CHARLIE A KROKODIL !!!!!

Nos! Azt ugye tudjuk, hogy az emberi hülyeség határtalan, de tényleg! Ezt a kijelentést a mi baráti körünkben még fiatalabb koromban átformáltuk. Így hangzik : Aki hülye, az haljon meg. Kicsit morbid lehet, de csak gondolj bele jó mélyen a lényegbe, és rájössz, hogy igaz. De most be is bizonyítom Neked, sőt még valós tényekkel is alátámasztom. Teljesen friss a dolog, hiszen most történt. Lássuk .........




Emberünk Mr. Booker 62 éves (volt), a lelkem vietnami veterán volt. Két évet szolgált ott, túlélte a vietkongok gyilkos háborúját, lepattant róla minden golyó és még az ellenség bozótvágó kése is. Azt hitte a baromagyú, hogy ez már örökké így lesz, büszkén viselte is a "veterán" matricát a kocsiján is és a ruháin. Nyugdíjas lévén, hogy ne teljenek unalmasan a hétköznapok, nyakába vette az országot. Jó nagy és erős Mitsubishi terepjárója volt, komoly lakókocsit húzott maga után. Egy ilyen szerelvénnyel bárhol meg tudsz pihenni, mindennel fel van szerelve. Felesége Doris is is vele volt, együtt élvezték Cooktown és környéke természeti szépségét. egy camping-ban laktak, csupán 100 méterre az Endeavour folyótol. Szerda reggel volt, 8.30 körül. Készültek be a városba, ügyes-bajos dolgaikat intézni, minden már össze is volt pakolva, alaposan felkötve a csónak is a kocsi tetejére. Menetkész volt a szerelvény, de Mr. Booker még indulás előtt "gyorsan" leugrott a folyóhoz, hogy megnézze a korábban lerakott rák csapdákat, hátha bőséges zsákmánnyal teli látvány fogadja.
Utolsó útja volt életében, sem azt hogy mennyi rák volt a zsákmány, sem azt, hogy pontosan mi is történt, már senki nem tudja meg pontosan.



Doris már a kocsiban ülve várta a férjét vissza, de miután hosszú percek után sem jött, gyanússá vált a dolog. Ő is lesétált a kis folyó partjára. Természetesen közben ő is elhaladt a "több nyelven íródott" figyelmeztető tábla mellett, melyen sárga alapon, hatalmas piros betűkkel virít, hogy :
WARNING !!! Ember, ne menj a folyóhoz, még a partra lemenni is életveszélyes lehet, belemenni meg aztán teljes öngyilkosság. Tele a víz és a parti szakasz krokodilokkal. Ugye, bátor Ausztrál fittyet hány erre, hiszen ez csak a turistáknak szól.





A parton aztán kissé meglepő kép fogadta. A rákcsapda piros zsinórja ki volt ugyan kötve a fához, de a másik végén nem volt semmi. Sőt 2 méternyi zsineg feküdt a földön, ott elszakadt. A közvetlen környezetben pedig elég furcsa lábnyomok és bemélyedések voltak, mintha valami nagyobb tárgyal össze-vissza karmolászták volna a nedves parti talajt. A férjét sehol nem találta, hiába szólítgatta. Rémület fogta el, és segítségért sietett a kempingban lévőkhöz. Ezután jöttek a rendőrök, tűzoltők, légimentők, szakértők, ujságírók .....stb. A többit már tudjátok, mi van ilyenkor.
Keresés parton, vizen, mederben, hajóval és szárazon. Hozzáértők aztán már a nyomokból pontosabb információhoz jutottak. Krokodil nyomok árulkodtak, méghozzá nem is kis példányé.

A környék vadőre elmondta, hogy van tudomásuk egy nagyobb példányról, melynek Charlie a neve. Két éve egyszer sikerült befogni, akkor kapott is kis jeladót, amely alapján a pontos tartózkodási helyét meg is tudták állapítani teljes pontossággal. De idővel lemerült az akkumulátor a krokodil adójában. Így aztán bárhol lehetett a hüllő, senki nem tudta követni. A vadőr elmondása szerint legutolsó ismert környék, ahol sokszor feltűnt, az feljebb van a folyón, legalább két kilométernyit. De hát mi neki ennyi távolság, ha portyázni indul.

Több órás keresés sem vezetett eredményre. A holtest nem került elő, ami igazából teljesen természetes, hiszen akik ezekkel az élőlényekkel foglalkoznak, azok pontosan tudják, hogy a krokodil nem eszi meg az áldozatát, nem tépi szét és nyeli le. Dehogy tesz ilyet. Miután elragadta, behúzza valami folyóba bedőlt gallyak vagy farönkök közé, vagy alá, és megvárja, hogy a test oszlani kezdjen. Majd ezután falja föl. Tehát 1-2 hétig hozzá sem nyúl, eldugja, és higgyétek el, hogy nem felejti el hogy hová rejtette.




Mint ahogy azt is alaposan megfigyeli, ha valaki minden egyes napon, ugyanabban az időpontban és helyen jár le a folyópartra, hogy rákot fogjon. Ennél már jobban számára a táplálékot fel sem lehetne szervírozni, hiszen csak meg kellett várja a szokásos reggelt, és a kaja jött oda magától, szinte bele a szájába. Egy több mint 6 méteres gyilkológéppel szemben az embernek semmi esélye, se vízen, se szárazföldön. Mr. Booker lesétált a vízhez, hogy kihúzza a pár méterre bedobott keretes hálót, amely, hogy a víz ne vigye el, ki volt kötve egy piros zsinórral a közeli fához. A krokodil ekkor ronthatott ki a folyóból, persze közvetlen előtte, úgy mint annó, a Krokodil Dunde című filmben, amelyet már jó régen játszottak a médiák.
Egy villanásnyi idő csupán amíg a védtelen embert ez a hatalmas test és erő magával ragadja a folyóba. Ott azonnal pörögni kezd vele, amitöl az áldozat teljesen beszédül. Persze közben a víz alatt egyébként sem túl kellemes lehet a helyzet, pláne ha egy hatalmas álkapocs zárul az ember testére.



