Egyetemre járok :-)

A kurzusom egy hónapja kezdődött. Az elkövetkező egy évben a hét 5 napján, reggel fél 8-tól délután 3-ig a suli területén fogok tartózkodni. De ne rohanjunk előre!

„Ritkán írsz mostanában” – kaptam meg pár barátomtól. Valóban elismerem, hogy nem sok új bejegyzés van mostanában. Érdekes ez a dolog, mert ha kívülről szemlélem a blogomat, kezd kísértetiesen hasonlítani a „rég kint élők” blogjaihoz, akik egy idő után elkezdik hanyagolni a beírásokat. Én is beleesek lassan ebbe a kategóriába? Mentségül talán szolgálhatna az, hogy belerázódunk az egyszerű, nyugodt és eseménymentes hétköznapokba, amikor is említésre méltó dolgok nem nagyon történnek. Ez ugyan sovány vigasz a visszatérő olvasók számára, érthető az érdeklődés, mondván, hogy régebben annyi érdekes dologról írtam. Az is lehet, hogy ami nekem nem túl érdekes, az még Nektek hírértékű? Menthetném magam azzal, hogy sokat dolgozok, de ez valójában kevés magyarázat. Vagy hogy nem történik semmi, de persze ez sem igaz. Lássunk rövidke összefoglalót, mi történt mióta visszaköltöztünk Cairns-ből.

Közel 6 hónap itt lakás után olyan visszagondolni, mintha csak egy rövidke álom lett volna a kis trópusi városka. Néha pedig munka közben direkt játszok a gondolattal, hogy milyen is volt. Még otthon élve Ausztrália csupán úgy szerepelt a tudatomba, hogy mindig jó idő van. Az időjárás megosztottságáról mit sem tudtam. Lehetőségként nem szerepelt a palettán a trópus, most már mögöttem hagyva másfél év ottlétet, kipipáltam hogy ott is éltem. Jó és rosszat mérlegelve nem laknék ott állandóan, de az ausztrál telet szívesen ott tölteném. Természetesen Gold Coaston hidegebb van, de nem bánom. Visszaköltözésünk után pár héttel már rám vigyorgott a szerencse, köszönve ezt Laci barátomnak, Ő szólt ugyanis, hogy van egy megüresedett hely a festő brigádba. Laci és Zsuzsi régebben is nagyon segítőkészek voltak, ismertük egymást még elköltözésünk előtt is. Most is szívügyüknek tekintették, hogy segítsenek munkát találni, köszönet érte. Bármilyenek is vagyunk mi magyarok, vannak jó pillanataink is, amikor segítünk, de nem mindenkinek. Génjeinkben hordozzuk a piszkálódást, áskálódást, rosszindulatot, kárörömöt …..stb. Sajnos otthon ezt láttuk, ebben nőttünk fel, ezt is hozzuk – visszük szerte a világba. Sokunknál idővel aztán elő is jönnek ezek a dolgok, persze nem mindenkinél, van aki tudja kezelni az érzelmeit. Ezzel persze senkit nem akarok megbántani, de ha bárki is mélyen magába tekint, felismeri ezeket. Azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy nem mindenki szimpatikus mindenkinek, eltérőek a jellemeink, életformáink, céljaink. Így aztán szűrődik a baráti kör is. Nagyobb összejöveteleknél ez szépen látható is. Na de ez csupán kis elkalandozás volt.

Otthonról elindulva még 4 éve, álmaimban sem szerepelt az hogy én itt festő leszek, hiszen sem a szakmám nem az és megvallom túlzottan nem nyomultam a kétkezi munka után, inkább a könnyebb pénzkeresés módját kutattam. Otthoni szóval mondva, tudtam az „okosságot”. Itt ez az „ellavírozgatósdi” nem működik, hiszen ez legfőképp a jó ismeretségi körre épülő üzleti forma. Itt vagy elkezdesz rendesen dolgozni, vagy egy idő után ha elfogy a hozott pénz, akár útilaput is köthetsz a talpadra, mehetsz isten hírével. Itt keresni valód nincs, mert fizetnivaló itt is van bőven. Éldegélhetünk úgy, hogy csupán egyikőnk keres, de az meg micsoda dolog? Tulajdonképpen nem rendültem meg akkor, amikor szembesültem a ténnyel, hogy el kell kezdeni dolgozni, méghozzá rendesen, úgy mint itt az átlag emberek. Talán először a sofőrködéssel szemeztem, még akár taxizni is elmentem volna, de az elmaradt valahogy. Most utólag nagyon örülök ennek, mert munkanélküli lennék, ugyanis az egész országban a taxis munkát lenyúlták az indiai cigányok, csak bokszos képűeket látok a taxikban. Arrogánsak, flegmák és kitúrnak minden más nemzetet, még az ozikat is a munkakörből. Egyeduralmuk van, nem is értem hogyan engedheti ezt az állam, de hát bizonyára itt is a pénz az, ami dönt. Szóval nem lettem taxis, hál isten. Teherautóra is felültem volna, még a nagy jogsit is megcsináltam (nem volt könnyű), de a sors onnan is elkanyarított, ez is pozitívum így utólag. Itt az utakon rengeteg baleset történik, 80 %-ban a teherautósok okozzák ezeket, a vezetés nem tudása miatt. Jó hogy én nem teszem ki magam ezeknek a közlekedési partnereknek, akik agresszívek, erőszakosak, mindig túllépik a sebességhatárt, nem alszanak eleget….stb.

