Látogatónk volt - avagy a lélek testet öltött .....

Mi emberek ugye nem élünk örökké. Ezt mindenki tudja. Azt is értjük, hogy tenni ellene semmit nem tudunk, csak elfogadni, ami adott esetben bizony elég nehéz dolog. Életünk során nem találkozunk sokszor közvetlen az elhalálozás tényével, hiszen érzékenyen igazán akkor érint a dolog minket, ha egészen közeli ismerőst, vagy családtagot szólít magához a teremtő.
Mint most nálunk is .........


A Tata már nem volt fiatal, jócskán eljárt felette az idő. 89-ik évében volt már. Az én szemléletem szerint, ha valaki már közel a 90-hez, vagy e fölötti kort megél, és ekkor távozik, nos ez esetben természetesnek veszem. Édesapám keresztanyja 101 éves volt, amikor menni kellett.

Tata szépen ment el, úgy igazán méltóságteljesen. Utolsó éveiben sem okozott a családnak megoldhatatlan problémát a saját gondjaival, pedig komoly betegsége volt már jó ideje. 15 éve, hogy megállapították, hogy korunk daganatos betegsége őt is elérte. Doktoraink akkor egy jó évet jósoltak neki, figyelembe véve állapotát. De Ő még 15 éven át köztünk volt, együtt élt betegségével, mondhatni azt, hogy leküzdötte. Nagyon erős és rátarti ember volt, talán ezért bírt még a végzet betegségével szemben is időt nyerni. Nem panaszkodott a fájdalomra, némán tűrte azt, pedig sokszor bizonyára kemény dolgok játszódhattak le benne. Párszor kórházba is kellett mennie, de nem volt ott sokáig, hamar megerősödött és máris haza akart menni. Utált ott lenni!



De nagyon szeretett otthon lenni, a saját kis rezidenciájában. Öregségére sem hagyta el magát, megvoltak a mindennapi teendői, szokásai, amiből nem engedett soha. Minden nap szépen felvette kopottas kötényét, és belebújt levágott szárú gumicsizmájába, úgy botorkált el az udvaron, tett-vett mindenfelé a portán. Szorgalmasan szedegette szilvaéréskor a termést, ellátta az aprójószágokat is. Pár éve még sertéseket is tartott, de felhagyott már vele, nem bírta. Ideje múlásával egyenes arányban fogyott az ereje már, mikor elvégezte napi dolgait, csak üldögélt a folyosón a kis padon. Csendes pihegésében jó társa volt a család kutyusa, aki sokszor a lábához húzódott, egészen felmerészkedve a felső udvarra. Ekkor Mama utasította rendre az ebet, botjával fenyegetve parancsolta helyére. Tata már sokat elbóbiskolt ültében kint is, délutánonként pedig a kiskonyhában lévő sezlonon aludt pár órát, ahol szintén akadt hűséges barát, szüri macska személyében, aki születése óta a Tatát volt hajlandó egyedüli gazdájának elfogadni. Álmaiban aztán bizonyára fiatalabb korába kalandozott vissza, ami aztán a korát tekintve igencsak régen volt. Sok vidéket megjárt ember volt, a háború alatt fogságba is került, ahonnan gyalogosan jött haza, amely bizony évekbe telt. Megvolt a saját élet tragédiája is, amiről bárki kérdezte, nem beszélt. Nagyon szerettem volna megtudni tőle a fájó dolgait, legalább leírhattam volna, hogy unokái és később még fiatalabb leszármazottai megtudhassák az Ő élettörténetét. De máshogy döntött Ő ebben a dologban, magával vitte titkát a túlvilágra.

A sors úgy fűzte életünk szálát, hogy távozásakor nagyon messze vagyunk, nem tudtunk ott lenni utolsó napjaiban sem. Végső búcsújakor sem róhattuk le tiszteletünket, a család többi tagjával együtt. Lélekben azért ott voltunk.

Pár napja aztán feltűnő dologra lettünk figyelmesek itt a föld túloldalán! A ház körül elég nagy kert van, sok növénnyel, fákkal, bokrokkal. Nagyon sok madár lakónk van a kis dzsungelünkben, egész nap elszórakoztatnak minket éneklésükkel és állandó mókázásukkal. Már ismerjük őket, hiszen minden napos vendégek. Tata távozását követő napokban figyeltünk fel egy érdekes dologra, egy új jövevényre, aki eddig nem volt itt. Előbb csak a hangja tűnt fel a bokrok közül, jól hallható rövid huhogással hozta tudtunkra, hogy ő is itt van, de még nem bátorkodott elő a rejtekéből. Mivel új hang volt, egyből feltűnt. Napokig csak duruzsolásával volt jelen. Az otthoni végső búcsúztató utáni napon aztán megmutatta magát, egy kis szürke vadgalamb képében. Egyedül volt, pedig ők mindig párban járnak errefelé. Van egy kis madárfürdető az udvaron, egy kis szobor, amely egy nagyobbacska tálcát tart a feje fölött, éppen akkorát, amelynek mélysége a madaraknak megfelel, bele tudnak gázolni és csak a hasuk lesz vizes. Nagyon népszerű kertünk lakói körében, van hogy naponta többször is újra kell töltenem vízzel, mert kipancsolják önfeledten.

