A nyuszi Toyota Hilux Surf -ot hozott …..

Előrebocsátom, hogy nem szenvedek feltűnési mániában, nem szeretek kitűnni és felhívni magamra a figyelmet. Nem az számít, hogy milyen autóban ülök - márka - méret. Inkább a megbízhatósága, a fogyasztása és felhasználhatósága dominál nálam.
Ittlétünk óta a 3-ik autót vesszük meg. Nem azért cserélgetem, mert nincs jobb dolgom és szórni akarom a nehezen megkeresett pénzt. Talán a mostani autónk a végleges arculat lesz. Megérkezésünkkor vettünk egy 1000 $-os kis Holdent. Aranyos kis kocsi volt, jó állapotú, kicsi motor, kevés fogyasztás. Akkor az volt a cél, hogy megszokjam a „balra tarts” forgalmat, ami hamar ment, pár nap és már mentem balról be a körforgalomba simán. Megtanultam vezetni itt ezen a kis autón, bejártuk vele a környéket, ismerkedtünk a szép Brisbane-nel, csodálatos suburb-ei vannak, érdemes körbeautózni :-) Pakolni bele túl sok cuccot nem lehetett, mikor pedig esett az eső bizony előfordult hogy beázott a csomagtér. De tökéletesen megfelelt nekünk, szerettük. Eladtuk egy kiérkező cseh párnak, tanuljon most meg a Pepa vezetni rajta. Nagyobb kocsit vettünk a Holden után, egy 626–os Mazda kombit, nem nagy motorral, (2,2 benzin) ami éppen 10 litert bírt meginni 100-on. Hét személyes autó volt, a csomagtérben is volt két ülés, ami felcsukható volt. Rettentően praktikus, nagy autó a Mazda, tele minden kényelmi szolgáltatással, „fullos” – mondanám otthon. Fiatalnak nem mondanám, 89-es talán, de rozsda itt nincs a kocsikon. Jó gazdája lehetett, mert minden működik rajta, sok km sincs benne, olajat sem fogyaszt. Kényelmes, gyors, praktikus autó, rettentő sok cuccot bele lehet pakolni, még tetőtartója is van. Költözéshez vagy túrázgatásokhoz ideális partner, nem is volt drága sem, 4500$ talán. Korából kifolyólag pár kis apróságot kicseréltem rajta (generátor, önindító, elosztófej, vízcső), de hát nem mai gyerek már, elhasználódnak az alkatészei. Most kifogástalan állapotban van, igazán happy lesz aki birtokba veheti, ugyanis eladásra kerül. Persze Erika sajnálja……. (mindig mindent sajnál kicsit, hamar a szívéhez nőnek a dolgok)
Vettünk egy kicsit másabb autót, Toyota Hilux Surf a becsületes neve. Otthon „városi terpjáró”–nak neveznék, 4x4 – vagyis összkerék hajtású, de kapcsolható a meghajtása, ha nem kell akkor csak két kerék hajt. Azért esett rá a választás, mert jó nagy kocsi, pakolható rendesen, bírja is és fér is bele. Nem mintha költözni akarnánk, vagy nagyon cuccolni, de a munkám miatt is jobb, ha van hely benne. Na ebben van. 2,7 TDI motor dorombol benne, én szeretem a diesel autót, itt ugyan nem terjedt el személykocsiban annyira, nemtom miért, otthon is mindig dieselem volt. Meggyőződésem, hogy addig amíg megadod az autódnak az alap szükségleteket (szűrők, olajok, jó üzemanyag) akkor neked lemegy a földről.
Megpróbáltuk az autóvásárlás klasszikus módját és elmentünk a környékbeli kereskedésekbe, lássuk milyen típusok vannak és mennyiért, hátha akad valami kedvező vétel. Na ezt itt felejtsd el L A kereskedők itt éppen olyan hiénák, mint otthon. Gondolom pofátlanul olcsón veszik be a kocsikat és eladni pedig a csillagos ég magasságában szeretnék. Hát szörnyű! Olyan karcos, lelakott, szétgyepált autókat akartak méregdrágán eladni, hogy igazából nem is értem….. Látszott az autókon hogy hónapok óta ott állnak, a kutyának sem kellenek ennyiért, de a kereskedő kőkeményen kitart az ár mellett, amit ő kitalált. Igaz hogy az ő árától jelentősen olcsóbban lehet venni autót privát – háztól – újságból, és még az is előfordul hogy sokkal megkíméltebbet tudsz venni háztól. Nem is kereskedőtől vettem a Toyotát :-) Újságból – korrekt hirdetés alapján – elmentünk megnézni és láss csodát, ugyanaz a típus ami a kereskedőnél 12.500 $ volt az itt háznál éppen a fele és az állapotról még nem is szóltam.
Régebben, amikor még „Németbe” jártunk autókat behordani szép hazánkba, na ott találkoztam ezzel a precizitással és alapossággal, amivel most itt a Föld túloldalán! Minden tartozék szépen, alaposan megőrizve, becsomagolva. Az autón karcolás vagy sérülés nincs, kárpitok nem szakadtak, semmi nincs letörve, felszakítva, kiégetve. Eladó buzgón mutatja a számlákat, hogy motorcserés volt az autó, mert leszakadt egy szelep és szétvert mindent. Mindenről precízen számla. Nos! Autót kipróbáltuk, szépen ketyegett a motor, jó futómű, kormánymű! Nagy felnik, új gumikkal, szélterelő az ajtókon, új vonóhorog. Nem cigiztek soha az autóban. Persze hogy tetszett minden, papírok teljesen rendben voltak. Kis alkudozás után el is hoztuk. Jó volt vezetni J. Most itt áll a garázsban, szépen tisztán, csillog–villog minden krómozott cső rajta. Alaposabban megnézegettem azóta itthon, nyugodt körülmények között. Segítségemre volt a gépkönyve, ugyanis az is új állapotában meg volt őrizve. Összevetve a méreteket nem nagyobb autó ő, mint a Mazda, megkísérlem még azt is kijelenteni, hogy belül nincs is nagyobb hely benne. Inkább csak a kaszni nagyobb és hosszabb. A négykerékhajtása persze mindenképpen nagy előnye, ha túrázásról lesz szó.
Majd még kis apróság vár elintézésre, átíratás és a biztosítás áttetetése és máris útrakész a jármű, lehet tankolni majd. A gázolaj kicsit drágább itt, mint a benzin, de nem jelentős. Most a benzin 109 cent a diesel pedig 119 cent :-)
Itt nálunk lassan beköszönt a tél, hűvösebbek a reggelek és hamarabb sötétedik este. Előfordul, hogy jólesik felvenni hosszú ruhát is. Napközben nem érzel a télből semmit, jó meleg napsütéses helyen a 30 fok körüli hőmérséklet előfordul, éjjel lemehet 20 alá is. Nem vészes, európai ember számára éppen ideális időjárás nagy kirándulásokra. Épp olyan, mint otthon az a kellemes tavaszi évszak, amit én nagyon szerettem.
Így aztán a Toyota belevetheti magát a hegyi utakba, lemerészkedve persze a műútról is, hiszen terepjáró lenne ő, vagy mi? Átmehetünk vele majd a homokszigetekre is, oda csak terepjáróval engednek át. Tervezzük még az ország belseje felé is pár száz km-es kirándulást, be a sivatagba. Na oda is ilyen kocsi kell. Na de ezért is vettük, reméljük örömünket leljük benne, sok csodás környékre juttat el minket, hiszen gyönyörű országban lakunk. Csinálunk majd sok képet és felrakom a képtárba. Szép napot :-)

