4/30/2008




Egy idézettel kezdeném : “A lélek öregnek születik, de megfiatalodik. Ez az élet komédiája. A test fiatalnak születik, de megöregszik. Ez az élet tragédiája.” (Oscar Wilde)



Az ember életében a változásokat mindenki a maga módján éli meg. Abban az esetben pedig ha az egész életed gyökeresen megváltozik, nos akkor történik az, hogy "kiver a víz" :-) Persze csak sajátságos módon értendő, hiszen személyfüggő hogy ki mennyire képes kezelni ezt a válsághelyzetet. De mindenképpen át kell élni úgymond kellemetlen napokat. Ha pedig ez a változás glogálisan átformálja az életedet, akkor erőssnek kell lenned, bátornak, bizakodónak, kitarónak és bármennyire is az egyik éned ragaszkodna a megszokott és jól bejáratott életformához, a másik énednek akarnia kell az újat. Változik az ország, a város, az utca, a lakás, a szobád és minden ami körülvesz. Te maradsz csak ugyanaz és eseleg még a kedvesed. De belül már Te sem......

Mikor eljöttünk és magunk mögött hagytuk Európát - M.országot, elmondhatjuk hogy életünk legnagyobb változásán mentünk keresztül. Nem volt könnyű, a szívünk legmélyén nem is biztos hogy akartuk, de a környezet és sok egyéb dolog rákényszerített. Nem volt más megoldás, illetve lehetett volna maradni is, de minek ? Az okokat mindenki ismeri, akit foglalkoztat a kivándorlás gondolata, ebbe most nem mélyedek bele. Az hogy nehéz volt akkor eljönni, nem is megfelelő kifejezés, hiszen több is volt annál. Olyan érzés feleleveníteni a hangulatát, hogy szinte beleborzongok mái napig is, és azt hiszem ez elkisér még jó darabig, talán életem végéig.

Mivel hogy ezekben a napokban ismételten változás áll be az életünkben, hiszen lezárul egy ciklus, kicsit értékelném az eddig eltelt időt. Talán úgy nevezném, hogy "inséges" , vagy "visszafogott életmód" de a legjobb lehet az "egyszerű" jelző. Mikor az életedben arra törekszel, hogy semmi komolyabb dolog ne történjen, csak teljen el ez az időszak, akkor szerintem próbálsz egyszerűen élni. Lehetőség szerint elkerülsz minden olyan dolgot ami be nem kalkulált terhet róna a mindennapjaidra. Nem költekezel, csak a szükséges dolgokat szerzed be, nem utazgatsz túlzottan. Mégis próbálod beszinezni az életedet, hiszen ebből csak egy van. Az idő kereke forog tovább, rendületlenül rója az útját.

Első város ahol laktunk és ahová érkeztünk, az Brisbane. Ott nem laktunk sokáig, 2 hónap után elköltöztünk Gold Coast -ra, közelebb az óceánhoz, nyugodtabb és csendesebb környékre sikerült jönni. Erikának fodrásziskola következett, több mint másfél év. Nekem munka. Megpróbálni szinten tartani a családi kasszát, befoltozni a kiadások által létrejött lyukakat. Idegen ország, idegen emberek, új munka és idegen nyelv. Küzdelem ....... ! De a túlélésre hajtunk mindketten. Változó lelkiállapotunkat egymásnak orvosoltuk, mikor ki próbálta "feltölteni" a másikat. Azt hiszem minden emigránsnak az életében ez az időszak a legnehezebb, még ha nem is vallja be. Amíg véglegesen nem sikerül megvetned a lábod, addig úgy élsz itt, hogy nem tudod még hogy sikerül - e itt maradnod véglegesen. Tanulóvízumod van, bármikor visszavonható, most nem írom le az okokat hogy milyen dolgok történhetnek, hiszen ezeket tudjátok. A napokban ennek a ciklusnak vége van. Iskolának vége, sikerült a szakmát megszerezni, pár nap és kiadja a suli a szakmunkás bizonyítványt, amit majd el lehet fogadtatni a megfelelő hatósággal.