Ebédeltünk az udvaron a fedett teraszon, ahonnan 10 méter lehet a fürdető. Egyszer csak leszállt a kerítésre, egészen közel hozzánk. Feltűnő volt, hogy egyáltalán nem félt, nyugodtan és kedvesen nézelődött körbe, jól megnézett minket is. Ha madárka száll az udvarra, akkor nem hadonászunk vagy hirtelen mozdulatokat sem teszünk, hogy ne zavarjuk el. Ekkor is kicsit visszavettünk, még a kanalazásból is. Ő pár méterre volt csupán. A nap rásütött, szép szürkés tollán a nyakánál pöttyös palást szerűség díszelgett, kicsit másabb színnel mint a testét borító toll. Szárnyait is sötétebb szürkés árnyalatú pettyes ruházata fedte. Narancssárgás szemeivel roppan barátságosan szemlélt minket. Aztán turbékolt párszor, mintha mondana valamit nekünk. Ekkor jöttem rá, hogy ő az aki napok óta elrejtőzve ugyan, de jelen van a kertben. Nem sokat időzött ott, átrepült a fürdetőhöz, ahol épp két madár frissítette fel magát. Ő szó nélkül beült a medence kellős közepébe, és nem mozdult. A többiek csak néztek, nem ismerték őt. Onnan is beszélt hozzánk párszor. Ekkorra már annyira elcsodálkoztunk, hogy még az evés is abbamaradt, csak a galambot néztük. Párszor belekezdett mondókájába, mintha elmesélne dolgokat, és közben csak ült a vízben. Szokatlan volt számára ez a nagy meleg és pára, mintha nem ehhez a környékhez szokott volna. Tarthatott a dolog negyed órányit, közben még kiült a medence szélére is. Miután végzett mondókájával, elrepült. Azóta nem láttuk, bár néha a bozótosból hallatja hangját.

Tata nagyon szerette a galambokat, fiatalabb korában tartott is a padláson pár családot. Szorgalmasan gondozta őket, napjában többször is felmászott hozzájuk, takarította őket és szeretgette. Ezért is gondoltuk azt, hogy örömét lelte abban hogy a mi kis galambunk külsejét öltötte magára a lelke, és így látogatott meg minket. Túlzottan túlviláginak sem tűnt a dolog, hiszen annyi szeretet és kedvesség áradt a kis szürke tollasból, és még el is mesélte amit akart. Így aztán nekünk is volt alkalmunk arra, hogy találkozhassunk Vele, és elmondhassuk neki, hogy mennyire szerettük őt. Lelke nyugodjon békében és nyugalomban.

Welcome, avagy Isten hozott.....

Walsh River Farm, ez a pontos neve a helynek, ahol voltunk. Terveztük már pár hete, hogy fellátogatunk a Josef-hez, aki egy vasárnap délután, a belvárosi piacon hívott meg minket a farmjára. - Gyertek el ha ráértek, nézzetek szét nálam, jót pecázhattok és pihenhettek - invitált mosolyogva. Azért írtam azt, hogy "fellátogatni", mert a hely a fennsíkon van, pontosan 100km-re a lakhelyünktől. Cairns és környéke domborzatilag úgy fest, hogy a közvetlen parti sávot egy hegylánc választja le a fennsíktól. Mintha egy erős duzzasztó lenne a fennsík és a beach közt. A város lent van a parton, persze az összes beach és turista látványossággal együtt. De van ám látnivaló a fennsíkon is, ami éppen 500 méteres szintkülönbséget jelent. Itt még az időjárás is teljesen más, sokkal szárazabb, szelesebb, kietlenebb környezet. Mindezek ellenére természetesen megvan a maga szépsége, nem is akármilyen.

Korán elindultunk, de már előző este alaposan felkészültünk a nagy pecázásra. Vettünk új "jebi potot" vagyis folyami rák csapdát, ami kicsit alakjában különbözik a crab csapdától. A sósvizi rákok csapdája teljesen kerek, az édesvízieké pedig hosszúkás. Amíg crabok húsfélét szeretnek, addig a jebik a főtt krumplira éreznek ellenállhatatlan vágyat, hogy fogyaszthassanak belőle, még életük árán is eljutnak a csalihoz, akkor is ha az egy csapdában van. Tehát krumpli megfőzve, hálók megvéve, pecák berakva, hűtőtáskák kitakarítva, víz, elemózsia, naptej, kalap, szemüveg, és "Rozi"! Ez a neve a navigációnak (GPS), azért a női név, mert még anno otthon mikor beszélve navigált, annyira balfasz női hangon tette, hogy ez lett a neve és kész. De most is elvezetett a célhoz, pontosan, precízen. 7-kor indultunk, az út közel két órásra sikeredett, mert mire felkaptattunk a hegyre, az időbe telt a sok turista autó miatt. De nem is siettünk sehová.