A krokodil kedvenc étele a folyami rák és a mangrove jack hal. Ebben a folyóban ezekből bőségesen csemegézhet, hiszen a hazája ezeknek az élőlényeknek. De hát ha ezt én is tudom, pedig pár éve lakok csupán ebben az országban, akkor egy őslakos hogy nem veszi figyelembe? Vagy úgy gondolkodik mint az egyszeri gyerek aki szétnézés nélkül megy át az úttesten és elütik. Mikor aztán megkérdik tőlle, hogy miért nem nézett szét, azt válaszolja, hogy tegnap se jött itt semmi:) Na valahogy így gondolhatta Mr. Booker is, hogy tegnap se volt itt semmilyen krokodil !!! A nem normális :(




De nem csak ő ennyire agyatlan, hiszen az ujság évekre visszamenőleg leközölte a publikus eseteket, persze csak amikről tudnak. Érdekességként elétek tárok némi statisztikát:

A Cairnsi vízvezeték-szerelő, Tom Bartlett vaddisznó vadászaton volt Kowanyama nemzeti parkban. Ez a hely szintén a kontinens északi részén van, ahol ugye a krokodilok élnek. Őt a térdén érte sérülés egy támadás során, de persze nem a vaddisznótól.








Jeff Tanswell 37 éves rendőr az előző helytől csupán elenyésző távolságra merészkedett a meleg óceán vizébe, hogy búvárszemüveggel és légzőcsővel gyönyörködjön a látványban. Őt a fején és a vállánál ért sérülés krokodil által.






Jai White járt pórul a Port Douglas-i vadasparkban, aki ott dolgozott ugyan, de mégsem volt elég elővigyázatos. A kezét harapta le az édesvizi krokodil, amely a közhiedelemmell ellentétben éppen annyi éles foggal rendelkezik mint a sósvizi, és épp oly veszélyes is.




Stefaan Van Thourmout, 24 éves Belga turista lábát harapta meg a krokodil, amikor is egy bottal piszkálta azt, mivelhogy azt hitte, hogy gumiból van, és csak turista látványosság képp van kitéve oda.







Egy 8 éves kislányt ölt meg a sósvizi hüllő, Tasmaniában a Blythe folyónál 2006 Július 8-án.






Nyugat Ausztráliában, Kimberley Coast-on, Broome városban egy 10 éves kislányt ért támadás, fürdés közben.






Megölte a krokodil a Darwini férfit, aki olyan helyen búvárkodott, ahol hemzsegtek a krokodilok. A hely 200 kilóméterre még északra a várostól, pedig már Darwin is nagyon veszélyes krokodilok szempontjából.





Egy 60 éves Townsville-i férfit tépett ki a kajakból a halálos hüllő, amely 3,8 méter hosszú volt. Pecázott a feleségével a megnevezett helyen. A tragédiát az asszonyka végignézte !






Geoff Bolitho 36 éves férfit támadott meg a krokodil, a fején és a kezén marta meg az áldozatát. A hüllő beugrott a csónakba és ott rágta meg az embert. 4 méteres sósvizi volt. Darwin kelet Alligator folyóban történt mindez. Még a folyó neve is Krokodil!!!








34 éves Brisbanei férfi, Andrew Kerr aludt a sátrában Cape Melville-ben, ami már szinte a kontinens északi csücskében van. Álmában a 4,2 méteres krokodil megtámadta, de megmenekült, mert a mellette alvó 60 éves nő, Alicia Sorohan ráugrott a hüllőre.





A 11 éves kislányt is megrövidítette a krokodil egy kéz hossznyival, mikor úszott a Margaret Bay on Cape York Peninsula folyónál. Ettől északibb település már nincs is Ausztráliában!





Brett Mann 22 éves férfit akkor kapta el a krokodil, amikor belgázolt a Finniss folyóba. Mindez Darwintól 80 kilóméterre történt.





Melville szigeten történt a dolog, ahol is a hölgy a sekély vízben kagyót szedett volna, de ebben megakadályozta a krokodil. Jól a hátába harapott.






Rövid kis cikkek, de emberi tragédiák. Legfőképp a felelőtlenség és tudatlanság okolható sok esetben, nem kimondottan balesetek ezek. Szinte minden esetben kísértve van a sors. De ez már a múlt.

Befejezésképpen egy nyúlfarknyi kis statisztika. Amennyiben összesítve vizsgáljuk az emberek ellen irányuló állatokkal kapcsolatos eseteket, akkor magasan vezetnek a lovak. Ők okozzák a leg több sérülést. Őket követik a kutyák, majd csak ezután következnek a cápák, kígyók és egyéb halak.
A krokodil támadások igencsak a sor végén kullognak, és a statisztikai számot a mostani esettel Charlie is bővítette!

Itt megnézheted a pontos helyszínt, ahol Mr.Booker utolsó útjára indult a folyóhoz, hogy begyűjtse a reggeli zsákányt. De a sors most úgy akarta, hogy a vadászból lett az áldozat.





View Larger Map

Itt pedig pár perces videót láthatsz a helyszínről, ahol nem túl rózsás a hangulat. Érződik a levegőben a halál szaga :(

A teljes cikk és képtár itt található :

http://www.cairns.com.au/article/2008/10/01/8111_local-news.html

KÓKUSZ KAPITÁNY !

Ha a fejedre esik, akár még agyon is üthet, belehalhatsz. Persze függvénye pár dolognak, a fa magassága, a dió nagysága és esetleg az ügyetlenséged. De mi európaiak nem estünk a fejünkre, azt meg pláne nem hagyjuk, hogy kupán vágjon egy nagy "coconut". De ami miatt mégis kell a dologgal foglalkozni, az az, hogy otthon nem volt még csak lehetőségünk sem arra, hogy alaposan megszemléljünk egy nagy fát, na és akkor még ott a termés. Kókuszdiót talán a tescóban láttam, a déli gyümölcsös részben, kis barnás dió, sárgadinnye nagyságú lehetett. Vettem is egyszer kiváncsiságból, nagy nehezen szétfúrtam, és beledugva a szívószálat, vártam a csodát. Egy szippantás után fancsali pofát vágtam, még azt is kiköptem amit felszippantottam. Életembe ilyen rossz ízt!!!! Én soha többet........!