A festői munkával már 2007-ben rögtön szembesültem, Sanyi barátom révén, aki segített hogy kapjak munkát. Nem gondolkoztam egy percet sem, tudtam hogy képes vagyok bármit hamar megtanulni, belejönni. Emlékszem 10 dolcsit kaptam az első hetekben egy órára, aminek nagyon örültem. Aztán szépen felkúszott ez, ma már több mint a háromszorosa. Évek alatt elfogadtam, hogy ebből elég jól meg lehet élni, nem is túlzottan nehéz, hogy nincs meg a szükséges papírom róla az sem gond. Mindenhol igyekeztem rendesen elvégezni a feladataimat. Manapság már a szakma majdhogynem a kisujjamba van, nem tántorodok el sem a magasságtól, sem a mennyiségtől és biztosan fogom az ecsetet akkor is ha speciális helyre kell nyúlni. Szóval kitanultam a szakmát, ha jó lenne az angolom, még akár le is vizsgázhatnék. A mostani munkahelyemen ugyan szembesültem az új dologgal is. Toronyházat festeni kívülről, drótköteleken lógó alumínium keretben, hátamon biztonsági heveder, rögzítve külön speciális kötélhez, ennek a „swing stage” szerkezetnek a kezelése és a teljes tanfolyam elvégzése. Ezeket kellett megtanulnom. Már ötödik hónap után biztonságosan kimászok a huszonötödik emelet magasban a kosár tetejére is, ha csak úgy érem el a festeni való kicsi kockát a fal tetején. Persze minden biztonsági előírást betartva. Munkavégzés után, délután mindenki haza akar menni a családjához, ezt nem feledjük akkor sem mikor egymást kell megtartanunk, ha kilógunk a kosárból, mikor alattunk rémisztő mélység tátong. Nekünk ez már nem félelmetes. Utólag már értem is Balázs főnökömet, aki azt mondta az első pár napomban, hogy ne aggódj a magasság miatt ,majd megszokod. Így is lett.

Vannak vicces pillanatok ebben a „kívülről festünk” munkában. Elképesztőek az emberek néha, ez esetben a nők. Szóltak a többiek már előre, hogy ne csodálkozzak, ha néha belátva az ablakokon, furcsa dolgokat is láthatok. Igazából nem bámulunk mi be, de hát amikor az ablak keretet kell festeni, ahol a szemedtől 5 centire ott az üveg, belül pedig ott a lakó élettere. Ha nincs otthon senki, semmi gond nincs. Sokan egyszerűen elhúzzák a sötétellőt, vagy tudomást sem vesznek rólunk. Vannak kik kedvesen mosolyognak, integetnek, néha kiadnak egy üdítőt, kávét, sütit. Vannak azonban olyan emberek, én még csak nőkkel találkoztam, akiknek bizonyára valamiféle kihívás lehet az, hogy belelátunk az életébe. Nevezhetném magamutogatónak, de lehet hogy izgatja őt ez a játék. Volt aki „nem is vettelek észre” stílusban fürdeni megy, előtte persze a nappaliban vetkőzik le, majd úgy pucéran, vizesen a nappali közepén törölközik szárazra. Persze közben hajolgat, miért is ne seggel felém. Van aki tornázik, persze pucéran. Nem mesélek el különféle gyakorlatokat !!! Van aki az erkélyre teregetett fehérneműért jön ki, elfelejtve, hogy meztelen. Aztán vannak agresszívebbek is, akik direkt! Sokszor két emelet között lógunk, lépcsőházat festve. Szemmagasságom a felsőbb szint boka magassága. Tehát ha felnézek, éppen a páciens szoknyája alá látok, ha éppen ott járkál. Persze hogy ott jár-kel, két percenként, és egy vigéceb pillanatban direkt felemeli a szoknyáját, seggét az üvegnek tolja és előrehajol. Persze bugyi nélkül. Hogy tetőzze a látványt, még meg is rázza magát, és persze vigyorog……. Nesze neked kint bambuló festő férfi, úgysem tudsz sem szólni, sem semmit tenni, csak bámulni. De fokozom még. Lépcsőházat festve, fiatal kis csaj megy le kutyát sétáltatni. Előttem libeg el, két centire a fejem előtt, miközben én guggolva festem az ajtókeretet. Fel sem nagyon tűnne, ha nem ömlene belőle a tömény parfüm. Egy perc múlva visszarohan a lakásba, vonszolva magával pár hónapos kiskutyáját. Majd fél perc múlva újra le, de most megáll előttem. – Nem tudnád megfogni a kutyámat amíg visszamegyek valamiért a lakásba, azonnal jövök vissza – kérdezte. Miért is ne, vállaltam el gyanútlanul a dolgot. Őkelme visszasuhant, de fél perc múlva újra itt volt. Nagyon köszönte, hogy kisegítettem, hálája jeléül feltette a kérdést, hogy szoktam-e kávézni? Mondom, néha, reggelente 1x egy nap. – És most nem akarok-e meginni egy kávét?- kérdezte. Mert ha igen, akkor menjek be a lakásába, Ő szívesen főz nekem. – Hát tudod, nem is tudom, mit szólnál hozzá ha szólnék a társamnak, aki itt fest egy emelettel lejjebb, ő is jöhetne, végül is megállhatunk 5 percre !? – Ááá, én nem úgy gondoltam, inkább csak Te gyere, egyedül! – Hmm, darling, tudod nekem most nagyon gyorsan kell dolgoznom, be kell fejezni még az összes ajtót ma, úgyhogy nem érek rá, de azért köszi. Picit húzott a száján, majd csalódottan elrobogott. Miután még 2 hónapon keresztül ott festettünk, többek között az Ő lakását is kívülről, bemásztunk az erkélyére is, és összes szoba ablakán beláttunk, kiderült, hogy Ő az ősi női szakmával keresi meg a betevőt, magyarán mondva kurva. Ebben 100%-osan egyet értettünk Mark társammal, aki itt született ugyan, de a szülők Horvátok. Sok szót ismer még horvátul, többek között a kurvát is, de azt az európai országokban szinte mindenhol megértik. Vicces :-)