Felérve a fennsíkra aztán beélesedett a fényképezőgép is, hiszen más világ képe tárult elém. Váltakozott a száraz és zöld földterületek képe, attól függően, hogy hol tudtak locsolni, hol nem. A téli időszakban nem sok eső van itt, most tavasszal frissül majd fel a vidék. Átmentünk valami kisebb településen Mareeba, de elég szegényes környék képe tárult elém. Utunk egy idő után már csak földúton folytatódott, de ez egyáltalán nem rontott az élményen, legfeljebb az autó kereke lett kicsit vöröses az itteni portól. Bizton állíthatom, hogy ennek a tájnak is megvan a varázsa, én a saját szavaimmal élve gyönyörűnek nevezném. Lenyűgöző a nyugalma, a békéje. Előfordult, hogy vízszállító autóval találkoztunk, amely vizet a kiültetett terményekre hordta. Láttuk ahol egy helyen a sorok között locsolta a növényeket. Megkérdezni bárkit is, hogy mi merre van, nem igazán tudtunk volna, hiszen elvétve láttunk élőlényeket. A földúton haladva azt azért láttuk, hogy a hatalmas portával rendelkező farmokat kis bekötőúton lehet megközelíteni, melyeknek számozását vagy a farm nevét kis karóra kiírva láthattuk az út mellett. Így jutottunk el a célunkhoz, a tökmagot termelő Josef-hez. Már a telefonba, előző nap a felesége mondta, hogy csak bátran nyissuk ki a kaput, ha be lenne húzva. Nyitva volt! Az úttól még a ház legalább 4-500 méterre volt.

Örömmel fogadtak, rögtön felmerült a kérdés, hogy kérünk -e valami hűsítőt, egy sört esetleg. Túl sok vendég nem vetődik e tájra sűrűn, ezért igazi kis eseménynek számított a látogatásunk. Nem jöttünk üres kézzel, jó magyar szokás szerint kis ajándékot hoztunk, ez esetben két szál füstölt házikolbászt. Osztrák házigazdáinknak nem volt a dolog idegen, ismerték a magyar kolbász hírnevét. Ezután a Josef mindent megmutatott, kicsit büszkélkedve portája szépségén. Valóban minden feltétel adott, ahhoz hogy egy család itt lakjon, a nélkül, hogy mindennapos szükséglet lenne a város forgataga és szolgáltatásai. A civilizáció e mértékű hiányát jócskán pótolja a hely varázslatossága. Teljes berendezkedés a farmon való életre, de a leg apróbb részletekig. A ház sem kicsi, környezete hatalmas, árnyékos mangófákkal körbevéve, nagy zöldellő udvarral, nyitott terasszal, kis kemencével, jókora konyhakerttel, teljes rálátással a walsh folyóra, ami a házuk mögött éppen jelentősen kiszélesedett. Ez a közelben lévő duzzasztónak a hatása, mindez azért lehet, hogy a feljebb lévő farmokon is tudjanak locsolni a folyóból. A hatalmas víztükör igazán megsokszorozza a tájkép elbűvölő összhangját. Nem ront az összképen a hatalmas melléképület sem, ahol akkora fedett garázs van, hogy több nagy gép is kényelmesen befér. Külön épületrész a termény feldolgozására a tökmag olaj prés gépsor és palackozó. Még vendégházra is futotta, kicsit távolabb a nagy háztól és műhelytől. Az épületeket fák és bokrok ölelik körbe. Itt láttam először papaya fát életemben. Itt ugyan csak mókásan "popónak" hívják. A növény nagyon érdekes, hiszen egyszerre van fenn a fán a csemete, a már megnőtt de zöld termés és a teljesen érett is. Mind egy kupacban. Rengeteg passion fruit bokor is van mindenfelé. Ez egy nagyon finom ízű, bár elsőre elég furcsa gyümölcs. Szétnyitva kell fogyasztani a benne lévő kocsonyás jellegű, zselés magvait. Az udvaron lévő mangófa még csak virágzás utáni állapotban van, termése csak december környékén lesz. Kókuszdióból éppen annyit bonthattunk volna fel, amennyit nem szégyellünk, de ezt most kihagytuk. A házat körbevevő bokrokon annyi virág volt, hogy elképesztő. De még ha az illatukat érezhetnéd, akkor tudnád igazából értékelni a fennsík nagyon meleg levegője, a trópusi szél és a virágillat bódító elixírjét.

