In Memorian

A kakas nem felejt!

1974 nyara lehetett, de tévedhetek is pár évet, én már megengedhetem magamnak. 12 éves koromra kalibrálom az esetet, valahogy úgy is lehetett.
Nagymamámék Újszalontán laktak, a Béke u. 48 sz. alatt. Az én szememben egyszerű, nyugdíjas emberek voltak. Egyszerű kis vályog házban laktak, ami akkor nekem még felfedezetlen várkastély volt. Minden nap találtam olyan helyet, ahol még előtte nem jártam. Szóval, kis falusi hosszú végház, ganggal végig a ház oldalánál, féleresszel fedve az eső ellen. Szemben a tyúkudvar, melynek büszkesége egy hatalmas vad eperfa. Koronája szerintem akkor teljesen az égig érhetett, ugyanis szinte soha nem láttam a tetejét. Bizonyára ez lehetett az "égig érő fa" az én képzeletemben.



Tyúkudvar lakossága teljes színben pompázott. 20-30 tyúk, több kakas, de volt köztük egy, aki kitűnt a többi közül. Délcegségét csak a pompás farktolla múlta fölül, amely hivalkodóan billegett ide-oda, miközben őkelme szigorú tekintettel sétálgatott a tyúkjai között. Voltak még kacsák, némák, mert mamám azokat szerette. Nem hápogtak egész nap, csendesen, szinte selymesen sziszegve hozták tudomására a külvilágnak a mondanivalójukat. Voltak gyöngyösök is néha, de nem nagy számban. A disznó ólban, az udvar hátsó részében malacok is voltak nyaranta. Ennyi volt a létszám.



A szárnyasok alkonyatkor egy üres színbe húzódtak éjjeli álmot aludni. Sajnos rendszeresen tizedelte őket valami éjszakai ragadozó, patkány lehetett, esetleg róka is. A lényeg hogy fogyott a létszám. Nagyapám, leleményes ember lévén, és hogy a problémát megoldja, egy szélesebb, általa össze eszkábált létrát támasztott a nagy eperfa törzsének, amely arra hogy ember fölmásszon rajta, túl gyenge volt, de a szárnyasoknak feljárónak tökéletesen megfelelt. Ezután mamám esténként megfogott egy-két tyúkocskát és feltette őket a létrára, egészen magasra. Szelídek voltak, még a kakas is, bár annak szerintem a szeme sem állt jól.

Én jól nevelt sarkadi gyerek, kint falun mindig kibontakoztattam éles észjárásomat. Soha nem unatkoztam, mintha tényleg helyénvaló lett volna Édesanyám megnevezése. - Ennek a gyereknek kukac van a seggébe - mondta néha, ha bármely csínytevésemet leleplezte. De ott kint Újszalontán nem voltak csak a nagyszülők, akik óvták lépteimet. Volt is dolguk.......

A tyúkok pár nap alatt megszokták, hogy ne a színbe menjenek aludni, hanem alkonyatkor telepedjenek a létrára, sőt a leleményesebbek egyre feljebb merészkedtek. Pár hét után aztán az egész tyúkfarm, a kakassal az élükön már a fa felső részén aludtak, teljes biztonságban minden féle ragadozótól, és a földtől legalább 10-15 méter magasan. Ez nekem rettentően tetszett. Ahogy szürkületkor elkezdtek felfelé szivárogni, ügyesen ugrálva egyik gallyról a másikra. Volt aki elvétette az ugrást és lecsúszott, vagy egyszerűen leesett, de nem volt gond, mert bátor szárnycsapásokkal csillapították az esés okozta ütést. Kicsit puffantak a fűben, olyan is volt aki bukfencezett egyet. Éjjel a holdfényben úgy néztek ki fent a fán, mintha valami nagy tollgubacsok nőttek volna az ágakra. Felborzolták a tollukat, és nyakat behúzva aludtak. Én is aludtam éjjelente, egészen addig, amíg a hajnali pirkadat első halvány sugarai meg nem jelentek az égbolton. Ez az időpont ugyanis számomra valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag épp egybe esett a kakas ébredésével. És ha egy rendes falusi kakasnak kipattan a szeme, mit tesz először? Hát eszeveszett kukorékolásba kezd, de nem ám szépen halkan, hogy a fa alatt lévő ház nyitott ablakán belül, nyugodtan tudjak aludni. Áááá, dehogy! Teljes gázon. És ha ez még esetleg nem lett volna elég ahhoz hogy felébresszen, akkor még az általa keltett zajt tetőzte azzal, hogy elsőkét repült le a fa tetejéről. Persze keresztül a gallyak sűrűjén, nem törődve azzal sem, hogy magával sodort néhanapján pár, még félig alvó tyúkot is, akik szerintem azt gondolhatták félálomban, hogy egy ordító tollbomba zuhant a nyakukba, kakas formájában. Ez esetekben aztán annyira felbolydult a fán alvók népsége, hogy 1 percen belül az összes tyúk is úgy gondolta, itt az idő a felkelésre, és mindenki nekirugaszkodott, és leugrott. Ugyanis felfelé még szépen csendesen másztak este, de lejönni már nem tudtak, mert lefelé mászni egy fán a tyúk nem tud, de repülni egy jól nevelt falusi tyúk, azt kitűnően tud.

Amikor 10-15 tyúk egyszerre kezd zuhanva és kotkodácsolva - rikácsolva zuhanni egy eperfáról, hajnali 4.12-kor, akkor ez az időpont nem éppen ideális alvás szempontjából. Erre szokták mondani, hogy akkora hangzavart csap hogy "A halott is felébred a sírjában". Ezt a traumát minden reggel át kellett élnem, és pár nap után el kellett gondolkodnom azon, hogy valami megoldást kell találjak, hogy kuss legyen reggel. Leleményes gyerek lévén kitaláltam, hogy mi lenne, ha elvenném a létrát este. Akkor ugyanis a tyúkok pofára esnének, és kénytelenek lesznek a színbe hálni. Hát így is volt, mikor az első préda közelített este a létrához, én szép csendesen , hogy mamám és papám ne vegye észre, eldűtöttem a létrát a fa mellé. Senkinek nem tűnt fel, ilyen idő tájt már nem nagyon mászkáltak kint az udvaron, ha ki is jöttek valamiért, ki figyelt a tyúkokra. Hát ki, én ! A tervem bejött, a tollasok kénytelenek voltak régi kvártélyukba éjszakázni, ahonnan addigra már teljesen elszoktak a ragadozók.