Dehogynem :) Közben ugyan jó pár év eltelt, én el is feledtem a kellemetlen élményt. Úgy könyveltem el, hogy én még soha nem kóstoltam. Vörös földre érve aztán Brisbane-ban, közös szállón laktunk 2 hónapig páran, buliból aztán egyszer vettem egy diót a Coles-ban, jópofa volt, mert kis házikó alakúra volt fűrészelve. Inkább az alakja keltette fel az érdeklődésemet, mint a tartalma. Az ebédlőben aztán ezt is felbontottam, egy korty után ismételten megállapítottam, hogy ez a termés nem nekem teremtődött. Akkor még nem tudtam a titkot, amit aztán itt Cairns-ben tudtam meg.






Először jártunk a piacon, a barátom standja mellett egy vietnámi árus volt, aki a farmján termelt portékákat kinálta eladásra. Reggel lévén, rögtön Bálint nekem támasztott egy költői kérdést,
- Te! Kérsz egy friss kókuszdiót ? - amitől én azonnal frászt kaptam. Elmeséltem neki eddigi élmnyeimet, de azonnal lekapta a fejemet. - Ember, ez egy kicsit másabb, mint a bolti undormányok, gyere nézd meg! És tényleg, szép kerek, kisebb görögdinnye nagyságú volt a dió, még zöld szinű. Meg kell kóstolnod, meglásd nem fogsz csalódni. Hát legyen!

Maffia, mert ez a vietnámi fiú beceneve, felkapott egyet a sok közül, egy nagy bárdal lecsapta a tetejét. Ez neki két mozdulat volt, ez fontos tényező, jegyezd meg!!! A lenyakazott dióba beledugott egy szívószálat, valami kis lyukon, és máris a kezembe nyomta. Igyál ! Nem volt mese, szürcsölni kezdtem. Kellemes meglepetés ért, az íz picit furcsa volt, savanykás, de mégse. Igazából kókuszra nem is hasonlított, inkább pont jó izvilágú üdítőre. Kiszipkáztam a levet, de ezzel még a dolognak nem volt vége. Maffia ismét bárdot ragadott és egy csapással az üress diót ketté hasította, ami által feltárult a vastag burok mélyében a valódi dió, és a benne lévő még éretlen zselé szerű kókusz. Kaptam egy evőkanalat, és azzal könnyedén befaltam a nagyon finom és ízletes, de még éretlen kókuszt. Ettem, ittam és jól is laktam. Roppant nagy az energiatartalma a tejnek is és a kókusznak is. A történet itt véget is ért. Későbbi piaci napokon nem kértem, mert 2-3$ lett volna az ára.

- Azért akarok Cairns-be költözni, mert ingyen akarok enni mangót, és a kókuszt is magam szedem majd a fáról - hangzott el ez a mondat egy magyar fiú szájából. Elsőre nem is értettem, de mostmár rájöttem. Ebben a városban és környékén annyi mangó és kókuszdió fa van a közterületen, hogy a kijelentés reális volt. Ezekről bárki szedhet érett gyümölcsöt kedve szerint. Senki nem fog megdorgálni érte. Szezon közepén a fa alatt rohad meg a sok mangó, egyébként is csak szinte a túristák eszik, a helyieknek van otthon fájuk. A kókuszt pedig tiszta cirkusz leszedni. A part lent tele van kókuszfával, de az önkormányzat emberei precizen leszedik a diókat, nehogy valakit agyonüssön a lepottyanó dió. Ott nincs is termés egy fán sem, de másfelé, roskadásig minden fa. Pár hete találtunk egy fát egy távolabbi parti részen, ahonnan sikerült levadászni jó pár diót. Aprócskák voltak ugyan, nem akkorák mint a piacon, de tele voltak tejjel és finom zselés kókusszal. De elfogyott. Aztán pár napja kocsiból megláttam a főút mellett egy nagy fát, tele dióval. Közelebb érvén aztán látom ám, hogy ezek HATALMASAK. Szinte ember fej nagyságú termések. Nagyon magasan is voltak. Nem birom én a kis létrámmal elérni. Otthagytam, de a gondolat nem hagyott nyugodni.

Kértem kölcsön nagy létrát, és alkonyatkor kimentünk levadászni a termést. Szétnyitva a létrát is alig értem fel a kis fűrészemmel, pedig az is kitolhatós nyélre volt felszerelve. Előzményként azért meg kell említsem nektek, hogy a dió szedés egyáltalán nem veszélytelen dolog. Nem elég hogy leeshetsz a létráról, de ha nem jól helyezkedsz, a lezuhanó dió jól meg is üthet, ha teljesen telibe talál, akkor tényleg meszeltek! Ezek pedig baromi nagyok voltak. Fürtökben voltak ráadásul, úgyhogy amikor elmetszettem a tövét és előttem zuhantak le, szinte süvített a levegő. A földre csapódva pedig akkora robajt csináltak, hogy beleremegett a föld is. Ha ott lett volna valaki...... :( Három fürt volt a fán, levágtam mindet. Becipeltük a csomagtartóba, ami tele is lett velük, pedig nagy kombi kocsi. Irány haza.

Azonnal kóstolni akartunk! Valami kis bárdom van, olcsó 2 $-os kínai vacak. A kis diókra jó is volt. Na de ezekre! Maffia a piacon két ütéssel behatolt a bejáratig, de nekem hevesen kellett csapkodnom vagy 20-at, közben vigyázva arra is, hogy ne szabadítsam meg magam valamelyik ujjamtól sem. Sikerült! Két szívószálat dugtunk bele, egyszerre ittunk, de nem bírtunk vele, annyi volt benne a kellemes tejből. Miután kiürült rögtön nekiláttam, hogy kettévágjam, ami nem is ment nehezen, de az eredmény az elmaradt, alig volt benne zselé. Kicsit csalódottak voltunk, de volt egy dió, ami már sokkal érettebb volt mint a többi, ez már barna színű és teljesen száraz volt. Én már el sem akartam hozni a fa alól sem, de Erika ragaszkodott hozzá. Lötyögött benne még valami. Hát valóban kár lett volna ott hagyni.

