8/30/2008

Dehát.....


Elmélkedjünk el egy kicsit az életünk minőségén, vegyük górcső alá a két ország életszínvonalából adódó értékrendbéli különbségeket. Van bőven. Nézzük, hogy mely helyen mi a fontosabb és próbáljuk megfejteni azt is, hogy hol, és mitől boldogak az emberek, illetve boldogtalanok.

A kártyád, amit születésedkor húzol, ugye nem Te osztod le. Hogy mennyire szerencse dolga a hely, ahol élni fogsz mint gyerek, az még annyira nem is fontos, hiszen ebben a korban még máshogy látjuk a körülöttünk lévő világot. Általában jó gyereknek lenni, hacsak nem a Közel-Kelet valamelyik háborús országa, vagy Dél-Afrika kietlen földje a hazád. De most mi csak két országot mérlegelünk, hagyjuk a többit. A magyar lehetőségek és körülmények megadják, hogy értelmes ember váljék belőlünk. Rendes bölcsik, ovik és iskolák közül választhatunk. Értelmünk nyílása pillanatától figyelnek ránk, egyengetik utunkat. Fegyelmeznek ha kell, hogy a társadalom átlagos polgárává váljunk. Sok-sok mindent megtanulunk az iskolai évek során, ha szorgalmasak vagyunk, akkor egészen jó rálátásunk lesz a körülöttünk lévő világra, minden téren. Tudni fogjuk, hogy mi hol van, mely ország hol található a bolygón, és milyen népek lakják. Még a népségek életszínvonaláról is van fogalmunk. Nekünk igen, nem úgy az ausztrálnak!

A hely adottságai és a társadalmi és gazdasági szempontból azt is mondhatnánk, hogy szerencsésebb az, aki Ausztráliába születik. Jobb kártyát húzott, de nem biztos. Lássuk csak gyerekként, hogy is éli az életét. Anya - apa nem igazán tutujgatja 3 éves koráig otthon, amíg a gyes vagy gyed van, itt hamar bedobnak valami bölcsis-ovodába, mert jobban karrieristák a szülők. Édesanyának lenni bizonyos nőknek csak érintőlegesen fontos, nem föltétlen veszik el a saját életükből teljes mértékben azokat az éveket, amíg kicsi gyerek vagy, fontos a saját életük és karrierük.

Konkrét példa a kedvesem kolléganője. 8 hetes a csecsemője. A gyerek megszületése előtt bérelt egy fodrász szalont, pár alkalmazottat eltartott. Közvetlen szülés előtt aztán eladta az egész szalont, mondván, hogy gyereket fog nevelni, nem ér rá a bolttal vacakolni. De már a helyett, hogy otthon szeretgetné gyermekét, visszajár többször is egy héten a szalonba dolgozni. Hozza magával csecsemőjét és a 6-7 ott töltött óra alatt éppen ahhoz van dobva a gyerek, akinek pont nincs ügyfele. Az nyomja a szájába a cumis üveget aki éppen ráér, az anyatejjel való táplálás nem annyira elsődleges dolog az életében. A kicsinek a mi szemszögünkből talán rendszerességre, nyugalomra és kiegyensúlyozottságra volna szüksége. Az ő esetében sem az apa, sem az anya nem biztosítja ezt neki, majd megszokja.

Cseperedve aztán nem sokban változik a ráfigyelés, mintha azt gondolnák a szülők, hogy úgyis jólétben van a gyerek, mindent megkap bármit kiejt a száján. Minek fegyelmezni, vagy formálni a tudatát, megteszi helyette a környezet úgyis. Épp annyira foglalkoznak vele, mint annó ővelük a szüleik. Semennyire!
A legmeglepőbb, hogy szinte nincsenek is "viselkedési szabályok". Már kiskorban sem, így aztán a későbbiekben ezen a téren csak romlik a helyzet. A gyerek bármit megtehet, sőt még adott esetben tennie is kell. Ebben az országban az, hogy a felnőtt miképp neveli gyermekét, az kizárólag csak a saját ügye, nem enged beleszólást senkitől, még a leg halványabb szinten sem. Sőt! Ha beleszólsz, bárhol , bármikor, bármely helyzetben, még te leszel beperelve !