Költözünk! Irány Cairns. Hogy miért pont az ? Az időjárás elsősorban ami átvert kicsit itt. Mikor ismerkedtünk a környék időjárásával még otthonról , az interneten, azt olvastuk hogy itt nincs "tél", illetve az évszak megvan, de valójában mindenki rövidnarágban élheti le a mindennapjait, egész évben. Nos, ha így tennél, be is fagyna a segged. Már a tavalyi tél is súrolta a tűréshatárt, hiszen több hónapon keresztül kellett hosszú ruha, alul - felül. Mivel festő munkát végzek és kint dolgoztunk, néha úgy éreztem hogy szétfagyok. Még olyan is volt hogy minusz fokok voltak hajnalonta. Éljél így itt, hogy a házakon sehol semmi szigetelés nincs, tiszta gipszkarton szinte az összes ház, fűtés meg aztán végképp sehol nincs. De persze az ozik (helyi lakosok) próbáltak gizdáskodni, hogy ők aztán nem fáznak, rövidgatyába jöttek dolgozni, meg pólóba. De csak 1-2 napig, aztán lebetegedtek mint az őszi legyek. Fűtenünk kellett tavaly egy elektromos kis hősugárzóval a hálószobában. Ez volt egy éve és most ujra kezdődik, ugyanis reggelente ismét 1-2 fok van, már napok óta, és nappal sincs 15-18 foknál melegebb. Ha megszokod az állandó 30 körüli hőmérsékletet, akkor ettől aztán nagyon fogsz fázni. De nem mi ...............

Voltunk már cairns-ben, ott valóban jobb idő van. Hát ezért költözünk oda, ha már átköltöztünk a föld túloldalára, legalább kedvünk szerint élvezhessük ezt a földrészt. Egyébként is az itteni emberek igencsak könnyedén veszik itt a költözés fogalmát. Gondolnak egyet, eladnak mindenüket és odébbállnak. Mint mi most.

Lassan teljesen kiürül a lakás, konganak a falak. A cókmókok átkerülnek az utánfutóra és a kocsiba. Sok lom pedig a kukába. Még használható dolgokat kiteszünk egy publikus lerakóhoz, hogy akinek épp ezekre van szüksége, az el tudja vinni a nagy kincseket. Hogy mennyi kacatot képes az ember egy aránylag rövid ittléte alatt öszzeszedni, hihetetlen. Minden nagyobb dolgot eladtunk (hűtő, űlőgatnitúrák, székek, asztalok) és mégis "agyig" vagyunk pakolva. Dobozokban az életünk :-) Mindenképp nehezen viseljük azt hogy a jól berendezett kis lakás nyugalma odalett, de majd a másik még jobb lesz.

------------------------------------------------------------------------------------------------

Cairns – új lakhely, új lakás, új környezet, új emberek, új barátok, új feladatok, új élet:) Éppen 19 hónapja hogy megérkeztünk Ausztráliába. Érkezésünk akkor 2006 október 13 péntek volt, egyes hiedelmek szerint szerencsétlen nap lehet, de nekünk bártan kijelenthetem, hogy szerencsés nap volt. Mint ahogy most 2008 május 13 is nagy nap, hiszen ma költözhettünk be az új lakásunkba, ami nem is új és nem is a mienk, de hát még azért ott nem tartunk !


Régebbi házacska, kétszer akkora mint ami Gold Coast-on volt, 3 szoba, 2 fürdőszoba, nagy kert, medence. Csendes és nyugodt környék, 300 méterre a korall tenger. Egy kellemes séta és lent is vagyunk a beach-en. Éppen ilyet szerettünk volna, kicsit kijjebb a belvárostól és közel a parthoz. Erre az egy lakásra pályáztunk és meg is kaptuk. Első esténken, lefekvéskor meg is számoltunk a szoba sarkait, ismét egy népi hiedelem. A monda szerint szerencsét hoz ! Igazából mióta itt élünk ebben az országban, tényleg szerencsénk is van mindenben, és ez a folyamat így is fog maradni, csak hinni kell benne.

A lakásban jelenleg a káosz uralkodik, több tucat doboz a földön, szanaszét. Félig összerakott bútorok, szétpakolt edények, de bennünk a remény és vágy a nyugodt életre elnyom mindengondot, feledteti a fáradtságot. Tele energiával szépítgetjük lakásunkat.

