calmblog

Repülj ......

Karácsony volt, évvége. A tél ugyan nem volt túl hideg, sőt aznap mondhatni, hogy melegen sütött a nap is. A kis társaság, 3-an, elmentünk megebédelni valami kifőzdébe, pár száz Ft-os egyszerű kis ebédre, volt pár ilyen a városban. Ebéd után aztán visszamenve a számítógép szervizbe (munkahely) egy kávé következett és Zsolti barátomnak jött az ötlet, hogy nem megyünk-e ki a reptérre, mert állítólag a sárkányrepülősök egyszer, így év végén, bárkit elvisznek egy kis körre ingyen. Van ott egy barátunknak a tesója, aki pilóta, majd megkeressük. Háát….. menjünk. Békéscsabán nincs messze a reptér a várostól, 3 km lehet talán, 5 perc alatt ott is voltunk. Közeledvén hátul ültem a kocsiban, kellemesen sütkéreztem a decemberi napsütésben, kicsit szorongtam, hogy mi is vár rám.

Mint általában minden kisgyereknek, nekem is nagy álmaim közé tartozott a repülés, majd egyszer pilóta leszek – gondoltam párszor. Iskolába is, és később dolgozni is nap, mint nap a reptér mellett vitt a busz, később az autó, mivelhogy közvetlen a felszálló pálya mellett ment az út. Mondhatni, hogy 4-5 méter választotta csak el a közutat és a füves pályát, közte azért nagy árokkal és kisebb bokrokkal. Így hát volt alkalmam belelátni a reptér életébe és bizony mindig bámultam is. Voltak ott kisebb-nagyobb repülők is, vitorlások is, sőt sokszor láttam, hogy ejtőernyősök is lógtak a levegőben J Na persze láttam SÁRKÁNYREPÜLŐKET is!

Ezen a decemberi délutánon is egy ilyen légijármű által változott meg az életem, szerintem örökre. Tényleg ott voltak a szakosztály tagok kint a reptéren. Pár szó, köszönés, kezelés és Zsoltira már fel is került egy meleg kabát és már be is ült egy piros gépbe, ami aztán fél perc után már a levegőbe is repítette. Óóóóóó…..! Tudni kell, hogy még soha nem repültem, csupán a képzeletemben. Nagyon vártam azt, hogy egyszer lehessen lehetőségem, de nagyon féltem is. 5 perces kör után már Sanyi öltözött és ugrott a gépbe és huss….! Ó, jajj, ha most leszállnak, akkor nekem kell majd beülnöm, vagy felülnöm. De én biztosan akarom ezt? Voltak ott kint jó páran, én pedig valakihez odafordultam és óvatosan, halkan megkérdeztem, hogy nem veszélyes dolog ez? Ó ember! Ne aggódj, ott fent ember még nem maradt! Na ettől aztán végképp meg is nyugodtam annyira, hogy még talán a hasmenés gondolata is megfordult bennem. El is osontam volna talán, lehet, hogy a visszautat nem erőltettem volna, de időm elfogyott, ugyanis a gép visszaért és Sanyi ki is szállt már belőle. Annyi időm még éppen volt, hogy Zsoltihoz fordulva megkérdeztem: - Te, milyen volt az előbb? Sima egyszerűséggel kibökte: - Ne aggódjál már, menjél, mert rád vár az ember. Valyugh Attila a becsületes magyar neve az én kiválasztott emberemnek, aki hivatott volt az életemben először engem elemelni a földtől egy sárkányrepülőben. – Szia, repültél már? - bökte ki ezt az egyszerű kérdést. – Én aztán nem, de nem félek! (dehogynem) de ő ezt tudta jól, utólag már én is tudom, hogy tudta. – Na nem baj, ha gáz van kopogtasd meg a sisakomat és leszállok. Hogy mit értett „gáz”–on azt nem tudtam még akkor. Jól bebugyoláltam magam, felültem mögé és bekötöttem az övemet. Kesztyűm is volt, hiszen tél volt vagy mi!? A motor egy gombnyomásra indult és már gurultunk is a füves pályán. A zárt bukósisak körül egyre hangosabban kezdett süvíteni a szél, ahogy gyorsultunk. Kapaszkodási lehetőség nem túl sok volt, semmi fogantyú vagy cső. Vagy az Attila válla, vagy valami burkolatféle a kezemnél, de túl vastag és széles ahhoz, hogy átfogjam. Talán 50 métert gurulhattunk egyre gyorsulva, aztán egyszer csak megszűnt a kerekek rázása. A fejem egy pillanat alatt előrebukott és lefejeltem az Attila sisakját. Bocsi…..mondhattam volna, ha jött volna ki hang a torkomon, de egyébként sem lett volna túl sok értelme, hiszen a motor hangosan zúgott mögöttem. Megszólalni már nem tudtam, de nem is akartam.

