Az ausztrál kisegér esete :)

Nem vagyok valami nagy alvó, se túl mélyen nem alszok, se túl sokáig reggel nem fetrengek! Igazából nem is bánom, hogy hamar kidob az ágy. Ha többet vagyok ébren, többet látok a körülöttem lévő világból. Mikor felébredek, kipattan a szemem és azonnal 100%-on is vagyok szinte minden tekintetben. Így volt ez a minap is egy késő őszi reggelen. Ez az évszak azért annyi magyarázatot igényel, hogy itt ilyenkor kora reggel 25 fok körül van a hőmérséklet, tehát hidegnek nyoma sincs. A madarak az első hajnali pirkadati napsugárral kelnek és természetesen rögtön rá is zendítenek aznapi mondókájukra. Sok féle van belőlük, nem sikerült még mindet megismerni. Addig is ismeretlenül fürdök a kora reggeli madár dalban, vagy inkább ricsajban néha.A házunkat rengeteg féle fa és nagy bokor veszi körül, úgy kell elképzelni, hogy csinálj egy tisztást egy sűrű erdőben, de ne nagyobbat mint a házad területe a kis kerteddel együtt, és oda tedd le a házat. Igazából ez itt a trópuson teljesen megszokott, elég sűrű növényzet van mindenhol. Így aztán amikor felkel a nap az óceán felől, elég sokáig kellemes árnyék van az udvarodon, a napsugarak csak a sűrűségen át kukucskálhatnak be. Igazán kellemes fényhatást képes létrehozni a pálmák közül kikukucskáló napfény, amint a szellő a fák leveleit finoman himbálja ide-oda. Mintha sok kis apró erős izzó fényének tömkelege próbálna átjutni hozzád, de az útjukat állandóan akadályozza valami. Ez által lesz az udvarodból egy csillogó pázsitú nagy zöld placc. Növeli a hatást a medence vízéről visszatükröződő fényözön. Ha csak egy mondatban kellene jellemeznem egy sétát itt, nos akkor az így nézhetne ki: Séta egy nagyon kellemes élményt nyújtó, fényárban úszó udvarban, a reggeli harmatos fűben, madárdalban, mezítláb!

Nézzük mi is történt itt az éjjel? Ősz lévén elég sok levél lehull mostmár a fákról, hiszen itt is újul a természet. De nem úgy mint otthon, az elsárgult vagy száradt levél helyére szinte azonnal kihajt az új és friss utánpótlás. Így hát kopár fa nincs. Itt nem alszik a természet, a megújulás folyamatos. Például a konyhai fűszernövényeket az év bármely napján elültetheted, de lehet ez paprika vagy paradicsom is. Mindegy, mindig megfakad és kihajt, majd terem. Erről ennyit. A tisztán tartott kertbe, pázsitra éjjel pár levél lehull, amit nagyon hamar össze lehet kapkodni, kis tornának is felér. Nagytakarításnak meg ott a levélporszívó, azzal még hajolgatni sem kell. Nézzük a medencét, a vízfelszínen szintén minden reggel úszkál pár éjjel landolt levél. Ennek összeszedésére hosszú nyelű kézi szűrő van használatba véve. Ezzel lenyúlhatsz a medence aljára is, a fenéken összegyűlt mindenféleség kiszedésére és persze üldözheted a fent úszó kis vitorlákhoz hasonlító leveleket. A medence tisztító rendszere egyébként minden nap több órán keresztül forgatja a vizet, lehalászik mindent a felszínről. De én megelőzöm ilyenkor. Közeledvén a medencéhez egy villanás alatt átpásztázza a tekintetem a területet, látom is hogy van pár kipecázandó zsákmány. Levelek......... illetve, hm!

Mi az ott a túlsó parthoz közel a vízen lebegve ???? Volt már különféle zsákmány, százlábú, különféle bogarak, hangyák, sőt még kis béka is. De ez messziről egyikre sem hasonlított. Érdeklődve közelítettem és lassan felismertem őt :) Egy kicsi egérke lebegett a vízen, illetve csak a feje volt kint a vízből, nyaktól felfelé. Teljesen mozdulatlan volt, mintha egy gyerekjáték lett volna. Négy lába a víz alatt széttárva, pont úgy mint egy műanyag játékfigura. De ez nem játék volt. Elég volt a szemébe pillantani, ott lobogott az élet tüze, de már szinte csak pislákolt. Nem mozdult még akkor sem mikor a közelbe értem. NEM MERT !! Nem tőlem félt, hanem attól hogy végleg elmerül, vagy ereje teljesen elfogy és nem bírja tovább a fejét fölfelé tartani hogy kapjon levegőt. Szerintem órák óta ott lebeghetett a felszínen, kimászni nem tudott, mert a medence széle le van kerekítve és egyébként sincs színig tele vízzel, annyival mindenképpen lejjebb volt a víztükör, hogy ő nem tudott kimászni semmiképp. A teljes kimerültség is látszott abból, hogy félelem a félelem leghalványabb jelét sem tanúsította, mikor közelítettem. Az egyébként szépen testéhez simuló szőre már teljesen szét volt ázva, minden szőrszála ezer felé állt.

