állva támaszkodik a puha homokban, idő múlásával aztán elfekteted kényelmesen éppen arra az oldalra, ahogy Te is fekszel. Annyira nincs hideg, hogy ne lehess mezítláb, és egyébként is ide lejönni szinte semmilyen cipővel nem tudsz, hiszen jócskán elmerül a lábfejed a puha homokban, és így a cipőd ha lenne, mindenképpen megtelik a sárga arannyal :-)

A szél cirógatja a lábadat, de legfőképp a talpad nyílt préda neki, hiszen védtelen számára. Neki is veselkedik mindenféle trükkel hogy megmutassa erejét. Előbb csak belekapaszkodik, mint egy kis vitorlába és kis lökésekkel próbálkozik. Majd mivelhogy nem reagálsz hatalmas erejére, új fegyvert vet be a talpad ellen. Erejéhez mérten összegyűjtött homokot próbál nagy erővel nekifújni a talpadnak, amit Te mostmár oldalra fordítasz, mivelhogy elernyedsz teljesen a pihenésed során, izmaid teljesen elengedik minden eddig feszülő inaidat, így a lábszáradban lévőt is. Mindkét lábfejed elfekszik már oldalra, így újabb lehetőséget adnak a szélnek a lábujjaid. Nagy serényen igyekszik a szél homokot hordani az ujjaid közé, ami sikerül is neki, csakhogy hiába a megfeszített munka, az aranyló dara kifolyik az ujjaid közül.

Csiklandozó és igencsak kellemes érzést okoz ez a játéka a szélnek a számodra. Mint egy leheletnyi masszírozás, annyira kellemes érzés az ujjaid között folydogáló homok. Mindent összevetve annyi kellemes dolog vesz körül, hogy ez az állapot a pihenés teljes beteljesülése számodra. Azt sem tudod, hogy a néha felerősödő emberi hangok most az álmaidban hallhatóak-e, vagy a valóságban hozza ezt is a szél a parton sétáló vagy napozó emberek felöl. Szendergő félálmodat némileg visszazökkenti a valóság felé az a hatás, amikor egy parti LifeGuard helikopter húz el kis magasságban a beach fölött. Csupán csak annyira zavar meg, hogy megállapítod a dologról, hogy ez számodra teljesen veszélytelen dolog és hang.

Csak pihensz és pihensz. Annyira egyenletesen ki tud alakulni ott bent a pihenésedért felelős agyi részben a magabiztosság, hogy már semmi nem tudja megzavarni a relaxálásodat. Képes lennél akár órákat is aludni itt, még akkor is, ha néha elzsibbadsz az egyenetlen homokos talajon, hiszen nem a megszokott ágyadban alszol. Ilyenkor kicsit változtatsz a testhelyzeteden, fejedet másik oldalra fordítod, vagy kezed és lábad beljebb húzod, és másik oldalra teszed. De ezek a dolgok nem zavarnak meg a pihenésben, fel sem ébredsz rájuk, csupán kissé közelebb szenderedsz a valósághoz néhány másodpercre. A napsütéstől a ruhád a hátadon egy idő után már olyan kellemesen átmelegszik, mintha takaró volna rajtad. A szél az, ami néha kissé lehúzza a nem létező takaródat rólad azzal, hogy erősebben fúj pár másodpercig. Ilyenkor szurkolsz hogy mihamarabb elálljon.
20-25-40-50 perc is eltelik már és Te csak alszol. Nem zavar már semmi külső hatás. A körülötted sétáló, illetve hasonlóképpen heverésző emberek közül Te semmivel nem tűnsz ki, hiszen ugyanazt teszed mint ők. Te csak egy ember vagy a parton, aki alszik egy szétterített pléden szombaton délelőtt, teljes nyugalomban.
Örökkévalóságnak tűnő mámorodmal aztán végül mégiscsak vége szakad, a napocska ugyanis úgy döntött, hogy véglegesen felhőből készített függönyt húz a ragyogó arca elé. Ez valami hasonló érzést jelent neked, mintha hideg lakásodban egyszercsak kikapcsolnád az egyetlen elektromos hősugárzót. Megszűnik a meleg hatása és igencsak hamar kihűlsz. Kínos vége szakad a szendergésnek, elkezdesz fázni, de csupán csak annyira, hogy eldöntsd felkelj. Félig leragadt szemmel szétnézel a parton. Sok minden nem változott a közel egy óra alatt, csupán csak Te lettél sokkal kipihentebb. Ugyanott az óceán és a homok is, más meg nem nagyon van itt körülötted, csak a nap lépett le :-(

Mindezektől persze nem lesz sem rossz kedved, se mérges nem leszel, hiszen csodás órácskával ajándékozott meg a természet. Átértékeled ezeket a komoly tényeket, majd a plédedet kirázod a homoktól, majd összehajtod. Hónod alá veszed és kis léptekkel elindulsz bukdácsolva a bokáig érő homokban az autód felé. Felérve a parkba leülsz egy padra, de csak éppen annyi időre, hogy kiseperd a homokszemeket a lábujjaid közül, persze már nem azokat, amiket a szél próbált veled eljuttatni valami távolabbi szárazföldi helyre. Nem sikerült neki :-) Mezítláb leballagsz az autódhoz, bepakolsz és beülsz a volán mögé. Még itt fönt a parkolóban is tisztán hallani az óceán robajos morgását. Becsukod az ajtót és ………………………. Hopp! Megszűnik a hang, mintha ollóval elvágták volna, teljes csendben nézel csak ki a fejedből :-(

Nos így szakad egy pillanat alatt meg a teljes folyamat véglegesen, de persze csak pár napra, hiszen ide bármikor lejöhetsz, és jössz is majd, ugyanis aki egyszer ebbe beleszeret, azt a vágy soha nem fogja nyugton hagyni. Néha ki KELL jönni ide !!
Az egész beírást azért írtam egyes szám 2 személyben, mert mindezeket Te is megteheted bármikor és nem fontos az óceánhoz jönnöd, ha nincs a közeledben. Elég ha keresel egy számodra megfelelő kellemes vízpartot, akad a közelben bizonyára. Csak szórj le magadról minden gondot és feszültséget és menj le a partra.
És emlékezz, hogy mit írtam NEKED ……………………………… :-)

7/11/2007

Az influenza ....

Földünk globális klímaváltozása itt is érezteti hatását. Hidegrekord dőlt meg idén télen, volt már -1 fok is kora reggel, ami itt bizony nagyon hidegnek számít. Megmosolyogják a déli nagyvárosok lakói, hogy QLD-ben a klímák fűtésre vannak használva. Itt ugyanis a kellemes tropikus időjárás miatt a házakban nincsenek kialakítva fűtőrendszerek. Nincs központi fűtés, vagy kályha, nagy ritkán esetleg kandalló, de az is csak inkább dísze a lakásnak. Így hát igencsak fáznak a queenslandiek és persze köztük mi is. Lomtalanításkor még tavaly összeszedtem egy új, elektromos hősugárzót. Nos neki köszönhetően meleg szobában alszunk, de olyan is volt már hogy este a nappaliban is bekapcsoltunk, annyira hideg volt. A hideg fogalma egyébként is itt mást jelent, mint otthon, ugyanis itt élve az ember vére felhígul a melegtől, ez a folyamat mindenkinél pár hónap után bekövetkezik. Így aztán az otthon igazából hidegnek nem számító alacsony hőfokok itt nagyon csontig hatolnak. Az is biztos, hogy a ruhatárunk sem volt berendezve erre a hüsi időre, fokozatosan vettünk meleg alsót – felsőt és takarót is.
Természetesen otthon eddigi életem során átéltem már pár átmeneti időszakot, évszakváltozáskor tudtam már, hogy rétegesen kell öltözködni és figyelni, hogy ne izzadj le, illetve ne vacogjanak a fogaid. Mivel én főként kinti munkát végeztem, így erre figyelnem kellett. Így is volt, és működött is a dolog, annak ellenére, hogy korán reggel ugyan hideg van. Ez csak egészen rövid ideig tart itt, ahogy felkel a nap és kezdi a fényével melegíteni a földet, nos itt akkor fél órán belül a pár fokból rögtön 20 fok lesz, ami meg már kellemesen meleg. Rögtön nem is kell annyi ruha, és ha magadon hagyod, akkor meg leizzadsz, mint a versenyló.
Valahogy így jártam meg én is, bár még nekem közrejátszott a főnököm ugráltatása is, le-föl az állványokon, gyorsan-gyorsan. Leizzadtam, majd levetkőztem, de túl korán és hapci :-(
Péntek estefelé már éreztem, hogy nincs minden rendben, elöntött a takony, láz, gyengeség, rossz közérzet…stb. Alvás nem is volt. Szombat reggel alig vártuk, hogy kinyisson a gyógyszertár és a kedves patikus lánynak Erika elmondhassa, hogy mi a gond.
Itt ugyanis ha nem életveszélyes betegséged van, olyan amivel mindenképpen orvoshoz kelljen menni, akkor elegendő bemenned a gyógyszertárba (chemist) és ott szépen türelmesen meghallgatják a problémádat, és nagy valószínűséggel megfelelő gyógyszert is kapsz. Figyelnek alaposan mindenre, esetleges gyógyszerérzékenységedre, arra hogy mikor szedtél hasonló hatóanyagút utoljára, a gyógyszer árára is. Sokszor felhívják a figyelmet, hogy van olcsóbb is, aminek épp ugyanez a hatása, inkább azt vedd! Figyelnek a tüneteid alapján a dózisra is és megmondják, hogy meddig szedheted azt a pirulát, és ha nem javulsz, nos akkor már el kell menned orvoshoz.
Mindezeket gyorsan, sorállás és idegeskedés nélkül pár perc alatt el lehet intézni és az ár teljes mértékben elfogadható. Ez itt így működik :-)
3 napig csak aludtam! Éjjel – nappal, de mostanra már kutya bajom. Közben tv-t nézve hallom ám hogy sokfelé igencsak felütötte a fejét az influenza „E” vírus, és igencsak gondban vannak az orvosok, ugyanis tünetileg egy erős megfázás jelei és a valódi influenza jelei között szinte semmi különbség nincs. Sajnos olyan hír is volt, hogy 3 gyermek szervezete nem bírta ki a betegséget. Nagyon sajnálom őket, nagyon figyelnünk kell egymásra!!

