2/13/2010

36(0) fokos tira



36(0) fokos túra!



Visszaköltöztünk Cairns-ből 20 hónap ott-lakás után Gold Coastra. Egy hét alatt kétszer tettük meg az utat autóval, 1800 km x 2 = 3600 km. Először a terepjáróval, utánfutóval, majd visszarepültünk, átültünk a személykocsiba és újra. Persze minden agyig pakolva az autókban. Élménydús kaland volt, de lássuk sorban.


A "költözés" szónak nem tulajdonítanak ebben az országban túl nagy jelentőséget, hiszen szinte mindenki kedve szerint jön-megy. Jól is van ez így, hiszen ha menni kell, hát menjünk. Az utolsó héten mindketten otthon voltunk és próbáltunk logikusan és ésszerűen dobozokba pakolni mindent, hogy majd kipakoláskor gyorsabban menjenek a dolgok. Egy három szobás családi házat már rendesen belaktunk, így aztán akadt tennivaló bőven, szinte megállás nélkül pörögtünk. A tárgyak fogytával aztán egyenes arányban nőttek a dobozok hegyei és a káosz. Vége felé már konyha nélkül kénytelenek voltunk gyors-kaján élni. Átvészelésben segítettek a barátaink, akik finom vacsorával vártak több estén át. Köszönet érte mindenkinek, hiszen sok minden másban is számíthattunk rájuk. A majdnem teljesen üres lakásban aztán elkezdődött egy profi takarítás is, hiszen leadni a bérleményedet csakis teljesen tisztán lehet, az ingatlanos, aki átveszi tőled, alaposan átnézi, a leg apróbb részletekig. Ezen a téren is kitettünk magunkért, nem volt probléma leadáskor, de a viszonyunk a Real Estate-el egyébként is jó volt. Erika megfogalmazása szerint, jobb állapotban adtuk vissza a házat, mint ahogy kaptuk, így aztán utánunk kiadni már nem lesz túl nehéz.


Elhoznunk minden összeharácsolt dolgainkat teljes képtelenség lett volna, így aztán szelektáltunk. Legfontosabbak jöttek, a többi eladásra került. Utolsó szombat reggel garage sales-t tartottunk. Hosszú évek alatt már annyiszor jártunk vásárolgatni így, most mi tartottunk. Annak rendje és módja szerint hét elején betettük az újságba a hirdetést. Pénteken aztán szinte mindent ki is pakoltunk már a garázsba. Hegyekben álltak a megszokott dolgaink. Hűtők,tv, mosógép, ülőgarnitúra, asztalok, székek, polcok, szerszámok, horgászcuccok, ruhák, konyhai dolgok és sorolhatnám még szinte a végtelenségig. Legmerészebb álmomban se hittem volna, hogy ennyi dolog kerül a placcra. Reggel 9-től írtuk a nyitást, de persze fél 7-kor már megtámadtak a leg szemfülesebbek, sőt! A legtöbben 7-től 9-ig voltak. Hihetetlen, de olyan ciklus is volt, mikor 25-30 ember matatott a bejárón. Legelőször a filléres dolgok találtak új gazdára, amikre végképp azt hittük, hogy majd ki kell dobni. Órákon keresztül átjáróház voltunk, elkelt Lajos és Zoo barátom segítsége is, hiszen sokszor bútorokat pakoltunk kocsikra. 11 után aztán lenyugodott a nép, szinte minden nagyobb, értékes dolgot elvittek. Maradt azért jócskán „lom”, ami felkerült az utánfutóra és kivittük a kijelölt lerakóhelyre. Innen majd elviszik egy boltba, és nagyon olcsón eladják, ezzel is segítik a szegényeket. Ez a hálózat remekül működik ebben az országban. De megelőzve az elszállítást, az élelmesek átbogarásszák már az utcán a cuccokat, és viszik. Sok megmaradt dolgot átadtunk a szomszédunknak, ahol 4 gyereket nevelnek. Mindig jó viszonyban voltunk, Ők aztán tényleg mindennek nagyon örültek, meg is jegyezte a fiú, hogy olyan nap ez a mai nekik, mintha karácsony lenne. Jó érzés segíteni másokon, szívmelengető.


Vasárnap aztán végleges lakás kiürítés történt, minden be a kocsikba és az utánfutóra. Semmi nem maradt a házban, csak az ágybetét. Ezen az estén Zoo hívott meg minket vacsorára. Igazi specialitás volt a menü, amit a Tőle megszokott, messzemenően aprólékos és precíz alapossággal készített el. Imádom ezt az embert, mindig minden téren a maximumon van. A főzés pedig végképp üveghangon pörög Nála. Semmiféle igénytelenséget nem tűr a konyhában és maga körül. Fantasztikus élmény látni, hogy belead apait-anyait az ételekbe, ettől is lesz minden annyira különleges és finom. „Erős hús” lesz a vacsora, de készüljetek valami nagyon fűszeresere és csípősre. Így szólt a fáma, meghíváskor. Bevallom, számomra minden egyes közösen töltött ebéd, vagy vacsora Velük roppant kellemes élmény volt. Köszönet mindenért, az csak természetes, hogy Gold Coaston nyitott ajtók várnak Rátok a házunkban.