Nagyapán korán kelő ember volt, természetesen azonnal észre is vette, hogy nincs a létra ott. Furmányoságra nem gyanakodott, csak egyszerűen visszatette a helyére és a fölső lécet odaszegelte a fa törzséhez, hogy a szél, ami szerinte most eldűtötte, ne tudja többé ezt megtenni. Aznap reggel nem a kakas robajára ébredtem, hanem nagyapám dörmögésére és sűrű kalapácsolásra. Sutba dőlt a tervem. Mást kellett kitalálnom, mert ha a helyzet nem változik, akkor lőttek a reggeli alvásomnak. Hát ha nem tehetem el a fát onnan, a létrát szintén nem tudtam elmozdítani, én nem állhattam ott este, mint egy közlekedési rendőr, hogy erre tilos felhajtani, így aztán elfogytak a tárgyi lehetőségeim. Hosszas töprengés után aztán rájöttem, hogy nem kell nekem bajlódnom semmi féle nehéz dologgal, mert a megoldás tök egyszerű. Nagymamám szabad idejében sokat vart, volt is neki jó nagy és éles ollója. Magamhoz is vettem, majd egy maréknyi kukoricával a kezemben belógtam a tyúkudvarra. Szemenként szórogatva az aranyló szemes csemegét, ballagtam a hátsó szín mögé, ahová a tyúkok követtek is szépen. Reméltem hogy jön a kakas is, és hát úgy is volt. Egy fa elé szórtam egyszerre a markomban maradt összes finomságot, amire rögtön le is csapott az összes szárnyas. Én a kis fát gyorsan megkerülve mögéjük osontam, és egy hangtalan mozdulattal a kakasra vetettem magam. Jobbnak láttam ha ráugrok, hiszen nem volt kis darab jószág.

Eddig még sosem volt személyes kontaktusunk, csak méregettük egymást, de most letepertem. Kiabált ő volna, ha a nyakát el nem kapom, és mint figyelmes falusi gyerek, egy mozdulattal a fejét máris az egyik szárnya alá fordítottam, és betakartam a tollaival. Ez neki hasonló élmény lehetett, mint amikor a strucc befúrja a fejét a homokba, gondolván, hogy ha ő nem lát senkit, akkor ő sem látszik. Hát kakasunknak hirtelen lekapcsolták a villanyt, a szárnya alatt sötét volt. El is csendesedett, én pedig előkaptam a mamám ollóját és a másik szárnya tollait serényen elkezdtem nyirbálni, jó félig. Persze közben nagyon vigyáztam, hogy meg ne sértsem sehol. Csak a tollak hulltak alá. Épp annyira szabdaltam meg, hogy ne tudjon repülni őkelme. Pillanatok alatt végeztünk mindkét szárnyal. A koma nem vette túlzottan zokon a történteket, szerintem fel se fogta mi történt vele 2 perc alatt a teljes sötétségben.

Este aztán felköltözött a csapat a fára. Kakasunknak kicsit nehezebben ment a dolog mint máskor, de ez csak nekem tűnt fel, mert árgus szemekkel figyeltem őt. Eljővén az éjszaka, alig tudtam az izgalomtól elaludni, szinte fél óránként felébredtem és néztem, hogy nem virrad-e ? Aztán eljött az idő, és elkezdődött az első mocorgás a fán, amit aztán harsogó kukorékolás követett. Kisunnyogtam az ágyból, mert nekem ezt a dolgot látnom kellett. A szoba kis ablaka épp a helyszínre nézett. Alig volt még kinti fény, szurkoltam, hogy várjon még a koma egy kicsit, hogy jobban láthassam, amikor megtörténik az eset. Talán 2 percig még csörtetett a fán, keresve az ideális elrugaszkodó helyet, és egyszer csak egy bátor mozdulattal ellökte magát.

Szerintem ő nem erre számított! Szinte szabadesésben esett lefelé, mint a nyeletlen balta, és most tényleg aki útjában volt, azt magával sodorta. Az oldalra kiálló gallyakon még pattant is egyet - kettőt, majd elsőként természetesen, megelőzve mindenkit, nagy puffanással és porfelhővel, landolt a kapirgáló részen, ahol napközben a tyúkjai akkurátusan forgatják át a földet. Ebből a szempontból szerencséje volt, de azt hiszem nekem is. Puha földre esett, délutánra ki is derült, hogy sok baja nem lett. De akkor iszonyatos kotkodácsolásba kezdett, teljesen más hangon, mint zuhanás közben, ugyanis már akkor rájöhetett, hogy valami nem klappol ma reggel, mert nem szép ívesen hajlott a leszállópálya, mint szokott. Annyira felbolydult az esettől a tyúkudvar, hogy mindenki kotkodácsolni kezdett. Erre fel is ébredt nagyapám, aki azonnal kérdőre vont, hogy mit csinálok az ablaknál ? - Hát én csak a nagy zajra ébredtem fel, és megnéztem hogy nem -e valami róka jár kint - válaszoltam. Visszaparancsolt az ágyba. Reggel aztán gyors terepszemlét tartottam. Kakasunk nem volt éppen teljesítőképessége magasfokán ma, valahogy rosszul ébredt :)


Próbált ő a szokásos délceg járással portyázni, de ez sehogy nem ment neki, csak tekergette a fejét és mindennek nekiment. Szerintem szédült lett egy kicsit. Nagyon büszke voltam magamra, hogy sikerült a terv, és biztos voltam benne, hogy estére minden megváltozik, és nyugodt alvás vár rám. Napközben aztán betévedtem a tyúkudvarra is, valami halaszthatatlan dolgom lévén. Úgy emlékszem, hogy a kútból kellett felhúznom a túrót, vagy vajat tartó edényt. Mivel hogy áram nem volt még a házban, így hűtő sem, de még villanyáram sem. Az ételt hűteni mamám leengedte a kútba, egészen a víz színéig. Ott jó hűvös volt mindig. Nekem most egy tálat kellett felhúznom onnan. Félszemmel figyeltem én magam köré mindig, a mai napon meg fokozott figyelmet fordítottam a kakasomra, de most nem láttam sehol. Feltekertem a kötélen lévő edényt és már nyúltam a lábosért, amikor az én levágott szárnyú kópém, hátulról orvul megtámadott. Csendesen osonhatott a hátam mögé, miközben nem figyeltem fél percre. Nekiugrott a lábamnak, a szárnyaival rondán összekarmolta a bőrömet, de nem ez volt a leg fájdalmasabb. A két sarkantyúját, ami nem volt kicsit, belevágta a bokámba, és a belső oldalon teljesen telibe találta a bokám leg tetejét, ahol a csontot szinte csak a bőr védi.