- Hát te meg hogy a túróba kerültél oda kiskomám? - kérdeztem tőle. De ő nem mozdult. Na én gyorsan felkaptam a merítőhálót és óvatosan alámerítettem, de csak lassan, nehogy "halálra" rémüljön. Ahogy emeltem kifelé és szilárd talajt érzett a négy kis lába alatt, egyből kapaszkodni kezdett a körmeivel. Magamhoz húztam a hálót és a farkánál fogva kivettem és letettem egy kőre. Szegénykém szörnyen nézett ki, alig élt. A kimerültségtől teljes testében remegni kezdett, mint akinek vacognak a fogai. Alig bírt állni a lábain, billegett is mindenfelé. A kövekre még nem sütött oda a napfény ezért gondoltam, hogy átteszem egy naposabb helyre, de egyébként is el kellett tennem onnan mert egy zöld hangya már rá is telepedett a hasára és gondolom harapdálni is kezdte. Ő meg képtelen volt ez ellen védekezni. A farkánál fogva ismét felemeltem, ekkor nagyon cérna vékony hangon próbált cincogni párat, de nem túl jól sikerült, csak nyekergés lett belőle. Gondolom ehhez is minden nem létező erejét össze kellett szednie. Nem volt valami félelmetes szörnyeteg a hangja miatt. A hangyát egy gallyal eltávolítottam, kézzel nem akartam őt megfogni, nehogy megharapjon, bár erre igen kevés volt az esélyem. Nos egy kivágott fa kiszáradt rönkjére tettem le, ott már tudott kapaszkodni is rendesen, nem úgy mint a köveken. Jó ideig még figyeltem, hogyan próbálja rendbe szedni magát. A nap rásütött, veszélyben nem volt, itt kipihenhette magát. Ott is hagytam, majd kis idő múlva visszanéztem, még ott pihent. Később már eltűnt, remélem teljesen rendbejön, máskor majd vigyáz, hogy a nagy éjszakai rohangálásban nehogy újra belesodródjon a vízbe. Nem utolsó sorban pedig számítok rá, hogy nem felejti el azt, hogy megmentettem az életét, és nem rágja szét a házban a dolgainkat :)

A gekkók! Ha már ház körüli dolgok jöttek szóba, őket mindenképpen meg kell említenem. Lent délen, Gold Coaston is voltak ezek a kis aranyos gyíkocskák a ház körül és elvétve bent is. Ők ugyanis a plafon és falak rovartalanításáért a felelősek. Itt Cairns-ben, feljebb északra lényegesen többen vannak, gondolom a meleg miatt. A teraszunkon sötétedés után volt hogy 7 db gekkó pásztázta a plafont, várva egy kövér lepkét, legyet, vagy eltévedt szúnyogot. Persze a házban bent is vannak ezek a kis hangtalan hüllők, de ott nem sok élelem akad, kiköltöznek hamar. A minap bent a nappaliban a falon egy egészen picikét láttam, pár napos lehetett csupán, fél centi sem volt a hossza. Békésen belebámult az arcomba amikor egészen közelről megvizsgáltam. Nem félt, bár nincs is mitől tartania, az emberek nem bántják őket sose, hiszen segítenek a rovarok elleni harcban. Egészen megnyugtató időtöltés esténként kint a teraszon elüldögélve elbambulni azon, hogy milyen kis ügyesek ezek a villámgyors négylábúak. Sötétedés kezdetekor kezdenek előbújni a teljes biztonságot nyújtó lakhelyükről, a plafonra szerelt ventilátor fölső kupolájából. Azoknak a szárnyas rovaroknak nem túl sok az esélyük ha ők észreveszik, hogy landolt a közelben valaki. Akár 3-4 méterről is képesek egy villanás alatt ott teremni és máris "hamm"! De sokszor egymással karamboloznak, ha egy falatot néznek ki. Olyan is van, hogy egy nagyobb lepke is a látótérbe kerül, de az nem száll le, csak nekirepül a plafonnak sokszor és gyorsan egymás után. Nos, ilyenkor a legmurisabb a helyzet, mert elkapni nem tudják a lepkét, ahhoz kevés az idő, nem érik el. De keményen próbálkoznak és roppant kitartóak. Ilyenkor van hogy 3-4 gekkó küzd, rohangálva, hogy bekapja a zsákmányt. Dúl a csata a plafonon :-) Idővel aztán megvan az eredmény, mert a lepkét rettentően vonzza a fehér plafonra világító lámpafény, nem tántorodik el attól, hogy őt itt meg akarják enni. Egyszer csak landol, persze vesztére. Próbáltam csinálni közeli képet kis tappancsos és szinte átlátszó barátainkról, van hogy egészen jól szemügyre vehetőek, de ne feledjétek, ők nagyon kicsi hüllők!!

Nagy tücsök, de inkább hatalmas sáska! A hang, amire figyelmes lettem elég furcsa volt. Bent ültem a nappaliban, persze itt mindig tárva-nyitva minden ajtó és ablak. Minden nesz behallatszik, még a legkisebb is. Ha pedig valami egészen eltérő hang van, arra mindenképp felfigyelünk. Ez is az volt, nagyobb koppanások és szárnycsapkodás, meg zúgás. Persze már este volt, sötét. Ezt meg kell nézni! Kikukkantva először csak azt láttam, hogy valami tenyérnyi nagyságú rovarszerűség repked ide-oda, nekirepülve falnak, oszlopnak és plafonnak! Jó nagyokat koppanva lefejel mindent. Annyira be volt gyorsulva, hogy alaposan meg se tudtam nézni, nem időzött sehol sem. Hát elkapni aztán meg nem próbálom, azt sem tudom mi az!? Madárnak kicsi, rovarnak pedig nagy. Egyszer aztán lenyugodott, leült az oszlop oldalára. Azonnal fényképezőgépre kaptam, de lencsevégre nem tudtam kapni, mert mint közelítettem, ő azonnal továbbállt. Kicsit bosszankodtam és már éppen befelé indultam mikor nagy dacosan mégiscsak leszállt, mintha mondta volna : -Na tessék, fényképezzél ha akarsz! Hát meg is történt, egészen közel engedett, nem zavarta még a vaku fénye sem. Nekem semmi bajom a körülöttem lévő rovarvilággal, nem is félek tőlük és el sem rémíszt a látványuk. Sőt! Inkább rácsodálkozok a természet alkotta szenzációs életformára. A sáska pompás alkotás, kinagyítva olyan mint egy fantasztikus filmben lévő félélmetes szörny, akitől félni kellene. Persze ha ekkora lenne, mint mi emberek, akkor talán elgondolkodnék rajta, hogy ne menjek hozzá túl közel, de ebben a méretben teljesen ártalmatlan. Csak "zöldet" eszik, de abból rengeteget. Ha csapatostól lecsapnak egy termésre, akkor annak meszeltek, letarolják.
Ezt a nagy rovart csak akkor este láttam, se előtte és azóta sem. Eddig még soha nem találkoztam vele mióta itt élek ebben az országban. Úgy látszik hogy direkt azért mutatta meg magát, mert tudta, hogy most éppen a rovarokról fogok írni, és ő mindenképp szeretett volna szerepelni benne, megmutatni magát a nagyvilágnak.