Most a Bel Air szállodát már befejeztük, új munkánk a Bond University egyetem, ami Queensland legdrágább iskolája. Azt hamar megállapítottuk, hogy szinte minden diák milliomos családból származhat, de ez mit sem változtat a magamutogatási kényszerűségen. Már fel sem tűnt, hogy az első napon, az eligazításon a létesítmény biztonsági főnöke felhívta a figyelmünket, hogy ne reagáljunk a diákok kihívásaira, mert valószínű hogy lesz ilyen bőven. Hát van is. Ha ezek buliznak, márpedig szinte mindig, akkor tuti hogy mindig szívnak is valami jóságot, amitől aztán a gátlásaikat sutba dobják. Felajzott állapotban kefélnek a szobában, de a melleit üveghez nyomó kislány sem újdonság már. Természetesen nekünk mindig úgy kell tennünk, mintha mit sem látnánk. Valójában néha betegre röhögjük magunkat, majd kiesve a stage-ből. Én évek óta nem nevettem ennyit, mint az utóbbi pár hónapban, komolyan mondom szinte sírok a röhögéstől. Erre rátesz ugyan egy lapáttal Márk vidám kedélye is, meg a sok vicces helyzet, megfűszerezve azzal, hogy én alig tudok angolul és sokszor akkora baromságokat mondok, hogy attól meg Ő esik ki a száján. Így telnek a napjaink és ezért is írtam a bejegyzés elején, hogy egyetemre járok, ami teljes mértékben igaz is, de nem tanulni, hanem dolgozni. Az összes épületet le kell fessük kívülről, ami legalább egy éves munka lesz. Hál isten nem csak a diákok szállása a feladat, lesznek osztálytermek és irodák is, ott hátha lesznek akik normálisan viselkednek belülről.

Más nagy esemény is lesz a közeljövőben. Augusztus elején hazautazunk, egy hónapig kikapcsoljuk az agyunk Ausztrál féltekéjét, visszakapcsoljuk az otthonit. Kíváncsian nézünk 4 hetes kirándulásunk elé. Annyi mindent hallani és oly sok minden változott 4 év alatt, gondolom lesz mire rácsodálkozni. Persze legfőképp a családdal szeretnénk lenni, szeretteinket oly rég ölelhettük magunkhoz, végre kicsit pótolhatunk a hiányukból. Hónapokkal ezelőtt megvettük már a jegyeinket, még TaiPei-ben is eltöltünk két napot. Kíváncsian várjuk a kis ázsiai szigetnek a hangulatát.

Mielőtt még útnak indulunk, a változatosság kedvéért költözni is fogunk, egy kicsit kisebb és olcsóbb albérletbe. Na ez esetben nem több ezer km-t kell cuccolni, csupán pár kilométerrel odébb. Eszembe is jutott a minap Bertók Zoli statisztikája, amit még 2006- ban olvastam, miben leírta, hogy a kivándorlók amíg megtalálják a végleges helyüket, legalább 4x költöznek. Nos ez ránk pontosan illik, ez lesz a negyedik. Már fel se vesszük a pakolás nehézségeit. Első ötletként költöztető cégre gondoltunk, de miután árajánlatot kértünk pár cégtő, ettől elálltunk. Szemtelen összeget beszéltek :-( Marad a szokásos verzió, pár jó barát és utánfutó. Ezért vannak a jó barátok , mondja a dal !