Ezt is lefejeztem és gyorsan inni akartunk belölle, de fancsali ábrázat jött létre az íztől. A tej már nem volt iható, poshadt íze volt. Kiöntöttem a kis lyukon. Na majd most egy hasítással szétütöm, gondoltam. Egy frászt. Legalább negyed órát kardoztam, mint annó Bruce Lee valami régi szamurájos filmben mire eljutottam a dióig. Annak a hélya pedig olyan kemény volt, hogy lepattant róla a bárd.A kutyafáját neki, hát mit rejtegetsz itt bent barátom ? Jó kis éles kézifűrészem van, azzal láttam neki, miután belekapott már vitte is mint a vajat. Könnyedén kettévágtam, tele ment ugyan a belseje fűrészporral, de vízsugár alá tartva azonnal ragyogó tiszta lett. Megláttuk a belsejét és mindkettőnknek tátva maradt a szája. Ezt a gyönyörűséges dolgot..... és milyen illata volt ! Közel két cenit vastag friss kókuszt kaptunk ajándékba a diótól. Eddig is szerettem a reszelt kókuszos süteményeket, anyukám nagyon finomakat csinált otthon. De amilyen íze ennek volt, az nem hasonlított a kiszáradt reszelékhez. Nem csak hogy ropogós friss édeskés állaga volt, hanem még érezhetővé vált a kókuszolaj is, miután szétrágtam. Valami elképesztően finom csemegét kaptunk. Csak némán nyammogtunk, és néztünk ki a fejünkből, miközben rágcsáltunk. - Finom ? - Ühüm ! És ennyi volt a beszélgetésünk. Nagyon tömény és hatalmas kalóriával rendelkezik a nyers kókusz. Bezabálni nem lehet belölle, mert nagyon laktató.

De csak ebben az egy érett dióban volt kész termés. Barátomtól kérdeztem, hogy miképp lehet megállapítani, hogy melyik dió milyen stádiumban van. Azt a választ kaptam, hogy pár év és ránézésre pontosan fogod tudni, hogy mit rejt a dió belseje, ne legyél türelmetlen. Mindenesetre ez nagyon jó kis kaland volt és igazán tanulságos is. El is határoztam, hogy mindig lesz itthon pár dió, és az hogy az csak iható-e és zselés belsejű, vagy már "csak" a kókusz a hasznosítható, majd elválik. Közben eltelik pár év.....remélem!
Bye :)

Ui: Ráérős időmben felbuzdulva rajzkészségemen, készült el a kalapos és napszemüveges "KÓKUSZ KAPITÁNY" ! Később megettük.......

MELLÉFOGTAM !

....bár inkább a tudatlanságom áldozatává lettem, de nem csak én....De menjünk csak sorba. Keményen beköszöntött a tavasz, és az évszakkal együtt felpörgött a körülöttünk lévő élettér is. Mivelhogy télen érkeztünk ide, 4 hónapja, nem is igazán tudtunk viszonyítani, hogy milyen a többi évszak. Nekünk a tél is csodás volt, a maga nyugalmával és roppant kellemes időjárásával. Életem első tele volt, amikor is egy percet sem fáztam, fűteni tényleg nem kellett, de még a hálószoba ajtót és ablakot sem becsukni, éjjelre sem. Úgy gondoltam, hogy ha vége a télnek, és jön a tavasz, túl sok minden nem fog itt változni, csak kezd melegebb lenni és kész. Hát nem teljesen így lett.

Tegnap a Local News esti híreiben felhívták a lakosság figyelmét, hogy beköszöntött a meleg idő, mostmár éjjelre sem hűl vissza a levegő, sem a tenger vize. Sőt, melegszik minden. Ebből a tényből kifolyólag a meleg vizű kisebb öblök vizében már fel is tűnhetnek a Jellyfish-ek, melyek érintése mérgező lehet, sőt ha belegabalyodsz, akár bele is halhatsz. Szóval ha fürdesz, akkor legyél nagyon elővigyázatos, nézz szét magad körül. Továbbiakban előfordulhatnak mostmár a beach-on krokodilok is, mivelhogy hamarosan kezdenek párt keresni maguknak. Ugyanez a figyelmeztetés vonatkozik a kígyókra is, a házad körül, a kertedben megjelenhetnek, úgyhogy a lakás ajtót soha ne hagyd nyitva, mert simán bemennek a hüllők. Sötétedés után pedig lámpázzál, és nézd meg hová lépsz! A beach-on mostmár jelen lesznek az életmentők, és ki fogják tenni a védőhálókat, amelyekben kicsit biztonságosabban fürödhetsz, ha mégis a tengert választod.

Ezek az életbenmaradás szabályai! De persze vannak ettől kellemesebb dolgok is, és mint minden újdonság ezen a földön, ez is tanulságos. Felélénkült az eddig sem unalmas kerti élet. Teljesen uj madarak tűntek fel a fákon, uj hangokat hallatva. Az eddig ismertek is teljesen felpörögtek, hirtelen annyi munkájuk lett a fészekrakás miatt, hogy alig van idő a pihenésre és fürdőzésre. Minden madár sokkal hangosabb lett, állandó munkájuk lett a kis gallyak és száraz levélkék begyűjtése. Sok helyen a fák rejtekében feltűnnek az új fészkek, van aki teljesen elrejti, csak hosszas keresgélés után látható, van olyan aki felteszi egy kiszáradt fa legtetejére, nagyon magasra, és van olyan is aki karnyujtásnyira a földtől, egy kis bokorba fészkel. Egy szó mint száz, rettentően elfoglalt lett mindenki, és ettől az udvarunk olyanná vált, mintha egy madárházban laknánk. Legfőképp a madárdaloktól van ez a filing, de az állandó forgalom is jópofa.

Vannak ám olyan élőlények is, akik nem repülnek, hanem a földön élve mutatkoznak, főleg éjjel. Eddig még igazából nem is nagyon találkoztunk velük. Én elsőre sima és egyszerű békáknak neveztem őket, hiszen számomra az ég világon semmi különbség nincs kinézetre a normál varangyosoktól. De a szomszéd Peter kijavított, illetve kedvesen felvilágosított, hogy rosszul gondolom.Ezek ugyanis nem békák, hiszen fölfelé nem is tudnak ugran, csak előrefelé. Direkt betelepített hüllőkről van itt szó, melyeket a cukornádban élő kártevők elpusztítására honosítottak meg ezen a földön, aztán már annyira elszaporodtak, hogy a házak közé is beköltöztek. Bőrük teljesen mérgező, bármely állat megenné, el is pusztulna. Ők pedig mindent felfalnak a környezetükbe, persze bogarakra, lárvákra és ízeltlábúakra gondolok. Egyébként teljesen ártalmatlanok, csak éjjel mászkálnak, és csendben is vannak.

