Kenguruk

Gold Coast spit weekend

Csupán egy csendes vasárnap délután egy kis öbölben. Kattints a képre, majd diavetítéssel nézd meg a kepéket.

Otthon – édes otthon

Az első napon az város egyetlen bevásárló centrumában a földszintről fölfelé haladva a mozgólépcsőn, az alatt a nagyon rövidke kis szakaszon már hárman azonnal rám köszöntek. Az első, amire én azonnal reagálva visszaköszöntem és rögtön ozisan , „szia, hogy vagy”, erre Ő kicsit furcsán nézett, amit azonnal nem értettem meg. Utólag már rájöttem, hogy otthon nem volt szokás ez a visszakérdezés. A második köszöntés sima helló volt, a harmadik pedig egy mosolygós biccentés csupán. Jézus, hiszen négy éve hogy nem jártam itthon, és egyébként is szoknom kellett azt, hogy a körülöttem lévő emberek mind magyarul beszéltek és még a távolabb állók beszélgetéséből is mindent megértettem. Pár napig csak forgattam a fejem. De ne rohanjunk előre.

Taipei Taiwan fővárosa. A kicsinyke ország annyira apró szigeten terül el, hogy amikor éjjel szálltunk fel onnan, a gépből kikukucskálva pár ezer méter magasról az egész sziget egyben, teljesen belátható volt, minden tenyérnyi része ki volt világítva. Elképesztően szép látvány, egy kis ragyogó gyöngyszem. Hazafelé utunk során két napot töltöttünk itt el, bent a város szívében kaptunk szállást egy kis aranyos, egyszerű szállodában. Semmi pucc és luxus, mégis nagyon tetszett, legfőképp hogy karnyújtásnyira van minden látványosság. Még soha nem voltunk Ázsiában így, hogy ki is mehettünk a városba szétnézni. A gold coasti téli hűvöske után a 36 fokos nyári, teljes párás, szmogos levegő mellbevágó volt. A nap, a poros, füstös levegőtől nem nagyon látszott, sokan még az utcán is maszkban mentek dolgukra. Próbálják megvédeni az egyik legfontosabb kincsünket, az egészségünket. A reptéren még mái napig is a gépből kiszállva a folyosón egy három lábon álló hőkamera vizsgált át minden utast, hogy nem hozunk-e be az országba valamiféle vírust, ami lázzal jár. A reptér a belvárostól egy jó órányi távolságra van, mely út során az autó keresztül megy a külvárosi nyomornegyedek között. Elképesztő körülmények között élnek itt emberek, mi csak némán néztünk néha egymásra. Néha inkább hasonlítottak a házak egy háború utáni teljes pusztítás képeire. Számomra szívszorító volt, hasonlóképpen az emberek alázata velünk szemben. Nem vagyunk mi felsőbbrendű lények mert kaukázusi külsővel rendelkezünk. Cserébe minden esetben próbáltam szeretetet sugározni magamból és őszintén, kedvesen mosolyogni rájuk, hiszen többet nem tehettem.

A két nap alatt láthattuk a szélsőségeket, a város legnagyobb nevezetességét a Taipei 101 felhőkarcolót, amely sok éven keresztül a világ legmagasabb épülete volt, végig sétáltunk a kisebb utcákat, melyek boltocskái oly mennyiségű árut tártak elénk, ami szinte felfoghatatlan. Én besétáltam több sikátorba is, melyeknek a hangulata valóban éppen olyan, mint a Bruce Lee filmekben volt gyerekkoromban. Megszámlálhatatlan kis kifőzde kínálta utcán a sokszor kétes kinézetű ételt, amit én valójába szívesen megkóstoltam volna, de a józan ész megállj-t parancsolt. Nem a mi kényes gyomrunknak való, már csak azért sem mert a sikátorban, a forró betonon a 38 fokban vágták le a disznót, ott dolgozták fel a tűző napon, a szmogban, kis sámlin ülve, gumicsizmában és a húst sehol le sem takarták, aminek a legyek nagyon örültek. Mindezek ellenére étterembe bementünk, ahol szép tisztaság volt, sokan ettek ott, íncsiklandozó illatok csalogattak a konyha felől. Megértetni magunkat már nem volt túl könnyű, de valahonnan előkerítettek egy angolul tudó felszolgálót, aki segítségével elképesztően finom vacsora élményével gazdagodtunk. Másnap is visszamentünk ugyan oda, ahol azonnal megismertek, bár a tolmács nem dolgozott aznap, de rutinosan olyan étlapot kaptunk amin nem csak pálcika házikókból álló szavak voltak, hanem az ételek fényképei is. Ismét nagyon finom ételt kaptunk.

