3/11/2009

In Memorian


A kakas nem felejt!

1974 nyara lehetett, de tévedhetek is pár évet, én már megengedhetem magamnak. 12 éves koromra kalibrálom az esetet, valahogy úgy is lehetett.
Nagymamámék Újszalontán laktak, a Béke u. 48 sz. alatt. Az én szememben egyszerű, nyugdíjas emberek voltak. Egyszerű kis vályog házban laktak, ami akkor nekem még felfedezetlen várkastély volt. Minden nap találtam olyan helyet, ahol még előtte nem jártam. Szóval, kis falusi hosszú végház, ganggal végig a ház oldalánál, féleresszel fedve az eső ellen. Szemben a tyúkudvar, melynek büszkesége egy hatalmas vad eperfa. Koronája szerintem akkor teljesen az égig érhetett, ugyanis szinte soha nem láttam a tetejét. Bizonyára ez lehetett az "égig érő fa" az én képzeletemben.



Tyúkudvar lakossága teljes színben pompázott. 20-30 tyúk, több kakas, de volt köztük egy, aki kitűnt a többi közül. Délcegségét csak a pompás farktolla múlta fölül, amely hivalkodóan billegett ide-oda, miközben őkelme szigorú tekintettel sétálgatott a tyúkjai között. Voltak még kacsák, némák, mert mamám azokat szerette. Nem hápogtak egész nap, csendesen, szinte selymesen sziszegve hozták tudomására a külvilágnak a mondanivalójukat. Voltak gyöngyösök is néha, de nem nagy számban. A disznó ólban, az udvar hátsó részében malacok is voltak nyaranta. Ennyi volt a létszám.



A szárnyasok alkonyatkor egy üres színbe húzódtak éjjeli álmot aludni. Sajnos rendszeresen tizedelte őket valami éjszakai ragadozó, patkány lehetett, esetleg róka is. A lényeg hogy fogyott a létszám. Nagyapám, leleményes ember lévén, és hogy a problémát megoldja, egy szélesebb, általa össze eszkábált létrát támasztott a nagy eperfa törzsének, amely arra hogy ember fölmásszon rajta, túl gyenge volt, de a szárnyasoknak feljárónak tökéletesen megfelelt. Ezután mamám esténként megfogott egy-két tyúkocskát és feltette őket a létrára, egészen magasra. Szelídek voltak, még a kakas is, bár annak szerintem a szeme sem állt jól.

Én jól nevelt sarkadi gyerek, kint falun mindig kibontakoztattam éles észjárásomat. Soha nem unatkoztam, mintha tényleg helyénvaló lett volna Édesanyám megnevezése. - Ennek a gyereknek kukac van a seggébe - mondta néha, ha bármely csínytevésemet leleplezte. De ott kint Újszalontán nem voltak csak a nagyszülők, akik óvták lépteimet. Volt is dolguk.......

A tyúkok pár nap alatt megszokták, hogy ne a színbe menjenek aludni, hane
m alkonyatkor telepedjenek a létrára, sőt a leleményesebbek egyre feljebb merészkedtek. Pár hét után aztán az egész tyúkfarm, a kakassal az élükön már a fa felső részén aludtak, teljes biztonságban minden féle ragadozótól, és a földtől legalább 10-15 méter magasan. Ez nekem rettentően tetszett. Ahogy szürkületkor elkezdtek felfelé szivárogni, ügyesen ugrálva egyik gallyról a másikra. Volt aki elvétette az ugrást és lecsúszott, vagy egyszerűen leesett, de nem volt gond, mert bátor szárnycsapásokkal csillapították az esés okozta ütést. Kicsit puffantak a fűben, olyan is volt aki bukfencezett egyet. Éjjel a holdfényben úgy néztek ki fent a fán, mintha valami nagy tollgubacsok nőttek volna az ágakra. Felborzolták a tollukat, és nyakat behúzva aludtak. Én is aludtam éjjelente, egészen addig, amíg a hajnali pirkadat első halvány sugarai meg nem jelentek az égbolton. Ez az időpont ugyanis számomra valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag épp egybe esett a kakas ébredésével. És ha egy rendes falusi kakasnak kipattan a szeme, mit tesz először? Hát eszeveszett kukorékolásba kezd, de nem ám szépen halkan, hogy a fa alatt lévő ház nyitott ablakán belül, nyugodtan tudjak aludni. Áááá, dehogy! Teljes gázon. És ha ez még esetleg nem lett volna elég ahhoz hogy felébresszen, akkor még az általa keltett zajt tetőzte azzal, hogy elsőkét repült le a fa tetejéről. Persze keresztül a gallyak sűrűjén, nem törődve azzal sem, hogy magával sodort néhanapján pár, még félig alvó tyúkot is, akik szerintem azt gondolhatták félálomban, hogy egy ordító tollbomba zuhant a nyakukba, kakas formájában. Ez esetekben aztán annyira felbolydult a fán alvók népsége, hogy 1 percen belül az összes tyúk is úgy gondolta, itt az idő a felkelésre, és mindenki nekirugaszkodott, és leugrott. Ugyanis felfelé még szépen csendesen másztak este, de lejönni már nem tudtak, mert lefelé mászni egy fán a tyúk nem tud, de repülni egy jól nevelt falusi tyúk, azt kitűnően tud.