A történet úgy kezdődött, hogy esténként egy teljesen új hang vált rendszeressé, mintha valaki egy kis csattogó motort járatna, valamelyik szomszédba. 1-2 napig fel sem tűnt, de aztán erősödött a hang. Egy erős lámpával kimentem, hogy megkeressem a hang forrását. A kert túlsó végében van egy nagyobb kikövezett plac, asztalnak és széknek, de teljesen üres most. Hát ott ült a béka(én annak hívom és kész) a placc közepén, pofája felfújva, és ő adta az érdekes hangot. Bár közeledtemre és a fényre elhallgatott, de nem nagyon félt, el se ment. Egészen közelről szemügyre vehettem. Kicsit szétnézve aztán észrevettem, hogy nincs egyedül, hanem egy kisebb testű béka is van a placc túlsó végén. Na, akkor te lennél a leányzó? És akkor itt most nagy udvarlás kellős közepébe csöppentem éppen. Sorry!

El is hátráltam onnan, nehogy miattam ne jöjjön létre a frigy. Legalább kinyomoztam a hang eredetét. Másnapra aztán egymáséi lettek, a szomszéd medencéjét szemelték ki hitvesi ágynak, boldogan és mámorosan úszkáltak összeragadva órákon keresztül. De ez már két hete volt. A történet most máshol folytatódik. Tavasz lévén felbuzdultunk és vettünk paradicsom és paprika palántot, hiszen mindenki azt mondta, hogy itt ezek a konyhakerti növények ontják magukról a termést. Szépen el is ültettem őket, gondosan előkészítve a talajt a számukra. Meg is fakadtak, szépen erősödni kezdett minden növény. Barátunk itt jártakor szóba jött a paradicsom, ő azt mondta, hogy neki sose sikerült termésre bírni, mert valami bogarak állandóan lezabálták a leveleket is és a termést is. Szerinte talán kokrocs (csótány) volt.

Egy jó hete aztán arra lettem figyelmes, hogy kezdenek eltűnni levelek a paradicsomról, és lehullva találtam még kis, zöld termést is, aminek ki volt rágva a zöld húsa is. A francba ! Na majd én kiderítem ki a tettes, hiszen rá tudok nézni napközbe is, de világosban senki nem járt arra. Akkor majd éjjel vizslatok! Így is volt, esténként egészen későig kinéztem egy lámpával, hogy jár-e ott valaki. Egy kései alkalommal aztán látom ám, hogy ott ül az egyik tőnél egy béka, szépen lelapulva próbál beleolvadni a környezetbe. Hát kicsit morcos lettem. Hogy kifejezzem nemtetszésemet, egy kis bottal óvatosan fejbe kólintottam őt, hogy távozzon. Sebesen el is ugrott, de gondoltam, hogy visszajön. Később kinézve látom, hogy ujra ott van, de ez most egy másik. Nem rágott ő semmit, nem akart felmászni sem, csak ott lapult a földön. Újra fejbekólintás következett, mire lelépett a barátja után. De nem néztem széjjel alaposabban, pedig jó lett volna.

Napközben aztán 2-3 szor meglocsolom új növénykéinket, és látom ám, hogy lent a tőnél, ahol éppen a béka üldögélt, egy kis lyuk van a földbe, lefelé. Olyan mint amilyet a tücskök csinálnak otthon. Mi a fene.......? Valami bogár lakik itt, de mit tehetnék vele, meg mindek is. Én szentül meg voltam győződve arról, hogy a kártevőm a béka. Most utólag tudom, hogy a bogár a paradicsomom ellensége. Napokon keresztül, esténként a békákon vertem el a port, a kis karóval, persze nem durván, csak inkább noszogatóan. Pedig ők éppen azért ültek oda, épp a lyuk fölé, hogy ha jön a bogár lakmározni, azt ők szépen befalják. Így tehát én épp azt vertem el aki pont a barátom lett volna ebben az ügyben. Bevallom, melléfogtam.

Védekezési manőverként beszórtam a lyukba egy pici rovarirtót, hátha az segít. Most pár napja nem látok sem lyukat, sem békát a tövek körül :)))))

A napokban jöttem rá arra is hogy a kertünkben lévő medence, az tulajdonképpen "élménymedence" ! Eddig csak bosszantott a körülötte lévő és még fölé is hajló ágú fák, lehulló levelei, mert takarítanom kell a vizet minden nap. Pár napja kint bóklászok, és odahív a hátsó szomszéd, és kedvesen megkérdezi, hogy tudom -e azt, hogy azok a fák amik a víz fölé hajlanak, és fullig vannak virággal, az mind MANGÓ fa, és rengeteg termése lesz november-december környékén. De itt a kertem legvégében is ajánlja, hogy takarítsam össze a földről a leveleket és gallyakat, mert a nála lévő tizen éves fa ágai jócskán átnyúlnak, szinte a fele, és arról is több tízen kiló mangó várható, de akár még mázsa is lehet. Jajj istenkém, én ezeket a dolgokat nem is tudtam. Nagyon megörültem a hírnek, össze is szedtem minden kerti szemetet onnan. Végre megtudtam, hogy milyen is a mangó fa, nem gondoltam volna hogy a kertünkben is az van. Mostmár tudom és járkálva mindenfelé a városban látom, hogy rengeteg közterületen lévő mangó fa van, telis tele virággal, de olyan is van, amelyen már rengeteg kis mangó van. Biztos ez másabb fajta mint a nállunk lévő.

Visszatérve a medencénk megnevezésére, átkeresztelve tahát élménymedencének azért lett, mert mekkora élmény lesz ha a nyár közepén békés fürdőzés közepette egy érett mangó esik a fejedre :-))) Sose gondoltam volna, hogy ilyesmiről is fogok írni, de tényleg! A csodálatos ébredező és kivirágzó természet igazi pompás látvány, hiszen életem során még sose voltam tavasszal egy trópusi helyen. A Jacaranda fa is szerte a városban elképesztően hatalmas lilás fürtjeit tárja szemünk elé. Kihagyhatalan a frangipani fa sárga és lilás virága, melynek illata egyszerűen leírhatatlan. Ezt érezni kell, meg sem próbálom jellemezni, vagy mégis.........

