DEJA VU

A szó jelentése "már láttam" Érdekes érzés, hogy a folyamat ami Veled, vagy körülötted történik olyan, mintha már egyszer átélted volna. Lehet a dolog teljesen misztikus is, hiszen ha azt érzed, hogy pont ugyan ez és ugyan itt történt, akkor kicsit megrémülsz. De ha csak az életedben már egyszer megtörtént dologról van szó, csak máshol és máskor, akkor csak mint érdekességet könyveled el. Ennyit előzményként.



Világ gazdasági válság, ez ugye mostanság már jó ideje folyik a médiákból, az is tud róla, aki nem akar. Belefolyni nem fogok a miért és hogyan dolgokba, annyira nem érdekelnek olyan dolgok, amikkel szemben teljesen tehetetlen vagyok. Tudomásul veszem, viselem a következményeit és kész. Mostanára sajnos ide is elért.


Bő fél éve együtt dolgoztunk egy magyar fiúval, aki Sydney-ből jött föl ide, gondolván, hogy a padlócsiszolás terén ez kiaknázatlan terület, úgymond aranybánya. Nagyon lelkes volt az elején, behirdetett minden létező újságban,az összes hirdetőtáblát teletűzdeltük az általunk gyártott, letépkedhető telefonszámos röpcédulával, időt és pénzt nem sajnálva felhívott minden létező építési vállalkozót (builder), minden ingatlanközvetítő irodába bement, ajánlotta a szolgáltatásunkat.


A jól bevált módszert is alkalmaztuk amikor ráértünk, előre több száz röpcédulát kinyomtattunk, és városrészeket szisztematikusan bejárva, minden postaládába dobtunk egy kis névjegyet. Pár helyen hisztiztek is e miatt, volt hogy beszóltak, hogy ez itt nem divat. Nem csak padlócsiszolást csináltunk, hanem festést is. Lassan beindult az üzlet, de nem dúskáltunk a munkában. Ennek a munkakeresés folyamatnak részese voltam, ezért tudom ennyire. Ahol dolgoztunk, a munkaadónk, általában a lakás tulajdonosa, mindig szóba elegyedett velünk. Megtudhattuk tőle, hogy mennyire örül annak, hogy elvállaltuk a munkát, ugyanis hónapok óta keres már valakit, de eddig szinte mindenki csak ígérgetett.

Konkrétan arról volt szó, hogy a szolgáltatás terén dolgozó vállalkozók, annyira dúskáltak a munkákban, hogy egyszerűen aki felhívta őket, azoknak össze-vissza hadovált és ígérgetett csak időpontot, még arról is, hogy megnézze azt, hogy mit kellene csinálni. A legtöbb builder 3-4 hónap múlva ért volna rá csak, a handyman emberek pedig egyszerűen vissza sem szóltak egy rögzítőn hagyott üzenetre. Magyarán szólva, mindenki leszart mindenkit, annyira jól elvoltak a kis világukban. Embert keresni arra, hogy bármit is megcsináljon a ház körül, nem lehetett. Ezért örültek nekünk sok helyen, hiszen a hirdetés is úgy szólt az újságban, hogy azonnali visszahívást kapsz, amennyiben üzenetet hagysz. Ez a módi itt teljesen ismeretlen volt. Akiket mi felhívtunk vállalkozókat, ajánlva a munkánkat, mind azt mondta, hogy annyira tele van munkával, és minden területre előre hónapokra megvan az embere, hogy nem tud nekünk munkát adni egyáltalán. És egyébként is milyen akcentussal beszélünk mi, honnan jöttünk? Ja, hogy magyarok ?! Ettől, hogy nem vagyunk local-ok (helyiek) még csak romlott a megítélésünk. Mindettől függetlenül volt jó pár munkánk, hónapokig jártunk festeni és csiszolni is.

A városban minden bevásárló centrumnál, nagyobb boltnál, és olyan helyen ahol sok ember fordul meg, vannak kitűzőtáblák, ahová felszúrhatod a saját hirdetésedet, ha el akarsz adni valamit, vagy vennél, esetleg szolgáltatást kívánsz ajánlani. Mikor mi tűzögettük ki a mienket, tele volt üres hellyel mindegyik tábla, szinte bármerre mentünk a városba. Általában jó rég kitűzött, megsárgult és megfoszlott cetlik díszelegtek mindenfelé. Kíváncsiságból felhívtunk párat, aki valami hasonlót ajánlott, mint mi, de munkára fogni bárkit is, teljesen lehetetlen lett volna, mindegyik lerázott valami kamu szöveggel. Hát ez volt akkor !




Eltelt bő félév azóta. Tegnap délután jövünk haza, látom egy ember sétálgat az utcán, és mindenhová bedobál egy cetlit. Először azt hittem ujságot szór, de nem. Hazaérve látom a postaládába, hogy már nálunk is járt, íme a papiros :




A fenébe, hová jut a világ? Ilyen eddig aztán nem volt! Pár hónapja elítélve nézték sokan, ahogy mi dobáljuk a cetliket, most meg....... ?
Nincs munka. Oly annyira nincs, hogy a hétvégi újságokban, ahol eddig tucatszámra kerestek kétkezi munkára embereket, az a rovat most szinte üres. Orvost, ügyvédet, ingatlanost, jogászt keresnek, de egyszerű munkaerő nem kell senkinek. Az újság egyébként folyamatosan ürült le pár hónap alatt. Akad olyan ugyan aki egész évre kifizethette a hirdetését, és minden hétvégén ott díszeleg, hogy keres szakit. Ezt felhíva megtudhatjuk, hogy több tucat ember hívja fel állandóan, munkát keresve. Elég elszomorító tény ez. A városban járva, látván a hirdetőtáblákat, roskadásig tűzdelve munkakereséssel mind. Még a tábla melletti falra is ragasztószalaggal erősítik a cédulájukat ez emberek, hátha kellenének valahová.


Feleségem fodrász, rengeteg emberrel elegyedik beszélgetésbe hajvágás közben. A téma most már a panaszáradat, hogy nincs munka. Ez itt teljesen új és érthetetlen helyzet. Évek óta biztos állás után, nincs munka. Nem is értik sokan, hogy mi történik. Hogy lehet az, hogy egy vízvezeték szerelőnek, gipszkartonosnak, kőművesnek, festőnek, villanyszerelőnek, ácsnak, tetőfedőnek, bútorasztalosnak ...stb. nincs munkája? És jelenleg reménye sincs, hogy ez változzon. Az építkezések leállva. Fél éve hatalmas lendülettel kezdtek egy látványos lakópark és bevásárló centrum építésébe. Több száz négyzetméteren dolgoztak a gépek és emberek tucatjai, heteken keresztül. Most a területet felveri a gaz, senki nem mozdul ott hetek óta. A föld és új lakás eladási üzletágban azt látom, hogy ahová eddig ki volt plakátozva, hogy kulcs kész új lakás 440e $, ott most jelentősen lement az ár, már 330e $ -ért megkapod álmaid otthonát, akár közel a tengerhez is, csak vegyed.


Elég sokan ügyeskednek házuk eladásával, jelentős haszon fejébe, mivel hogy csillagos égben vannak az ingatlan árak. Közvetlen szomszédunk is két hónapja kitette a táblát, hogy eladó a háza. Csinált is pár hétvégén nyílt napot, az érdeklődők számára. Senki nem jött megnézni a közel fél millió dollárért kínál házat. Mostanra már az eladó tábla is bekerült a ház elöl. Sok ház előtt ott a tábla, van hely ahol már közel egy éve díszeleg. Bedöglött a piac!



