36(0) fokos tira

36(0) fokos túra!

Visszaköltöztünk Cairns-ből 20 hónap ott-lakás után Gold Coastra. Egy hét alatt kétszer tettük meg az utat autóval, 1800 km x 2 = 3600 km. Először a terepjáróval, utánfutóval, majd visszarepültünk, átültünk a személykocsiba és újra. Persze minden agyig pakolva az autókban. Élménydús kaland volt, de lássuk sorban.

A "költözés" szónak nem tulajdonítanak ebben az országban túl nagy jelentőséget, hiszen szinte mindenki kedve szerint jön-megy. Jól is van ez így, hiszen ha menni kell, hát menjünk. Az utolsó héten mindketten otthon voltunk és próbáltunk logikusan és ésszerűen dobozokba pakolni mindent, hogy majd kipakoláskor gyorsabban menjenek a dolgok. Egy három szobás családi házat már rendesen belaktunk, így aztán akadt tennivaló bőven, szinte megállás nélkül pörögtünk. A tárgyak fogytával aztán egyenes arányban nőttek a dobozok hegyei és a káosz. Vége felé már konyha nélkül kénytelenek voltunk gyors-kaján élni. Átvészelésben segítettek a barátaink, akik finom vacsorával vártak több estén át. Köszönet érte mindenkinek, hiszen sok minden másban is számíthattunk rájuk. A majdnem teljesen üres lakásban aztán elkezdődött egy profi takarítás is, hiszen leadni a bérleményedet csakis teljesen tisztán lehet, az ingatlanos, aki átveszi tőled, alaposan átnézi, a leg apróbb részletekig. Ezen a téren is kitettünk magunkért, nem volt probléma leadáskor, de a viszonyunk a Real Estate-el egyébként is jó volt. Erika megfogalmazása szerint, jobb állapotban adtuk vissza a házat, mint ahogy kaptuk, így aztán utánunk kiadni már nem lesz túl nehéz.

Elhoznunk minden összeharácsolt dolgainkat teljes képtelenség lett volna, így aztán szelektáltunk. Legfontosabbak jöttek, a többi eladásra került. Utolsó szombat reggel garage sales-t tartottunk. Hosszú évek alatt már annyiszor jártunk vásárolgatni így, most mi tartottunk. Annak rendje és módja szerint hét elején betettük az újságba a hirdetést. Pénteken aztán szinte mindent ki is pakoltunk már a garázsba. Hegyekben álltak a megszokott dolgaink. Hűtők,tv, mosógép, ülőgarnitúra, asztalok, székek, polcok, szerszámok, horgászcuccok, ruhák, konyhai dolgok és sorolhatnám még szinte a végtelenségig. Legmerészebb álmomban se hittem volna, hogy ennyi dolog kerül a placcra. Reggel 9-től írtuk a nyitást, de persze fél 7-kor már megtámadtak a leg szemfülesebbek, sőt! A legtöbben 7-től 9-ig voltak. Hihetetlen, de olyan ciklus is volt, mikor 25-30 ember matatott a bejárón. Legelőször a filléres dolgok találtak új gazdára, amikre végképp azt hittük, hogy majd ki kell dobni. Órákon keresztül átjáróház voltunk, elkelt Lajos és Zoo barátom segítsége is, hiszen sokszor bútorokat pakoltunk kocsikra. 11 után aztán lenyugodott a nép, szinte minden nagyobb, értékes dolgot elvittek. Maradt azért jócskán „lom”, ami felkerült az utánfutóra és kivittük a kijelölt lerakóhelyre. Innen majd elviszik egy boltba, és nagyon olcsón eladják, ezzel is segítik a szegényeket. Ez a hálózat remekül működik ebben az országban. De megelőzve az elszállítást, az élelmesek átbogarásszák már az utcán a cuccokat, és viszik. Sok megmaradt dolgot átadtunk a szomszédunknak, ahol 4 gyereket nevelnek. Mindig jó viszonyban voltunk, Ők aztán tényleg mindennek nagyon örültek, meg is jegyezte a fiú, hogy olyan nap ez a mai nekik, mintha karácsony lenne. Jó érzés segíteni másokon, szívmelengető.

Vasárnap aztán végleges lakás kiürítés történt, minden be a kocsikba és az utánfutóra. Semmi nem maradt a házban, csak az ágybetét. Ezen az estén Zoo hívott meg minket vacsorára. Igazi specialitás volt a menü, amit a Tőle megszokott, messzemenően aprólékos és precíz alapossággal készített el. Imádom ezt az embert, mindig minden téren a maximumon van. A főzés pedig végképp üveghangon pörög Nála. Semmiféle igénytelenséget nem tűr a konyhában és maga körül. Fantasztikus élmény látni, hogy belead apait-anyait az ételekbe, ettől is lesz minden annyira különleges és finom. „Erős hús” lesz a vacsora, de készüljetek valami nagyon fűszeresere és csípősre. Így szólt a fáma, meghíváskor. Bevallom, számomra minden egyes közösen töltött ebéd, vagy vacsora Velük roppant kellemes élmény volt. Köszönet mindenért, az csak természetes, hogy Gold Coaston nyitott ajtók várnak Rátok a házunkban.