Elterveztem ezerszer, hogyha majd én egyszer talán repülni fogok, akkor majd mindent jól megnézek, nyugodtan végigvezetem a tekintetemet a fölről eddig jól ismert utakon, tájakon. Megkeresek ismerős helyeket, akár még házakat is. Lesz majd időm csodálni a horizontot, a felhőket, amik akkor majd közelebb lesznek. Sok dolgot elképzeltem előre, már kiskorom óta! Hát akkor itt az idő? Vagy nem? A felszállás pillanatától kezdve, megérezve a 4-ik dimenziót én már nem tudtam koordinálni semmit sem. A tehetetlenségi erő dobált jobbra-balra, le és föl. A gyomrom egyszer a torkomban volt, másszor meg a s…lyukában :-) Ezt így kellett leírnom, mert ez sárkányos szakszó!

Ha próbáltam is kapaszkodni, nem volt mibe. Szétnézni nagyon nem tudtam, mert oldalra nézve vagy az eget, vagy a földet láttam, de egészen furcsa helyzetből, mivelhogy a gép teljesen oldalra volt borulva. Talán fáznom is kellett volna a téli hidegben, de erre nem emlékszem. A nemrég bepakolt ebéd a gyomromban bizony elég érdekes érzéseket keltett már, talán az is lehet, hogy kidobnám a taccsot…. Ha volna hová, ugyanis a sisak rostélya le volt húzva, így csak a saját képembe hányhattam volna, nos az pedig nem túlzottan praktikus. Sem az időre, hogy meddig repültünk, sem a tájra, látványra nem emlékszem. Egy idő után csupán csak azért imádkoztam, hogy egyszer még az életben had kerüljek le ép bőrrel a földre. Remegett kezem–lábam már, fejem zúgott, gyomrom felfordult, izmaim görcsössé váltak. Halálfélelmem volt, de tényleg. Aztán egyszer csak végének látszott a dolog, mert vízszintessé vált a horizont körülöttem, ami eddig egyáltalán nem volt behatárolható a számomra, hogy merre van a lent és fent. Leszálltunk…………………
Valaki kibontott a gépből és lekapta a sisakomat. – Na, milyen volt? Ugye király? kérdezte Zsolti. – Ja, perszeeeee, nagyon jó volt – hebegtem. – Te, elég fehér vagy, jól érzed magad – szegezte nekem a kérdést Sanyi. – Hogyne, persze, én ne lennék jól!

Aztán valahogy odakeveredett az Attila is és ő is megkérdezte. hogy milyen volt, én csak bólogattam szorgalmasan. – Egy kicsit megforgattalak a levegőben, ugye milyen frankó érzés volt – mondta. – Ó , de jó, nagyon élveztem, köszi a repülést – még ennyit el tudtam habogni, azután már kicsit kerestem a kiutat a társaságból, hogy valahová leülhessek. Még maradtunk kis ideig, majd visszamentünk a szervizbe. Egész délután nagyon rosszul éreztem a gyomromat, állandóan hányingerem volt és remegett a lábam is, ráadásul szédültem is. Mondta is Zsolti, hogy: - Téged aztán jól megforgatott Attila, láttuk is a földről, mondtam is Sanyinak, hogy milyen jó lehet most neked. Hát nekem tényleg nagyon jó volt :-( Akkor délután elhatároztam magamban, hogy én SOHA többet nem repülök, de még a reptérre sem megyek ki, sőt ha arra vezet az utam mellette, akkor inkább kerülő úton megyek, hogy még a repteret se lássam. Ezt akkor annyira komolyan gondoltam, hogy szinte megesküdtem rá!

Másfél hét múlva megvettük egy barátommal közösen az első sárkányrepülőmet, amellyel aztán megtanultam repülni, és közel 10 éven keresztül sok csodálatos órát repültem, sok ezer embert elvittem és a vége felé már meg is tanítottam pár barátomat a repülés alapjaira. Az időszak elején, 1-2 éven keresztül, szinte minden nap kint voltam a reptéren és repültem. Minden évszakot és közeget megrepültem. Szelet, felhőt, havat, jeget, esőt, kánikulát, napkeltét és –nyugtát, vihart, ködöt és sorolhatnám még. Említhető versenyeredményem nincs, nem azért repültem, hogy bizonyítsak bármit is, csupán a repülés szeretete hajtott, de az leírhatatlanul. Vonzott a magasság nagyon, ezért aztán legfőképp a felhők között, de legjobban fölöttük szerettem szállni. Legcsodálatosabb élményeim egyike az volt az egyik télen, mikor hetek óta a szürke és hideg nyirkos idő kínozta az embereket a földön, én felszálltam és áttörtem a felhők fölé és láthattam ezt a képet, amit a repüléseim során az egyik legjobb felvételnek tartok. Felteszem teljes felbontásban, hogy megnézhesd, még hagyományos géppel készült, nem digitalizált.

