3/04/2007

A papagájok ……

Ők az urak, mondta nekem Jani, akinek a háza igencsak olyan suburb-ben (kerületben) van ahol több 100nm –es porta veszi körül, tele fákkal, bokrokkal. Jani nagyon szereti a természetet, azért is vett ott házat, egy erdős rész közepén. Éva, a felesége lelkesen mesélte: - Képzeljétek, a minap ültünk bent a nappaliban és egy nagyobb dübbenésre lettünk figyelmesek. Kirohanva hátra a kertbe látjuk ám, hogy egy jókora koala maci igyekszik menekülőre fogni a dolgot, valahogy a ház hátsó tetőjéről ugrott le. Hogy került oda nem tudjuk, de nagy sebesen „rohant” a legelső fáig és ott fürgén föl – föl, egészen a legtetejére és a legmagasabb gally legtávolabbi levelét kellett megenni. „Kicsi” súlya alatt a gally szinte teljesen visszahajlott, de ez őt nem igazán zavarta, békésen lakmározni kezdett.
A másik esetet már Jani mesélte. Munka után kivitte a kutyákat hátra a kertbe, ahol van egy nagyobbacska tó, amely alkalmasint jól meg is telik vízzel, ha jó eső van. Imádták a kutyák ezt, köztudottan Ausztráliában jó melegek a nyári napok, embert és állatot próbára tesz. Begázoltak a kutyák a vízbe és kis hűsülést követően, ha már bejutottak a hátsó erdős részbe, egyébként előre vannak zárva, felfedezőútra indult a nagyobbik. Jani ismerte már az ebet, szólt is neki, de annak fontosabb dolga akadt. Valamit kergetni kellett, de már fel is tűnt a préda, egy éppen arra kószáló wallabbi, aki már nagy ugrásokkal menekült is a kutya elöl. Igazából hatalmasakat ugorva, könnyedén lerázta a kutyát. Igen ám csakhogy Jani alapos ember lévén a portáját körbekerítette drótkertéssel, ami nem igazán látszik, pláne egy menekülő állatka számára. Meg is fogta a háló őt, ott a kutya be is érte. Kiabált Jani : - Néró, ne! NE!!, és közben rohant oda Ő is. Mire odaért a wallabbi a földön feküdt, oldalán, szeme lecsukva és mozdulatlanul. Na ez a k…. kutya nem kinyírta!!!! Hátraparancsolta az ebeket, mert addigra a másik is odaért, de az jámbor jószág volt. Közelebbről megvizsgálta az áldozatot szegényt, de vért vagy komolyabb sebet, kiszakított bőrt nem látott. Akkor megfojtotta Néró ezt a kengurut. Nyaki ütőerét megvizsgálva érezte, hogy lüktet a vér az ereiben és még a szíve is dobogott ezek szerint, de nem lélegzett. NA ezt nem hagyhatom, döntött magában. Feje mellé térdelve a száját szétnyitotta és egészen közelről elkezdett levegőt fújni a szájába. Csinálta ezt egy percig kb. de semmi reakció. A Néró felbuzdulva, hogy folytathatja a vadászösztöne által parancsolt gyilkolászást, újra közelíteni próbált. Jani felugrott és ráparancsolt hangosan hogy: - Maradsz a helyeden! Persze felé fordulva szólt a kutyához. Visszafordította a fejét a wallabbi irányába és meghökkenve látta, hogy a szemei nyitva vannak és igencsak éledezni látszott. Szinte azonnal fel is ugrott és már menekült is, át a kerítés alatt. - Hát életben maradtál te kis majom, legalább megköszönnéd! – kiáltott utána Jani, de ő már árkon-bokron túl volt.
Szóval a madarak! Ültünk a hátsó teraszon, amely a kertre nézett. Jókora medence volt a terasz után, amely kerítéssel volt körbe véve, ez itt szabály. Egyben a kertet is elválasztotta a terasztól. A kerítés oszlopára Jani madáretetőt épített ami igazából csak egy jókora tálca volt, de kellőképpen felerősítve oda, hogy ha madár száll bele, vagy a szélére, ne boruljon le. Rendszeresen töltötte fel madáreleséggel és így a teraszán ülve éppen rálátott. Reggeli kávéja, vagy esti söre mellett a madarakban gyönyörködhetett, épp úgy a látványban, mint a hangjukban. Akkor 4-en ültünk a teraszon, beszélgettünk. Tudtam, hogy imádja a madarakat. Odaszállt két papagáj, kék színűek és lakmározni kezdtek. Mondom neki: - Na ezek sem fognak ott sokáig enni, jön egy magpie, vagy kakadu, esetleg varjú és elzavarja őket. - Áááá, ne hidd – mondta, a papagájok a királyok. – Na de hogyan, hiszen a legapróbb termetűek a többiekhez képest. Elmondta, hogy ha kiteszi az eleséget, megvan a rangsor az étkezési rendben. Elsők a papagájok, lehetnek kékek vagy zöldek, színes hasúak vagy teljesen tarkák. Ők esznek először. Ha van is jelentkező, annak türelmesen várnia kell, amíg a kiskirályok jóllaknak. Ülve szépen a kerítésen tőlük kicsit távolabb, de várni kell. És ez minden madárra vonatkozik, termettől és hangerőtől függetlenül. Aki ezt a szabályt megszegi és bepróbálkozik, na annak annyi. A kis papagájok egyszerre lerohanják a betolakodót, beindul a csapatszellem. Kampós- erős csőrükkel komoly sebet tudnak ám ejteni más madáron, de nem is a miatt királyok ők. Az összefogás az, ami a madár tápláléklánc csúcsán tartja őket, legalábbis a környéken. Érdekes, így kellene az embereknek is megoldaniuk az ilyen jellegű elnyomásos problémát. Összefogni és eltakarítani a szemetet. Ez most a magyarokra igencsak ráférne otthon. Volna szemét, amit ki kellene takarítani az országból. Na de visszatérve a madarakra. Virágzik a mi kertünkben is a pálmafa, nagy lelógós sárga színű virágja van, akkora mint egy nagyobb banánfürt. Mondták már, hogy a papagájok imádják ezt a virágot. Hát tényleg! Reggelente fürtökben lógnak le a virágról a kis madarak, nekik mindegy hogy fejjel lefelé, vagy más testhelyzetben, csak ehessenek ebből a virágból. Már madarak szerintem igazából nem rajonganak ezért az eleségért, de ők …….. Brrr ! A szomszédos gallyra szállt egy jókora varjú, itt igencsak nagytermetűek ám, rettentő nagy hanggal vannak és sokan. Az egyébként semmivel sem törődő papagáj csorda, akik annyira bele vannak mélyedve az evésbe, hogy még mi emberek is simán alájuk tudtunk menni és fényképezni – videózni engedtek, nem törődtek velünk. Na de a varjúval igen! Csak hatalmas ricsaj keletkezett és azonnal rárontott vagy 5-6 kismadár. A varjú se köpni se nyelni nem tudott, homlokegyenest menekült ezektől az őrültektől minél messzebb. Hát ilyenek a papagájok :-)