Ez akkora éles fájdalom volt, hogy szinte megrogytam tőle. A kakast elkapni nem tudtam, mert lábra sem tudtam állni. Ő pedig még csak el sem menekült, egy méterre állt előttem, a tollait felborzolva és a fejét leengedve, épp úgy mint egy harci kakas. Mintha azt mondta volna nekem, hogy na most gyere és beszéljük csak meg a reggeli zuhanásomat. Ezekre a váratlan esetekre tartogattam magamnál mindig egy jóvágású botot, ami ott volt velem most is a kút oldalának támasztva, könnyedén el is értem. Felkaptam és jól célzott dobással a kópé felé dobtam, remélve, hogy sikerülhet hatástalanítanom a tollas támadómat. Jó felé repült a botom, de mielőtt eltalálta volna, ő egyszerű mozdulattal félrelépett a bot útjából. Erre aztán már véglegesen felbosszantottam magam, nehezen ugyan de fél lábra álltam, és - Úgyis elkaplak - kiáltással, nekilódultam. Két lépés után összerogytam a fájdalomtól újra. Erre aztán mamám is felfigyelhetett és kijött a konyhából és azonnal látta, hogy valami nincs rendben. Mire odaért hozzám a bokám már öklömnyire dagadt, a csonthártya sérülése miatt. Három napig szinte járóképtelen voltam miatta, csak nagy fájdalom árán tudtam bárhová is menni.

Persze azért este kivánszorogtam az udvarra, hogy lássam mi lesz a mai program a tyúkokkal. A lényeg sokat nem változott, a tyúkok felkúsztak a fára most is, legelöl egy másik kakas élén. Az én támadóm csak a létra első fokára ült fel, persze közben többször is szemeztünk egymással. Mérgemben mamámnak el is panaszoltam, hogy mennyire agresszív lett ez a kakas, bár ezt ő is észrevette. Azt is mondtam Neki, hogy nem is emlékszem már, hogy mikor ettünk utoljára már egy finom kakas levest. Szerintem ekkor mondtam ki a halálos ítéletet őkelmére, mert másnap reggel el is kapta nagyapám. Kopasztás közben aztán egymásnak szegezték a kérdést, hogy - Te mama, mikor vágtad le a kakas szárnyáról a tollat ? - Én aztán nem, esetleg te lehettél, csak elfelejtetted ! - Hát bolond azért nem vagyok, csak emlékeznék rá. Hát akkor meg ki lehetett ? Ennek a kérdésnek az elhangzásakor nekem fontos dolgom akadt, teljesen háttal kellett ülnöm a nagyszüleimnek és a falon lévő képet árgus szemekkel vizsgáltam, mintha valami nagyon érdekes dolog lenne rajta. - Nem te voltál, szegezték nekem a kérdést ?! - Áááá, én aztán nem.

Ebédkor aztán mikor a tányéromba a sárgán csillogó finom falusi kakas leves került, és megkaptam még valamelyik csontosabb részét, a kanál számba vétele előtt elszóltam magam félhangosan, - Na gyere csak te szemét, most repülj le a fáról! Ezzel aztán le is lepleztem magam, nagyapám rögtön kapcsolván mindjárt egy nyaklevest is akart volna adni a húsleves mellé, de mamám, a jó lélek, rögtön rászólt! - Hagyjad már azt a gyereket, nem látod hogy mennyi baja van, még menni se tud rendesen.
Ebéd után aztán biztonságos helyre húzódva átgondoltam a dolgot, hogy a veszély elhárult ugyan a kakas részéről, de a problémám nem oldódott meg, a tyúkok továbbra is a fán alszanak, én meg itt ülök lesérült lábbal, még egyenlőre tervem sincs. Arra is gondoltam, hogy milyen jó is lenne, ha egy mozdulattal ki tudnám dönteni ezt a hatalmas égig érő fát.



Sok éven keresztül aztán a tyúkok valóban ott aludtak minden nyáron a fán, amíg egyszer egy villám belecsapott a fába, megrepesztve a törzsét, ami miatt ki kellett vágni. Egyszer csak mikor kimentem mamámékhoz, a fának hűlt helye volt. Ekkor már legalább 25 éves lehettem. Jót mosolyogtam a dolgon, mikor eszembe jutott, az én égig érő fám, melyre a kakasom egy éjszakára tudott csak felköltözni, aztán bevégezte. A saját módján meg is bosszulta a dolgot, a közmondás pedig tyúkeszűnek nevezi a szárnyasokat, de az én kakasom az ő sérelmét nem felejtette el !

Mint ahogy a kakas nem felejtett, Te sem felejts el gyerek maradni felnőtt korod ellenére sem. Csak állj meg egy percre az életed rohanásában, idézz fel egy hasonló emléket a múltadból, bizonyára Neked is akad a gyermekkorodból. Hidd el hogy mindenképp megér egy mosolyt. Szép napot :)

Hi, How Are You ?


Szia, hogy vagy ?

Ez a kérdés ebben az országban naponta több milliószor elhangzik, hiszen a köszönésbe mindig beépül ez a tapintatos kérdés. Legtöbb esetben konkrét válasz nem is érkezik rá, csupán egy hasonló visszakérdezés. Ezt csupán érdekességként írtam le.


Sok emberrel állunk kapcsolatban, több féle módon. Személyesen, telefon, sms, msn, email, chat, üzenőfal és még ki tudja mi módon váltunk néha pár szót. Mostanság előtérbe került a kérdés, mondván, hogy sok mindenről írok, de magunkról csak igen visszafogottan, sőt alig. Hát legyen .........


Újdonsült emigrálónak azért akad tennivalója bőven, addig az állapotig, amíg bele nem pecsételi a bevándorlási hivatal az útlevelébe, hogy végleg itt maradhat. Addig az időpontig nem is leszel más, mint ideiglenes lakos. Korlátozott jogokkal és lehetőségekkel, ellenben rengeteg feladattal és teendővel szembesülsz. Ez az időszak elnyúlik bizony évekig is. Otthonról még nem tudod felmérni a megérkezésed utáni évek helyzetét, hiszen akkor van elég bajod még az elején. Egyébként sem vagyunk képesek évekkel előre gondolni, mert minek is. Páternoszter az életünk, mindig mozgásban vagyunk, és a pillanatnyi események határozzák meg a következőket.