Sok picinyke boltot bejártunk, mindenhová taxival mentünk, még pár utcányira is. Annyira olcsó a mi keresetünkhöz képest a város, hogy a reptéren váltott pár száz dollárt el sem tudtuk költeni két nap alatt. Keresgettünk ajándékokat, persze túl nagy dolgokat a csomagunk súlykorlátozása miatt nem vehettünk, de nem is akartunk. Olyat kerestünk legfőképp ami csak ott van, sehol máshol. Nagyon sok olyan raktár van a kicsinyke utcákban, amik nem boltok, de színig vannak cuccokkal. Magamban meg is állapítottam, hogy amikor az ebay-on vásárolunk, akkor innen kerülnek elő a filléres dolgok. Betértünk egy kellemes légkörű talpmasszázs szalonba is, ahol egy órán keresztül simogató kezek gondoskodtak fáradtkás lábunk és talpunk kellemes ellazulásáról. A szállodába is rendeltünk masszőrt, be a szobába. Egy középkorú hölgy jött, aki vak volt, mégis csodásan tapintott ki minden becsomósodott izmot bárhol a testen. Annyira meghatott az alázatossága és igyekezete, hogy másnap újra kértük, így legalább ismét fizethettünk Neki. Valami nevetségesen kevéske pénzt kért az egy órai kemény munkájáért. Az éjszakai piacra sajnos nem jutottunk ki, ami éjfélkor nyitott. Ehhez túlzottan fáradtak voltunk. Gondolom a nagyon meleg miatt tartanak nyitva az éjszaka kellős közepén. Összefoglalva, nem szeretnék itt élni, de hogy megláthassuk a szélsőségeket el kell ide jönni. Egy barátom szerint ne keressek szépséget ázsiai nagyvárosban, kivéve Szingapúrt. Ott sajnos még nem voltam kint a városban. Itt Tapieiben nem jártunk a kicsinyke ország más részein, talán ott szebb a környék, vagy legalábbis érdekesebb. Visszafelé utunk során szintén megálltunk, de most csupán 18 órát vártunk a tovább indulásra. Foglaltunk szállást a reptéren található Novotel Hotelben, amely a China Air saját reptéri szállodája. Mégsem akartunk ennyi időt a terminálban tölteni, de beutazni a városba meg kevéske idő lett volna. Csodálatos, fényűző, minden kényelmet és luxust megkaptunk e pár óra alatt. Olyan érzés volt itt lenni, mintha valami álom lett volna. Minden teljesen új itt, utólag tudtuk meg, hogy a szálloda nem régen került átadásra, ami meg is látszik. A China Air-t mindenkinek ajánlom, aki keresztül kell utazza a fél földet, hogy haza jusson és vissza. Nagyon kényelmesek a gépeik, finomak a felszolgált ételek, kedvesek a légikisérők és nem utolsó sorban kedvezőek a jegy áraik.