Túlságosan sok említésre méltó esemény nem történik, az egyszerű hétköznapok elfednek mindent. A Gold Coast-i télben még nagyon kirándulni sem megyünk hétvégenként, hiszen hüsi van, napközben is ha nem állsz a napon, csak a hűvösben, bizony fel kell húzni a cipzárt és feltenni a kapucnit és az ozi papucs is lekerült a lábról, felváltotta a sportcipő. A lakásban esténként a klíma fűtésre van kapcsolva, kellemes meleget keringtet a házban. Rettentő hamar sötétedik este, 5 után már pillanatok alatt teljes sötétség kúszik ba az utcákba és reggel is csak fél 7 felé oszlik a félhomály. A kocsiban munkába menet pirosba húzom a fűtés skáláját, jól esik a fülkében szétterülő langyos levegő. Márk barátom azért nem tagadja meg önmagát, rövidnadrágban és pólóban jön reggelente, mondván Ő ozi, és nem fázik, ne is piszkáljam Őt én ezért, hiszen Melbourne –ban élt pár évet, tudja mi a hideg! Ó ember és én nem tudom szerinted? Életem nagyobb részét a csikorgó délkeleti országrészben éltem le, ahol bizony sok esetben a -20 alá is ment a higanyszál, na az hideg. Mindezek ellenére hetente két napot beteg a társam, esténkét citromos teát szürcsöl és forróvízbe csücsül, miközben több tucat zsebkendőt használ el. De hát ozi a lelkem, itt nőtt fel, ennyi az esze is, persze ettől még szeretem Őt, nélküle nem vigadnánk annyit.

Következő bejegyzésem bizonyára csak visszautazásunk után várható, de nem is tudom leírni, hogy most miután hazamentünk és visszajöttünk, mert most melyik a „HAZA”? Ez ahol most vagyok, vagy az ahová megyünk, vagy ahonnan visszajövünk ide??? Ez örök dilemma marad……………..

Üdv mindenkinek : E

egysoros - A hülyeség,egy olyan betegség amit minden nap többször is elkap az ember :-)

…másik - A száj egy olyan nyílás a fejen,mely megmutatja,milyen sötét van belül :-)

Ház a vízen …. és egyebek

Így mondja az English (on the water), ha a lakásod vagy házad közvetlen a vízparton van. Éppen olyan bugyuta kifejezése a nyelvnek, mint a (look after) fonetikusan „utána nézel” ez azt jelenti, hogy valakit gondozol vagy valamit ápolsz, rendben tartasz, annak utána nézel.

Ha a házad a vízen van, az szinte mindenki szemében felbecsülhetetlen értéknek számít, hiszen arányában nem sok van belőle. Az értékrend béli különbséget tükrözi is a ház értéke, mely jóval magasabb, mint a szárazföldi házaké. Itt lehet a házad tóparton, folyóparton és végül a csúcs kategória, amikor az óceán part közvetlen a szomszédod. Akkor van rajta a házad az óceánon :-) Itt Gold Coast-on sokszor festünk lent a parton. Van hogy toronyházban, teljes rálátással a vízre, van hogy sima lakóházat és van hogy hooliday unit-ot, amely valakinek a saját háza ugyan, de nem lakik benne, csupán azért tartja, hogy kiadhassa. Ezt hívjuk, magyarul „nyaralónak”. Ezt a házat már két évvel ezelőtt festettük egyszer, amikor is teljes külső és belső felújítást csináltunk. Írtam is róla ebben a bejegyzésemben, ugyanis ekkor volt az eset, mikor a mentő helikopter több mint egy órán át egy helyben állt a víz fölött, keresve az eltűnt személyt, de nem találták meg. De a ház nem csupán ettől érdekes számomra.

Két év elteltével újra látva, szemügyre vehettem, hogy mit is tesz egy parti házzal a sós tengeri levegő. eddig is tudtam, hogy komolyan korrodál „minden” ezekben a házakban, még a bútorok is periodikusan tönkremennek, pedig azok belül vannak. A szél a nap 24 órájában a víz felől fúj, ezáltal az épület állandóan a sós levegő ölelő markaiban van. Meg is van az eredménye. Akinek ilyen háza van, a mellet hogy hatalmas érték, jelentősen nagyobb fenntartási költséggel kell számolnia. De minden ráköltött dollár szinte csak kidobott pénz, ugyanis végül a sós levegő korrodáló hatása győz. Ördögi kör ez, mert ha nem ápolod, előbb-utóbb összedűl az egész. Célszerű mindenből a legjobb minőséget beszerezni, csavar, szeg, léc, festék …stb. A legjobb pedig a legdrágább, mégis megeszi az idő. De nem csak a kis parti házakat kell rendszeresen újra festeni.