Amikor 10-15 tyúk egyszerre kezd zuhanva és kotkodácsolva - rikácsolva zuhanni egy eperfáról, hajnali 4.12-kor, akkor ez az időpont nem éppen ideális alvás szempontjából. Erre szokták mondani, hogy akkora hangzavart csap hogy "A
halott is felébred a sírjában". Ezt a traumát minden reggel át kellett élnem, és pár nap után el kellett gondolkodnom azon, hogy valami megoldást kell találjak, hogy kuss legyen reggel. Leleményes gyerek lévén kitaláltam, hogy mi lenne, ha elvenném a létrát este. Akkor ugyanis a tyúkok pofára esnének, és kénytelenek lesznek a színbe hálni. Hát így is volt, mikor az első préda közelített este a létrához, én szép csendesen , hogy mamám és papám ne vegye észre, eldűtöttem a létrát a fa mellé. Senkinek nem tűnt fel, ilyen idő tájt már nem nagyon mászkáltak kint az udvaron, ha ki is jöttek valamiért, ki figyelt a tyúkokra. Hát ki, én ! A tervem bejött, a tollasok kénytelenek voltak régi kvártélyukba éjszakázni, ahonnan addigra már teljesen elszoktak a ragadozók.

Nagyapán korán kelő ember volt, természetesen azonnal észre is vette, hogy nincs a létra ott. Furmányoságra nem gyanakodott, csak egyszerűen visszatette a helyére és a fölső lécet odaszegelte a fa törzséhez, hogy a szél, ami szerinte most eldűtötte, ne tudja többé ezt megtenni. Aznap reggel nem a kakas robajára ébredtem, hanem nagyapám dörmögésére és sűrű kalapácsolásra. Sutba dőlt a tervem. Mást kellett kitalálnom, mert ha a helyzet nem változik, akkor lőttek a reggeli alvásomnak. Hát ha nem tehetem el a fát onnan, a létrát szintén nem tudtam elmozdítani, én nem állhattam ott este, mint egy közlekedési rendőr, hogy erre tilos felhajtani, így aztán elfogytak a tárgyi lehetőségeim. Hosszas töprengés után aztán rájöttem, hogy nem kell nekem bajlódnom semmi féle nehéz dologgal, mert a megoldás tök egyszerű. Nagymamám szabad idejében sokat vart, volt is neki jó nagy és éles ollója. Magamhoz is vettem, majd egy maréknyi kukoricával a kezemben belógtam a tyúkudvarra. Szemenként szórogatva az aranyló szemes csemegét, ballagtam a hátsó szín mögé, ahová a tyúkok követtek is szépen. Reméltem hogy jön a kakas is, és hát úgy is volt. Egy fa elé szórtam egyszerre a markomban maradt összes finomságot, amire rögtön le is csapott az összes szárnyas. Én a kis fát gyorsan megkerülve mögéjük osontam, és egy hangtalan mozdulattal a kakasra vetettem magam. Jobbnak láttam ha ráugrok, hiszen nem volt kis darab jószág.