…azok a csodálatos madarak…..

- Nem laknék abban az országban semmi pénzért – mondta nekem Veréb Pista barátom, aki szerint ha még nem láttál bajszos verebet, akkor csak őrá kell nézned :-) Egyébként ő Pakson lakik és egy csodálatos ember, reflexológus, és igencsak profi a szakterületén. De emberileg is fantasztikus vele tölteni egy órányi kezelést, félelmetes energia lakozik benne. Az én derekamat rendbe tette, az biztos, sok embert küldtem már hozzá.
A sors iróniája, hogy a neve éppen egy madárról szól, és én most éppen a madarakról írnék pár sort. Ő volt már Ausztráliában, nagyon tetszett neki ez a világ, de nem lakna itt, mert szerinte elviselhetetlenül hangosak itt a madarak és aludni sem hagyták őt. Hát van igaza, mert itt a madarak CSODÁLATOSAK!!!
Európai lakos számára ez a trópusi madárvilág igencsak eltérő az otthonitól, mind színvilágban, mind pedig hangerőben és énekben vagy kiabálásban?? A varjak azok mindenképpen vezetnek, én az ő csevegésüket „ugatásnak” nevezném, amit a hajnal legelső sugaránál már el is kezdenek. Nem csinálnak ők semmi különöset, csupán beszélgetnek egymással, persze jó távolról. Az otthoni varjak károgása az csupán halk suttogás ehhez képest. Ha abban a szerencsében van részed, hogy a nyitott ablakod előtti pálmafáról kell fontos üzenetet „ugatni” a 2-300 méterrel odébb lévő varjúpajtásnak, mindezt persze hajnal 5.15-kor, na akkor elmondhatod magadról, hogy „rosszul ébredtem”! Félelmetesen ki tudják engedni a torkukon a hangot, tényleg nagyon zavaró az elején, de idő kérdése csupán, és megszokod. Velük egy időben kezdenek „röhögésbe” a kookaburrák, nekik igazán csodálatos hangjuk van, nem ok nélkül lettek Ausztrália jelképei. Teljesen egyedi az énekük, hasonlót még csak hallani sem lehet. Akkor kezdenek „társalogni” egymással, ha találkoznak egy gallyon. Egyébként egy csodálatosan nyugodt, béketűrő, nagyon erős csőrű, szép madár, nem túl nagy testű. Túl közel nem jönnek a házakhoz, de annyira erős és jellegzetes a hangjuk, hogy messziről tudható hogy ők azok. Minden esetben megcsodálom az éneküket.
Az ausztrál verebek a magpié-ok. Kisebb testű varjú méretre kell gondolni, a fehér és fekete szín teljes kavalkádja díszíti a tollkabátjukat. Szép madarak, kedvesek, kicsit pofátlanok ha kajáról van szó, képes bejönni a lakásba a nyitott ajtón egy–egy jó falatért. Ha adsz neki enni, köszönetképpen gurgulázva énekelni kezd, de ezt használja kéregetésre is. A költési időszakban aktívan védi a fészkét, akkor képes neked menni ha nagyon megközelíted a fészkét, erős csőrével akár még sebet is ejthet a testeden.
Legalább ennyire mindennapos madarak a papagájok. Gyönyörű színesek és nagyon hangosak ha bandáznak. Persze mindig bandában járnak, mint otthon a seregélyek. Olyan színkavalkád a testüket borító toll, hogy meghatározni nem is lehet. Nem nagyon szelídek, bár figyelmetlenek akkor, ha valami nagyon finom csemege van épp az étrendjükön, például virágzó pálmafa. Ha ezt eszik nem figyelnek semmire, annyira átéléssel esznek.
A következő csodás madár a fehér kakadu. Hatalmas nagyra megnőnek, egy jól megtermett tyúk mérete talán hasonló. Hófehér a tolluk, fantasztikusan tiszták, kicsit „döbrögisen” járnak, mintha tele lenne a hasuk. Szintén imádnak kéregetni és felettébb bosszantó, amikor a pala tetődön 10-15 kakadu az igencsak kemény körmükkel járkál fel-alá, mert várják a jussot. Csoportosan repülnek és félelmetesen károgó-vijjogó hangjuk van. 2-300 méterről is hallod őket.
A kedvenc madaram a „sárgaszem”. (Pied Currawong) Ő hasonló, mint egy varjú, de nyurgább és fehér a farka vége, csodálatosan sárga a szeme, középen fekete kis pupillával. Nem fél, eszik a magpiék-kal együtt és csodálatosan tud énekelni.
Sok egyéb különféle méretű madárkát láttunk már, igazából ezeket tudtam alaposabban megnézni a ház és kertünk körül.
Hajnalban, ha ők napi mondókájukba kezdenek, akkor ezek a madárhangok már csak „zene füleimnek”, hiszen ők mindennapi csiripelésükbe kezdenek, én pedig legfeljebb másik oldalamra fordulok és arra gondolok, hogy mindig is olyan helyen szerettem volna élni, ahol az év minden napján madárdalra ébredhetek :-)
Megnyugtat és feltölt a környezetem, ugyanis a dalukat a napfény követi. Csodálatos növények és virágok finom illata árad be a nyitott ablakon. Minden adott ahhoz, hogy jól induljon a nap és jókedvűen, kipihenten kezdjek egy új csodálatos napba. Fantasztikus Ausztrália :-)