Hétfő reggelre aztán a házikó átadása után indulás. Erika mindig kicsit elérzékenyül, ha nagyobb változás áll be az életünkben. Szívéhez nőtt dolgokat kicsit meg is könnyezik, ez most is így volt. Szerettük ezt a házat, ő is szeretett minket. Kívánjuk hogy az új lakó szintén legyen itt boldog.

Első utunkra a terepjáróval és futóval indultunk, a személyautót Lajoséknál hagytuk, amiért majd egy hét múlva visszarepülünk. Dél körüli indulásunk után én úgy terveztem, hogy végig vezetem az éjszakát, hiszen akkor jobban lehet haladni, nincs nagy meleg és forgalom sem. Mi soha nem használunk klímát egyik kocsinkban sem, de lehetőség szerint a házban sem. Számításomat keresztül húzta egy defekt az utánfutón. A kerék szabályosan szétrobbant, mindez hajnal 1-kor. Továbbmenni nem mertem, mert a következő város 360 km-re volt, ha addig véletlenül a pótkerék is szétmegy, akkor nekünk meszeltek. Megvártuk a reggelt, és vettünk két új gumit. Mindez Mackay-ban történt, ahol még utunk felénél sem voltunk. Bevallom nektek, hogy az elkövetkező közel 20 órányi út kő kemény volt, mind gépnek, mind embernek. Az autó 2,4 turbó diesel ugyan, ami ebben az országban egy igencsak kicsinek számít, ráadásul automata váltós. Húznia kellett egy bazi nagy futót, amin ponyva volt, mely teljes felületével felfogta a menetszelet. Mindemellett az aszfalton legalább 36 fok volt, a levegő szinte tűz forrón ömlött be a fülkébe. Az út sok helyen dimbes-dombos és jó ausztrál szokás szerint úgy van kialakítva, hogy előzni nem lehet, csak a 10-20 km-enként kialakított előző sávokban, mivel hogy nem több sávosak az utak erre. Így aztán sokszor volt, hogy mögöttem hosszú kocsisor kígyózott dombnak felfelé menet, ahol bizony jelentősen vissza lassultunk, mivelhogy szenvedett az autó. Ilyenkor én is, de nem volt mese, menni kellett. Hűséges jármű révén persze kibírta az utat, de nagy erőpróba volt számára.

Késő éjjel értünk Gold Coastra, ahol már vártak minket régi barátaink, Noémi és Attila. Két szobás lakásuk rendjét kicsit felborítottuk pár napra. Ajándékba egy megtermett kókuszdiót hoztunk nekik , aminek ennyire örültek, mint a mellékelt képen látható. Csak a legszükségesebb dolgok kerültek fel a szobánkba, gyors fürdés és alvás következett. Reggel aztán már több idő jutott beszélgetésre, közel két éve nem találkoztunk, bár a kapcsolatot természetesen tartottuk. Mennyire jól eső érzés az, hogy az ember számíthat a barátaira, segítőkészek és szeretettel veszik körül. Annó 2007-ben, mikor mi már jó fél éve kint voltunk, Ők akkor jöttek, utánunk. Akkor lehetőségeinkhez képest segítettünk Nekik a megérkezés pillanatától, a reptéri landolástól a kis szobájukig, ahol először hajthatták le fejüket ebben az országban, kipihenve az utazás izgalmait és fáradalmait. Ez akkor nagyon jó érzés volt nekünk, hiszen soha nem feledjük el, mennyire nagy trauma eljönni otthonról ebbe az új világba. Most viszonozták a dolgot, de persze segíteni egymáson bármikor, önzetlenül megtennénk.

Másnap reggel aztán kezdődött a „daráló”. Lakáskeresés, kutatás a neten, újságokban, ingatlan irodák kirakataiban, telefonálgatás, időpont kérés, megnézés. Több napos kemény időszak ez, mire sikerül megtalálni a megfelelőt, árban és minőségben. Szerencsénkre ismerjük a várost, így nem vakon tapogatóztunk. Volt előre meghatározott környék és ár. Több házat megnéztünk, volt ahonnan azonnal ki is fordultunk, volt ami tetszett volna, de valami nem klappot mégsem, volt ahová nem tudtunk bejutni, mert még laktak bent, olyan is volt ami tetszett volna, de csak jó egy hónap múlva lenne kiadó. Az ingatlanosok dúskálnak a javakban, ugyanis sokkal nagyobb a kereslet az albérletek után, mint a kínálat. Így aztán a tulajdonos szinte a plafon árat kéri a házért, és válogat a jelentkezők közül. Általában szerencsénk van ezen a téren, és most is az volt. Második napon talán voltunk egy háznál, ami elsőre nekem nagyon tetszett, jó volt a környék, bemenni, még nem tudtunk ugyan,de remek elrendezésűnek és hangulatúnak tűnt. Az első benyomás nekem nagyon fontos. Kinyitni majd csak napok múlva lehetett, mert nem volt meg a kulcs. Beadnunk igényt ezen a héten nem is sikerült sehová, majd jövőhéten.