Nos! Jól vagyunk, köszi a kérdést. Hogy is lennénk, hiszen nem lehetünk máshogy. Átalakulás az életünk, szembesülünk ezzel minden nap. Évekkel ezelőtt, mikor még otthonról olvasgattam az Ausztralia.net fórumot, nagyon vágytam ide. Mindenki beírását szabályosan faltam, ittam. Elhalványodtak már ezek az emlékek, de van közülük egy, melyet nem felejtek, sőt akkor ki is tűztem életcélomul a szlogent. Bertók Zolitól kérdezte valaki otthonról : - Aztán hogyan éltek ott kint a távolban Zoli ? - ez volt a kérdés. Nagyon frappáns és rövid volt a válasz, csupán egy szó : - Nyugodtan ! Ez nekem akkor borzasztóan megtetszett, és azt mondtam a kedvesemnek, hogyha ezt én is majd ilyen egyszerűen kijelenthetem Ausztráliában, mint a Zoli, akkor elértem a célomat.

Hát az előszelében élünk már jó ideje, tényleg nyugodtan élünk, de 100%-san még nem helytálló. Két és fél éve már ezen a földtekén lakunk. Harmadik lakást béreljük a harmadik városban. Jó volt Brisbane-be érkezni, jó volt onnan Gold Coastra költözni, még jobb volt onnan ide, Cairns-be cuccozni. Eddig időjárásban ez a hely verhetetlen, de aki nem szereti a meleget, az ne jöjjön ide lakni, csak esetleg nyaralni pár hétre. Csodálatos természeti adottságú környék a trópus, ha valamelyik déli nagyvárosba mentünk volna, soha meg se ismerem. Ez nagyon jó döntés volt!


Suli! Előre eltervezett forgatókönyvünk szerint haladt szinte minden dolog. Kedvesem könnyedén elvégezte a fodrász iskolát még Gold Goaston, mivel minden nap részese voltam, elmondhatom, hogy nem volt gázos időszak ebben. Sikerült még tanulás mellett munkát is találnia, egy kis fodrász szalonba, egy magyar lánynál, köszönet érte neki, hiszen nagy segítség volt, mind szakmailag és mind anyagilag.


Munka! Én is kaptam, szintén egy magyar fiú segítsége révén, ráadásul magyar főnökkel. Alex-nak is nagy köszönet, hiszen ez volt a leg kritikusabb időszakunk, amíg a suli tartott. A magyar főnöknek akkor nagyon megörültem a nyelvtudásom hiánya miatt. Most már utólag tudom, hogy amennyire nagy ajándék volt ez a sorstól akkor, annyira rontott is a helyzetemen, hiszen semmit nem tanultam munka közben az angolból :( Ennek iszom mái napig is a levét, hiszen a nyelvtudás hiánya miatt nagyon nehezen kapok munkát itt. Ezért aztán mint nagy bölcs, ajánlom mindenkinek aki belecsöppen az új világába, hogy ne kímélje magát, hajrá, bele a mély vízbe, még akkor is ha nagyon nehéz az elején. A gyümölcs később fog beteremni. Én most vért izzadok a nyelvtanulásommal, bár az is lehet, hogy az átlagosnál kicsit nehezebben is fog az agyam, de a kényszer akkor is nagy úr. 40 év fölött már nem pörög az agyunk úgy, mint huszonévesen.

Vizsgák! Ami kicsit áthúzta a számításunkat, az idő közbeni bevándorlási szabályok változtatása, szigorítása. Elvették ugyanis a hiányszakma után járó 15 pontot, már a suli első félévében. Erre bizony nagy szükség lett volna az állandólakosi vízum pályázatához. Befoltozni a lyukat egy emeltebb szintű nyelvvizsgával lehet, ami után több pontot kapna kedvesem. Nem árulok el titkot, már 5x volt IELTS vizsgán, és minden egyes alkalommal csupán fél pont hiányzott ahhoz, hogy elég lehessen. Mindenből ugyanis 7-es szintű eredmény kellene, nem elég az átlag 7-es. Valami miatt sorsunk úgy gondolja, hogy még nem jött el az idő, vagy a célunkat más módon kell elérnünk, nem ezen az úton. Nagyon bosszantó a sikertelenség, mind anyagi oldalról nézve, mind lelkileg, hiszen Ő kitűnően beszéli a nyelvet, már otthonról is középfokú eredménnyel jött el, az utolsó fél évben privát tanárhoz is járt, aki angol anyanyelvű volt. Itt egy hónap nyelviskolával kezdett az akcentus miatt, és már több éve folyamatosan használja az itteni hétköznapi nyelvet. Egy fodrász egész nap beszél az ügyfelekkel, mindent megért és őt is mindenki megérti. Ráadásul az első IELTS vizsga előtt még Gold Coaston direkt erre a vizsgára felkészítő tanárhoz is járt pár hónapig. Aki ettől többet képes megtenni egy vizsga érdekében, az festi magát. Mégsem sikerült eddig. Kétszer fellebbezést is adtunk be (160$), de persze simán elutasították. Legutolsó próbálkozás most volt egy hónapja, az eredmény szintén lehangoló lett, újra a beszédet pontozták le 6.5-re. No comment :(

Vízumok! Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a tanulóvízumunkat sokkal hosszabb időre adták, mint a suli, majd egy évvel. Ezt akkor kérdeztük is, hogy miért. Sebaj ezzel, ne aggódjatok, volt a válasz. Oké. Az iskola végeztével átmeneti vízumot igényeltünk, graduaite talán a neve. Ez egy ideiglenes vízum, másfél évig használható, ez idő alatt felkészülhetsz hogy beadd a PR vízumot. Egyébként ebbe a vízumosdiba nagyon nem akarok belemerülni, mert ez egy útvesztő. Ebben nem vagyok nagy szakértő, kedvesem bújja mindig a hivatal lapjait. Összegzéskét csak annyit erről, hogy ha már itt kint vagyunk, lehet okoskodni, ügyeskedni. A végén csak beérik a gyümölcs. Lényeg hogy ember fia bírja anyagilag és egészségileg ezt az első pár évet túlélni.