Szemlélve a virágokat, csak legyökerezve álltam pár pillanatot. Átéreztem a növények jókedvét, vidámságát és pompásságát, amit csodásan fejeztek ki a kék égbolt felé kitárt virágaikkal. Itt még a növények és virágok is jókedvűek. Éppen úgy mint "pamkin" kutyus, a farm biztonsági szolgálatának főnöke, aki hivatott megőrizni a hely nyugalmát. Happy dog, mondja az angol. Nem is a kutya csóválta a farkát, hanem a farok a kutyát, annyira örült a kis foltos az idegeneknek. Nem úgy mint ha magyar tanyára tévedsz és ezer foggal rontanak rád a vérmes tanyasi kutyák. Nos, ő nagyon boldog volt, jött is velünk mindenfelé. Megismerkedtünk még a farmon élő kecske házaspárral, mekk elekékkel. Ők csak távolabbról vettek szemügyre minket. Egész napos koncertet biztosított egy vörös tarajú kakas és pár tyúkból álló háremje. Vígan hozta tudomásunkra, hangos kukorékolással, amit még a csónakban is hallhattunk bent a tóban, hogy minden oké a háza táján. Élőlényekkel kapcsolatban a Josef elmondta, hogy előfordulhat hogy tajpan kígyóval is találkozunk, elég sok van a farmon és környékén, de ha hagyjuk őket, akkor semmi gondunk nem lesz velük. Nekik még soha nem volt a kígyókkal incidensük, pedig már évek óta itt élnek.

Elgondolkodván azon, hogy mire is van egy középkorú házaspárnak szüksége az életében, kiknek nem létszükség a városi élet. Kik életük során eleget ügyködtek azon, hogy ide eljussanak, hogy így élhessenek. Kiknek itt mindenük megvan, de legfőképp a nyugalmuk és a létbiztonságuk. Hogy kinek mennyire vonzó ez az életforma, csupán attól függ, hogy milyen beállítottságú. Bizonyára túl sok érdekes dolog nem történik errefelé, de ők azt hiszem nem is igénylik. A világ elöli elbújás e formája igencsak furcsa nekünk, mert ez azért nem olyan mint otthon egy falusi tanya, hiszen ez itt fullos élettér. Még internet kapcsolatuk is van a házban, és az hogy van áramuk, az csak természetes. Az minden farmon alapszolgáltatás az állam részéről. Ugyanígy a vezetékes telefon is. Hogy tv-t mennyire szoktak nézni, nem tudni, de a parabola antenna ott van a tetőn. Nem számít luxusnak a napenergiával fűtött meleg víz hálózat sem.

Anyagi jólétüket megalapozták a tök termelésével, de talán inkább a tökmag feldolgozásával. A környékbeli farmerok is náluk préseltetik ki az olajat a magokból. Szezonban tevékenyen szorgoskodnak, ami egy évben csupán pár hónapot tesz ki. Egyéb időszakban úgymond elvannak itt az ő birodalmukban. Számomra lenyűgöző a létrehozott életforma. Én élnék itt szívesen. De ne álmodozzak fölöslegesen, ereszkedjek le a földre. Menjünk inkább pecázni!

Megkaptuk a farm csónakját is, teljes használatra, gilisztát áshattunk a szemétdombnál, mert hát ugye egy rendes farmon az is van azért. Rákcsapdáinkat szépen összeraktuk, felszereltük az előre megfőzött krumplival, csali gyanánt. Miután minden összeállt, vízre szálltunk és leraktuk a kis hálókat, reménykedve, hogy folyami rákot eszünk hétvégén. (nem úgy lett). A felduzzasztott tavacska partján ismét elképesztő szépségbe botlottam, amit le is fotóztam nektek. Engem a tavirózsa szépsége teljesen elbűvöl. Számomra az egyik legszebb virág a sok közül. Bizonyára a méhecskék is így gondolhatják, mert szorgosan látogatják sárga színű, virágporral bőségesen rendelkező részeit. A vízen lebegve aztán újra kattogtattam a kamerámat, hiszen a színek harmóniája meglehetősen jó összhatást alkotott néha, a kék a zölddel, megspékelve fehér felhőkkel. Mái napig sem tudok betelni Ausztráli kék egével, mely sokkal kontrasztosabb mint Európában. Balgaság is feltenni a kérdést, hogy miért is szeretjük ezt az országot. Hát a sok sok csodás természeti adottsága miatt is, melybe az ég kékje rangos helyet foglal el. Nem lehet elégszer lefotózni...... :)
Üldögélésünket a csónakban kellemessé tette a kellemes szél, ami folyamatosan fújt. Szorgalmasan fűzögettük föl a horogra a gilisztákat, amivel aztán aprócska halakat is fogdostunk. Jelentős méret azért nem akadt, de mit számít az, hiszen már annyi szépséget kaptunk a helytől.

