A város, ahol nincsenek személyautók .......

...minek is lennének, hiszen semmi hasznuk! Elég furcsa kijelentés, de teljesen igaz.

WEIPA : A kontinens északi csücskében elhelyezkedő kis bányaváros csupán 3000 lakossal büszkélkedhet, bár ennek a számnak is a jelentős részét az ideiglenesen ott dolgozó bányászok teszik ki. Akik aránylag rövid időn belül sok pénzt akarnak keresni, pár évre rászánják magukat és ide költöznek, akár még családostól is, és dolgozni mennek a bauxit bányába. Nem kis áldozat egy ember életében lehúzni itt jó pár hónapot, higgyétek el, mégis sokan megteszik. Az ide költözőknek szembesülniük kell a terület adottságaival, a meglévő városi higiéniai szintet azonnal legalább felére le kell engedni, a szolgáltatások színvonalával szembeni igényt szintén minimumra kell csökkenteni, hiszen egy picike bevásárló centrum van csupán, ahol van egy Wooli, kávézó, horgászbolt, pék és egy orvosi rendelő.Szálloda nincs a városkában, az ide látogató turisták a campingben kell éjjeli menedéket keresniük, de a sátorban nem fognak fázni, ezt garantálom.

A kis települést teljesen belepi a vörös színű bauxit por, még az aszfalt út is vörös itt. A földrész ezen csücske már elég közel van az egyenlítőhöz is, igy a nappali hőmérséklet a 45 fok fölé is mehet (saját bőrömön tapasztaltam). Az óceán vize annyira meleg, hogy sekélyebb partszakaszokon süti a kezed-lábad. Ehhez a vízhőfokhoz igazodik az élővilág is, sehol és soha nem fürödhető, hacsak nem akarsz a tápláléklánc része lenni, és felajánlani a testedet a vízben élőknek. Egy picike reptér van itt, közvetlen járat csupán Cairns-be van, egy kisebb légcsavaros gép jár naponta. Nem repül magasan, 3000 méteren utazik, így aztán a 45 perces út alatt pompás kilátást kap az utas, aki rászán a jegyre pár száz $-t. Fölöttébb csalogató a hely a horgászat szerelmesei számára, hiszen fantasztikus zsákmánnyal kecsegtet az óceán élővilága ezen a meleg helyen. Mi is erről az oldaláról próbáltuk megismerni pár nap alatt Weipát.

Terepjáró kell ! Cairns és Weipa 800 km távolságra van egymástól, ami igazából nem nagy távolság lenn, ha 600 km nem lenne földút, gravel road, vagy ahogy mi mondjuk "dörtroad". Ez a tény jelentősen ront a helyzeten, ugyanis nem állíthatom, hogy mindenhol jól járható állapotban találtuk, sőt! Az út oda 19 órásra sikerült, hazafelé már csak 15, de higyjétek el, nem azért, mert sokat pihentünk, vagy nem mentük. 22 éve hivatásos jogsim van, már itt AU-ban is HC licencem van, de a leckét feladta ez az út. Az autó Toyota Hilux Surf, erős kis 4WD. Utánfutót is vittünk a sátraknak és minden egyéb cuccnak. Indulás előtt az autó hibátlan műszaki állapotban volt, én soha nem hanyagolom el a járműveimet.

Az első 210 km nem is volt gond, hiszen addig szilárd burkolatú az út. Lakeland a vízválasztó, vagy útválasztó, ugyanis innen már csak dörtroad van végig. Számomra valami megmagyarázhatatlan ok miatt egy gép, amely csinálja és karbantartja a földutakat, keresztbe bebordázza az utat, kolbásznyi vastagságú csíkokat készít, egymástól pár centi távolságra. Ettől az út olyanná válik, hogy nem vezethetsz rajta lassan, mert szétrázza a lelkedet is, de a kocsidon MINDEN olyan dolog, ami rezonancia ellen nics bevédve, az lerázódik. Természetesen a futóműved is 200%-osan van igénybevéve, de hiába a jól felkészített kocsi, ez az út kinyír mindent!
200km után kihullottak az első lengéscsillapító műanyag szilentjei, amitől fém a fémen csattogás keletkezett. A legközelebbi szervíz egy faluban volt, Coen a neve. Attól még 80 km-re voltunk. Ezt a távot 10-15 km-es sebességgel tudtuk megtenni, ami több órába telt. 45-50 fok volt a sivatagaban, az út szinig vörös porral. Ha valami jármű jött, az összes ablakot felhúzni és percekig várni amíg elül a por. Légkondi nem kell, mert leforrázzuk magunkat a hideg levegővel. Ez a 80 km életem egyik legroszabb élményei közé sorolható.

Coen-ben aztán sikerült két új alkatrészt beszerezni. Nevetséges 10$ volt. Így már el tudtunk menni a végcélig, de az út vége felé már hátulról volt hallható fémes kocogás és csattogás. Ez mint másnap kiderült a hátsó összekötő rúd két gumi szilentje volt, ami széthullott szintén. Ennek a javítása már szervizben volt, 300 $ kóstált. Elhagytam egy ködlámpámat, letört a futó pótkeréktartója, lerázódott a világítás a futóról, az autó egyik aksi rögzítő bilincse eltört, a fülkében minden szétrázódott.
A szervízben azt mondták, hogy semmi ne csodálkozzunk, ugyanis aki erre az útra szánja magát bármilyen terepjáróval, az mind itt köt ki, kivétel nélkül. Teljesen mindegy a márka és erősített futómű. Ez van és kész. Volt is a szilentekből nekik kartonszámra raktáron, minden tipushoz. Bár Toyotán és Nissanon kivül igazából nem is láttam más márkákat az utakon.

