egysoros

Kik, mik voltak az elsők a weben?

Olvasom a nagy elsőkről szóló összefoglalót a Tech Readersen. Az első emailt 1971-ben küldték, az első domaint (symbolics.com) '85-ben jegyezték be, az első mobil, amin netezni lehetett, a Nokia 9000 Communicator volt.

Minden idők első webszájtja persze a CERN-é (info.cern.ch). Az első blog 1994-es, az első áru, amit eladtak az eBayen, egy működésképtelen laser pointer volt. Az első Wikipedia-szócikket az alapító írta ("Hello, World!"). A legeslegelső YouTube-videó pedig ez volt.

Elgondolkodtató :-)

Ezt az elmúlt napokban kétszer kaptam meg e-mailben, gondoltam megosztom veletek:

Honnan tudod, hogy 2010-ben ÉLSZ??? Hát innen!!! Feltétlenül olvassad végig! ÉRDEMES!


1. Véletlenül a micron ütöd be a PIN-kódodat.

2. Több éve nem játszottál rendes papírkártyával.

3. 15 különböző telefonszámod van egy háromtagú családhoz.

4. E-mailt küldesz a melletted ülő embernek.

5. Azt mondod, azért nem tartod a kapcsolatot a régi ismerősökkel, mert nincs meg az e-mail címük.

5. Négy éve ugyanannál az íróasztalnál ülsz,de közben három különböző cégnél dolgoztál.

7. A főnököd nem tudná elvégezni a te munkádat.

8. Felhívod a családot, hogy megtudd otthon vannak-e, miközben hajtasz be a garázsba.

10. Minden tévéreklám végén szerepel egy internetcím.

11. Ha elmész otthonról a mobiltelefonod nélkül (amit életed első 10, 20 ,30,40 évében nem is ismertél), pánikba esel és máris rohansz vissza érte.

12. Reggel az első, hogy bekapcsolod a számítógépet, még mielőtt kimész kávéra a konyhába.

13. Mosolyogsz és bólogatsz miközben ezt olvasod!!!

14. Még rosszabb: pontosan tudod kinek fogod ezt tovább küldeni.

15. Túl elfoglalt vagy, hogy észre vedd, hogy nincs 9-es ezen a listán.

16. Tényleg megnézted, hogy nincs 9-es a listán.

17. Gondolom az sem tűnt fel hogy két 5-ös van a listán.

18. Ezt is megnézted újra...

19. ...és most röhögsz magadon !!!!!

20. Gondold végig, hogy miért!



....és meg egy mosoly :

Tsunami warning

Tsunami warning

Előre bocsátandó, hogy rettentően sajnálom a Chilei földrengés áldozatait, akik borzalmas dolgokat élhettek át, vagy túl sem élték. Védtelenek vagyunk mi emberek a természeti katasztrófákkal szemben, ezért is a blogom szlogenje : „Éld úgy az életed, mintha a mai napod lenne az utolsó itt a földön” . Nem tudhatod, hogy melyik az utolsó, lehet akár a mai is. Ők sem gondolták, hogy aznap tragédiák történnek. Borzasztó. Felfogható úgy is, hogy bolygónk így tartja fent a populációs egyensúlyt. Ez e tudományos megállapítás addig nem is túlzottan érdekes, amíg nem velünk történnek ilyen dolgok. De lássuk a mai eseményeket itt Ausztráliában.