Szombat reggel aztán repülőre ültünk és visszautaztunk Cairns-be a másik autóért. Jetstarral repültünk, és annak ellenére, hogy előre elrémítettek páran, hogy kicsi a hely, igénytelen a gép és az ellátás, sőt előfordul hogy késve indul, vagy törlik a járatot, nekünk semmi gondunk nem volt. Tiszta, gyors és alapos volt minden, még el is fértem a székben, pedig rendesen kinőttem a sárból. Lajos barátunk már várt minket a reptéren. Jóleső érzés volt újra teleszívni a tüdőmet a trópusi levegővel és autókázni a város ismerős útjain, még akkor is , ha csupán pár napja mentünk el. Az autónk Náluk volt leparkolva, kitúrtuk az Ő kocsijukat a megszokott helyéről 5 napig. Gréta elképesztően finom ebédet rittyentett a tiszteletünkre, nekünk csupán a szánkat kellett kitátanunk. Nagyon jól esett ez a gesztus Tőlük, ismételten egy szívmelengető élménnyel gazdagodtunk. Ilyen kellemes emléknek bőven van hely az ember szívében, ebből annyira sok elfér. Mennyire magasztos érzés segíteni olyankor másokon, amikor tudjuk, hogy szorult helyzetben vannak, és mily csodás az, mikor viszonozzák. Így kellene működni önzetlenül a világban mindenhol, de sajna nem így van. Ebéd után egy kávé, és indulás újra. Személyautóval azért sokkal jobban haladtunk, minden gond nélkül 24 óra alatt meg is érkeztünk Noémiékhez.

Másnapra volt időpontunk két ház megnézésre is. Az elsőbe már napokkal előtte is be akartunk menni, de nem engedte az ott lakó, mindig eltolta másnapra az időpontot. Ma sem sikerült, így hát azzal fel is hagytunk. Napok múlva derült ki, hogy a bentlakó 3 gyerekes család szó nélkül lelépett, maga mögött hagyva a használt drogos fecskendőt, szaros pelenkát és mérhetetlen mennyiségű piszkot és szemetet. Két hét takarítás után lesz majd csak kiadó. Egyébként nem idegen ez a „lelépési” módszer. Az utolsó 4 hétben nem fizetik az albérleti díjat, és szó nélkül kiköltöznek. Ez esetben bukják a befizetett (bondot) kauciót, illetve nem kapják vissza, mint azok akik rendesen távoznak, de hát ők úgymond elhasználják, hiszen egy hónapig nem fizettek. Nem takarítanak ki semmit, még a saját szarjaikat is otthagyják. Na de ez csak érdekesség volt, mi nem is ezt a házat akartuk elsősorban. Azt is megnézhettük a mai napon, amibe már előzőleg beleszerettem kívülről, most csak még jobban megtetszett belülről is. Virtuálisan azonnal be is rendeztem. Még aznap be is adtuk a szükséges papírokat, és másnap hívtak is, hogy megkaptuk a lakást. Nagyon nagy lökés volt az, hogy referenciaként felhívták a cairns-i volt ingatlanirodát, ahol elmondták nekik, hogy ha jó lakókat akarnak, akik mindent rendben tartanak és szépen élnek, akkor azonnal adják nekünk ide a házat. Így is történt, kulcs átadáskor elmesélték a referencia dolgot nekünk is, jót mosolyogtunk ezen.

Nos! Új ház, új élet. Miután a szanaszét leparkolt kocsikat és utánfutót összeszedtük, módszeres kipakolás – bepakolás kezdődött, amely 3 nap után kezdett teljesen elcsitulni. Mivel alapvető bútorok hiányoztak, szombaton irány a garázsbazár. A cél az volt, hogy olyan helyre menjünk, ahonnan költöznek, mert ott mindent eladnak, épp úgy mint mi. A környékünkön találtunk is ilyet könnyedén, ahol fillérekért kaptunk étkezőasztalt, irodai asztalt, kanapét, tv-t és egyéb apróságot. Természetesen az eredeti ár töredékéért, ami roppant módod pénztárca kímélő. Még az ebay-n vettünk mosógépet, ülőgarnitúrát. Egy idősebb magyar nénitől pedig egy kitűnő állapotú kétajtós, hatalmas hűtőt. Az Attilával „vért izzadtunk” amíg elhoztuk és becipeltük a házba, ezúton is köszönet minden segítségért. Lassan minden összeállt, a többi lakás csinosítgatáshoz szükséges dolgot ráérünk hetek múlva is összebogarászni. A szolgáltatások terén ismételten bebizonyosodott, hogy itt mindenki gyors, precíz és maximálisan ügyfél orientált. A Cairns-ben használt austar műholdas szolgáltatást szerettük volna áthozni ide, amíg nem rendezkedünk be, felfüggesztenénk, majd itt tovább használnánk. Gondoltuk ez díjmentes, hiszen ebben semmi extra dolog nincs. Á, dehogy. Fizessünk 25 dollárt a visszakapcsolásért! És ha megszüntetjük, és ott újra megrendelünk egy uj bekötést? Hát az díjmentes. De hát ennek mi értelme? Felmondtuk !