Nagyokat röhögtünk néha, és átbeszéltük a világ nagy dolgait is. De olyan időszak is volt, amikor csak hallgattuk a csendet, hagytuk hogy a nyugalom átjárjon, egész a lelkünk mélyéig. Elnyúlva a csónak padján, láb a vízbe lógatva, hanyatt fekve, kalap az arcon, kéz összefonva a mellkason, csak lazán és könnyedén. Kell -e ettől pompásabb kikapcsolódás egy embernek? Az agy nem zakatol a mindennapok terhelő gondjai miatt, a gyomor nincs összehúzódva az idegi feszültségtől. Egyenletes szuszogással, a csónak kellemes ringásával, a napsugár meleg fürdőjével, a langyos szél cirógatásával, távoli halk madárdallal, félálomban! Mit adhat még a hely, amitől jobban érezné magát ember fia. Ez egy igen emlékezetes állapot, köszönet érte a sorsomnak.

Délután aztán felszedtük a csapdákat, de nem volt eredménye az alaposan előkészített munkánknak. Ettől aztán nem lettünk kedvtelenek. A pár darab halat a Josef kérésére beöntöttük az udvaron lévő medencébe, ahol vígan úszkálni is kezdtek azonnal, pamkin kutya nagy örömére. Lassan szedelőzködni kezdtünk. Házigazdánk még egy nagy kéréssel fordult hozzánk, festenénk-e az "üdvözlőfalára" magyarul egy köszöntést?! Ha idegen nemzet béli látogató vetődik erre, megkér mindenkit erre. Miért is ne! Bálint ceruzával felvázolta, majd zöld festékkel kezdte kifesteni. Én fejeztem be. Az angol welcome magyar megfelelőjének az Isten hozott köszöntőt találtuk legjobbnak. Volt már a falon angol, japán, német, filippínó köszöntés. Legalulra aztán felkerült a magyar verzió is. Még a háziakat meg kellett tanítani kimondani is :) Búcsúzóul még meghívtak egy hűsítőre és szerették volna ha maradunk délutáni falatozásra is, hiszen közben kisült a házikenyér az udvaron lévő kemencébe. Mivel a csónakban befalatoztuk a szendvicseinket, tapintatosan közöltük, hogy tele a gyomor.

Elköszöntünk és magunk mögött hagytuk ezt a csodás helyet. Hazafelé aztán csak megálltunk egy hatalmas termeszvárnál, mert közelebbről meg akartam végre nézni ezt is. Hát nem kis alkotás a kis ízeltlábúaktól ekkora házikót építeni mint én. A külső burkolat olyan kemény, mint a beton, szerintem meg is bírná a súlyomat, bár nem tudtam felmászni rá. Még pár kattintás útközben a kamerával, és véget ért a kirándulás ezen a pompás napon. Nagyon örültem, hogy megismerhettem valamelyest a fennsík környékét és hangulatát. Örömömet leltem abban is, hogy Veled megoszthattam élményeinket és képeim által bepillantást nyerhettél Ausztrália egy szép fennsíkjába. Remélem jól szórakoztál és kicsit kikapcsolódtál. Bye!







A farm weblapja : http://www.trendproducts.com.au/index.html

Teljes képanyaga : http://picasaweb.google.com/erandervin/WalshRiverFarm#

Dehát.....

Elmélkedjünk el egy kicsit az életünk minőségén, vegyük górcső alá a két ország életszínvonalából adódó értékrendbéli különbségeket. Van bőven. Nézzük, hogy mely helyen mi a fontosabb és próbáljuk megfejteni azt is, hogy hol, és mitől boldogak az emberek, illetve boldogtalanok.

A kártyád, amit születésedkor húzol, ugye nem Te osztod le. Hogy mennyire szerencse dolga a hely, ahol élni fogsz mint gyerek, az még annyira nem is fontos, hiszen ebben a korban még máshogy látjuk a körülöttünk lévő világot. Általában jó gyereknek lenni, hacsak nem a Közel-Kelet valamelyik háborús országa, vagy Dél-Afrika kietlen földje a hazád. De most mi csak két országot mérlegelünk, hagyjuk a többit. A magyar lehetőségek és körülmények megadják, hogy értelmes ember váljék belőlünk. Rendes bölcsik, ovik és iskolák közül választhatunk. Értelmünk nyílása pillanatától figyelnek ránk, egyengetik utunkat. Fegyelmeznek ha kell, hogy a társadalom átlagos polgárává váljunk. Sok-sok mindent megtanulunk az iskolai évek során, ha szorgalmasak vagyunk, akkor egészen jó rálátásunk lesz a körülöttünk lévő világra, minden téren. Tudni fogjuk, hogy mi hol van, mely ország hol található a bolygón, és milyen népek lakják. Még a népségek életszínvonaláról is van fogalmunk. Nekünk igen, nem úgy az ausztrálnak!