Félretéve a rossz híreket, vannak azért muris dolgok is. Az itt született ausztrálok azért máshogy élik meg a hideget, mint mi. Mint sokkmindent mást sem, így ezt sem veszik oly komolyan. Ragaszkodnak megszokásaikhoz és abból nem engednek. Ezek egyike a rövidnadrág. :-) Nagy építkezésen dolgoztam, sokféle mesterrel egyszerre, mindenki tette a dolgát. Mivel az épület még nincs kész, nincsenek nyílászárók, ajtók, ablakok, így a huzat megy, illetve süvít mindenen keresztül. Ez korán reggel (fél 7) igencsak hideg, én összehúzom a felsőm cipzárját is és a sapkámat teljesen a fejembe húzom. Nos ők rövidnadrágban dideregnek, az isten hidege majd kirázza a lelküket, de fel nem vennének hosszút! Inkább szétfagynak, de nehogy már QLD–ben télen fel kelljen öltözni. NEM és NEM! És ez így megy minden nap, már lassan két hónapja, hogy hidegebb van a kelleténél.
Másik muris dolog a mezítlábazás, amely téren szintúgy fittyet hánynak minden külső hőmérsékletre. Olyan helyeken és időszakokban tűnnek fel a semmiből mezítlábas emberek, hogy egyszerűen nem hiszek a szememnek, de hatványozni is lehet. Ugyanis olyat is láttam már nem egyszer, hogy anyuka rendesen felöltözve, cipőben vonszolja az ABC–ben a két gyereket, ahol ugye hideg kőburkolat van, és a klímák ilyenkor is mennek az élelmiszerek hűtése végett. A két kicsi gyerek, pár évesek csupán, persze mezítláb csasztatnak utána. Ekkor már nem bírtam ki és kipróbáltam, levettem a sportcipőmet és a zoknimat és léptem párat a kövön, hát nem kommentálom :-( Úgy látszik, hogy a gyereket időben hozzá kell szoktatnia ehhez a szokáshoz és ő csak rendes anyaként teszi a dolgát. De hát akkor ő miért nincs mezítláb?
A végső döfés azonban munka közben, illetve reggelizéskor ért. Nagyon hideg volt aznap, nemcsak hogy 5- 6 fok, de nagyon felhős és élesen hasító szeles, igazi nyakig felhúzós ruhás idő. A munkahely a parti szakaszban van, 200m lehet az óceán. Fél kilenckor lekuporodunk dideregve reggelizni a lenti kávézó teraszán, a fém székekre mielőtt leülnék, magam alá teszek valami ruhát, vagy kartont. Majszolom az otthonról hozott szendvicset és szürcsölöm a lelkemet átmelengető forró teát. Nagyon fáztam, de nem csak én, mindenki. Alig vártuk a napot hogy kisüssön, de aznap erre sem került sor. Körülöttünk ugye zajlott az élet mindettől függetlenül, emberek jöttek-mentek, persze felöltözve. Egyszer csak megbök a kollégám hogy, Te nézd már! A beach felől jön egy 15 év körüli fiú, egy szál szörfruhában, ami kb. 1mm vastag, sztrecs gumiruha, hóna alatt természetesen a deszkája, és persze mezítláb lépeget kicsit összegörnyedve. Közelebb érvén látom még, hogy a szőke, kissé hosszú haja teljesen átázva, csöpögve belőle a hideg óceánvíz, lóg az arcába. Annyira fázott, hogy oldalra sem nézett, csak ment hazafelé. Az is előfordulhat, hogy a lakásuk még több 100 méterre van.
De ez őt nem érdekelte, ment. Dermesztő látvány volt, az tuti :-(
Hát ilyen muris dolgok is történnek. Persze ezek szélsőségek csupán, az átlag életünk mindezektől függetlenül a saját kerékvágásában halad. Mi nem mezítlábazunk és rövidgatyázunk, és nem szörfözünk. Ezekkel az egyébként kellemes dolgokkal megvárjuk az igazi meleget, ami mostmár nemsoká ránktör, és akkor majd véglegesen berakhatom a hősugárzót a dobozába, jó mélyre elásom a szekrénybe. Éjjelre pedig majd nyitva hagyom a nappali ajtaját is. Furcsa hogy otthon Európában ez most éppen így van :-)

7/10/2007



A lépcső, majd ami utána következik ......


Ha Te azt gondolod, hogy nem tudsz meditálni, hát akkor bizony megingatlak a hitedben, mert éppen úgy megy ez Neked is, mint bárkinek. Most majd be is bizonyítom Neked, csak arra kérlek, hogy indíts el egy számodra kellemes zenét, majd próbálj kellemes, nyugodt és csendes környezetet kialakítani magad körül. Ne csapkodjanak ajtót a fejed mellett és ne ordítson rock zene a helyiség másik sarkában. A lényeg, hogy jól érezd magad és tedd félre a napi gondjaidat, engedd szabadjára a fantáziádat, hagyd, hogy a képzeleted szakítson ki a mindennapos ritmusodból és ne emelj neki gátat sehol sem, hatolhasson át mindenen, azon is, amin eddig még soha nem volt alkalma. Olyan dimenziókba is hagyd, hogy merészkedjen, ahová eddig csak álmaidban jutottál el, és ne félj attól, hogy furcsa érzések kerítenek majd hatalmukba. Csak gyere velem, elviszlek oda ahol én már sokszor jártam, és bármikor könnyedén megyek manapság is, bár igaz, hogy csak képzeletben. Remélem Neked is kialakul egy hasonló hely a képzeletedben, ahová a későbbiek során bármikor eljuthatsz, ha szükséged van nyugalomra, energiára és belső lelki harmóniára. Mert ez a hely épp az, ahol ezeket megtalálod, és itt pillanatok alatt áthatol a hely varázsa és egyedi hangulata. Nagy szükség van a képzeletedre és vágyaidra, hogy akard ezt az érzést és helyet megismerni, meglásd menni fog könnyedén. Nos indulás!