Térjünk vissza a bevezetőhöz.  A „na milyen volt otthon?” kérdésre a válaszom nagyon egyszerű. Remek! Évek alatt páran jöttek – mentek az ismeretségi körünkből haza, van aki évente jár, van ki viszont nem volt 16 éve. A vélemények teljesen szerteágazóak, szerintem teljesen személyfüggő az otthon töltött időről. Volt ki elképesztő kultúrsokkról beszélt, hatalmas változásokról, volt ki felmérhetetlen drágaságról, csapnivaló utakról, búskomor és kedvetlen, mosolytalan emberekről …stb. A szinte egyetlen váratlan bugyuta esetet is magamnak köszönhetem, egy olcsó kinai boltban szerettem volna nagyobb fehér atlétát venni, ezért az ott álló eladó hölgytől egyszerűen megkérdeztem, hogy tudnál-e nagyobb méretet adni ebből. Erre ő mérgesen leteremtett, hogy miért tegezem le, hiszen nem ittuk meg a pertut. Végül is igaza volt, én felejtettem el hogy magázódni kell bizonyos helyeken. Az utak valóban rosszabbak mint itt, de hát mindig is ilyen volt. Pár órával a hazaérkezés után olyan érzésem volt, mintha csak pár hete mentem volna el. Semmi nagyobb és lényeges változást nem láttam, minden ott van ahol volt, mindenki ugyan úgy néz ki, talán kicsit idősebben, még az autókban is ugyanazok az emberek ülnek a rendszám se változott. Az ismerősök mosolyognak, a kérdések szinte ugyan azok mindenkitől. Újra és újra türelmesen elmeséltünk mindent magunkról, válaszolva minden apró kérdésre. Megpróbáltuk mindenkinek elmondani, hogy a mi életünkben semmi különleges nincsen, csupán a Föld egy másik városában élünk és dolgozunk. Egyszerűek a hétköznapjaink, tesszük a dolgunkat. 

Ami viszont valóban másabb, az a kaja. Bécsben szálltunk le, oda jöttek értünk kocsival. Rögtön beszállás után meglepi várt ránk, előkerült a Piroska és a farkas meséből az elemózsiás kosárka, szépen konyhakendővel kibélelve, benne pedig csodálatos dolgok. Étvágygerjesztőnek valódi barackból főzött házi pálinka, ezt követte friss, puha fehér kenyér és csabai házi vastagkolbász, szépen felszeletelve, csodálatos pirosas vörös színe világított a fehér kendőn, az ízét leírni képtelen vagyok. Hogy teljes legyen az ízvilág a kis falatkák mellé szintén frissen szedett, igazi méhkeréki házi zöld erős paprikát is kaptunk. Ezt a csodálatos gesztust nagyon köszönjük a családunknak, elképesztő élmény volt falatozni ezekből a finomságokból, ilyet, de még ehhez hasonlót sem ettünk már évek óta. A reggeli falatozást Sport szelettel fejeztük be. Az elkövetkező pár hétben a jól megszokott házi ízekkel kényeztettek minket mindenhol, legyen az baráti társaság, étterem, piaci sütöde, vagy a családunk. Én pár nap után oly mértékben elteltem, hogy éhség érzetet nem éreztem a későbbiekben szinte egyszer sem. Ettől függetlenül minden kedves vendéglátónk igyekezetét megtiszteltük azzal, hogy jókat falatoztunk. Köszönjük mindenkinek.

Szinte kivétel nélkül mindenki elpanaszolta, hogy nem könnyű megélni otthon. A svájci frank alapú hitel kegyetlenül elbánt mindenkivel, ezt senki nem hagyta ki a történeteiből. Hallottunk összeomlott családokról, tönkrement birodalmakról, becsődölt vállalkozásokról, autószalonokról, banki árverezésekről és tragédiákról. Talán egy kezemen meg tudnám számolni azokat, akik nem váltak áldozatává a rendszernek. Szinte mindenki, aki törekszik és próbál megélni, éjjel – nappal megy, mint a mérgezett egér, folyamatosan csörgő telefonal a zsebben, sűrűn szívva a cigit és szürcsölve a kávét. Pörgős életforma, egy a sok közül ami elől próbáltunk elmenekülni otthonról. De mindenki nem jöhet el, hiszen szerteágazóan fonja a sors az életünk szálát.

Átülni a másik oldalra, vezetni, kb. fél percig tartott visszaállni. Az első napokban az AU-ban megszokott nyugodt, kimért, tötyögős vezetési stílussal mentem, mert hát megszoktam itt. Egy hét után szépen visszarázódtam a magyar stílusba. Előzgetés, rohanás, befurkálódás, bosszankodás és még néha káromkodás is kicsúszott a számon. Végigmértem magam néha, te jó ég, hát hogy vezetek én?! De rájöttem, hogy otthon máshogy nem lehet, mert egyszerűen letolnak az útról, vagy beragadsz a mazsolák közé. Taposd a gázt és haladjál, és ennyi.