Egészség! Ha egészséges a lelked és rend van a fejedben, akkor jó esélyeid vannak, hogy a tested is rendben legyen. Ha nincs, akkor jönnek a gondok. Szinte minden szervi baj alapja a lélek. Ha vidáman és gondtalanul élsz, minden rendben körülötted, nem idegeskedsz és nem szorongsz, vannak sikereid, nem húz le kudarc, ez esetben jók az esélyeid. De mivel rapszodikus az ember lelki állapota, mindig vannak változások. Meg persze mi magunk is változunk. Olyan nincs, hogy soha nincs semmi bajunk életünk során, legfeljebb ritkán. Többször igénybe vettük már ez ország orvosi ellátását. Apróbb dolgok ugyan, de voltunk már sürgősségi ügyeleten is, leforrázott kéz miatt. Ügyesen ellátták, szépen helyre is jött. Szerepelt a palettán nőgyógyász, szemész, fogorvos, háziorvos, párszor csak simán bementünk a gyógyszertárba segítségért. A biztosításunk szinte minden esetben jelentős térítést adott vissza a költségekből. Okos kijelentést nem tehetek, hogy ha jöttök ide ki, egészségesen gyertek, hiszen ez kivitelezhetetlen. Lehetőségek szerint a fogorvost vegyétek rá még otthon, hogy nagyon alaposan nézzen át minden fogat, nem sajnálva pénzt, időt és fáradtságot. Ha itt kell gyökér kezelni, koronát tenni, vagy fog pótolni, akkor nagyon mélyre kell a zsebbe nyúlni. Egy tömés 200$, egy gyökérkezelés 1000$, egy korona 1500$, egy beültetéses fogpótlás 3000$ tól kezdődik. Ezekből sokat akkor sem kapsz vissza, ha kiegészítő biztosítást fizetsz. Erről csak ennyit.


Szórakozás! Trópuson lakunk, mindig jó idő van. Sokat nem kotlunk a lakásban, ha lehetőség van mindig kirándulni indulunk valamerre. Sokszor nagyobb távolságra is elmegyünk, nagyon sok érdekes és szép hely van körülöttünk. Erre soha nem sajnáljuk az energiát, egy élménydús nap után remekül fel is töltődünk. Az óceán, ill. korall tenger is sűrűn szerepel a programban. Vannak persze kellemetlen dolgok is, amiről Ti otthon hajlamosak vagytok azt hinni, hogy életveszélyes lehet. Fertőző szúnyogcsípés, kígyómarás, bőrrák, krokodiltámadás, cápaharapás, özönvíz, tűzvész, munkanélküliség, világgazdasági válság, sikertelenség...stb.



Ha mindig ezeken a dolgokon gondolkodnánk, be is kattannánk. Bárhová is mész, vagy menekülsz ezen a földön, mindenhol szembesülsz a hely adottságaival. A tökéletes nem létezik. Azt egyedül Te teheted azzá magatoknak, úgy hogy a gondokat mögé rendeled a céljaidnak. Mindig leszek megoldandó feladatok, félelmek, események, váratlan dolgok, hiszen ez az életünk. Nem szórom tovább a bölcsességeket.





Összegzés! Gyertek el ................. és kész !

o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o

Stewe Irwin 1962-ben született, szinte napra pontosan egyidős (volt) velem. A "Nagy Krokodil Vadász", aki a szememben egy hülye volt, aki pontosan akkor ásta el magát a nálam, amikor pár hónapos csecsemőjét nagy büszkén és merészen odatartotta egy krokodilnak, bebizonyítva ezzel az "Ő" saját bátorságát és egyben agya mentségét. A fentiek szemében is ekkor hibázott, méghozzá akkorát, hogy meg is büntették érte, ugyanis kis idő múlva leszúrta egy tengeri "lepke", egy medúza. Gyilkos tüskéjét éppen a szívébe döfte, ezzel lehetőséget se adva neki a túlélésre, hasonlóképpen, mint ő tette ezt vétlen gyermekével, akinek szerencséje volt akkor. Stewe, aki élete során sok vérrel írt szabályt felrúgott, tudta hogy a krokodilok életveszélyes ragadozók, tudta hogy tilosat tesz, mégis megtette. Nem is él már.

Én, bugyuta wog, kinek ez ország olyan, mint újszülöttnek a világ, tudom az életben maradások szabályait, be is tartom, és élek :)
Ezzel bevezetőmnek vége is.

o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o

Mr. Doble vállalkozó szellemű ember, jó időben gondolt jót, és meg is valósította. Vállalkozását a turizmusra építette, tudta hogy a trópusra érkező turistákat szinte minden egzotikus dolog érdekli. Pláne ha olyat kínál nekik, amit szinte sehol a környéken, akkor nyert ügye van, jól fog élni, sok pénze lesz, boldog lesz a felesége, hisz mindent megvehet és boldogok lesznek a gyerekei is, hiszen bármit megkaphatnak. Vonatot láthattatok már sínen, városban a közúton, föld alatt is, de folyón........ ! Nos Mr. Doble egy ilyet üzemeltetett a Daintree River-en, épp ott ahol az egyetlen kompos átkelőhely van a folyón. Takaros kis vasúti kocsiknak kialakított csónakokat kötött össze, valódi vonatot hozva létre ezzel, a turisták nagy örömére. Itt meg is nézhetitek! Ezzel szelte a vizet napjában többször is, full rakva turistákkal. Bekacskaringózott vele olyan területekre a folyón, ahol krokodilra vágyó turista szinte biztos, hogy lencsevégre kaphatott 1-2 napon sütkérező példányt. Nem volt túl nehéz dolga emberünknek, hiszen a kontinens északi részén elterülő folyóban hemzsegtek a hüllők, hiszen ez az otthonuk. Minél feljebb megyünk északra, annál több a krokodil a folyókba. Mindent tudott a krokikról, csodás élményekkel szórakoztatta vendégeit, ijesztő történeteket mesélt, és drámai esetekkel támasztotta alá azt a tényt, hogy mennyire kell vigyázni, hogy közvetlen kontaktusba ne kerüljön senki a gyilkos ragadozókkal. A szülőket nagyfokú óvatosságra intette, hogy nagyon vigyázzanak gyermekeikre, még véletlen se lógassák kezüket - lábukat a vízbe, a parton belegázolni még véletlen sem szabad, a leg sekélyebb részben sem, bármennyire is csalogató a langyos víz, ott a leg veszélyesebb !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o

- Gyere már Jeremy, menjünk! Nézd meg, hogy a boxer puppy is milyen türelmetlen, ne babrálj már azzal a boogi board-al, nagyfiú vagy már, 5 éves - szólt Ryen, a 7 éves fiú, öccsére. - Majd megmutatom Neked, hogy kell úgy bedobni a vízbe a követ, hogy többször is pattanjon, mielőtt elmerül. Tudod amit apa mutatott egyszer.
Jeremy-nek valahogy nem volt nagy kedve ma kisétálni a parkolóba, a beton placcra, a folyó mellé, de azért összeszedte magát, és a puppy-ra nézve játszani támadt kedve, annyira hóbortosan ugrált. Mindig megérezte, ha kóborolni indultak, egy kiskutyának attól jobb dolga nincs a világon, mint amikor kisgazdáival játszhat.

