5/23/2007


A staféta átadása ......



A reptéren Brisbane-ben nem voltunk azóta, mióta kijöttünk ebbe az országba. Minek is mentünk volna, hiszen menni nem akarunk sehová még, jönni pedig nem jöttek ismerősök. Eddig a napig!!

Vasárnap reggel korán keltünk és 6-kor elindultunk a reptérre, ami tőlünk 90 km lehet, de hát végig autópálya van és hétvége korán reggel volt, nem volt forgalom sem. A gép 6.40–kor landolt, de mire a kapun kijönnek az utasok az legalább még plusz egy óra. Befordulva a reptér parkolójába nagyon furcsa érzés fogott el, megismertem a környezetet is, épületet is. Messze tudtunk megállni a bejárattól, sétálva lassan közelítettünk, volt időm átélni a 7 hónappal ezelőtti élményeket. Pontosan emlékszem minden másodpercére, szerintem soha nem fogom elfelejteni. Felkavaró érzés volt, de megnyugtató is egyben, amit most éreztem. Akkor a félelem és újdonság varázsa kavargott bennem, hiszen nem történik meg az ember életében sűrűn, hogy megváltoztatja az életét, méghozzá teljesen. Az otthoni életforma általában olyan, hogy ahová születünk, ott éljük le az életünket, nem igazán költözünk messze a szülővárosunktól, hiszen ott van mindenki akit ismerünk, szeretünk. Nem is volna ezzel a dologgal probléma, ha jó lenne az életszínvonal otthon és nyugodtan lehetne élni, de szerintünk ez nem teljesen így van, na de ez egy teljesen más téma, most nem erről akarok írni.

Lassan besétáltunk az épületbe. Ebben a reggeli időpontban 4 gép is érkezett közel egy időben, úgyhogy a váróterem dugig volt. Érdekes hogy mennyi ember utazik repülővel. Nekünk, földhöz ragadt alföldieknek, kicsit furcsa, de itt teljesen természetes. A belföldi járatok itt olyanok, mint otthon a távolsági buszok, a menetjegy ára is megközelítőleg annyi mint egy Gyula-B.pest jártat ára.

Mi is ez az épület, ami egy igen impozáns, modern, üvegpalota, tele napfénnyel? Átlagos ausztrálnak csak egy reptéri tranzit (váróterem), ahová élete során valószínű, hogy többször kijött már, akár utazása végett, akár valakik elé. Az ide érkező turistáknak annak a városnak a reptere csupán, ahol szusszanásnyi pihenésüket töltik. Üzletembernek csak egy állomás, ahol majd kint céges kocsi várja, amivel berobog a városba és megkötheti élete nagy üzletét, majd újra továbbrepül.

De …. NOÉMI és ATTILA életében ez az épület kicsit másabb :-)
Vágtam kartondobozból egy nagy darabot, fekete festékkel akkurátusan, nagy vastag ecsettel ráírtam a nevüket, majd felragasztottam a nagy táblát egy ablakmosó nyelére. Jól látható és olvasható lett. Erika ezt tartotta a kezében, mikor a korlátnál álltunk már vagy negyed órája. Én a kamerát szorongattam, tüzelésre készen, hiszen meg kell örökíteni az arcukat, ami valószínűleg meggyepált lesz a hosszú utazástól. Jó sokan álltunk ott, sokan táblácskákkal a kezükben. Volt aki még puccosabbra csinálta mint én, két kis ausztrál zászlót is ragasztott rá. Aranyos volt.

7.30–kor a tejüveges ajtó mögül a folyamatosan kihömpölygő utasok közt aztán egyszer csak feltűntek ŐK ! Poggyászkocsijukat tolták szépen, pillanatra megtorpantak, amíg tekintetük átfutott a sok kis táblácskán, majd miután felismerték a saját nevüket, széles mosollyal jelezték hogy őket vártuk. Én már kameráztam is, miközben közelítettünk egymáshoz. Nagyon szívszorító pillanatok ezek az életben. Nekünk talán azért, mert mi vagyunk az első ismerős arcok számukra az új világukban. Hosszas és aprólékos előkészítő munka gyümölcse aratódik most le. Nekik pedig azért forrhat a vérük, mert leírhatatlan szorongás járhatja át a testüket, hiszen újraindul az életük itt, ahol minden, ami ettől a pillanattól körülveszi őket ÚJ!

Két hullafáradt és összetört arc, de ragyogó szemek és kíváncsi pillantások. Még SOHA nem találkoztunk személyesen. Telefonon, levélben, chaten, webkamerán, fényképen már sokszor beszéltünk és láttuk egymást. Most aztán ölelés- puszilás :-)
Tisztelem az érzést, amit most átélnek ők. Minden egyes lépéssel, ahogy haladunk már négyen kifelé a tranzitból szépen oldódik a feszültség és számukra kitárul az új világ kapuja. A reggeli hűs szellő és melengető napfény simogatja és átöleli őket. –Gyertek csak bártan – mondaná ez az új világ, ha tudna beszélni. -Itt jó helyetek lesz, boldogok lesztek, majd én vigyázok rátok, sok csodát mutatok majd nektek, adok munkát, megélhetést, lakást, lesznek gyerekeitek, szeretetben fogtok élni egymással is és a környezetetekkel is.