Ülsz a géped előtt. Most hagyd a tested ott, ahol van, könnyedén lépj ki belőle. Állj fel és kiemelkedvén pillants bátran hátra és nézz vissza arra az emberre, aki ott ül és bambán mered a monitorra. Az Te vagy, de hagyd őt most ott, hadd tegye a dolgát, mi menjünk innen el egy kis kirándulásra, és ha végeztünk majd meglátod, hogy ő még mindig ott fog ülni, de már nem ugyanaz az ember lesz. Most még feszült kicsit, némileg görnyedt a napi sok gondtól, ami ott nehezedik a vállaira. Az agya teljesítőképessége sem áll a helyzet magaslatán, hiszen zakatol a feladatoktól és minden mástól. Hagyd őt most!
A helyiségben nézz szét. Ismersz mindent pontosan, de van amit eddig nem láttál, ott az egyik falon, talán a szekrény mellett vagy a polcoknál halványan kirajzolódik egy ajtócska. Nem túl nagy és széles, sőt alig látszik a körvonala. Kilincs nincs rajta, de nem is kell, hiszen ahogy közelítesz hozzá szépen csendesen kitárul magától. Nem túl széles, kicsit össze kell magad húznod ahhoz, hogy be tudj bújni rajta, még a fejedet is le kell húzni kicsit. Ne tétovázz belépni rajta, még akkor sem, ha bepillantva félhomályt látsz. Éppen annyi hely van bent, hogy kényelmesen lépkedhetsz előre. Az ajtó most mögötted hangtalanul becsukódik, véglegesen elzárva az eddigi környezetet. Nem csak a szobádat hagyod magad mögött az ajtó túloldalán, hanem minden egyéb mást is, ami eddig rád telepedett. Csak lépkedj előre és érezd, hogy mint mihaszna ruhadarabokat szórod le magadról a feszültségeket és gondokat. Minden egyes lépéssel könnyebb leszel, érzed a lábadon, hogy csökken a tested súlya és lassan úgy érzed magad, mintha puha párnákon járnál, bár a járásban nem akadályoznak. Folyosón haladsz ahol nincs napfény. Igazi félhomály, olyan pinceszerű hangulat és illat vesz körül. A hely mégis békés és nyugodt. Kis balos kanyar és kezd is kiszélesedni a helység, távolodnak a falak, de nem túlzottan. Fejed fölött a plafon is már sokkal magasabb, minthogy el tudnád érni. Még pár lépés és már látod is, hogy a talpad alatti utacska véget ér, illetve az utad egy lépcsőhöz ért. Lefelé folytatódik majd. Nem látod sem azt, hogy hány lépcsőfok vár rád, sem azt, hogy hová vezet ez a lefelé út, de nincs benned félsz vagy bizonytalanság. Semleges vagy, csak bátran lelépsz az első fokra, hiszen érzed, hogy ott ahová vezet az út, valami érdekes vár.
A tested súlya teljes még. Egy pillanatra megállsz és oldalra nézel, majd hátra és föl. Mintha nem értenéd azt, hogy miképp kerültél ide, hiszen előbb még a szobádban voltál és csupán pár lépés ….. na mindegy. Az hogy elindulj–e lefelé számodra teljesen természetes. Egy–kettő–három, na de, ó hiszen csökken a súlyom. Fokonként érezhetően könnyebbé válsz, négy–öt–hat, már nem csak a súlyod változik eszement módon, de alulról úgy érzed, mintha valami emelne fölfelé. A körülötted lévő falak fokonként távolodnak, a félhomály megszűnik, világosság tölti be a teret körülötted. Előre még mindig nem látsz rendesen, de mész tovább, illetve már csak libbensz lefelé, hét–nyolc–kilenc, de hát …. nincs is súlyod már, meg is torpansz, nem mersz lépni, mert úgy érzed, hogy a semmi következik. Nem csak a fény lett erős, szinte zavaró, de már a hőmérséklet is megnőtt, meleg lett és teljes csend. Lenézve már nem látod a tizedik fokot, a semmibe kell lépned, és KELL lépned, mert sehová máshová nem tudsz menni, de nem is akarsz. Könnyedén elrugaszkodsz, becsukod a szemed. Csak azt érzed, hogy előrefelé indulsz el, de a talajt már nem érinted. Bőrödön fényt és oly barátságos melegséget érzel, hogy ettől kivirul a lelked. Testeden ruháid semmivé válnak, minek is rajtad a valóságból hozott dolgok, nagyon puha selyem fátyol ölel át, és ruhaként elborítja testedet, szinte észrevétlenül. Előreszegett arccal, csukott szemmel simogató szélben, teljesen súlytalanul lebegve suhansz már előre. Oly biztonságban vagy, hogy ezt bátran teszed. Szükségét, hogy kinyisd a szemed nem érzed, ennyire kellemesen még soha nem lebegtél, fürdesz a fényes melegségben, a szél halk susogással tudatja veled füleiden keresztül, hogy haladsz előre valami leírhatatlanul vonzó dolog felé. Lábaid térdben behajlanak és hátranyúlnak lábfejeid, ezzel együtt két karod is hátrahanyatlik, mellkasod előre domborodik, mintha felkínálnád a tested ennek az új érzésnek. A tested állapota is változik, úgy érzed, mintha átsütne rajtad a fény. Nincs bőr, hús és csont. Fény vagy már teljes testeddel. Ettől az érzéstől minden pici porcikád bizseregni kezd és azt érzed, hogy belülről kezdesz melegséget árasztani. Fantasztikus érzés.