Munka! Nagy tervek, kis lépésekkel. Kedvesemnek előre megbeszélt helyen sikerült kialakítani egy saját széket egy fodrász szalonban, ahol már el is kezdett dolgozni. Régen is dolgozott már ott, ismerős ügyfelek és kollégák, csak most már nem besegít, hanem a saját szekerét tolja. Egy fodrász munkakezdését beindítani nem annyira megterhelő beruházás, inkább a kialakítás munkaigényesebb, de én erre vagyok kitenyésztve, hiszen mire is alkalmas egy handyman. Sok más egyéb elhanyagolt dolgot is rendbe szedtem a szalonba, amitől a többiek aztán végképp nagyon boldogok lettek, eddig csak mekk mestereket tudtak odacsődíteni, akik a pénzt felmarkolták ugyan, de a munkát rendesen nem végezték el. Ez itt egyébként teljesen megszokott dolog. Szaki jön, beáraz (keményen), majd vakarózik pár napot, egyszer odajön, valamit csinál, és kész!!! A munkájáról pár nap múlva kiderül, hogy egy kalap szart nem ér, és ha visszahívod, hogy gond van, akkor nem ér rá most, mert nagyon elfoglalt. Ez van és kész. Örülj, hogy megcsinálta, na!! Nem érted?!

Részemről a tervek megoszlanak. Amíg a végleges vízumunk nincs bepecsételve, megvalósítani nem tudom a terveimet, hiszen kellene hozzá némi kölcsön, de ez ebben a helyzetben még nem megoldható. Tehát irány festeni, amit végül is szeretek, hiszen jó testmozgás, nem túl nehéz munka, és még jól meg is fizetik. Du 3-kor lerakom az ecsetet és még több órám marad aznapra. Lemehetek az óceánhoz végre, ráhasalni a deszkámra, vagy csupán belehasalni a hatalmas hullámok közé, és hagyni, hogy dobáljon az óceán mérhetetlen ereje, játszadozva velem, mint egy homokszemcsével. Cairns-ben ez nagyon hiányzott! Összegezve a munkával kapcsolatos dolgokat, minden kialakulóban van még, de jók a paraméterek. Nézegetve a hétvégi újságot, rengeteg munkalehetőség van, sok eladő készen működő üzlet is. Hatalmas beruházásokról írnak, útépítésekről, lakóház építésekről, több évre előre betáblázva a folyamatot. Egy ennyire dinamikusan fejlődő városban mindig kell legyen lehetőség, csak meg kell keresni. Ezért költöztünk vissza ide.

Beszélve cairns-i barátainkkal felmerül a kérdés, hiányzik –e a trópusi városka? Igen

is, meg nem is. Minden egyes eltelt nappal gyengülnek a szálak, melyek oda kötöttek. A mérleg, ami eddig billegett ide-oda, sokáig nehéz helyzetet teremtve a döntéshozatalhoz, most már véglegesen átbillen Gold Coast javára. A mindennapi élet apró gondjai elhomályosítják az emlékeket. Még azért előtörnek emlékek, legfőképp barátokról, az együtt töltött sok kellemes élményekről, főzésekről, kirándulásokról, pecázásokról, hajókázásokról. A hétköznapok egyszerűségéről, a „semmi nem történik” érzésről, a nyugodt és gondtalan életről. Talán túlságosan is ez volt a gond, hogy nem jutottunk előrébb az életünkben ott. De az emlékeim tárházában remek helyet foglal el az ott töltött 20 hónap, bátran kijelentem, hogy nagyon élveztem. A 10-es skálán 8-ast kap.

Bye!

Skype

Skype HD - csörög a TV, vedd fel!

Kedvenc VoIP szolgáltatónk a Skype már rengeteg pénz spórolt nekünk néha egy órán túlnyúló tengerentúli beszélgetések alkalmával. Az ingyenes chat, ingyenes/olcsó hívás mellett videohívás eddig is létezett, de a Skype-ot is utolérte a HD szele, így most nagyfelbontású videóhívás támogatásra gyúrnak, így még közelebb érezhetjük a távolban ülőket.

