A lépcső, majd ami utána következik ......


Ha Te azt gondolod, hogy nem tudsz meditálni, hát akkor bizony megingatlak a hitedben, mert éppen úgy megy ez Neked is, mint bárkinek. Most majd be is bizonyítom Neked, csak arra kérlek, hogy indíts el egy számodra kellemes zenét, majd próbálj kellemes, nyugodt és csendes környezetet kialakítani magad körül. Ne csapkodjanak ajtót a fejed mellett és ne ordítson rock zene a helyiség másik sarkában. A lényeg, hogy jól érezd magad és tedd félre a napi gondjaidat, engedd szabadjára a fantáziádat, hagyd, hogy a képzeleted szakítson ki a mindennapos ritmusodból és ne emelj neki gátat sehol sem, hatolhasson át mindenen, azon is, amin eddig még soha nem volt alkalma. Olyan dimenziókba is hagyd, hogy merészkedjen, ahová eddig csak álmaidban jutottál el, és ne félj attól, hogy furcsa érzések kerítenek majd hatalmukba. Csak gyere velem, elviszlek oda ahol én már sokszor jártam, és bármikor könnyedén megyek manapság is, bár igaz, hogy csak képzeletben. Remélem Neked is kialakul egy hasonló hely a képzeletedben, ahová a későbbiek során bármikor eljuthatsz, ha szükséged van nyugalomra, energiára és belső lelki harmóniára. Mert ez a hely épp az, ahol ezeket megtalálod, és itt pillanatok alatt áthatol a hely varázsa és egyedi hangulata. Nagy szükség van a képzeletedre és vágyaidra, hogy akard ezt az érzést és helyet megismerni, meglásd menni fog könnyedén. Nos indulás!

Ülsz a géped előtt. Most hagyd a tested ott, ahol van, könnyedén lépj ki belőle. Állj fel és kiemelkedvén pillants bátran hátra és nézz vissza arra az emberre, aki ott ül és bambán mered a monitorra. Az Te vagy, de hagyd őt most ott, hadd tegye a dolgát, mi menjünk innen el egy kis kirándulásra, és ha végeztünk majd meglátod, hogy ő még mindig ott fog ülni, de már nem ugyanaz az ember lesz. Most még feszült kicsit, némileg görnyedt a napi sok gondtól, ami ott nehezedik a vállaira. Az agya teljesítőképessége sem áll a helyzet magaslatán, hiszen zakatol a feladatoktól és minden mástól. Hagyd őt most!
A helyiségben nézz szét. Ismersz mindent pontosan, de van amit eddig nem láttál, ott az egyik falon, talán a szekrény mellett vagy a polcoknál halványan kirajzolódik egy ajtócska. Nem túl nagy és széles, sőt alig látszik a körvonala. Kilincs nincs rajta, de nem is kell, hiszen ahogy közelítesz hozzá szépen csendesen kitárul magától. Nem túl széles, kicsit össze kell magad húznod ahhoz, hogy be tudj bújni rajta, még a fejedet is le kell húzni kicsit. Ne tétovázz belépni rajta, még akkor sem, ha bepillantva félhomályt látsz. Éppen annyi hely van bent, hogy kényelmesen lépkedhetsz előre. Az ajtó most mögötted hangtalanul becsukódik, véglegesen elzárva az eddigi környezetet. Nem csak a szobádat hagyod magad mögött az ajtó túloldalán, hanem minden egyéb mást is, ami eddig rád telepedett. Csak lépkedj előre és érezd, hogy mint mihaszna ruhadarabokat szórod le magadról a feszültségeket és gondokat. Minden egyes lépéssel könnyebb leszel, érzed a lábadon, hogy csökken a tested súlya és lassan úgy érzed magad, mintha puha párnákon járnál, bár a járásban nem akadályoznak. Folyosón haladsz ahol nincs napfény. Igazi félhomály, olyan pinceszerű hangulat és illat vesz körül. A hely mégis békés és nyugodt. Kis balos kanyar és kezd is kiszélesedni a helység, távolodnak a falak, de nem túlzottan. Fejed fölött a plafon is már sokkal magasabb, minthogy el tudnád érni. Még pár lépés és már látod is, hogy a talpad alatti utacska véget ér, illetve az utad egy lépcsőhöz ért. Lefelé folytatódik majd. Nem látod sem azt, hogy hány lépcsőfok vár rád, sem azt, hogy hová vezet ez a lefelé út, de nincs benned félsz vagy bizonytalanság. Semleges vagy, csak bátran lelépsz az első fokra, hiszen érzed, hogy ott ahová vezet az út, valami érdekes vár.