Én nem is tudtam róla, előző esti hírek nem mondták, mivel hogy még meg se történt akkor. Reggel skype bekapcs, az Atti írja, hogy mi történt, hallottam-e?! Mi van, hol, mi történt ? Igen,igen, jön a cunami, az Ildiék már feltankolák a kocsikat és el is indultak az ország belseje felé, mert ott biztonságos lehet. Jézus……! Felmentem google-ra, és tényleg, itt a vezércikk: The larger than normal waves are expected to reach Australia around 8.45am AEDT. People in affected areas are being advised not to go down to the shore to see the waves come in. Azt mondja, reggel NSW idő szerint 8.45 kor éri el a partot, ami QLD idő szerint 7.45 és hogy ne menjen le élő ember a vízhez, mert nagy hullámok várhatóak. Na, akkor menjünk le a beach-ra :-) Kíváncsi a magyar ember, kamera a kézbe, kalap a fejre, szemüveg fel, napkrém a testre, víz a kocsiba és hajrá, szövődött a tervünk negyed nyolckor. Menjünk valami magasabb pontra, vagy elég az aránylag magas föveny a parton. A második mellett döntöttünk, hiszen legalább 6-8 méter a homoksáv teteje a tengerszinttől. Ha már itt is elmos, akkor már úgyis mindegy. Nem szaporítom a szót, sokat nem is állt szándékomban írni ehhez az eseményhez. A várva várt hatalmas hullámok nem érkeztek meg, talán tetőzéskor 10 centivel nagyobb csapások is előfordultak, mondta másnap a hiradó. Bár a parton álldogáló két idősebb hölgy a közelünkben látni vélte a távolból jövő, hatalmas hullámokat, és biztonságosan hátrébb is húzódtak, közben szörnyülködve tették fel egymásnak a kérdést, hogy vajon az életmentők miért nem terelik fel az embereket a biztonságos részre. Az általuk látott borzalom sose ért partot, mi is csupán egy kellemesen eltöltött reggeli meleg napfürdővel gazdagodtunk, pár sétáló és kiváncsiskodó emberrel együtt. Lássuk a videót, amit készítettem, hogy részesei lehessetek a katarzisnak. Soha ettől rémísztőbbet :-)

Jo reggelt

Jó reggelt – Good Morning!

Ez a reggel is hasonlóképpen indult, mint a többi. A haldokló éjjeli sötétséget megállíthatatlanul tolta le maga előtt a hajnali pirkadat fénye. Még éppen csak a leg bátrabb pirkadati csíkok vágtak utat magukank a teljes sötétségbe. Ilyenkor már nincs is teljes csend, a távolból már hallani, hogy nem alszik mindenki. Az ő hallása egyébként is kitűnő volt, sok utcával odébb is pontosan tudta, hogy mi történik. De a mai hajnal mégis különleges volt. Tudta, hogy a mai napon meg fog történni, az amit már oly rég óta várt, érezte a levegőben. Egyébként is feszítette már belülről a jól ismert vágy, mert hát minden nőneműnek eljön az idő, és akkor cselekedni kell. Ezt érezte ma reggel. Csodálatos illatokat hozott a szél, valahol nyitva hagyhattak valamit, amiben csuda finomságok lehetnek, mert állandóan éhes gyomrát azonnal mardosni kezdte az éhség. Van olyan reggel, amikor fantasztikus zsákmányokat lehet találni, ez általában azokon a napokon van, amikor egy nagy berregő valami járkál az utcákon, de sajnos össze is szedi az íncsiklandozó csemegéket tartalmazó zöld dobozok tartalmát. Pedig akad olyan is, aminek nem csukják le a tetejét, na abban van a csoda. Hányszor sikerült már jóllakni ilyenekből, nem is tudja.