Pár éve még álmomban sem gondoltam arra hogy nem is sok idő múlva egy csodálatos országban fogok élni, a trópusokon fogok lakni, közel az óceánhoz, mindig melegben, napfényben és pálmafák lesznek a kertemben, melyek rálógnak a medencénkre. Fűtenem soha nem kell, nem fázok még télen sem, mert itt akkor is 30 fok van. Mezítláb, rövidnadrágban és egy pólóban élem az életem. A munkámban kedvem lelem, nem leszek soha sem ideges, sehová nem sietek majd, mindenre ráérek. Kedves, barátságos és segítőkész emberek fognak élni körülöttem, bárkivel találkozik a tekintetem, mindig kapok egy kedves mosolyt, és ez teljesen őszinte, nem megjátszott. A nappalimból kinézve hatalmas hegyek pompás zöld tekintetüket vetik reám, kertem felöl, a házam hátsó részén nagy fedett kiülő rész lesz, nagy asztallal és sok székkel, ahová a nap bármely szakában lepihenhetek, de akár a barátaimat is vendégül láthatom egy kerti partira. A pálmák felöl az óceán kellemes sós levegője fújdogálja át az udvart, még kellemesebbé téve az itt töltött időt. Amennyiben horgászni támad kedvem, csak fogom a botjaimat és 1 percig autózok a partig, de csak azért megyek autóval, mert a halakat amiket fogok, nem akarom cipelni hazáig. Itt ugyanis előfordulhat az is, hogy egy komolyabb hal miatt akár órákig is, minden erődet beleadva fárasztanod kell a zsákmányt, hogy partra kényszerítsd. Az már a Te dolgod hogy visszaengeded a vízbe, vagy ott kint a parton megpucolod, szépen konyhakészre feldolgozod és azonnal az ingyenes parti sütőkön megsütöd. Erre minden lehetőséged adott, az elektromos sütőknél csupán egy gombnyomás és máris forró a rozsdamentes vaslap. Hogy teljes komfortodat élvezhesd a parton, hideg-meleg víz mindig van, a szemétnek tiszta kukák, higénikus vécék, tiszta padok és csodálatos pázsit és árnyékos sétányok végig a parton.

A belváros nem olyan nagy mint Brisbane, vagy Gold Coast, összevetésképpen talán Szolnok nagyságú. A nyugalma egyszerűen csodálatos. Nincs nagy forgalom, amikor munkába mennek reggel az emberek és délután hazafelé menet, kicsit besűrűsödik az autók száma, de egyéb időben zsúfoltságnak semmi jele nincs. Ugyanez elmondható a partokra is, embertömeg nincs. Gold Coaston a partot már teljesen legyalulták, élő növényzet, fák vagy bokrok nincsenek vízközelben, de itt mindenhol végig pálmafák sorakoznak, kellemes árnyékot nyújtva a hűsölni vágyóknak. Igaz hogy a tenger vize kicsit itt másabb, mint délen, nem annyira szép tiszta. A közvetlen parti sávban még az esős évszak megáradt folyóinak hordalékát mosogatja a víz, ettől kicsit tejeskávé a víz színe. Itt nincs kicserélve a parti homok, megdarált apró szeműre, még az eredeti, picit durvább szemcséken kell sétálni. Olyasmi mint ami otthon a homokbányákban található. A nagy hullámok is elmaradnak, igazából Brisbane-től fölfelé már sehol nincsenek akkora szörfözhető hullámok már, mint Gold Coast-on. Kicsit fáj is a szívem érte, de kárpótol sok egyéb más dolog. Nincs az a felkapott város, a megdrágult élhetőséggel. Egyesek szerint Cairns most olyan mint Gold Coast 15 évvel ezelőtt. Rengeteg beépítetlen terület van még, sok helyen épülnek már a lakóparkok, bevásárlóközpontok, szélesítik az utakat sokfelé, még foghíjas a beépítettsége a partnak is, még lehet venni kissé lepusztult házat elfogadható árban, közel a tengerhez. Ezt már GK-on nem lehet megtenni, illetve ha van pár millió $ a számládon, akkor igen. Ha most van lehetőség ingatlanba tenni a kis pénzedet, még ha hitelből is, nos akkor jó esélyed van arra, hogy úgy járj, mint a GK-i parti sávban lakók, kiknek az ingatlanjai pár év alatt sokszorosára drágult. Megérzésem szerint Cairns is idővel épp arra a sorsra jut, mint GK.