Ebben az illatban benne van minden olyan harmónia, amellyel ha a tüdődet teleszívod, egyszerűen vidám lesz a lelked. Oly elbűvölően keveredik a citrom illat, a meleg vöröses ausztrál föld békéjével, nyugalmával, az eddig általad ismert leg kellemesebb illatok kivonatával és keverékével. Azt gondolog mikor orrod bedugod fenségesen pompázó szirmai közé, hogy soha többé már mást nem is akarsz érezni a hátralévő életed során. Elfeledsz minden bajt és bánatot, nem gondolsz már semmi olyanra, ami kedved szegné, hiszen a bódulat, amit -e kis virág okoz, teljesen átjárja minden porcikádat. Mint egy gyorsan ható intravénás nyugtató. Pár szippantás után már a lábod kisujjában is bizsergés van tőlle, szinte elbódít és lebénít. Derengő émelygésed gyöngéd imbolygássá válik, de ha ekkor kicsit eltávolodsz orroddal szirmai közül, azonnal érzed, hogy vissza kell térned ebbe a pompás illatországba. Kínok kínja elszakadni tőlle, szinte égeti a légutaidat a hagyományos levegő, azonnal jelentkezik az elvonási tünet, amely belülről dörömböl, hogy MÉG AKAROM!! Azt hiszem, hogy ennek a virágnak kijár a jelző, hogy az "ILLATOK KIRÁLYA". Azt is feltételzhetjük róla, hogy bóditó hatásával akár még gyógyítani s lehetne, hiszen minden adottsága megvan hozzá, teljesen egyedien hat a szervezetre.

Szépséges virágok tömkelege mindenfelé, feléről sem tudunk semmit, de így is nagyon kellemessé teszik -e környezetet. Nem is akarok már máshol élni !

A nap mostmár annyira jó melegen süti a földet, hogyha kövekkel burkolt helyre lépsz mezítláb, akkor bizony nagyon megégeti a csupasz talpadat. Ha a kerti slagod csak úgy ki van téve az udvari pázsitra, a napra, nos ez esetben ha megnyitod a vizet, a forró víz ami először jön még a csőből, az képes leégetni a bőrödet. Saját tapasztalatom :( Ha nagyobb fazékban főzöl esetleg több napra előre egy jó levest, vagy pörköltet, és miután elkészült, bizony legjobb esetben 6-8 óra múlva fogod tudni betenni a hűtődbe, mert egyszerűen nem hűl el. Ha estére lett kész, akkor majd csak másnap délelőtt lesz kéz meleg. Itt tényleg elmondható, hogy "minden" jó meleg. Te magad is annyira átmelegszel, egészen a csontjaidig, ízületeidig. Bizton állíthatom, hogy a teremtő jókedvében hozta létre ezt a helyet.

Örömmel írtam le ezt a kis történetet, hiszen körülöttem is minden jókedvű és boldog. Kivéve talán a békát, mikor fejbe kólintottam párszor, és ő nem értette. Bye :-)

Az Értelmetlen Halál Angyala......avagy

soha se legyünk gyorsabbak, mint az őrangyalunk!

Hogyan halunk meg balesetben?


Pista bácsinak, a száztíz kilós, nagydarab, joviális alkoholistának volt egy különös szokása: szeretett beszélgetni a halottakkal. Pontosabban fogalmazva szeretett beszélni a holttestekhez. A kórházban éjjel és kora hajnalban volt a halál fő műsorideje.

Ha szólt a csengő, feltápászkodtunk a szolgálati vaságyról, fehér cérnakesztyűt húztunk és a biciklikerekű kiskocsit tolva kóválygó fejjel elindultunk teljesíteni a munkaköri kötelességünket. A vidéki kórház proszektúrája földszintes, öreg épületben volt. A bejárattól jobbra sorakoztak a hűtött tárolók, a baloldali ketrecekből pedig több száz fehér patkány figyelte az egy szál hatvanas izzó sápadt fényében vörösen varázsló szemekkel, ahogy az aktuális halottat némi csörgés-zörgés-szuszogás kíséretében elhelyezzük a tepsiben, és rázárjuk a vasajtót.


Amikor véget ért a munka, kezdődött a szabadidő hasznos eltöltése: Pityu bá’ sorban kihúzogatta a tepsiket, és mindegyik meztelen halotthoz szólt pár kedves mondatot. Aki látott már olyan holttestet, akihez életében nem fűzte ismeretség vagy érzelmi viszony, tudja, hogy olyan, mint egy ház, amiből végérvényesen és visszavonhatatlanul kiköltöztek. Tudta az én öreg kollégám is, hogy hiába minden szó, akihez beszél, már rég nincs itt, de csak mondta a magét műszakról műszakra.


Egyszer egy fiatal lány holttestét húzta elő, aki közlekedési balesetben hunyt el. Túl gyorsan motoroztak a barátjával, meg is haltak mind a ketten, a lány a kórházba szállítás közben a mentőautóban. A jobb lába annyi helyen eltört, hogy csomót lehetett volna kötni rá, a teste tele volt zúzódásokkal, de a szőke hajjal keretezett, bájos arc sértetlen maradt, gondolom, megvédte a bukósisak.


Az öreg csak állt fejcsóválva a halott lány felett, és szelíden dorgálta: - Ejnye-ejnye, kislány, hát miért nem választottál magadnak normális barátot? Miért ez a száguldozó pöcs kellett neked, aki magával rántott a halálba? Tudod, mennyi jóból maradsz most ki? Gyerekeid lehettek volna, unokáid, bejárhattad volna a világot, most meg mész a föld alá. Apád-anyád sír utánad, rájuk se gondoltatok, pedig nem normális dolog, hogy a szülőnek kell eltemetnie a gyermekét!


A tepsihúzogató-halottbúcsúztató szertartások után a vaságy szélén üldögélve még koccintani kellett a halottak egészségére az öreg sámánnal egy-két-sok korty NAGYON olcsó rumot a titkos készletből, aztán aludtunk a következő csengetésig. Annak a lánynak az arca ma is kísért, azt hiszem, ő lett számomra az Értelmetlen Halál Angyala.