De a mai reggelen háttérbe szorult ez a vágy, miután meghallotta a távolból a hangját. Ezer közül megismerné, áthatol minden akadályon és egyenesen a szívét melengeti. Mennyire csodálatos, hangos, éles és dallamos. Oda kell jutnia mihamarabb, mert érezte, hogy neki szól e csodás dallam. A környékbeliek közül senkinek nincs ilyen csodálatos szerelmi hívó szava, csak neki. Többször megfigyelte már, látták is egymást, sőt a fiú is felfigyelt rá, de még nem volt itt az idő. De ma! Nem volt nehéz odatalálnia, már messziről észre is vette őt, bár tudta hogy hol keresse. Általában egy környéket szoktak bejárni mindig, jól ismert helyeket. Ahogy közelebb ért, kinézett magának egy kiemelkedő ülőhelyet, ahonnan tisztán látszott a fiú. Közben gyenge szellő kerekedett, ami gyöngéden megborzolta ruházatukat. Elképesztő látvány volt számára, ahogy a fiú fekete kabátját megfújó szellőtől az kicsit szétnyílt és láthatóvá vált fenséges alsó fehér ruházata. Káprázatosan fehér volt, mindenkiénél sokkal fehérebb. Szinte elvakította őt eme csodás reggelen. Most már biztos volt benne, hogy a mai napon szerelme beteljesedik. Pár méterre voltak csupán egymástól és a fiú, akinek eddig is nagyon tetszett ez a takaros lány, most már biztos volt a dolgában. Ez kihívás volt a számára ma reggel. Csillogó fekete szemükből áradó tekintetük összefonódott és forróság öntötte el a szívüket. Ettől a magasztos érzéstől a fiúban olyan mélyről jövő vágy tört fel, hogy az eddig is délcegesen harsogó hangjára rádobott még egy lapáttal. Mintha eddig csak tréningezett volna, de majd most belead apait-anyait.

Kiengedte hát torkán teljes tudását, bele énekelve a hajnali napfénybe minden erejét. Érezte, hogy ez most másabb, mint eddig volt, mert ez neki szól, hiszen itt áll pár méterre tőle csupán, és figyeli őt. Néha még megpróbál szólni is, de a lány gyenge hangja elvész az ő érett, fenomenális hangorkánja mellett. Úgy érezte, hogy pompás éneke áthatol mindenen, nincs akadálya ezen a földön annak, hogy eljusson szerelme szívéig. Nem számított az idő, hogy meddig és mily erősen kell énekelnie, hiszen neki akár egész nap is megtenné. Pláne felserkent attól, hogy a lány közelebb jött, szinte oda mellé, és onnan nézte azzal a csodásan bizsergető tekintetével. Szinte levegőt se vett, a lány közelsége felforrósította a levegőt, már tudta hogy egymáséi lesznek. Beszűkült a tér körülöttük, nem láttak és hallottak semmit a külvilágból. Nem érdekelte őket semmi, teljes biztonságban voltak, hiszen eddig sem bántotta őket soha senki. A fiú eddigi helyét hátrahagyva egy épület mögé invitálta a lányt, és ott a kora reggeli nyári napfényben megtörtént a dolog, beteljesedett szerelmük. Nagyon boldogok voltak, amikor valaki egészen közelről elhúzott valami ruhaféleséget, ami fentről lógott lefelé és belebámult a képükbe. Elsőre kicsit összerezzentek, talán itt kellene hagyni ezt a helyet, de hát köztük van még az üveg is és hát na, nézzenek oda, az a valaki egyszer csak barátságosan mosolyogni kezdett ………….. amitől a lány nyakán a ruházata teljesen felborzolódott, de ez csupán ösztönös volt, az is lehet, hogy még az előző felejthetetlen élmény nyomai árulkodnak rajta. Mindketten érezték, hogy ideje távozni, egyébként is el kell kezdeni tervezni az új lakhelyet, mert hamarosan érkeznek az utódok ………………. huss !