DEHÁT ....... milyen felnőtt válik így belőle? Hát épp olyan, mint a többi. De nem ítélkezhetek senki fölött, én csak a saját szemszögemből látom azt a világot, két kis lyukon nézek ki a fejemből és néha csak ámulok - bámulok.
Gyerek megy haza iskolából, gördeszkázik. Beér a buszöbölbe, de lekési a buszt. Orra előtt elmegy a busz. Hogy kifejezze mérhetetlen haragját, a gördeszkáját felkapja és teljes erőből a buszhoz vágja, ami akkorát csattan, mint amekkorát a fején kellene csattanjon egy kurva nagy pofonnak, a viselkedése miatt. De nem! A járókelők csak bambán néznek ki a fejükből, és tovább mennek. Nem fegyelmezheted meg, de még csak nem is szólhatsz.

Boltban szülő vásárol, gyerek unatkozik. Hogy kifejezze mérhetetlen unalmát torka szakadtából ordít, toporzékol, a sorok között félmeztelen rohangál, alkalmanként csupasz háttal hanyatt vágja magát és körbe forog, majd mint egy csótány . Eszeveszett üvöltését a bolt minden zugában tisztán hallhatjuk. De senki még csak figyelmet sem tanúsít, mintha egy kellemes zene szólna a hangszórókon keresztül. Még az sem gáz, ha teljes erőből nekirohan mások trolijának, akár lesöpörve ekkor a polcok tartalmát.
Dehát ....... apám adott volna ilyenkor olyan pofont nekem, hogy a takony menetet vágott a nyakamon körbe.

Ismerősöm iskolafogászaton dolgozik, illetve már nem, felmondott. Éppen ezért.
Szülő jön gyerekével. Fogsora nincs, a cukorszirupos kóla és mekis kaja teszi a dolgát a gyerek szájában. Hivatalból kötelességük tájékoztatni a kedves és gondos szülőt arra, hogy próbálja meg egészségesen táplálni a gyerekét, ne legyen a gyerek 12 évesen 80 kilós, mert akkor felnőtt korárra "kucu" lesz. Próbáld ezt elmagyarázni egy 145 kilós anyukának, aki úgy néz ki mint egy "varacskos disznó".Az irányába áramló információ legkisebb jele hallatán azonnal mélységesen felháborodik, olyan szinten, hogy zsíros nyálát rád fröcskölve leordítja a hajadat, miközben kérdőre von, hogy hogy mersz beleszólni az ő gyereknevelésébe. Be is perelhet, és meg is teszi ha olyan. És olyan.
Dehát...... milyen felnőtt lesz a gyerekből?

Kamaszok, mikor iskolájuk végeztével elballagnak, nem ám szépen megrendezett búcsúbulit rendeznek, hanem a felnőttek engedélyével, illetve "kötelezően" megrendezett észvesztő buli van a belvárosban, hajnalba nyúló bedrogozott és merevre ivott csapatokban. Ezen esetekben általában több ezer dollár kárt okoznak, mindent ami utukba kerül ripityára törnek, egyesek annyira berúgnak, hogy akár értelmetlen baleset útján halálukat is lelik. Ez így megy minden évben, a szülők mit tennének, hogy ne így történjen, hiszen pár éve még ők estek át a nagy "tűzkeresztségen", a felnőtté válásuk buliján.
Dehát.... kulturáltan nem lehet szórakozni ? Hogy is lehetne, hiszen ebben az országban szeszre legalább annyit költenek, mint élelmiszerre, és minden drog simán beszerezhető. Nincsenek korlátok, ha vannak is, akkor az csak formaság.

Felnőttként aztán a többség a "nehéz gyerekkorára" való tekintettel folytatja a minőségi életét. Mivelhogy jól nevelt, bármely nyilvános helyen, ahol más emberek is adott esetben esznek, ha kicsi gyomrocskáját evés közben megtölti oda nem kívánatos levegővel, ő simán böfög, de akkorát is, hogy az már egy kezdeti "okádásnak" is beillik. Mindezt teljesen természetesen teszi, mint ahogy Te európai, aki még akkor is elfordulsz az asztaltól, ha orrod kell kifújnod, tapintatosan.
Neki ha tüsszentenie kell, bárhol és bármikor, bármerre fordított fejjel és szájjal, simán megteszi. Akkor is ha éppen veled szemben áll, fél méterre. Még a fejét sem fordítja oldalra, a kezét meg még véletlen sem teszi a szája elé. Úgy igazi parasztosan "bele a képedbe" ! Mindezek után ha esetleg a tüsszentéséből kifolyólag az orra tartalma kifittyedne a szája és orra közé, azt simán lecsapja, összeszorítva jobb hüvelyk és mutató ujját, mint virtuális zsebkendőt. A váladékot a földre csapja, majd dolga végeztével megy tovább, mintha misem történt volna.
Dehát..... hogy van ez?