A bolokban, itt is mint otthon vannak a saját logójukkal ellátott termékek, alapvető élelmiszerek. Mint a tescó gazdaságos cuccok. Ilyet az Aussy-k nem vettek sose, a kocsijukat mindig a leg márkásabb és drágább cuccokkal pakolták meg. Jó idelye már egyre népszerűbbek az olcsóbb kategóriájú élelmiszerek, melyek valójában ugyanazt a terméket takarják, csak nem puccos kivitelben, ellenben fele áron.


A város lakosságának 25 százaléka a turizmusból él. Sok család élete épül erre az üzletágra. Éttermek, szórakoztatás, szállás, utaztatás, hajózás, halásztatás, különféle kirándulások, programszervezések és sorolhatnám még. Pangás van! Az éttermekben ha betévedsz, tárt karokkal várnak. Különféle trükkökkel próbálnak visszatérő vendéggé tenni. Legutolsó éttermünkben rögtön a rendelés leadása után, kedvezményre jogosító kis kártyát kaptunk, ami 10% árengedményt jelent. Már a mostani fizetnivalóból is levonta az emberke, széles mosollyal az arcán :)




Ha hajózni támadna kedved, ráadásul a korall zátonyhoz is kilátogatnál, hát akkor egyet fizet - kettőt kap akció van. Kedvelt hétvégi kikapcsolódás a családoknak, hogy szombat délután nagy hajóval kiviszik őket a nyílt vízre, és ott tálalják a vacsorát, miközben lemegy a nap. Nem egy étterembe viszed el a szeretteidet, hanem egy hajóra. Ez csak ilyen kis pár órás kirándulás féleség. Sok éven keresztül nagyon népszerű volt a lakosság körében. Most ők is 50% -os árkedvezményt adnak, csak menj!


Átéltem már egy ország gazdaságának porba hullását, a szemem előtt esett szét minden. Ezért jöttem el onnan. hogy ne lássak többet olyat. A mostani dolgok, melyek körülvesznek, kezdenek vészesen hasonlítani és ez által rossz emlékek jutnak eszembe.

Nagyon remélem hogy az egész csak egy DEJA VU !!!

Te erős leszel a végén?

Ha szántál rá 3 percet, és végignézted a kis filmet, bizonyára érdekes érzéseket ébresztett fel benned Nick Vujicic hozzáállása az élethez. A film hatása alatt gondolj bele a mondanivalójára is. Tényleg nagyon erős lelkileg és az a nem mindennapi benne,hogy Ő "sérültként" erőt tud adni az "ép" társainknak is.Nick így született, egészséges szemmel szemlélve szörnyű helyzetben éli napjait, de mint látható, Ő nem így fogja fel.

Bejegyzésem címét elvonatkoztatva, némileg aktuális lehet a feltett kérdés az olvasói táboromra is. Többségetek, akik olvassátok a blogot, valamely szinten kapcsolatban vagytok Ausztráliával. Van aki csupán gondolati szinten játszik és fantáziál, álmodozik. Van aki már a szervezkedés ciklusában van, olyanok is vagytok tudom sokan, akik már konkrét lépéseket tettek az ügyben, hogy ide juthassanak. Aki már kint van és dolgai folyamatban vannak, jó párat ismerek közületek is. Állandó lakos és állampolgár is betéved néhanapján az olvasók közé. Végül pedig, de nem utolsó sorban néhányan csupán mint érdekességeket kereső, a neten szörfözgető olvasóm is van jószerivel.


Nektek, akik kiutat kerestek a számotokra már nem megfelelő életmódból, megszívlelendő példakép lehet a film. Nem túl humánus dolog ugyan összehasonlítani bárkinek a sorsával is a Nick-ét, de ha igazából tárgyilagos lennék, a folyamat amelyen egy család, vagy csupán ember átmegy kivándorlása során, elég hasonló is lehet. Otthonról eljőve ugyanis valójában otthagyunk mindent, ami eddig fontos volt a számunkra. Ami körülvett minket, egészen születésünktől kezdve, végigkísérve gyermekkorunkat, kamasz időszakunkat, első szerelmünket, remegő első csókunkat, kézfogásunkat. Majd szeleburdi tinédzser korunk is csak emlék marad, hiszen visszajárni a régi helyekre, ahol az akkori csodálatos dolgok történtek, már nem fogunk. Gyermekkori lakóhelyünk és környezete csupán néha felvillanó álom kép lesz majd. Az utcát, teret vízpartot, ahol fiatalon sétáltunk, fagyiztunk, bicikliztünk, motoroztunk majd autóztunk csak ritkán fogjuk látni, de az is lehet hogy soha már. Bekerülnek egy kis emlék zugba a tudatunkba a nagyszülők szeretete is, a családi ebédek, névnapok, szülinapok, évvégi ünnepek hangulatai. Szüleink, testvéreink és barátaink nem fognak szerepelni az életünkben úgy mint eddig. A közvetlen kontaktus lekorlátozódik majd egy számítógépre és web kamerára vagy csupán telefonra. Fényképek tömkelegével próbáljuk majd megmutatni az otthoniaknak az életünket, jobb esetben videózunk, hogy élőben láthassák új otthonunkat.


Eljövetelünkkor elszakítunk minden szálat, a legkisebb cérnát is. Magunkra maradunk. Olyanok leszünk mint Nick, kéz és láb nélküliek, elesettek, szerencsétlenek, segítségre szorultak. Elhasalunk már a reptéren, úton befelé egy kocsiban ülve, fáradtan, kimerülten csupán vér eres kialvatlan szemekkel nézünk ki a fejünkből, ki a kocsi ablakán, várva a csodát, közben pedig még azt sem értjük, hogy melyik oldalról hová is kell kanyarodni, és hogyan. Első napjainkban nyakunkba zúdul annyi minden elintéznivaló, hogy ki sem látszunk belőle. Azt a sok dolgot a beilleszkedéshez, amit mások, kik ide születtek, és évtizedeik voltak rá, hogy megtegyék, neked pár nap alatt kell elintézned, jó esetben nyöszörögve ha angol tudásod alap, de ha még a nyelvet sem tudod, ó jajj! Este beesve az ágyba egy motelban, vagy idegen házban, aludni sem tudsz majd a fáradtságtól.