Ez a reggel is hasonlóképpen indult, mint a többi. A haldokló éjjeli sötétséget megállíthatatlanul tolta le maga előtt a hajnali pirkadat fénye. A teljes tudatlanság állapotából lassan átcsúszik a tudat a félálomba. Az is előfordul a hajnali időtlenségben, hogy az órára pillantok, de csak fél szemmel, azt is csupán résnyire nyitom. Jézus, még 5 óra sincs. A vékony sávon, amit a vékonyra nyitott szemöldököm enged, ránézek az ablakra. Még szinte teljesen sötét van, egészen halványan talán észlelhető, hogy ma is egy tündöklő, napfényes nap lesz, de még nem most. Még aludjunk egy kicsit. Mámoros állapotomba zuhanok vissza, elnyúlva az ágyon. Nagyon nem gebeszkedem, mert kedvesem pihenését nem szívesen zavarnám meg. Milyen fantasztikus ez a csend. Hatalmas város, másfél millió ember, és mégis a kora hajnal a teljes csend birodalma. Mint egy hatalmas kristálygömb burok, amely védelmet ad a zaj ellen, ami majd napkelte után szétzúzódik, csörömpölésével felébresztve a városlakókat. Bódultan hessegetem el magamtól a gondolatokat, még aludni szeretnék, és ebben segítségemre siet a nyitott ablakon besurranó, láthatatlan ujjaival simogató hajnali szellő, mely friss virágillatot hoz a házat körül vevő sövényen virágzó ágakról. Zzzzzzz……………….

A hang, amely tudomásomra hozza, hogy kettéhasadt a csend, távolról hallhatóvá válik. Nem zavaró, bár jobb ha nem lenne, mert a kristálygömb így hamar széthasad. De nem hagy alá, sőt talán még erősödik is. Nem idegen itt reggelente a madarak éneke, sokan élnek a városban, az emberek között, hiszen élelem akad bőven. Sőt! Hetente egyszer, amikor a nagy zöld kukákat kihúzzuk az utcára, mert jön a kocsi üríteni, akkor a leleményesebb madarak képesek a nem teljesen lezárt kukafedőt is valahogy kinyitni, és széthordani a szépen, alaposan műanyag zacskókba kötött ételmaradékokat. A két főkolompos a magpie és a VARJÚ ! Elég sok lakik a környéken, jó nagy fekete tolluk van, csillogóan ragyognak a napfényben, és mókásak, amikor a nagy szélben felborzolt tollruhájuk szétnyílik, és meglátható, hogy az alsó tollazatuk teljesen fehér. Én azt hittem hogy teljesen feketék, de mégsem. A hangjuk, nos az fenomenális. Egy magyar varjú hangját szorozd e a többszörösével, mind hangerőben, élességben és megkapod az ozi varjú hangját. Ráadásul az év minden napján jelen van, nem téli madár, mint otthon. Teljesen urbanizálódott, a házak között él, nem fél az embertől, mert senki nem bántja, az itteniek egyébként is megszokták, hiszen ide születtek. Nem is károgás amit őkelme csinál, hanem olykor ugatásnak nevezném, néha visítás, de lehet gurgulázás is és amikor unatkozik a koma, akkor mókásan dünnyög, rettentően szenvedve, mint egy házsártos vénember.

Ráébredtem, hogy az alvásomnak lőttek, hiszen a hang egyre erősödött, de addig kibírható, amíg nem a háztetődön, vagy pálmafádon telepszik meg a fekete kabátos. Szurkoltam, hogy lehetőleg maradjon távolt a háztól, esetleg ellenkező irányba hasítsa a levegőt kormos szárnyaival. De nem így történt. A ma reggeli találkahely úgy tűnik, hogy éppen a mi kertünkben lesz, ahol is a pálmafa az ablaktól csupán 3 méter lehet. Így is lett, hallhatóak voltak a szárnycsapások is, és ekkor már tudtam, hogy itt a vég. Többször előfordult már velem, hogy véghezvihetetlen tervet szőttem a varjúk ellen itt, hogy miképp lehetne elhallgattatni őket, de hát érinthetetlenek számomra, mert védelem alatt állnak, mint minden már egyéb madár is. Még elzavarni sem nagyon lehet őket, mert nem félnek. Tapsolhatsz, vagy hadonászhatsz hevesen, legfeljebb a szomszéd néz majd rád kikerekedett szemmel és csodálkozó pillantással, hogy megbolondultál-e, vagy mi van veled?! A varjú esetleg odébb reppen egy fával, vagy arrébb szalad a földön, mert vígan sétálgatnak mindenhol. Majd megszokom, gondoltam, de nem.