Mindez csupán csak egy gondolat, aki esetleg ingatlanban gondolkodik, itt jók az esélyei. Mi csak nyugodtan szeretnénk élni, és erre is megvan itt minden lehetőségünk. Ennyi elég is :)

A keresetről annyit csupán, hogy ha a család mindkét tagja normálisan eljár dolgozni, akkor nem kell a boltban minden termék árát árgus szemekkel átvizsgálni, és a benzinkúthoz is nyugodtan beállhatunk, teletankolni az autókat. Amennyiben étterembe vagy kirándulásra támad kedvünk, megyünk ! Hétvégén a piaci napokon csodálatos trópusi gyümölcsökkel töltjük meg a hűtőt, kevés pénzből. Szinte minden héten tűnik fel új és érdekes gyümölcs, amit eddig még nem láttunk.

Életünkben most még akár arra is gondolhatunk, hogy gyereket vállaljunk, hiszen minden adott ahhoz, hogy felnevelhessük, úgy hogy mellette a mi életünk is nyugodt maradhat. A csemete jövője biztosított, hiszen mindent megadhatunk neki, amire szüksége lehet. Mi is kellhet még ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a bőrében ? Azt hiszem semmi ! Lehetnek még dolgok amikkel körülveheti magát az ember éltében, gondolván arra hogy azoktól majd boldogabb élete lesz. A mi életünkben most elmondhatjuk, hogy elértük azt, amit otthon minden erőnket megfeszítve sem tudtuk volna soha sem. Nos, hiszen ezért jöttük el onnan !

Talán kicsit fájó szívvel írom a blogot, mert tudom hogy milyen érzéseket kelthet azokban, akik még hosszadalmas útjuk elején állnak, és ide pályáznak, itt szeretnének élni. Nekik inkább azt tanácsolom hogy próbáljanak erőt meríteni az olvasottakból, én is azt tettem pár éve, mikor is hasonló beteljesedett életutakat olvastam. Bizony én is azt gondoltam akkor, hogy nekik már könnyű, hiszen más életet élnek. Mostmár tudom, hogy nekik sem volt könnyű, illetve senkinek nem könnyű eljutni idáig, de tervezni és végigcsinálni nem lehetetlen. Sokat kell érte tenni, sok esetben szenvedni különféle dolgoktól. Erőt olyankor a célod adhat csupán. Vannak próbatételek amikor egyedül marad az ember fia, csak magára számíthat, de sok esetben hűséges társa segíti át a nehéz időszakon.

Számbavéve, hogy mennyi minden dolog történik az ember életében hosszú évek során, néha kell hogy pillanatra megálljon és értékelje a történteket, hiszen oly gyorsan lepereg életünk filmje, hogy mire észbe kapunk, már vége is. Kell legyen még időnk sok dolgot megtenni, mert ha elmulasztjuk, előfordulhat hogy nincs már sansz !

Mennyire távolinak és megtörténhetetlennek tűnt nekem minden ami mégis megtörtént. Ott legbelül nem is értem, de kívülről csak mosolygok magamon. És ha így gondolom az életem, fel is tehetem a kérdést, hogy mi is pontosan az életünk. Játék, vagy valóság ? Hiszen ha most pillanatra belegondolunk és visszautazunk sok évet a sorsunkban, kiragadva fontosabb eseményeket, már feledtük a fájót és rosszat. A szép maradt meg, a rossz csupán egy szájsarknyi húzás. Feledésbe merül, sokszor teljesen. De a jó dolgok által úgy tűnhet a múlt mint egy nagy játék. Könnyed és mókás, ha újra játszhatnánk mennyi mindent másképp csinálnánk, de nem lehet. És éppen ezért komolytalan, hiszen a jelen amit épp most élünk meg, ezért kell megbecsülni, hiszen itt van most az idő, amikor is „másképp” csinálhatjuk. MOST ! De persze nem tesszük másképp, hiszen nem is tudjuk mi a helyes út. Nos hát ezért érdemes elgondolkodni azon hogy mennyire kell az életünket nehézzé tennünk, járhatatlanná utjainkat, megoldhatatlanná feladatainkat.