- Várjál már meg, ne rohanj - szólt bátyjának, aki csak 3-4 lépéssel mehetett előtte. Anyjuk a házban tette a dolgát, mindig akadt tennivaló. A két fiúra fél szemmel mindig figyelt, de jó gyerekek voltak, nem csinálták a bajt. Ryen egyébként is már 7 éves volt, értelmes és okos gyerek, rá lehetett bízni öccsét, vigyázott rá. Most is éppen játszani mennek a folyó mellé, a parkolóba, oda járnak minden nap. Teljesen veszélytelen hely, ott folyik a Daintree River ugyan, de hát messze a játszóhelytől. Sokszor csónakáztak arra apjukkal, ismerték a területet.



- Ryen, ugye hogy én is megpróbálhatom majd a lapos követ ugratni a vízen? - kérdezte bátyját. - Hát ahhoz erős kéz kell, és neked még nincs ilyen izmod - mutatott muszklijára Ryen. Ha nem dobod erősen a követ, akkor elmerül hamar, vagy össze - vissza bukdácsol, és a végén még fejbe kólintasz vele egy krokodilt! Na erre mindketten elkezdtek röhögni, ecsetelve kancsítással, hogy milyen is egy kótyagos fejű kroki. Jeremy-t könnyű volt kacagásra bírni, mosolygós gyerek volt. Állítólag gyerekként évekig látjuk az embereket körülölelő aurát, a színét is, és vannak páran, akik az angyalokat is láthatják, akik védik-óvják lépteinket. Az angyalok mindig kedvesen mosolyognak, melegség árad a tekintetükből. Ezt láthatja sokszor Jeremy, és ettől olyan mosolygós a kis pofikája. Igazi kis Ausztrál ördögfattyú Ő egyébként, szőke kócos hajával, és mindig maszatos szájával.

Pár perc séta volt csupán a placc. Délelőtt fél 10 volt, éppen a dagály időpontja, és mivel "king tide" volt, a víz a megszokottól sokkal jobban megtöltötte a folyó medrét, sőt, esetünkben ki is lépett belőle. Annyira, hogy a gyerekek játszóhelyén is majd derékig érő víz várta őket. Ez már messziről feltűnt a két rosszcsontnak. - Te Ryen, nézz oda, kiöntött a folyó, teljesen kint van a víz. Most mi lesz? - hangzott el a kérdés Jeremy szájából.
Hát ez nagyon jó, könnyű lesz innen ugratni a köveket, és máris lapos kövek keresgélése kezdődött. Nagy segítségük volt ebben a megfeszített munkában a kiskutya, aki az egész hajolgatásos földre nyúlkálást teljesen játéknak vette. Miután pár megfelelő követ sikerült találni, a nagyobb fiú máris próbálkozott az ugratással. Háromból egy sikerült.

- Úgy csináld, hogy a követ a hüvelyk és a mutató ujjaddal fogd meg, lapjával fölfelé, és próbáld úgy dobni a vízre, hogy a lapos részével érkezzen . Látod, ha jól csinálod, akkor felpattan, majd visszaesik és újra felpattan - próbálta oktatni kis öccsét Ryen.
Jeremy is nekigyürkőzött, és rögtön az első dobása sikerült is, amitől aztán nagyon boldog lett. Egy probléma volt csupán, elfogytak a kövek. Mivelhogy a víz ezen a placcon nem volt mély, a kicsinek majd derékig ért, a nagyobb fiúnak térd fölé, kitalálták, hogy mi lenne ha megkeresnék az eldobott köveket, hiszen tiszta a víz, és ha nem ment túl messzire, be a folyóba, akkor tisztán észrevehető, és kiszedhető. Ehhez ugyan bele kell jobban gázolni a vízbe, de Ryen azonnal vállalkozott erre a feladatra, sőt még azt is kitalálta, hogy a kutyát is viszi magával, úgy hogy a hullámdeszkára (boogie board) ráülteti és tolja maga előtt. A puppy-t erre nem volt nehéz rávenni, illetve rátették és kész.

Megkezdődött a kő keresés, elöl a deszka, rajta a kutya, mögötte Ryen, akinek lassan már kezdett derékig érni a víz. A kutyus, attól hogy annyira tetszett-e neki a játék, vagy attól hogy egyáltalán nem, folyamatos ugatásba kezdett, és ugrált a deszkán, ami tompán kopogott a tappancsai alatt. Jeremy feszülten figyelte a keresést, de egyenlőre nem született eredmény, így hát a közvetlen környezetében gázolt a vízbe ide-oda. Lehajtott fejjel nézett a vízbe, a szeme sarkából látta ugyan a tesóját, de ekkor valami egészen más dologra is figyelmes lett, a látómezejében. Közte és Ryen között kiemelkedett a vízből egy sor háti pikkely, majd egy fej, egy farok, és így teljes képet alkotva egy nagy krokodil. Jeremy még kicsi gyerek volt, de felfogta a veszélyt azonnal, és azt is rögtön megértette, látván a méretét a hüllőnek, hogy őt ez akár még keresztbe is lenyelné, ha akarná. Kettőjük közt jött fel a felszínre, de nem felé fordult, hanem Ryen felé indult, méghozzá egyre gyorsabban.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁ! RYEN! Ott a krokodil és feléd úszik - ordította torkaszakadtából. Bátyja hátrafordult és meglátta a veszélyt, ami a kiskutyára leselkedhetett ,mert időközben a deszkán ülő kutya elé gázolt a vízbe, csak húzta maga után az ebet. Nem kiabált, nem csapkodott, csak némán húzni kezdte a deszkát magához és közben próbált kifelé hátrálni a vízből is, hátha így minden veszély elhárulna. Eközben megcsúszott és hirtelen nyakig merült a vízbe. A krokodil továbbra is felé tartott, de ettől kicsit elbizonytalanodott. Jobban megijedt ettől a látványtól Jeremy, aki közben kifelé hátrált szintén a vízből, és már nem is volt messze a száraz résztől. Neki már csak alsó lábszárig ért a víz. Látván hogy bátyja majdnem elmerül, azt gondolta hogy nagy bajban van, és nem tud menekülni, a krokodil pedig már alig pár méterre van a kutyától. Magát biztonságba gondolván, ugrálásba kezdett, csapkodta a vizet és közben teli torokból ordított.