A ma reggeli varjú mintha másabb lett volna, mint máskor. Az egyébként is agyalapi mirigyedig hasító ordítása valamitől még erősebbnek tűnt. A hangpalettáján lévő összes hangot mintha összemixelte volna, mindezt teljes hangerő kétszeresével, és úgy hogy közben nem is vett levegőt. Fél perc is örökkévalóságnak tűnt ebből, és még ráadásul nem is egyedül van, hanem még a társa is itt lehet, bár az ő hangja kismiska mellette. Ketten összefogva követnek el megbocsáthatatlan bűnt ellenem ma reggel. Ez mégsem maradhat így ! Az ablakhoz lépve tapsoltam egyet, talán mellé még valami Sssss… -t is formáltam a számmal, de hát reakciónak halvány nyomát sem láttam. Nem is foglalkoztak ezek velem, úgymond le se szartak! Csak folyamatosan üvöltött az egyik, majd valami történt, mert szárnycsapásokat hallottam. Talán leszálltak a hátsó teraszunkhoz a betonra, vagy mi? A félereszes terasz a hangot még jobban felerősítette, szinte súrolta az elviselhetetlent, így hajnali tűrőképességemet mérlegelve. Csapkodás kezdődött, mintha verekedtek volna, vagy talán egy macska kaphatta el az egyiket? Sajnos a hálószoba ablakból nem láttam semmit, ezért gyorsan kiugrottam az ágyból, a nappaliba osontam, felkapva az íróasztalomon lévő fényképezőmet, és mint egy szenzációra éhes riporter, akinek Pulitzer díjra fáj a foga, gondoltam hogy most véres események szemtanúja lehetek, egy macska és egy varjú haláltusájával. Elhúztam a függönyt a hátsó teraszajtó üvege elöl, és mit látok. Hát egy megszeppent varjúpárt, akik mint akiket rajtakaptak egy szerelmi légyotton, bámulnak bele a képembe. A kisebbiknek, gondolom ő lehet a lány, még a nyakán a toll is felborzolódva a nagy love-tól. Erre én is annyira meglepődtem, hogy majd elfeledtem kattintani egyet a géppel. Egyszerűen elfogott valami bamba érzés, elűzve dühömet. Annyira mókásak voltak ott ketten, hogy mosolyra húztam a számat. Nem hinném hogy ők megértettek ebből valamit is, mert bambán belebámultak a vigyori képembe, majd nem kapkodva, lépve kettőt, elrugaszkodtak a betonról és tovaszálltak, maguk mögött hagyva engem ezzel az élménnyel, ami most már kiderült számodra is, hogy nekik csodás reggel számba ment, nekem pedig kellemetlen ébredésnek indult, de időközben átalakult e mókás történetté, melynek Ti is részerei lettetek most már. Itt a vége, fuss el véle.


Ui : Ha igazán közelről szeretnél látni nagyszájú varjoncot, kattints ide. Ezt a videót nem én csináltam!

Székelyderzs

Fiatalabb „üzletelgetös” koromban rengetegszer jártam Romániában, egyébként is határ menti városban laktam, nem kellett sokat mennem, hogy külföldre menjek. A 90-es években sok lehetőség akadt, hogy zsebpénzt csináljak, csupán ki kellett használnom a két ország közötti jelentős elmaradást, üzemanyagban, élelmiszerben, járműalkatrészben ..stb! Három éven keresztül szinte két hetente nyakamba vettem az országot, két akkori barátommal, Attilával és Józsikával, akik Nagyváradon laktak ugyan, de kint rekedt magyarok voltak. A kis áthordott áruval útra keltünk és 3-4 napon keresztül utaztunk az országon keresztül, szinte minden alkalommal a csodálatos és felejthetetlen székelyföldön át, vagy éppen oda. Megszámlálhatatlan kis falucskában álltunk meg, rengeteg emberrel beszéltünk, mérhetetlen szeretetet kaptunk és persze adtunk Nekik. Mert ezek a székely emberek teljesen egyediek a földön. Elmondhatom, hogy jól ismerem őket, hiszen éveken keresztül jártam közéjük. Az alábbi belinkelt cikkben említett kis falu, Székelyderzs, ahol szintén többször is jártam, kellemes emlékeket ébresztett bennem, amikor végigolvastam e szívmelengető irományt, amit most sok szeretettel megosztok Veletek. Íme :