Befejezésül még egy érdekes kép, a fények és szinek kellemes játéka és összhangja egy naplemente utáni képen. Pompásan látható a "hold udvara" amelyet valójában nem tud megvilágítani a napfény a föld takarása miatt, de mégis mennyire sejtelmesen látható. Mennyire érdekes, hogy a napocska szinte alig bukott le, a barátja a hold máris ott ékeskedik a látóhatár fölött. Mintha búcsúzóul integetne a napnak, hogy most ő következik :)
Szép napot - vagy éjjelt mindenkinek!!

...... a hétszáz forint !!!

- Te Egon, nem tudnál kölcsön adni hétszáz forintot hétvégére, hétfőn visszaadnám! - Bálint barátom ezt a kérdést tette fel nekem, péntek kora este. Akkor "Egon" volt a becenevem. Mivelhogy sülve-főve együtt voltunk, nagyon jó barátok, sőt még egy helyen is dolgoztunk, a gyulai fürdőben, mint úszó mesterek, ez a kérdés nem nagyon volt meglepő. Sokszor előfordult, hogy így kértünk egymástól kölcsön pár napra, amit persze később meg is adtunk. -Persze, adok szívesen, de ne kelljen kuncsorognom, hogy visszaadd, mert akkor neked annyi lesz! - Egy ötszázast és két százast oda is adtam. A fizetésem 4.600.- volt akkor egy hónapban, úgyhogy a 700 Ft igencsak jelentős mennyiségű pénznek számított. Eltelt a hétvége, de még a hétfő is. Nem találkoztunk, de ilyen előfordult, hogy kicsit hosszúra sikeredtek ezek a napok és majd csak kedd - szerda magasságában kerültünk elő. Még kedden sem akadtunk össze, de még szerdán sem! Hét közepén aztán már kezdtem kérdezősködni, hogy ki tud a komámról valamit, merthogy 5 napja nem láttam. Mivelhogy 1986-ot írtunk még mobiltelefon nem jöhetett számításba, hogy felhívjam megkérdezni, hogy hol is van éppen és mi van vele, azt sem tudtuk hogy mi az! Nem a pénz aggasztott, de hát csak nem történt vele valami, amiről nem tudok :( Hát nem kaptam sok infót senkitől sem. Hétvégére aztán már aggasztott a dolog, hiszen nem említette nekem, hogy bárhová is készülne, vagy csavarogni menne pár napra. Pénteken a strandon aztán a "bandából" valaki mondta, hogy a Bálint kiment Bécsbe, valami IBUSZ útra talán. Ő azt hallotta. Na végre valami, akkor minden oké, majd hazajön! Eltelt egy hét, majd még egy........ de nem jött. Mivel a korunkbéli fiatalok közül mindenki ismert mindenkit, így könnyű volt infóhoz jutni, de nagyon kérdezősködni sem kellett ha valamit valakiről meg akartam tudni. A hír jött magától. Így történt most is, jól emlékszem rá. - Te Egon! A Bálinték disszidáltak, nem is tudtad? Egy másik fiúval mentek ki Bécsbe, és leléptek a turista csoporttól. Na hoppá, azt hiszem akkori szóhasználattal mondva a "pofám leszakadt" ettől a hírtől. Huszonévesen, ha fiatalok összejöttünk, sokszor feljött szóba, hogy miképp kellene megváltani a világot, mit kellene kezdeni az életünkkel, hová kellene lelépni ebből az országból, csupán kaland vágyból. Csak növelte a téma érdekességét és különlegességét az is, hogy abban a korban nem is nagyon lehetett külföldre kijutni, pláne Nyugatra nem, csak szervezett IBUSZ úttal. Hallottuk, hogy voltak olyanok, akik csak úgy leléptek a kinti csoportból és nem jöttek vissza már. Tulajdonképpen 100%-osan nem is igazán értettük azt, hogy miért csinálnak emberek olyat, hogy itt hagyják az otthonukat, hiszen itt Magyarországon minden olyan jó. Mi itt akarjuk megváltoztatni az életünket, ide születtünk és itt van minden barát, szülő, csajok és a munkánk is. Disszidálásról talán konkrétan nem is beszéltünk, csak érintőlegesen, poénból ugrattuk egymást, hogy egyszer lelépünk majd innen meglásd, de ez csak huszon éves fiúk nagyotmondó versenyén egy tetszetős kijelentés volt. Tartalma a mondatoknak nem volt és megvalósítani sem akartuk igazán. Így aztán amikor belemondta valaki az arcomba ezt a hírt, hát igencsak nagyot néztem. Fölöttébb bosszantott a kölcsönadott pénz elvesztése is, de talán azon nem rágódtam sokáig. Inkább az elvesztett barát fájt jobban, hiszen oly sok marhaságot csináltunk együtt addig a péntek délutánig. Akkor és ott megszakadt bennem valami, csak álltam és néztem ki a fejemből, nem értettem meg mi is van most, de nem is érthettem. Egy huszonéves gyorsan regenerálódik, pláne ha sodorja az élet. Velem is ez történt, de ezt a kis történetet le kell írjam egy másik ember szemszögéből is, aki ez esetben egy lány, aki éppen a barátnője volt. Kriszti a neve.