Ha nem viszed el 20$ - ért akkor én viszem el - mondta nekem ízes magyarsággal egy apám korabéli férfi egy garázsbazáron. Egy hűtőről volt szó. Na de menjünk a dolgok elejére.
Az Ausztrálok iszonyatosan érdekes emberek, eligazodni vagy kiismerni nem lehet őket. Mi magyarok sohasem leszünk ilyenek.

Hétvégi programok egyike a "Garage Sales" - garázsbazár. Otthon nem igazán dívik ez a fajta kereskedelmi tevékenység. Itt a jólét okozhatja és a meleg, amitől itt mindenki rettentően képes lelassulni és kényelmesen élni. Életük során az itteni emberek is, mint más egyéb helyen élők, rengeteg lomot összeszednek. Idővel aztán kezd teher lenni a sok cucc, ide-oda pakolással még egy darabig látszólag kezelhető a helyzet, de a végleges megoldás a bazár, különben már nem lehet közlekedni a lakásban. Persze olyanok is van, akik költöznek ide - oda Ausztráliában, de a sok kacatot nem viszik ám, majd vesznek ott másikat. Szóval szombat reggel, irány az újságos és a szombati lapot megvenni. Weekend Buletin, ez a neve. Sok érdekes dolog van benne, iszonyat vastag. A sok hír közt szépen abc sorrendbe szedve ott sorakoznak a garage sales-ek.