Soha senki nem mondja evés kezdetekor, hogy jó étvágyat! És ha Te balga mégis elköveted azt a hibát, hogy "gut apetit" - et kívánsz, hát csak néznek rád mint a birkák, hogy mit akar ez ?? Ha az előbb említett tüsszentéses eset után azt mondod hogy "egészségedre" (bless you), szintén nem értenek semmit, legfeljebb bólintanak egyet, mert már látták hogy az európaiak így csinálják.

Nagy magatartásbéli különbség a fingás terén sincs, aminek ki kell jönnie, annak ki kell, ezt már nagyanyám is megmondta !
Dehát ....... ezt nem lehet tapintatosan? Csak úgy bele a nagyvilágba, akár társaságban, evés közben, vagy lépcsőn, utcán ! Dolgoztam milliomos környéken, a tulaj hívott, hogy megmutassa a ház hátsó falát, amit le kellett festeni. Előttem ment 2 lépésnyit, egy szűk részen haladtunk át, a sövény és kerítés közt. Tíz méternyi folyosószerű helyen ment előttem, és végigfingotta a levegőt, szabályosan recsegett a gatyájában a kijárat. Jól belakhatott előző este, nehéz kajákkal. Ezt a szagból állapíthattam meg, amivel tapintatosan kibélelte nekem a folyosót. Még annyira sem tellett, hogy egy "sorry" elhagyja a száját. Én meg szédelegtem!

Nagyon népszerű ebben az országban a mezítláb járás, itt QLD-ben a mindig jó időből kifolyólag lehet egész évben csupasz praclival totyogni mindenhová. Ez igazából egy nagyon jó dolog, nekem rettentően bejön. Ezt az igazán pompás ajándékét a földrésznek szintén el lehet rondítani, gusztustalanná tenni. Szerintem ebben az országban nem is igazán ismert dolog a lábápolás. A láb tisztán tartása aztán meg végképp nem fontos, hiszen minek ? Úgyis mezítlábazunk holnap is. Az nem tűnik fel nekem ha valaki kopasz patával oson mindenfelé, de az már igen, ha a sarkán a tisztátalan, retkes és berepedezett bőrkeménykedés már annyira megvastagodott, hogy hámlik le a visszapenderedett bőr. Szerintem vannak emberek, akik sose mosnak lábat, úgyis kopik, gondolják. És a gyerekek is épp ezt a példát követik.
Dehát ...... fiatalon, az udvarlásos korszakban nem kellene imponálni a másik nemnek, a jó megjelenéssel, az ápoltsággal, a higéniával. Szépen, tisztán kéz-láb-köröm-haj-fogak-ruházat. Itt nem igazán fontos ez. Úgy látszik a trópus velejárója.

Egészen más a felfogás a házasodás és gyerekszülés terén is. Nagyon korán összeházasodnak a fiatalok. és a lányok szinte azonnal gyereket is szülnek. Ezzel gyorsan bebiztosítják maguknak a gondtalan életet. A fiúk is lesöprik a gondot az asztalról ezzel, nem kell udvarolgatni, meg állandóan lányok után koslatni. Az elsőt gyorsan feleségülveszik és kész. Gyorsan gyereket és kész is a család. Lehet mással foglalkozni, ez le van tudva. A lányok, miután eleget tettek szülési kötelezettségüknek, legalább 2-3 gyereket simán bevállalnak. Túl sok gondjuk nincs a gyerekneveléssel, ezt már tudjuk, át lehet adnia magát a mértéktelen zabálásnak és gondtalan életnek. 30 éves korukra aztán jóval túlszárnyalják a 100 kilós súlyhatárt. Olyan mértékűre képesek meghízni nők, hogy emberi mértékkel egyszerűen leírhatatlan. Az eltorzulás néha olyan, hogy természetfeletti csoda az, hogy tudnak még egyáltalán járni. De mindez őket abszolút nem zavarja, ettől ők épp olyan egyenrangú polgárai a társadalomnak, mint a normál testsúlyúak. Sőt ! Délcegen és büszkén tolják az élelmiszerboltokban a trolit, csordultig pakolva kajával, de húsból legalább 15-20 kilót egyszerre hazavisznek, biztos ami biztos. A maguk mögött húzott gyerkőcön is már 10-en éves kora alatt is jócskán mutatkoznak az elhízás jelei.