Az új Skype 4.2 már támogatja az 1280x720-as nagyfelbontású mozgóképátvitelt stabil, folyamatos 30 képkocka/mp sebességgel. A kínálatban feltűntek az ehhez szükséges HD webcamek is, melyek saját processzora a videó enkódolással, feldolgozással járó izzadságos munkát is leveszik a számítógép válláról, így 3-4 éves leharcolt gépünkkel sem kell lemondanunk a HD videóhívás nyújtotta örömökről. A Facevision kamerája $100, míg az InStore Freetalk Pro-ja $140-ba kerül.

És a lényeg! A Skype egyúttal megkörnyékezte az LG-t és a Panasonic-ot, melynek eredményeképpen hamarosan olyan hálózatképes HDTV érkezhetnek melyeknek a felső káváján egy 720p webcam és egy mikrofon lapul. A TV-ken elérhető szoftver pedig nagyjából tudja mindazt, amit a PC-re letölthető, telepíthető verzió: hanghívás, vonalas és mobilszámok hívása, Skype-to-Skype hívás, illetve max. 24 résztvevős konferenciahívás, mindez HD mozgóképpel megbolondítva. Így már a Grószmutter sem tudja azzal lepattintani az unokákat meg a Skype használatot, azzal, hogy nem ért az internethez, meg a számítógéphez.
És nem csak két egyedi tévéről beszélünk, a két gyártó összesen több mint 30 Skype-kompatibilis modell bemutatását tervezi 2010-ben. A speckó TV-k megjelenési idejét és árát a héten kezdődő CES2010-en árulja el a Skype, ahol minden bizonnyal már a prototípusokat is kipróbálhatják az érdeklődő látogatók.

Én emlékszem.....

...napra pontosan a 2006 október 13-ra, 3 év és 3 hónappal ezelőtt-re. Ezen a napon, ebben a pillanatban egy Boeing 747-es, ablak melletti székében ültem. Éjfélkor a gép már jó egy órányit repült, Frankfurtból indulva. Ekkor hasította ketté maga előtt a légteret Szeged és Békéscsaba között, 11.500 méter magasan. Ha ekkor alkalmam lett volna ezt az eseményt a földről látni, akkor egy kis fényes csillagocskát láthattam volna, hangtalanul haladni az égbolton, mint meg annyiszor az életem során, már megszemléltem, miközben éjjel halásztunk. De most csak bámultam az ablakon kifelé, értelmetlen módon keresve valami ismerőset a teljes éjszakai sötétben. A gép nem sokat törődött az én felkavart érzéseimmel, folytatta útját Szingapúr felé, egyenletesen zúgatva motorjait. Az előttem ülő utas székének háttámlájában elhelyezett monitoron árgus szemekkel figyeltem még egy jó ideig, hogy hol járunk, de miután elhagytuk Európát, a figyelmem lankadni kezdett, hiszen számomra teljesen ismeretlen vidékek felett repültünk. Majd jó pár órás repülés után elnyomott az álom.

Az érzés mai napig is kissé felkavar, és szerintem ez örökre így marad. ' Felejthetetlen élmény' jellemezhetném szépen, magyarul kifejezve, és valóban így is van. Felkerekedni, otthagyni mindent, hátat fordítani a megszokott életünknek, szülőknek, barátoknak, ismerősöknek, nagy bátorság és meghatározó döntés. 39 hónap egy teljesen relatív idő, hiszen barátom Bálint 23 éve jött el, neki ez porszem, de nemrég kiérkezettek számára mérhetetlenül nagy idő, legfőképp azért, mert az első pár év, az igazán nehéz, és választóvonal az új életben. Mi elértünk most idáig. Visszatekintve, rengeteg dolog történt, forgott a sorsunk kereke. Voltak hatalmas pofonok, és szívet melengető élmények. Csapongtunk a szélsőségek között, de bármi próbatétel jött, segítve egymást, túl tudtunk lépni rajta. Szívünk sokszor a boldogságtól csordult túl, máskor a fájdalom facsarta ki. Számításainkat keresztbe húzta a 'gazdasági válság' által keletkezett helyzet, ami természetesen ebbe az országba is elért, hiszen messze vagyunk ugyan mindentől, de mi is ezen a földön élünk. Sok kezem kellene, hogy megszámolhassam a módosított és új törvények számát, melyek által változtak a terveink. Otthon pedig még milyen szépen kidolgoztunk minden lépést, de ez annyira nem is fontos már. Dög unalom lenne az életünk, ha mindig minden úgy történne, ahogy szeretnénk, semmi érdekesség nélkül.