Ez a ciklus itt, hasonló, mint Nick elhasalása. De a tudatában neki ott van az akarat, a mindenen áthatoló erő. Szinte a fizika törvényeit meghazudtolva képes a fiú felállni, kéz és láb nélkül. Ettől a látványtól érző emberben olyan furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok ébrednek fel, kavarognak. Súrolja a hihetetlenség határát a dolog, de mégis képes megcsinálni, és felemelkedni. Mint mi is, és Te is. Teljesen mindegy, hogy hol élsz, mik a céljaid és éppen mitől vagy mélyponton az életedben. A lényeg, hogy képesek vagyunk erőnkön felül teljesíteni, ha úgy hozza a sors. Valójában nincs is nagyon más választásunk, hiszen az életünk itt a földön csak egy villanásnyi. Időnket elpazarolni olyan dolgokra nem tehetjük, melyeknek nincs sok értelme. Mégis tesszük, többször is ez alatt a rövidke idő alatt. Gyermekként nem gondolunk erre, akkor még minden olyan hosszú és tartalmas. Mintha akkor lassabban telt volna az idő, úgy tűnik már felnőtt fejjel. Fiatalon pörgünk, mint a ringlispíl, lesöprünk mindent magunk körül. Semmivel nem foglalkozunk, legfőképp az idő múlásával nem. Azt gondolhatnánk vajon akkor, hogy ez mindig így marad ? Középkorunkban már átgondolunk dolgokat, feltűnik, hogy mennyire is múlik az idő, egyik hét a másik után, és jajj, már megint vége egy évnek, de hiszen már negyven múltam.... jézus :( Pedig semmi gond, hiszen csak forog az életünk kereke. Ötven után már elbóbiskolunk ebéd után a fotelban a tv előtt, mindent lassabban csinálunk, ráérősen. Idő múlásával lelassul a motorunk, elfáradnak az izmok, fájnak az ízületek, romlik a látás, a hallás, néha szédelgünk majd, itt - ott szúr is. Magas a vér cukor és a koleszterin, a vér nyomás sem mindig megfelelő. A pumpa odabent kezd fáradni. Felnőnek a gyerekeink, lesznek unokáink, akikkel újra éljük a gyermekkort. Csodás ajándéka ez a sorsnak. Nemrég még mi voltunk unokák, voltak nagyszüleink, minket szeretgettek, de nem értettük, hogy néha miért volt a túlfűtött szeretet tőlük. Most már rájövünk. Öregségünkre megértjük azt is, hogy túl sok időnk nincs már, le kell mondanunk a távlati tervekről, szembesülnünk kell tragédiákkal is, a környezetünkből és akár a családunkból. Vagy mi megyünk el előbb, vagy a párunk. Tenni ellene nem lehet, ha egyedül maradunk, akkor is erősnek kell lennünk, hiszen végig kell csinálnunk. Aztán megérezzük, hogy eljött az idő. Ha kegyes a sorsunk és nem dönt ágynak betegség, fájdalmat okozva ezzel a családunknak, akkor szépen megyünk el. Bánatot és szomorúságot hagyunk magunk után, de mi már ebben nem veszünk részt. Ezzel mindenki fog találkozni élete végén. Gyorsan eljő az idő.


Ha végig gondolod ezt a folyamatot, máris rájössz, hogy nincs időd a mélypontodon várni a csodát. Magadnak kell változtatni a sorsodon, és bármennyire is reménytelen és lehetetlen helyzetben vagy, meg tudod csinálni, hogy kimászol a csávából. Erődön felül teljesítesz és felállsz. Úgy mint Nick. Ha Ő meg tudta ezt csinálni a világ szeme láttára, akkor Te is, hiszen Te is csak egy ember vagy a földön a sok közül, bár lehet, hogy Neked megvan kezed - lábad, neked csak az erőd fogyott el.

Én meghatódva néztem végig a pár perces kisfilmet, összeszorult torokkal, maró szívfájdalommal. Sajnáltam Őt, pedig nem kell. Neki nincs szüksége rá, saját életét éli. Maga módján segít az embereknek, hogy megértsék azt, hogy mire vagyunk képesek. Csodákra ! Igazából mi magunk vagyunk a csodák. Sok dolog van, a környezetemben és az emlékeimben, amiből erőt tudok meríteni, ha fogytán van. Most már eggyel több lett, ugyanis nálam célba ért Nick üzenete.

Remélem Nálad is :)

In Memorian

A kakas nem felejt!

1974 nyara lehetett, de tévedhetek is pár évet, én már megengedhetem magamnak. 12 éves koromra kalibrálom az esetet, valahogy úgy is lehetett.
Nagymamámék Újszalontán laktak, a Béke u. 48 sz. alatt. Az én szememben egyszerű, nyugdíjas emberek voltak. Egyszerű kis vályog házban laktak, ami akkor nekem még felfedezetlen várkastély volt. Minden nap találtam olyan helyet, ahol még előtte nem jártam. Szóval, kis falusi hosszú végház, ganggal végig a ház oldalánál, féleresszel fedve az eső ellen. Szemben a tyúkudvar, melynek büszkesége egy hatalmas vad eperfa. Koronája szerintem akkor teljesen az égig érhetett, ugyanis szinte soha nem láttam a tetejét. Bizonyára ez lehetett az "égig érő fa" az én képzeletemben.



Tyúkudvar lakossága teljes színben pompázott. 20-30 tyúk, több kakas, de volt köztük egy, aki kitűnt a többi közül. Délcegségét csak a pompás farktolla múlta fölül, amely hivalkodóan billegett ide-oda, miközben őkelme szigorú tekintettel sétálgatott a tyúkjai között. Voltak még kacsák, némák, mert mamám azokat szerette. Nem hápogtak egész nap, csendesen, szinte selymesen sziszegve hozták tudomására a külvilágnak a mondanivalójukat. Voltak gyöngyösök is néha, de nem nagy számban. A disznó ólban, az udvar hátsó részében malacok is voltak nyaranta. Ennyi volt a létszám.



A szárnyasok alkonyatkor egy üres színbe húzódtak éjjeli álmot aludni. Sajnos rendszeresen tizedelte őket valami éjszakai ragadozó, patkány lehetett, esetleg róka is. A lényeg hogy fogyott a létszám. Nagyapám, leleményes ember lévén, és hogy a problémát megoldja, egy szélesebb, általa össze eszkábált létrát támasztott a nagy eperfa törzsének, amely arra hogy ember fölmásszon rajta, túl gyenge volt, de a szárnyasoknak feljárónak tökéletesen megfelelt. Ezután mamám esténként megfogott egy-két tyúkocskát és feltette őket a létrára, egészen magasra. Szelídek voltak, még a kakas is, bár annak szerintem a szeme sem állt jól.

Én jól nevelt sarkadi gyerek, kint falun mindig kibontakoztattam éles észjárásomat. Soha nem unatkoztam, mintha tényleg helyénvaló lett volna Édesanyám megnevezése. - Ennek a gyereknek kukac van a seggébe - mondta néha, ha bármely csínytevésemet leleplezte. De ott kint Újszalontán nem voltak csak a nagyszülők, akik óvták lépteimet. Volt is dolguk.......

A tyúkok pár nap alatt megszokták, hogy ne a színbe menjenek aludni, hanem alkonyatkor telepedjenek a létrára, sőt a leleményesebbek egyre feljebb merészkedtek. Pár hét után aztán az egész tyúkfarm, a kakassal az élükön már a fa felső részén aludtak, teljes biztonságban minden féle ragadozótól, és a földtől legalább 10-15 méter magasan. Ez nekem rettentően tetszett. Ahogy szürkületkor elkezdtek felfelé szivárogni, ügyesen ugrálva egyik gallyról a másikra. Volt aki elvétette az ugrást és lecsúszott, vagy egyszerűen leesett, de nem volt gond, mert bátor szárnycsapásokkal csillapították az esés okozta ütést. Kicsit puffantak a fűben, olyan is volt aki bukfencezett egyet. Éjjel a holdfényben úgy néztek ki fent a fán, mintha valami nagy tollgubacsok nőttek volna az ágakra. Felborzolták a tollukat, és nyakat behúzva aludtak. Én is aludtam éjjelente, egészen addig, amíg a hajnali pirkadat első halvány sugarai meg nem jelentek az égbolton. Ez az időpont ugyanis számomra valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag épp egybe esett a kakas ébredésével. És ha egy rendes falusi kakasnak kipattan a szeme, mit tesz először? Hát eszeveszett kukorékolásba kezd, de nem ám szépen halkan, hogy a fa alatt lévő ház nyitott ablakán belül, nyugodtan tudjak aludni. Áááá, dehogy! Teljes gázon. És ha ez még esetleg nem lett volna elég ahhoz hogy felébresszen, akkor még az általa keltett zajt tetőzte azzal, hogy elsőkét repült le a fa tetejéről. Persze keresztül a gallyak sűrűjén, nem törődve azzal sem, hogy magával sodort néhanapján pár, még félig alvó tyúkot is, akik szerintem azt gondolhatták félálomban, hogy egy ordító tollbomba zuhant a nyakukba, kakas formájában. Ez esetekben aztán annyira felbolydult a fán alvók népsége, hogy 1 percen belül az összes tyúk is úgy gondolta, itt az idő a felkelésre, és mindenki nekirugaszkodott, és leugrott. Ugyanis felfelé még szépen csendesen másztak este, de lejönni már nem tudtak, mert lefelé mászni egy fán a tyúk nem tud, de repülni egy jól nevelt falusi tyúk, azt kitűnően tud.