Hajápolás terén is vannak hiányosságok. Fodrász feleségem munkája kezdetekor elővigyázatosságra van kényszerülve. Minden egyes alaklom során első a tetű vizsgálat. Ha talál, akkor az ügyfél mehet haza, illetve máshol próbálhat szerencsét, hogy levágják -e a haját. El sem hiszitek, hogy mennyi tetves hajú ember van, ami a szememben szintén az igénytelenségből adódik. Legfőképp a gyerekek, de jócskán akad felnőtt is. Legmegrendítőbb eset a közvetlen ismeretségi körünkben van. 40-es házaspár, férj közel-keleti, feleség európai. Itt élnek már majd 20 éve. Három kislány, mint a mesében, oly szépek, bár feltünően hosszú a hajuk. Elmúlt hétvégén megkértek, hogy menjünk el délután kis beszélgetésre, és közben Erika családi hajvágást is csinálhatna. Oké, miért is ne. A tetű teszten egyik gyermek se ment át, mindhárom fejbőrén nyüzsögtek a tetvek. Kedvesem mondja mi a helyzet, anyuka mondja, hogy tudja, de nem hajlandó semmilyen kemikáliát a gyerekek fejére önteni, csupán hajkondicionálóval szokta átfésülni őket. Sehol egy fodrászatban sem vállalták hogy hajat vágnak a gyerekeknek, ezért ennyire hosszú már a hajuk. És így járnak iskolába is. Megoldásként anyuka azt találta ki, hogy vegyünk kimondottan az ő családjuk számára ollót és fésűt, és akkor nem fertőz meg másokat. Bravó ......
Dehát...... hogy teheti ezt a saját gyerekeivel ?

Más kultúra, a konzekvencia csak ennyi. Leírni is csupán érdekességképp tettem, semmiképp nem ítélkezem, csupán a száraz tényeket tártam eléd. Hiba is volna véleményt nyilvánítanom, hiszen ha egy szegényebb életszínvonalú ázsiai országban laknék pár évet, ott is ontatnám az élményeket a nyakadba. Inkább csak érdekességképp készült a bejegyzés. Az is ide kívánkozik, hogy igazából szélsőséges eseteket említettem, de realitásul csak annyit, hogy ezekkel a dolgokkal nap mint nap találkozhatsz.

Szép napot mindenkinek :)

17 megjegyzés:

Judit írta...

Csak két megjegyzés:
1. az anyukák nem biztos, hogy azért mennek vissza hamar dolgozni, mert nem AKARNAK otthon maradni és karrieristák, mint állat, hanem mert ha meg akarják tartani a mh-ket, akkor MUSZÁJ nekik. Itt nem tartják fent a helyét 3 évig. Ha mondjuk a férj fizetése nem elég az egész családnak, akkor bizony az asszonynak is menni kell, nincs mese. Kemény kapitalizmus van itt kérem szépen...
2. a neveletelen kölykökről meg a kövér emberekről ugyanezt a leírást elkészíthetted volna odahaza is... :)))

bogdanovits írta...

Egyetértek Judittal. De azt is hozzá tenném, hogy Magyarországon sem tartják fenn a helyedte, csak papíron. Nem egy esetet ismerek, ahol a mami 3 év múlva, papíron visszament, vagy tényleg visszament és szakmai inkonpetencia okán menesztették. Ergo, otthon sem bíztos, sőt igen gyakran nem maradnak 1 évnél tovább otthon az anyák.
Más, nem tudom, hol éltek, de itt a mi környékünkön nem jellemző az elhízottság. Van, hogy napokig nem látsz olyat aki túlméretezett, az iskolánkban a 400 gyerek között alig 1-2 túlhízott. Ami pedig a tetűt illeti, itt nem járna iskolába a 3 kislány!!! Előre aláiratják valed, hogy az iskolába csak tiszta gyerek mehet. Amint észrevették a szomszéd osztályban a bajt azonnal hívták szüleit és nem is jöhetett amíg nem volt tiszta. A bolt. Ez sem jellemző. Néha hallasz tényleg űvöltő gyereket, de olyankor a bosszús anya hangját is hallod. Így visszagondolva, az elmúlt 3 hónap alatt talán egyszer halottam olyat amiről te beszámolsz. És biza errefele a gyereket is nevelik... Nem én vagyok az egyetlen aki idönként űvöltök és büntetek.
Az illemről csak annyit, hogy nem tapasztaltam, de lehet, hogy nem mozgok olyan körörkben amire ez jellemző.
Csak még egy gondolat az egészséges étkezésről. A mi iskolánkban kiemelten figyelnek a gyermekek étkezésére. Minden héten díjjazák az egészségesen étkező gyerekeket, kalapba kerülnek a nevek és hármat hármat kihúznak kicsik, közepesek és nagyok között. De, több suliban is jártunk előtte és mindegyikben külön kiemelték az étkezés problematikáját. Sőt a gyerekek is tisztában vannak azzal, hogy az amit megesznek az egészséges-e, mert folyamatosan tárgyalnak róla.
Szóval, mindent összevetve azt tudom mondani, hogy talán igencsak számít az, hogy hol laksz.
Ildi

scarpetta írta...

