8/26/2009


Köszönöm mindenkinek a vigasztaló szavakat, nagyon jól esett pár kedves szó.

Az élet megy tovább.....

8/19/2009

Az Édesapám!

Kimondhatatlanul haragszom a sorsomra. Amennyi csodálatos dolgot ad az életben, oly mértékben képes mérhetetlen fájdalmat is utamba gördíteni. Mindig úgy intézi az eseményeket, hogy kiegyensúlyozottak legyenek. Egy kis jó, egy kis rossz. Ezek a hétköznapok. A nagyon jó dolgok, melyekből nem sok van az életünkben, feledhetetlen élményeket nyújtanak. A legrosszabb dolgok, a váratlanul támadó, rettentő fájdalmat okozóak pedig a tragédiák. Életutunk során ezek közül mindegyikkel találkozunk, előbb vagy utóbb. Van ciklus, amelytől már rosszabb nem is lehet. Ez történt most velem is.

A hajnali pirkadat elragadta Őt, magával ragadta lelkét, hátrahagyva fájó, beteg testét. Felszabadulva szárnyalhatott, boldogan és békében, az örök horgászvizek felé. Azért oda, mert ez volt a hobbija, mely végigkísérte az egész életét. Már gondtalanul lógathatja lábát, és áztathatja zsinórját, és foghatja a "nagy halakat". Maga mögött hagyta a való életet, kilépett az utolsó heteiben kínzó fájdalmából. Családtagjai betegsége alatt végig mellette voltak, segítették erejükön felül is. Orvosai tudásukhoz mérten adták Neki a segítséget. A lappangó gyilkos betegség azonban kijátszott mindenkit. Oda csapott le, ahová senki nem várta. Szerencsétlenség volt.

Mi, családtagok maradtunk a halandók soraiban. Szerencsétlen helyzetünkön nem segít most semmi. A leírhatatlan fájdalom a szívünk közepéig hatol, maró, fuldokló, égető fájdalommal tépi amúgy is sebesült lelkünket. Orvosság nincs erre a helyzetre, hiszen ez az életünk, a sorsunk. Megválaszolatlan kérdések tömkelege örvénylik bennünk, esetleg magunkat hibáztatjuk, hogy még ezt, vagy azt megtehettük volna. És akkor még talán.......! Változtatni a tényeken viszont már senki nem tud. Hogy esetleg ki és mikor hozott nem megfelelő döntést, és ezzel visszafordíthatatlanná tette a dolgokat, már nem is lényeges, hiszen segítő kezek nyúltak felé az utolsó pillanatáig.

Hajnalban ment el, amikor mások pihentek. Csendesen lépett kis a való világ korlátai közül, hangtalanul távozott és intett búcsút életének. Kora reggeli ápolói már csak a békésen pihenő, megnyugodott állapotát vehették szemügyre. - Elment tanár úr! Élete aktív szakaszában tanár volt, a tudást próbálta belepalántálni a felnövekvő nemzedékbe. Jó erős hangú, szigorú és feleselést nem tűrő pedagógus lévén sok gyerek, akik azóta felnőttek, nem felejtik el a nevét. Nagyon sokan szerették is, hiszen hatalmas szíve volt a tanári köpeny alatt. Sok iskolai tablóról mosolyog le ránk.

A horgászat mindig is a szíve csücske volt. Mint egyéb más téren, ezen is maximalista volt, nem tűrt hanyag kötést, vagy rendezetlen felszerelést. Lelkesen és örömmel tanítgatta unokáit a halfogás rejtelmeire. Évtizedeken keresztül rengeteg finom halétel került az asztalra általa. Nem kevésbé szerette a másik hobbiját, a szőlészetet. Évek alatt kifejlesztette a tökéletes gazdálkodást a kertben, hatalmas fürtökkel jött fel a kertből, és büszkén mutatta mindenkinek, aki meglátogatta őt. Nagyon szerette az állatokat, kutya-macska mindig rangos helyet foglalt a szeretetlistáján. Igazából meglett korára már mindenkit, aki Őt körülvette, szeretettel adományozott meg.

Haragszom a sorsomra, leírhatatlanul! Nem bocsájtom meg neki, hogy ezt tette velem. Most és itt, távol a szülői házamtól, akkor amikor is nincs lehetőségem felpattanni, és hazarohanni. Életünk olyan kritikus ciklusában vagyunk éppen, amikor nem tehetjük teljesen azt, amit akarunk. Korlátaink vannak, amik békeidőben nem okoznak fejfájást, de most! Mégis mostanra időzítette az elkerülhetetlent. Ez övön aluli ütés, talán meg se érdemlem.

Ugyanilyen fájdalmas és kivédhetetlent tettél az Édesanyámmal, aki aztán valóban nem ezt érdemli tőled. Elvetted Tőle az egyetlen embert, aki az élete része volt már évtizedek óta. Hogyan tehetted ezt? Mi alapján döntöd el, hogy ki, mit érdemel? Igazán adhattál volna még Nekik jó sok évet, hogy együtt legyenek idősebbek, és támogathassák egymást öregkorukban is. Szétszakítottad az életútjukat örökre. Hogyan is tudsz ennyire kegyetlen lenni.........

Elvettél egy férjet, egy feleségtől. Elvettél egy apát, két felnőtt gyerektől. Elvettél nagyapát, három unokától. Elvettél egy barátot, sok embertől. Elvettél egykori munkatársat, hajdani kollégáktól. Elvettél egy embert az életből, aki szeretett volna még itt lenni köztünk, hiszen mindannyian nagyon szerettük Őt! Nem szeretlek sorsom most téged !!!!!!!!!!!!!!

Apukám! A monitort is alig látom a könnyeimtől, de így kell elbúcsúzzak tőled, el kell engedjem a lelkedet. Ritkán sírok, de Te nagyon mélyről hozod elő most a könnyeimet. A kis gyertya, melyet érted gyújtottam hamarosan csonkjáig ég. Halovány kis füstje hamar szétoszlik körülöttem, átölelve testem lelkem. Érzem, hogy Te most itt vagy velem, eljöttél hozzám, elbúcsúzni, ha már nekem nem volt lehetőségem melletted lenni, és fogni a kezedet utolsó perceidben. A sorsunk máshogy rendelkezett.
Menj végtelen utadra, ha már így döntöttél, hogy itt hagysz minket.

A szíved és lelked nyugodjon békében örökké.

szerető fiad