A pulton sörösüveg kibontva, mellette pohárban félig sör. Kriszti előtt valami női ital lehetett, az is már csak félig volt, hiszen ott üldögéltek kis ideje már. Nem túl rég jöttek össze, de sok hete szemeztek egymással. Mindketten jó barátaim voltak, nagyon örültem, hogy együtt járnak. A lány is repesett a boldogságtól, úgymond madarat lehetett volna fogatni Vele! Sokat voltak együtt, ahogy idejük engedte, szinte mindig. A péntek estét is együtt kezdték. Már besötétedett és kezdett a bárban a forgalom is megnőni, nagy volt a jövés-menés. Így hát túlzottan nem tűnt fel senkinek az, ha valaki csak úgy kiszakadt a társaságból és pár percre kiment valami dolgát elintézni. Ők bárszéken ültek, megbeszélték az épp fontos dolgok egyikét. Kriszta ragyogott a boldogságtól, szép szemeivel többször is végigsimította Bálint gyerekes arcát. Azt hiszem boldog volt! Nem is gondolt semmi olyanra, ami nem illik a képbe. És mégis .................... - Te Kriszti, kiugrok ide az utcára, egy fiúval váltanom kell pár szót, jövök rögvest! - hangzott el a mondat Bálint szájából. Ezzel a lendülettel kiment az ajtón, félig hagyva a sörösüveget és a poharát az aranyló sárga nedűvel. Soha többé nem jött vissza !!!!! Kriszta nem aggódott pár percig, semmi feltűnő dolog nem történt számára. De negyed óra elteltével már hiány érzete volt, kinézett hát az utcára, de nem látta a barátját. Gondolta hátha hátul visszajött a bárba. Átvizsgálta az összes fakkot és helyiséget, még a wc-ket is. Nem volt sehol már akit keresett. Még valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag hajnal 3-ig ott ült a pultnál, aztán hazament. Hogy mi járhatott a fejében, sose tudjuk meg. Ez a dolog szintén azon a péntek estén történt, amikor én kölcsönadtam a pénzt Neki. Sőt! Talán az ital a pulton épp az én pénzemből lett kifizetve. Ezt sem tudjuk meg már soha sem. Idáig tart a történetnek ez a része.
Kriszta élete szintén magyarországon folytatódott és mái napig is ott él. Mint minden átlagos életút, az Övé is szépen alakult, férjhezment, gyereket szült, lakást vásárolt és jó munkája lett. Mindezeket akkor talán Bálintal képzelte el, Vele szeretett volna áthajózni az élete - e ciklusán, de a sors máskép rendelkezett.Szerintem soha nem bocsájtja meg, hogy otthagyta szó nélkül őt.

Ugorjunk 20 (húsz) évet! 2006 novembere. Ország: Ausztrália, város: Brisbane. Szintén péntek délután, illetve már este felé, hét körül. Telefon csörgés! Én vagyok a hívó fél. Nagy sokára felveszi a hívott a telefont, majd én kezdem a beszédet: - Halló! - Igen tessék - jött a válasz. - Te vagy az Bálint? - kérdezem én. - Ja, ja én vagyok, tessék!? Én: - Te! Kölcsön kértél pénteken délután 700 forintot tőlem és elfelejtetted megadni. Nem akarod még lerendezni a számlát, hiszen azt mondtad hogy csak pár napra kell és az meg már elmúlt. Erre Ő: - Milyen hétszáz forintot? Miről beszélsz Te? Ki vagy Te? Nem ismerős a hangod! Én: - Ejj, de feledékeny vagy, pedig azt mondtad hogy hét elején megadod. A fenébe, tudtam hogy nem kellett volna adnom Neked. Add meg végre és felejtsük el egymást!!!! Ő: - Hát hogy ki vagy te arról fogalmam sincs, én nem kértem tőled soha semmilyen pénzt. De mondd már meg HOGY KI VAGY TE????? Én: - Tudtam, hogy letagadod, de arra nem gondoltam hogy még úgy is csinálsz mintha nem ismernél. Francba!! Kis hatás szünet, majd válaszol: - Te! A fene egyen már meg, hát csak mondd már el, hogy ki vagy te, hát kutakodok a memóriámba, de se a hangod nem ismerős, és semmiféle pénzre nem is emlékszem. Én: - Nos akkor tekerd vissza az idő kerekét 20 évet, péntek délutánt keress az emlékezetedben, Gyulán a várfürdőben történt az ominózus kölcsönkérés, és egy darab ötszázas és két darab százas ütötte a markodat. Ez az én pénzem és most már kérem vissza, mert lejárt a kölcsönzési idő! Ha tudom hogy eddig kell, nem is adtam volna!!!!! Csend következett, szinte hallani véltem az agyában a zakatolást, ahogy keresgél az emlékei közt az én egykori barátom. Majd felcsattant: - Egon!!! Te vagy az??? Hát el se hiszem hogy hallom a hangodat, a franc a pofádba, de megszívattál. Húúúú, mi van Veled, mesélj már, hogy vagy, mi történt hogy felhívtál? Nagy öröm volt és jó kis keresztre feszítés, de megérdemli. Persze nem a pénzről szólt a dolog, hiszen még mi is csupán egy jó hónapja, hogy Ausztráliában voltunk, de én még otthon eldöntöttem, hogy ha már kijutok ide, hát Őt meg fogom keresni, bárhol is legyen ebben a "kis" országban.

Visszakanyarodva Gyulára, akkor este mikor kiment a bárból, egy taxiba ült, amivel kiment a vasútállomásra. Ott fel a vonatra, amivel elment Pestre, ahol másnap reggel szervezett IBUSZ úttal Bécsbe utaztak egy barátjával. Ott a csoportot faképnél hagyták és az ausztriai hatóságtól menedékjogot kértek, illetve disszidáltak. A kettőjük titkát senkivel nem oszthatták meg, ezért nem tudtam róla én sem és Kriszta sem. Otthagyott minket (is), mert jönnie kellett. Abban az időszakban egyébként sem volt tanácsos ilyesmiről beszélni senkinek sem, mert a falnak is füle volt. Ők bizonyára jól tették hogy eljöttek, csak nekünk ottmaradottaknak volt furcsa az eljárás módja. Ő volt a baráti körömben az első aki disszidált, a későbbiekben aztán szépen szaporodott a menekülők száma. Én maradtam és a Kriszta is. Éltük a saját életünket.

De újra Ausztrália! Első telefonbeszélgetésünk igencsak hosszúra sikeredett, ahogy oldódott az újdonság varázsa, úgy jöttek elő a régi dolgok, tucatjával. Nagy volt az öröm, mikor megtudta hogy Brisbane-ban vagyok már, a feleségemmel együtt, és még jó ideig itt is maradunk, mert a feladat egy suli elvégzése, ami legalább másfél év lesz. De ez akkor még nekem csak egy élmény volt a sok közül, hiszen "új magyar" voltam még Ausztrália földjén. Sok egyéb más dolog is történt akkor körülöttünk, amit fel kellett dolgozni. Beszélgetésünk végén úgy váltunk el, hogy néha dumálunk pár szót. Akkor még a személyes találkozásról nem esett szó, hiszen Ő Cairns-ben lakott, tőlünk közel 1800 km-re.