Szisztematikusan átnézve régebben a hozzánk közelebbi kerületekbe jártunk, hogy ne autózzunk sokat. De nem jó szisztéma ! Ki kell ismerni a dolgokat, ugyanis ha olyan kerületbe mész ahol a "gazdagabbak" laknak, azoknak sokkal jobbak a "lomjaik" és még talán gálánsabbak is, mint a kevésbé tehetős suburbökben. Szóval GPS navigációban útvonal megtervezve, kevéske $ a zsebbe, ital, szemüveg és üres csomagtér szükségeltetik. Már szombat reggel 7- től nyitnak a házak, illetve garázsok, de az Ausztrál nagyon lusta, csak 9 körül kezd pezsegni az élet. Sietnünk így hát nem kell, korán sem jó oda menni, hiszen ha elsők közt vagy akkor még stabilak az árak, nem engednek túl sokat.
Leszögezendő, hogy az itteni embereknek ez a fajta "buli" nem kimondottan a pénzről szól, á dehogy. Minden kacatot fillérekért adnak oda, a bolti ártól 50-80% -al olcsóbban, sokszor egészen nevetséges áron. Ez nekik a lomtalanítás egyik formája. Kidobni sajnálja, eladni rendes áron nem lehet, így marad ez. Jó kis időtöltés, hiszen csomó ember jön-megy, jókat lehet beszélgetni, közben kávézni, ülni a hűvösben, kutya az ölben. Mindenki hoz valami érdekes hírt, kis $ is gyűlik és legfőképpen felszabadul a hely, mert elhordják a lomot. Félelmetes mennyiségű, megvásárláskor rettentően értékesnek tűnő dolog kerül itt terítékre, sok esetben telesen új dolgok, még bontatlanul és fillérekért. Eladó happy, vevő még inkább, hiszen megvette azt a dolgot, amit aztán idő múlásával majd ő fog pakolni a garázsban ide - oda, majd végül ő nyit garázsajtót és eladja. Szép kis körforgás, olyan mint az esővíz, amely leesik a földre a felhőből, a napocska felmelegíti a földet, a víz elpárolog, vissza a légkörbe és ott felhőként újra kicsapódik, majd ismét leesik a földre. Természetes körforgás ez. A hűtő ebben az országban nagy tiszteletnek örvendő konyhai felszerelés a meleg miatt. Mindent hűtened kell, még a zöldséget - gyümölcsöt is, mert nagyon meleg van és hamar megromlik minden. Nem úgy mint otthon, a kamrában elállnak ezek a dolgok. Itt felejtsd el. Szóval van rendes konyhai hűtőnk, vettem igencsak olcsón, használtan, talán 260$ volt. De kinőttük, nem fértünk benne. Nosza keressünk az Ebay-en (www.ebay.com.au) valami olcsó pénzért, nem is kell ekkora, mint a konyhai, majd betesszük a garázsba. 120$ alatt nem találtam. Majd a garázsokba. Vagy a 6-7-ik helyen jártunk mikor egy jó hűvös garázs legtávolabbi sarkában találtam rá, be is volt dugva, hűségesen tette a dolgát, hűtött ahogy bírt. Jó hideg volt benne, bár üres volt. Kopottas ajtócskáján egy kis öntapadós cetlin díszelgett az egykori gazdája által felbecsült $ béli értéke. 20$, ez volt filccel ráfirkálva. ÓÓÓÓ! Megvizsgáltam elöl-hátul-alul-felül-belül, semmi baja, csak nem fiatal már. Megvesszük. Jó, de hogyan vigyük haza, személykocsiba nem fér, igaz nagy kombi autó. Megegyezünk hogy elvisszük, kimentem az udvarra, hogy felhívom Stewe-et, akinek platós kocsija van, hátha ráér. Beszélek magyarul pár mondatot, de nem jó a kocsija, kilyukadt a hűtő. Beszéd befejeztével a mellettem álló férfi nekemszegezte a következő mondatot: - Ha nem viszed el 20$-ért akkor én viszem el . De elviszem, de hogyan? - Ó, fektesd le simán, csak kicsit lejtsen az alja felé, majd hazaérve fél napig ne dugd be, hogy az olaj leüljön a csövek aljára. Hát köszönöm a jó tanácsot. Már nem csodálkozok itt a magyar beszéden, de erről írtam már. Hazavittük és azóta is tökéletesen működik. A Garage Sales-ek mindenképpen sok $-t hagynak a családi kasszában, persze mindezt csak akkor, ha nem ragaszkodsz új dolgokhoz kizárólag. De hát gondolj bele, előbb-utóbb Te is majd csak pakolsz mert ellep a lom :-))))))) Szép napot!

Nem politizálok, soha nem is tettem mert nem érdekel. Ma éppen 5 hónapja hogy megérkeztünk Ausztráliába :-) Ez ünnepi alakalomból egy otthon élő ismeretlen honfitársan levelét bevágnám ide, ugyanis teljes mértékben megragdott az elkeseredése.
Mi Békés megyéből - Békéscsabáról jöttünk ide. A cikk a www.beol.hu lapon volt olvasható, amely a nyilvánosságra hozott kórházi ágyak számának brutális
megszabdalásáról szólt, amely annyira elkeserítette az olvasót hogy így reagálta le az ingyenesen hozzászólható rovatban :

mcGywer {2007-03-10 21:37} Ezt is megszoptuk.Mint a rendszerváltás óta sokadszor sok mindent. Pártállásra való tekintet nélkül eddig minden politikusi garnitura a saját, egyéni érdekeitől eltekintve még nem hozott hasznot ennek a régiónak. Megszüntek a cukorgyárak, tönkrementek a vágóhidak és
a baromfifeldolgozók, bezárták a malmokat, lerabolták a tejporgyárat és a tejüzemeket. Mindent, ami eddig értéket termelt. És mit kaptunk helyette ? Bankokat, pénzintézeti központot, multinacionális hipermarketek tömegét és biztosító társaságok sorát. Minden olyasmit ami csak a pénzünket viszi el vagyis adósokká tesz minket. Átszervezték a megye felsőoktatását, hogy a kevéske lehetséges értelmiségi lázongó elégedetlenségünk okainak megfogalmazásával nehogy élesztője lehessen ösztönös megmozdulásoknak. Most kiürítik a helyi államigazgatási intézményeket és elfekvővé varázsolják a kórházainkat. Ha most faggatni lehetne néhai Antall Józsefet csak megkérdeznénk tőle. miért is nem csináltunk forradalmat ?

Hát ennyi csupán, de ebben minden benne van.
Én csupán egy kérdést teszek fel magamban 5 hónap után:
- Jól tettük-e hogy eljöttünk ?

Siker – kudarc !