Nem állítok valótlant a címsoromban, hogy itt nem látsz az utakon személykocsikat, valóban nincs. Nos! A kempingben tanyát vertünk valami mangó fa alatt. Több tábla is figyelmeztetett, hogy fejbe kólinthat a lepotyogó félérett mangó. Így is volt, de sebaj :) Ilyen még úgysem esett meg velem. Kellemes hangulatú kemping volt, jó nagy medencével, tiszta mosdóval, minden sátorhelyen vízzel és árammal. Publikus sütő és főzőhelyekkel, kis bolttal. Mindez pár lépésre az egyetlen bevásárló központtól.


Ebben a melegben rengeteg légy és muslica (szendfly) van, akik imádják a bőrödön lévő vékony nedvességet. A szád, szemed, füled így állandó tanyázóhely számukra. Vagy tudomásul veszed ezt a tényt, vagy védekezel szúnyoghálós sapkával. Bármi élelem a szabad levegőre kerül, arra azonnal ezer légy repül. De ez halmazatilag érvényes a halpucoláskor, és ellenállhatatlan csemege a legyeknek a kutyaszar is. Mivelhogy voltak kutyusok is ott, így előfordult az is. Miután rendeztük sorainkat, reggel pecázni indultunk egy híd lábához, amit pontosan megnézhetsz, ha a kék kiemelt névre kattintasz. Ennyire vízközeli ténykedésekhez tudni kell a túlélés szabályait, itt ugyanis minden közvetlen vízparti rész fokozottan krokodil veszélyes lehet. Csak a peca bedobásáig tartózkodhatsz közvetlen ott, utána följebb kell húzódj, távolabb a parttól. Botodat dugd a tartóba, és csak akkor menj oda, ha kapásod van, és amíg kicibálod a halat, addig imádkozz, hogy nem tetszik -e meg a zsákmányod egy éppen arra kószáló 3-4 méteres krokinak, vagy esetleg Te magad nem tetszel-e meg neki, mint nagy falat. Szerencsénkre ilyen eseményünk nem volt, pedig nem voltunk igazából mindig teljesen körültekintőek, annak ellenére, hogy barátom már többször járt itt pecázni is.

Sok halat fogtunk és nagyokat is. Queen Fish és Giant Trevally volt a zsákmány nagy része. Fantasztikus élmény volt, a botok szinte állandóan dolgoztak, mind a négyünknek munkát adva ezzel. Mindig is szerettem volna így pecázni, de eddig még soha nem sikerült. Hamarosan megtelt a hűtődoboz is kibelezett és lefejezett halakkal. Pucolni és bármi halhulladékos dolgot a vízközelbe csinálni fokozottan TILOS, ugyanis akkor szinte tuti odacsalod a hüllőket. Csali kishalat dobóhálóval tudtunk fogni a híd lábánál, egészen a víz szélénél. Pecázgattak ott mások is, aboriginálok is, de nekik túl nagy szerencséjük nem volt.Az egész délelőttünk így telt, egyik hal a másik után. Miután aztán tetőzött a víz, megálltak a halak is. Erről annyit, hogy itt igazodni kell a Tide (apály-dagály) időszakához, ugyanis a halak csak a bejövő víz időszakában esznek, amikor emelkedik a víz, amit az óceán okoz. Amikor már tetőzik és elindul visszafelé, akkor a kapások is megállnak, pihennek a halak is.Ezt is, mint sok más egyebet, meg kellett tanulnom ebben az országban.

Este halpucolás és halászlé készítés. Mivel túl sok látnivaló, vagy szórakozási lehetőség nincs a városban, maradt a mindenki számára elérhető batle shop(italbolt), ahol feltankoltunk pár sörrel, majd csendesen elüldögéltünk a sátorok körül és beszélgettünk a világ nagy és fontos dolgairól. Másnap új helyre mentünkpecázni, bele az élő és eleven természetbe, az igazi krokodilos földre. Elég sok kis betorkoló folyócska ömlik az óceánba, illetve nem is ömlik, hanem az óceán játszadozik a vízszinttel itt, hiszen dagálykor visszaduzzad a víz, apálykor pedig kimegy. De ennek igazából a kaland szempontjából túl sok jelentősége nincs is. Lényeg az, hogy oda mentünk, ahová épeszű emberek nem nagyon szoktak, illetve csak a nagyon vakmerőek, vagy bolondok. Barátom már itt is pecázott pár éve, jó sok halat is fogtak. A kis folyót szinte mindkét oldalról mangrove bokrokba burkolózik, melyek teljesen rá is hajlanak a víztükörre. ettől a part szinte teljesen átjárhatatlan. A bokrok nevéből adódóan rengeteg mangrove jack ha is él itt, és még sok baramundi is tanyázik a bokrok között. Mindkét halfaj kedvenc csemegéje a krokodiloknak is, így hát jelentős számban találhatóak ők is a vízben és a partokon, mocsaras részeken. Egyébként igazi ősellenségek a baramundi hal és a krokodil, ugyanis a kroki itt teszi le a tojásait a parti homokba ilyenkor nyár elején, majd a kicsi krokodilok innen lépnek elsőként a folyóba. Ekkor van az igazi vérfürdő, ugyanis a baramundi kedvenc csemegéje a kicsi krokodil, minden megtesz azért, hogy csemegézzen a kölykökből. Nem is igazán érik el a felnőtt kort a kicsik csupán pár százaléka, a többi áldozatul esik a halaknak. De! Cserébe a felnőtt krokik kedvenc étele a baramunkdi, hal, ha van rá lehetősége, akkor szinte csak az ő soraikat tizedeli a hüllő. Ez hát a körforgás, igazi adok-kapok csata. Egész ottlétünk alatt a szemben lévő sűrű bokros rész felől igazi haláltusák hangja volt hallható, amely néha nagy csapkodásból és ficánkolásból állt, máskor pedig rettentő mélyről jövő morgás és hirtelen robaj szerű vízibomba szerű csapások sorozatából állt. Kicsit félelmetes is volt. Szemtől szembe krokival nem találkoztunk, de az nem is baj. Néha pedig húzogattuk az ördög farkát, amikor is egészen a víz széléhez merészkedve, dobóhálóval próbáltunk csali kishalat fogni, hogy azt felhasználjuk nagyobb hal fogására. Annak ellenére hogy igazi nagy zsákmányunk itt nem is volt, rettentően érdekes volt a környék. Igazából az sem zavart, hogy 45 fok volt árnyékban, hiszen ennyire rejtelmes vidéken még soha nem jártam.