Jópofa bejegyzés volt, ilyen is kell néha. Az anyukák visszamennek dolgozni témában egyetértek Judittal, valóban szükség van rá, hogy dolgozzon mindkét szülő. Mondjuk én ufo vagyok ilyen téren, mert nekem az otthon levő rendszer húzza a csőrömet erősen. Anyukák otthon dekkolnak 3 évig, ezidő alatt kialakul némi beszűkülés, majd a gyes-gyed lejárta előtt gyorsan elkezdik a második (harmadik) baba témát, hogy ne kelljen visszamenni dolgozni. És szerintem ez szomorú.
Ami nekem még itt külön tetszik, hogy valami oknál fogva itt nem allergiás minden második gyerek, nincsenek feleslegesen kezelgetve, és nem csinálnak felesleges eü köröket.

Névtelen írta...

SZia Ervin ,

Jópofa kis bejegyzés!Cak 1 kérdés mikor jöttök haza?Vagy azért maradtok és tovább "szenvedtek" ;))?

Attila

calmblog írta...

Kedves Judit és bogdanovits család, hűséges olvasóim!

Végre már egyszer kritikát is kapok a beírásra, igazából vágytam is rá, hiszen ha nem így lenne, akkor úgy tűnne, hogy mindig csak "fényezem" a helyet és az életünket. Pedig vannak negatív dolgok is, és az én elgondolásom szerint ezeket is az olvasók árgus szemei elé kell vetni. Általában a blogolók a jó dolgokat írják le, ha negatívumra kerül sor, akkor sose vesézzük ki, így mint most, Tőletek végre megjegyzéseket kaptam. Minden beírásomkor többször is leszögezem, hogy nem általánosítok és csak a személyes tapasztalataimra támaszkodom, ha kétesélyes a téma, nem ítélkezem. Meghagyom ezt az olvasóimnak, döntsenek ők, szintén a saját belátásuk szerint. Ezért is jó a blogolás, mert annyi mindent megismerünk egymás életéből. Bizonyára vannak olyanok, akik nehezen viselik a kritikus szavakat, nekem erőt adnak és éltetnek, innen tudom, hogy nem vagyunk egyformák, és azt is pontosan tudom, hogy senki nem akar megbántani a véleményével mást. Így aztán most nagyon boldog vagyok és köszönöm nektek, hogy figyelmesen elolvastátok a beírást. Én is hűséges olvasója vagyok mindkettőtök blogjának!

Kedves scarpetta! Köszönöm az állásfoglalásod, bizonyíték vagy, hogy eltérően gondolkodunk. Nagyon szívesen olvasnám a blogodat, remélem hamarosan kitárod előttünk lapod kapuit és sok érdekes írással örvendeztetsz meg "minket".


névtelen - Attila - olvasómnak üzenem, remélhetőleg jövőre (2090-ben) hazamegyünk. Addig éldegélünk ebben a szép országban, ahol rengeteg csodás dolog mellett akadnak kevésbé örömteli dolgok is, de ez egyáltalán nem szegi kedvünket, szeretjük Ausztráliát és ő is szeret minket.Boldogan élünk itt, hiszen erre vágytunk. Addig is minden jót, "see yuo later" ,sajnos pontosan nem tudom ki vagy, hiszen pár Attila ismerősöm van otthon, de sebaj, örültem :-)

Névtelen írta...

Sajnos szeméyesen nem volt alkalmunk találkozni bár korábban volt egy pár levélváltásunk még a Goldcoaston laktál . A régi lakhelyedhez(MO-n) közeli városban lakunk(még) amelyikben a halászlét etted túróscsuszával. CSak vicceltem örülök hogy jól vetted sejtettem hogy nem akarsz hazajönni.Tudod mi is oda igyekszünk még ha néha ilyen dolgokról is olvasunk.
Attila

scarpetta írta...

Ervin, a scarpetta blogot már most is olvasod, csak nem a blogspoton. :)

Zsuzsi

vargak írta...