Vízszintes repülésed lefelé ívelőre változik, végtagjaid visszarendeződnek, a fény mostmár nem erős, sebességed lelassul. Egy tollpihe érkezik a földre, épp olyan vagy. Két lábaddal finoman megállsz és a szemed is kinyitod lassan. Puha zöld pázsitra lépsz, amibe kicsit bele is süppedsz. Egy mezőn vagy, fürdesz a napfényben és a szélben. Súlyod szinte semmi, alig tart a gravitáció a földön, illetve nem is tudod hol vagy. Tudod merre indulj. A dombocska felé veszed az irány, minden egyes lépéseddel métereket haladsz előre, könnyedén feljutsz a tetejére és szemeid elé tárul egy csodás kis völgy, lent egy házikóval és a ház mögött egy nagy tóval. A parton a ház és a víz között fák magasodnak az ég felé. Mennyire szép kép, mint a mesében, vagy képzeletben. Nem is tudod, de nem fontos most ez. Menjünk! Gázolsz a fűben, a fűszálak becsúsznak a lábujjaid közé, de oly vékonykák és puhák, hogy semmiképp nem sértik fel a bőröd, de hiszen nincs is most bőröd. Csiklandoznak. Ahogy közelítesz olyan érzés fog el, mintha már jártál volna itt. Belülről érzed a szíved felöl a melegséget ahogy odaérsz, hogy ezt a helyet Neked ismerned kell, vagy talán haza jöttél. De mikor van ez és hol és ..és …és, nem érted! Jó itt lenni és kész, nagyon jó. Akácfa deszkakerítés, szépen legyalulva a szélei, hogy ne érhesse tüske a kezed. Régi lehet, a melegtől és esőtől már megnyíltak a deszka erei a tetején. Ahogy süti a nap, közel hajolva érezheted a fa pompás illatát, tenyeredet rátéve érzed a meleget, amit összegyűjtött évtizedek alatt, vagy ki tudja mióta áll már itt. Kicsit nyiszorogva kinyílik a kiskapu és te bátran belépsz. Szép kis udvar, balról melléképület, kicsi járda vezet téged a házhoz, mely veled szemben van. Senki nincs itt. A fák a ház mögött a széltől suhogva bólogatnak, néha egy–egy levelet elhullajtva. A legmagasabb árnyéka éppen bevetődik az udvarra, kellemes árnyékot rajzolva a fűre. Fekete gránitkő kockákból van kirakva a járda, olyan mintha macskakő lenne. Mikor rálépsz érzed, hogy az idő csodásan simára koptatta már a felületét, szélei már lefelé állnak. A talpadon áthatol a kő melege, érzed ugyan a kövek közötti fugát, de nem zavar. Lépkedsz a ház felé és kicsi lépcsőn fellépve már a folyosón haladsz. Egy ajtó balról, amin belépsz. Ez a konyha, nagy és tágas, ablaka a tavacskára néz. Az ablak előtt asztal, a teteje éppen az ablak párkányáig ér. Besüt a napfény a tó felől, de már magasabban van attól, hogy téged elvakítson. Ellenben a vízben tükröződik a fénye, így a csillogástól olyan érzésed van, mintha villogtatnának a szemedbe. De nem zavar, csak nem látsz rendesen mindent ettől a szobában. Nem vagy egyedül. Balról az asztal mellett egy hosszú hajú nő áll, mellette két oldalt két kicsinyke gyerek, egyik lány, másik fiú. A nő a két kezével a gyerekei fejét illetve vállát fogja. Nem látod az arcukat a fénytől. Azt ellenben érzed, hogy téged vártak és hogy nagyon szeretnek. Kellemes ez a helyiség nagyon. Oldalra tekintve balra van ott még valaki, akit jól látsz, de így elsőre nem ismerős. Egy igencsak öreg emberke, hosszú ősz hajjal álldogál a falnál és csendesen téged néz. Tekintete simogat, nagyon kedves embernek látod őt, de nem érzed azt, hogy ehhez a családhoz tartozna. Igen család, mert nyilvánvaló hogy Ők a Te családod lehetnek, a feleséged és a két gyermeked. Hazajöttél hozzájuk, de hogy mindez mikor történik, azt nem tudod. Mindenesetre csodásan érzed magad velük, közelebb menvén megsimogatod a gyerekeket. Az arcukat még mindig nem látod rendesen. Egészen közel állsz a feleségedhez és ő úgy fordítja az arcát, hogy beterítse a fény. Ekkor látod meg igazán a szép barna szemeit, finom vonalú arcát, hullámos ajkait. Mosolyog rád csodásan, de nem szólal meg, bár nincs is rá szükséged, hiszen mindent tudsz. Tudod, hogy te most egy előző életedbe jöttél vissza, oda, ahol talán a legjobban érezted magad és kellemes életed volt velük. Átszőtte az életedet a szeretet és nyugalom, itt boldogok voltatok mindannyian. A gyerekeid odasimulnak a lábadhoz és megsimogatják a kezeidet. Érzed a kis kezük puha bőrének érintését, aprócska ujjaik bizonytalanságát. Keresik a tenyered melegét és biztonságát. Álltok így kicsit némán, de több érzés szövi át a lelketeket, mintha bármit is mondanátok. Ezért az érzésért érdemes megszületni és élni. Oly mélyen behatol a szívedbe, hogy szinte beleszédülsz már. Tudod, hogy te innen soha nem akarsz elmenni már, pedig menned kell. Ezt ők is tudják és nem is szomorúak ettől. A családi burokból, amit úgy négyen alkottatok, nem könnyű kilépni, de mégis megteszed. Ettől ők nem lesznek bánatosak, sem szomorúak, tudják azt, hogy jössz még sokszor hozzájuk. Kedvesed még mosolyogva belenéz a szemedbe, úgy jó mélyen. Ez az a fajta pillantás, amit nehéz leírni. Oly csodás az élet, mennyi fantasztikus dolgot ad nekünk, mennyi érzést, amely kézzel nem fogható, de mégis sokkal többre képes, mint a tárgyi valóság. Hogy át tud hatolni mindenen, ami körülvesz, és mennyire erős tud lenni ott bent. Nincs köztetek fizikai kontaktus, mégis az ő szemeiből olyan sokatmondó tekintet árad, ami aztán valahogy benned azonnal megfogan és lefordítódik a te lelked számára érthető dolgokká. Nem kell tolmács.
Pár másodperc elég és neked örökre emlék marad ez a pillantás. Lecsukod a pilláidat, de érzed a szemhéjaidon keresztül is, hogy ő még néz téged. Tovább kell menned, lassan elfordítod a fejed a helyiség bal sarka felé. Ott is vár valaki. Pár lépés csupán odamenni hozzá. Nagyon idős ember, arcán mély barázdákkal, vonásai azonban kedvesek és nagyon megnyugtatóak. Ő is simogató tekintettel ölel át, szája kis mosolyra húzódik. A vibráló napfényben látod arcbőrének kis gödreit is. Nem szól ő sem. Jobb kezét előrenyújtja és megfogja a bal válladat puhán. Ujjai finoman érintik a leheletvékony ruhádat, az érzés, amit átad Neked, azonnal áthatol rajta. Ő nagyon jól ismer Téged, már nagyon rég óta egyengeti az utadat. Ha segítségre szorulsz, ő teszi a dolgát. Ha betegség gyötör, ha félsz, ha tanácstalan vagy, ha hibát követsz el, ha boldog vagy - végtelen az életutad alatt megtörténhető dolgok listája - ő mindenhol jelen van, hiszen ő egyengeti a sorsodat. Őrangyal talán, ő lenne az, akit néha hívsz, ha bajban vagy, vagy megköszönsz neki dolgot, hogy átsegített valamin. Vagy csak egyszerűen a sorsod egyengetője, csak éppen emberi alakot öltött. Bárhogy is nevezheted, de Ő az. Tudod az érintéséből, hogy nincs előtte titkod, nyitott könyv vagy neki, olvas benned. De nem kér számon semmit. Ő mindig tudja azt, hogy mi miért történik, és az életedben minden kis apró dolognak nagy jelentősége van, ha még azt Te akkor nem is érted meg. Legyen az jó, vagy rossz dolog. A jónak örülsz, a rosszból tanulsz. Sok kis csodás élménnyel ajándékoz meg az életed során nap mint nap, hiszen ezekből áll össze a napod, nem nagy dolgokból, azok ritkán történnek. Te nem is tudod, de ő ott van és figyel rád. Hagyja azt is, hogy hibát kövess el, hogy rossz dolgot tegyél, hogy megbűnhődj, hogy bánatos legyél, sőt még irdatlan fájdalmat is kioszt neked. Tanulnod kell a hibáidból, és ennek ez a módja.
Puha érintéséből megérted az ő üzenetét. Jó ember vagy, sugallja Neked, éld csak az életed így tovább, ahogyan eddig élted. Többször pergett már le életed filmje, volt nehéz életed és volt könnyű is. Legfőképp Te magad határozod meg a sorsodat, én csak figyellek, és amikor kell, segítek. De kell néha, hogy el gyere ide és megértsd, hogy miért van minden körülötted úgy, ahogy van. Te alakítod olyanná. Soha ne a sorsod hibáztasd, ugyanis ha valaki tehet valamit, hogy változás következzen be az életedben, nos, akkor az Te vagy egyedül. De tudod Te ezt, csak néha elfelejted. Menj csak bátran az utadon, rengeteg dolog vár még rád, ne félj semmitől, hiszen aminek meg kell történnie az úgyis bekövetkezik. Gyere ide bármikor, ha elbizonytalanodsz, vagy csak felmelegíteni szándékozol a lelkedet, mi itt leszünk Neked.
Mennyire jól esnek a szavai. Könnyedén elengedi a vállad és kis lépésekkel hátrálni kezd, már nem is látod csak a körvonalát, majd az is szertefoszlik. Szétnézel, de nincs már a helyiségben senki, menned kell! A nyitott ajtón kilépsz a folyosóra és magad után behúzod az ajtót, ami félútig jön is könnyedén, majd egyre nehezebbé válik, olyan érzés lesz, mintha nagy huzat lenne és a szél visszafogná az ajtó lapját. De Te húzod kissé erősebben. A levegő áramlása a füled hallatára kezd felgyorsulni, de nem csak a fütyülés erősödik, megváltoznak a fények is, mintha nagyon erős reflektorral világítanának rád. De ennek ellenére az ajtót könnyedén becsukod, bár akkorra már annyira erős a fény és a hang, hogy összefolyik minden. Klatt!! Becsukódik az ajtó és ezzel egy időben megszűnik minden külső hatás. Kezdesz ocsúdni. Óóóóóó…… de hiszen ez már a Te szobád, a fal ahol az ajtó volt, de már nyoma sincs. De nézd csak, ott a számítógépnél ül egy ember, meredten nézi a monitort, az Te magad vagy. De hiszen ez már nem is az az ember, akit itt hagytál. Időközben egy jót utazott és nagy élményben volt része, láthatóan jobban is érzi magát, nem feszült annyira, mint kis idővel ezelőtt. Szépen ereszkedj vissza saját testi valóságodba, zökkenj vissza a valóságba. Egy szempillantás és kész :-)
Nos kedves olvasóm, az elmúlt percekben alkalmad volt megízlelni az én saját előző életem környezetét, hangulatát és mondanivalóját. Elhívtalak és Te eljöttél. Megvan a Te sajátod is, éppúgy mint mindenkié, csupán csak meg kell keresned. De nem is kell keresned, hiszen megmutattam az utat, hogy hogyan jutsz el oda. A lépcső végén a következő meditációd során Te már a saját utadra fogsz érkezni és járod be azt, lökd csak el magad bátran. Tudod már, hogy ott mindent megtalálsz, amire szükséged van, legfőképp a belső harmóniádat, békédet. Ez az életed alapja, ha ez rendbe van téve, akkor bártan építhetsz rá, pakolhatod a napi feladatokat, tűzhetsz ki célokat. Működni fog a dolog, hidd el, én már régóta így élem az életem. Ezért is ajánlottam Neked. Csak bátran próbálkozz, ha nem sikerül elsőre majd fog másodszorra. Ott van a világod és vár rád, ne feledd……………… :-)

6/28/2007

Vezess …….