Teltek a hónapok, már Gold Coaston laktunk, amikor egyszer felhívott! - Te! Mondd, szereted a sült kolbászt, tudod olyan frissen töltött, igazi gyulai ízesítésűt?! Na ettől egyből megindult a nyálelválasztásom, hiszen itt olyat nem kapsz sehol, ha fejtetőre állsz akkor sem. - Hát hogy a menykűbe ne szeretném, de minek hergeled a gyomor nedveimet? - Na komám, akkor meghívlak téged és a nejedet egy sült kolbászos vacsorára, Brisbane-ba, szerdán este, ugyanis lerepülök innen, mert van ott kis dolgom. Ugye eljöttök?! - Ho-hóóó, már hogy a fenébe ne mennénk, mondd csak a címet és ott leszünk. Hát eljött a nagy nap, 21 év után találkozni fogunk. Csak úgy simán, egy egyszerű vacsorán. A megbeszélt időpontban mentünk is, de az utcára befordulva kicsit már izzadt a tenyerem, mint szűz lány az első randin , szól a közmondás. Már sötét este volt, az utca is nagyon gyöszötén volt kivilágítva, alig találtuk meg a házat. A sötét, nyitott kapu bejáróba tolattam már, mikor nyílt az ajtó, villany fény gyúlt. A belső tükörben láttam egy alakot, aki a lépcsőn lefelé sétált, a kocsink felé. Ejj...... azért vannak az életben nagyon érdekes és értékes pillanatok. Mit nem tud a sors létrehozni, ha izzasztó pillanatokat akar a szürke hétköznapokba. Kiszálláskor és kéznyújtás közben valamit gagyogtam, hogy jöttem a tartozást behajtani. Próbáltam viccesre venni a dolgot, gyorsan feloldani a pillanat feszültségét. A sötétben nem is igazán láttam Őt. Bemenvén a házba, a fénybe, aztán szemügyre vehettük egymást. - Te, jó rég találkoztunk!? Ez a mondat szinte mindkettőnk száját egyszerre hagyta el. Megöleltük egymást, úgy igazi "ropogtatósan" . A ház, ahol voltunk szintén egy magyar lakás volt, régi ismerősei voltak Bálintnak. Csak néztek a háziak, hogy mire ez a nagy öröm itt kettőnk között, hiszen ha két férfi találkozik nem szokott ennyire forró lenni a légkör. Aztán miután megtudták, hogy gyermekkori barátok voltunk és 21 éve láttuk egymást utoljára, nos akkor leesett az álluk. Nagy beszélgetések, közben leskelődő pillantások egymásra, hiszen az idő azért ennyi idő alatt tette a dolgát, mi sem fiatalodtunk. Nagyon finom vacsora következett, ő gyúrta a kolbászt otthon, rendes magyar paprikával. Hibátlan volt! Az emlékek csak úgy törtek elő, egymás után, a háziak sokszor csak néztek, hogy ezek micsoda vásott kölykök voltak huszon éves korukban. A történetek között aztán kilyukadtunk a napjainkig.

Ekkor kezdett el mesélni Cairns-ről, mostani lakóhelyéről. - Te Egon, mit fogtok csinálni ha itt végeztetek a sulival? Csak nem akartok itt maradni ebben a "bizi" (forgalmas) nagyvárosban? Ez itt nem a nyugalom szigete, azt tudjátok ugye? Én 21 év alatt mindegyik Ausztrál nagyvárosban laktam, volt ahol éveket is, de most már sehol nem laknék csakis Cairns-ben. Gyertek el egyszer, látogassatok meg, nem kell semmiről sem gondoskodni, szállás és kaja megoldott, csak repüljetek át! Nekünk még akkor ez elég furcsán hangzott, hiszen Gold Coast csodálatosan szép hely, meg hát még a környék is, akár még Brisbane is, bár kicsit tényleg zajos és forgalmas. Itt léptünk ozzy földre, nekünk ez még most a legszebb, Európa után. Még igazán nem is tárgyaltunk arról, hogy mit fogunk kezdeni magunkkal, ha vége a sulinak és felszabadulunk.

- Nem megyünk mi sehova komám, majd keresünk egy jó kis házat itt és elleszünk szépen - mondtam neki. Tekintve a mostani lakóhelyünket, nem úgy lett, ahogy akkor gondoltuk :) Három hónappal ezelőtt valóban "felrepültünk" és meglátogattuk őt Cairns-ben. Az még nyáron volt, jó meleg volt, esett is az eső, pára is volt bőven. Öt napot vendégeskedtünk nála, volt időnk kicsit körbenézni, mind a várost és külvárost egyaránt. Ez egy előző beírásomban pontosan le van írva.
Kirándulásunk végeztével aztán, miután visszamentünk Gold Coast-ra, átbeszéltük a dolgot és úgy döntöttünk, hogy elköltözünk ide. Valószínű hogy ez az ország legnyugodtabb nagyvárosa és ez is volt az, ami miatt ide jöttünk lakni. Az én kölcsönadott 700 Ft-om sorsa úgy alakult, hogy mivel eljövetelünkkor még marad Ferihegyen a pénztárcámban pár darab ezres, nos az egyiket odaadtam ajándékba a barátomnak, mivel még nem is látott ilyet. Mondtam neki, hogy sokat ugyan nem ér, még 10 dollárnyit sem, otthon meg aztán végképp értéktelen papír fecni most már. De Ő nagyon örült neki. Mókásan tekintve a dolgot, nemhogy megkaptam volna a hétszázamat, hanem még én adtam rá ezret :-) Jó üzlet ugye?
De hogy ne maradjon a történet befejezetlenül, miután megérkeztünk ebbe a városba és belaktuk a házunkat, előállt a barátom a következővel : - Te idefigyelj, van nekem itt egy nagyon komoly tengeri horgász orsóm, nem gyártják már, úgyhogy igazi különlegesség. És van hozzá egy nagyon komoly erős botom is, ezzel kivehetsz az óceánból szinte bármekkora halat, el nem törik. Úgy gondoltam Egonkám, hogy a kölcsönadott pénzt ezzel honorálnám, ha elfogadnád, azt hiszem hogy busásan fedezi még a kamatot is, ami az évek során rárakódott a tőkére. Húúú!!!! Tekintve pillanatnyi horgász felszerelésemet, ez igencsak komoly ajánlat volt, persze azonnal el is fogadtam, mosolyogva :-) Egymás tenyerébe csaptunk és mindenki nagyon boldog volt. Így alakult hát az én akkori 3 darab papír darabom egy komoly horgász felszereléssé, igaz közben 21 év telt el.
Értékelve a tényeket, jó befektetés volt, csak bátran kölcsönözzetek ti is a barátotoknak, csak előtte kérdezzétek meg tőle hogy tervez-e valami nagyobb utazást a közeljövőben és, hogy fogtok-e találkozni az elkövetkezendő 21 évben :-))))))))))) Szép napot mindenkinek!