Szerintem teljesen korrekt amit leírsz..Ezeket én már Angliában megéltem és akkor döntöttem el: az én gyerekem majd az arany középút lesz. Megkapja azt az angolszász kutúrából amit az én generációm otthon nem: bátorítást, önbizalomépítést (ha jól emlékszem a Bogdanovits gyerekek már aranyérmes úszók de még nem tudnak leúszni egy hosszt..ÁM MOTIVÁLJA a gyereket! nagyon helyes!) meg azt is amit én otthon: fegyelmet.

Angliában nekem a legnagyobb sokkhatás az volt hogy egy irodaházban a női mosdóban rendszeresen volt hogy nem húzták le maguk után...volt olyan ismerősöm aki au-pairnek ment és mesélte feladata volt a 9éves után menni és lehúzni a WC-t. HOgy úgy tesztelik az au-pairt hogy éppenhogy 1 adagra elég WCpapírt hagynak a gurigán és ha nem tölti után miután elhasználta akkor kirúgják.

Érdekes, amíg én pl Indiában szó nélkül elviseltem hogy a tüsszentést és egyéb orr és szájnedveket tenyérbe törlik itt agyam eldobom ha valaki pl a CBDben teszi ugyanezt...Megőrjít hogy egyes nemzetek szülötteinek én láthatatlan vagyok vagy hogy náluk a személyes szféra mint olyan az nincs.

Még egy apróság: számomra a legnagyobb kíhivás azzal megbarátkozni hogy az ozzie kultúra jóval közelebb áll az amerikaihoz mint a brithez. Amit írásodban említesz java onnan ered.

Fiziék írta...

Szia! Nos, van egy nagyon kedves finn ismerősöm, és ő is hasonlókat mesél, mármint olyat nem mondanak hogy jó étvágyat, sem olyat hogy egészségedre! Ez tiszteletlenség, mert megzavarja őket! Hihetetlen, de igaz. Ők is szabadon szellentenek, és ha nem otthon vannak, olyan szinten képesek lerészegedni, hogy még balhésabbak mint a magyar ember egy jobb buli után! Szóval megértelek. De látod ez nem csak Ausztráliára vonatkozik. Nem is beszélve a japánok és a kínaiak számunkra kellemetlen szokásaikról!!!
Gyerekvállalás és nevelés terén sajna egyet kell értenem a Bogdanovits családdal, itt sem tuti, hogy vissza tudsz menni 3 év után. Ha visszamész mégis, 3 hó után közlik, hogy köszönik szépen de sajna el kell, hogy bocsájtsanak. Természetesen mindig van kivétel. Csak valahogy soha nem a kivétellel találkozunk:-)

Agi írta...

Szerintem is nagyon jó kis bejegyzés volt :o)

Scarpetta: szeretem olvasni az írásaidat (blogodon és az Au-neten is), és szerintem kábé ez az első eset, amikor nem értek Veled egyet.

Engem például egészen megdöbbent, hogy sok országban az anyák már 6 hetesen abbahagyják a szoptatást (már ha elkezdik egyáltalán...), és visszamennek dolgozni (de mondhatnék 3-6-9 hónapos kort is, tökmindegy). Bizonyára én vagyok "beszűkült", mivel már 2,5 éve itthon vagyok a kisfiammal, de én speciel nem azért szültem gyereket, hogy 6 hónaposan bölcsibe adjam, aztán majd egy vadidegen óvónőtől halljam a nap végén: ja, képzelje anyuka, ma felült a kisfia! ma meg már felállt! megtette az első lépéseit. Másnak mondta ki az első szavát és még sorolhatnám. Ezek az idők soha nem jönnek vissza... Már ez a 2,5 év a kisfiammal MINDENT megért. Amíg nem lettem én is anya, mindezt elképzelni sem tudtam, aki régóta ismer, az ezt jól tudja; soha nem voltam az a született ősanya típus. Sőt. Késő estig ültem az irodában, és imádtam a munkám... Otthon lenni a gyerekkel? Jó ég... Aztán hatalmasat fordult a világ (plusz olvastam némi gyerekpszichológiát) és már egészen máshogy gondolkozom.
Én leghamarabb kb. 2-2,5 éves korban adnám csak be a gyerekem egész napra közösségbe, és mennék vissza dolgozni (mert szerencsére megtehetem; a férjem pont ugyanígy gondolkodik és anyagilag is megengedhettük magunknak) - ugyanakkor elfogadom, ha valaki már a gyerek 1-1,5 éves korában erre kényszerül; ez van, a pénz nagy úr. De egy 3-6-9 hónapos BABA a bölcsiben reggeltől estig?? Nos, én ezt sokkal szomorúbbnak gondolom, mint azon magyar anyák esetét, akik "otthon dekkolnak" a gyerekkel 3 évig, aztán szülnek még egyet, és azzal is otthon maradnak (nem a GYES miatt, hidd el, mi sem abból a 25ezer Ft-ból éltünk. És nem is lustaságból, akinek van(nak) gyereke(i), az pontosan tudja, mekkora meló és felelősség ez!)