Ez a beírás nem csupán az új helyet mutatta be, hanem kicsit az érzéseket, amik körülvesznek minket most. Elmonhatjuk hogy élvezzük a sors adta újdonságot, érdekes ciklus az életünkben. Mennyi kaland maradt volna el ha otthon maradunk .................... de eljöttünk ! Nagyon jól döntöttünk !!!





9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hát igen... Innen, Mo-ról az út elejéről nézve még más a kép...
Tanulóvízumot indítunk mi is és
tudjuk, sejtjük (még ha nem is részleteiben), h mekkora ez a bevállalás és milyen "egyszerű" is lesz az életünk ahhoz képest amit eddig csináltunk. Amíg nincs ott az ember, úgyis csak elképzelései lehetnek róla...
Mindenki megérdemli az álmait, ha egyszer megengedte magának...
Szép éveket nektek!
Tibcsi /jtbodo.freeblog.hu/

vargak írta...

Rövid leszek - Cairns maga a paradicsom. Remélem még visszalátogathatok oda (hamarosan mert kezd nagyon hideg lenni erre lent) és talán-talán egy nap én is odacuccolhatok!
Mindent a Korall tengerért!
Kellemes nyári napokat kívánok!

bogdanovits írta...

Sziasztok,
nagyon jó volt olvasni... Remélem hamarosan hasonló beszámolót tudunk mi is írni. Még csak most érkeztünk és még igencsak zajlik az élet körülöttünk, sok a tennivaló, de ezért az életérzésért vágtunk bele. Elsősorban!!! Remélem meg is adatik. :)
Puszi és sok szerencsét az új úthoz!
Bogdanovitsék

Névtelen írta...

Gratulalok a koltozeshez es minden jot kivanok nektek az uj helyen.
Elmondhatjatok magatokrol, hogy ti mar itt a foldon a paradicsomban eltek! :))
Nagyon elvezetes a beszamolo!
Sok sikert mindenben!

Gabi Kanadabol

Geza Kallo Chartist and Professional Trader írta...

Hú jó kis beszámoló lett! Külön tetszik, ahogy a kis képekkel illusztrálod is az írást! :)))
Hmmm, még a végén kedvet kapok Cairns-hez én is? :)
Judit

Névtelen írta...

Sziasztok!

Gratulálok!
Én hasonlóan érzek: vonz a trópusi nyugalom, ugyanakkor kedvelem a "nagyvárosi nyüzsgést" is, amit Brisbane nyújtani tud talán... Nehéz döntés lehetett és gondolom sokat agyaltatok rajta...
Érezzétek nagyon jól magatokat odafent.

Üdv,
Merész Kr

Pista írta...

Sziasztok,
Imádom a stílusodat, annyira árad belőle, hogy megtaláltátok amit kerestetek. Engem is vonz a trópusi élet lehetősége, ezért is választottuk Brisbane-t mint első uticélunkat. De most egy kicsit elbizonytalanítottál, mert bizony az írásaid alapján elég hasonló a gondolkodásmódunk... Lehet, hogy mi is érkezünk északra.
Pista

Nori írta...

Hello,
egy ismerösünk tett pár éve AU körutazást és neki Cairns tetszett a legjobban.Mi is Brisbane-be készülünk,de tartunk attól elég drága lesz,mire fix gyökeret eresztenénk.Egy fodrásznak is jobb egy kisebb nyugisabb város,hamarabb elmegy a híre,hogy milyen ügyes és elöbb lesz vendégköre!
Sok-sok boldogságot kívánunk Nektek!
Üdv.,Nori

Tibcsi írta...

Úgy tűnik, Brisbane helyett Gold Coast lesz a zuticél...
Lenne néhány kérdésem. Írhatok nektek e-mailt?

Tibcsi