Hétfő reggelre aztán a házikó átadása után indulás. Erika mindig kicsit elérzékenyül, ha nagyobb változás áll be az életünkben. Szívéhez nőtt dolgokat kicsit meg is könnyezik, ez most is így volt. Szerettük ezt a házat, ő is szeretett minket. Kívánjuk hogy az új lakó szintén legyen itt boldog.


Első utunkra a terepjáróval és futóval indultunk, a személyautót Lajoséknál hagytuk, amiért majd egy hét múlva visszarepülünk. Dél körüli indulásunk után én úgy terveztem, hogy végig vezetem az éjszakát, hiszen akkor jobban lehet haladni, nincs nagy meleg és forgalom sem. Mi soha nem használunk klímát egyik kocsinkban sem, de lehetőség szerint a házban sem. Számításomat keresztül húzta egy defekt az utánfutón. A kerék szabályosan szétrobbant, mindez hajnal 1-kor. Továbbmenni nem mertem, mert a következő város 360 km-re volt, ha addig véletlenül a pótkerék is szétmegy, akkor nekünk meszeltek. Megvártuk a reggelt, és vettünk két új gumit. Mindez Mackay-ban történt, ahol még utunk felénél sem voltunk. Bevallom nektek, hogy az elkövetkező közel 20 órányi út kő kemény volt, mind gépnek, mind embernek. Az autó 2,4 turbó diesel ugyan, ami ebben az országban egy igencsak kicsinek számít, ráadásul automata váltós. Húznia kellett egy bazi nagy futót, amin ponyva volt, mely teljes felületével felfogta a menetszelet. Mindemellett az aszfalton legalább 36 fok volt, a levegő szinte tűz forrón ömlött be a fülkébe. Az út sok helyen dimbes-dombos és jó ausztrál szokás szerint úgy van kialakítva, hogy előzni nem lehet, csak a 10-20 km-enként kialakított előző sávokban, mivel hogy nem több sávosak az utak erre. Így aztán sokszor volt, hogy mögöttem hosszú kocsisor kígyózott dombnak felfelé menet, ahol bizony jelentősen vissza lassultunk, mivelhogy szenvedett az autó. Ilyenkor én is, de nem volt mese, menni kellett. Hűséges jármű révén persze kibírta az utat, de nagy erőpróba volt számára.


Késő éjjel értünk Gold Coastra, ahol már vártak minket régi barátaink, Noémi és Attila. Két szobás lakásuk rendjét kicsit felborítottuk pár napra. Ajándékba egy megtermett kókuszdiót hoztunk nekik , aminek ennyire örültek, mint a mellékelt képen látható. Csak a legszükségesebb dolgok kerültek fel a szobánkba, gyors fürdés és alvás következett. Reggel aztán már több idő jutott beszélgetésre, közel két éve nem találkoztunk, bár a kapcsolatot természetesen tartottuk. Mennyire jól eső érzés az, hogy az ember számíthat a barátaira, segítőkészek és szeretettel veszik körül. Annó 2007-ben, mikor mi már jó fél éve kint voltunk, Ők akkor jöttek, utánunk. Akkor lehetőségeinkhez képest segítettünk Nekik a megérkezés pillanatától, a reptéri landolástól a kis szobájukig, ahol először hajthatták le fejüket ebben az országban, kipihenve az utazás izgalmait és fáradalmait. Ez akkor nagyon jó érzés volt nekünk, hiszen soha nem feledjük el, mennyire nagy trauma eljönni otthonról ebbe az új világba. Most viszonozták a dolgot, de persze segíteni egymáson bármikor, önzetlenül megtennénk.


Másnap reggel aztán kezdődött a „daráló”. Lakáskeresés, kutatás a neten, újságokban, ingatlan irodák kirakataiban, telefonálgatás, időpont kérés, megnézés. Több napos kemény időszak ez, mire sikerül megtalálni a megfelelőt, árban és minőségben. Szerencsénkre ismerjük a várost, így nem vakon tapogatóztunk. Volt előre meghatározott környék és ár. Több házat megnéztünk, volt ahonnan azonnal ki is fordultunk, volt ami tetszett volna, de valami nem klappot mégsem, volt ahová nem tudtunk bejutni, mert még laktak bent, olyan is volt ami tetszett volna, de csak jó egy hónap múlva lenne kiadó. Az ingatlanosok dúskálnak a javakban, ugyanis sokkal nagyobb a kereslet az albérletek után, mint a kínálat. Így aztán a tulajdonos szinte a plafon árat kéri a házért, és válogat a jelentkezők közül. Általában szerencsénk van ezen a téren, és most is az volt. Második napon talán voltunk egy háznál, ami elsőre nekem nagyon tetszett, jó volt a környék, bemenni, még nem tudtunk ugyan,de remek elrendezésűnek és hangulatúnak tűnt. Az első benyomás nekem nagyon fontos. Kinyitni majd csak napok múlva lehetett, mert nem volt meg a kulcs. Beadnunk igényt ezen a héten nem is sikerült sehová, majd jövőhéten.