Teltek a napok, gyűltek ez élmények, szeretettel vett körül minket szinte mindenki, mi is igyekeztünk mindenkinek kedvében járni. Kissé fájó feladatomnak is eleget tettünk. Egy éve elhunyt édesapám végső kívánsága szerint a hamvait beleszórtuk a Fekete Körösbe, ott tért végső nyugovóra. Ott ahová éltében sokszor kijárt pecázni az unokáival, most örökké áztathatja a zsinórját. Szűk családi körben, szeretetben és 
fájdalomban búcsúztunk tőle. Ide bármikor kijöhetünk további életünk során, egy szál virágot a vízbe dobva máris érezhetjük az Ő közelségét, szeretetét. Számunkra ez a temetkezési forma a leghumánusabb, nincs temető, sírhantok, fejfák és tömeges fájdalom. Itt csak Ő van. Egy kis üvegtégelyben hoztam el a hamvaiból és az óceánba beszórva majd tudni fogom, hogy itt is örökre pecázhat. Nyugodj békében Apukám.

Az élet kíméletlenül megy tovább. Egy másik nagy esemény is volt a családban, szinte a másik véglet. Erika húgának az esküvőjét is sikerült mostanra időzíteni, így mi is aktívan részt vehettünk a teljes előkészületekben és persze a mulatságban, lakomában, örömben. Igazi kisvárosi lagzi volt, közel 200 fővel, 3 napig tartó mulatsággal.

Visszatekintve, hazaindulásunk előtt dilemmáztam azon, hogy hol is van az „otthon”? Most már rájöttem, számomra ott van az otthonom, ahol jól érzem magam, ahol álomra hajtom a fejem, ahol dolgozom és nyugodtam élem az életem. Jelenleg ez Ausztráliában van, de a sors bármikor fordíthat a dolgokon. Aggódnom azonban nem kell, hiszen bármikor áthelyezhető ez a hely bárhová, ha menni kell hát megyünk, de ha lehet inkább maradnánk még pár évet itt. A minap beszélgettem a szomszédommal (persze hogy magyarok ők is), meglett korú házaspár, nyugdíjasok mindketten. ’82-ben disszidáltak, elmondása szerint nagyon meleg volt a talaj akkoriban. 28 éven keresztül járkáltak a világban rengeteget, tíz évet Amerikában is éltek, Európában is dolgoztak éveken át. Legelőször 92-ben volt otthon először, akkor már megvolt a rendszerváltás. Megtetszett neki, hogy ez már egy másik Magyarország, visszaszeretett belé. Még 18 évet gondolkodott, de mára már eldöntötték, hogy hazaköltöznek. Otthon akarnak élni idős korukra. Azt mondja, hogy itt hontalannak érzik magukat, hiszen az életük itt egyszerű. Amíg fiatal vagy, dolgozol, kuporgatsz, több végén égeted a gyertyát. Igazi barátod itt nincsen, hiszen soha nem fog befogadni ez az ország teljesen a szívébe, hiszen nem itt születtél. Alszol, eszel, dolgozol, néha shoppingolsz és hétvégén vagy felmész a hegyekbe vagy lemész a beach-re, esetenként elmész egy étterembe vacsorázni. Túlzottan sok egyéb dolog nem történik itt. Ha gyereked lesz és itt jár iskolába, itt nő föl, akkor retteghetsz, hogy milyen emberré faragja ez a társadalom. Ha nincs elég pénzed, hogy drága magániskolába járasd, akkor számolnod kell a következményekkel, magadra vess, hiszen nyilvános helyen még hangosan rá sem szólhatsz, mert a járókelők rád hívják a rendőrt, hogy zaklatod a saját kölyködet, aki megelégelve az állandó unszolásodat, tízen évesen elválik majd tőled, hiszen ezt törvényes úton megteheti itt. Mindegy….. Egy szó mint száz, eladták a házukat és visszaköltöznek. Vesznek a Balaton partján egy házat, csónakot, és bizony süllőzni fog a mérnök úr öreg korára, végre magyar földön. Ők így gondolják.

Pár nap elteltével visszarázódtunk az itteni, megszokott életünkbe. Észrevétlenül fordult át az agyunk, épp úgy, mint vezetéskor átülni a másik oldalra. Az idő múlásával az egy hónap otthonlét szépen beépül az emlékek sorába, méghozzá a kellemes kategóriába. Ez a mi történetünk. Nagyon jó volt otthon lenni. 