Leírni az érzést, amit akkor ott éreztem, nem túl egyszerű feladat, de hiszen láthatod Te is. Amikor ott lebegtem csövek, sodronyok, ponyvák és csavarok által összeállított gépemmel (a sárkányrepülő összetevői), akkor bizony érdekes érzések kavarogtak bennem. Oly nyugalom telepedett rám ettől a látványtól, ahol is a látóhatár a végtelen és a civilizáció semmi jele nem található körülöttem, mintha csak én egyedül lennék ezen a világon, amelyben csak a nap és a felhők találhatóak, semmi egyéb. De hiszen nincs is semmi egyébre szükséged, hiszen ez oly gyönyörű. Csak hadd maradhassak itt, így lebegve a semmiben, hadd melengesse az arcomat a napfény, és hadd higgyem azt, hogy alattam puha és lágy tapintású paplan van terítve, melybe belesüppedhetek, ha kedvem tartja. Itt fönn, ebben a világban nincs semmid, amit lentről magaddal hoztál, hiszen egyedül vagy, nincs gond, idegeskedés, nincs elvégezetlen feladat, ami miatt izgulnod kellene, nincs ellenség, vagy félelem. Semmi olyan dolog nincs benned, ami elronthatná vagy elvehetné ezt az élvezetet, amit most átélhetsz. Kitárhatod a szíved–lelked, itt nincs amitől ne tennéd meg, hogy védtelenné válhass. Csináld! Ha képes vagy erre itt fönn és megnyílsz, akkor rájössz arra, hogy olyan érzés kerít hatalmába, amit ott lent soha nem érezhetsz meg. Feltolva a sisakod rostélyát arcod simogatja a lágy és meleg szél, a levegő illata oly más, mint a földön. Édeskés, teljesen tiszta és pormentes. A felhők mindent lezárnak a földre most, hideget, szmogot, szürkeséget és egyéb mást is, ami megnehezíti a mindennapodat. A géped kormányát elengedheted, hiszen a sárkány simán repül így is, ha nincs nagy szél, amit korrigálnod kellene, és itt nincs. A szemed lecsukhatod, szemhéjadon keresztül úgyis átsüt a fény, annyira erősen süt a nap, hiszen nem szűri a fényét semmi sem. Így, ebben az állapotban repülni, átadva magad egy más dimenziónak csodálatos élmény. Leírhatatlan. Teendőd semmi, nincs mit figyelned, nem mész neki semminek, hiszen a földtől legalább 1500 méterre vagy. A motorodat is leállíthatod, ha kedved tartja, ha hatványozni akarod az élvezetet, nem süllyedsz túlzottan. Ha pedig mégis feljebb akarsz majd jönni, újra beindíthatod.

Mennyire szerencsés vagy te ember, hogy ezt teheted, legyőzve a fizika törvényeit, a gravitációt, képes vagy itt repülni, mint a madár. Mennyi vér és élet áldoztatott meg azért az idők során, hogy ezt tehesd, amíg kifejlődött a technika idáig, hogy most lebeghess a semmiben, biztonságban. Még ha számba vesszük a saját bátorságodat, akkor is tisztelni kell az érzést, és meg kell hajolni azok emberek lelkei előtt, akik eljuttattak idáig. Itt vannak ők fent, a felhők felett, hiszen ők is próbáltak ide jutni, de ők már nem mehetnek le innen soha. Hát köszönöm nektek, legyen a jelenlétem hála számotokra, meghajlok és tisztellek benneteket, nem hiába áldoztátok fel életeteket.

Sajnos nem tarthat örökké ez a kirándulás, az üzemanyag véges és a nap is lenyugszik. Vissza kell térni a földre. Levéve a gázt egyre közelebb kerülsz a felhők tetejéhez, és egyszer csak belesüllyedsz. Szürkeség és hideg fogad odalent, a többi kevésbé vidám földi dolgot nem sorolom. De ott fenn oly mértékben sikerült feltöltődni, hogy napokig, sőt hetekig kitart majd az érzés. Engem egész életemre megbűvölt a felhők fölötti élmény. Volt ugyan több is, elsorolni hosszú lenne, de ez egyedi volt. Ezért is készült a kép, hogy Te is, kedves olvasó, próbáld átélni ezt az élményt.

Felteszek még pár képet, kis leírással, láthasd, hogy mennyire csodás dolog a sárkányrepülés. Ha lehetőséged van kipróbálni, akkor föltétlen tedd meg, ne félj. Reménykedj, hogy Te kíméletesebb pilótát fogsz ki először, mint én, aki ugyan semmi rosszat nem akart nekem, csak jól megreptetett. Pár évre rá hogy pilóta lettem és már vihettem bátran utast, megfogadtam! Én soha nem repülök majd úgy olyan emberrel, aki még nem repült, mint velem akkor Attila. Mindenképp szeretném megszerettetni mindenkivel a repülést, és ezért úgy repülök vele, mintha egy kosár tojást vinnék :-)
Legyen jó érzése, csodálkozzon rá a világra innen felülről, élvezze és ne féljen, hiszen nincs mitől.

Itt Ausztráliában még nem volt lehetőségem sárkányozni. Láttam már gépeket repülni, épp olyanok mint otthon. Eljön majd az időm itt is, és remélem megcsodálhatom ezt a tájat is felülről és felmehetek a felhők közé itt is. Kíváncsian várom az érzést. Ha sikerül feljutnom, bizton ígérem, hogy beszámolok róla Neked is, hiszen most is velem repültél ott fent, csak Te a képzeletedben, de ugye milyen csodás volt ………….. :-)