A tested súlya teljes még. Egy pillanatra megállsz és oldalra nézel, majd hátra és föl. Mintha nem értenéd azt, hogy miképp kerültél ide, hiszen előbb még a szobádban voltál és csupán pár lépés ….. na mindegy. Az hogy elindulj–e lefelé számodra teljesen természetes. Egy–kettő–három, na de, ó hiszen csökken a súlyom. Fokonként érezhetően könnyebbé válsz, négy–öt–hat, már nem csak a súlyod változik eszement módon, de alulról úgy érzed, mintha valami emelne fölfelé. A körülötted lévő falak fokonként távolodnak, a félhomály megszűnik, világosság tölti be a teret körülötted. Előre még mindig nem látsz rendesen, de mész tovább, illetve már csak libbensz lefelé, hét–nyolc–kilenc, de hát …. nincs is súlyod már, meg is torpansz, nem mersz lépni, mert úgy érzed, hogy a semmi következik. Nem csak a fény lett erős, szinte zavaró, de már a hőmérséklet is megnőtt, meleg lett és teljes csend. Lenézve már nem látod a tizedik fokot, a semmibe kell lépned, és KELL lépned, mert sehová máshová nem tudsz menni, de nem is akarsz. Könnyedén elrugaszkodsz, becsukod a szemed. Csak azt érzed, hogy előrefelé indulsz el, de a talajt már nem érinted. Bőrödön fényt és oly barátságos melegséget érzel, hogy ettől kivirul a lelked. Testeden ruháid semmivé válnak, minek is rajtad a valóságból hozott dolgok, nagyon puha selyem fátyol ölel át, és ruhaként elborítja testedet, szinte észrevétlenül. Előreszegett arccal, csukott szemmel simogató szélben, teljesen súlytalanul lebegve suhansz már előre. Oly biztonságban vagy, hogy ezt bátran teszed. Szükségét, hogy kinyisd a szemed nem érzed, ennyire kellemesen még soha nem lebegtél, fürdesz a fényes melegségben, a szél halk susogással tudatja veled füleiden keresztül, hogy haladsz előre valami leírhatatlanul vonzó dolog felé. Lábaid térdben behajlanak és hátranyúlnak lábfejeid, ezzel együtt két karod is hátrahanyatlik, mellkasod előre domborodik, mintha felkínálnád a tested ennek az új érzésnek. A tested állapota is változik, úgy érzed, mintha átsütne rajtad a fény. Nincs bőr, hús és csont. Fény vagy már teljes testeddel. Ettől az érzéstől minden pici porcikád bizseregni kezd és azt érzed, hogy belülről kezdesz melegséget árasztani. Fantasztikus érzés.