De nem panaszkodom! Ez idő alatt megtanultam itt élni, alkalmazkodni, szeretni ezt az országot. Olyan amilyen, nem ítélkezhetek semmi felett. Sokszor fortyog pedig bennem az indulat, máskor meg rájövök, hogy hol is élek. Amit kerestem, azt meg is találtam, a nyugalmat. Ez áll mindenek felett. Ha ez van, minden van. A közeljövőben újra változtatunk az életünkön, költözünk. Vissza Gold Coast-ra. Nagyobb város, több lehetőség, ezt az elvet követjük. Kicsi városunkat eléggé két vállra fektette a válság, és ezt nem csak mi, bevándorlók érezzük így. ’Itt is laktunk’ elmondhatjuk majd magunkról később. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk itt, olyan helyeken járhattunk, ahová soha nem juthattunk volna el, ha nem itt lakunk. Megtanultam hajót vezetni, jogosítványt szereztem rá, igazi tengeri túrákra is kimerészkedtünk már. Búvárkodhattam a nagy korall zátonynál, megcsodálva színpompás világát. Horgászhattam nagy mélységekben, erős halakat kifogva. Bejárhattam a kontinens északi részét is, a sivatagot. Megérezhettem a 47 fokos meleget. Láthattam természetes lakhelyén csúcsragadozókat, krokodilt, cápát és gyilkos mérgű kígyót, pókot. Élhettem hónapokon keresztül esős évszakban, amikor 100% a pára, és az eső éjjel-nappal esik (ömlik), heteken keresztül, megállás nélkül. Megtanultam kókusz diót szedni és felbontani, az édeskés kókusz tejet szürcsölhettem, a félérett kókusz zselét kanalazhattam. A durian fruit felkerült a trópusi gyümölcsök listavezetőjévé számomra. Ettől finomabb dolgot…. na mindegy! Ideiglenesen átalakultam trópusi emberré, kellőképpen lelassultam, talán túlzottan is a feleségem szerint. Felvettem az ’Itt senki nem siet sehová, soha’ életformát. Remekül megtanultam főzni, még ázsiai, koreai ételeket is. A listát sorolhatnám még hosszasan, talán majd máskor…….

Föltétlen meg kell említsem a cairns-i magyarokat is, hiszen a legnagyobb veszteség a baráti társaság ideiglenes elvesztése lesz számunkra. Igazán remek társaság kovácsolódott itt össze, nyílt szívű, őszinte és minden tekintetben segítőkész honfitársakból. Rengeteg igazán jó hangulatú összejövetelt hoztunk össze, felváltva, mindig más házában, vagy lakásában. Ritka az, hogy magyarok ne szurkálódjanak, piszkálódjanak és ne beszéljék ki egymást a hátuk mögött. Ebben a társaságban ilyen soha nem volt, ha valakinek véleménye volt akármiről és akárkiről, azt mindig közösen megbeszéltük. Rengeteget nevettünk, néha sírtunk a röhögéstől :-) Ezeknek a barátoknak az elvesztése hatalmas veszteség, de a szükség nagyúr, menni kell most.

Sokáig nem írtam a blogot, sajnos meg is volt rá az okom. Bárcsak ez a dolog soha ne történt volna meg. De lezártam magamban a fájdalmas érzéseket, hiszen sok még a dolgom ezen a földön.

2010 ! Kezdjük is az évet azzal, hogy a hetek óta gyűjtögetett banános dobozok kezdenek megtelni. Az életünket körül vevő tárgyak megszokott használati helyükről ideiglenesen beköltöznek kartondobozokba, majd fel az utánfutóra, vagy valamelyik kocsi csomagterébe. A technika áldását kihasználva mostmár konkrét albérlet keresés van Gold Coast-on. A Street View szolgáltatásnak köszönve előre bejárhatjuk az utcát is, megnézve a környék hangulatát, és persze magát a házat is. Amennyiben megtetszik valamelyik, ez esetben már kapcsolatba lehet lépni az ingatlanossal is, hogy ekkor vagy ekkor mennénk megnézni. Köztes állapotunkat, amíg nem találunk lakást, barátainknál tölthetjük, (köszi Noncsa és Atti). Itt búcsú party-t csinálunk, összeverbuválva a baráti körünket, lent a parton a BBQ sütőknél.

Kicsit nehéz kapcsolatokat szétszakítani, de egyben már melenget az újdonság varázsa, még akkor is, ha már laktunk ott majd két évet. Már teljesen más emberként megyünk vissza, mint eljöttünk, hiszen rengeteg dolog változott a 20 hónap alatt, amíg Cairns-ben laktunk. Ha visszanézed életed filmjét, tekerve rajta pár fejezetet visszább, érdekes dolgokat láthatsz.

Minden ciklusodnak megvan a hangulata, ami akkor és oda szólt, és elmúlt. De kicsit visszakalandozva könnyedén fel eleveníthető. Jó kis érzelmi anomália csendesen meghúzódva egy kényelmes fotelban, kezedben egy bögre finom teával, nyugalommal körülötted, játszadozni a múltad hangulatával. Sok esetben felkavaró, máskor pedig mily megnyugvás. Mennyire színes bír lenni, vagy szürke és lapos. És mennyire érdekes várni az újat, a változást. Régebben annyira más volt ez az egész.