Egy idézettel kezdeném : “A lélek öregnek születik, de megfiatalodik. Ez az élet komédiája. A test fiatalnak születik, de megöregszik. Ez az élet tragédiája.” (Oscar Wilde)



Az ember életében a változásokat mindenki a maga módján éli meg. Abban az esetben pedig ha az egész életed gyökeresen megváltozik, nos akkor történik az, hogy "kiver a víz" :-) Persze csak sajátságos módon értendő, hiszen személyfüggő hogy ki mennyire képes kezelni ezt a válsághelyzetet. De mindenképpen át kell élni úgymond kellemetlen napokat. Ha pedig ez a változás glogálisan átformálja az életedet, akkor erőssnek kell lenned, bátornak, bizakodónak, kitarónak és bármennyire is az egyik éned ragaszkodna a megszokott és jól bejáratott életformához, a másik énednek akarnia kell az újat. Változik az ország, a város, az utca, a lakás, a szobád és minden ami körülvesz. Te maradsz csak ugyanaz és eseleg még a kedvesed. De belül már Te sem......

Mikor eljöttünk és magunk mögött hagytuk Európát - M.országot, elmondhatjuk hogy életünk legnagyobb változásán mentünk keresztül. Nem volt könnyű, a szívünk legmélyén nem is biztos hogy akartuk, de a környezet és sok egyéb dolog rákényszerített. Nem volt más megoldás, illetve lehetett volna maradni is, de minek ? Az okokat mindenki ismeri, akit foglalkoztat a kivándorlás gondolata, ebbe most nem mélyedek bele. Az hogy nehéz volt akkor eljönni, nem is megfelelő kifejezés, hiszen több is volt annál. Olyan érzés feleleveníteni a hangulatát, hogy szinte beleborzongok mái napig is, és azt hiszem ez elkisér még jó darabig, talán életem végéig.

Mivel hogy ezekben a napokban ismételten változás áll be az életünkben, hiszen lezárul egy ciklus, kicsit értékelném az eddig eltelt időt. Talán úgy nevezném, hogy "inséges" , vagy "visszafogott életmód" de a legjobb lehet az "egyszerű" jelző. Mikor az életedben arra törekszel, hogy semmi komolyabb dolog ne történjen, csak teljen el ez az időszak, akkor szerintem próbálsz egyszerűen élni. Lehetőség szerint elkerülsz minden olyan dolgot ami be nem kalkulált terhet róna a mindennapjaidra. Nem költekezel, csak a szükséges dolgokat szerzed be, nem utazgatsz túlzottan. Mégis próbálod beszinezni az életedet, hiszen ebből csak egy van. Az idő kereke forog tovább, rendületlenül rója az útját.

Első város ahol laktunk és ahová érkeztünk, az Brisbane. Ott nem laktunk sokáig, 2 hónap után elköltöztünk Gold Coast -ra, közelebb az óceánhoz, nyugodtabb és csendesebb környékre sikerült jönni. Erikának fodrásziskola következett, több mint másfél év. Nekem munka. Megpróbálni szinten tartani a családi kasszát, befoltozni a kiadások által létrejött lyukakat. Idegen ország, idegen emberek, új munka és idegen nyelv. Küzdelem ....... ! De a túlélésre hajtunk mindketten. Változó lelkiállapotunkat egymásnak orvosoltuk, mikor ki próbálta "feltölteni" a másikat. Azt hiszem minden emigránsnak az életében ez az időszak a legnehezebb, még ha nem is vallja be. Amíg véglegesen nem sikerül megvetned a lábod, addig úgy élsz itt, hogy nem tudod még hogy sikerül - e itt maradnod véglegesen. Tanulóvízumod van, bármikor visszavonható, most nem írom le az okokat hogy milyen dolgok történhetnek, hiszen ezeket tudjátok. A napokban ennek a ciklusnak vége van. Iskolának vége, sikerült a szakmát megszerezni, pár nap és kiadja a suli a szakmunkás bizonyítványt, amit majd el lehet fogadtatni a megfelelő hatósággal.

Költözünk! Irány Cairns. Hogy miért pont az ? Az időjárás elsősorban ami átvert kicsit itt. Mikor ismerkedtünk a környék időjárásával még otthonról , az interneten, azt olvastuk hogy itt nincs "tél", illetve az évszak megvan, de valójában mindenki rövidnarágban élheti le a mindennapjait, egész évben. Nos, ha így tennél, be is fagyna a segged. Már a tavalyi tél is súrolta a tűréshatárt, hiszen több hónapon keresztül kellett hosszú ruha, alul - felül. Mivel festő munkát végzek és kint dolgoztunk, néha úgy éreztem hogy szétfagyok. Még olyan is volt hogy minusz fokok voltak hajnalonta. Éljél így itt, hogy a házakon sehol semmi szigetelés nincs, tiszta gipszkarton szinte az összes ház, fűtés meg aztán végképp sehol nincs. De persze az ozik (helyi lakosok) próbáltak gizdáskodni, hogy ők aztán nem fáznak, rövidgatyába jöttek dolgozni, meg pólóba. De csak 1-2 napig, aztán lebetegedtek mint az őszi legyek. Fűtenünk kellett tavaly egy elektromos kis hősugárzóval a hálószobában. Ez volt egy éve és most ujra kezdődik, ugyanis reggelente ismét 1-2 fok van, már napok óta, és nappal sincs 15-18 foknál melegebb. Ha megszokod az állandó 30 körüli hőmérsékletet, akkor ettől aztán nagyon fogsz fázni. De nem mi ...............