Vízszintes repülésed lefelé ívelőre változik, végtagjaid visszarendeződnek, a fény mostmár nem erős, sebességed lelassul. Egy tollpihe érkezik a földre, épp olyan vagy. Két lábaddal finoman megállsz és a szemed is kinyitod lassan. Puha zöld pázsitra lépsz, amibe kicsit bele is süppedsz. Egy mezőn vagy, fürdesz a napfényben és a szélben. Súlyod szinte semmi, alig tart a gravitáció a földön, illetve nem is tudod hol vagy. Tudod merre indulj. A dombocska felé veszed az irány, minden egyes lépéseddel métereket haladsz előre, könnyedén feljutsz a tetejére és szemeid elé tárul egy csodás kis völgy, lent egy házikóval és a ház mögött egy nagy tóval. A parton a ház és a víz között fák magasodnak az ég felé. Mennyire szép kép, mint a mesében, vagy képzeletben. Nem is tudod, de nem fontos most ez. Menjünk! Gázolsz a fűben, a fűszálak becsúsznak a lábujjaid közé, de oly vékonykák és puhák, hogy semmiképp nem sértik fel a bőröd, de hiszen nincs is most bőröd. Csiklandoznak. Ahogy közelítesz olyan érzés fog el, mintha már jártál volna itt. Belülről érzed a szíved felöl a melegséget ahogy odaérsz, hogy ezt a helyet Neked ismerned kell, vagy talán haza jöttél. De mikor van ez és hol és ..és …és, nem érted! Jó itt lenni és kész, nagyon jó. Akácfa deszkakerítés, szépen legyalulva a szélei, hogy ne érhesse tüske a kezed. Régi lehet, a melegtől és esőtől már megnyíltak a deszka erei a tetején. Ahogy süti a nap, közel hajolva érezheted a fa pompás illatát, tenyeredet rátéve érzed a meleget, amit összegyűjtött évtizedek alatt, vagy ki tudja mióta áll már itt. Kicsit nyiszorogva kinyílik a kiskapu és te bátran belépsz. Szép kis udvar, balról melléképület, kicsi járda vezet téged a házhoz, mely veled szemben van. Senki nincs itt. A fák a ház mögött a széltől suhogva bólogatnak, néha egy–egy levelet elhullajtva. A legmagasabb árnyéka éppen bevetődik az udvarra, kellemes árnyékot rajzolva a fűre. Fekete gránitkő kockákból van kirakva a járda, olyan mintha macskakő lenne. Mikor rálépsz érzed, hogy az idő csodásan simára koptatta már a felületét, szélei már lefelé állnak. A talpadon áthatol a kő melege, érzed ugyan a kövek közötti fugát, de nem zavar. Lépkedsz a ház felé és kicsi lépcsőn fellépve már a folyosón haladsz. Egy ajtó balról, amin belépsz. Ez a konyha, nagy és tágas, ablaka a tavacskára néz. Az ablak előtt asztal, a teteje éppen az ablak párkányáig ér. Besüt a napfény a tó felől, de már magasabban van attól, hogy téged elvakítson. Ellenben a vízben tükröződik a fénye, így a csillogástól olyan érzésed van, mintha villogtatnának a szemedbe. De nem zavar, csak nem látsz rendesen mindent ettől a szobában. Nem vagy egyedül. Balról az asztal mellett egy hosszú hajú nő áll, mellette két oldalt két kicsinyke gyerek, egyik lány, másik fiú. A nő a két kezével a gyerekei fejét illetve vállát fogja. Nem látod az arcukat a fénytől. Azt ellenben érzed, hogy téged vártak és hogy nagyon szeretnek. Kellemes ez a helyiség nagyon. Oldalra tekintve balra van ott még valaki, akit jól látsz, de így elsőre nem ismerős. Egy igencsak öreg emberke, hosszú ősz hajjal álldogál a falnál és csendesen téged néz. Tekintete simogat, nagyon kedves embernek látod őt, de nem érzed azt, hogy ehhez a családhoz tartozna. Igen család, mert nyilvánvaló hogy Ők a Te családod lehetnek, a feleséged és a két gyermeked. Hazajöttél hozzájuk, de hogy mindez mikor történik, azt nem tudod. Mindenesetre csodásan érzed magad velük, közelebb menvén megsimogatod a gyerekeket. Az arcukat még mindig nem látod rendesen. Egészen közel állsz a feleségedhez