Eddig még sosem volt személyes kontaktusunk, csak méregettük egymást, de m
ost letepertem. Kiabált ő volna, ha a nyakát el nem kapom, és mint figyelmes falusi gyerek, egy mozdulattal a fejét máris az egyik szárnya alá fordítottam, és betakartam a tollaival. Ez neki hasonló élmény lehetett, mint amikor a strucc befúrja a fejét a homokba, gondolván, hogy ha ő nem lát senkit, akkor ő sem látszik. Hát kakasunknak hirtelen lekapcsolták a villanyt, a szárnya alatt sötét volt. El is csendesedett, én pedig előkaptam a mamám ollóját és a másik szárnya tollait serényen elkezdtem nyirbálni, jó félig. Persze közben nagyon vigyáztam, hogy meg ne sértsem sehol. Csak a tollak hulltak alá. Épp annyira szabdaltam meg, hogy ne tudjon repülni őkelme. Pillanatok alatt végeztünk mindkét szárnyal. A koma nem vette túlzottan zokon a történteket, szerintem fel se fogta mi történt vele 2 perc alatt a teljes sötétségben.

Este aztán felköltözött a csapat a fára. Kakasunknak kicsit nehezebben ment a dolog mint máskor, de ez csak nekem tűnt fel, mert árgus szemekkel figyeltem őt. Eljővén az éjszaka, alig tudtam az izgalomtól elaludni, szinte fél óránként felébredtem és néztem, hogy nem virrad-e ? Aztán eljött az idő, és elkezdődött az első mocorgás a fán, amit aztán harsogó kukorékolás követett. Kisunnyogtam az ágyból, mert nekem ezt a dolgot látnom kellett. A szoba kis ablaka épp a helyszínre nézett. Alig volt még kinti fény, szurkoltam, hogy várjon még a koma egy kicsit, hogy jobban láthassam, amikor megtörténik az eset. Talán 2 percig még csörtetett a fán, keresve az ideális elrugaszkodó helyet, és egyszer csak egy bátor mozdulattal ellökte magát.

Szerintem ő nem erre számított! Szinte szabadesésben esett lefelé, mint a nyeletlen balta, és most tényleg aki útjában volt, azt magával sodorta. Az oldalra kiálló gallyakon még pattant is egyet - kettőt, majd elsőként természetesen, megelőzve mindenkit, nagy puffanással és porfelhővel, landolt a kapirgáló részen, ahol napközben a tyúkjai akkurátusan forgatják át a földet. Ebből a szempontból szerencséje volt, de azt hiszem nekem is. Puha földre esett, délutánra ki is derült, hogy sok baja nem lett. De akkor iszonyatos kotkodácsolásba kezdett, teljesen más hangon, mint zuhanás közben, ugyanis már akkor rájöhetett, hogy valami nem klappol ma reggel, mert nem szép ívesen hajlott a leszállópálya, mint szokott. Annyira felbolydult az esettől a tyúkudvar, hogy mindenki kotkodácsolni kezdett. Erre fel is ébredt nagyapám, aki azonnal kérdőre vont, hogy mit csinálok az ablaknál ? - Hát én csak a nagy zajra ébredtem fel, és megnéztem hogy nem -e valami róka jár kint - válaszoltam. Visszaparancsolt az ágyba. Reggel aztán gyors terepszemlét tartottam. Kakasunk nem volt éppen teljesítőképessége magasfokán ma, valahogy rosszul ébredt :)


Próbált ő a szokásos délceg járással portyázni, de ez sehogy nem ment neki, csak tekergette a fejét és mindennek nekiment. Szerintem szédült lett egy kicsit. Nagyon büszke voltam magamra, hogy sikerült a terv, és biztos voltam benne, hogy estére minden megváltozik, és nyugodt alvás vár rám. Napközben aztán betévedtem a tyúkudvarra is, valami halaszthatatlan dolgom lévén. Úgy emlékszem, hogy a kútból kellett felhúznom a túrót, vagy vajat tartó edényt. Mivel hogy áram nem volt még a házban, így hűtő sem, de még villanyáram sem. Az ételt hűteni mamám leengedte a kútba, egészen a víz színéig. Ott jó hűvös volt mindig. Nekem most egy tálat kellett felhúznom onnan. Félszemmel figyeltem én magam köré mindig, a mai napon meg fokozott figyelmet fordítottam a kakasomra, de most nem láttam sehol. Feltekertem a kötélen lévő edényt és már nyúltam a lábosért, amikor az én levágott szárnyú kópém, hátulról orvul megtámadott. Csendesen osonhatott a hátam mögé, miközben nem figyeltem fél percre. Nekiugrott a lábamnak, a szárnyaival rondán összekarmolta a bőrömet, de nem ez volt a leg fájdalmasabb. A két sarkantyúját, ami nem volt kicsit, belevágta a bokámba, és a belső oldalon teljesen telibe találta a bokám leg tetejét, ahol a csontot szinte csak a bőr védi.