Kis hangyák vagyunk :-)

Eddigi életem során, ha volt alkalmam megcsodálni a toronyház oldalán lógó festőket, akik valamilyen kosárban, vagy szerkezetben állva, ülve végezték a munkájukat, mindig megnéztem volna jobban, de mindig annyira magasan voltak, hogy lehetetlen volt alaposan szemügyre venni. Micsoda bátor emberek ezek, gondoltam, hogy nem félnek? Hát a sors újra bebizonyította, hogy úgy játszik az élet fonalával, ahogy éppen kedve tartja. Jelenlegi munkám ugyanis éppen a toronyház festés, persze kívülről, swing stage-ból, magyarul talán festő kosárnak hívhatják, bár nem helyén való a megnevezés, mert semmi köze a kosárhoz, hiszen változtatható a mérete, a festendő fal nagysága szerint. Szóval ezért is adtam alcímként a kis hangyák megnevezést, hiszen a festendő falfelület egy ekkora épület esetében több ezer négyzetméter, és olyan sziszifuszi munkának tűnik festeni, mintha soha nem lenne vége. Valóban sok hónapos munka a mostani három hatalmas szállodát megcsinálni, pedig 5 db swing stage van, mindegyikben kettő festővel. De még így is közel egy éves munka.

Természetesen ezt a munkát végezni nem lehet felkészültség és végzetség nélkül. Ezért megfelelő tanfolyamot kellett végigülni egy napon, a végén pedig vizsgázni, szóban és írásban. Az én esetemben ez egy nagyon vicces folyamat volt, hiszen az angol tudásom a béka segge alatt van. Ez az előadás pedig kőkeményen angolul ment, ráadásul szakzsargon volt az egész. Ha általános szavakat és mondatokat néha meg is értek, na akkor ebből az ég világon semmit nem értettem. De azért vannak a jó barátok, hogy segítsenek és magyarok mindenhol vannak, pláne a festő szakmában. Úgy is járja a közmondás itt, ha a magyar kijön AU-ba, az nagy valószínűleg festeni fog, ha nem is véglegesen, de egy kicsit biztos. Az oktatónk, aki vizsgáztatott is, elmondta hogy nem az angol tudásomra kíváncsi, hanem hogy megértettem-e amiről szó van. Persze hogy meg, hiszen előző este ideadták a füzetet, amit otthon lefordítottunk, így már könnyebb volt a dolog. A lényeg hogy sikerült és így dolgozhatok swing stage-ban, van is róla licence-m.

A gyakorlat aztán egy egészem más dolog. Ezt keményen meg kell szokni, ami aránylag hamar ment, bár az első két napomon csak az előttem lévő falat néztem, se hátra, de legfőképp le nem bámultam. Ma már közel másfél hónap elteltével semmi gondom. Segített az is, hogy otthon a hobby-m a sárkányrepülés volt évekig, így a magasságban sosem szédülök. De egyébként olyan ez a kosárból való festés, mintha egy mobil erkélyen dolgoznánk. Sokat kell ugyan kihajolgatni, bujkálni és sok esetben kimászni az éppen előttünk lévő erkélyekre, hiszen azoket is le kell festeni. Illetve MINDENT le kell festeni kivülről egy ilyen felújítás esetében. Ami szinte elérhetetlen és hozzáférhetetlen, azt is. Oldjátok meg, ez az utasítás. Legyen lefestve, mondja a közvetlen főnökünk, mert ha jön a műszaki ellenőr és kiszúrja hogy kimaradt, akkor gebasz van. Hát megoldjuk, így aztán olyan is előfordul, hogy a fémkeret tetejére mászunk, féllábon állunk és még ott is nyújtózkodni kell, mindez persze akár 22 emelet magasságban. De kapaszkodunk olyankor betyárul, és hát ott a hátunkon a biztonsági kötél, karabínerrel összekötve a hámmal, amibe belebújsz reggel, mint egy kezeslábas ruhába. A cég mindent elkövet a bíztonságunk érdekében, hiszen mindenki haza akar menni este a családjához. Természetesen itt nagyon sokat kell dolgozni, de ezt én nem bánom, örülök hogy ebben a megbuggyant világban egyáltalán van munkám. Cairns-ben másfél évig szinte semmi meló nem volt, elsősorban ezért is költöztünk ide vissza. Persze a sok munkát rendesen meg is fizetik, panaszra nincs okom, de szükséges is a megélhetéshez, hiszen itt AU-ban nagyon drága az élet. Sokan hajlamosak vagytok azt hinni még otthonról, hogy mennyivel könyebb nekünk, hiszen sokat keresünk. Ez így van, otthon mércével mérve, de a kiadások mértékét csak akkor ismered majd meg, ha már itt vagy. A számlák ugyanúgy jönnek, mint otthon és senkit nem érdekel itt sem, ha nincs munkád. Old meg, vagy mehetsz isten hírével. Valójában az évek alatt kialakult véleményem az, hogy a tényleges külömbség a két ország közt röviden annyi, hogy ha van munkátok, akkor itt „NYUGODTAN” élhetsz. És ennyi! Ezt a Bertók Zoli is leírta évekkel ezelőtt, de idéztem már Őt korábban is. Senki nem nyaggat, hagynak nyugodtan élni, csak fizess ki mindent rendesen, csak legyen munkád. Ez azért nem annyira könnyű itt sem, hogy most ennek a válásg az elsődleges oka, vagy nem, az teljesen mindegy. Nagyon sokat romlott a bevándorlók helyzete és megítélése is az elmúlt 4 évben. Senki nem szeret itt minket most, mi vagyunk akik elvesszük az ozik munkáját, és ezt éreztetik is velünk nagyon sok esetben. Vagyunk magyarok 4-en a munkán, de sose beszélünk mások előtt magyarul. Szinte csak négyszemközt, vagy fent a magasban, a kosárban, de még ott is figyelni kell, hogy a teraszokon ki könyököl, vagy üldögél a mi magasságunkban.