Amikor 10-15 tyúk egyszerre kezd zuhanva és kotkodácsolva - rikácsolva zuhanni egy eperfáról, hajnali 4.12-kor, akkor ez az időpont nem éppen ideális alvás szempontjából. Erre szokták mondani, hogy akkora hangzavart csap hogy "A halott is felébred a sírjában". Ezt a traumát minden reggel át kellett élnem, és pár nap után el kellett gondolkodnom azon, hogy valami megoldást kell találjak, hogy kuss legyen reggel. Leleményes gyerek lévén kitaláltam, hogy mi lenne, ha elvenném a létrát este. Akkor ugyanis a tyúkok pofára esnének, és kénytelenek lesznek a színbe hálni. Hát így is volt, mikor az első préda közelített este a létrához, én szép csendesen , hogy mamám és papám ne vegye észre, eldűtöttem a létrát a fa mellé. Senkinek nem tűnt fel, ilyen idő tájt már nem nagyon mászkáltak kint az udvaron, ha ki is jöttek valamiért, ki figyelt a tyúkokra. Hát ki, én ! A tervem bejött, a tollasok kénytelenek voltak régi kvártélyukba éjszakázni, ahonnan addigra már teljesen elszoktak a ragadozók.

Nagyapán korán kelő ember volt, természetesen azonnal észre is vette, hogy nincs a létra ott. Furmányoságra nem gyanakodott, csak egyszerűen visszatette a helyére és a fölső lécet odaszegelte a fa törzséhez, hogy a szél, ami szerinte most eldűtötte, ne tudja többé ezt megtenni. Aznap reggel nem a kakas robajára ébredtem, hanem nagyapám dörmögésére és sűrű kalapácsolásra. Sutba dőlt a tervem. Mást kellett kitalálnom, mert ha a helyzet nem változik, akkor lőttek a reggeli alvásomnak. Hát ha nem tehetem el a fát onnan, a létrát szintén nem tudtam elmozdítani, én nem állhattam ott este, mint egy közlekedési rendőr, hogy erre tilos felhajtani, így aztán elfogytak a tárgyi lehetőségeim. Hosszas töprengés után aztán rájöttem, hogy nem kell nekem bajlódnom semmi féle nehéz dologgal, mert a megoldás tök egyszerű. Nagymamám szabad idejében sokat vart, volt is neki jó nagy és éles ollója. Magamhoz is vettem, majd egy maréknyi kukoricával a kezemben belógtam a tyúkudvarra. Szemenként szórogatva az aranyló szemes csemegét, ballagtam a hátsó szín mögé, ahová a tyúkok követtek is szépen. Reméltem hogy jön a kakas is, és hát úgy is volt. Egy fa elé szórtam egyszerre a markomban maradt összes finomságot, amire rögtön le is csapott az összes szárnyas. Én a kis fát gyorsan megkerülve mögéjük osontam, és egy hangtalan mozdulattal a kakasra vetettem magam. Jobbnak láttam ha ráugrok, hiszen nem volt kis darab jószág.

Eddig még sosem volt személyes kontaktusunk, csak méregettük egymást, de most letepertem. Kiabált ő volna, ha a nyakát el nem kapom, és mint figyelmes falusi gyerek, egy mozdulattal a fejét máris az egyik szárnya alá fordítottam, és betakartam a tollaival. Ez neki hasonló élmény lehetett, mint amikor a strucc befúrja a fejét a homokba, gondolván, hogy ha ő nem lát senkit, akkor ő sem látszik. Hát kakasunknak hirtelen lekapcsolták a villanyt, a szárnya alatt sötét volt. El is csendesedett, én pedig előkaptam a mamám ollóját és a másik szárnya tollait serényen elkezdtem nyirbálni, jó félig. Persze közben nagyon vigyáztam, hogy meg ne sértsem sehol. Csak a tollak hulltak alá. Épp annyira szabdaltam meg, hogy ne tudjon repülni őkelme. Pillanatok alatt végeztünk mindkét szárnyal. A koma nem vette túlzottan zokon a történteket, szerintem fel se fogta mi történt vele 2 perc alatt a teljes sötétségben.

Este aztán felköltözött a csapat a fára. Kakasunknak kicsit nehezebben ment a dolog mint máskor, de ez csak nekem tűnt fel, mert árgus szemekkel figyeltem őt. Eljővén az éjszaka, alig tudtam az izgalomtól elaludni, szinte fél óránként felébredtem és néztem, hogy nem virrad-e ? Aztán eljött az idő, és elkezdődött az első mocorgás a fán, amit aztán harsogó kukorékolás követett. Kisunnyogtam az ágyból, mert nekem ezt a dolgot látnom kellett. A szoba kis ablaka épp a helyszínre nézett. Alig volt még kinti fény, szurkoltam, hogy várjon még a koma egy kicsit, hogy jobban láthassam, amikor megtörténik az eset. Talán 2 percig még csörtetett a fán, keresve az ideális elrugaszkodó helyet, és egyszer csak egy bátor mozdulattal ellökte magát.

Szerintem ő nem erre számított! Szinte szabadesésben esett lefelé, mint a nyeletlen balta, és most tényleg aki útjában volt, azt magával sodorta. Az oldalra kiálló gallyakon még pattant is egyet - kettőt, majd elsőként természetesen, megelőzve mindenkit, nagy puffanással és porfelhővel, landolt a kapirgáló részen, ahol napközben a tyúkjai akkurátusan forgatják át a földet. Ebből a szempontból szerencséje volt, de azt hiszem nekem is. Puha földre esett, délutánra ki is derült, hogy sok baja nem lett. De akkor iszonyatos kotkodácsolásba kezdett, teljesen más hangon, mint zuhanás közben, ugyanis már akkor rájöhetett, hogy valami nem klappol ma reggel, mert nem szép ívesen hajlott a leszállópálya, mint szokott. Annyira felbolydult az esettől a tyúkudvar, hogy mindenki kotkodácsolni kezdett. Erre fel is ébredt nagyapám, aki azonnal kérdőre vont, hogy mit csinálok az ablaknál ? - Hát én csak a nagy zajra ébredtem fel, és megnéztem hogy nem -e valami róka jár kint - válaszoltam. Visszaparancsolt az ágyba. Reggel aztán gyors terepszemlét tartottam. Kakasunk nem volt éppen teljesítőképessége magasfokán ma, valahogy rosszul ébredt :)


Próbált ő a szokásos délceg járással portyázni, de ez sehogy nem ment neki, csak tekergette a fejét és mindennek nekiment. Szerintem szédült lett egy kicsit. Nagyon büszke voltam magamra, hogy sikerült a terv, és biztos voltam benne, hogy estére minden megváltozik, és nyugodt alvás vár rám. Napközben aztán betévedtem a tyúkudvarra is, valami halaszthatatlan dolgom lévén. Úgy emlékszem, hogy a kútból kellett felhúznom a túrót, vagy vajat tartó edényt. Mivel hogy áram nem volt még a házban, így hűtő sem, de még villanyáram sem. Az ételt hűteni mamám leengedte a kútba, egészen a víz színéig. Ott jó hűvös volt mindig. Nekem most egy tálat kellett felhúznom onnan. Félszemmel figyeltem én magam köré mindig, a mai napon meg fokozott figyelmet fordítottam a kakasomra, de most nem láttam sehol. Feltekertem a kötélen lévő edényt és már nyúltam a lábosért, amikor az én levágott szárnyú kópém, hátulról orvul megtámadott. Csendesen osonhatott a hátam mögé, miközben nem figyeltem fél percre. Nekiugrott a lábamnak, a szárnyaival rondán összekarmolta a bőrömet, de nem ez volt a leg fájdalmasabb. A két sarkantyúját, ami nem volt kicsit, belevágta a bokámba, és a belső oldalon teljesen telibe találta a bokám leg tetejét, ahol a csontot szinte csak a bőr védi.