Költözni, hm….. minek, hiszen jó itt. Pedig nem is, csak megszokott és bemolyosodott. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ide születtünk és itt kell leélni az életünket, hiszen szüleink jó példák erre. Nem tudjuk, hogy mekkora megkönnyebbülés a sok fölösleges lomtól megszabadulni, amelyek kisértenek évek vagy évtizedek óta. Olvastam valahol, hogy legjobb módja, hogy ne lepjenek el a fölösleges tárgyak körülötted, amit nem használsz 3 hónapig, attól szabadulj meg, mert semmi szükséged nincs rá. Ezt ugyan kis túlzásnak tartom, de alapvetően van benne valami, gondold csak át. Nézz csak körül most gyorsan, tuti találsz több olyan dolgot, amit nem használsz, és igazából fölösleges. Apukám gyűjtögető ember volt, az Ő apja is. Mindig minden vackot elrakott, mondván, hogy jó lesz az még valamire. Így aztán meglett korára a műhelyében közlekedni már csak oldalazva lehetett a sok szekrény és dobozok között, melyek színig voltak szükségtelen dolgokkal. Ennek ellenére ha szükség volt valamire, gyors előkapta a katalógusát, hogy hol is lehet, de szegény feje szinte soha nem találta meg a tárgyat. Azt hiszem az ő példája a másik véglet.

Egy költözés, mindig lomtalanítás is. Eddig mi jártunk garázs bazárokra, most pedig mi fogunk tartani. Magunkkal vinni csak konyhai, irodai és személyes cuccokat fogunk. Más minden mehet isten hírével. Örüljön neki valaki, aki ki dúrja pár dollárért, hiszen mi is annyiért túrtuk anno. Sok dolgot odaadunk az ismerősöknek, barátoknak. Így járt a BBQ sütőnk is, új gazdára lelt. Eme érdemleges esemény teljes mértékben összekapcsolódott a szilveszteri bulizással, sütögetéssel. A sütő ára az év végi vacsora volt, melyet kellemes hangulatban töltöttük együtt, Gréta, Lajos, Emma, Mátyás, és mi. Ők most az „új” magyarok itt, még csupán alig vetették meg a lábukat, de szépen sikerült elindulniuk útjukon. Ők is, mint mindenki más, átverekszik magukat a kezdeti nehézségeken, miután majd minden szépen visszazökken a rendes kerékvágásba. De Nekik is minden új, és ez az érzés jó ideig rabul ejt, fogva tart. Sok sikert ,kitartást, szerencsét és nyugalmas életet kívánunk ezúton az egész Gulyás családnak. Tekintve a jövőnket azt gondolom, hogy fogunk mi még egy városban lakni :-)

Most pedig irány pakolni……. az új bejegyzés már 1700km –rel délebbre íródik.

Utólag is BUÉK mindenkinek!

Ma reggel......

Erős idegzetűeknek.....

Az érdekes és megrendítő eseményt barátomnak sikerült lencsevégre kapnia, autózás közben. Egy megtermett python, amely a szorításával öli meg áldozatát, nem a harapásával és mérgével, éppen egy átlagos méretű vallaby-ból szorítja ki a szuszt. A kis ugrálós barátunknak nincs szerencsés napja, még próbál haláltusájában menekülni, de csupán gyenge mozdulatra képes a halálos gyűrűben. A felvétel inkább érdekes, mint megrendítő, hiszen ez a természet rendje. A kígyónak szerencsés napja van, a vallabynak kevésbé. A táplálék lánc része lett.

Köszönöm mindenkinek a vigasztaló szavakat, nagyon jól esett pár kedves szó.

Az élet megy tovább.....

Az Édesapám!

Kimondhatatlanul haragszom a sorsomra. Amennyi csodálatos dolgot ad az életben, oly mértékben képes mérhetetlen fájdalmat is utamba gördíteni. Mindig úgy intézi az eseményeket, hogy kiegyensúlyozottak legyenek. Egy kis jó, egy kis rossz. Ezek a hétköznapok. A nagyon jó dolgok, melyekből nem sok van az életünkben, feledhetetlen élményeket nyújtanak. A legrosszabb dolgok, a váratlanul támadó, rettentő fájdalmat okozóak pedig a tragédiák. Életutunk során ezek közül mindegyikkel találkozunk, előbb vagy utóbb. Van ciklus, amelytől már rosszabb nem is lehet. Ez történt most velem is.

A hajnali pirkadat elragadta Őt, magával ragadta lelkét, hátrahagyva fájó, beteg testét. Felszabadulva szárnyalhatott, boldogan és békében, az örök horgászvizek felé. Azért oda, mert ez volt a hobbija, mely végigkísérte az egész életét. Már gondtalanul lógathatja lábát, és áztathatja zsinórját, és foghatja a "nagy halakat". Maga mögött hagyta a való életet, kilépett az utolsó heteiben kínzó fájdalmából. Családtagjai betegsége alatt végig mellette voltak, segítették erejükön felül is. Orvosai tudásukhoz mérten adták Neki a segítséget. A lappangó gyilkos betegség azonban kijátszott mindenkit. Oda csapott le, ahová senki nem várta. Szerencsétlenség volt.