A hely adottságai és a társadalmi és gazdasági szempontból azt is mondhatnánk, hogy szerencsésebb az, aki Ausztráliába születik. Jobb kártyát húzott, de nem biztos. Lássuk csak gyerekként, hogy is éli az életét. Anya - apa nem igazán tutujgatja 3 éves koráig otthon, amíg a gyes vagy gyed van, itt hamar bedobnak valami bölcsis-ovodába, mert jobban karrieristák a szülők. Édesanyának lenni bizonyos nőknek csak érintőlegesen fontos, nem föltétlen veszik el a saját életükből teljes mértékben azokat az éveket, amíg kicsi gyerek vagy, fontos a saját életük és karrierük.

Konkrét példa a kedvesem kolléganője. 8 hetes a csecsemője. A gyerek megszületése előtt bérelt egy fodrász szalont, pár alkalmazottat eltartott. Közvetlen szülés előtt aztán eladta az egész szalont, mondván, hogy gyereket fog nevelni, nem ér rá a bolttal vacakolni. De már a helyett, hogy otthon szeretgetné gyermekét, visszajár többször is egy héten a szalonba dolgozni. Hozza magával csecsemőjét és a 6-7 ott töltött óra alatt éppen ahhoz van dobva a gyerek, akinek pont nincs ügyfele. Az nyomja a szájába a cumis üveget aki éppen ráér, az anyatejjel való táplálás nem annyira elsődleges dolog az életében. A kicsinek a mi szemszögünkből talán rendszerességre, nyugalomra és kiegyensúlyozottságra volna szüksége. Az ő esetében sem az apa, sem az anya nem biztosítja ezt neki, majd megszokja.

Cseperedve aztán nem sokban változik a ráfigyelés, mintha azt gondolnák a szülők, hogy úgyis jólétben van a gyerek, mindent megkap bármit kiejt a száján. Minek fegyelmezni, vagy formálni a tudatát, megteszi helyette a környezet úgyis. Épp annyira foglalkoznak vele, mint annó ővelük a szüleik. Semennyire!
A legmeglepőbb, hogy szinte nincsenek is "viselkedési szabályok". Már kiskorban sem, így aztán a későbbiekben ezen a téren csak romlik a helyzet. A gyerek bármit megtehet, sőt még adott esetben tennie is kell. Ebben az országban az, hogy a felnőtt miképp neveli gyermekét, az kizárólag csak a saját ügye, nem enged beleszólást senkitől, még a leg halványabb szinten sem. Sőt! Ha beleszólsz, bárhol , bármikor, bármely helyzetben, még te leszel beperelve !

DEHÁT ....... milyen felnőtt válik így belőle? Hát épp olyan, mint a többi. De nem ítélkezhetek senki fölött, én csak a saját szemszögemből látom azt a világot, két kis lyukon nézek ki a fejemből és néha csak ámulok - bámulok.
Gyerek megy haza iskolából, gördeszkázik. Beér a buszöbölbe, de lekési a buszt. Orra előtt elmegy a busz. Hogy kifejezze mérhetetlen haragját, a gördeszkáját felkapja és teljes erőből a buszhoz vágja, ami akkorát csattan, mint amekkorát a fején kellene csattanjon egy kurva nagy pofonnak, a viselkedése miatt. De nem! A járókelők csak bambán néznek ki a fejükből, és tovább mennek. Nem fegyelmezheted meg, de még csak nem is szólhatsz.

Boltban szülő vásárol, gyerek unatkozik. Hogy kifejezze mérhetetlen unalmát torka szakadtából ordít, toporzékol, a sorok között félmeztelen rohangál, alkalmanként csupasz háttal hanyatt vágja magát és körbe forog, majd mint egy csótány . Eszeveszett üvöltését a bolt minden zugában tisztán hallhatjuk. De senki még csak figyelmet sem tanúsít, mintha egy kellemes zene szólna a hangszórókon keresztül. Még az sem gáz, ha teljes erőből nekirohan mások trolijának, akár lesöpörve ekkor a polcok tartalmát.
Dehát ....... apám adott volna ilyenkor olyan pofont nekem, hogy a takony menetet vágott a nyakamon körbe.