Ez akkora éles fájdalom volt, hogy szinte megrogytam tőle. A kakast elkapni ne
m tudtam, mert lábra sem tudtam állni. Ő pedig még csak el sem menekült, egy méterre állt előttem, a tollait felborzolva és a fejét leengedve, épp úgy mint egy harci kakas. Mintha azt mondta volna nekem, hogy na most gyere és beszéljük csak meg a reggeli zuhanásomat. Ezekre a váratlan esetekre tartogattam magamnál mindig egy jóvágású botot, ami ott volt velem most is a kút oldalának támasztva, könnyedén el is értem. Felkaptam és jól célzott dobással a kópé felé dobtam, remélve, hogy sikerülhet hatástalanítanom a tollas támadómat. Jó felé repült a botom, de mielőtt eltalálta volna, ő egyszerű mozdulattal félrelépett a bot útjából. Erre aztán már véglegesen felbosszantottam magam, nehezen ugyan de fél lábra álltam, és - Úgyis elkaplak - kiáltással, nekilódultam. Két lépés után összerogytam a fájdalomtól újra. Erre aztán mamám is felfigyelhetett és kijött a konyhából és azonnal látta, hogy valami nincs rendben. Mire odaért hozzám a bokám már öklömnyire dagadt, a csonthártya sérülése miatt. Három napig szinte járóképtelen voltam miatta, csak nagy fájdalom árán tudtam bárhová is menni.

Persze azért este kivánszorogtam az udvarra, hogy lássam mi lesz a mai program a tyúkokkal. A lényeg sokat nem változott, a tyúkok felkúsztak a fára most is, legelöl egy másik kakas élén. Az én támadóm csak a létra első fokára ült fel, persze közben többször is szemeztünk egymással. Mérgemben mamámnak el is panaszoltam, hogy mennyire agresszív lett ez a kakas, bár ezt ő is észrevette. Azt is mondtam Neki, hogy nem is emlékszem már, hogy mikor ettünk utoljára már egy finom kakas levest. Szerintem ekkor mondtam ki a halálos ítéletet őkelmére, mert másnap reggel el is kapta nagyapám. Kopasztás közben aztán egymásnak szegezték a kérdést, hogy - Te mama, mikor vágtad le a kakas szárnyáról a tollat ? - Én aztán nem, esetleg te lehettél, csak elfelejtetted ! - Hát bolond azért nem vagyok, csak emlékeznék rá. Hát akkor meg ki lehetett ? Ennek a kérdésnek az elhangzásakor nekem fontos dolgom akadt, teljesen háttal kellett ülnöm a nagyszüleimnek és a falon lévő képet árgus szemekkel vizsgáltam, mintha valami nagyon érdekes dolog lenne rajta. - Nem te voltál, szegezték nekem a kérdést ?! - Áááá, én aztán nem.

Ebédkor aztán mikor a tányéromba a sárgán csillogó finom falusi kakas leve
s került, és megkaptam még valamelyik csontosabb részét, a kanál számba vétele előtt elszóltam magam félhangosan, - Na gyere csak te szemét, most repülj le a fáról! Ezzel aztán le is lepleztem magam, nagyapám rögtön kapcsolván mindjárt egy nyaklevest is akart volna adni a húsleves mellé, de mamám, a jó lélek, rögtön rászólt! - Hagyjad már azt a gyereket, nem látod hogy mennyi baja van, még menni se tud rendesen.
Ebéd után aztán biztonságos helyre húzódva átgondoltam a dolgot, hogy a veszély elhárult ugyan a kakas részéről, de a problémám nem oldódott meg, a tyúkok továbbra is a fán alszanak, én meg itt ülök lesérült lábbal, még egyenlőre tervem sincs. Arra is gondoltam, hogy milyen jó is lenne, ha egy mozdulattal ki tudnám dönteni ezt a hatalmas égig érő fát.