Ebben az időben tűnt fel a folyó túlsó partján haladó üres kis vonat, melyen az apjuk is ott volt. Azonnal felfigyelt a kiabálásra, és látván a túlparton a két fiát, akiket azonnal megismert, egy villanás alatt megérezte hogy baj van. A kis vonathoz kötött dingibe (csónakba) ugrott, és eszeveszett evezésbe kezdett. Legalább 50 méterre volt a fiúktól.

Közben a bajba jutott két fiú körül tovább zajlottak az események. Jeremy elterelő hadművelete, amivel a kutyát és bátyját próbálta menteni, úgy látszik sikerrel járt, ugyanis a hatalmas 4 méteres gigantikus predátor villámgyorsan megfordult, és eszeveszett sebességre felgyorsítva Jeremy felé tartott. Ő már kint volt szinte a vízből, csak bokáig állt a vízben. Ettől a látványtól, ami most történt, teljesen ledermedt. A feléje rohanó hüllő olyan gyorsan odaért, hogy megfordulni sem volt ideje az öt éves kisfiúnak.

Kirontva a vízből megragadta a védtelen gyereket, közel derékig hatalmas állkapcsai közé kapva, máris próbált visszakozni a vízbe. Jeremy, félig kilógva a gyilkos szájból, megpróbált a parti puha pocsolyába kapaszkodni, ugyanis közben arra menekült zsákmányával a hüllő. Vékony kis ujjacskáival mély nyomot hagyott a puha fövenyben, majd elhaladva egy kisebb fa mellett, abba is belekapaszkodott, melynek gallyai recsegve töredeztek össze. Nem volt menekvése már, fél másodperc múlva elmerültek a folyóban, nagy kavargó örvényt hagyva maguk után.

Ryen végignézte az egészet, öccse haláltusáját. Annyira megrémült, hogy teljesen leblokkolt, ott állt combig a vízben, a rémülettől remegve, teljesen belilult ajkakkal, begörcsölt izmokkal. Tenni bármit is nem tudott volna, hiszen az egész dolog pár másodperc volt csupán.
Végignézte mindezt az apjuk is, aki ugyan nem látott mindent tisztán, hiszen erején fölül evezett a fiúk felé, de odaérni már csak későn tudott. Addigra már minden elcsendesedett. Ordított ő a folyó közepétől folyamatosan, hogy - JEREMY, JEREMY !!!!!!! Tenni azonban semmit nem tudott, hogy gyermekét megmenthesse.

Ami ezek után történt, már ismeritek. Jött mindenki, aki csak tudott. Segíteni próbáltak a bajba jutott családon. Jeremy-n már sajnos nem lehetett. Kiterjesztett keresésbe kezdtek, szárazon és vízen, reménykedve abban, hogy esetleg elengedhette a hüllő a gyereket és az kimászhatott a partra valahol. Krokodil csapdát tolva hajóval, pásztázták a vizet, fel - alá a folyón, gondolván hogy ha sikerülne elfogni a gyilkos példányt, legalább megröntgenezve bebizonyosodna, hogy valóban megtörtént ez a szörnyű dolog. A kutatás eredménytelen...............(link itt)

Nagyon nehéz szívvel és néha összeszorult torokkal írtam le a történetet, hiszen szörnyű baleset ez. A kicsi Jeremy még alig élt -e világban, fonala elszakadt. Csupán reménykedhetünk abban, hogy haláltusája során sokat nem szenvedett, a sokktól semmit nem érzett. Jobb sorsot is kioszthatott volna neki a teremtő. Ő már a "túloldalon" van, feltehetőleg azok közt az angyalok közt, akiknek szerető mosolyát látta mindig, ettől volt Ő olyan mosolygós kisfiú. Nyugodjon békében.

Kis szemtelenség............ pofátlanság :)

1.First :

Magyar család, NSW -ből költöztek nemrég. Hozták az ott használt Ford Festivát is magukkal, melyen a NSW rendszám van. Új állam, új szabály. Autót forgalomba kell helyezni, regisztrálni. Ehhez műszaki vizsgára kell vinni, "roadworthy". Férj orvos, nem ér rá, feleség intézgeti a család ügyes-bajos dolgait. Egy füst alatt szerette volna elintézni a vizsgára való felkészítést és a vizsgát magát is, ezért autót bevitte a márkakereskedőhöz a Ford-hoz. Ekkor hibázott! Gyors átvizsgálás után kiköpték, hogy az autó rettentően rossz műszaki állapotban van, a felkészítés 3.750.- $ lesz. Majd még erre jön a vizsga.....pfffff !
Asszonyka elszomorodik, történetet elmeséli. 2.000.- ért vették a kocsit. Magyar barátok gondolkodnak, majd akcióba lendülnek. Külvárosi kis eldugott utcai szervizben, magyar fiú dolgozik, ők is csinálnak műszaki vizsgát. Kocsit odavisszük, átnézik alaposan. Délutánra aztán készen is van a teljes átvizsgálás, és a műszaki vizsga is. A kocsin minden rendbe volt, semmi javítani valót nem találtak. Talán a fékolajban picit nagyobb a víz jelenléte a kelleténél, azt majd hamarosan ki kell cserélni. Itt a városban nagy a pára, elvizesedik a fékolaj hamar. Más gond nincs a kocsival.

2.Second:

Légkondi elromlik. Újság-hirdetés-szerelő-telefon. Jövünk. Valóban pár napra rá reggel 8.30, ember megjön, vizsgálódik, megállapít, de nem javít. Számla : 170$ Ügyfél csak nézi a számlát, ráírva javítási idő 8 óra...... de csak 9.30 van még, egy órát voltál itt. Számla átjavít, egy óra munkaidő, többet nem fizetek, egyébként sem csináltál semmit, csak megmondtad hogy mi a baj. Szerelő duzzogva elmegy..... Pár napra rá jön a felszólítás a cégtől, hogy ki kell fizetni még xx $-t, ugyanis az ügyfélhez vezető úton eltelt időt is fizetni kell, ami épp annyi lett, mint amennyit előszörre próbált kiszámlázni a szerelő. Pffff...........