Ismerősöm iskolafogászaton dolgozik, illetve már nem, felmondott. Éppen ezért.
Szülő jön gyerekével. Fogsora nincs, a cukorszirupos kóla és mekis kaja teszi a dolgát a gyerek szájában. Hivatalból kötelességük tájékoztatni a kedves és gondos szülőt arra, hogy próbálja meg egészségesen táplálni a gyerekét, ne legyen a gyerek 12 évesen 80 kilós, mert akkor felnőtt korárra "kucu" lesz. Próbáld ezt elmagyarázni egy 145 kilós anyukának, aki úgy néz ki mint egy "varacskos disznó".Az irányába áramló információ legkisebb jele hallatán azonnal mélységesen felháborodik, olyan szinten, hogy zsíros nyálát rád fröcskölve leordítja a hajadat, miközben kérdőre von, hogy hogy mersz beleszólni az ő gyereknevelésébe. Be is perelhet, és meg is teszi ha olyan. És olyan.
Dehát...... milyen felnőtt lesz a gyerekből?

Kamaszok, mikor iskolájuk végeztével elballagnak, nem ám szépen megrendezett búcsúbulit rendeznek, hanem a felnőttek engedélyével, illetve "kötelezően" megrendezett észvesztő buli van a belvárosban, hajnalba nyúló bedrogozott és merevre ivott csapatokban. Ezen esetekben általában több ezer dollár kárt okoznak, mindent ami utukba kerül ripityára törnek, egyesek annyira berúgnak, hogy akár értelmetlen baleset útján halálukat is lelik. Ez így megy minden évben, a szülők mit tennének, hogy ne így történjen, hiszen pár éve még ők estek át a nagy "tűzkeresztségen", a felnőtté válásuk buliján.
Dehát.... kulturáltan nem lehet szórakozni ? Hogy is lehetne, hiszen ebben az országban szeszre legalább annyit költenek, mint élelmiszerre, és minden drog simán beszerezhető. Nincsenek korlátok, ha vannak is, akkor az csak formaság.

Felnőttként aztán a többség a "nehéz gyerekkorára" való tekintettel folytatja a minőségi életét. Mivelhogy jól nevelt, bármely nyilvános helyen, ahol más emberek is adott esetben esznek, ha kicsi gyomrocskáját evés közben megtölti oda nem kívánatos levegővel, ő simán böfög, de akkorát is, hogy az már egy kezdeti "okádásnak" is beillik. Mindezt teljesen természetesen teszi, mint ahogy Te európai, aki még akkor is elfordulsz az asztaltól, ha orrod kell kifújnod, tapintatosan.
Neki ha tüsszentenie kell, bárhol és bármikor, bármerre fordított fejjel és szájjal, simán megteszi. Akkor is ha éppen veled szemben áll, fél méterre. Még a fejét sem fordítja oldalra, a kezét meg még véletlen sem teszi a szája elé. Úgy igazi parasztosan "bele a képedbe" ! Mindezek után ha esetleg a tüsszentéséből kifolyólag az orra tartalma kifittyedne a szája és orra közé, azt simán lecsapja, összeszorítva jobb hüvelyk és mutató ujját, mint virtuális zsebkendőt. A váladékot a földre csapja, majd dolga végeztével megy tovább, mintha misem történt volna.
Dehát..... hogy van ez?

Soha senki nem mondja evés kezdetekor, hogy jó étvágyat! És ha Te balga mégis elköveted azt a hibát, hogy "gut apetit" - et kívánsz, hát csak néznek rád mint a birkák, hogy mit akar ez ?? Ha az előbb említett tüsszentéses eset után azt mondod hogy "egészségedre" (bless you), szintén nem értenek semmit, legfeljebb bólintanak egyet, mert már látták hogy az európaiak így csinálják.

Nagy magatartásbéli különbség a fingás terén sincs, aminek ki kell jönnie, annak ki kell, ezt már nagyanyám is megmondta !
Dehát ....... ezt nem lehet tapintatosan? Csak úgy bele a nagyvilágba, akár társaságban, evés közben, vagy lépcsőn, utcán ! Dolgoztam milliomos környéken, a tulaj hívott, hogy megmutassa a ház hátsó falát, amit le kellett festeni. Előttem ment 2 lépésnyit, egy szűk részen haladtunk át, a sövény és kerítés közt. Tíz méternyi folyosószerű helyen ment előttem, és végigfingotta a levegőt, szabályosan recsegett a gatyájában a kijárat. Jól belakhatott előző este, nehéz kajákkal. Ezt a szagból állapíthattam meg, amivel tapintatosan kibélelte nekem a folyosót. Még annyira sem tellett, hogy egy "sorry" elhagyja a száját. Én meg szédelegtem!