Ez akkora éles fájdalom volt, hogy szinte megrogytam tőle. A kakast elkapni nem tudtam, mert lábra sem tudtam állni. Ő pedig még csak el sem menekült, egy méterre állt előttem, a tollait felborzolva és a fejét leengedve, épp úgy mint egy harci kakas. Mintha azt mondta volna nekem, hogy na most gyere és beszéljük csak meg a reggeli zuhanásomat. Ezekre a váratlan esetekre tartogattam magamnál mindig egy jóvágású botot, ami ott volt velem most is a kút oldalának támasztva, könnyedén el is értem. Felkaptam és jól célzott dobással a kópé felé dobtam, remélve, hogy sikerülhet hatástalanítanom a tollas támadómat. Jó felé repült a botom, de mielőtt eltalálta volna, ő egyszerű mozdulattal félrelépett a bot útjából. Erre aztán már véglegesen felbosszantottam magam, nehezen ugyan de fél lábra álltam, és - Úgyis elkaplak - kiáltással, nekilódultam. Két lépés után összerogytam a fájdalomtól újra. Erre aztán mamám is felfigyelhetett és kijött a konyhából és azonnal látta, hogy valami nincs rendben. Mire odaért hozzám a bokám már öklömnyire dagadt, a csonthártya sérülése miatt. Három napig szinte járóképtelen voltam miatta, csak nagy fájdalom árán tudtam bárhová is menni.

Persze azért este kivánszorogtam az udvarra, hogy lássam mi lesz a mai program a tyúkokkal. A lényeg sokat nem változott, a tyúkok felkúsztak a fára most is, legelöl egy másik kakas élén. Az én támadóm csak a létra első fokára ült fel, persze közben többször is szemeztünk egymással. Mérgemben mamámnak el is panaszoltam, hogy mennyire agresszív lett ez a kakas, bár ezt ő is észrevette. Azt is mondtam Neki, hogy nem is emlékszem már, hogy mikor ettünk utoljára már egy finom kakas levest. Szerintem ekkor mondtam ki a halálos ítéletet őkelmére, mert másnap reggel el is kapta nagyapám. Kopasztás közben aztán egymásnak szegezték a kérdést, hogy - Te mama, mikor vágtad le a kakas szárnyáról a tollat ? - Én aztán nem, esetleg te lehettél, csak elfelejtetted ! - Hát bolond azért nem vagyok, csak emlékeznék rá. Hát akkor meg ki lehetett ? Ennek a kérdésnek az elhangzásakor nekem fontos dolgom akadt, teljesen háttal kellett ülnöm a nagyszüleimnek és a falon lévő képet árgus szemekkel vizsgáltam, mintha valami nagyon érdekes dolog lenne rajta. - Nem te voltál, szegezték nekem a kérdést ?! - Áááá, én aztán nem.

Ebédkor aztán mikor a tányéromba a sárgán csillogó finom falusi kakas leves került, és megkaptam még valamelyik csontosabb részét, a kanál számba vétele előtt elszóltam magam félhangosan, - Na gyere csak te szemét, most repülj le a fáról! Ezzel aztán le is lepleztem magam, nagyapám rögtön kapcsolván mindjárt egy nyaklevest is akart volna adni a húsleves mellé, de mamám, a jó lélek, rögtön rászólt! - Hagyjad már azt a gyereket, nem látod hogy mennyi baja van, még menni se tud rendesen.
Ebéd után aztán biztonságos helyre húzódva átgondoltam a dolgot, hogy a veszély elhárult ugyan a kakas részéről, de a problémám nem oldódott meg, a tyúkok továbbra is a fán alszanak, én meg itt ülök lesérült lábbal, még egyenlőre tervem sincs. Arra is gondoltam, hogy milyen jó is lenne, ha egy mozdulattal ki tudnám dönteni ezt a hatalmas égig érő fát.



Sok éven keresztül aztán a tyúkok valóban ott aludtak minden nyáron a fán, amíg egyszer egy villám belecsapott a fába, megrepesztve a törzsét, ami miatt ki kellett vágni. Egyszer csak mikor kimentem mamámékhoz, a fának hűlt helye volt. Ekkor már legalább 25 éves lehettem. Jót mosolyogtam a dolgon, mikor eszembe jutott, az én égig érő fám, melyre a kakasom egy éjszakára tudott csak felköltözni, aztán bevégezte. A saját módján meg is bosszulta a dolgot, a közmondás pedig tyúkeszűnek nevezi a szárnyasokat, de az én kakasom az ő sérelmét nem felejtette el !

Mint ahogy a kakas nem felejtett, Te sem felejts el gyerek maradni felnőtt korod ellenére sem. Csak állj meg egy percre az életed rohanásában, idézz fel egy hasonló emléket a múltadból, bizonyára Neked is akad a gyermekkorodból. Hidd el hogy mindenképp megér egy mosolyt. Szép napot :)

Hi, How Are You ?


Szia, hogy vagy ?

Ez a kérdés ebben az országban naponta több milliószor elhangzik, hiszen a köszönésbe mindig beépül ez a tapintatos kérdés. Legtöbb esetben konkrét válasz nem is érkezik rá, csupán egy hasonló visszakérdezés. Ezt csupán érdekességként írtam le.


Sok emberrel állunk kapcsolatban, több féle módon. Személyesen, telefon, sms, msn, email, chat, üzenőfal és még ki tudja mi módon váltunk néha pár szót. Mostanság előtérbe került a kérdés, mondván, hogy sok mindenről írok, de magunkról csak igen visszafogottan, sőt alig. Hát legyen .........


Újdonsült emigrálónak azért akad tennivalója bőven, addig az állapotig, amíg bele nem pecsételi a bevándorlási hivatal az útlevelébe, hogy végleg itt maradhat. Addig az időpontig nem is leszel más, mint ideiglenes lakos. Korlátozott jogokkal és lehetőségekkel, ellenben rengeteg feladattal és teendővel szembesülsz. Ez az időszak elnyúlik bizony évekig is. Otthonról még nem tudod felmérni a megérkezésed utáni évek helyzetét, hiszen akkor van elég bajod még az elején. Egyébként sem vagyunk képesek évekkel előre gondolni, mert minek is. Páternoszter az életünk, mindig mozgásban vagyunk, és a pillanatnyi események határozzák meg a következőket.