Élmények özöne áraszt el minket miközben a kocsihoz érünk és bepakolunk. Attila előre kell üljön, hogy figyelhesse a vezetést. Előkerül a kamera a kézbe, Noncsa pedig hátul élesíti be a fényképezőgépet. Indulás…….. búcsúzhattok a reptér üvegpalotájától kis időre. Nagy valószínűséggel a következő ide vezető utatok már egy újonnan kiérkező „újszülöttek” elé lesz, most mi továbbadjuk nektek a STAFÉTÁT, amit majd Ti is itt, ezen a helyen átadhattok. És ez így megy itt már jó rég óta, az újonnan érkezőket várni kell, segíteni, informálni, hiszen mi is így kaptuk ezt. Nekik ez mérhetetlen kincs és magasztos érzés. Kell is most ez, biztatás és nyugtatás.

Útközben aztán feloldódik minden feszültség. A nap további része már kellemesen telik, bár a fáradtság csak győz a végén, kora este már a legfőbb vágy a pihenés. Az időátállás és a több órás repülőút kikészíti az embert. Estére már a szállásukon hajthatják fejüket álomba, most még arra sincs energia, hogy felfogják, hol is vannak. Az elkövetkező napokban majd szépen lefekvéskor kezdi az ember átértékelni a történteket, és majd lassan elkezdheti tervezni az itteni életét. Jól is van ez így, hiszen ezért jöttünk mi is ide. Itt bátran tervezhetsz és van is reális esélyed arra, hogy meg is valósítsd. Otthon ezek a dolgok már realitásukat vesztették. Ezért is vágnak neki sokan a világnak, feladva minden otthoni javaikat, otthagyva mindent, ami addig fontos volt. De még szerencse, hogy ha fel is kerekednek a Föld túloldalára, és megérkeznek egy reptérre, akárhová, akkor ott majd várja őket is valaki, aki átadja a STAFÉTÁT. Ez egy végtelen történet………… :-)

8 megjegyzés:

István írta...

Hello,

István vagyok és egy ideje már olvasom a blogotokat és nagyon tetszik amiket írtok. Mi is tervezzük az Ausztrál pr vízum megszerzését és az lenne a kérdésem, hogy ez az üdvözlés valamilyen szervezeten keresztül megy vagy csak azért mert már régebb óta ismertétek őket. Remélem érthetően fejeztem ki magam.
Üdv,
István

calmblog írta...

Szia István:-) Semmiféle szervezet nincs erre a dologra, mint írtam nem is ismertük egymást.Igazából azért történt így a dolog mert a Noémiék éppen ide jöttek ebbe a városba és segítettünk nekik szállást és kocsit venni. Sima egyszerű emberi gesztus és ezt bárkivel szívesen megtesszük aki Gold Coastra jön. Olvasd el a Noémiék blogját is, nagyon aranyos : http://goldcoast.freeblog.hu/

info írta...

Sziasztok! Attiláék Mo-i ismerősei vagyunk, jó volt olvasni a megérkezésükről és a fényképet is látni. Remélem a "stafétabotot" nekünk fogják majd egyszer átadni. Szívből kívánunk nektek és nekik is sok sikert és kitartást. Üdv: Mari& MArci

calmblog írta...

Kedves MAri és Marci:-) A barátaitok jól vannak, szépen belakják új otthonukat, hamarosan lesz NET is a házban és hozzákezdenek majd a blogjuk írásához is. Van mit beleírniuk az tuti. Kívánom Nektek hogy minél hamarabb landoljon a gépetek itt ezen a földön, minden kedves emberre szükség van itt. Alakuljon csak ki egy jó közösség, hiszen itt éljük le az életünket (remélhetőleg) Üdv a föld túloldaláról :-)

gabii írta...

Szia
Most talalatam ra a blogra, es erdekes dolgot leltem....A szomszedban laktok???Talan ismerhetlek is?:)Kb 3 eve mi is laktunk Southportban, a Blue water bay ben a Marine Parade-on.Most mar Oyster Cove, Hope Island.Talan egy bbq a kozeljoboben itt nalunk?:)
Udv,
Gabi

calmblog írta...

Sziasztok Gabii :-) Természetesen szivesen ismerkedünk meg kedves sorstársainkal, legfőképp akkor ha már tényleg szinte pár km-re lakunk egymástól. Mail : borsiorsi@hotmail.com ,egyeztessünk :-)

István írta...

Hello,
Köszi a választ remélem majd találkozunk ha kiértünk mi is addig is minden jót!
István

Zseni írta...

Nagyon meghato pillanatokat orokitettel meg! En vegig sirtam ezt a bejegyzest! :(
Attudom erezni es mar latom, hogy engem mi fog varni!