Mi, családtagok maradtunk a halandók soraiban. Szerencsétlen helyzetünkön nem segít most semmi. A leírhatatlan fájdalom a szívünk közepéig hatol, maró, fuldokló, égető fájdalommal tépi amúgy is sebesült lelkünket. Orvosság nincs erre a helyzetre, hiszen ez az életünk, a sorsunk. Megválaszolatlan kérdések tömkelege örvénylik bennünk, esetleg magunkat hibáztatjuk, hogy még ezt, vagy azt megtehettük volna. És akkor még talán.......! Változtatni a tényeken viszont már senki nem tud. Hogy esetleg ki és mikor hozott nem megfelelő döntést, és ezzel visszafordíthatatlanná tette a dolgokat, már nem is lényeges, hiszen segítő kezek nyúltak felé az utolsó pillanatáig.

Hajnalban ment el, amikor mások pihentek. Csendesen lépett kis a való világ korlátai közül, hangtalanul távozott és intett búcsút életének. Kora reggeli ápolói már csak a békésen pihenő, megnyugodott állapotát vehették szemügyre. - Elment tanár úr! Élete aktív szakaszában tanár volt, a tudást próbálta belepalántálni a felnövekvő nemzedékbe. Jó erős hangú, szigorú és feleselést nem tűrő pedagógus lévén sok gyerek, akik azóta felnőttek, nem felejtik el a nevét. Nagyon sokan szerették is, hiszen hatalmas szíve volt a tanári köpeny alatt. Sok iskolai tablóról mosolyog le ránk.

A horgászat mindig is a szíve csücske volt. Mint egyéb más téren, ezen is maximalista volt, nem tűrt hanyag kötést, vagy rendezetlen felszerelést. Lelkesen és örömmel tanítgatta unokáit a halfogás rejtelmeire. Évtizedeken keresztül rengeteg finom halétel került az asztalra általa. Nem kevésbé szerette a másik hobbiját, a szőlészetet. Évek alatt kifejlesztette a tökéletes gazdálkodást a kertben, hatalmas fürtökkel jött fel a kertből, és büszkén mutatta mindenkinek, aki meglátogatta őt. Nagyon szerette az állatokat, kutya-macska mindig rangos helyet foglalt a szeretetlistáján. Igazából meglett korára már mindenkit, aki Őt körülvette, szeretettel adományozott meg.

Haragszom a sorsomra, leírhatatlanul! Nem bocsájtom meg neki, hogy ezt tette velem. Most és itt, távol a szülői házamtól, akkor amikor is nincs lehetőségem felpattanni, és hazarohanni. Életünk olyan kritikus ciklusában vagyunk éppen, amikor nem tehetjük teljesen azt, amit akarunk. Korlátaink vannak, amik békeidőben nem okoznak fejfájást, de most! Mégis mostanra időzítette az elkerülhetetlent. Ez övön aluli ütés, talán meg se érdemlem.

Ugyanilyen fájdalmas és kivédhetetlent tettél az Édesanyámmal, aki aztán valóban nem ezt érdemli tőled. Elvetted Tőle az egyetlen embert, aki az élete része volt már évtizedek óta. Hogyan tehetted ezt? Mi alapján döntöd el, hogy ki, mit érdemel? Igazán adhattál volna még Nekik jó sok évet, hogy együtt legyenek idősebbek, és támogathassák egymást öregkorukban is. Szétszakítottad az életútjukat örökre. Hogyan is tudsz ennyire kegyetlen lenni.........

Elvettél egy férjet, egy feleségtől. Elvettél egy apát, két felnőtt gyerektől. Elvettél nagyapát, három unokától. Elvettél egy barátot, sok embertől. Elvettél egykori munkatársat, hajdani kollégáktól. Elvettél egy embert az életből, aki szeretett volna még itt lenni köztünk, hiszen mindannyian nagyon szerettük Őt! Nem szeretlek sorsom most téged !!!!!!!!!!!!!!

Apukám! A monitort is alig látom a könnyeimtől, de így kell elbúcsúzzak tőled, el kell engedjem a lelkedet. Ritkán sírok, de Te nagyon mélyről hozod elő most a könnyeimet. A kis gyertya, melyet érted gyújtottam hamarosan csonkjáig ég. Halovány kis füstje hamar szétoszlik körülöttem, átölelve testem lelkem. Érzem, hogy Te most itt vagy velem, eljöttél hozzám, elbúcsúzni, ha már nekem nem volt lehetőségem melletted lenni, és fogni a kezedet utolsó perceidben. A sorsunk máshogy rendelkezett.
Menj végtelen utadra, ha már így döntöttél, hogy itt hagysz minket.

A szíved és lelked nyugodjon békében örökké.

szerető fiad