1/03/2010

Én emlékszem.....


...napra pontosan a 2006 október 13-ra, 3 év és 3 hónappal ezelőtt-re. Ezen a napon, ebben a pillanatban egy Boeing 747-es, ablak melletti székében ültem. Éjfélkor a gép már jó
egy órányit repült, Frankfurtból indulva. Ekkor hasította ketté maga előtt a légteret Szeged és Békéscsaba között, 11.500 méter magasan. Ha ekkor alkalmam lett volna ezt az eseményt a földről látni, akkor egy kis fényes csillagocskát láthattam volna, hangtalanul haladni az égbolton, mint meg annyiszor az életem során, már megszemléltem, miközben éjjel halásztunk. De most csak bámultam az ablakon kifelé, értelmetlen módon keresve valami ismerőset a teljes éjszakai sötétben. A gép nem sokat törődött az én felkavart érzéseimmel, folytatta útját Szingapúr felé, egyenletesen zúgatva motorjait. Az előttem ülő utas székének háttámlájában elhelyezett monitoron árgus szemekkel figyeltem még egy jó ideig, hogy hol járunk, de miután elhagytuk Európát, a figyelmem lankadni kezdett, hiszen számomra teljesen ismeretlen vidékek felett repültünk. Majd jó pár órás repülés után elnyomott az álom.

Az érzés mai napig is kissé felkavar, és szerintem ez örökre így marad. ' Felejthetetlen élmény' jellemezhetném szépen, magyarul kifejezve, és valóban így is van. Felkerekedni
, otthagyni mindent, hátat fordítani a megszokott életünknek, szülőknek, barátoknak, ismerősöknek, nagy bátorság és meghatározó döntés. 39 hónap egy teljesen relatív idő, hiszen barátom Bálint 23 éve jött el, neki ez porszem, de nemrég kiérkezettek számára mérhetetlenül nagy idő, legfőképp azért, mert az első pár év, az igazán nehéz, és választóvonal az új életben. Mi elértünk most idáig. Visszatekintve, rengeteg dolog történt, forgott a sorsunk kereke. Voltak hatalmas pofonok, és szívet melengető élmények. Csapongtunk a szélsőségek között, de bármi próbatétel jött, segítve egymást, túl tudtunk lépni rajta. Szívünk sokszor a boldogságtól csordult túl, máskor a fájdalom facsarta ki. Számításainkat keresztbe húzta a 'gazdasági válság' által keletkezett helyzet, ami természetesen ebbe az országba is elért, hiszen messze vagyunk ugyan mindentől, de mi is ezen a földön élünk. Sok kezem kellene, hogy megszámolhassam a módosított és új törvények számát, melyek által változtak a terveink. Otthon pedig még milyen szépen kidolgoztunk minden lépést, de ez annyira nem is fontos már. Dög unalom lenne az életünk, ha mindig minden úgy történne, ahogy szeretnénk, semmi érdekesség nélkül.

De nem panaszkodom! Ez idő alatt megtanultam itt élni, alkalmazkodni, szeretni ezt az országot. Olyan amilyen, nem ítélkezhetek semmi felett. Sokszor fortyog pedig bennem az indulat, máskor meg rájövök, hogy hol is élek. Amit kerestem, azt meg is találtam, a nyugalmat. Ez áll mindenek felett. Ha ez van, minden van. A közeljövőben újra változtatunk az életünkön, költözünk. Vissza Gold Coast-ra. Nagyobb város, több lehetőség, ezt az elvet követjük. Kicsi városunkat eléggé két vállra fektette a válság, és ezt nem csak mi, bevándorlók érezzük így. ’Itt is laktunk’ elmondhatjuk majd magunkról később. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk itt, olyan helyeken járhattunk, ahová soha nem juthattunk volna el, ha nem itt lakunk. Megtanultam hajót vezetni, jogosítványt szereztem rá, igazi tengeri túrákra is kimerészkedtünk már. Búvárkodhattam a nagy korall zátonynál, megcsodálva színpompás világát. Horgászhattam nagy mélységekben, erős halakat kifogva. Bejárhattam a kontinens északi részét is, a sivatagot. Megérezhettem a 47 fokos meleget. Láthattam természetes lakhelyén csúcsragadozókat, krokodilt, cápát és gyilkos mérgű kígyót, pókot. Élhettem hónapokon keresztül esős évszakban, amikor 100% a pára, és az eső éjjel-nappal esik (ömlik), heteken keresztül, megállás nélkül. Megtanultam kókusz diót szedni és felbontani, az édeskés kókusz tejet szürcsölhettem, a félérett kókusz zselét kanalazhattam. A durian fruit felkerült a trópusi gyümölcsök listavezetőjévé számomra. Ettől finomabb dolgot…. na mindegy! Ideiglenesen átalakultam trópusi emberré, kellőképpen lelassultam, talán túlzottan is a feleségem szerint. Felvettem az ’Itt senki nem siet sehová, soha’ életformát. Remekül megtanultam főzni, még ázsiai, koreai ételeket is. A listát sorolhatnám még hosszasan, talán majd máskor…….