De persze jó dolgok is történnek. Cairns után a boltok válaszéka bőségesebb sokkal. Minden szükségletet sikerül kielégíteni könnyedén. Legyen az ruházat, vagy élelmiszer, itt mindent megtalálunk. Hétvégén anyák napi buli volt egy parkba, persze magyarokkal. Jó sokan voltunk, pár régi arc is feltűnt. Persze a magyar csipkelődés sem maradt el, ha nem akarom meghallani is. „ -Jóska már megint nem jött el, fene a pofáját, micsoda egy senkiházi ember az- „ hallottam a szomszéd asztaltól. A másik háta mögötti kidumálásban mi magyarok nagyon jók vagyunk. A közösségi életünk azért is olyan, amilyen. Balázs barátom megmondta, nézzem csak meg bármely más nemzetnek milyen közösségi háza és élete van. A magyaré egy kutyaól a többiéhez képest. Ez igaz is, bár én nem jártam még Sydney-ben, sem Melbourne-ban sem. De a Brisbane-i vagy Gold Coast-i valóban elég alpári. Cairns-ben meg nincs is semmi. Erröl csak ennyit.

Végre sikerült pontosítani a hazautazás időpontját is. Nagyon furcsa lesz majd 4 év után hazamenni, először innen. Nem könnyű repülőjegyet venni augusztus környékére, hiszen az Európába szezonnak számít, csak annak köszönhetjük, hogy aránylag olcsón vehettünk, hogy megkaptuk egy utazási ügynök számát, aki valami elképesztően jó árban adott jegyet. Bárhol kerestük, 2 ezer AUD alatt nem találtunk, sőt, jóval e fölött volt csak. Ez a fickó 1.400 –ért szerzett, igaz hogy China Air, de kit érdekel a légitársaság neve. Még tetszik is hogy hazafelé úton 2 napot megállunk TaiPei –ben, és a városba is kimenehtünk szétnézni. Egy szó, mint száz, várjuk hogy magyar földre léphessünk, átölelhessük szeretteinket, megtapasztaljuk a változásokat és egy hónap után visszatérjünk ide. Nekünk már évek óta ez az otthonunk, küzdünk érte mint „malac a jégen” , de hogy valaha is ennek az egész cirkusznak vége lesz-e, nem is tudom. Teljesen elérhetetlen álom, hogy PR vízum díszelegjen az útlevélbe, ha tökéletesen akarnám jellemezni a mostani helyzetet, akkor az a jó kifejezés, hogy egy cérnaszálon lógunk itt, a szél lóbál ide-oda, néha még a falhoz is odacsap. Nem vigasz az sem, hogy másnak sem könyebb, hiszen vannak akik előttünk jöttek, vanna kik velünk egy időben, és olyanok is akadnak bőven, akik utánunk. Azokról nem is merek írni, akik most kelnek útra, mi is vár rájuk. Eszement káosz ez itt mostmár, teljes kilátástalanság. Játszik ez az ország a bevándorlókkal, mint macska az egérrel. Bármit megtehet, következmények nélkül. Bármikor megteheti, hogy kipenderít, csupán egy számodra előnytelen törvént kell hozzon, és azt visszamenőlegesen hatályba tegye. Sajnos erre is volt már pálda. De senkit nem riogatok, mindenki járja csak a saját útját. Sok sikert hozzá.

Tudom hogy a blogot sokan olvassátok és bizonyos kötelezettség is vezetnem, de mostanság heti 6 napot dolgozunk, napi 9-10 órát. Hazaérve szinte csak az elájulás vár már rám, erőm már nincs billentyűre vetni a gondolataimat. De igyekszem. Bye

asylum seekers

asylum seekers

A ma reggeli napkeltében reggel 6.47-kor(sunrise), zsíros hajú, kihízott

tokájú, rossz fogú nagyokos azt mondta, hogy a problémát nem az illegális

bevándorlók(asylum seekers) okozzák ebben az országban, hanem a

Backpackerek. Mint tudjuk a working holiday vízumosok legálisan vannak

ebben az országban, dolgoznak ahogy engedi a vízumuk. Tehát a gondot a

legális vízummal itt tartózkodóak okozzák. Hát akkor sok sikert

mindenkinek, hajrá, arccal a cél felé. Ha így haladunk, előbb - utóbb mi

leszünk kikiáltva egy reggeli műsorban sok százezer ember füle hallatára

gennyes pattanásos problémának, akik legálisan élünk, dolgozunk,

fizetünk és 4-6 évet várunk a PR-re, amit talán sose kapunk meg.