A kudarc engem nem elgyengít hanem megerősít :-)
Igazából ez kell legyen az élet egyik mottója is, hiszen többször is éri kudarc az embert az élete során.
A szitu a következő: 1986 óta van hivatásos jogosítványom, otthon minden létező kategória rajta volt a kis kártyámon. Ha a rendőr megállított forgatta is a szemét és a jogsit és kérdezte : - Mondja, magának esetleg repülőre nincs jogsija ? – Ráhibázott, mert arra is van, de az egy másik papír – válaszoltam. Nos nem azért írtam le ezt, hogy domborítsam vezetési tudásomat, mert hát a kategóriákat bárki megszerezheti otthon, kis tanulással és vezetési gyakorlással, inkább a pénz, ami brutális összeg, nem a hivatásvágy. A sors fonala kivetett ide, ideiglenes új hazánkba, ahol az életünket újra fel kell építeni, szinte a semmiből. Bele tartozik ebbe a jogosítvány is. Az otthoni jogsi csak ideig-óráig jó itt, elfogadják ugyan az iskolai évek alatt, bár ha megnézed egy mukk sincs rajta angolul :-( Így aztán hivatalos igazolványnak nem is tekintik, mivelhogy nem értik mi van rajta. Ha azt akarod, hogy legyen egy papírod, amit elfogadnak bárhol, ahol hivatalos papírra van szükség a személyiséged igazolásakor, akkor csinálnod kell egy itteni jogosítványt. Ehhez egy elméleti és egy gyakorlati vizsgát kell letenned. Egyébként sem baj, ha átnyálazod az itteni KRESZ könyvet, mert bizony sok általad nem ismert táblát, információt és szabályt olvashatsz ki belőle. Egy szó mint száz, jogsit kell csinálni és kész. A kreszt megtanulod és elmész az első okmányirodába, azt mondod vizsgázni akarsz. Orrod elé dugnak egy tesztlapot, - Eredj és a kijelölt kis asztalnál töltsd ki, ne használj segédeszközt. Ezt ott azonnal meg is csinálhatod, rögtön el is bírálják és megtudod, hogy átmentél-e vagy nem. Idő megkötés nincs a teszt kitöltésére, de órákat azért nem rágódhatsz a 20 kérdésen, fele rajzolt közlekedési helyzet, fele kérdés. Nem nehéz, ha nem tudsz jól angolul kérhetsz tolmácsot is, akkor ugyan megjelölt napra kell menned, amikor a tolmács ráér. Kresz kész, keress oktatót és vezess pár órát, lehetőleg manuális váltós autóval vizsgázz, mert az a vizsga mindkét típusra jó. Ha te automata váltós kocsival vizsgázol, akkor azzal a jogsival nem vezethetsz manuális váltós autót. Oktatód, ha úgy látja jól mennek a dolgok, bejelent vizsgára. Majd levizsgázol. Nem nehéz, nem kötözködnek, egyszerű utasításokat ad a vizsgabiztos, ha látja, hogy volt már jogsid otthon akkor meg végképp nem szívózik. Persze ha eltolsz valamit, akkor megbuksz.
Nos ezen én túl vagyok már jó ideje, tovább lépve egy magasabb kategóriába (HC) ami otthon nyerges vontató (E,F), ebből jártam vezetni. A kresz vizsgát még akkor megcsináltam, mikor a személyre vizsgáztam, csak 10 kérdéssel kellett többet kitölteni a tesztlapon. Vettem pár órát, az itteni sebességváltó másabb, mint otthon, gyakorolni kellett. Ment is. Eljött a vizsga napja, kedves idősebb úr a vizsgabiztos. Formaságok…stb! Menjünk! 1 km után mondja álljunk le az út szélére és tessék a szerelvény szétkapcsolni és szabályosan összekapcsolni. Ez vizsgafeladat volt, a sok közül egy. Hát mi tagadás életemben nem sokat csináltam ezt, pótkocsis szerelvényt vezettem és buszt éveken át. Ilyet nem! Egyszer gyakoroltuk az oktatóval, nem többször. Nagyon felemeltem az emelővel a pótot, így a vezércsap magasan volt. Leválasztani sikerült, de vissza már nem akadt. Aki ért ezekhez a dolgokhoz érti mit mondok. Lényeg hogy 12 perc van adva rá, hogy ezt a feladatot végrehajtsd, de nekem mire a hibára rájöttem 15 perc telt el. Megbuktam! Ha én lettem volna a vizsgabiztos, én sem engedtem volna át magamat. Kicsit talán szerettem volna túllenni már ezen a vizsgán. No majd egy következő alkalommal sikerül.

Mindenkit ért már kudarc az élete során, ismeritek az érzést. Kicsit megszabdalja az ember önbizalmát, felteszi a kérdést magában : - Meg tudom én ezt egyáltalán csinálni?

Nem túl érdekfeszítő történet. Rövidke életünk során oly sok minden történik velünk nap mint nap. Az életünk filmje hamar lepereg, érdemes megélni a mindennapok apró ajándékait, az érzéseket. Lehet kellemes is és kellemetlen is, sőt akár fájó is. De mégis az életünkhöz tartozik, hiszen ezekből kerekedik ki az érzelmi világunk. A kudarc nem is kudarc, csak annak hívjuk. Épp oly gyorsan telik el a jó érzés is mint a rossz, csak a rosszat nem vártuk, de jött. Mert jönnie kell, hiszen nem történhetnek csak jó dolgok velünk állandóan. Így szemlélve a dolgokat fölösleges bármi történésünkön is fennakadni és e miatt rossz órákat és napokat okoznunk magunknak a „kudarc” miatt. Elmúlik és jön a siker, ami fényesíti a lelket és máris feledteti az előző rosszabb érzést. Én így gondolom :-)

Nyugodt vasárnap délelőtt a beach-en !