"Elbeszélt engem Magyarországon"
[ 2009. május 27., 00:17 ]

Két éve időről időre felbukkan a legkülönbözőbb levelezési listákon, honlapokon a mellékelt történet. Bárhányszor megérkezett, mindig újra meg újra elolvastam. Mi indíthatott meg egy Székelyderzsen átutazó motorost olyan mélységig, hogy leirt emlékei átelmélkedtetik az általa megélteket?

Ki a „fekete ruhás, fejkendős, hajlott hátú néni”? Él még? Hány éves, hogy hívják? Mihelyst nyomára bukkantam, egy verőfényes májusi napon unokájával, Dénes Mártával és a helyi unitárius lelkész feleségével, Újvárosi Katalin székelymuzsnai lelkésznővel felkerekedtünk, és meg sem álltunk addig, amíg…

Nem messze a vártemplomtól egy mellékutcában, amint megpillantottam a kék kicsi házat, éreztem: jó helyen járunk. Három kaszafordulatnyi helyen elhevert a levágott fű – az unoka csendesen megjegyezte: nannyó kaszált ma, mert elnőtt a zöld.

A pitvaron túl, a gerendás, tapasztott falú lakószobában Lídia néni uzsonnához készü- lődött. Szeme-szája elállt a csodálkozástól: „Mit írtak?” Márta magyarázta: hogy kalácsot adott, és szavalt. „Elbeszélt engem Magyarországon…” – merengett.

„Miért akarta tudni, hogy hívnak?”

Hogy kerültünk mi oda? „Nannyó” csak álmélkodott: valóban azért mentünk, hogy meghallgassuk?

„Elmondom a hosszú verset. S tényleg mondjam?” Hamar döntött, kiegyenesedett, és szólt: „Aki verset mond, áll…”
Hangosan, tagoltan, érces, erős, mély hangon és a legnagyobb átéléssel elszavalta Petőfi A szerelem átka című, 30 szakaszos versét. (Szerk. megj.: Petőfi Sándor írta Borjádon 1845. szeptember 26. – október 7. között.)
Megállt kezemben a toll, amíg hallgattuk: a „szószegő asszonyról”, a „két átkos hegyről” szóló strófákat és a bátorítást: „Ne marjon a bánat fullánkos kígyója…”

A versmondás végeztével leült az asztal mellé, fejét kezére támasztotta. Még mindig hitetlenkedett: a mostani „kellemes látogatók” pusztán a verseiért jöttünk…
Felsejlett benne az emlék. Tényleg szavalt idegeneknek a vártemplomnál egyszer. Az is, nem mondta meg a nevét nekik.

90 éves lesz november 25-én

„Minden reggel 6 órakor felkelek, úgy, ahogy tudok…” Fél, hogy elesik, ezért botra támaszkodik. Visszaemlékezett, honnan is a versek szeretete? Amikor
iskolába járt, a tanító bácsi szombaton egy verset tanított a magyar könyvből. A „román világba’ ” Derzs nem tartozott magyar területhez, csak szombatonként volt magyar oktatás.

Öt osztályt járt. Pedig csak négyet akart… „Szegény leány vótam, készültem szógálni, nem akartam menni a gimnáziumba. Nem tudtam követelni, hogy az édesanyámék adjanak pénzt. Hatan voltunk testvérek. A többi is mind el volt menve.”