Kocsikázásunk során alkalmam volt eljutni a kikötőbe is, ahol a hatalmas teherhajóra rakodták fel szállítószalaggal a bauxitot. Újra azt kell mondjam, hogy ekkora hajót még soha nem láttam. A méretei leírhatatlanok. Egy hétig egyfolytában, éjjel-nappal folyik rá a vörös föld, napi 1millió $ értékben. Jó kis summa, kicsit számolgatva egészen elképesztő bevételt kaphatunk az állam számára, ha évtizedekre visszavezetjük a bánya termelését. Érdekes ellen arány azonban az, hogy a városka fejlettsége minden szempontból jelentősen elmarad egy átlagostól is, pedig mennyi pénzt termel. A bányászol lakhelye is szörnyű, vékony furnér lemezekből összetákolt kis lakótelepeket láttam, este lévén a már pihenőidejüket töltő emberek csendesen üldögéltek a kuckóik előtt, iszogattak, sütöttek és beszélgettek egymással. Valójában nőket nem is láttam köztük, ez inkább olyan nomádos igénytelen időszak lehet az itt élőknek. A városka kevéske aszfaltútját egy helyen keresztezi a bányát és kikötőt összekötő földutas sztráda. Megérkezésünk estéjén, miután leírhatatlan örömmel töltött el, hogy szilárd burkolatra értünk, szembesültem először a dologgal. Elsőre sima, egyszerű vasúti fénysorompós kereszteződésre gondoltam. Villogó két piros lámpa, sorompó. Megálltam és vártam a vonatot, a többiek aludtak. Hát nem a vonat jött, de a frász majd kitört. Méreteit tekintve ismételten háttérbe szorult minden általam ismert hatalmas közúti szállítójármű. Kb. négy villanymozdonyt tegyél egymásután, és magasságra pedig hármat egymásra. Egy ilyen szörnyeteg robogott elő a sötétből akkor éjjel, kb 80-al, megremegtetve alattunk a vörös anyaföldet, úgy, hogy a többiek azonnal fel is ébredtek. Olyan volt az egész, mint egy sci-fi filmben lévő, másvilági óriás. Sajnos teljesen jó képet nem tudtam készíteni róluk, csak egy van, ahol már távolodik a lelkem és sajna homályos is. De hogy sikerüljön kicsit érzékeltetni a méreteit nézd meg itt, ahol még a műholdról is tökéletesen látszik a kereszteződés, és az ott elhaladó óriási gép is.

Az eltöltött három nap igazán kellemes volt. Hazainduláskor már kicsit rutinosabban készítettem fel a szerelvényt az útra, leengedtem a kerekek nyomásából és nem hagytam farnehéznek az autót. Ezek az apró kis változások aztán azt eredményezték, hogy sokkal jobban haladtunk haza, mint mikor jöttünk. Közel 4 óra külömbség volt ugyanazon az útvonalon. Kiszinezte a hazautunk hangulatát az is, hogy amikor a kietlen vidék közepén járhattunk, ahol se előttünk, se hátunk mögött 200km-es körben lakott település nem volt, rendőri ellenörzést kaptunk. Igaz ugyan, hogy itt nem éppen úgy történik a folyamat, mint egy aszfalt utas részen, hiszen mindenki több száz méteres porfelhőt húz maga után. Egy kis kanyar után hosszú egyenes következett, amelybe befordulva láttam, hogy nagyon messze jön egy autó szembe, hiszen a por jelezte. Még a kocsi nem is látszik, de a por már igen. Még ő sem láthatott minket, mert messze voltunk. Fél perc elteltével arra lettem figyelmes, hogy piros-kék villogás van az út közepén, majd kitisztult a kép, hogy az autó már megállt, és ki is szálltak a rendőrök. Túl sok töprengés nem kellett, hogy kitaláljam, hogy kizárólag csakis minket szeretnének megállítani, így hát legelább 500 méterrel hamarabb teljesen lelassítottam, és csak lépésben csordogáltam oda hozzájuk. Ez nagyon tetszett nekik. Már messziről láttam a kezében tartott és beélesített szondát, amirőt a sterilen tartó védőfóliát a fickó csak akkor húzta le, amikor megálltam. Természetesen negatív volt a szonda, én nem iszok ha vezetek (máskor se ). Udvariasan megkérdezte, hogy rendelkezem-e jogosítvánnyal is, mire azt én azonnal elő is kaptam. Elég váratlanul érintette, hogy van, valószínű, hogy a sivatagban kószáló abóknál ilyesmit nem nagyon talál. Mivelhogy csak az első oldalt nézte meg, és azon még a Gold Coast-i cím van, megállapította, hogy jó messze van még a végcél, csak óvatosan vezessek és álljak meg pihenni is néha, és igyak rendszeresen. Megnyugtattam, hogy csak Cairns a végcél. Annyit még tapintatosan a tudtomra hozott, hogy happy lenne ha a hátul ülők is bekapcsolnák a biztonsági öveket. De nem bunkózott, vagy büntetett, csak elmondta és kész.