3.Third:

Terepjárón szétdurran a pótkerék, amely hátulra van felszerelve, kitéve a meleg és nap sugárzásának. Nem tudtam miért vannak jópofa felirattal kerékponyvák a kocsikon, azt hittem, hogy csak vicc. Most már tudom, hogy nem, hanem védje ettől a kellemetlen dologtól. Mindegy! Pótkerék, nem kell hogy új legyen, nem is volt az, elég ha kopottas, csak tegye a dolgát ha szükség van rá, defekt esetén vigyen el a kocsi az első gumisig. Irány a használt gumis, egy van a városban, monopol helyzetben. Mellette közvetlen az új gumit is árulják. Kíváncsiságból először barátom bemegy, megkérdezi mennyi az új gumi. 200$ lenne.
Rá 10 percre másik ajtó, használt részleg. Történet elmond, valami gagyi gumi kell csak, olcsó, pótkerékre. Levesz, bevisz, vizsgálgat, megállapít, hátramegy kutakodni a raktárba, előjön.........135$.
Micsoda????? Te, hát ne szemtelenkedj már, az új nem sokkal több, ráadásul szeméttelepen kidobva 5-10$ találok, de csak 3 nap múlva lesz nyitva a shop, mert hetente csak egyszer van turkáló, addig nem akarok pótkerék nélkül járni. Otthagyjuk.
Délután a beach-re lesétálva, a vízbe gázolva, nézelődve szemem megakad a parti fövenybe, ott piroslik valami. Közelebb menve egy autógumi - felnistől, csak piros a felni. Alaposabban megvizsgálva a gumit, épp olyan a méret, mint amire szükségem van. Felkap, megtakarít, kocsiba rak, gumishoz visz (másikhoz, nem a szemtelenhez), felrakják a felnimre, 20$. Done :)

4.Fourth:

Udvaron medence (pool). Fizetni a gondozásért nem kell, benne van az ár a lakbérben. Időszakonként jön a poolman, gondoz. Méricskél, adalékokat pótol, takarít, víz kiszív, vagy pótol. Egyedül a sót kell nekünk fizetni, amit akkor kell pótolni, amikor az esős évszakban a sok esőtől túlfolyik a medence és felhígul a sótartalma. Ezzel nincs is semmi gond, az első általa kiküldött számláig. Nézem invoice : Salt - 20kg 9.73$ + 10%GST = 10.70$
Megyek Bunnings shop (otthon OBI) látom kirakva a medence só raklapra, 25 kilós zsákok, 6.15$. A szemtelenje, nem elég hogy kevesebbet is ad, de még drágábban is, és még áfát is számol nekem. Majd dupláját fizetek így a sóért Neki. Vettem 6 zsák sót és odaraktam a medence mellé, hogy ha jön, essen át rajta. Egy szezonban bizony van hogy 8-10 zsák is elfogy. Nem kell az övé, itt az enyém. Só -só, nem ?

5.Fifth:

Jó ismerős, kis vállalkozása van, süt-főz, Van egy kis üzeme, ahol jól felszerelt konyhája van, modern gépekkel, 3-4 alkalmazottal. Kis boltja is van az üzem előterébe, és a piacon is árulja a finom termékeit, szószokat, kis sütiket, sajtokat, olívákat. Az üzemben sütnek is, ehhez étolajra is szüksége van. Minap segítettem neki valamit és feltűnt az asztal alatt egy nagy 20 literes étolajos veder, minek kis csap volt az alján. Jópofa korszerű, könnyen kezelhető. Rögtön eszembe is jutott, hogy a Josef biztos olcsón jut az étolajhoz, hiszen nagy kiszerelésbe vesz, nekünk meg 1-2 havonta ha cseréljük otthon az olajsütőben milyen jó lenne pl féláron 4 l olajhoz jutni. Mondom is neki, ugye te nagykerben veszed az olajat, olcsóbban. Persze, persze, egy fickó hordja ki valamilyen cégtől. Hú, de jó, tudnál adni néhanapján pár litert, esetleg megvennék egy ilyen nagyobb vedret és az sokáig elég is volna. Persze - szívesen! Na és akkor megnézed a számlák közt, hogy mennyiért kapod a 20 litert. Máris........ Itt is van, 74$
Pár napja vettünk 4 liter olajat, 13$ -ért . Gyors számolás és nézd már, a Josef drágábban veszi a fickótól, mint mi a boltban. Mondom neki, Te, hát ez a fickó átver téged, aki hetente 100 l olajat veszel tőle, drágább a cucca mint a bolti. Letérdelt............. pffffff :(

6.Sixth:

Nejem fodrász. Puccos szalonban dolgozik, csilli-villi minden. Nem a tulaj érdeme, így vette. Jómódú Aussy asszonyka, életében semmire nem volt gondja, még csak nem is fodrász. Időtöltésnek van a szalon. De jól golfozik :) Árulnak a szalonba különféle hajápolási cikkeket is, amiket szintén a márkaképviselet viszonteladója hord oda. Esetünkben márkás és méreg drága GHD Styler Hair Straightener hajegyenesítőről van szó. Az ipse szintén drágábban adja a lomját, mint egyébként szintén viszonteladó pl a neten. Mikor próbálták mondani neki az alkalmazottai, hogy van alternatíva, és akkor Te is olcsóbban tudnád adni, fel se fogta. Nem is érdekli. Érdekes módon a fickó próbál sűrűn rátraktálni minél több árut, vajon miért is?

Hát így sütögetik szalonnájukat sokan ebben a jóléti társadalomban, kihasználva az emberek tudatlanságát, figyelmetlenségét és legfőképp az anyagi jólétüket. Ezekre a dolgokra nem úgy figyeltem fel, hogy kerestem őket, csupán nem tudtam figyelmen kívül hagyni őket. Legelőször említett magyar család hölgy tagja, akit a műszakival akartak gusztustalan módon átverni, elmondása szerint több tucat ilyen történettel tudna elszórakoztatni, akár órákon át is, de gondoltam ennyi elég, mert még valaki véletlen rásütné bélyegét erre a helyre, hogy tolvajok és lúzerek országa. Mindemellett rengeteg példát tudnék felsorolni, korrekt és becsületes emberekkel kapcsolatban de az nem érdekes, hiszen annak kellene lennie a természetesnek.

Zárszóként annyit, hogy mikor a legelső esetet elmondtam huszon éve itt élő barátomnak, nem is csodálkozott, fel sem húzta a szemöldökét. Pofon egyszerű mondattal megoldotta a dolgot : - Nem kell oda menni és kész! De hát nincs itt olyan hogy fogyasztóvédelem, akik ügyelnek a vevők érdekeire? De ekkor láttam az arcán, hogy kezd eltorzulni. - Nem érted, ez itt senkit nem érdekel, Te pedig vidd a kocsidat máshová műszakira. Hát ennyi ....bye