Lekerültek a berámázott képek a falról: egy keretben a családi fotótár. Apjuk korán meghalt. „Szüleim és Dénes”. Sorolja testvérei születési évét: ’10, ’12, ’14, ’17, ’19, és a „kicsi testvérem” ’24-ben. Mára Margittal ketten maradtak. Soha nem veszekedtek. Az évkülönbség elmosódott: olyanok manapság, mintha ikrek lennének.

Könnyen, jól tanult. Amit valahol meghallott, már tudta. „Jó voltam kicsi koromban is. Helyt ülök, édesanyám megdicsért”. Mártára tekintett, és nyugtázta: „az unokák mind jól tanultak… Veled ágáltak a tanító nénik!”
Aztán derűsen sorjázta saját emlékeit: fel kellett olvasnia a Maros és az Olt történetét. „Mondd el az értelmét! – kérte a tanító. Könnyedén megfelelt. „A testvérem nagyobb volt, az ő könyvét nem tudom, hányszor elolvastam…” Volt egy fiú az osztályukban. Szavalnia kellett a Szomorú történetet. Kezdte is, de csak a címig jutott, amit néhányszor elismételt: szomorú történet… Szomorú tör… Mire a tanító: folytasd, a gyermekek már úgy várják a „szomorú történetet”. Jót kacagtunk az emlékidézésen, mintha ott állnák az osztályteremben. A mi nénik pedig: máig egyszuszra felmond 30 szakaszt is! „Jő a fülembe, megmarad az agyamba’. Hallottam, s mondtam”. Kicsit restelkedik, hogy „ágál”, de így volt.

„Nem méssz szolgálni! – döntött a tanító – Az ötödik osztályt ki kéne járjad. És elintézte, hogy az óvodába’ takarítsak.” „Jaj, fiam, oda korán fel kell kelni – aggódott az édesanyja. De máig büszke: pénzt is kapott a takarításért, és tanulhatott a gimnáziumban.

Mikor egyedül van, akkor is mondja a verseket

Tud vallásost is. Imádságot könyvből olvassa. Elszaggatta, annyit forgatta. „A konfirmáción mindörökké szavaltak: a szülőknek, a lelkésznek; „megköszönve fáradtságát, töredelmét…” – és mondta, mondikálta azokat a rímeket, amit gyermekei, unokái, dédunokái tanítói is hallgattak azóta. „Ez a nehéz iskolaév a végéhez ért”. Minden unokájának megtanította a Mesebeli kiskirályhoz kezdetűt. „Bársony itt a gyepes udvar. Szalmatetős kicsi kunyhóm palotádért nem adom.”

Mielőtt elköszöntünk feltett még egy találós kérdést: „Úton menyen, úton halad…”

Nincs kivel beszélgessen. Nagyot hall. Nem jár a szomszédokhoz, „ha szólnak, nem hallom”. Délután ötkor már be van zárkózva.
„Az éjjel nem is tudok aludni…” Mintha csak unokájának mondaná: „Vén szotyorhoz két előkelő asszonyt hoztál! Na, te…”
Márta nekünk szólt: „Most egy hétig erről mesél majd” és maradt még a nagymamájával.
 

Megdicsérjük a saját kezűleg művelt virágos- és veteményeskertet. Hangosabban, mert nem hall jól. 70 szál viruló tulipánja van, megszámolta. És megtudtuk: akkor kell ültetni a tulipánhagymát, mikor a búzát vetik. Amikor átülteti, ad a lelkésznőnek is majd. Viruljanak, ha ő már nem lesz is. Csak hatvan szál maradt a kertben, egy-egy csokorral nekünk adott belőle. Mondván: „a jó Isten áldja meg egészséggel, békességgel!”

Megöleltem, de egy hirtelen mozdulattal megcsókolta a kezemet. Ugyanolyan mozdulattal, nekem is jól esett hasonlóképpen cselekednem. Elpálcikált, minket alig vitt a lábunk. Hiszem, ilyen a katarzis. „Úton menyen, úton halad…” Kalácsot, virágot ajándékoz, és lélekbe írja verselő tudományát – kilencvenévesen. A jó Isten áldja meg egészséggel, békességgel!