Éjfél után értünk ki a műútra, ahonnan még 200 km vezetés volt hátra. Amikor azt gondoltam, hogy innen majd könyebb lesz, hát tévedtem. Forgalom az nem volt, legalább is mi nem találkoztunk csak elvétve 2-3 kocsival, na de annál inkább volt útmenti akadály. Soha- sehol még ennyi út szélén bóklászó kengurut és szarvasmarhát nem láttam. Egy idő után nekem úgy tünk, hogy ezek itt dierkt engem vártak, hogy kiugorhassanak elém. A marhák pedig szisztematikusan egy egy kanyar után, szinte féktávon belül csoportokat alkottak a teljes sáv szélességében, és belebámultak a pofánba bambán, hogy minek jöttem én erre, mikor most ők itt olyan jól elvannak . Szinte lassabban haladtam mint a földúton. Kicsit bepipulva aztán kitaláltuk, hogy milyen finom is a kenguru húsa, olyan mint az őzé. Én el nem ütöttem egyet sem, kacsáztam köztük, de nem váratott sokáig magára az eset. Az utánfutónak oldalról neki rohant egy bátor vitéz, jócskán koppant is. FÉK ! Hát ha már így esett, dobjuk fel a futóra, van hely ott bőven. Kiszállás és zseblámpával a kézben séta vissza. A padkát világítva rögtön rá is jöttünk, hogy tűt keresünk a szénakazalba, ugyanis 10 méterenként voltak a kiterített kis áldozatok. A mienket képtelenség volt megtalálni köztük, annyian voltak, de az út mindkét oldalán sajnos. Nam túlzok ha azt mondom, hogy rengeteg. El is ment a kedvem a kengurutól, csak sajnáltam őket. Átérve majd a hágón, megszünt a veszély, nyugodtan hazáig autóztunk.

Az elkövetkező napok az autó teljes takarításával (kivül-belül) és műszaki átvizsgálásával és javításával telt. Ugyanez a történet az utánfutóval is.

Konzekvencia: Weipára csak azt küldöm, akire haragszok és ki akarok tolni vele, illetve akinek sok-sok $ plusz költséget akarok a nyakába róni a javítással. Akinek pornyelő kúrát kívánok és azt, hogy 45 fokban a 95%-os párában a pólusai megteljenek vörös timföldel, és ettől leírhatatlan viszketegséget kapjon. Aki birja az igénytelenséget és nomád életet, szereti ha hangyák másszák meg éjjel álmában és reggel az álmosságot a fejéből egy lepottyanó mangó, vagy egy madárszar okozza. Aki szereti az életveszélyt bárhová lép, éjjel és nappal egyaránt, aki szeret bokáig gázolni a nagyon meleg parti sekély vízbe, számolva azzal, hogy bármelyik pillanatban elcsípheti egy több mázsás hüllő, esélyt sem hagyva a túlélésre. Oda küldöm még azt is, aki szeret a tűző napon lélekrázó úton úgy autózni, hogy órákon át senkivel sem találkozik, a lehúzott ablakon keresztül a kiégett erdő szaga keveredik a teljes szárazság és gyilkos szomjúság szagával. Útját elhullott, szomjan veszett marhák és kenguruk szegélyezik.

Mindezek ellenére kitűnő kaland volt, és fölöttébb tanulságos. De a java még csak most jön! Itthon már csak kíváncsiságból felmentem a netre és megnéztem hogy mennyibe kerül egy repülőjegy Cairns-Weipa vonalra. Most azonnal 110$ lenne, de ha előre book-olsz egy jó hónappal, akkor 89 $. Kivert a víz, és gyors fejszámolást végeztem. Az eredmény megmosolyogtató volt. Nem megyek a részletekbe, mert mindent leírtam. Ha repülőre ülünk, poggyászként egy kis sátrat és pár peca botot viszünk magunkal, Weipán bérelünk egy kocsit és ugyanúgy a campingben alszunk, olcsóbban jövünk ki, mint az általunk választott módszerrel.

Annyi dolgom lett volna csupán a 45 perces út alatt, hogy míg a jeges teámat szürcsöltem volna a kellemes légkondis gépen, az ablakon kibámészkodva mutattam volna az ablakon keresztül a többieknek, hogy - Nézzétek már ott lent a sivatagban azt a kocsit, ahogy kacsázik a poros úton. De jó lehet neki, mennyivel többet láthat mint mi, innen föntről, ahonnan minden olyan szép és békés :-)

Szép napot mindenkinek.