Szeretem az óceánt nagyon. Oly mértékben megnyugtat a látványa, illata, hangja, hatalma és energiája, hogy szavakban nem lehet kifejezni. Sajnálom, hogy nem lehet része benne bárkinek, aki kíváncsi rá. Magyarországtól nagyon messze van, nekünk csak 3 km. Ki is használjuk ezt a természet adta csodálatos lehetőséget és amikor időnk van megyünk le az óceánhoz. Vasárnapra esett a választás és úgy gondoltuk, hogy most inkább délelőtt menjünk, akkor igazából még nem is voltunk fürdeni, csak talán sétáltunk egyszer pár percet. Cuccok kocsiba be és irány. 5 perc autózás és meg is érkeztünk. Tudnotok kell hogy a Gold coast-i beach (part) legalább 30-35 km hosszú, a világ egyik legszebb óceánpartja, a 10-es világlistán a 2-ik helyen van és nem ok nélkül. Aranylóan sárgás-fehér homok van véges–végig, ameddig a szem ellát. Puhán simogatja a talpadat, ahogy lépkedsz benne és igencsak forró. Úgyhogy igyekezni kell, le egészen a vízhez közel, mert ott már nedvesebb és elviselhetőbb a hőmérséklete. Parkolni könnyedén lehet, szinte mindig cserélődnek a fürdőzők a parkolókban és képzeljétek, teljesen ingyenes. Magyar ésszel nem is nagyon érthető…..
Itt az a lényeg, hogy „érezd jól magad”!!! Ez az ausztrál szlogen és mindent el is követnek az itt élők, hogy tényleg happy legyél. Leparkoltunk, felkapkodtuk a cuccokat és mentünk. A látvány, amikor megláttuk hogy mennyien vannak, hát nem semmi. Átlagos, vagy hétvégi délutáni napon is van, hogy aránylag sokan vannak, de most!!!! Hát jobbra-balra ameddig a szem ellátott emberek tömkelege. Több 10 ezer ember lehetett kint szerintem. Lenyűgöző látvány volt. Zsúfoltságnak nem nevezném, mert iszonyatosan sok hely van a parton, de ameddig a szem ellátott, mert egy idő után a sós levegő a széllel keveredve szinte ködöt alkot, addig végig csak emberek.
Kicsi sátracskánkat felállítottuk, kell a nap ellen egy kis rejtekhely, azért a sátor, de kis egyszerűre kell gondolni. Kötelező kellékek: napkrém, üdítő, napszemüveg, fejfedő, törülköző és kis nasi, ez esetben 2 banán.
A föld ezen oldalán „nagyon” süt a nap, szinte égeti a bőrödet. Délelőtti órákban meg szinte a fejed fölött van és teljesen akadálytalanul onthatja rád a sugarait, mert felhő nem igazán van lent a parton. A víz felől mindig fúj a szél, teljesen változó erősséggel. Van hogy annyira, hogy sátor felállításról szó sem lehet. Éppen ezért aztán nem is érzed a napsugár égető erejét a szélben. Ha nem védekezel, akkor kegyetlen módon leégsz ám, nem beszélve a bőrrákról, amit ilyen napfény-dózistól könnyen kaphatsz. Itt van a világon a legtöbb bőrrákos, szerintem sokan egyáltalán nem veszik komolyan, hogy VÉDEKEZNI KELL!!!
Körbenézve a komoly sátrunk által elfoglalt rezidencia körül igazán tiri-tarka emberkavalkád látványa ejti ámulatba a bámészkodót. Itt mindenféle népség megtalálható, minden bőrszín, testforma és korosztály képviselteti magát. A sok ember közül azonnal kiszűrhetőek az igazi ausztrálok. Akik nem bámészkodnak, bambán belebámulva a képedbe, na azok ők. Szinte semmi nem érdekli őket, csak az hogy jól érezzék magukat. Sokan fülbedugós IPOD-on zenét hallgatnak és bambulnak a semmibe. Mert az óceán látványa az a semmibe vész, hiszen több 10 ezer kilométeren keresztül előttünk csak a víz terül el. Nincs túlpart látványa, sem sziget. Csodálatos látvány a semmi………
Vegyes a tevékenységi kör a parton, életkortól függően. A gyerekek általában komoly kincseket sejtően ásnak és ásnak és ásnak a homokban, akár órákon át is. Sokszor besegítenek a szülők is persze. Fiatalok labdáznak, futnak vagy csoportokban verődve dumálgatnak, de persze jelentős részük azért a vízben üti agyon az időt, főként a fiúk. Idősebbek csak leheverednek, olvasnak vagy unokáznak, amíg a fiatal szülők fürdenek. Vannak sokan, akik csinálják a semmit, élvezik a partot és kész.