Közel 9 hónapja vagyunk itt, ez az idő egy magzat kihordási idejének felel meg. Nekem ennyi időbe telt megszülni az itteni TIR jogosítványt. Tegnaptól elmondhatom, hogy minden Ausztráliában közlekedő járművet vezethetek, kivétel a sivatagokban közlekedő RoadTrain (átlagos kamion csak 4-5 pótkocsival), ugyanis annak a vizsgájához 2 év itteni vezetési gyakorlat szükséges. No de arra azt hiszem nem is lenne szükségem. Ennek a több hónapos küzdelemnek azért megvan az eredménye, meg is érdemel pár sort itt a blogban, hátha közületek is valaki majd valaha ez előtt a feladat előtt áll majd. Nos, itt a lehetőség, hogy némi információ birtokába juthasson, általam.
Nem azért tartott ilyen sokáig a dolog, mert lusta voltam, vagy béna. Ez itt Ausztrália és itt szinte semmi nem megy gyorsan. Itt nyugodt az élet és nyugodtak a feladatok végrehajtásaira szánt idők is. Előzményként tudni kell, hogy otthon hivatásos jogsim volt, benne minden kategóriával, de a szó szoros értelmében (A,B,C,D,E,F-3-4-5). Csak azért írom le ezt, mert mikor a magyar rendőr a kezébe vette a jogsimat mikor megállított, igencsak kikerekedett a szeme a sok pecséttől. Volt olyan, hogy nem bírta ki és megkérdezte: - Mondja magának mire nincs kategóriája, talán még repülőre is van? – kérdezte viccesen. – Hát ja, igen, arra is van uram, de az egy másik jogosítvány. Ha kívánja, megmutathatom azt is – válaszoltam kicsit mosolyogva. Ettől függetlenül szinte soha nem úsztam meg büntetés nélkül egy rendőri megállítást otthon, de azt hiszem ez otthon általános. A pénzgyűjtési hadművelet a szerv részéről a közúti ellenőrzés. Ha nincs semmi szabálytalan, majd keresnek :-(
Azt nem gondoltam, hogy a jogsimat simán elfogadják itt és átírják az összes kategóriámat. Persze nem is így volt. Mivel tanulóvízumosok vagyunk, a magyar jogsi érvényes a vízum lejártáig, csak le kellett fordíttatni, hogy ha kell valamikor, akkor el tudják olvasni itt is. Ugyanis a magyar jogsin egy mukk sincs angolul. Ettől függetlenül én már kiérkezésünk után az úrvezetői (C) kategóriát megcsináltam hamar. Nem volt nehéz, de a teljes vizsga két részre volt osztva. Először is KRESZ-ből kellett sikeres tesztet írni. Én egy füst alatt megcsináltam a teherautóra is a kresz vizsgát, csupán 10 kérdéssel volt több. A vizsgára kértem tolmácsot, mivel nem tudok angolul (még most sem), aki aztán a tesztlap kitöltésekor segített fordítani. Felolvasta a kérdéseket és a lehetséges válaszokat. Kedves idős hölgy volt, sokszor fordított már magyaroknak vizsgákon. Ingyenes volt a segítsége. Miután a sikeres teszteredményt bejegyezték a rendszerbe kerestem egy oktatót, aki manuális váltóval oktatott, itt ugyanis ketté van szedve ez a dolog. Ha levizsgázol manuális váltós autóval, akkor mindkét váltótípusú autót vezetheted, de ha automata váltós kocsival vizsgázol, akkor nem vezethetsz manuálist.
Pár órát vezettem és bejelentett vizsgára az oktatóm. A vizsgabiztos látta, hogy sok éve vezetek, nem sokat akadékoskodott, átengedett és kész. Az úrvezetői ennyire egyszerű volt, megkaptam a QLD jogsit „C” (car) kategória jelzéssel, szép sárgás kis kártya, nagyon örültem neki.
Mivel volt érvényes kresz vizsgám a teherautóra, mentem bejelentkezni vizsgára az okmányirodába, amit itt Queensland Transportnak hívnak. Vittem a magyar jogsim teljes fordítását, mivel itt nem lehetne menni ilyen kategóriából vizsgázni csak két év itteni gyakorlat után. Én ugye sokat vezettem otthon, nagy nehezen el is fogadták gyakorlati időnek, befizethettem a vizsgadíjat előre (kb. 40$). Ezután kerestem autósiskolát, akik truckre oktattak. Kis nehézségek voltak az első órán az angolom hiányossága miatt, mire megértették, hogy én vezettem már teherautót sok éven át, ezért is fogadta el a hivatal, hogy jöhetek vezetni. Megegyeztünk, hogy veszek pár órát (1óra/110$) és meglátjuk. A forgalom maga nem okozott nehézséget, még a balra tarts sem, hiszen már hónapok óta vezettem itt. A szerelvény vezetése sem jelentett gondot, ekkora járművel dolgoztam már. Ellenben a váltó volt az, ami jelentősen megnehezítette a dolgom. Itt ugyanis nagyon sok amerikai típusú roadranger váltó van még. Ez teljesen eltér az európai váltótól. Dupla kuplung és gázfröccs, így tudnám szaknyelven jellemezni a váltást, aki szakmabéli az érti. Na de ebbe nem bonyolódok nagyon bele. Recsegett–ropogott minden váltásnál szegény autó, mert nem értettem meg a technikáját. Az oktatóm adott egy dvd lemezt, amit otthon áttanulmányoztam és akkor már derengett is.
Egy körülbelül korombéli férfi volt az oktatóm, Chris-nek hívják, angol és jó pár éve itt él már. Nagyon rendes srác volt, sokat röhögtünk a tudatlanságom miatt, a nyelven is és a sok szerencsétlenkedésemen. Küzdött velem kicsit, mire aztán már valahogy megyegetett a dolog.
Talán 3 óra vezetés után én úgy gondoltam, hogy jelentsen be vizsgára, meg is tette. Idős úr volt a vizsgabiztos, kedves és mosolygós. Kicsit izgultam, de elindultam. 500 méter után mondta, hogy álljunk meg és csináljak egy szabályos szét- és összekapcsolást a szerelvényen, merthogy ugye ez nyerges szerelvény volt. Ilyennel otthon nem dolgoztam, Chris–szel is csak egyszer csináltuk. El is toltam a dolgot, nagyon megemeltem a pótkocsit, amitől ugyan szétkapcsolni lehetett könnyen, de össze már nem sikerült, mert a gépes aláment a pótkocsinak. Szerencsétlenkedtem még 15 percig, mire rájöttem, de késő volt mire készen lettem. Kicsúsztam az időből, ugyanis negyed óra volt ráadva és én 21 perc alatt csináltam meg. Megbuktatott, de teljesen igaza volt, én is azt tettem volna a helyében. További órákat vettem, gyakoroltunk mindent. Persze közben hetek teltek el, bejelentettek vizsgára újra, de 2 hónap múlva volt csak időpont. A következő vizsga előtt vettem még egy órát, hogy kicsit frissítsek az ismereteimen, majd vizsga! Fiatal férfi a vizsgabiztos, szintén kedves. Egy óra és 20 perc a vizsgaidő, amit végig is vezettem neki szépen, szabályos szét- és összekapcsolás volt, tolatási feladat is megoldva és a vezetéssel sem volt baj. De a váltó ismét nem mindig akarta reccsenés nélkül venni a fokozatokat, így néha bizonytalannak tűnt neki a váltogatásom, ezért aztán nem engedett át. Mondta, hogy még ezt kellene kicsit gyakorolni, hiszen egy truck sofőr nem lehet bizonytalan a közúton, amikor is több tonna súlyt szállít, hatalmas szerelvénnyel. Ha nem vezetek biztonságosan és nem uralom a gépemet teljesen, akkor az semmiképpen nem jó a többi közlekedőre nézve. Igaza van, bár akkor rosszul esett. Újra pótvizsgára jelentkezés, ami most csak egy hónap várakozást jelentett. Most a vizsga előtt még plusz 2 órát vettem. Kicsit untam már az egész vajúdást, anyagilag sem volt túl olcsó mulatság órákat venni és az önbizalmam sem állt a helyzet magaslatán a kudarctól, de gondoltam, hogy a sors tudja azt, hogy miért ítélkezik így. Eljön az én napom majd és kész, minek sürgetni. Azt megtanultam már az életben, hogy fölösleges dolgokon nem rágódok állandóan, a problémát csak akkor kell elővenni ha eljön az ideje, nem állandóan emészteni magam. Közben itt tél lett már, hideg reggelek és esték. Vizsgám napját megelőzően már esett az eső egész nap és aznap is. Még vezettem egy plusz órát, közvetlen a vizsga előtt, a Chris kimondottan a váltogatást erőltette, álló helyzetből teljesen fel, majd vissza 1-től 8-ig, többször egymás után. Már annyit gyakoroltuk, hogy ment is jól minden.
Zuhogott az eső. Ugyanaz a vizsgabiztos jött, aki előzőleg elhúzott, a fiatal, szimpatikus férfi. Mosolyogva jött oda, ahol vártuk a vizsga kezdetét, kezet nyújtott és biztatóan motyogott pár szót nekem. Folytatva a mondatot elmondta, hogy emlékszik rám (pedig minden nap legalább 6-7 truck sofőrt vizsgáztat), majd figyeljek oda a váltó kezelésére! Beültünk és elkezdte mondani a szakszöveget, hogy miket fog mondani és hogy figyeljek nagyon, közlekedjek óvatosan és szabályosan, de vegyem fel a forgalom ritmusát. Végigkérdezett pár dolgot, hogy tudom-e, hogy mi hol van a kamionban (kürt, kipufogófék, fűtés, rögzítőfék, ablaktörlő, stb) Aztán belekezdett valami hosszabb mondókába, de azt már nem értettem és óvatos mosollyal félbeszakítottam, - Sorry sir, I no good speak English :-)
Óóóóó….yess, okay ! - legyintett egyet, mert eszébe jutott, hogy nem sokat konyítok a nyelvhez. Egyébként az előző vizsgán nála az elején elmondtam neki, hogy sok mindent megértek, de beszélni nem tudok. Erre azt válaszolta, hogy ő most itt nem arra kíváncsi, hogy beszélem-e a nyelvet, hanem arra, hogy tudok–e vezetni. Megkérdezte azért, hogy a vizsgával kapcsolatos utasításokat, amiket fog adni, azt értem-e. Ez esetben a jobbra-balra-tovább előre-körforgalom kijárata…stb szavakra gondolt, de hát persze azokat tudtam.
Nagyot intett, hogy menjünk! Délután 1 óra volt, hatalmas forgalom. A kamion jó hosszú, alárendelt útról előjönni vele, ha keresztforgalom van, nem túl gyorsan megy, sokszor 2-3 perc is eltelik. De hát így szabályos a dolog. Eső zuhog, páratartalom 100%, az ablak párásodik, ezért hát fűteni kell, fújni rá a meleget. Ettől aztán a fülkében is jó meleg lett. Jöttünk-mentünk a városban keresztbe-kasul. Kimentünk egy kis forgalmú útra, ott tolatnom kellett, majd a szétkapcsolást is megcsináltuk. Majd újra vezetés. Én figyeltem rendesen mindenfelé, ő balról ült nekem, ahová is a tükörbe sokszor bele kell néznem. Ritkázta az utasításokat és ezzel egyidejűleg észrevettem, hogy néha előrebukik a feje kicsit és lecsukódik a szeme is. A meleg elnyomta és bealudt kicsit :-) Már nem nagyon érdekelte, hogy mindent teljesen szabályosan csinálok-e, nem is figyelte. Csak mentünk, kint az autópályán egybe volt, hogy 15 km-t is. Aztán egyszer felocsúdott és visszavezetett a kiindulási pontra. A vizsgának 1 óra 20 percnek kellett volna lennie, de én 50 perc alatt végeztem. Csodálkoztam is, aztán rájöttem, hogy szerintem bemegy a vackába és kicsit ledől aludni a következő vizsgáig. Sikerült a vizsga, gratulált, de beikszelte a nem megfelelő bal tükör használatot hibának, pedig nem is figyelte és talán 1 váltó reccsenést is. Csak, hogy ne legyen már olyan üres a lapom hiba részlege :-) Gyorsan lelépett.
Én nagyon boldog voltam, leírhatatlan nagy kőlavina zúdult le a lelkemről már végre. Itt egy teljesen idegen országban, nyelvtudás nélkül szinte, elérni ezt, hogy minden közúton közlekedő járművet vezethessek a jogsimmal azt gondolom, hogy nem kis eredmény. Otthon sem volt átlagos teljesítmény, de nekem itt ez nagyon jólesett. Sokat küzdöttem ugyan érte, de megérte. Más színben látom mától a világot, a jövőnket, hiszen egy ilyen jogsival itt mindig kapok munkát, nagyon keresik a nagy kocsikra a sofőröket és jól meg is fizetik őket.
Legyen ez a beírás csak annyira tanulságos bárkinek is, hogy soha ne becsüld alá a saját képességeidet és bízzál legfőképp saját magadban, mert képes vagy nagy dolgokat véghez vinni, még akkor is, ha nem sikerül elsőre, vagy másodszorra sem. Azt hinni, hogy „én ezt nem tudom” soha ne tedd, hiszen ott belül mélyen a lelkedben tudod, hogy azért születtél erre a földre, hogy nagy dolgokat tehess. Olyan nagyokat csupán, amelyekre neked szükséged van. Nem világmegrengető dolgokra gondolok. Csak bátran tűzd ki a célt magad elé és küzdj érte, ne tántorítson el a sikertelenség, hiszen tudod, az is csak egy állapot. Arra az érzésre vágyjál, amit akkor érezhetsz, amikor eléred a célod, mert az nagyon jó és magasztos. Megerősít és felpörget, csodás érzés, hidd el nekem, és most érzem :-)