WEIPA

Az útról készült képeket itt megnézhetitek.

View Larger Map

ZAJLIK AZ ÉLET A TRÓPUSON !

(bármely képre kattintva, teljes nagyságában élvezheted a látványt)

Aki egyszer Cairns-be téved, föltétlen meg kell nézze a Dinden National Park-ot, ami egyben a város ivóvíz tározója is. Sok egyéb érdekes látnivaló van a városban és környékén, de ezt sem szabad kihagyni, rá kell szánni legalább fél napot, mert megéri. Mi már másodszorra látogatunk fel oda, először az esős évszak kellős közepén voltunk, mikor is teljesen felhős és esős idő volt. Akkor is nagyon nagy élmény volt a vízesésekkel tarkított úton felvezetni. Most azonban ragyogó napsütésben mentünk fel, hiszen tudtuk, hogy lesz látnivaló bőven. Volt is, de gyertek velünk, megmutatom :)

Kellékek, egy erőss terepjáró, fényképezőgép, elemózsia (banán,alma), pompás tiszta napsütéses idő, legalább fél nap szabadidő és egy nagy adag jókedv! Ha minden klappol, akkor hajrá.


View Larger Map


Nos! Miután alaposan megszemlélhettétek a környéket föntről, ereszkedjünk le a földre. Letérve a főútról, rögtön egy hatalmas információs tábla integet, melyről minden infó érthető és világos.

16 km vezetés vár rád mire felérsz a több mint 500 méternyi tengerszint feletti magasságba. Útközben végig 40 km/hr sebességkorlátozás van. De nem is kell gyorsabban menni, meg nem is lehet. Rengeteg látnivaló van fölfelé, több helyen van kilátás az öbölre, ahol egyben a város is terül el. Kilátni egészen a korall zátonyokig, ha tiszta az idő, még a Green Island (zöld sziget) is jól látható. Rögtön az első kilátónál optikára is kaptam, és ez lett belőle.

Pár percnyi vezetés után pedig, miután kb 250 métert emelkedtünk, már ez a kép tárult elénk. Szépen látható az öböl vize, mely sajnos egyáltalán nem mondható tisztának, sőt apálykor egy nagy pocsolya. De ez majd egy egészen más történet.


Igazából nagy erős terepjárót írtam az elején, de hát egyszerű személyautóval is simán fel lehet jönni, mi is csak most azért jöttünk ezzel, mert új adagolót kapott, és ki akartam próbálni egy kicsit eröltetett terepen is, de szépen dolgozott!


Jó pár kacskaringózás után aztán felértünk a hágóra, ahonnan még a túloldalon is 4-5 km vezetés várt ránk. Közben a levegő nagyon kellemesre hűlt le, illetve nem is helyénvaló kijelentés, hogy lehűlt, inkább nagyon friss és oxigéndús lett. A fázás gondoltat is távol maradt töllünk. Mivelhogy teljesen a fák között kell vezetni, szinte ráborulnak az aszfaltra, nem is csoda, hogy megajándékoznak kellemes levegővel. Meg is álltam minden kiállónál és nem voltam rest kattingtatni a gépemet. Hibátlan a látvány !


Egy másik megállásnál pedig ő integetett a kis pettyes leveleivel, hogy gyere fotózz le, had vigye a képed hírét, hogy milyen szépséges alkotása vagyok a természetnek.


Megérkezésünket komoly szögesdrótos kapu jelezte, kicsit hasonlított egy katonai objektumhoz, melyet nagyon védenek a külvilágtól. Ez csak némán betessékelt, és azonnal információs táblával is tudtunkra hozta, hogy mire kell figyelnünk bent létünkkor.















Pár méterre a kaputól aztán újabb tábla informált, precíz alaprajzzal kibővítve, hogy hol is vagyunk éppen és mi vár ránk. Igazán alapos munkát végeztek a terület gondozói, mindent aprólékosan helyére tettek, bár minden felé találkoztunk már ezzel a teljes körű információ áradattal.

Még pár száz méter és célba értünk. Minden tiszta, jól átlátható és jól tervezett. Hétköznap lévén alig volt látogató, amit igazából nem is nagyon bántunk. Kellemes csend fogadott, amely párosult az illat dús és sűrű levegővel, amit szinte harapni lehetett.

Felsétálva lépcsőn aztán elénk tárult a hatalmas víztározó panorámája, amelyet előző ittlétünkkor nem láthattunk, hiszen minden felhőben volt akkor. Hát ha szépet és békés, nyugodt környéket láttatok valaha, na ez épp az !















Sétára indultunk, ugyanis a terület jelentős részét be lehet barangolni, de nem lehet a vízre rámenni, se a szigetekre átmenni, se igazából a víz közelébe sem lehet jutni. De az üzemi részt be lehet járni. Így jutottunk el először is a levegőztető és vízkiemelő bázishoz, ami jól benyúlik a tó ezen részébe. Érdekes adatokat osztott meg velünk egy nagy tábla, nem is gondoltam volna hogy 36 méter mély átlagban a tározó vize.





















Azt is a tábla tudatta velünk, hogy a benyúló csövek a víz levegővel való dúsítására szolgálnak, javítva ezzel a víz minőségét.