és ő úgy fordítja az arcát, hogy beterítse a fény. Ekkor látod meg igazán a szép barna szemeit, finom vonalú arcát, hullámos ajkait. Mosolyog rád csodásan, de nem szólal meg, bár nincs is rá szükséged, hiszen mindent tudsz. Tudod, hogy te most egy előző életedbe jöttél vissza, oda, ahol talán a legjobban érezted magad és kellemes életed volt velük. Átszőtte az életedet a szeretet és nyugalom, itt boldogok voltatok mindannyian. A gyerekeid odasimulnak a lábadhoz és megsimogatják a kezeidet. Érzed a kis kezük puha bőrének érintését, aprócska ujjaik bizonytalanságát. Keresik a tenyered melegét és biztonságát. Álltok így kicsit némán, de több érzés szövi át a lelketeket, mintha bármit is mondanátok. Ezért az érzésért érdemes megszületni és élni. Oly mélyen behatol a szívedbe, hogy szinte beleszédülsz már. Tudod, hogy te innen soha nem akarsz elmenni már, pedig menned kell. Ezt ők is tudják és nem is szomorúak ettől. A családi burokból, amit úgy négyen alkottatok, nem könnyű kilépni, de mégis megteszed. Ettől ők nem lesznek bánatosak, sem szomorúak, tudják azt, hogy jössz még sokszor hozzájuk. Kedvesed még mosolyogva belenéz a szemedbe, úgy jó mélyen. Ez az a fajta pillantás, amit nehéz leírni. Oly csodás az élet, mennyi fantasztikus dolgot ad nekünk, mennyi érzést, amely kézzel nem fogható, de mégis sokkal többre képes, mint a tárgyi valóság. Hogy át tud hatolni mindenen, ami körülvesz, és mennyire erős tud lenni ott bent. Nincs köztetek fizikai kontaktus, mégis az ő szemeiből olyan sokatmondó tekintet árad, ami aztán valahogy benned azonnal megfogan és lefordítódik a te lelked számára érthető dolgokká. Nem kell tolmács.
Pár másodperc elég és neked örökre emlék marad ez a pillantás. Lecsukod a pilláidat, de érzed a szemhéjaidon keresztül is, hogy ő még néz téged. Tovább kell menned, lassan elfordítod a fejed a helyiség bal sarka felé. Ott is vár valaki. Pár lépés csupán odamenni hozzá. Nagyon idős ember, arcán mély barázdákkal, vonásai azonban kedvesek és nagyon megnyugtatóak. Ő is simogató tekintettel ölel át, szája kis mosolyra húzódik. A vibráló napfényben látod arcbőrének kis gödreit is. Nem szól ő sem. Jobb kezét előrenyújtja és megfogja a bal válladat puhán. Ujjai finoman érintik a leheletvékony ruhádat, az érzés, amit átad Neked, azonnal áthatol rajta. Ő nagyon jól ismer Téged, már nagyon rég óta egyengeti az utadat. Ha segítségre szorulsz, ő teszi a dolgát. Ha betegség gyötör, ha félsz, ha tanácstalan vagy, ha hibát követsz el, ha boldog vagy - végtelen az életutad alatt megtörténhető dolgok listája - ő mindenhol jelen van, hiszen ő egyengeti a sorsodat. Őrangyal talán, ő lenne az, akit néha hívsz, ha bajban vagy, vagy megköszönsz neki dolgot, hogy átsegített valamin. Vagy csak egyszerűen a sorsod egyengetője, csak éppen emberi alakot öltött. Bárhogy is nevezheted, de Ő az. Tudod az érintéséből, hogy nincs előtte titkod, nyitott könyv vagy neki, olvas benned. De nem kér számon semmit. Ő mindig tudja azt, hogy mi miért történik, és az életedben minden kis apró dolognak nagy jelentősége van, ha még azt Te akkor nem is érted meg. Legyen az jó, vagy rossz dolog. A jónak örülsz, a rosszból tanulsz. Sok kis csodás élménnyel ajándékoz meg az életed során nap mint nap, hiszen ezekből áll össze a napod, nem nagy dolgokból, azok ritkán történnek. Te nem is tudod, de ő ott van és figyel rád. Hagyja azt is, hogy hibát kövess el, hogy rossz dolgot tegyél, hogy megbűnhődj, hogy bánatos legyél, sőt még irdatlan fájdalmat is kioszt neked. Tanulnod kell a hibáidból, és ennek ez a módja.