Nos! Jól vagyunk, köszi a kérdést. Hogy is lennénk, hiszen nem lehetünk máshogy. Átalakulás az életünk, szembesülünk ezzel minden nap. Évekkel ezelőtt, mikor még otthonról olvasgattam az Ausztralia.net fórumot, nagyon vágytam ide. Mindenki beírását szabályosan faltam, ittam. Elhalványodtak már ezek az emlékek, de van közülük egy, melyet nem felejtek, sőt akkor ki is tűztem életcélomul a szlogent. Bertók Zolitól kérdezte valaki otthonról : - Aztán hogyan éltek ott kint a távolban Zoli ? - ez volt a kérdés. Nagyon frappáns és rövid volt a válasz, csupán egy szó : - Nyugodtan ! Ez nekem akkor borzasztóan megtetszett, és azt mondtam a kedvesemnek, hogyha ezt én is majd ilyen egyszerűen kijelenthetem Ausztráliában, mint a Zoli, akkor elértem a célomat.

Hát az előszelében élünk már jó ideje, tényleg nyugodtan élünk, de 100%-san még nem helytálló. Két és fél éve már ezen a földtekén lakunk. Harmadik lakást béreljük a harmadik városban. Jó volt Brisbane-be érkezni, jó volt onnan Gold Coastra költözni, még jobb volt onnan ide, Cairns-be cuccozni. Eddig időjárásban ez a hely verhetetlen, de aki nem szereti a meleget, az ne jöjjön ide lakni, csak esetleg nyaralni pár hétre. Csodálatos természeti adottságú környék a trópus, ha valamelyik déli nagyvárosba mentünk volna, soha meg se ismerem. Ez nagyon jó döntés volt!


Suli! Előre eltervezett forgatókönyvünk szerint haladt szinte minden dolog. Kedvesem könnyedén elvégezte a fodrász iskolát még Gold Goaston, mivel minden nap részese voltam, elmondhatom, hogy nem volt gázos időszak ebben. Sikerült még tanulás mellett munkát is találnia, egy kis fodrász szalonba, egy magyar lánynál, köszönet érte neki, hiszen nagy segítség volt, mind szakmailag és mind anyagilag.


Munka! Én is kaptam, szintén egy magyar fiú segítsége révén, ráadásul magyar főnökkel. Alex-nak is nagy köszönet, hiszen ez volt a leg kritikusabb időszakunk, amíg a suli tartott. A magyar főnöknek akkor nagyon megörültem a nyelvtudásom hiánya miatt. Most már utólag tudom, hogy amennyire nagy ajándék volt ez a sorstól akkor, annyira rontott is a helyzetemen, hiszen semmit nem tanultam munka közben az angolból :( Ennek iszom mái napig is a levét, hiszen a nyelvtudás hiánya miatt nagyon nehezen kapok munkát itt. Ezért aztán mint nagy bölcs, ajánlom mindenkinek aki belecsöppen az új világába, hogy ne kímélje magát, hajrá, bele a mély vízbe, még akkor is ha nagyon nehéz az elején. A gyümölcs később fog beteremni. Én most vért izzadok a nyelvtanulásommal, bár az is lehet, hogy az átlagosnál kicsit nehezebben is fog az agyam, de a kényszer akkor is nagy úr. 40 év fölött már nem pörög az agyunk úgy, mint huszonévesen.

Vizsgák! Ami kicsit áthúzta a számításunkat, az idő közbeni bevándorlási szabályok változtatása, szigorítása. Elvették ugyanis a hiányszakma után járó 15 pontot, már a suli első félévében. Erre bizony nagy szükség lett volna az állandólakosi vízum pályázatához. Befoltozni a lyukat egy emeltebb szintű nyelvvizsgával lehet, ami után több pontot kapna kedvesem. Nem árulok el titkot, már 5x volt IELTS vizsgán, és minden egyes alkalommal csupán fél pont hiányzott ahhoz, hogy elég lehessen. Mindenből ugyanis 7-es szintű eredmény kellene, nem elég az átlag 7-es. Valami miatt sorsunk úgy gondolja, hogy még nem jött el az idő, vagy a célunkat más módon kell elérnünk, nem ezen az úton. Nagyon bosszantó a sikertelenség, mind anyagi oldalról nézve, mind lelkileg, hiszen Ő kitűnően beszéli a nyelvet, már otthonról is középfokú eredménnyel jött el, az utolsó fél évben privát tanárhoz is járt, aki angol anyanyelvű volt. Itt egy hónap nyelviskolával kezdett az akcentus miatt, és már több éve folyamatosan használja az itteni hétköznapi nyelvet. Egy fodrász egész nap beszél az ügyfelekkel, mindent megért és őt is mindenki megérti. Ráadásul az első IELTS vizsga előtt még Gold Coaston direkt erre a vizsgára felkészítő tanárhoz is járt pár hónapig. Aki ettől többet képes megtenni egy vizsga érdekében, az festi magát. Mégsem sikerült eddig. Kétszer fellebbezést is adtunk be (160$), de persze simán elutasították. Legutolsó próbálkozás most volt egy hónapja, az eredmény szintén lehangoló lett, újra a beszédet pontozták le 6.5-re. No comment :(

Vízumok! Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a tanulóvízumunkat sokkal hosszabb időre adták, mint a suli, majd egy évvel. Ezt akkor kérdeztük is, hogy miért. Sebaj ezzel, ne aggódjatok, volt a válasz. Oké. Az iskola végeztével átmeneti vízumot igényeltünk, graduaite talán a neve. Ez egy ideiglenes vízum, másfél évig használható, ez idő alatt felkészülhetsz hogy beadd a PR vízumot. Egyébként ebbe a vízumosdiba nagyon nem akarok belemerülni, mert ez egy útvesztő. Ebben nem vagyok nagy szakértő, kedvesem bújja mindig a hivatal lapjait. Összegzéskét csak annyit erről, hogy ha már itt kint vagyunk, lehet okoskodni, ügyeskedni. A végén csak beérik a gyümölcs. Lényeg hogy ember fia bírja anyagilag és egészségileg ezt az első pár évet túlélni.

Egészség! Ha egészséges a lelked és rend van a fejedben, akkor jó esélyeid vannak, hogy a tested is rendben legyen. Ha nincs, akkor jönnek a gondok. Szinte minden szervi baj alapja a lélek. Ha vidáman és gondtalanul élsz, minden rendben körülötted, nem idegeskedsz és nem szorongsz, vannak sikereid, nem húz le kudarc, ez esetben jók az esélyeid. De mivel rapszodikus az ember lelki állapota, mindig vannak változások. Meg persze mi magunk is változunk. Olyan nincs, hogy soha nincs semmi bajunk életünk során, legfeljebb ritkán. Többször igénybe vettük már ez ország orvosi ellátását. Apróbb dolgok ugyan, de voltunk már sürgősségi ügyeleten is, leforrázott kéz miatt. Ügyesen ellátták, szépen helyre is jött. Szerepelt a palettán nőgyógyász, szemész, fogorvos, háziorvos, párszor csak simán bementünk a gyógyszertárba segítségért. A biztosításunk szinte minden esetben jelentős térítést adott vissza a költségekből. Okos kijelentést nem tehetek, hogy ha jöttök ide ki, egészségesen gyertek, hiszen ez kivitelezhetetlen. Lehetőségek szerint a fogorvost vegyétek rá még otthon, hogy nagyon alaposan nézzen át minden fogat, nem sajnálva pénzt, időt és fáradtságot. Ha itt kell gyökér kezelni, koronát tenni, vagy fog pótolni, akkor nagyon mélyre kell a zsebbe nyúlni. Egy tömés 200$, egy gyökérkezelés 1000$, egy korona 1500$, egy beültetéses fogpótlás 3000$ tól kezdődik. Ezekből sokat akkor sem kapsz vissza, ha kiegészítő biztosítást fizetsz. Erről csak ennyit.