Több részére el lehetett sétálni a telepnek, de bármerre is jártunk, utunkat figyelő szemek kísérték, még azt is megfigyeltem, hogy a kamerák valóban mozogtak is, ami nem föltétlen azt jelentette hogy minket követtek, csupán csak ellenőrzésképpen a birodalmat pásztázták.















Van egy érdekes része is a területnek, ahol láthattuk, hogy hol tud eltávozni a víz, ha az esős évszakban veszélyesen megtelne a tározó. Most ugyanis hónapok óta nincs jelentős eső és a vízszint jól lent van, de jól látszik a part oldalán, hogy meddig szokott fent lenni a víz. Egy bizonyos vízszint fölött átfolyik ezen a beton átfolyón és távozik a folyóba a völgybe, ami elvezeti az óceánba.















Sétánk végeztével vissza is értünk a parkolóhoz, illetve az ott kialakított pihenő parkhoz, ahol már visszaérkeztünkre megnőtt a kirándulók száma, és jó Ausztrálokhoz méltón, rögtön megérkezésük után a BBQ sütőn kezdtek szorgoskodni. Gondolom a rettentő hosszú úton, amíg felkocsiztak ide, meg is éheztek. Jó illatok tekeregtek a levegőbe.



Még búcsúzóul vetettünk egy pillantást -e mesés tájra, melynek szépsége rabulejtő, én mindemellett fentasztikus haszna is van, hiszen az egész város innen kapja az élethez szükséges ivóvizet. Becsüljük is és tiszteljük is érte, vigyáztunk tisztaságára és épségére. Bizton eszünkbe jut a hely, amikor otthon megnyitom a csapot és friss vízet kapok a poharamba.


Igazi képes beszámolóra sikeredett a mostani beírásom, az eddigiektől eltérően. Remélem azért nem untattalak vele túlzottan, hiszen átélni a táj varázsát csak a valóságban lehet, egy keveset ugyan a monitorodat nézve is érezhetsz, és remélem meg is történt ez most Veled. További szép napot vagy estét kívánok :-)

Rubbish-shoot - a szeméttelep !

Kivesézett és áttárgyalt téma már az, hogy itt Ausztráliában mennyire szenzációsan jól működő dolog a garázsbazár (garage sale). Az egész országban virágzik ez az üzleti forma, amely mind az eladónak fantasztikus lehetőség egy alapos lomtalanításra, mind a vevőnek pedig szenzációsan jó alkalom, hogy általános ház körüli lomhoz - kacathoz és háztartási eszközökhöz jusson, a valós ár feléért vagy negyedéért, szerencsés esetben még kevesebbért. Lom az eladónak, kincs a vevőnek. Írtam is már régebben erről, és akkor szent meggyőződésem volt, hogy már ettől olcsóbban hozzájutni "kincsekhez" nem is lehet.



De! Természetesen fokozható a dolog, természetesen miért is ne lenne, bár szerintem teljesen sajátságos és abszolút helyi dolog itt Cairns-ben, ugyanis más városban még eddig nem találkoztam ezzel a dologgal. Igaz ugyan, hogy csak Brisbaneban és Gold Coaston jártam még csak eddig!

Sok esetben kedvem és lehetőségeim szerint handyman munkákat is végzek, mikor mit gördít lehetőségként elém a sorsom. Ilyenkor ugyebár ház körüli teendők tornyosulnak föl, amihez is olyan "szakember" kell, aki szinte mindenhez ért egy kicsit. Semelyik nem szakmája ugyan, de hát talpraesett magyar a jég hátán is megél. Ezek a javítgatási munkák valóban sokféle szerszámot és alkatrészt és kelléket igényelnek. Kell legyen minden olyan dolog a kocsidba, hogy bármely problémát megold. Ha nincs, vagy ha valamiből új kell, akkor irány a bolt. Ebben a szakmában próbálunk mindent olcsón és rugalmasan megoldani, és ez a folyamat oda vezet, hogy jártamban - keltemben sokféle lom és kacat kincs lehet a számomra. Ezért is járok rendszeresen garázsbazárra. Nem azért, hogy még több cuccot feltornyozzak a kis raktáramban, hanem azért, hogy alkalmasint legyen hová nyúlni, ha kell valami, és ne kelljen újat venni mindenből. Ezzel jelentős mennyiségű dollárt spórolhatunk meg, természetesen öröm ez az ügyfélnek is, hiszen sokkal olcsóbban történik a javítása, mintha mindenből újat kellene vegyen, és persze öröm a saját zsebemnek is, hiszen spórolhatok.

A városnak egy nagy szeméttelepe van, jártam már ott, nem sokkal utána, hogy ide költöztünk és dolgozni kezdtem egy padlócsiszoló magyar fiúval. Egyik háznál kidobták az összes padlószőnyeget és az alatta lévő deszkákat csináltuk meg szépen. Nem kell a por a régi koszos padlószőnyegből, mondta a tulajdonos. A felszedett szőnyeget aztán, ami tényleg régi volt, kivittük a sz.telepre. Akkor nagyon tetszett, hogy mennyire kulturáltan meg van oldva a lerakása a dolgoknak. Egy nagy félig nyitott placcra kellett betolatni és az egy szinttel lejjebb lévő feldolgozóba ledobálni mindent. Teljes tisztaság és higiénia volt mindenfelé. Gyorsan végeztünk, és mentünk is. Egyikünk sem tudta, hogy ott shop is van! Aztán később már Bálint komámmal sokfelé jártunkban - keltünkben elhaladtunk a hatalmas épület mellett, és Ő mondja nekem, hogy jártam-e már itt, de nem lerakni, hanem a heti egy napon, amikor is bárki bemehet egy nagy placcra, és onnan fillérekért bármi megvehető. Ho-hóóó! Hogy is? Ezt nem tudtam, na de akkor jöjjünk el következőleg. Oké, csütörtökön ott is voltunk, fél 9 kor nyitnak kaput.