Taipei

Az itt töltött két nap élménybeszámolója előtt kedvcsinálóként nézzetek meg, hogy mennyire mókásak itt a gyalogátkelő helyeknél a jelzőlámpák. Beszámoló később!

Bye : E

10 napnál kevesebb

10 napnál kevesebb

1380 napja élünk ebben az országban és 9 nap múlva felkerekedünk, hazautazunk. Első alkalom lesz 2006 óta. Ahogy fogynak a napok, melyek száma amire igazából eddig túlzottan nem is figyeltem, most hirtelen nagyon lecsökkent. Félszemmel néha rápillantottam a számlálóra, nemrég feltünt hogy a három jegyű számok kettöre csökkentek, de mára hirtelen 10 alá ment. Úgy érzem illdomos ez alkalomból pár sort leírnom, a gondolataimat megosztanom veletek. Éveken keresztül nem foglalkoztatott a hazautazás gondolata sem, honvágyunk soha nem volt, egyikőnknem sem. Kellőképpen felkészültünk erre a kalandra, tudtuk mi vár ránk, számoltunk arra is, hogy sokáig nem jövünk (megyünk) haza. Időnként eljátszottam ugyan a gondolattal, hogy majd milyen is lesz ez az érzés, de annyira távoli volt, hogy érdemlegesen bele sem gondoltam. Eddig a napig!

Megszoktuk már az itteni életet, szinte minden zegét-zugát kiismerjük lassacskán.

- nem furcsák már az ízek,

- nem másabb a levegő,

- nem süt erősebben a nap sem,

- a kocsik is megszokottak,

- a jó útburkolat fel sem tűnik,

- az előzékeny közlekedési partner természetes,

- a mosoly nem feltünő,

- a varjú nem is hangos,

- a tengeri levegő nem sós,

- a homok finomsága megszokott és annyira nem is forró,

- a pálma olyan mint az akácfa és a papagályok a verebek,

- a csótány is átlagos, a hangya sem sok,

- nincs is mindig meleg csupán jó idő van,

- persze hogy telefonon szinte minden hivatalos ügyet el tudunk intézni,

- jó az illata húsnak amit a szomszéd éget,

- a vegemite piritossal és kis vajjal finom,

- a wasabi nem erős csak kicsit csíp,

- Mark kollégám hangos böfögése nem tünik fel,

- ha néha „wog”-nak” neveznek kit érdekel (az vagyok, nem?),

- nem zavar hogy a coles és wuli csak 8 kor nyitnak,

- persze hogy minden taxis indiai,

- mi az a horgászengedély?,

- hogyne lenne érdekes cápát fogni,

- nem támad meg a krokodil mert fél az embertől,

- nincs is meleg Cairns-ben, se pára,

- még szép hogy finom a fiss kókusztej,

- persze hogy átengedsz mindenkit a zebrán,

- a durian a gyümölcsök királya,

- a noodle box isteni,

- 1.20 a benzin,

- a rendőr minek állítana meg,

- persze hogy önkiszolgáló pénztárak vannak a boltokban,

- még szép hogy visszaadom a talált bankkártyát,

- 50-es táblánál épp annyival megyek,

- a ház előtt a vízvezeték a föld felett megy,

- persze hogy gipszkarton minden fal,

- miért lenne szemét az utcákon? ,

- és ha két férfi szereti egymást akkor mi van- egészségükre,

- az öszibarack is finom csak kemény,

- persze hogy repülővel megyünk másik városba,

- nem is akarok kocsit mosni sem kertet locsolni a vízkorlátozás miatt,

- napokig nincs meg a mobilom-minek is az,

- persze hogy sose piszkos az autom,

- az ozi papucsnál csak a mezítláb a jobb,

- miért is kellene pénz a BBQ sütőbe a parton,

- hogyne mennék 40-el az iskolák előtt,

- persze hogy nincs olyan hely seholsem ahol egyedül lehetnél,

- még szép hogy ebay-on vásárolok,

- van cabaikolbász is a colesban,

- minden sorstársammal a vízumokról beszélünk,

- Au.net-et olvasok néha,

- nem állítok órát téli-nyári átálláskor,

- a rendszámtáblám szerint okos vagyok(smart),

- a politikusokat itt is útálom,

- a tv nézhetetlen a sok reklám miatt,

- hogyne töltenék le filmeket és zenét a netről,

- eljárok garázsbazárra rendszeresen,

- farmer piacon vásárolok de ott is minden alma egyforma,

- a csokit az aldi-ban veszem, tortát a cheescake-ben,

- havonta 1 jagermeister-t megiszok, Era a Chinzano-t szereti, bort nem iszok mert dög savanyú,