A asylum seekers hamar állampolgárságot kap, dolgozni majd bolond lesz,

hiszen a segély 100x annyi, mint amennyit otthon keresett. Ha meg el is

megy dolgozni, egyharmados órabérért már futva viszi a hátán a

gipszkarton lapokat az építkezésen, vagy festi a falat minden

védőfelszerelés nélkül, kitúrva a munkájából a normál órabéreseket. Így

aztán jó sok férfi van már munka nélkül az ágazatban, de a bank happy,

mert találkozik a pénzével, mivel elveszi az adós szerszámait, kocsiját,

esetenként a házát is és auction-on eladja. Itt van nem messze

mellettünk az auction, hetente két napon, vasárnap és hétfőn csinálják

az árverést. Az épület sportcsarnok nagyságú, de annyi benne a cucc,

hogy csak sikátorokban lehet közlekedni, pedig több emelet magasan van

minden pakolva. Ettől függetlenül minden hétvégén teljesen kicserélődik

az árukészlet. Emberi elme számára szinte felfoghatatlan, hogy mi minden

érték talál új gazdára a bolti ár feléért, vagy még attól olcsóbban. Az

arcok minden héten szinte ugyanazok ott, ügyeskedők, akik itt megveszik

olcsón, majd az Ebay-on eladják teli árban, vagy amennyiért leütik ott,

ez szerencse kérdése.


Az ismeretségi körömben lévő férfiak közül szinte mindenki az

építkezéssel kapcsolatos ágazatban dolgozik (dolgozna), ha kapna munkát.

Az tavalyi év 12 hónapjából 4-5 öt otthon ült, ha nem többet. Ez az idei

évben már rosszabbul áll, mert alig dolgoztak pár hetet. Volt akinek

sikerült nagyobb falatot kanyarítania a kenyérből, 5-6 hónapra előre

munkát szerzett, de egy hét után elvették tőle, mondván, van aki(sokkal)

olcsóbban megcsinálja.

Volt főnököm Eric nagy festő cégnél dolgozik, nagy

csarnokokat festenek, szerencsére tartós a munka. Meséli, hogy a

nagyfőnök, aki egyébként személyes jó barátja elmondta neki, naponta kap

6-8 telefonhívást különféle vállalkozóktól, akik felajánlják, hogy a cég

festési munkáit fele áron elvállalják, azonnal. A hét minden egyes

napján többen is felhívják. De ő elutasítja őket....egy darabig :(



Alex barátom vett egy kis kiszállítós vállalkozást. Pár tonnás hűtős

kisteherautó, hajnalonta felszedi a zöldség-gyümölcsöt Brisbanei

nagybani piacról és Gold Coast-i boltokban szétteríti, nyitásra ott a

friss árú mindenhol. Ha új bolt kér szállítást, ő elmegy, megnézi a

helyet és ad árajánlatot, hogy mennyiért szállítana oda. Két hete voltam

vele bent az erdőben, valami filmforgatás lesz majd ott, oda is kellene

vinni friss dolgokat. Megnéztük, kiszámolta, adott árajánlatot. Másnap

főnök felhívja! Nem Te kaptad a fuvart, mert van aki sokkal olcsóbban

megcsinálja :(


Nem vagyok negatív, de tényleg nem! Csak ami körülöttem történik az

lassan olyan, mint a dejavu. Egyszer már éltem egy országban, ahol

körülöttem ugyan így elszaródott minden szépen lassan. Ez a folyamat egy

saját magát generáló lejtő, nincs rajta megállás, hiszen mi magunk

csináljuk rosszabbá és nehezebbé a dolgokat magunk körül. Ördögi kör,

amiből nem lehet kiszállni. Mindenki a megélhetésért hajt, ezért aztán

elkövet mindent, még azt is, amit egyébként nem tenne. Versengünk a

munkáért, közben két lábbal tapossuk le a másikat, hogy mi juthassunk

tovább. Ebben az országban mérhetetlen jólét uralkodott. Szokatlan a

helyieknek ez a módi, lassan azon a határon mozognak dolgok, hogy nem

éri meg a szakinak elmenni dolgozni, mert nem keres annyit, mint

amennyit beletesz. Ezért jobban jár, ha otthon ül. Kapja az államtól a

segélyt (250-300$) hetente. Fizetnivalója volna bőven, talán a feleség

keresete kiadja. Elvegetálni ellehet így, várva a jobb jövőt, sok

munkát. Legfeljebb este mikor lecsukja a szemét álmában úgy dolgozik és

él mint 10-15 évvel ezelőtt itt, amikor is tényleg kánoán volt.



Mikor is fogom ezt az országot hazámnak és otthonomnak tekinteni ?

egysoros

Kik, mik voltak az elsők a weben?

Olvasom a nagy elsőkről szóló összefoglalót a Tech Readersen. Az első emailt 1971-ben küldték, az első domaint (symbolics.com) '85-ben jegyezték be, az első mobil, amin netezni lehetett, a Nokia 9000 Communicator volt.

Minden idők első webszájtja persze a CERN-é (info.cern.ch). Az első blog 1994-es, az első áru, amit eladtak az eBayen, egy működésképtelen laser pointer volt. Az első Wikipedia-szócikket az alapító írta ("Hello, World!"). A legeslegelső YouTube-videó pedig ez volt.