Szórakozás! Trópuson lakunk, mindig jó idő van. Sokat nem kotlunk a lakásban, ha lehetőség van mindig kirándulni indulunk valamerre. Sokszor nagyobb távolságra is elmegyünk, nagyon sok érdekes és szép hely van körülöttünk. Erre soha nem sajnáljuk az energiát, egy élménydús nap után remekül fel is töltődünk. Az óceán, ill. korall tenger is sűrűn szerepel a programban. Vannak persze kellemetlen dolgok is, amiről Ti otthon hajlamosak vagytok azt hinni, hogy életveszélyes lehet. Fertőző szúnyogcsípés, kígyómarás, bőrrák, krokodiltámadás, cápaharapás, özönvíz, tűzvész, munkanélküliség, világgazdasági válság, sikertelenség...stb.



Ha mindig ezeken a dolgokon gondolkodnánk, be is kattannánk. Bárhová is mész, vagy menekülsz ezen a földön, mindenhol szembesülsz a hely adottságaival. A tökéletes nem létezik. Azt egyedül Te teheted azzá magatoknak, úgy hogy a gondokat mögé rendeled a céljaidnak. Mindig leszek megoldandó feladatok, félelmek, események, váratlan dolgok, hiszen ez az életünk. Nem szórom tovább a bölcsességeket.





Összegzés! Gyertek el ................. és kész !

o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o

Stewe Irwin 1962-ben született, szinte napra pontosan egyidős (volt) velem. A "Nagy Krokodil Vadász", aki a szememben egy hülye volt, aki pontosan akkor ásta el magát a nálam, amikor pár hónapos csecsemőjét nagy büszkén és merészen odatartotta egy krokodilnak, bebizonyítva ezzel az "Ő" saját bátorságát és egyben agya mentségét. A fentiek szemében is ekkor hibázott, méghozzá akkorát, hogy meg is büntették érte, ugyanis kis idő múlva leszúrta egy tengeri "lepke", egy medúza. Gyilkos tüskéjét éppen a szívébe döfte, ezzel lehetőséget se adva neki a túlélésre, hasonlóképpen, mint ő tette ezt vétlen gyermekével, akinek szerencséje volt akkor. Stewe, aki élete során sok vérrel írt szabályt felrúgott, tudta hogy a krokodilok életveszélyes ragadozók, tudta hogy tilosat tesz, mégis megtette. Nem is él már.

Én, bugyuta wog, kinek ez ország olyan, mint újszülöttnek a világ, tudom az életben maradások szabályait, be is tartom, és élek :)
Ezzel bevezetőmnek vége is.

o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o

Mr. Doble vállalkozó szellemű ember, jó időben gondolt jót, és meg is valósította. Vállalkozását a turizmusra építette, tudta hogy a trópusra érkező turistákat szinte minden egzotikus dolog érdekli. Pláne ha olyat kínál nekik, amit szinte sehol a környéken, akkor nyert ügye van, jól fog élni, sok pénze lesz, boldog lesz a felesége, hisz mindent megvehet és boldogok lesznek a gyerekei is, hiszen bármit megkaphatnak. Vonatot láthattatok már sínen, városban a közúton, föld alatt is, de folyón........ ! Nos Mr. Doble egy ilyet üzemeltetett a Daintree River-en, épp ott ahol az egyetlen kompos átkelőhely van a folyón. Takaros kis vasúti kocsiknak kialakított csónakokat kötött össze, valódi vonatot hozva létre ezzel, a turisták nagy örömére. Itt meg is nézhetitek! Ezzel szelte a vizet napjában többször is, full rakva turistákkal. Bekacskaringózott vele olyan területekre a folyón, ahol krokodilra vágyó turista szinte biztos, hogy lencsevégre kaphatott 1-2 napon sütkérező példányt. Nem volt túl nehéz dolga emberünknek, hiszen a kontinens északi részén elterülő folyóban hemzsegtek a hüllők, hiszen ez az otthonuk. Minél feljebb megyünk északra, annál több a krokodil a folyókba. Mindent tudott a krokikról, csodás élményekkel szórakoztatta vendégeit, ijesztő történeteket mesélt, és drámai esetekkel támasztotta alá azt a tényt, hogy mennyire kell vigyázni, hogy közvetlen kontaktusba ne kerüljön senki a gyilkos ragadozókkal. A szülőket nagyfokú óvatosságra intette, hogy nagyon vigyázzanak gyermekeikre, még véletlen se lógassák kezüket - lábukat a vízbe, a parton belegázolni még véletlen sem szabad, a leg sekélyebb részben sem, bármennyire is csalogató a langyos víz, ott a leg veszélyesebb !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o

- Gyere már Jeremy, menjünk! Nézd meg, hogy a boxer puppy is milyen türelmetlen, ne babrálj már azzal a boogi board-al, nagyfiú vagy már, 5 éves - szólt Ryen, a 7 éves fiú, öccsére. - Majd megmutatom Neked, hogy kell úgy bedobni a vízbe a követ, hogy többször is pattanjon, mielőtt elmerül. Tudod amit apa mutatott egyszer.
Jeremy-nek valahogy nem volt nagy kedve ma kisétálni a parkolóba, a beton placcra, a folyó mellé, de azért összeszedte magát, és a puppy-ra nézve játszani támadt kedve, annyira hóbortosan ugrált. Mindig megérezte, ha kóborolni indultak, egy kiskutyának attól jobb dolga nincs a világon, mint amikor kisgazdáival játszhat.

- Várjál már meg, ne rohanj - szólt bátyjának, aki csak 3-4 lépéssel mehetett előtte. Anyjuk a házban tette a dolgát, mindig akadt tennivaló. A két fiúra fél szemmel mindig figyelt, de jó gyerekek voltak, nem csinálták a bajt. Ryen egyébként is már 7 éves volt, értelmes és okos gyerek, rá lehetett bízni öccsét, vigyázott rá. Most is éppen játszani mennek a folyó mellé, a parkolóba, oda járnak minden nap. Teljesen veszélytelen hely, ott folyik a Daintree River ugyan, de hát messze a játszóhelytől. Sokszor csónakáztak arra apjukkal, ismerték a területet.



- Ryen, ugye hogy én is megpróbálhatom majd a lapos követ ugratni a vízen? - kérdezte bátyját. - Hát ahhoz erős kéz kell, és neked még nincs ilyen izmod - mutatott muszklijára Ryen. Ha nem dobod erősen a követ, akkor elmerül hamar, vagy össze - vissza bukdácsol, és a végén még fejbe kólintasz vele egy krokodilt! Na erre mindketten elkezdtek röhögni, ecsetelve kancsítással, hogy milyen is egy kótyagos fejű kroki. Jeremy-t könnyű volt kacagásra bírni, mosolygós gyerek volt. Állítólag gyerekként évekig látjuk az embereket körülölelő aurát, a színét is, és vannak páran, akik az angyalokat is láthatják, akik védik-óvják lépteinket. Az angyalok mindig kedvesen mosolyognak, melegség árad a tekintetükből. Ezt láthatja sokszor Jeremy, és ettől olyan mosolygós a kis pofikája. Igazi kis Ausztrál ördögfattyú Ő egyébként, szőke kócos hajával, és mindig maszatos szájával.

Pár perc séta volt csupán a placc. Délelőtt fél 10 volt, éppen a dagály időpontja, és mivel "king tide" volt, a víz a megszokottól sokkal jobban megtöltötte a folyó medrét, sőt, esetünkben ki is lépett belőle. Annyira, hogy a gyerekek játszóhelyén is majd derékig érő víz várta őket. Ez már messziről feltűnt a két rosszcsontnak. - Te Ryen, nézz oda, kiöntött a folyó, teljesen kint van a víz. Most mi lesz? - hangzott el a kérdés Jeremy szájából.
Hát ez nagyon jó, könnyű lesz innen ugratni a köveket, és máris lapos kövek keresgélése kezdődött. Nagy segítségük volt ebben a megfeszített munkában a kiskutya, aki az egész hajolgatásos földre nyúlkálást teljesen játéknak vette. Miután pár megfelelő követ sikerült találni, a nagyobb fiú máris próbálkozott az ugratással. Háromból egy sikerült.