Voltunk már cairns-ben, ott valóban jobb idő van. Hát ezért költözünk oda, ha már átköltöztünk a föld túloldalára, legalább kedvünk szerint élvezhessük ezt a földrészt. Egyébként is az itteni emberek igencsak könnyedén veszik itt a költözés fogalmát. Gondolnak egyet, eladnak mindenüket és odébbállnak. Mint mi most.

Lassan teljesen kiürül a lakás, konganak a falak. A cókmókok átkerülnek az utánfutóra és a kocsiba. Sok lom pedig a kukába. Még használható dolgokat kiteszünk egy publikus lerakóhoz, hogy akinek épp ezekre van szüksége, az el tudja vinni a nagy kincseket. Hogy mennyi kacatot képes az ember egy aránylag rövid ittléte alatt öszzeszedni, hihetetlen. Minden nagyobb dolgot eladtunk (hűtő, űlőgatnitúrák, székek, asztalok) és mégis "agyig" vagyunk pakolva. Dobozokban az életünk :-) Mindenképp nehezen viseljük azt hogy a jól berendezett kis lakás nyugalma odalett, de majd a másik még jobb lesz.

------------------------------------------------------------------------------------------------

Cairns – új lakhely, új lakás, új környezet, új emberek, új barátok, új feladatok, új élet:) Éppen 19 hónapja hogy megérkeztünk Ausztráliába. Érkezésünk akkor 2006 október 13 péntek volt, egyes hiedelmek szerint szerencsétlen nap lehet, de nekünk bártan kijelenthetem, hogy szerencsés nap volt. Mint ahogy most 2008 május 13 is nagy nap, hiszen ma költözhettünk be az új lakásunkba, ami nem is új és nem is a mienk, de hát még azért ott nem tartunk !

Régebbi házacska, kétszer akkora mint ami Gold Coast-on volt, 3 szoba, 2 fürdőszoba, nagy kert, medence. Csendes és nyugodt környék, 300 méterre a korall tenger. Egy kellemes séta és lent is vagyunk a beach-en. Éppen ilyet szerettünk volna, kicsit kijjebb a belvárostól és közel a parthoz. Erre az egy lakásra pályáztunk és meg is kaptuk. Első esténken, lefekvéskor meg is számoltunk a szoba sarkait, ismét egy népi hiedelem. A monda szerint szerencsét hoz ! Igazából mióta itt élünk ebben az országban, tényleg szerencsénk is van mindenben, és ez a folyamat így is fog maradni, csak hinni kell benne.

A lakásban jelenleg a káosz uralkodik, több tucat doboz a földön, szanaszét. Félig összerakott bútorok, szétpakolt edények, de bennünk a remény és vágy a nyugodt életre elnyom mindengondot, feledteti a fáradtságot. Tele energiával szépítgetjük lakásunkat.

Pár éve még álmomban sem gondoltam arra hogy nem is sok idő múlva egy csodálatos országban fogok élni, a trópusokon fogok lakni, közel az óceánhoz, mindig melegben, napfényben és pálmafák lesznek a kertemben, melyek rálógnak a medencénkre. Fűtenem soha nem kell, nem fázok még télen sem, mert itt akkor is 30 fok van. Mezítláb, rövidnadrágban és egy pólóban élem az életem. A munkámban kedvem lelem, nem leszek soha sem ideges, sehová nem sietek majd, mindenre ráérek. Kedves, barátságos és segítőkész emberek fognak élni körülöttem, bárkivel találkozik a tekintetem, mindig kapok egy kedves mosolyt, és ez teljesen őszinte, nem megjátszott. A nappalimból kinézve hatalmas hegyek pompás zöld tekintetüket vetik reám, kertem felöl, a házam hátsó részén nagy fedett kiülő rész lesz, nagy asztallal és sok székkel, ahová a nap bármely szakában lepihenhetek, de akár a barátaimat is vendégül láthatom egy kerti partira. A pálmák felöl az óceán kellemes sós levegője fújdogálja át az udvart, még kellemesebbé téve az itt töltött időt. Amennyiben horgászni támad kedvem, csak fogom a botjaimat és 1 percig autózok a partig, de csak azért megyek autóval, mert a halakat amiket fogok, nem akarom cipelni hazáig. Itt ugyanis előfordulhat az is, hogy egy komolyabb hal miatt akár órákig is, minden erődet beleadva fárasztanod kell a zsákmányt, hogy partra kényszerítsd. Az már a Te dolgod hogy visszaengeded a vízbe, vagy ott kint a parton megpucolod, szépen konyhakészre feldolgozod és azonnal az ingyenes parti sütőkön megsütöd. Erre minden lehetőséged adott, az elektromos sütőknél csupán egy gombnyomás és máris forró a rozsdamentes vaslap. Hogy teljes komfortodat élvezhesd a parton, hideg-meleg víz mindig van, a szemétnek tiszta kukák, higénikus vécék, tiszta padok és csodálatos pázsit és árnyékos sétányok végig a parton.