Elgondolkodtató :-)

Ezt az elmúlt napokban kétszer kaptam meg e-mailben, gondoltam megosztom veletek:

Honnan tudod, hogy 2010-ben ÉLSZ??? Hát innen!!! Feltétlenül olvassad végig! ÉRDEMES!


1. Véletlenül a micron ütöd be a PIN-kódodat.

2. Több éve nem játszottál rendes papírkártyával.

3. 15 különböző telefonszámod van egy háromtagú családhoz.

4. E-mailt küldesz a melletted ülő embernek.

5. Azt mondod, azért nem tartod a kapcsolatot a régi ismerősökkel, mert nincs meg az e-mail címük.

5. Négy éve ugyanannál az íróasztalnál ülsz,de közben három különböző cégnél dolgoztál.

7. A főnököd nem tudná elvégezni a te munkádat.

8. Felhívod a családot, hogy megtudd otthon vannak-e, miközben hajtasz be a garázsba.

10. Minden tévéreklám végén szerepel egy internetcím.

11. Ha elmész otthonról a mobiltelefonod nélkül (amit életed első 10, 20 ,30,40 évében nem is ismertél), pánikba esel és máris rohansz vissza érte.

12. Reggel az első, hogy bekapcsolod a számítógépet, még mielőtt kimész kávéra a konyhába.

13. Mosolyogsz és bólogatsz miközben ezt olvasod!!!

14. Még rosszabb: pontosan tudod kinek fogod ezt tovább küldeni.

15. Túl elfoglalt vagy, hogy észre vedd, hogy nincs 9-es ezen a listán.

16. Tényleg megnézted, hogy nincs 9-es a listán.

17. Gondolom az sem tűnt fel hogy két 5-ös van a listán.

18. Ezt is megnézted újra...

19. ...és most röhögsz magadon !!!!!

20. Gondold végig, hogy miért!



....és meg egy mosoly :

Tsunami warning

Tsunami warning

Előre bocsátandó, hogy rettentően sajnálom a Chilei földrengés áldozatait, akik borzalmas dolgokat élhettek át, vagy túl sem élték. Védtelenek vagyunk mi emberek a természeti katasztrófákkal szemben, ezért is a blogom szlogenje : „Éld úgy az életed, mintha a mai napod lenne az utolsó itt a földön” . Nem tudhatod, hogy melyik az utolsó, lehet akár a mai is. Ők sem gondolták, hogy aznap tragédiák történnek. Borzasztó. Felfogható úgy is, hogy bolygónk így tartja fent a populációs egyensúlyt. Ez e tudományos megállapítás addig nem is túlzottan érdekes, amíg nem velünk történnek ilyen dolgok. De lássuk a mai eseményeket itt Ausztráliában.

Én nem is tudtam róla, előző esti hírek nem mondták, mivel hogy még meg se történt akkor. Reggel skype bekapcs, az Atti írja, hogy mi történt, hallottam-e?! Mi van, hol, mi történt ? Igen,igen, jön a cunami, az Ildiék már feltankolák a kocsikat és el is indultak az ország belseje felé, mert ott biztonságos lehet. Jézus……! Felmentem google-ra, és tényleg, itt a vezércikk: The larger than normal waves are expected to reach Australia around 8.45am AEDT. People in affected areas are being advised not to go down to the shore to see the waves come in. Azt mondja, reggel NSW idő szerint 8.45 kor éri el a partot, ami QLD idő szerint 7.45 és hogy ne menjen le élő ember a vízhez, mert nagy hullámok várhatóak. Na, akkor menjünk le a beach-ra :-) Kíváncsi a magyar ember, kamera a kézbe, kalap a fejre, szemüveg fel, napkrém a testre, víz a kocsiba és hajrá, szövődött a tervünk negyed nyolckor. Menjünk valami magasabb pontra, vagy elég az aránylag magas föveny a parton. A második mellett döntöttünk, hiszen legalább 6-8 méter a homoksáv teteje a tengerszinttől. Ha már itt is elmos, akkor már úgyis mindegy. Nem szaporítom a szót, sokat nem is állt szándékomban írni ehhez az eseményhez. A várva várt hatalmas hullámok nem érkeztek meg, talán tetőzéskor 10 centivel nagyobb csapások is előfordultak, mondta másnap a hiradó. Bár a parton álldogáló két idősebb hölgy a közelünkben látni vélte a távolból jövő, hatalmas hullámokat, és biztonságosan hátrébb is húzódtak, közben szörnyülködve tették fel egymásnak a kérdést, hogy vajon az életmentők miért nem terelik fel az embereket a biztonságos részre. Az általuk látott borzalom sose ért partot, mi is csupán egy kellemesen eltöltött reggeli meleg napfürdővel gazdagodtunk, pár sétáló és kiváncsiskodó emberrel együtt. Lássuk a videót, amit készítettem, hogy részesei lehessetek a katarzisnak. Soha ettől rémísztőbbet :-)