Nagyon népszerű ebben az országban a mezítláb járás, itt QLD-ben a mindig jó időből kifolyólag lehet egész évben csupasz praclival totyogni mindenhová. Ez igazából egy nagyon jó dolog, nekem rettentően bejön. Ezt az igazán pompás ajándékét a földrésznek szintén el lehet rondítani, gusztustalanná tenni. Szerintem ebben az országban nem is igazán ismert dolog a lábápolás. A láb tisztán tartása aztán meg végképp nem fontos, hiszen minek ? Úgyis mezítlábazunk holnap is. Az nem tűnik fel nekem ha valaki kopasz patával oson mindenfelé, de az már igen, ha a sarkán a tisztátalan, retkes és berepedezett bőrkeménykedés már annyira megvastagodott, hogy hámlik le a visszapenderedett bőr. Szerintem vannak emberek, akik sose mosnak lábat, úgyis kopik, gondolják. És a gyerekek is épp ezt a példát követik.
Dehát ...... fiatalon, az udvarlásos korszakban nem kellene imponálni a másik nemnek, a jó megjelenéssel, az ápoltsággal, a higéniával. Szépen, tisztán kéz-láb-köröm-haj-fogak-ruházat. Itt nem igazán fontos ez. Úgy látszik a trópus velejárója.

Egészen más a felfogás a házasodás és gyerekszülés terén is. Nagyon korán összeházasodnak a fiatalok. és a lányok szinte azonnal gyereket is szülnek. Ezzel gyorsan bebiztosítják maguknak a gondtalan életet. A fiúk is lesöprik a gondot az asztalról ezzel, nem kell udvarolgatni, meg állandóan lányok után koslatni. Az elsőt gyorsan feleségülveszik és kész. Gyorsan gyereket és kész is a család. Lehet mással foglalkozni, ez le van tudva. A lányok, miután eleget tettek szülési kötelezettségüknek, legalább 2-3 gyereket simán bevállalnak. Túl sok gondjuk nincs a gyerekneveléssel, ezt már tudjuk, át lehet adnia magát a mértéktelen zabálásnak és gondtalan életnek. 30 éves korukra aztán jóval túlszárnyalják a 100 kilós súlyhatárt. Olyan mértékűre képesek meghízni nők, hogy emberi mértékkel egyszerűen leírhatatlan. Az eltorzulás néha olyan, hogy természetfeletti csoda az, hogy tudnak még egyáltalán járni. De mindez őket abszolút nem zavarja, ettől ők épp olyan egyenrangú polgárai a társadalomnak, mint a normál testsúlyúak. Sőt ! Délcegen és büszkén tolják az élelmiszerboltokban a trolit, csordultig pakolva kajával, de húsból legalább 15-20 kilót egyszerre hazavisznek, biztos ami biztos. A maguk mögött húzott gyerkőcön is már 10-en éves kora alatt is jócskán mutatkoznak az elhízás jelei.

Hajápolás terén is vannak hiányosságok. Fodrász feleségem munkája kezdetekor elővigyázatosságra van kényszerülve. Minden egyes alaklom során első a tetű vizsgálat. Ha talál, akkor az ügyfél mehet haza, illetve máshol próbálhat szerencsét, hogy levágják -e a haját. El sem hiszitek, hogy mennyi tetves hajú ember van, ami a szememben szintén az igénytelenségből adódik. Legfőképp a gyerekek, de jócskán akad felnőtt is. Legmegrendítőbb eset a közvetlen ismeretségi körünkben van. 40-es házaspár, férj közel-keleti, feleség európai. Itt élnek már majd 20 éve. Három kislány, mint a mesében, oly szépek, bár feltünően hosszú a hajuk. Elmúlt hétvégén megkértek, hogy menjünk el délután kis beszélgetésre, és közben Erika családi hajvágást is csinálhatna. Oké, miért is ne. A tetű teszten egyik gyermek se ment át, mindhárom fejbőrén nyüzsögtek a tetvek. Kedvesem mondja mi a helyzet, anyuka mondja, hogy tudja, de nem hajlandó semmilyen kemikáliát a gyerekek fejére önteni, csupán hajkondicionálóval szokta átfésülni őket. Sehol egy fodrászatban sem vállalták hogy hajat vágnak a gyerekeknek, ezért ennyire hosszú már a hajuk. És így járnak iskolába is. Megoldásként anyuka azt találta ki, hogy vegyünk kimondottan az ő családjuk számára ollót és fésűt, és akkor nem fertőz meg másokat. Bravó ......
Dehát...... hogy teheti ezt a saját gyerekeivel ?

Más kultúra, a konzekvencia csak ennyi. Leírni is csupán érdekességképp tettem, semmiképp nem ítélkezem, csupán a száraz tényeket tártam eléd. Hiba is volna véleményt nyilvánítanom, hiszen ha egy szegényebb életszínvonalú ázsiai országban laknék pár évet, ott is ontatnám az élményeket a nyakadba. Inkább csak érdekességképp készült a bejegyzés. Az is ide kívánkozik, hogy igazából szélsőséges eseteket említettem, de realitásul csak annyit, hogy ezekkel a dolgokkal nap mint nap találkozhatsz.

Szép napot mindenkinek :)

PILLANATKÉPEK