- persze hogy imádom az ázsiai kaját és rendszeresen eljárok az éttermeikbe,

- a tengeri rákot (prawn) nyersen veszem és én főzöm meg,

- 1 kanál olajban sütök mert tefal actifry-t használok,

- omega3 halolajat is eszek,

- miért ne lenne terepjáróm,

- van a kertemben ananász is,

- persze hogy a napkelte szép az óceán felöl,

- több 100 hajó kifut hétvégeken a nyílt vízre,

- a Q1 tetejéről Gold Coast egészen kicsi város,

- miért ne lenne egy Miami nevű suburb,

- sose tudom kimondani sem a kerületünket, sem az utcánkat (Reedy Creek, Ridgevista Court),

- a tudod az „juno”,

- persze hogy a „fan” az ozi házakban egész évben forog a plafonon,

- mostmártudom hogy azok a kerek valamik a háztetőkön azért forognak, hogy kiszívják a meleg levegőt,

- a kukás kocsiban csak a sofőr van egyedül,

- persze hogy elhányod magad egy ozi házban belül a kosztól,

- Stewe öreg barátom angol felesége 15 éve nem kapcsolta be a sütőt,

- a mcdonald-ban már vasárnap reggel 7-kor ott esznek a pár éves ozi kölykök pizsamában és mezítláb,

- miért ne értenénk meg egymást a kollégámmal hiszen Ő sem tud magyarul és én sem angolul,

- ki mondta hogy nem finom az ozi sausage(kolbász),

- persze hogy nem vehetsz szeszes italt élelmiszerboltban,

- szinte egész évben 12 órán keresztül van világos,

- a víz ellenkező irányban folyik le,

- a dugót a konektorba csak egyféleképpen tudod bedugni,

- mindenkinél csak lapostévé van, az öreg megunt készülékek ki vanak téve a ház elé a fűbe, elviheted ingyen,

- a nők fodrászat után hajat nem szarítattnak, úgy vizes fejjel ki az utcára,

- a világ leg lassabb és mégis leg drágább internetét használjuk,

- hétvégenként csak 15 év alatti gyereke szolgálnak ki a boltokban,

- a kilincs az ajtón vagy előre forditva nyit és a zár hátra tekerve, vagy fordítva, de semmiképpen nem úgy ahogy te szeretnéd,

- természetes az is ha leadod az albérletedet neked profi tisztán kell átadnod, de az új, amit kiveszel az hányás, pedig ott a cetli a szekrényben hogy „professional cleaner company” járt itt,

- minden 15 és 30 év körüli ozi tokától-bokáig tetovált, ute-val jár, fehér keretes napszemüvegben, kikötetlen kutyával a platón,

- mindenfelé az utak mentén kocsikról lehullott tárgyak, gumicsizma, védősisak, kisbicikli, párna, müanyag cuccok, seprü, lapát, ruhák, gumilabda, hútőtáska, rádió, létra, talicska, csónak, deszkák, hordó, zsákok, utazótáska, babafej, ventilátor, virágláda, kábelek, fűnyíró, szegélynyíró, pumpa, ..stb

- persze hogy intened kell a busznak a megállóból ha fel akarsz szállni,

- hosszú heteket kell várnod költözés után a telefon és net átkötésre,

- mái napig mindkét felé nézek járdáról való lelépéskor,

- minden zár és kapcsoló teljesen érthetetlen módon pont ellenkezőleg működik,

- mái napig is van hogy a kocsimba rossz oldalon akarok beszállni…………….. és sorolhatnám a dolgokat a végtelenségig. Ha esetleg nem értettél meg mindent elsőre azért van, mert nem éltél még itt eleget.

Most majd otthon mindez teljesen a feje tetejére fog állni

Bye