Föltétlen meg kell említsem a cairns-i magyarokat is, hiszen a legnagyobb veszteség a baráti társaság ideiglenes elvesztése lesz számunkra. Igazán remek társaság kovácsolódott itt össze, nyílt szívű, őszinte és minden tekintetben segítőkész honfitársakból. Rengeteg igazán jó hangulatú összejövetelt hoztunk össze, felváltva, mindig más házában, vagy lakásában. Ritka az, hogy magyarok ne szurkálódjanak, piszkálódjanak és ne beszéljék ki egymást a hátuk mögött. Ebben a társaságban ilyen soha nem volt, ha valakinek véleménye volt akármiről és akárkiről, azt mindig közösen megbeszéltük. Rengeteget nevettünk, néha sírtunk a röhögéstől :-) Ezeknek a barátoknak az elvesztése hatalmas veszteség, de a szükség nagyúr, menni kell most.

Sokáig nem írtam a blogot, sajnos meg is volt rá az okom. Bárcsak ez a dolog soha ne történt volna meg. De lezártam magamban a fájdalmas érzéseket, hiszen sok még a dolgom ezen a földön.

2010 ! Kezdjük is az évet azzal, hogy a hetek óta gyűjtögetett banános dobozok kezdenek megtelni. Az életünket körül vevő tárgyak megszokott használati helyükről ideiglenesen beköltöznek kartondobozokba, majd fel az utánfutóra, vagy valamelyik kocsi csomagterébe. A technika áldását kihasználva mostmár konkrét albérlet keresés van Gold Coast-on. A Street View szolgáltatásnak köszönve előre bejárhatjuk az utcát is, megnézve a környék hangulatát, és persze magát a házat is. Amennyiben megtetszik valamelyik, ez esetben már kapcsolatba lehet lépni az ingatlanossal is, hogy ekkor vagy ekkor mennénk megnézni. Köztes állapotunkat, amíg nem találunk lakást, barátainknál tölthetjük, (köszi Noncsa és Atti). Itt búcsú party-t csinálunk, összeverbuválva a baráti körünket, lent a parton a BBQ sütőknél.


Kicsit nehéz kapcsolatokat szétszakítani, de egyben már melenget az újdonság varázsa, még akkor is, ha már laktunk ott majd két évet. Már teljesen más emberként megyünk vissza, mint eljöttünk, hiszen rengeteg dolog változott a 20 hónap alatt, amíg Cairns-ben laktunk. Ha visszanézed életed filmjét, tekerve rajta pár fejezetet visszább, érdekes dolgokat láthatsz.


Minden ciklusodnak megvan a hangulata, ami akkor és oda szólt, és elmúlt. De kicsit visszakalandozva könnyedén fel eleveníthető. Jó kis érzelmi anomália csendesen meghúzódva egy kényelmes fotelban, kezedben egy bögre finom teával, nyugalommal körülötted, játszadozni a múltad hangulatával. Sok esetben felkavaró, máskor pedig mily megnyugvás. Mennyire színes bír lenni, vagy szürke és lapos. És mennyire érdekes várni az újat, a változást. Régebben annyira más volt ez az egész.


Költözni, hm….. minek, hiszen jó itt. Pedig nem is, csak megszokott és bemolyosodott. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ide születtünk és itt kell leélni az életünket, hiszen szüleink jó példák erre. Nem tudjuk, hogy mekkora megkönnyebbülés a sok fölösleges lomtól megszabadulni, amelyek kisértenek évek vagy évtizedek óta. Olvastam valahol, hogy legjobb módja, hogy ne lepjenek el a fölösleges tárgyak körülötted, amit nem használsz 3 hónapig, attól szabadulj meg, mert semmi szükséged nincs rá. Ezt ugyan kis túlzásnak tartom, de alapvetően van benne valami, gondold csak át. Nézz csak körül most gyorsan, tuti találsz több olyan dolgot, amit nem használsz, és igazából fölösleges. Apukám gyűjtögető ember volt, az Ő apja is. Mindig minden vackot elrakott, mondván, hogy jó lesz az még valamire. Így aztán meglett korára a műhelyében közlekedni már csak oldalazva lehetett a sok szekrény és dobozok között, melyek színig voltak szükségtelen dolgokkal. Ennek ellenére ha szükség volt valamire, gyors előkapta a katalógusát, hogy hol is lehet, de szegény feje szinte soha nem találta meg a tárgyat. Azt hiszem az ő példája a másik véglet.

Egy költözés, mindig lomtalanítás is. Eddig mi jártunk garázs bazárokra, most pedig mi fogunk tartani. Magunkkal vinni csak konyhai, irodai és személyes cuccokat fogunk. Más minden mehet isten hírével. Örüljön neki valaki, aki ki dúrja pár dollárért, hiszen mi is annyiért túrtuk anno. Sok dolgot odaadunk az ismerősöknek, barátoknak. Így járt a BBQ sütőnk is, új gazdára lelt. Eme érdemleges esemény teljes mértékben összekapcsolódott a szilveszteri bulizással, sütögetéssel. A sütő ára az év végi vacsora volt, melyet kellemes hangulatban töltöttük együtt, Gréta, Lajos, Emma, Mátyás, és mi. Ők most az „új” magyarok itt, még csupán alig vetették meg a lábukat, de szépen sikerült elindulniuk útjukon. Ők is, mint mindenki más, átverekszik magukat a kezdeti nehézségeken, miután majd minden szépen visszazökken a rendes kerékvágásba. De Nekik is minden új, és ez az érzés jó ideig rabul ejt, fogva tart. Sok sikert ,kitartást, szerencsét és nyugalmas életet kívánunk ezúton az egész Gulyás családnak. Tekintve a jövőnket azt gondolom, hogy fogunk mi még egy városban lakni :-)

Most pedig irány pakolni……. az új bejegyzés már 1700km –rel délebbre íródik.

Utólag is BUÉK mindenkinek!