 
Molnár Melinda, Székelyhon
Fotók: Újvárosi Katalin

Kocs Elemérné, született Orbán Lídia. Három gyermeke közül egy meghalt. 3 unokája, 3 dédunokája van. 32 éve özvegy, 77-ben halt meg a férje. A községházán takarított, és ő volt a falu dobosa is.

* * *

Egy hajlott hátú néni
(az interneten terjedő levél)

Túrázásaink során a székelyderzsi erődtemplom falánál induláshoz készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy fekete ruhás, fejkendős, hajlott hátú néni. Egészséget kívánt, majd megkérdezte honnan jöttünk.

Amikor válaszoltunk, ezt kérdezte:
- És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek mondják?
Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondta Petőfi Sándor A Magyar Nemzet című versét.

Azután elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy fogadjunk el tőle valamit. A szatyrában volt pár tojás és négy, azaz négy szelet kalács. Ebből kettőt nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget kívánt, és elcsoszogott. Egy büdös kukkot nem tudtunk szólni. Én pedig leültem a székelyderzsi erődtemplom falához, és olyat tettem, ami rohadtul nem illik bele egy 40 körüli, erősen borostás túramotoros imidzsébe.

És arra gondoltam, hogy az itthoni, magukat bal és jobboldali politikusnak
nevező, gátlástalan gazemberek, akik fröcsögő nyállal próbálják
fekete-fehérre mosni az agyunkat, akik megosztanak, nem összekötnek, akik személyes érdekharcukkal több kárt okoznak ennek az országnak, mint eddig bárki. Csak egyetlen egyszer jönnének el ide, és hallgatnák meg, ahogy egy 88 éves, görbe hátú öregasszony ŐSZINTÉN Petőfit szaval a boltból hazafelé, és négy szelet kalácsból kettőt odaad vadidegen embereknek. Talán elszégyellnék magukat, pont úgy, ahogy akkor, ott, én. Talán elgondolkoznának azon, hogy vajon ki és miért tette őket oda, ahol vannak, és hogy mi dolguk a világban.

Ez tényleg aranyos ......

WiDi – vezetéknélküli képátvitel laptopról TV-re

Nincs már messze a teljesen vezeték nélküli otthon, igaz az audiofilek még mindig a rézkábelre esküsznek. A vezeték nélküli adatátvitel fejlődésével a kábel nélküli videóátvitel területén történtek a legnagyobb előrelépések. Az Intel legújabb a CES2010-en bemutatott fejlesztése a Wireless Display Technology, röviden Wi-Di hamarosan minden laptopban olyan szériatartozék lehet, mint most a Wi-Fi vagy egy USB port.


A Wi-Di két egységből áll. Az adó a laptopba kerül integrálásra, míg a kis router méretű dobozt, azaz a Netgear Push2TV adapterét a TV HDMI bemenetére kell csatlakoztatni. Ezután a fotelben ülve vagy a másik szobából bármilyen tartalmat, játékot, filmet vezeték nélkül megjeleníthetünk a nappali falára akasztott TV-n, akkor is ha az alapból egyébként nem támogatja a vezetéknélküli átvitelt. Egy HDMI bementre azonban így is szükségünk lesz.


A CES-es bemutatott újdonságok általában elég lassan, hosszú hónapok vagy akár évek múlva kerülnek csak tömeggyártásba. Nem így a Wi-Di, mely a kiállítást követő második héten egyszerre három gyártó három Core i5 procis laptopjában elérhető. Legolcsóbb a Toshiba Satellite E205-ös ($899 - 169 000,- Ft) , utána a DELL Inspiron 15z ($999 - 189 000,- Ft), illetve a Sony VAIO S sorozat ($1049 - 199 900,- Ft). Mindegyik gép combos procival 4GB memóriával 500 GB winyóval.