A VÍZ! Írnom kell róla, még akkor is, ha csak simán víz és semmi más. A szörfösök paradicsomának tartják ezt a partszakaszt és higgyétek el nem ok nélkül. Fizikából általánosban néha lógtam óráról, nem is igazán értem, hogy az aránylag sima és nyugodt óceán felülete a parthoz érve miért borzolódik fel és hoz létre iszonyat nagy hullámokat, hiszen 100 méterrel beljebb már nincsenek hullámok, csak közvetlen a parti sávban. Elgondolásom szerint ahogy a sekélyedő partba ütközik a mindig mozgó víztömeg, akkor keletkeznek ezek a csodálatos hullámok. És most aztán kitett magáért a hullámzás. Ekkora hullámokat még nem igazán láttam eddig. Voltunk már jó párszor lent, de ezek most különösen nagyok voltak. Saccolásom szerint 4-6 méteresek lehettek. Ez persze nem rettentett el senki attól, hogy ne menjen be és nézze meg közelebbről. Persze engem sem. Pár hete vettem bodyboardot (testdeszkát), ami a szörfdeszkától annyiban különbözik, hogy erre nem felállni kell, hanem csak ráhasalni. Kisebb, könnyebb és tanulóknak ez való. Nem mertem bevinni!!!! Vittem már be párszor, próbálgattam, de fele ekkorák voltak csupán a hullámok. Most úgy gondoltam előbb próbálkozok csak simán. Jól tettem! Sétálva befelé, egyre beljebb érve a hullámok kitombolt kisebb hullámai fogadtak. A nagyobbak beljebb voltak. Mentem én, a víz csak derékig ért. Láttam sorstársaim arcát: aki befelé tartott annak ragyogott a kíváncsiságtól az arca, akik már a helyszínen voltak, azokat néha láttam–néha nem, és akik kifelé tartottak már a pokolból, azok arca meggyötört volt sok esetben, élménydúsan próbáltak mielőbb a biztos parti talajra jutni, ahol stabilan megállhatnak a lábukon. Hullám nincs állandóan, van hogy fél percig, esetleg egy percig csak lebegünk a vízen várva a „NAGYOT” . Jön is!
Mi is vagy te ember? Test? Erő? Elszántság? Bátorság? Merészség? Kíváncsiság….. és sorolhatnám még. Na most tegyél félre mindent, mert Te nem vagy SEMMI! Az óceán erejéhez képest semmi vagy, egy mákszem a sok homokszemcse közt. Könnyedén gurítható, eldobható, forgatható, minden ellenállás nélkül.
Ott állsz vagy lebegsz, függően a víz mélységétől és várod a hullámot. Lassan kiemeli a fejét és emeli- emeli és még emeli, közben közelítve hozzád. Valahogy így emelkedik benned is az adrenalin. A látványhoz nem szokott szemeidben a csak növekvő szörnyeteg képe foganatosodik, ahogy közelít. Közvetlen a lecsapása előtt ott tornyosodik előtted, legalább 6 m magas a teteje, szépen habosan kicsapódva a hullám a tetején. Szinte átlátszó, mert mögötte a napfényes égbolt lenne, ha látnád. Na amikor egy ilyen vízfal áll előtted és tudod hogy lecsap rád rögtön, akkor tetőzik benned szorongás-félelem-csodálat!
Mintha egy bombát dobnának rád, a szó szoros értelmében. Mind a hang és erő tekintetében leírhatatlan energia próbál Téged hatástalanítani. Felkap és még el sem döntötte, hogy mit tegyen veled, már neked fogalmad sincs hogy hol vagy, merre van lent-fent. Ha akarnál is ellenállást tanúsítani sem tudnál, fölösleges is volna. Egy villanás alatt vége, de neked hosszú időnek tűnik az ismeretlen. Egyáltalán azt sem tudod biztosra, hogy túléled-e? Csodálatos!
Persze mindez az élmény csak akkor jön létre, ha tudatlan vagy és nem tervezed meg előre az „áthatolást a hullámon”. Mert van rá és működik is. Közvetlen a lecsapása előtt szemben vele bele kell vetődnöd a vízbe és törekedned a talajhoz lapulni, akár még a homokba kapaszkodva is túlélni a fejed fölött elhaladó fergeteges szörnyeteg elhaladását. Kis gyakorlással könnyen megy a dolog. Baj akkor van, ha tudatlan vagy, illetve ha elvéted a dolgot: nem időben indítod a tervet. Akkor is bajban vagy, ha a hullám elhaladtával nyugodtan feljössz és nem vagy rákészülve a következőre, mert van ám hogy azonnal követi egy másik, akár még nagyobb is. Persze ezt nem láthatod előre. De ha ügyes vagy, győzhetsz, és akkor érzed meg azt amiért mentél, hogy legyőzted az óceán erejét, Te ember ! Hiszen ezért is élsz, hogy megfelelj a kihívásoknak és teljesíts, minden nap. Most is azt tetted, csak ezt a feladatot te magad állítottad fel. Apró kicsi emberi lény a hatalmas nagy óceánnal szemben, és mégis az ember győz. Itt a sikerélmény és még kellemes hűs vízben is fürödtél közben. A túlélési rutinra nem magamtól jöttem rá, ellestem a többiektől és megpróbáltam neked most írásban továbbadni. Nem tudom mekkora sikerrel, de a lényeg tudod : „ÉREZD JÓL MAGAD”