A belváros nem olyan nagy mint Brisbane, vagy Gold Coast, összevetésképpen talán Szolnok nagyságú. A nyugalma egyszerűen csodálatos. Nincs nagy forgalom, amikor munkába mennek reggel az emberek és délután hazafelé menet, kicsit besűrűsödik az autók száma, de egyéb időben zsúfoltságnak semmi jele nincs. Ugyanez elmondható a partokra is, embertömeg nincs. Gold Coaston a partot már teljesen legyalulták, élő növényzet, fák vagy bokrok nincsenek vízközelben, de itt mindenhol végig pálmafák sorakoznak, kellemes árnyékot nyújtva a hűsölni vágyóknak. Igaz hogy a tenger vize kicsit itt másabb, mint délen, nem annyira szép tiszta. A közvetlen parti sávban még az esős évszak megáradt folyóinak hordalékát mosogatja a víz, ettől kicsit tejeskávé a víz színe. Itt nincs kicserélve a parti homok, megdarált apró szeműre, még az eredeti, picit durvább szemcséken kell sétálni. Olyasmi mint ami otthon a homokbányákban található. A nagy hullámok is elmaradnak, igazából Brisbane-től fölfelé már sehol nincsenek akkora szörfözhető hullámok már, mint Gold Coast-on. Kicsit fáj is a szívem érte, de kárpótol sok egyéb más dolog. Nincs az a felkapott város, a megdrágult élhetőséggel. Egyesek szerint Cairns most olyan mint Gold Coast 15 évvel ezelőtt. Rengeteg beépítetlen terület van még, sok helyen épülnek már a lakóparkok, bevásárlóközpontok, szélesítik az utakat sokfelé, még foghíjas a beépítettsége a partnak is, még lehet venni kissé lepusztult házat elfogadható árban, közel a tengerhez. Ezt már GK-on nem lehet megtenni, illetve ha van pár millió $ a számládon, akkor igen. Ha most van lehetőség ingatlanba tenni a kis pénzedet, még ha hitelből is, nos akkor jó esélyed van arra, hogy úgy járj, mint a GK-i parti sávban lakók, kiknek az ingatlanjai pár év alatt sokszorosára drágult. Megérzésem szerint Cairns is idővel épp arra a sorsra jut, mint GK.

Mindez csupán csak egy gondolat, aki esetleg ingatlanban gondolkodik, itt jók az esélyei. Mi csak nyugodtan szeretnénk élni, és erre is megvan itt minden lehetőségünk. Ennyi elég is :)

A keresetről annyit csupán, hogy ha a család mindkét tagja normálisan eljár dolgozni, akkor nem kell a boltban minden termék árát árgus szemekkel átvizsgálni, és a benzinkúthoz is nyugodtan beállhatunk, teletankolni az autókat. Amennyiben étterembe vagy kirándulásra támad kedvünk, megyünk ! Hétvégén a piaci napokon csodálatos trópusi gyümölcsökkel töltjük meg a hűtőt, kevés pénzből. Szinte minden héten tűnik fel új és érdekes gyümölcs, amit eddig még nem láttunk.

Életünkben most még akár arra is gondolhatunk, hogy gyereket vállaljunk, hiszen minden adott ahhoz, hogy felnevelhessük, úgy hogy mellette a mi életünk is nyugodt maradhat. A csemete jövője biztosított, hiszen mindent megadhatunk neki, amire szüksége lehet. Mi is kellhet még ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a bőrében ? Azt hiszem semmi ! Lehetnek még dolgok amikkel körülveheti magát az ember éltében, gondolván arra hogy azoktól majd boldogabb élete lesz. A mi életünkben most elmondhatjuk, hogy elértük azt, amit otthon minden erőnket megfeszítve sem tudtuk volna soha sem. Nos, hiszen ezért jöttük el onnan !

Talán kicsit fájó szívvel írom a blogot, mert tudom hogy milyen érzéseket kelthet azokban, akik még hosszadalmas útjuk elején állnak, és ide pályáznak, itt szeretnének élni. Nekik inkább azt tanácsolom hogy próbáljanak erőt meríteni az olvasottakból, én is azt tettem pár éve, mikor is hasonló beteljesedett életutakat olvastam. Bizony én is azt gondoltam akkor, hogy nekik már könnyű, hiszen más életet élnek. Mostmár tudom, hogy nekik sem volt könnyű, illetve senkinek nem könnyű eljutni idáig, de tervezni és végigcsinálni nem lehetetlen. Sokat kell érte tenni, sok esetben szenvedni különféle dolgoktól. Erőt olyankor a célod adhat csupán. Vannak próbatételek amikor egyedül marad az ember fia, csak magára számíthat, de sok esetben hűséges társa segíti át a nehéz időszakon.

Számbavéve, hogy mennyi minden dolog történik az ember életében hosszú évek során, néha kell hogy pillanatra megálljon és értékelje a történteket, hiszen oly gyorsan lepereg életünk filmje, hogy mire észbe kapunk, már vége is. Kell legyen még időnk sok dolgot megtenni, mert ha elmulasztjuk, előfordulhat hogy nincs már sansz !

Mennyire távolinak és megtörténhetetlennek tűnt nekem minden ami mégis megtörtént. Ott legbelül nem is értem, de kívülről csak mosolygok magamon. És ha így gondolom az életem, fel is tehetem a kérdést, hogy mi is pontosan az életünk. Játék, vagy valóság ? Hiszen ha most pillanatra belegondolunk és visszautazunk sok évet a sorsunkban, kiragadva fontosabb eseményeket, már feledtük a fájót és rosszat. A szép maradt meg, a rossz csupán egy szájsarknyi húzás. Feledésbe merül, sokszor teljesen. De a jó dolgok által úgy tűnhet a múlt mint egy nagy játék. Könnyed és mókás, ha újra játszhatnánk mennyi mindent másképp csinálnánk, de nem lehet. És éppen ezért komolytalan, hiszen a jelen amit épp most élünk meg, ezért kell megbecsülni, hiszen itt van most az idő, amikor is „másképp” csinálhatjuk. MOST ! De persze nem tesszük másképp, hiszen nem is tudjuk mi a helyes út. Nos hát ezért érdemes elgondolkodni azon hogy mennyire kell az életünket nehézzé tennünk, járhatatlanná utjainkat, megoldhatatlanná feladatainkat.

Ez a beírás nem csupán az új helyet mutatta be, hanem kicsit az érzéseket, amik körülvesznek minket most. Elmonhatjuk hogy élvezzük a sors adta újdonságot, érdekes ciklus az életünkben. Mennyi kaland maradt volna el ha otthon maradunk .................... de eljöttünk ! Nagyon jól döntöttünk !!!