Szombat reggel aztán repülőre ültünk és visszautaztunk Cairns-be a másik autóért. Jetstarral repültünk, és annak ellenére, hogy előre elrémítettek páran, hogy kicsi a hely, igénytelen a gép és az ellátás, sőt előfordul hogy késve indul, vagy törlik a járatot, nekünk semmi gondunk nem volt. Tiszta, gyors és alapos volt minden, még el is fértem a székben, pedig rendesen kinőttem a sárból. Lajos barátunk már várt minket a reptéren. Jóleső érzés volt újra teleszívni a tüdőmet a trópusi levegővel és autókázni a város ismerős útjain, még akkor is , ha csupán pár napja mentünk el. Az autónk Náluk volt leparkolva, kitúrtuk az Ő kocsijukat a megszokott helyéről 5 napig. Gréta elképesztően finom ebédet rittyentett a tiszteletünkre, nekünk csupán a szánkat kellett kitátanunk. Nagyon jól esett ez a gesztus Tőlük, ismételten egy szívmelengető élménnyel gazdagodtunk. Ilyen kellemes emléknek bőven van hely az ember szívében, ebből annyira sok elfér. Mennyire magasztos érzés segíteni olyankor másokon, amikor tudjuk, hogy szorult helyzetben vannak, és mily csodás az, mikor viszonozzák. Így kellene működni önzetlenül a világban mindenhol, de sajna nem így van. Ebéd után egy kávé, és indulás újra. Személyautóval azért sokkal jobban haladtunk, minden gond nélkül 24 óra alatt meg is érkeztünk Noémiékhez.


Másnapra volt időpontunk két ház megnézésre is. Az elsőbe már napokkal előtte is be akartunk menni, de nem engedte az ott lakó, mindig eltolta másnapra az időpontot. Ma sem sikerült, így hát azzal fel is hagytunk. Napok múlva derült ki, hogy a bentlakó 3 gyerekes család szó nélkül lelépett, maga mögött hagyva a használt drogos fecskendőt, szaros pelenkát és mérhetetlen mennyiségű piszkot és szemetet. Két hét takarítás után lesz majd csak kiadó. Egyébként nem idegen ez a „lelépési” módszer. Az utolsó 4 hétben nem fizetik az albérleti díjat, és szó nélkül kiköltöznek. Ez esetben bukják a befizetett (bondot) kauciót, illetve nem kapják vissza, mint azok akik rendesen távoznak, de hát ők úgymond elhasználják, hiszen egy hónapig nem fizettek. Nem takarítanak ki semmit, még a saját szarjaikat is otthagyják. Na de ez csak érdekesség volt, mi nem is ezt a házat akartuk elsősorban. Azt is megnézhettük a mai napon, amibe már előzőleg beleszerettem kívülről, most csak még jobban megtetszett belülről is. Virtuálisan azonnal be is rendeztem. Még aznap be is adtuk a szükséges papírokat, és másnap hívtak is, hogy megkaptuk a lakást. Nagyon nagy lökés volt az, hogy referenciaként felhívták a cairns-i volt ingatlanirodát, ahol elmondták nekik, hogy ha jó lakókat akarnak, akik mindent rendben tartanak és szépen élnek, akkor azonnal adják nekünk ide a házat. Így is történt, kulcs átadáskor elmesélték a referencia dolgot nekünk is, jót mosolyogtunk ezen.