Később műtőssegédként is dolgoztam, baleseti sebészeten is, hogy ott miket láttam, nem részletezem. Ha részletezném, ilyesféle fejezetek következnének, csupa olyan emberrel a főszerepben, akik nem gondolták volna, hogy ez velük is megtörténhet: földdel teli nyílt törések, leszakadt végtagok, szétroncsolódott arcok, nyílt koponyatörések alatt remegő agyvelő. És minden fejezetben ömlene a vér, sötétpirosan, átáztatva a műtőben a lepedőket, átitatva a törléseket, átütve a vastag kötéseken.

Ehelyett azonban most inkább forduljunk a tudományhoz, hogy megtudjuk, hogyan halunk meg balesetben. Egy amerikai orvos, Sherwin B. Nuland írt egy könyvet, Hogyan halunk meg? címmel, ami 2002-ben magyarul is megjelent. Ebben külön fejezetben taglalja a baleseti halálozás típusait. A könyvből kiderül, amit valahogy eddig is sejtettünk: meghalni nem egy fáklyásmenet, minimum kellemetlen, ám tipikusan inkább durván fájdalmas és/vagy rémületes folyamat, attól függően, milyen úton érkezik el az ember a haláláig.

A sérülés miatti halálozás a doktor szerint háromféle lehet: azonnali, korai és késői típusú. Az azonnali halál a sérülést követő néhány percen belül bekövetkezik, az agy, a szív, a gerincvelő vagy a nagy véredények súlyos roncsolódásának következményeként. Tehát: durván lefejeljük a kormányt, az ütközés miatt bekövetkező irgalmatlan lassulás letépi és összezúzza a belső szerveinket, a motorkerékpárról lerepülve kitörjük a nyakunkat, palacsintává lapít egy kamion, autóstul több darabra vág egy vonat. Béke porainkra, jöhetnek a takarítók. A statisztika szerint a baleseti halálozások fele ebbe a kategóriába tartozik.

A korai típusú halál (30 %) a sérüléstől számított néhány órán belül következik be. Az okok nagyjából ugyanazok, mint a hirtelen halálnál, csak a sérülés jellege, erőssége miatt kicsivel több időbe kerül, amíg a szervezet feladja a küzdelmet. A sérültnek annál nagyobb az esélye a túlélésre és a legalább részleges felépülésre, minél gyorsabban minél jobb kezekbe kerül. Az első óra ebből a szempontból kulcsfontosságú, ezért is hívják arany órának. Alapfeltételek az azonnali szállítás, a képzett és tapasztalt egészségügyi személyzet és a jól felszerelt műtő.

Persze, még így sem sikerül megmenteni mindenkit, gyakran előfordul, hogy az idővel való versenyfutást a halál nyeri. Ekkor van az, hogy sok kíváncsi áll fölöttünk, de senki nem mer hozzánk nyúlni, páran azt figyelik sunyi szemmel, mit lehetne elemelni a ripityára tört kocsiból szanaszét szóródott személyes tárgyaink közül. Ha szerencsénk van, időben megjön a mentő, akik azzal kezdik, hogy a szebb jövő érdekében sok fájdalmat okoznak, úgymint törött végtagok mozgatása, infúziós tűk beszúrása, intubálás, mellkas gyömöszölése bordatörésig, ha kell. A kórházi műtőben véres jelenetek következnek, bár ezeket többnyire mesterséges altatásban töltjük, amiből azután vagy felébredünk, vagy nem.

A késői halálozás (20 %) áldozatai hosszabb szenvedés után, napokkal, vagy gyakran hetekkel a baleset után halnak meg. Nem is gondolnánk, hogy az ilyen exitusok mintegy nyolcvan százalékát nem maga az elszenvedett sérülés, hanem az annak következtében fellépő fertőzések, valamint tüdő- máj-, vese- és szívelégtelenségek okozzák. Az ilyen emberek megússzák a korai halálozást, de többnyire súlyos műtéteken esnek át, hogy a belső vérzéseiket megszüntessék, a belső és külső sérüléseiket kezelhessék.



Sokan meggyógyulnak közülük, sokan azonban az orvosok minden erőfeszítése ellenére meghalnak: néhány nap elteltével belázasodnak, megugrik a fehérvérsejt-számuk, és vérmérgezést kapnak, amely a legerősebb antibiotikumoknak is ellenáll. Ha tályog vagy sebfertőzés idézi elő a szepszist, a genny eltávolítása után jó esély van a gyógyulásra, ám sokszor nincs behatárolható góc, és az ilyen betegek tünetei fokozatosan súlyosbodnak. A sérülés után úgy egy héttel bevizenyősödik a tüdő, légzési nehézségek adódnak, csökken a vér oxigéntartalma. A tüdőt a vese és a máj követi, mert a kiválasztó szervek egyre reménytelenebbül küzdenek a szepszis miatt felszaporodó méreganyagokkal.

A sors iróniája, hogy a testben elszaporodó mikrobák egy része korábban egyensúlyban élt a gazdatesttel, a húgyutakban, a bélrendszerben és a légutakban. A szervezetben kemény csata folyik, amely azonban egyre inkább vesztésre áll, a létfontosságú szervek sorra felmondják a szolgálatot. Ha három vagy több megadja magát, a tipikusan két-három héten át tartó szenvedés vége általában halál. Nuland doktor szerint a szeptikus sokk miatt leépülő betegek kínszenvedését még gyakorlott, rutinos orvosoknak is nehéz végignézni.

Hogy a vérmérgezés forrását megtalálják, vizsgálatról vizsgálatra hurcolják a fokozatosan romló állapotú beteget, miközben erős antibiotikumokkal és más gyógyszerekkel bombázzák. A májelégtelenség sárgaságot okoz, a veseelégtelenség miatt sokszor dialízis következik, ám hatástalanságukat látva már maguk a betegek is kételkedni kezdenek a kezelésekben. A folyamat súlyosbodásával a legjobb specialisták is előkerülnek, akik különféle gyógymódokkal kísérleteznek, többnyire csak újabb szenvedéseket okozva. Ha szerencséje van, akkor a haldoklónak a végső fázisról már nincs tudomása, eszméletét veszti, vagy kómába esik.