6/22/2007

Repülj ......

Karácsony volt, évvége. A tél ugyan nem volt túl hideg, sőt aznap mondhatni, hogy melegen sütött a nap is. A kis társaság, 3-an, elmentünk megebédelni valami kifőzdébe, pár száz Ft-os egyszerű kis ebédre, volt pár ilyen a városban. Ebéd után aztán visszamenve a számítógép szervizbe (munkahely) egy kávé következett és Zsolti barátomnak jött az ötlet, hogy nem megyünk-e ki a reptérre, mert állítólag a sárkányrepülősök egyszer, így év végén, bárkit elvisznek egy kis körre ingyen. Van ott egy barátunknak a tesója, aki pilóta, majd megkeressük. Háát….. menjünk. Békéscsabán nincs messze a reptér a várostól, 3 km lehet talán, 5 perc alatt ott is voltunk. Közeledvén hátul ültem a kocsiban, kellemesen sütkéreztem a decemberi napsütésben, kicsit szorongtam, hogy mi is vár rám.

Mint általában minden kisgyereknek, nekem is nagy álmaim közé tartozott a repülés, majd egyszer pilóta leszek – gondoltam párszor. Iskolába is, és később dolgozni is nap, mint nap a reptér mellett vitt a busz, később az autó, mivelhogy közvetlen a felszálló pálya mellett ment az út. Mondhatni, hogy 4-5 méter választotta csak el a közutat és a füves pályát, közte azért nagy árokkal és kisebb bokrokkal. Így hát volt alkalmam belelátni a reptér életébe és bizony mindig bámultam is. Voltak ott kisebb-nagyobb repülők is, vitorlások is, sőt sokszor láttam, hogy ejtőernyősök is lógtak a levegőben J Na persze láttam SÁRKÁNYREPÜLŐKET is!

Ezen a decemberi délutánon is egy ilyen légijármű által változott meg az életem, szerintem örökre. Tényleg ott voltak a szakosztály tagok kint a reptéren. Pár szó, köszönés, kezelés és Zsoltira már fel is került egy meleg kabát és már be is ült egy piros gépbe, ami aztán fél perc után már a levegőbe is repítette. Óóóóóó…..! Tudni kell, hogy még soha nem repültem, csupán a képzeletemben. Nagyon vártam azt, hogy egyszer lehessen lehetőségem, de nagyon féltem is. 5 perces kör után már Sanyi öltözött és ugrott a gépbe és huss….! Ó, jajj, ha most leszállnak, akkor nekem kell majd beülnöm, vagy felülnöm. De én biztosan akarom ezt? Voltak ott kint jó páran, én pedig valakihez odafordultam és óvatosan, halkan megkérdeztem, hogy nem veszélyes dolog ez? Ó ember! Ne aggódj, ott fent ember még nem maradt! Na ettől aztán végképp meg is nyugodtam annyira, hogy még talán a hasmenés gondolata is megfordult bennem. El is osontam volna talán, lehet, hogy a visszautat nem erőltettem volna, de időm elfogyott, ugyanis a gép visszaért és Sanyi ki is szállt már belőle. Annyi időm még éppen volt, hogy Zsoltihoz fordulva megkérdeztem: - Te, milyen volt az előbb? Sima egyszerűséggel kibökte: - Ne aggódjál már, menjél, mert rád vár az ember. Valyugh Attila a becsületes magyar neve az én kiválasztott emberemnek, aki hivatott volt az életemben először engem elemelni a földtől egy sárkányrepülőben. – Szia, repültél már? - bökte ki ezt az egyszerű kérdést. – Én aztán nem, de nem félek! (dehogynem) de ő ezt tudta jól, utólag már én is tudom, hogy tudta. – Na nem baj, ha gáz van kopogtasd meg a sisakomat és leszállok. Hogy mit értett „gáz”–on azt nem tudtam még akkor. Jól bebugyoláltam magam, felültem mögé és bekötöttem az övemet. Kesztyűm is volt, hiszen tél volt vagy mi!? A motor egy gombnyomásra indult és már gurultunk is a füves pályán. A zárt bukósisak körül egyre hangosabban kezdett süvíteni a szél, ahogy gyorsultunk. Kapaszkodási lehetőség nem túl sok volt, semmi fogantyú vagy cső. Vagy az Attila válla, vagy valami burkolatféle a kezemnél, de túl vastag és széles ahhoz, hogy átfogjam. Talán 50 métert gurulhattunk egyre gyorsulva, aztán egyszer csak megszűnt a kerekek rázása. A fejem egy pillanat alatt előrebukott és lefejeltem az Attila sisakját. Bocsi…..mondhattam volna, ha jött volna ki hang a torkomon, de egyébként sem lett volna túl sok értelme, hiszen a motor hangosan zúgott mögöttem. Megszólalni már nem tudtam, de nem is akartam.


Elterveztem ezerszer, hogyha majd én egyszer talán repülni fogok, akkor majd mindent jól megnézek, nyugodtan végigvezetem a tekintetemet a fölről eddig jól ismert utakon, tájakon. Megkeresek ismerős helyeket, akár még házakat is. Lesz majd időm csodálni a horizontot, a felhőket, amik akkor majd közelebb lesznek. Sok dolgot elképzeltem előre, már kiskorom óta! Hát akkor itt az idő? Vagy nem? A felszállás pillanatától kezdve, megérezve a 4-ik dimenziót én már nem tudtam koordinálni semmit sem. A tehetetlenségi erő dobált jobbra-balra, le és föl. A gyomrom egyszer a torkomban volt, másszor meg a s…lyukában :-) Ezt így kellett leírnom, mert ez sárkányos szakszó!


Ha próbáltam is kapaszkodni, nem volt mibe. Szétnézni nagyon nem tudtam, mert oldalra nézve vagy az eget, vagy a földet láttam, de egészen furcsa helyzetből, mivelhogy a gép teljesen oldalra volt borulva. Talán fáznom is kellett volna a téli hidegben, de erre nem emlékszem. A nemrég bepakolt ebéd a gyomromban bizony elég érdekes érzéseket keltett már, talán az is lehet, hogy kidobnám a taccsot…. Ha volna hová, ugyanis a sisak rostélya le volt húzva, így csak a saját képembe hányhattam volna, nos az pedig nem túlzottan praktikus. Sem az időre, hogy meddig repültünk, sem a tájra, látványra nem emlékszem. Egy idő után csupán csak azért imádkoztam, hogy egyszer még az életben had kerüljek le ép bőrrel a földre. Remegett kezem–lábam már, fejem zúgott, gyomrom felfordult, izmaim görcsössé váltak. Halálfélelmem volt, de tényleg. Aztán egyszer csak végének látszott a dolog, mert vízszintessé vált a horizont körülöttem, ami eddig egyáltalán nem volt behatárolható a számomra, hogy merre van a lent és fent. Leszálltunk…………………
Valaki kibontott a gépből és lekapta a sisakomat. – Na, milyen volt? Ugye király? kérdezte Zsolti. – Ja, perszeeeee, nagyon jó volt – hebegtem. – Te, elég fehér vagy, jól érzed magad – szegezte nekem a kérdést Sanyi. – Hogyne, persze, én ne lennék jól!