A papagájok ……

Ők az urak, mondta nekem Jani, akinek a háza igencsak olyan suburb-ben (kerületben) van ahol több 100nm –es porta veszi körül, tele fákkal, bokrokkal. Jani nagyon szereti a természetet, azért is vett ott házat, egy erdős rész közepén. Éva, a felesége lelkesen mesélte: - Képzeljétek, a minap ültünk bent a nappaliban és egy nagyobb dübbenésre lettünk figyelmesek. Kirohanva hátra a kertbe látjuk ám, hogy egy jókora koala maci igyekszik menekülőre fogni a dolgot, valahogy a ház hátsó tetőjéről ugrott le. Hogy került oda nem tudjuk, de nagy sebesen „rohant” a legelső fáig és ott fürgén föl – föl, egészen a legtetejére és a legmagasabb gally legtávolabbi levelét kellett megenni. „Kicsi” súlya alatt a gally szinte teljesen visszahajlott, de ez őt nem igazán zavarta, békésen lakmározni kezdett.
A másik esetet már Jani mesélte. Munka után kivitte a kutyákat hátra a kertbe, ahol van egy nagyobbacska tó, amely alkalmasint jól meg is telik vízzel, ha jó eső van. Imádták a kutyák ezt, köztudottan Ausztráliában jó melegek a nyári napok, embert és állatot próbára tesz. Begázoltak a kutyák a vízbe és kis hűsülést követően, ha már bejutottak a hátsó erdős részbe, egyébként előre vannak zárva, felfedezőútra indult a nagyobbik. Jani ismerte már az ebet, szólt is neki, de annak fontosabb dolga akadt. Valamit kergetni kellett, de már fel is tűnt a préda, egy éppen arra kószáló wallabbi, aki már nagy ugrásokkal menekült is a kutya elöl. Igazából hatalmasakat ugorva, könnyedén lerázta a kutyát. Igen ám csakhogy Jani alapos ember lévén a portáját körbekerítette drótkertéssel, ami nem igazán látszik, pláne egy menekülő állatka számára. Meg is fogta a háló őt, ott a kutya be is érte. Kiabált Jani : - Néró, ne! NE!!, és közben rohant oda Ő is. Mire odaért a wallabbi a földön feküdt, oldalán, szeme lecsukva és mozdulatlanul. Na ez a k…. kutya nem kinyírta!!!! Hátraparancsolta az ebeket, mert addigra a másik is odaért, de az jámbor jószág volt. Közelebbről megvizsgálta az áldozatot szegényt, de vért vagy komolyabb sebet, kiszakított bőrt nem látott. Akkor megfojtotta Néró ezt a kengurut. Nyaki ütőerét megvizsgálva érezte, hogy lüktet a vér az ereiben és még a szíve is dobogott ezek szerint, de nem lélegzett. NA ezt nem hagyhatom, döntött magában. Feje mellé térdelve a száját szétnyitotta és egészen közelről elkezdett levegőt fújni a szájába. Csinálta ezt egy percig kb. de semmi reakció. A Néró felbuzdulva, hogy folytathatja a vadászösztöne által parancsolt gyilkolászást, újra közelíteni próbált. Jani felugrott és ráparancsolt hangosan hogy: - Maradsz a helyeden! Persze felé fordulva szólt a kutyához. Visszafordította a fejét a wallabbi irányába és meghökkenve látta, hogy a szemei nyitva vannak és igencsak éledezni látszott. Szinte azonnal fel is ugrott és már menekült is, át a kerítés alatt. - Hát életben maradtál te kis majom, legalább megköszönnéd! – kiáltott utána Jani, de ő már árkon-bokron túl volt.
Szóval a madarak! Ültünk a hátsó teraszon, amely a kertre nézett. Jókora medence volt a terasz után, amely kerítéssel volt körbe véve, ez itt szabály. Egyben a kertet is elválasztotta a terasztól. A kerítés oszlopára Jani madáretetőt épített ami igazából csak egy jókora tálca volt, de kellőképpen felerősítve oda, hogy ha madár száll bele, vagy a szélére, ne boruljon le. Rendszeresen töltötte fel madáreleséggel és így a teraszán ülve éppen rálátott. Reggeli kávéja, vagy esti söre mellett a madarakban gyönyörködhetett, épp úgy a látványban, mint a hangjukban. Akkor 4-en ültünk a teraszon, beszélgettünk. Tudtam, hogy imádja a madarakat. Odaszállt két papagáj, kék színűek és lakmározni kezdtek. Mondom neki: - Na ezek sem fognak ott sokáig enni, jön egy magpie, vagy kakadu, esetleg varjú és elzavarja őket. - Áááá, ne hidd – mondta, a papagájok a királyok. – Na de hogyan, hiszen a legapróbb termetűek a többiekhez képest. Elmondta, hogy ha kiteszi az eleséget, megvan a rangsor az étkezési rendben. Elsők a papagájok, lehetnek kékek vagy zöldek, színes hasúak vagy teljesen tarkák. Ők esznek először. Ha van is jelentkező, annak türelmesen várnia kell, amíg a kiskirályok jóllaknak. Ülve szépen a kerítésen tőlük kicsit távolabb, de várni kell. És ez minden madárra vonatkozik, termettől és hangerőtől függetlenül. Aki ezt a szabályt megszegi és bepróbálkozik, na annak annyi. A kis papagájok egyszerre lerohanják a betolakodót, beindul a csapatszellem. Kampós- erős csőrükkel komoly sebet tudnak ám ejteni más madáron, de nem is a miatt királyok ők. Az összefogás az, ami a madár tápláléklánc csúcsán tartja őket, legalábbis a környéken. Érdekes, így kellene az embereknek is megoldaniuk az ilyen jellegű elnyomásos problémát. Összefogni és eltakarítani a szemetet. Ez most a magyarokra igencsak ráférne otthon. Volna szemét, amit ki kellene takarítani az országból. Na de visszatérve a madarakra. Virágzik a mi kertünkben is a pálmafa, nagy lelógós sárga színű virágja van, akkora mint egy nagyobb banánfürt. Mondták már, hogy a papagájok imádják ezt a virágot. Hát tényleg! Reggelente fürtökben lógnak le a virágról a kis madarak, nekik mindegy hogy fejjel lefelé, vagy más testhelyzetben, csak ehessenek ebből a virágból. Már madarak szerintem igazából nem rajonganak ezért az eleségért, de ők …….. Brrr ! A szomszédos gallyra szállt egy jókora varjú, itt igencsak nagytermetűek ám, rettentő nagy hanggal vannak és sokan. Az egyébként semmivel sem törődő papagáj csorda, akik annyira bele vannak mélyedve az evésbe, hogy még mi emberek is simán alájuk tudtunk menni és fényképezni – videózni engedtek, nem törődtek velünk. Na de a varjúval igen! Csak hatalmas ricsaj keletkezett és azonnal rárontott vagy 5-6 kismadár. A varjú se köpni se nyelni nem tudott, homlokegyenest menekült ezektől az őrültektől minél messzebb. Hát ilyenek a papagájok :-)