Nos! Új ház, új élet. Miután a szanaszét leparkolt kocsikat és utánfutót összeszedtük, módszeres kipakolás – bepakolás kezdődött, amely 3 nap után kezdett teljesen elcsitulni. Mivel alapvető bútorok hiányoztak, szombaton irány a garázsbazár. A cél az volt, hogy olyan helyre menjünk, ahonnan költöznek, mert ott mindent eladnak, épp úgy mint mi. A környékünkön találtunk is ilyet könnyedén, ahol fillérekért kaptunk étkezőasztalt, irodai asztalt, kanapét, tv-t és egyéb apróságot. Természetesen az eredeti ár töredékéért, ami roppant módod pénztárca kímélő. Még az ebay-n vettünk mosógépet, ülőgarnitúrát. Egy idősebb magyar nénitől pedig egy kitűnő állapotú kétajtós, hatalmas hűtőt. Az Attilával „vért izzadtunk” amíg elhoztuk és becipeltük a házba, ezúton is köszönet minden segítségért. Lassan minden összeállt, a többi lakás csinosítgatáshoz szükséges dolgot ráérünk hetek múlva is összebogarászni. A szolgáltatások terén ismételten bebizonyosodott, hogy itt mindenki gyors, precíz és maximálisan ügyfél orientált. A Cairns-ben használt austar műholdas szolgáltatást szerettük volna áthozni ide, amíg nem rendezkedünk be, felfüggesztenénk, majd itt tovább használnánk. Gondoltuk ez díjmentes, hiszen ebben semmi extra dolog nincs. Á, dehogy. Fizessünk 25 dollárt a visszakapcsolásért! És ha megszüntetjük, és ott újra megrendelünk egy uj bekötést? Hát az díjmentes. De hát ennek mi értelme? Felmondtuk !


Munka! Nagy tervek, kis lépésekkel. Kedvesemnek előre megbeszélt helyen sikerült kialakítani egy saját széket egy fodrász szalonban, ahol már el is kezdett dolgozni. Régen is dolgozott már ott, ismerős ügyfelek és kollégák, csak most már nem besegít, hanem a saját szekerét tolja. Egy fodrász munkakezdését beindítani nem annyira megterhelő beruházás, inkább a kialakítás munkaigényesebb, de én erre vagyok kitenyésztve, hiszen mire is alkalmas egy handyman. Sok más egyéb elhanyagolt dolgot is rendbe szedtem a szalonba, amitől a többiek aztán végképp nagyon boldogok lettek, eddig csak mekk mestereket tudtak odacsődíteni, akik a pénzt felmarkolták ugyan, de a munkát rendesen nem végezték el. Ez itt egyébként teljesen megszokott dolog. Szaki jön, beáraz (keményen), majd vakarózik pár napot, egyszer odajön, valamit csinál, és kész!!! A munkájáról pár nap múlva kiderül, hogy egy kalap szart nem ér, és ha visszahívod, hogy gond van, akkor nem ér rá most, mert nagyon elfoglalt. Ez van és kész. Örülj, hogy megcsinálta, na!! Nem érted?!


Részemről a tervek megoszlanak. Amíg a végleges vízumunk nincs bepecsételve, megvalósítani nem tudom a terveimet, hiszen kellene hozzá némi kölcsön, de ez ebben a helyzetben még nem megoldható. Tehát irány festeni, amit végül is szeretek, hiszen jó testmozgás, nem túl nehéz munka, és még jól meg is fizetik. Du 3-kor lerakom az ecsetet és még több órám marad aznapra. Lemehetek az óceánhoz végre, ráhasalni a deszkámra, vagy csupán belehasalni a hatalmas hullámok közé, és hagyni, hogy dobáljon az óceán mérhetetlen ereje, játszadozva velem, mint egy homokszemcsével. Cairns-ben ez nagyon hiányzott! Összegezve a munkával kapcsolatos dolgokat, minden kialakulóban van még, de jók a paraméterek. Nézegetve a hétvégi újságot, rengeteg munkalehetőség van, sok eladő készen működő üzlet is. Hatalmas beruházásokról írnak, útépítésekről, lakóház építésekről, több évre előre betáblázva a folyamatot. Egy ennyire dinamikusan fejlődő városban mindig kell legyen lehetőség, csak meg kell keresni. Ezért költöztünk vissza ide.


Beszélve cairns-i barátainkkal felmerül a kérdés, hiányzik –e a trópusi városka? Igen

is, meg nem is. Minden egyes eltelt nappal gyengülnek a szálak, melyek oda kötöttek. A mérleg, ami eddig billegett ide-oda, sokáig nehéz helyzetet teremtve a döntéshozatalhoz, most már véglegesen átbillen Gold Coast javára. A mindennapi élet apró gondjai elhomályosítják az emlékeket. Még azért előtörnek emlékek, legfőképp barátokról, az együtt töltött sok kellemes élményekről, főzésekről, kirándulásokról, pecázásokról, hajókázásokról. A hétköznapok egyszerűségéről, a „semmi nem történik” érzésről, a nyugodt és gondtalan életről. Talán túlságosan is ez volt a gond, hogy nem jutottunk előrébb az életünkben ott. De az emlékeim tárházában remek helyet foglal el az ott töltött 20 hónap, bátran kijelentem, hogy nagyon élveztem. A 10-es skálán 8-ast kap.


Bye!


1 megjegyzés:

Szilvi írta...

huhh... szép kis túra meg kell hagyni :)
Sok szerencsét az újrakezdéshez!

Szilvi