Sok éven keresztül aztán a tyúkok valóban ott aludtak minden nyáron a fán, amíg egyszer egy villám belecsapott a fába, megrepesztve a törzsét, ami miatt ki kellett vágni. Egyszer csak mikor kimentem mamámékhoz, a fának hűlt helye volt. Ekkor már legalább 25 éves lehettem. Jót mosolyogtam a dolgon, mikor eszembe jutott, az én égig érő fám, melyre a kakasom egy éjszakára tudott csak felköltözni, aztán bevégezte. A saját módján meg is bosszulta a dolgot, a közmondás pedig tyúkeszűnek nevezi a szárnyasokat, de az én kakasom az ő sérelmét nem felejtette el !

Mint ahogy a kakas nem felejtett, Te sem felejts el gyerek maradni felnőtt korod ellenére sem. Csak állj meg egy percre az életed rohanásában, idézz fel egy hasonló emléket a múltadból, bizonyára Neked is akad a gyermekkorodból. Hidd el hogy mindenképp megér egy mosolyt. Szép napot :)




7 megjegyzés:

Pista írta...

Nagyon jót derültem a történeten ismét :) Már jó is lett tőle a napom.

Fiziék írta...

Hűha, ha egyszer belendül akkor nem csak két mondat erejéig teszed! De pont ez a jó, olyan mintha egy rövidke mesét olvasna az ember, és még jót is nevet a végén :-D
Ja, kérlek a Diavetítést, tedd egy lentebb mert nem tudtam elolvasni egy jó pár sort a történetből (sajna belelóg a szövege) Köszönöm, meghálálom egyszer ha nagy leszek :-)

Szilvi írta...

:))) olyan érzésem volt az olvasás közben, amikor még kicsi voltam(nah jó most sem vok nagy :D)Apukám mindíg olvasott (Grimm meséket) lefekvés előtt :) És ezt jó volt olvasni :)

Tibcsi írta...

Falusi élményeim számomra is felejthetetlenek és főleg azok a finom házi húslevesek házi tésztával.... Fúúú de szerettem az ízét... és aztán az ebéd utáni csendes ejtőzést, amit persze gyerekként nem bír betartani az ember...
Köszönöm a sztoridat, felébresztett 1-2 emléket...

Erika írta...

Szia! Még csak az első bekezdést tudtam elolvasni időhiány miatt! Rögtön írnom kellett!! Mintha a gyerekkoromról írtál volna. Mi is mindig kerestünk, kutattunk a mamámék házában. Még a padlást is végig jártuk. A darázsfészkek sem riasztottak vissza minket! Hihetetlen! Szerintem sokan felkapták a fejüket, mintha a saját történetét olvasná! Alig várom, hogy végigolvassam! Pusza! E!

Erika írta...

Végre sikerült végigolvasni. Még annyit fűznék hozzá, hogy az én mamámnak annyira jó érzéke volt hozzá, hogy a legveszettebb kakast válassza ki. A wc a hátsó udvaron volt. Náluk úgy volt, hogy első udvar ahol a ház és a nyárikonyha volt, középső udvar baromfik, disznók, kamra, hátsó udvar pottyantós, góré, hodály(dohánnyal foglalkoztak, és oda kötözték ki amit felfűztek).Na szóval én mindig az utolsó percben rohantam a wc-re mert a kakas mindig lesben állt! Ki volt rám élezve. Soha senkit nem bántott, csak mindig engem kergetett meg. Azt azért észre vettem, hogy az én papám sokszor nevetett a bajusza alatt mikor látta, hogy összeszorított combbal próbálok a hátsó udvarra eljutni! ;)

Névtelen írta...

Jaj, ilyen élményem nekem is volt a kakassal. A nagymamám megfogta, a kezembe adott egy botot, és büntiből elpáholhattam, amiért nekem jött. :))
Kata