Éppen iskola szünet is volt aznap. Ismeritek azt, hogy milyen az, amikor megnyitnak egy új bevásárló centrumot, vagy nagyobb, új boltot, vagy valahol szenzációs leértékelés van és ezért nyitásra rengeteg ember odatódul a kapuba. Bizonyos szinten ez érthető is lenne, egy boltnál. De egy szeméttelepnél .................


Nem számoltam meg az embertömeget, mert nem is tudtam volna, de tuti hogy legalább 200 ember várakozott türelmetlenül, hogy megnyíljon álmai kapuja. Az egész terület csupán drótkerítéssel körbevett hatalmas placc, tehát kívülről is jól belátható, ha körbesétál valaki. Ezt a leendő vevők már nyitás előtt fél órával szisztematikusan meg is teszik, van aki szorgalmasan jegyzetelve és precízen memorizálva határozza meg a helyet, ahová "ROHANNIA" kell, amikor kinyitják a kaput. Mert kérlek szépen éppen ez történik. Az addig aránylag nyugodtan álldogáló tömeg, közeledvén a nyitás pillanatával arányosan, egyre türelmetlenebb lesz, és az addig 1-2 méter tisztes távolság is teljesen elfogy a kapu előtt. A nyitás előtti közvetlen pillanatokban a közvetlen kerítés előtt állók, már szinte felkenődnek a kapura, a hátuk mögött nyomakodóktól. Aztán megnyílik a szentély......

FUTÁÁÁÁÁÁÁÁÁS !!!!! Egy igazi burleszk filmbe illő jelenet kezdődik ekkor. Mint az őrült hangyák, mindenki szétreppen és eszeveszett rohanásba kezd, hogy eljusson az álmai és vágyai értékes tárgyához. Ez a feladat azonban nem túl könnyű, ugyanis megnehezítik a többiek is, akik szinte kenguru ugrással is képesek leküzdeni bizonyos tereptárgyakat, mert ugye itt minden lom le van hányva a földre, nem kis gondot okozva a köztük közlekedni próbálóknak. Célszerű itt óvatosan közlekedni, pláne ozzi papucsban, mert könnyen sérüléseket okozhatnak a lomok. De ez most nem számít vetélytársaink szemében. Megbolondult mindenki! A cél, mielőbb eljutni a kerítésen kivülről bekalibrált helyre és megszerezni a kincset, persze mások előtt. Mókás a dolog, mert hát egy szeméttelepen vagyunk.

Mi ketten hagytuk a tömeget behömpölyögni, a gyerekeket berohanni. Én csak fotóztam óvatosan párat, úgy hogy lehetőleg ne vegyék észre, bár kisebb gondjuk is nagyobb annál most a népeknek, hogy engem figyeljenek.

A következő probléma a kincskeresők számára, hogy a megszerzett értéket megőrizzék és magukkal vigyék, mert ha őrizetlenül hagyják, nos ez esetben mások azonnal lecsapnak rá. Ezért aztán pár perc múlva az eddig szabad kézzel berohanó embertömeg átalakul, hátán, kézben ,vállon vagy fejen cipekedő, terheitől rogyadozó, görnyedt emberekké. Mint a "lóvári" cigányok, amikor beszerző körúton vannak. Van olyan, aki nem bírja elvinni a megszerzett cuccost, ezért ott ül rajta, vagy fogja. El nem engedi egy pillanatra sem. Megfigyeltem, hogy a rutinosabbak már felkészültek erre a jellegű problémára is, pláne most kapóra jöttek a gyerkőcök, akik szabadságon voltak. Kijött az egész család, és a fő kincs beszerző minden olyan tárgy mellé, amit nem bírt azonnal magával ragadni, odatámasztott egy gyereket, hogy őrizze azt élete árán is.

Mások már felkészültebbeknek tűntek, előregyártott öntapadós címkével a kézben portyáztak, és amire szükségük volt, arra azonnal ráragasztottak egy cetlit, hogy "SOLD" (eladva). De ugyanazzal a lendülettel máris tovább nyomultak, több cetlijükkel a kézben. Elvileg a vásárlás folyamata az volna, hogy van 2-3 helyi ember, akiknek az a dolga, hogy ha neked kell valami, szólnod kell nekik és ők ragasztanak szürke szalagot a dologra, hogy el van adva. Na de ez nem is működik igazából rendesen, mert egy villanás alatt annyi dolguk lesz, hogy nem érnek rá ide-oda mászkálni, ahová hívják őket. A leleményesebbénél azt is megfigyeltem, hogy ha már lekésett valamiről és címke volt rajta, azt azonnal a zsebéből elővarázsolt kis bicskával le is kaparta, és már vitte is a "pénztárhoz". Na, mert hát itt olyan is van kérem! De ne olyan puccos kasszára gondoljatok, áááá....... dehogyis! Egy 110 kilós tenyeres-talpas menyecske a főgóré itt, mondhatnánk azt, hogy Ő a kakas a szemét telepen. Nagysága a kijárati kapunál áll, mint a cövek, ahol aztán senki fia ki nem surranhat a nélkül, hogy azt ő észre nem venné. Mókás a fizetési folyamat is, mint itt szinte minden.