(Mo-n egyébként az a legnagyobb probléma ebben a kérdésben, hogy nálunk gyakorlatilag nem létezik távmunka, sem korrekt részidős foglalkoztatás)

De hatalmas téma ez, és amúgy is folyton belebotlom, úgyhogy majd egyszer ha lesz időm, a blogon is szeretném kivesézni.

bogdanovits írta...

Szia, nem azért írtam, mert felháborodtam, vagy ilyesmi, csak egyszerüen eddig teljesen mással találkoztunk. Hallani viszont már hallottam rémhíreket :). De az is lehet, hogy államonként, városonként más a hozzá állás. Ami a gyerekvállalalást illeti, Arika mellet is és Luca mellett is dolgoztam. Otthon, de dolgoztam, azaz a határidő volt az úr. Egyetlen dolgot tudnék hozzáfűzni. Akkor lesz harmadik ha CSAK anyuka lehetek legalább az első 2-3 évben. Szóval, azt mondanám, mindenkiben mást vált ki az anyaság, de néha ezt az itteni 5 évet sem tartom soknak. Ja és, higgye el mindenki, két gyermek után este tízkor az ember csak pihegni tud. Mármint, ha tényleg foglalkozol velük és neveled őket és nincs külön leválasztott életterük, mert ebben az angolszász kulturában engem személy szerint ez döbbent leginkább meg.

brizzy írta...

Szerintem is jo,es foleg Korrekt bejegyzes volt! Ez aVargak igazan jo bejegyzeseket ir, kar hogy NSW-i:)))))))(ez csak vicc,hatha Zab s ovassa!:))))))
Es itt egy kis Vangelis zene a yourtube-tol:
http://www.youtube.com/watch?v=QrwSnc3y4O0

scarpetta írta...

Kedves Ági,

Sajnos van egy hülye fogalmazó stilusom, amivel képes vagyok emberek lelkébe gázolni, pedig nem áll szándékomban.
Abban egyetértek veled, hogy egy 6 hós gyerek még ne menjen bölcsibe, az szerintem is korai még. Mi úgy tervezzük (aztán majd meglátjuk hogy sül el), hogy egy évig otthonmaradok, és utána megyek csak dolgozni. És nem azért mert szivtelen vagyok vagy ilyesmi, csak szerintem az az idő intervallum, amit még nem érezne meg a családi kassza. :)
A beszűkülést természetesen nem rád értettem hidd el. Abból ahogy irsz a blogon, teljesen átérezhető hogy továbbra is képben vagy a világ dolgait illetően, sőt.

Az otthon dekkolás kifejezés valóban kicsit erős volt, de mint irtad is, ez egy elég feszegetett téma manapság, és én pont Ervin bejegyzése előtt napokban futottam bele egy ilyen témába egy másik fórumon. Ott konkrétan volt 2 anyuka is, akiknek bébiszittere van, miközben ők maguk is otthon vannak, merthogy nincs energiájuk erre és arra, meg a gyerek nyűgös stb. És ők szó szerint leirták, hogy már semmi kedvük nincs visszamenni melózni, úgyhogy rábeszélik "apát" a második gyerekre. Nekem bevallom őszintén ez fura volt, ami persze nem jelenti azt, hogy ez rossz, csak számomra amolyan szemöldök felhúzós érzés. :)

Mint irtad, nektek belefér a keretbe, hogy otthon tudj lenni a kicsivel, azért ez igy teljesen érthető. Na nem ragozom tovább, csak gondoltam leirom kicsit hosszabban, mert nem akarok megbántani senkit a néha kicsit nyers irományaimmal.

Scarpetta

ri2sh írta...

Hat akkor itt vagyok en, kovet ram, de en 6 honaposan beadtam a gyereket a bolcsibe es egyaltalan nem bantam meg. Es nem erzem magamat egyaltalan szornyu anyanak v kevesebbnek azoknal, akik otthonmaradtak. Rengeteg tanult, olyan dolgokat, amiket en, ha tornem magam sem tudnek neki megtanitani es a szocialis kepessegei joval a kora folott vannak. En soha nem szoltam meg, azt sem, aki otthonmaradt es azt sem, aki visszament es nem gondolom, hogy akarmelyik gyerek v szulo kevesebb lenne emiatt. Dehat en mar csak ilyen szornyuseges angolszasz-amerikai stilusban nyomom :D
Johetnek a ko-hegyek :D:D
ri2sh

Agi írta...