Aztán valahogy odakeveredett az Attila is és ő is megkérdezte. hogy milyen volt, én csak bólogattam szorgalmasan. – Egy kicsit megforgattalak a levegőben, ugye milyen frankó érzés volt – mondta. – Ó , de jó, nagyon élveztem, köszi a repülést – még ennyit el tudtam habogni, azután már kicsit kerestem a kiutat a társaságból, hogy valahová leülhessek. Még maradtunk kis ideig, majd visszamentünk a szervizbe. Egész délután nagyon rosszul éreztem a gyomromat, állandóan hányingerem volt és remegett a lábam is, ráadásul szédültem is. Mondta is Zsolti, hogy: - Téged aztán jól megforgatott Attila, láttuk is a földről, mondtam is Sanyinak, hogy milyen jó lehet most neked. Hát nekem tényleg nagyon jó volt :-( Akkor délután elhatároztam magamban, hogy én SOHA többet nem repülök, de még a reptérre sem megyek ki, sőt ha arra vezet az utam mellette, akkor inkább kerülő úton megyek, hogy még a repteret se lássam. Ezt akkor annyira komolyan gondoltam, hogy szinte megesküdtem rá!

Másfél hét múlva megvettük egy barátommal közösen az első sárkányrepülőmet, amellyel aztán megtanultam repülni, és közel 10 éven keresztül sok csodálatos órát repültem, sok ezer embert elvittem és a vége felé már meg is tanítottam pár barátomat a repülés alapjaira. Az időszak elején, 1-2 éven keresztül, szinte minden nap kint voltam a reptéren és repültem. Minden évszakot és közeget megrepültem. Szelet, felhőt, havat, jeget, esőt, kánikulát, napkeltét és –nyugtát, vihart, ködöt és sorolhatnám még. Említhető versenyeredményem nincs, nem azért repültem, hogy bizonyítsak bármit is, csupán a repülés szeretete hajtott, de az leírhatatlanul. Vonzott a magasság nagyon, ezért aztán legfőképp a felhők között, de legjobban fölöttük szerettem szállni. Legcsodálatosabb élményeim egyike az volt az egyik télen, mikor hetek óta a szürke és hideg nyirkos idő kínozta az embereket a földön, én felszálltam és áttörtem a felhők fölé és láthattam ezt a képet, amit a repüléseim során az egyik legjobb felvételnek tartok. Felteszem teljes felbontásban, hogy megnézhesd, még hagyományos géppel készült, nem digitalizált.

Leírni az érzést, amit akkor ott éreztem, nem túl egyszerű feladat, de hiszen láthatod Te is. Amikor ott lebegtem csövek, sodronyok, ponyvák és csavarok által összeállított gépemmel (a sárkányrepülő összetevői), akkor bizony érdekes érzések kavarogtak bennem. Oly nyugalom telepedett rám ettől a látványtól, ahol is a látóhatár a végtelen és a civilizáció semmi jele nem található körülöttem, mintha csak én egyedül lennék ezen a világon, amelyben csak a nap és a felhők találhatóak, semmi egyéb. De hiszen nincs is semmi egyébre szükséged, hiszen ez oly gyönyörű. Csak hadd maradhassak itt, így lebegve a semmiben, hadd melengesse az arcomat a napfény, és hadd higgyem azt, hogy alattam puha és lágy tapintású paplan van terítve, melybe belesüppedhetek, ha kedvem tartja. Itt fönn, ebben a világban nincs semmid, amit lentről magaddal hoztál, hiszen egyedül vagy, nincs gond, idegeskedés, nincs elvégezetlen feladat, ami miatt izgulnod kellene, nincs ellenség, vagy félelem. Semmi olyan dolog nincs benned, ami elronthatná vagy elvehetné ezt az élvezetet, amit most átélhetsz. Kitárhatod a szíved–lelked, itt nincs amitől ne tennéd meg, hogy védtelenné válhass. Csináld! Ha képes vagy erre itt fönn és megnyílsz, akkor rájössz arra, hogy olyan érzés kerít hatalmába, amit ott lent soha nem érezhetsz meg. Feltolva a sisakod rostélyát arcod simogatja a lágy és meleg szél, a levegő illata oly más, mint a földön. Édeskés, teljesen tiszta és pormentes. A felhők mindent lezárnak a földre most, hideget, szmogot, szürkeséget és egyéb mást is, ami megnehezíti a mindennapodat. A géped kormányát elengedheted, hiszen a sárkány simán repül így is, ha nincs nagy szél, amit korrigálnod kellene, és itt nincs. A szemed lecsukhatod, szemhéjadon keresztül úgyis átsüt a fény, annyira erősen süt a nap, hiszen nem szűri a fényét semmi sem. Így, ebben az állapotban repülni, átadva magad egy más dimenziónak csodálatos élmény. Leírhatatlan. Teendőd semmi, nincs mit figyelned, nem mész neki semminek, hiszen a földtől legalább 1500 méterre vagy. A motorodat is leállíthatod, ha kedved tartja, ha hatványozni akarod az élvezetet, nem süllyedsz túlzottan. Ha pedig mégis feljebb akarsz majd jönni, újra beindíthatod.


Mennyire szerencsés vagy te ember, hogy ezt teheted, legyőzve a fizika törvényeit, a gravitációt, képes vagy itt repülni, mint a madár. Mennyi vér és élet áldoztatott meg azért az idők során, hogy ezt tehesd, amíg kifejlődött a technika idáig, hogy most lebeghess a semmiben, biztonságban. Még ha számba vesszük a saját bátorságodat, akkor is tisztelni kell az érzést, és meg kell hajolni azok emberek lelkei előtt, akik eljuttattak idáig. Itt vannak ők fent, a felhők felett, hiszen ők is próbáltak ide jutni, de ők már nem mehetnek le innen soha. Hát köszönöm nektek, legyen a jelenlétem hála számotokra, meghajlok és tisztellek benneteket, nem hiába áldoztátok fel életeteket.

Sajnos nem tarthat örökké ez a kirándulás, az üzemanyag véges és a nap is lenyugszik. Vissza kell térni a földre. Levéve a gázt egyre közelebb kerülsz a felhők tetejéhez, és egyszer csak belesüllyedsz. Szürkeség és hideg fogad odalent, a többi kevésbé vidám földi dolgot nem sorolom. De ott fenn oly mértékben sikerült feltöltődni, hogy napokig, sőt hetekig kitart majd az érzés. Engem egész életemre megbűvölt a felhők fölötti élmény. Volt ugyan több is, elsorolni hosszú lenne, de ez egyedi volt. Ezért is készült a kép, hogy Te is, kedves olvasó, próbáld átélni ezt az élményt.

Felteszek még pár képet, kis leírással, láthasd, hogy mennyire csodás dolog a sárkányrepülés. Ha lehetőséged van kipróbálni, akkor föltétlen tedd meg, ne félj. Reménykedj, hogy Te kíméletesebb pilótát fogsz ki először, mint én, aki ugyan semmi rosszat nem akart nekem, csak jól megreptetett. Pár évre rá hogy pilóta lettem és már vihettem bátran utast, megfogadtam! Én soha nem repülök majd úgy olyan emberrel, aki még nem repült, mint velem akkor Attila. Mindenképp szeretném megszerettetni mindenkivel a repülést, és ezért úgy repülök vele, mintha egy kosár tojást vinnék :-)
Legyen jó érzése, csodálkozzon rá a világra innen felülről, élvezze és ne féljen, hiszen nincs mitől.

Itt Ausztráliában még nem volt lehetőségem sárkányozni. Láttam már gépeket repülni, épp olyanok mint otthon. Eljön majd az időm itt is, és remélem megcsodálhatom ezt a tájat is felülről és felmehetek a felhők közé itt is. Kíváncsian várom az érzést. Ha sikerül feljutnom, bizton ígérem, hogy beszámolok róla Neked is, hiszen most is velem repültél ott fent, csak Te a képzeletedben, de ugye milyen csodás volt ………….. :-)


Alattam a város, 1200 méter magasan :-)









Téli sítalpas repülés, nagyon nagy hó volt, de csodás élmény!









Felhők gyűrűjében alól a város látható, persze árnyékban










A felhők csodás árnyképe a földre....... :-)











Ez a kép romániában készült, egy dombtetőn ahová én szálltam le először, szép környék volt nagyon !






Téli felszálláshoz készülődés, egyedi látvány a havas táj fentről, semmihez nem hasonlítható, de nagyon fel kell öltözni.









A békéscsabai reptér képe télen
Ennyire szerettem a repteret akkor, azóta már leaszfaltozták ott ahol állok :-(

6/18/2007

Meseország ……..

Helyezkedj el kényelmesen, dőlj hátra egy kényelmes fotelban, szóljon halk és kellemes zene és csukd le a szemeidet…….. kérhetném, de az a baj, hogy akkor nem tudsz olvasni :-)
Így hát hagyd ki a szemlecsukást és olvass!