Kezedben a mai nap főnyereményével, közelítesz hozzá. Ha éppen nincs nála senki, akkor már messziről szemez a tárgyaddal, próbálja felmérni, hogy mit sikerült kiguberálnod, és hogy az mennyit is érhet. Mert itt kérlek hasracsapival megy a cuccos árának a megállapítása. Ő ránéz és azt mondja, 2 $ ! És kész, ez annyi! Mint annó az "átkosban", mikor még voltak bizományi áruházak és ott voltak "becsüsök"! Rájuk emlékeztetett e becses nőszemély.




Nos! Jó fél óra elteltével aztán kezd csitulni a forgalom. A telepen eddig szisztematikusan szétterített szemét, ja bocsi nem is szemét, hanem árú, hiszen ára van, kezd átvándorolni a kijárat köré, lassan kisebb hegyeket alkotva. Arra várva, hogy kifizessék, és ezután valami szállítóeszközzel elvigyék haza. Mert itt aztán kérem minden van, de ezeket próbáltam a képekkel illusztrálni. A törzsvendégek már tudják, hogy ide csütörtökönként már utánfutóval kell jönni, mert úgyis annyi lesz a cucc, hogy az egy személykocsiba aztán be se fér.

Próbáltunk egy gyors fejbeszámolást végezni, hogy kikalkulálhassuk azt, hogy mennyi $ jöhet itt egy csütörtöki napon össze. Számításba véve az áru mennyiségét, köbméterét, sokaságát, súlyát és az ezért elkért árat, hát erre a napra a telep bolti bevétele több ezer $ -ra rúghat. Tisztes bevétel, pláne akkor, hogyha azt vesszük alapul, hogy semmit nem fizettek az árúért, hanem még a város lakója fizetett érte, hogy elszállítsák tőle, vagy éppen ő hozza ide ki, de fizet a kapunál, hogy bejöhessen.

Túlnézve ezen érdekességeken, le kell írjam azt is, hogy mi is épp úgy a kurkászó tömegbe vegyültünk, mint bárki más. Amennyiben azt gondolnád kedves olvasóm, hogy alantas dolog szeméttelepi boltban vásárolni, tényleg fillérekért, akkor meggyőzlek az ellenkezőjéről. Nagyon sok 100$ maradt a zsebemben az által, hogy itt jártam már többször. A Magyarországi életszinvonalból kifolyólag, jelentősen eltérő értékrend van Ausztráliában. Hétköznapi tárgyakat és egyéb ház körüli dolgokat nem föltétlen azért minősítenek hasznavehetetlenné itt, mert valóban rossz. Ha valamiből új dolgot vesznek, attól a pillanattól a régi máris szemét! És az minden dologra vonatkozik, ami a hétköznapi életünkben körülvesz. Nem kezdek bele felsorolni, hogy mi minden használható még fel, mert iszonyat hosszú lenne a sor.
Persze valóban van olyan dolog is ami már semmire sem jó, de azt át sem hozzák ide, azt valóban feldolgozzák.





Így kerek a világ ugye. A természetben, az időjárásban és az élővilágban is megvan a körforgás. Na itt is. Amit a Josef hétfőn reggel kidob a kukába, azt a szemetes kocsi kedden elszállítja a telepre, ahol kiborítja egy vizsgálóbizottság elé. Ők szisztematikusan átnézik, és a még esetleg eladható dolgokat kiszedik. Szerdán aztán átszállítják ugyanannak a telepnek a másik felébe, ahol a shop van, és ott szépen elterítik a kerítésen belül. Gondolom rengetegszer fordulnak azalatt a pár nap alatt, amíg feltöltik a kincseskamrát. Csütörtök reggel aztán jön a sáskahad, és lerabolja szinte teljesen üresre a területet. Alex is megszerzi rég áhított levélfújóját,majd az áru kifizetése után bedobálja a kocsijába és hazaviszi. Amit a Josef kidobott a Saxon utca 8 szám alatti lakos hétfőn, azt az Alex három napra rá, csütörtökön hazavitte a Saxon utca 14 szám alatti lakásába. Ismételten mindenki nagyon boldog és elégedett lehet, esetleg a Josefnak tűnhet fel szombaton délután karonfogva sétálva kedves feleségével, hogy az Alex szomszéd épp olyan levélporszívóval takarítja az utcát, mint amilyen az övé volt és hét elején kidobott. Még fel is hívja a felesége figyelmét, hogy milyen furcsa, hogy éppen ott van ennek is a műanyag fogantyúja eltörve, ahol az övé volt, és e miatt dobta ki. Megállapítja magában, hogy a szomszéd is biztos hamarosan kidobja a szemétbe.




Hát itt zárul a kis történet, el is búcsúzom.......
Véget ért a móka mára, zárul Miki mókatára. De ha tetszett nemsokára visszavárhat: Jóska, Sára, Tercsi, Fercsi, Kata, Klára és valahány név a naptárba! Eljövök még hozzátok! Viszont látásra pajtások!