Scarpetta: az eset, amit leírtál, nekem is szemöldökfelhúzós; és tudom, hogy van ilyen is. A mi baráti körünkben meg pl. olyan (két család is), ahol a férj is inkább átkéri magát home office-ra, csak hogy ő se maradjon le a baba fejlődési szakaszairól. Meg olyan, ahol az anya visszamegy dolgozni a gyerekük 2 éves korában, és a férje marad otthon, mert 3 éves kor alatt ők nem akarják közösségbe adni, korainak tartják. Én meg érzem Milun, hogy már lenne rá igénye; úgyhogy ha nem lett volna májusban a költözés, vízumra várás, bizonytalanság, kb. 2 éves korában már beadtam volna egy magánoviba.
Mindannyian mások vagyunk; van aki ezt tartja helyesnek, más meg azt. Ezt Ri2sh-nak is írom; nincs itt semmiféle kődobálás, egyszerűen csak másképp gondolkozunk ebben a kérdésben. :o) Személyesen azért majd könnyebb lesz elcsevegnünk erről, tényleg nagyon érdekel a téma. 2 hét múlva már Brisbane-ben leszünk :o)

Moki & Rudi írta...

Sziasztok!

Orulok, hogy vegul megis el ez a blog, mert regen nagyon szerettem olvasni es igyekszem most is, ahogy idom engedi...
En nem Ausztraliaban elek, hanem Dalmaciaban, Horvatorszagban immaron 4. eve, de meg kell mondjam, sok minden amit itt olvastam jellemzo erre a kornyekre is, pedig nincs is olyan nagyon messze Magyarorszagtol...
En tanar vagyok, de ha itt ajanlananak allast egy iskolaban bizonyara nem vallalnam el, mert a gyerekek (az egesz kicsik is mar az ovikban!) olyan vadak, hogy neha felek belegondolni, hogy vajon a mieink majd milyenek lesznek es sikerul-e majd normalis embereket nevelnunk beloluk...
Itt a szulok (vagyis a felnottek) szinten nagyon hangosak, temperamentumosak (van aki igy mondja: "lazak"...) es sajnos koszonni, megkoszonni, tusszentes elott eltakarni a szajat itt sem sokan szoktak... Sot... A ferjem pl. nem erti, hogy miert kell eves utan megkoszonni a kajat??? (Annyiszor elmondtam neki, hogy azert oregem, mert az a minimum, hogy megkoszonod a faradtsagot annak aki eled tette a taplalekodat es megteritett neked, de o tovabb ertetlenkedik es meg inkabb azon akad ki, amikor ez csaladon belul tortenik. Azt mondja, hogy termeszetes dolog, hogy a sajat gyerekednek adsz enni, ha mar megszulted, miert kellene neki kulon megkoszonni, ez szerinte hulyeseg...
Az ovonenik es a tanarnenik tobbsege is nagyon hangos es durva, sot, lattam olyat is amikor a siro kisbabat csendes babusgatas helyett ugy probaljak megnyugtatni, hogy tulkiabaljak es ugy razzak, hogy mar lehet szegeny attol van rosszul...
Az anyak tobbsege itt nem nagyon dolgozik jo sokaig, de nincs meg az a torodes es ismeretterjeszto magazinok olvasgatasa, mint Magyarorszagon, nem a gyerek az elso, hanem az, amihez nekik kedvuk van, igy rendszeresseg egy gyerek eleteben vagy minden nap azonos idoben valo altatas nem is letezik, annal inkabb az a tendencia (foleg nyaron), hogy ejszakaba nyuloan kint ulnek babakocsistul a korzon es cigarettazgatnak, pletykalnak...
Na jo, nem panaszkodom, csak meg akartam irni, hogy azert nalunk sem kolbaszbol van a kerites es egy csomo minden mas, mint amit Magyarorszagon megszoktam, de ez van, ezt kell szeretni! Vagy legalabbis megprobalni elfogadni...

Szep napot mindenkinek!

Moni

Szilvi írta...

tejószagúúmálnabokor........ ez a tetű sztori nagyon brutál... milyen jó lehet a gyerekeknek h állandóan vakaróznak meg folyamatosan bogarak szívják a vérüket és vígan élnek éldegélnek nemzedékről nemzedékre.. de ez az "anya" ezzel a magyarázattal ... áhh szörnyű hogy ilyen van...