A szombati napot kineveztük a pihenés napjának, mivelhogy mindketten szabadok voltunk. Kicsit elfáradtunk a héten, ezért is volt ez a célunk. Könnyű finom reggeli, tea, kávé, majd kocsiba és újságvásárlás. A hétvégi „Bulletin” jó vastag, amire szükséged van mindent megtalálhatsz benne, de tényleg. Tervbe volt kis garázsbazár is, ki is kerestük és a navigáció elvitt pár helyre. Konkrét vásárolnivaló nem volt, nézelődés inkább. A kellemes téli délelőtti napsütésben szépen kúszott fel a hőmérő higanyszála, lassan a 20 fok közelében volt dél felé. Csámborogtunk ide–oda, érdemleges dolgot nem vettünk. Utolsó célpont után csak ráböktem a GPS kijelzőjére külvárosi kerületet célozva, lehetőleg zöld övezethez közeli utcát kerestem, ahol már ritkán vannak egymástól még a házak is, mégsem túl messze a várostól. 17,4 km volt a célpont. A nem nagy szombat délelőtti forgalomban hamar elfogytak a sűrűn lakott utcák, ritkultak a házak. Ezután kapaszkodók kezdődtek, nagy hosszú völggyel és dombokkal. Csodásan sütött már a nap, lehúzhattuk mindkét ablakot. A tempót jóval az előírt alá vettem. Itt ugyanis ha a táblán 60 van, nos akkor annyival „KELL” menned, így nem tarod fel a forgalmat és nem kell téged előznie másnak, hiszen ő sem mehet gyorsabban. Nem is szokott előzgetni senki tényleg. Érdekes…… Na én most nem tartottam be, de forgalom erre felé már alig volt, aki beért annak intettem, hogy menjen és kicsit lehúzódtam. Ritkultak a házak és ezzel együtt a környék kezdett igencsak szépülni. Feltűnő volt a sok virág. Tél lévén itt most pompázik teljes virágával a mikulásvirág, de oly módon teszi, hogy nincs is levele szinte, csak virágja és a bokrok nagysága embermagasságú. Csodálatos látvány egymás mellett 5-6 ilyen piros bokorcsoda :-)
De más, egyéb szépséges virágvarázs is volt, amerre csak néztünk. Fehér, rózsaszín, lila, sárga és folytathatnám a színeket. De hiszen tél van, vagy mifene? Na nem is akadunk fel ezen. Legalább annyira pompázatosak voltak a bokrok és a fák. Szinte sehol sincs a kereszteződésben sima elsőbbségadásos megoldás, itt minden lehetséges helyre körforgalmat tesznek, még ha annyira kicsike is, hogy csak alig lehetséges. Ha pedig van hely bőven, nos akkor oly módon van kihasználva a körforgalom közepe, hogy oda virág- és bokorerdőt telepítenek, középre pedig hatalmasan vastag törzsű pálmafát, de oly szépet, hogy leírni nem tudom. Beérve egy ilyen helyre sokáig én mindig a fákat csodáltam és nem a forgalmat, pedig a beérkezőnek kötelessége a bent haladónak elsőbbséget adnia. De ha még el is véted valami miatt, hát istenem, akkor sincs jó magyar módra „szakramentó”, hiszen itt senki nem rohan. Ha kénytelenek beengedni, hát legfeljebb egy rosszalló pillantást kaphatsz, amit te kis félszeg mosollyal reagálsz le, és már nyomod is a gázt és kotorsz a másik elől :-)
Ezekben a külső kerületekben nem spórolnak a portákkal sem, nem zsebkendőnyi területre építik a patinás házaikat. Kerítéseket sem tesznek, nincs rá igazán szükség, senki nem akar bemenni és elvinni valamit. Ha van kutyus a háznál, aki meg van bízva ugye a ház őrzésével, nos ő oly módon teszi a dolgát, hogy eljön a porta széléig és onnan ugat. Nem jön ki az utcára, de még a járdára sem, mintha ott lenne a kerítés, ami valójában nincs is. Érdekes :-) De azt tudni kell, hogy nem idegesek a kutyák ezen a földrészen, mi csak boldog kutyáknak nevezzük őket, hiszen azok is. De majd írok róluk.
Oly nagyok a porták, hogy van, hogy fél perc is eltelik autóval, míg a következőhöz érünk. Sehol nem veri fel a gaz vagy a lom a ház körüli területet, minden flottul áll, szinte mondhatnám azt, hogy úgy, ahogyan a magazinokban láthatod, oly aprólékos odafigyeléssel vigyáznak az emberek a környezetükre. Egyik helyen az aszfalt utat éppen fújta le a gazda levélfújóval, hogy még por se legyen rajta :-) Nagyon sok zsákutca van, ki is írják az utca elejére, hogy csak az ott lakók menjenek be. Az utca végén mindig nagy területen ki van szélesítve az út, hogy kényelmesen megfordulhass az autóddal.
Sok helyen kis aranyos tavacskák ékesítik az egyébként is precízen lenyírt pázsitos udvart, még kacsákat és kisebb ludakat is láttunk fürdeni benne. A kis híd korlátján éppen a kacsapajtás által összekuszált tollakat igazították nagy komótosan. Ha nagy ritkán a ház gazdája éppen arra felé jön-megy és meglát, száját széles mosolyra húzza és barátságosan int. Szinte hallom belső hangját: - Gyertek csak, nézzétek meg nyugodtan az én kis világomat, hiszen oly nagy szeretettel szépítgetem, hogy bárki erre tévedő vándor rácsodálkozhasson és hírét vihesse bármerre, hogy milyen szépet látott itt :-)
Ez meseország, éppen amit gyermekkorodban láthattál a képeskönyvekben, ahol lakott a király és királyné, eladó sorban lévő lányukkal, aki a herceget várta fehér lovon. A szinte csontig hatoló melengető napfényben, a tökéletes csendben, kiszállva a kocsiból és bámészkodva szinte szédülök a látványtól, illetve annak hatásától. Hol is vagyok én most, ez valóság? Nem hittem eddig, hogy ilyen létezik és ráadásul utcáról-utcára menve újra és újra átélhető az élmény, mert ez csoda! Változik a ház formája, színe, másabb a kert, a virágok. Van ahol csak vízszintesre fordított kis tejeskannára erősített szám jelzi hogy a kanyargós út végén valahol bent a fák között vagy a völgyben egy házikó áll. Máshol pedig az út felfelé indul a dombnak és valahol messze 100-150 méterre van a ház az úttól. Oly leírhatatlan harmóniában vannak az utcában a házikók és a kertek, hogy menet közben csak forgattuk a fejünket és csak ezt mondogattuk egymásnak : - Nééézzz oda, ez milyen szép, óóóóó ….. :-)
Ez a pár kép amit csatoltam nem is tudja visszaadni az élményt, hiszen nem érzed az illatot, a fanyar erdőillatot, amit az ausztrál erdők kibocsátanak magukból a melegben. A nap melegét, amely csak itt képes ily érdekes szűretlen meleggel átölelni. Nem látod a fényt, az ég kékjét, ami sehol sem kék ennyire, amit hófehér felhőpamacsok tarkítanak éles kontúrral kiemelve a két szín közti különbséget. Nem hallod a csendet, melyet nagyritkán csupán madárkák csivitelése tesz még kellemesebbé a fülnek, nem látod a környezet lehengerlő nyugalmát, melyen kellemes a szemet végigfuttatni.
Mindezek együtt oly nyugalmat árasztanak, hogy nem akarsz innen már elmenni sehová és görcsösen markolod az autód kormányát reménykedve abban, hogy ez, amit most átélsz, az nem álom csupán és nem ébredsz fel és zuhansz vissza a valóságba. Eljátszhatsz a gondolattal bártan, hogy egyszer majd neked is lehet itt egy ilyen házad, nagy portával, méregzöld fűvel, kis patakkal vagy tóval, rajta kis híddal. Hazaérve majd, mikor befordulsz a kis útra, amely a házadhoz vezet, csóváló farkú kutyád fut az autód elé, majd megállsz a ház előtt, ahol hűs árnyékot adnak a bejáratod fölé hajló pompás örökzöldek. Kitáruló házad ajtajában vár a kedvesed, széles mosollyal az arcán és mögüle előtopoghat a család apróbb népe is, akár többen is. Beérkezve a kellemesen hűvös lakásodban elnyúlhatsz a teraszodon egy napozóágyon, citromlevet szürcsölve belebújhatsz az ozzi papucsodba, vagy csak egyszerűen mezítlábasan pihenhetsz.
Most akkor lecsukott szemmel átfuthat a gondolat az agyadban, hogy mily csodás is az élet itt, ezen a helyen, ahol megtalálod az életed értelmét. Hiszen ezért dolgozol, hogy így élhess. Ha pedig az életedben elérted azt, hogy a munkád még az is, amit szeretsz csinálni, nos akkor beteljesedett a küldetésed a Földön.
Mindezek persze most csak a képzeletedben vannak, de ne hidd, hogy az életben nem történet meg bármi. Ne légy kishitű, higgy és bízz magadban, hiszen azok, akik ott élnek, ők sem oda születtek, mert pár évvel ezelőtt ott még nem volt semmi, csupán csak dombok és fák.

Nos hát így telt el a szombat kora délután, mikor is meseországban jártunk, ahová most titeket is elkalauzoltalak, legalábbis képzeletben. Remélem kellemes utazás volt és jól megfigyeltetek mindent és legfőképp kicsit megdobogtattam a szíveteket, merthogy az volt a célom …….....