- Úgy csináld, hogy a követ a hüvelyk és a mutató ujjaddal fogd meg, lapjával fölfelé, és próbáld úgy dobni a vízre, hogy a lapos részével érkezzen . Látod, ha jól csinálod, akkor felpattan, majd visszaesik és újra felpattan - próbálta oktatni kis öccsét Ryen.
Jeremy is nekigyürkőzött, és rögtön az első dobása sikerült is, amitől aztán nagyon boldog lett. Egy probléma volt csupán, elfogytak a kövek. Mivelhogy a víz ezen a placcon nem volt mély, a kicsinek majd derékig ért, a nagyobb fiúnak térd fölé, kitalálták, hogy mi lenne ha megkeresnék az eldobott köveket, hiszen tiszta a víz, és ha nem ment túl messzire, be a folyóba, akkor tisztán észrevehető, és kiszedhető. Ehhez ugyan bele kell jobban gázolni a vízbe, de Ryen azonnal vállalkozott erre a feladatra, sőt még azt is kitalálta, hogy a kutyát is viszi magával, úgy hogy a hullámdeszkára (boogie board) ráülteti és tolja maga előtt. A puppy-t erre nem volt nehéz rávenni, illetve rátették és kész.

Megkezdődött a kő keresés, elöl a deszka, rajta a kutya, mögötte Ryen, akinek lassan már kezdett derékig érni a víz. A kutyus, attól hogy annyira tetszett-e neki a játék, vagy attól hogy egyáltalán nem, folyamatos ugatásba kezdett, és ugrált a deszkán, ami tompán kopogott a tappancsai alatt. Jeremy feszülten figyelte a keresést, de egyenlőre nem született eredmény, így hát a közvetlen környezetében gázolt a vízbe ide-oda. Lehajtott fejjel nézett a vízbe, a szeme sarkából látta ugyan a tesóját, de ekkor valami egészen más dologra is figyelmes lett, a látómezejében. Közte és Ryen között kiemelkedett a vízből egy sor háti pikkely, majd egy fej, egy farok, és így teljes képet alkotva egy nagy krokodil. Jeremy még kicsi gyerek volt, de felfogta a veszélyt azonnal, és azt is rögtön megértette, látván a méretét a hüllőnek, hogy őt ez akár még keresztbe is lenyelné, ha akarná. Kettőjük közt jött fel a felszínre, de nem felé fordult, hanem Ryen felé indult, méghozzá egyre gyorsabban.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁ! RYEN! Ott a krokodil és feléd úszik - ordította torkaszakadtából. Bátyja hátrafordult és meglátta a veszélyt, ami a kiskutyára leselkedhetett ,mert időközben a deszkán ülő kutya elé gázolt a vízbe, csak húzta maga után az ebet. Nem kiabált, nem csapkodott, csak némán húzni kezdte a deszkát magához és közben próbált kifelé hátrálni a vízből is, hátha így minden veszély elhárulna. Eközben megcsúszott és hirtelen nyakig merült a vízbe. A krokodil továbbra is felé tartott, de ettől kicsit elbizonytalanodott. Jobban megijedt ettől a látványtól Jeremy, aki közben kifelé hátrált szintén a vízből, és már nem is volt messze a száraz résztől. Neki már csak alsó lábszárig ért a víz. Látván hogy bátyja majdnem elmerül, azt gondolta hogy nagy bajban van, és nem tud menekülni, a krokodil pedig már alig pár méterre van a kutyától. Magát biztonságba gondolván, ugrálásba kezdett, csapkodta a vizet és közben teli torokból ordított.

Ebben az időben tűnt fel a folyó túlsó partján haladó üres kis vonat, melyen az apjuk is ott volt. Azonnal felfigyelt a kiabálásra, és látván a túlparton a két fiát, akiket azonnal megismert, egy villanás alatt megérezte hogy baj van. A kis vonathoz kötött dingibe (csónakba) ugrott, és eszeveszett evezésbe kezdett. Legalább 50 méterre volt a fiúktól.

Közben a bajba jutott két fiú körül tovább zajlottak az események. Jeremy elterelő hadművelete, amivel a kutyát és bátyját próbálta menteni, úgy látszik sikerrel járt, ugyanis a hatalmas 4 méteres gigantikus predátor villámgyorsan megfordult, és eszeveszett sebességre felgyorsítva Jeremy felé tartott. Ő már kint volt szinte a vízből, csak bokáig állt a vízben. Ettől a látványtól, ami most történt, teljesen ledermedt. A feléje rohanó hüllő olyan gyorsan odaért, hogy megfordulni sem volt ideje az öt éves kisfiúnak.

Kirontva a vízből megragadta a védtelen gyereket, közel derékig hatalmas állkapcsai közé kapva, máris próbált visszakozni a vízbe. Jeremy, félig kilógva a gyilkos szájból, megpróbált a parti puha pocsolyába kapaszkodni, ugyanis közben arra menekült zsákmányával a hüllő. Vékony kis ujjacskáival mély nyomot hagyott a puha fövenyben, majd elhaladva egy kisebb fa mellett, abba is belekapaszkodott, melynek gallyai recsegve töredeztek össze. Nem volt menekvése már, fél másodperc múlva elmerültek a folyóban, nagy kavargó örvényt hagyva maguk után.

Ryen végignézte az egészet, öccse haláltusáját. Annyira megrémült, hogy teljesen leblokkolt, ott állt combig a vízben, a rémülettől remegve, teljesen belilult ajkakkal, begörcsölt izmokkal. Tenni bármit is nem tudott volna, hiszen az egész dolog pár másodperc volt csupán.
Végignézte mindezt az apjuk is, aki ugyan nem látott mindent tisztán, hiszen erején fölül evezett a fiúk felé, de odaérni már csak későn tudott. Addigra már minden elcsendesedett. Ordított ő a folyó közepétől folyamatosan, hogy - JEREMY, JEREMY !!!!!!! Tenni azonban semmit nem tudott, hogy gyermekét megmenthesse.

Ami ezek után történt, már ismeritek. Jött mindenki, aki csak tudott. Segíteni próbáltak a bajba jutott családon. Jeremy-n már sajnos nem lehetett. Kiterjesztett keresésbe kezdtek, szárazon és vízen, reménykedve abban, hogy esetleg elengedhette a hüllő a gyereket és az kimászhatott a partra valahol. Krokodil csapdát tolva hajóval, pásztázták a vizet, fel - alá a folyón, gondolván hogy ha sikerülne elfogni a gyilkos példányt, legalább megröntgenezve bebizonyosodna, hogy valóban megtörtént ez a szörnyű dolog. A kutatás eredménytelen...............(link itt)

Nagyon nehéz szívvel és néha összeszorult torokkal írtam le a történetet, hiszen szörnyű baleset ez. A kicsi Jeremy még alig élt -e világban, fonala elszakadt. Csupán reménykedhetünk abban, hogy haláltusája során sokat nem szenvedett, a sokktól semmit nem érzett. Jobb sorsot is kioszthatott volna neki a teremtő. Ő már a "túloldalon" van, feltehetőleg azok közt az angyalok közt, akiknek szerető mosolyát látta mindig, ettől volt Ő olyan mosolygós kisfiú. Nyugodjon békében.