Ha tudnánk, hogy a halál csak ajtó, mely egy boldogabb szellemvilágba vezet, ahol találkozunk előttünk elhunyt szeretteinkkel, vallástól függően Jézussal, Mohameddel, Buddhával, és Isten szeretetének örök fényében és melegében fürödhetünk, könnyebb szívvel ugratnánk egymásnak a közutakon, bár meghalni még akkor is kellemetlen lenne. A haldokláskutatók sok olyan emberrel készítettek interjút, akiket klinikai halál után hoztak vissza az életbe. Egy részük semmire sem emlékezett, más részük viszont meglepően hasonló élményekről számolt be: kiléptek a testükből, majd egy alagúton áthaladva erős fénybe értek, amelyből mérhetetlen szeretet sugárzott.

Ekkor előlépett egy lény, aki gyakran egy közeli, már halott rokon alakját öltötte fel, és elmagyarázta nekik, hogy még nem léphetnek be a fénybe, vissza kell térniük az anyagi valóságba. Ezután megtették az utat visszafelé, belepréselődtek a testükbe, és magukhoz tértek. Egyesek szerint ebből arra lehet következtetni, hogy van túlvilág, és az ráadásul frankó egy hely, mások szerint ezt a filmet az oxigénhiány miatt fokozatosan leálló agy vetíti, gyakorlatilag ez a kikapcsolási üzemmód szép screenshottal, hogy legalább a halál kellemes legyen, ha már az élet olyan össze-vissza izé volt.

A vita mindaddig tartani fog, amíg nem sikerül nagyfelbontású, folyamatos működésű webkamerákat elhelyezni a túlvilágon. Konkrét bizonyítékok híján jelenleg csak azt mondhatjuk, amit Pityu bá’ és doktor Nuland: az öregedés eseménysorozata feleslegessé teszi, hogy magunkat, vagy másokat megöljünk, meghal mindenki magától is előbb-utóbb. A baleseti halál azért megrázó, mert nem természetes, idő előtt következik be, és megfoszt a teljes élettől, az utódok nemzésétől és felnevelésétől, és így megbontja a megújulás és a tökéletesedés ciklusát. A sérülés miatt halálozásnak nincs hasznos célja, és az áldozat és családja számára egyaránt tragikus.



És talán nem is a halál a legrosszabb, ami egy baleset miatt történhet velünk: gondoljunk bele, hogy saját meggondolatlanságunk vagy mások felelőtlensége miatt rokkantként kell leélni a hátralevő életünket – vagy hogy figyelmetlenségből, felelőtlenségből másokat teszünk nyomorékká egy életre. Gyorsan kiderül, hogy ugyan nem tudni, van-e mennyország, pokol viszont biztosan, és ráadásul spirituális ajtókon sem kell átkelni, hogy odajussunk, idejön az magától.



A közlekedés veszélyes üzem, sokmillió nehéz és gyors tárgy mozog földön, vízen és levegőben bolygószerte, amelyeket törékeny, sérülékeny lények irányítanak több-kevesebb sikerrel. Azt remélni, hogy egyetlen baleset sem történik, hiú ábránd, de arra igenis lehet törekedni, hogy mi magunk ne váljunk balesetek okozóivá, vagy vétlen áldozataivá. Ha nem türelmetlen kismalac módjára vezetünk, máris sokat tettünk ezért. Ha defenzíven közlekedünk, még többet. Soha se legyünk gyorsabbak, mint az őrangyalunk.


Bejegyzésem részben más lapokról összeszedett adatokból és jó adag fantáziából állt össze. Bye

Butcherbird (hentesmadár)

Egyszerűen írnom kell erről a kismadárról, hiszem hónapok óta a kedvenceim közé tartozik már :-) Minden nap megtisztel a társaságával, legnagyobb örömömre. Írtam már régebben a madarakról, persze az akkori tudásszintemen, ami azóta természetesen az idő múlásával jelentősen bővült. Többek között a "kismadár" -nak is köszönhetően, mert mi őt így hívjuk. Valóban kicsi testű, talán otthoni mércével mérve egy egészséges vadgalamb méretű. Nagyon szelíd, annyira hogy kézből is elfogad egy-két finom csemegét. Nagyon megnyerő kis pofácskája van, sugárzik belőle a kedvesség. Mindezt tetőzi a hangja, ami azt hiszem nem mindennapi, de hát hallhattátok is. Nagyon korán kel, szinte hajnalban és képes egész nap hallatni a hangját. Nagyon sok van itt belőle, közelben - távolban mindig hallhatóak. Képes nagyon hangosan is kiabálni, olyankor szinte egész testükben megremegnek, mintha apait - anyait beleadnának, hogy egymást túlharsoghassák. Ez is jól látható a videón :-) Annyira barátságosak , hogy ha nyitva marad lakás ajtó, vagy melléképület, nos akkor ők oda biztos belátogatnak, a kíváncsiság beviszi őket, és ha emberrel találkoznak, azonnal azt gondolják hogy ha kéregetnek kicsit, akkor annak meglesz az eredménye. Ez általában így is van. De kis magyarázatra szorul a neve, hiszen a hentesmadár mire is utalhat ?

Kedvenc étele természetesen a húsfélék, de elfogad szinte minden ételt, amit mi emberek eszünk. Ha piknikezni megyünk és a közelben feltűnik ő, szinte biztos, hogy hamarosan érdeklődve a vendégünk lesz. A képen barátjával, noisy minor-al láthatjátok. Szívesen bandáznak együtt, de ha így ketten vannak, igazi koncertre képesek. Amennyiben hagyjuk hogy teljesen közel jöhessen, akár a sós kekszet is ellopja az asztalról, de a salátát is magával viszi ételkiegészítésnek. Ha nem csemegézhet emberi ételekből, szívesen fogyaszt lárvákat, hernyókat és bogarakat. Nagyon jó nevelőszülő, fiókáit egészen nagy korukig eteti és tanítgatja. Persze ez idő alatt sem csendes, sem a kölyök, sem a szülő. Ahol ő ott van, azt mindig hangjával jelzi. Egy szó mint száz, pompás színfoltja ez a kis madárka az Ausztrál madárvilágnak. Igazán örülök, hogy pár sorban írhattam róla, hiszen nekem kedvenc madaraim közé tartozik, Te pedig legalább megismerhetted kicsit. Bye :)