Puha érintéséből megérted az ő üzenetét. Jó ember vagy, sugallja Neked, éld csak az életed így tovább, ahogyan eddig élted. Többször pergett már le életed filmje, volt nehéz életed és volt könnyű is. Legfőképp Te magad határozod meg a sorsodat, én csak figyellek, és amikor kell, segítek. De kell néha, hogy el gyere ide és megértsd, hogy miért van minden körülötted úgy, ahogy van. Te alakítod olyanná. Soha ne a sorsod hibáztasd, ugyanis ha valaki tehet valamit, hogy változás következzen be az életedben, nos, akkor az Te vagy egyedül. De tudod Te ezt, csak néha elfelejted. Menj csak bátran az utadon, rengeteg dolog vár még rád, ne félj semmitől, hiszen aminek meg kell történnie az úgyis bekövetkezik. Gyere ide bármikor, ha elbizonytalanodsz, vagy csak felmelegíteni szándékozol a lelkedet, mi itt leszünk Neked.
Mennyire jól esnek a szavai. Könnyedén elengedi a vállad és kis lépésekkel hátrálni kezd, már nem is látod csak a körvonalát, majd az is szertefoszlik. Szétnézel, de nincs már a helyiségben senki, menned kell! A nyitott ajtón kilépsz a folyosóra és magad után behúzod az ajtót, ami félútig jön is könnyedén, majd egyre nehezebbé válik, olyan érzés lesz, mintha nagy huzat lenne és a szél visszafogná az ajtó lapját. De Te húzod kissé erősebben. A levegő áramlása a füled hallatára kezd felgyorsulni, de nem csak a fütyülés erősödik, megváltoznak a fények is, mintha nagyon erős reflektorral világítanának rád. De ennek ellenére az ajtót könnyedén becsukod, bár akkorra már annyira erős a fény és a hang, hogy összefolyik minden. Klatt!! Becsukódik az ajtó és ezzel egy időben megszűnik minden külső hatás. Kezdesz ocsúdni. Óóóóóó…… de hiszen ez már a Te szobád, a fal ahol az ajtó volt, de már nyoma sincs. De nézd csak, ott a számítógépnél ül egy ember, meredten nézi a monitort, az Te magad vagy. De hiszen ez már nem is az az ember, akit itt hagytál. Időközben egy jót utazott és nagy élményben volt része, láthatóan jobban is érzi magát, nem feszült annyira, mint kis idővel ezelőtt. Szépen ereszkedj vissza saját testi valóságodba, zökkenj vissza a valóságba. Egy szempillantás és kész :-)
Nos kedves olvasóm, az elmúlt percekben alkalmad volt megízlelni az én saját előző életem környezetét, hangulatát és mondanivalóját. Elhívtalak és Te eljöttél. Megvan a Te sajátod is, éppúgy mint mindenkié, csupán csak meg kell keresned. De nem is kell keresned, hiszen megmutattam az utat, hogy hogyan jutsz el oda. A lépcső végén a következő meditációd során Te már a saját utadra fogsz érkezni és járod be azt, lökd csak el magad bátran. Tudod már, hogy ott mindent megtalálsz, amire szükséged van, legfőképp a belső harmóniádat, békédet. Ez az életed alapja, ha ez rendbe van téve, akkor bártan építhetsz rá, pakolhatod a napi feladatokat, tűzhetsz ki célokat. Működni fog a dolog, hidd el, én már régóta így élem az életem. Ezért is ajánlottam Neked. Csak bátran próbálkozz, ha nem sikerül elsőre majd fog másodszorra. Ott van a világod és vár rád, ne feledd……………… :-)